Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Az emberek saját magukat fosztották ki

2014. január 31. - Szarvas Norbert

panik.gif A nagy gazdasági világválság idején kénytelen voltam végignézni ahogy önjelölt pénzügyi szakemberek és olvasottságot hajhászó önjelölt újságírócskák, illetve népszerűséget és szavazatot megteremteni akaró mainstream politikus együttes erővel több száz milliárdnyi kárt okoztak az embereknek azzal a pánikkeltéssel, ami az országban folyt. Ennek eredményeképpen az emberek ezrei szabadultak meg éveken keresztül befektetéseiktől abban a hiszemben, hogy jobb ma elveszteni a pénz felét, mint holnap a teljes összeget, miközben a legtöbben olyan befektetési alapokban tartották a pénzüket, ahol semmi esély nem lett volna a nullázásra. Ma már rengetegen hirdetik, hogy soha többet nem hagyják magukat rászedni, és nem kötnek semmit, miközben a legtöbben saját magukat vágták át.

 

Tovább

Miért pesszimista a magyar?

vampir3.jpg Magyarnak lenni egyet jelent az örökölt pesszimizmussal, ami  egyfajta társadalmi elvárásként funkcionáló valóságelegyet feltételez a kívülálló számára. Miért ne lenne a magyar pesszimista? Mire fel? Gyerekkorunkban nem tanítottak meg arra, hogy ne mások elvárásai szerint éljünk. Mások pedig az elvárásaikat évről évre egyre csak növelték motivációs célból, miközben soha egyetlen percet sem kaptunk a társadalomtól arra, hogy megálljunk és fújjunk picit. Mert aki megáll, az már nem hasznos a társadalomnak, nem sikeres, és példakép.

Tovább

Nem lesz nyugdíjam?

Unknown_5.jpeg1990- A társadalom egyik legnagyobb problémája a nyugdíjkérdés.
2000- Továbbra is a legnagyobb társadalmi kérdések egyikeként a nyugdíjat gondolják az emberek
2014- Egyértelműen a legnagyobb problémák egyike a nyugdíjkérdés, mivel az állam már bejelentette két éve, hogy garantáltan nem lesz elegendő pénz mindenkire.

A nyugdíjkérdés már nagyon régóta ott motoszkál az emberek fejében, ez nem új keletű probléma. Viszont az már inkább, hogy a probléma tudatában is generációk rohantak, rohannak a vesztükbe és várnak valamiféle csodára ezzel kapcsolatban, ami egyértelmű, hogy nem fog bekövetkezni. Hogyan kell kinéznie a nyugdíjra való felkészülésnek?

Tovább

Való Világ 6 az új magyar mérföldkő a médiában?

538441_1387212539_598x448.jpgEz most nem gazdaság lesz, ez most média. Remélem nem fog fájni senkinek! Ha mégis, akkor az kizárólag az RTL klub felelőssége. A Való Világ 6-ot úgy harangozták be, mint médiatörténeti fordulópontot, amikor a nézőkből élő kamu reality elhagyja a nézői sms-eket és az azoktól való függést, miközben bevezet egy "új" szavazási technikát, ami ingyenes és élvezhető lesz. Sikerült, sikerült, de nem sikerült. Nekem nem adták el.

Tovább

Az a munkám, hogy jól nézek ki

090217.01.modell-karrier-fiataloknak-2-resz-testalkat-bortipus-hajszin.jpgFigyelve több női ismerősöm ténykedését az életben ébresztette fel bennem a vágyat, hogy megírjam ezt a cikket, ami valójában nem a mainstream nyomvonalán fog elhelyezkedni, valójában felháborító lesz sokaknak és szembe megy mindazzal, ami a mai lány és fiatal nők életről alkotott vágyálma, tévképzete.

Tovább

A pénz rabszolgái vagyunk

images-1_6.jpegHogyan magyaráznád el a pénz jelentőségét egy földönkívülinek? Belegondoltál valaha abba, hogy számodra mit jelent a pénz? A pénz van érted vagy pedig te vagy a pénzért? A pénz megkönnyíti vagy megnehezíti az életed? Felszabadít vagy függővé tesz? Rengeteg megválaszolatlan kérdés, amik egész életünket felölelik, miközben ehhez hasonló kérdések részmegválaszolásával próbáljuk gyermekeinket pénzügyileg tudatossá nevelni. Mi az ára a pénznek?

Tovább

Mostantól nincs jogotok tűntetni!

mutat.jpg2013 végére a magyar társadalom újfent bebizonyította alkalmatlanságát a közügyekben. Bebizonyosodott, amit eddig is sejteni lehetett. Az ország nem a Gyurcsány vagy az Orbán miatt van ott ahol, nem a cigányság vagy éppen a rasszizmus miatt, de még csak nem is a gyenge foci vagy a külföldi kizsákmányoló horda az oka annak a hatalmas szarkupacnak, amit ma Magyarországnak hívunk. Könnyű mutogatni a másikra, de sose feledje senki, hogy amíg egy ujj (j. syandras) mutat a másikra, addig a másik négy új magunkra mutat...

Tovább

Itt a nyugdíjreform

1.jpg.pngKarácsonyi ajándékként kaptam a jó hírt, miszerint a magyar kormány végre egy olyan döntést hozott, amit csak üdvözölni tudok, ami előre mutató, aminek van értelme, ami erősíti a társadalmat és ami a jövő magyar  gazdaságát nem fogja nehéz helyzetbe hozni. Számtalanszor megkaptam ezen a blogon, hogy biztosan Fidesz ellenes pártválasztott fizetett kutya vagyok, aki a karhatalom ellen akar érvelni. Függetlenként sajnos nem tudtam nem ellene beszélni, döntéseit vitatni egészen a mai napig. Ezen a napon azonban méltatásról lesz szó és dícséretről! Fókuszban a Nyugdíj reform:

Tovább

Csányi inkább hagyja a magyar focit

images-2_3.jpegA nagy bankvezír Csányi Sándor (nem a színész) feltünt a magyar futball térképén azzal az ígérettel, hogyha ő lesz a boss, akkor itt minden megváltozik. Az ilyenkor szokásos optikai tuningon kívül (stadionok, hangzatos nyilatkozatok a mentalitásváltásról) gyakorlatilag semmivel sem történt több, mint az elmúlt 25 évben bármikor. Beszéltek arról, hogy az alapoknál kell elkezdeni az újjáépítést, volt szó itt mindenféle utánpótlásprogramról és arról, hogy 2016-ban az EB-re ki kéne jutni felnőtt szinten. EB,VB, Utánpótlás, Pintér...

Tovább

A Kúria nem a devizahitelesek ellen döntött...

letöltés.jpg... de hagyományos értelemben nem is mellettünk. Hétköznapi szempontból nézve a döntést jogosan feltételezik sokan, hogy a Kúria a bankok mellett foglalt állást. Ha madártávlatból nézzük, akkor viszont hamar be kell látni, hogy a Kúria elsősorban a magyar jog alapján döntött, az aktuális jogkészletet felhasználva. Másodsorban középtávon ez a társadalomnak is kedvez mind anyagilag, mind morálisan. Minden más döntés, ami inkább az adósokat helyezte volna pozícióba garantáltan a magyar gazdaság mély recessziójával járt volna. Emellett pedig a demokrácia is komoly sérülést szenvedett volna: hiszen (j.wertyq), amint az emberek rájönnek, hogyan követeljenek maguknak pénzt az államtól, a demokrácia elbukott.

Tovább
süti beállítások módosítása