Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

A Fidesz karácsonyi ajándéka mindenkinek

2014. december 24. - Szarvas Norbert

20141223_0004_rev.jpgSzerencsére minden napra szolgáltat a magyar politika valami "Barátok Köztös" fordulatot, amin tök jókat lehet beigli helyett csámcsogni. Kedd reggel a kormánypárt úgy gondolom, hogy elvesztette legitimtását a kormányzást illetően, amikor testületileg úgy határozott, hogy nem jelenik meg az ellenzék által kezdeményezett parlamenti ülésen az országot mostanában leginkább foglalkoztató és érintő témák egyikével kapcsolatban. Ebben a percben ütött meg a dejavu, hiszen mélyen emlékeimben él az MSZP birodalomban elkövetett ellenzéki (akkor a Fidesz-KDNP) mészárlás, amik az amúgy faszkodó kormánypárt működését ellehetetlenítették a parlamenti ülésekről való kivonulásokkal. Már akkor is a hataloméhségtől megrészegedett politikai erővel szemben érzett unszimpátimat növelték, hiszen nem azért fizetjük ezeket az embereket, hogy elkerüljék a döntéshozatalt, a konfrontációt és csakis a saját kicsinyes érdekeikkel foglalkozzanak.

Tovább

Lerántjuk a leplet az Orbán ügyről!

1_o_rahel-kapott.jpgOrbán Viktor természeténél fogva közszereplő, így cselekedetei a köz javáért és a köz figyelmével mehetnek végbe. Orbán Ráhel papíron örökölte ezt a dolgot, természeténél fogva nem szabadna közszereplőnek lennie, nem szabadna a vadkapitalista média áldozatává válnia. Pedig a mai napig ez történik, miközben az Orbán család részéről ezt egy nyílt és közvetett miniszterelnöki támadásnak veszik. A szemét libsi sajtó így akar fogást találni szegény Ráhelen, aki semmi rosszat nem csinált. Valóban semmi rosszat nem csinált, mint ahogyan Habony sem vagy Rogán sem vagy senki sem. De akkor miért írok most én is erről? Hát nagyon egyszerű a sztori! Orbán Ráhel közszereplővé avanzsálódott, amikor kényes helyzetének természetéből eredően szembement az ilyenkor ajánlott magatartási formákkal és aktívan elkezdett a sajtóval kommunikálni , mint a miniszterelnök lánya és nem, mint Orbán Ráhel autonóm személy. 

Tovább

Az Auchan fityiszt mutatott a kormánynak

unnamed.jpg1 órája ért végett Budaörsön egy átlagosnak tűnő esemény sajtótájékoztatója, amin a kereskedelmileg rendkívűl fejlett város 98-ban létesült legelső bevásárlóközpontja (a francia Auchan) átadta diszkont árazású benzinkútját. Bevallom elgondolkoztam, hogy eleget tegyek e a meghívásnak, mivel alapvetően egy szimpla benzinkút átadása nem sok izgalmat tud magában rejteni az ilyenkor szokásos növekedő adóbevételeken és forgalom kívül. Viszont nem bántam meg, hogy elmentem, mivel a felszólalók több szempontból is komoly témát, politikai fegyvereket szolgáltattak a hallgatóságnak, miközben szó sem volt politikáról, csak a józan észről! Mégis olyan érzésem volt, mintha végre elkezdődne a frontok megnyitása a bevezetendő kiteljesített útdíj illetve a kormány plázaellenessége végett. Mi fog következni? 22 agglomerációs polgármester, környezettudatosság, milliárdos multi beruházás és a fejlődés egyetlen járható iránya. Szabadságharc a Fidesz ellen?

Tovább

Elgurult a gyógyszer a kormányban?

stadion_alapko_0411_20130411155000_190794.jpgMegvan a 2015-ös állami költségvetés, ami a Költségvetési Tanács elnöke szernit (aka Kovács Árpád) rendkívül megalapozottnak és helytállónak tűnik. Most ne is beszéljünk arról, hogy a matolcsyzmus tanaival átitatott 2,5%-os GDP növekedés a szakma szerint a 1,5% se biztos, hogy eléri, mert akkor komoly bajban lenne a haza és újabb adók lennének várhatóak. Hogy milyen adók? Úgy érzem a Fidesz a nagy szabadságharcában a nem szorítunk meg elvek mentén a létező összes adót és még többet bevezetett, mindent amit lehetett megemelt. Innen már nagyon nehéz felfele terjeszkedni. Márpedig valakinek finanszíroznia kell a sportot, ami a jövő költségvetésben arányaiban nézve a legnagyobb többletforrást kapta. 2013-ban 45 milliárd, jövőre már 116 milliárd forint fog jutni javarészt annak a magyar futballnak, ami kőfejtő tevékenységbe fordult az elmúlt évtizedben és soha nem látott mélységeket karcolgat. Már megint elfelejtették bevenni a gyógyszert?

Tovább

A magyar kormány meglopott!

hu.gifA címet máris szeretném pontosítani, védve magam a bérkommentelők, párt fétisiszta orkok támadásától. Itt most nem CSAK a Fideszről van szó, hanem minden múltbeli kormányról, amelyik hatalma kicsúcsodásánál segédkezett egy olyan rendszer fenntartásában, aminek alapvető alkotóeleme a tolvajlás. Mi ezt a rendszert a magyar bürökráciának ismerjük. A magyar kormány pedig folyamatosan ellopja tőlünk a legértékesebb kincsünket, ami pótolhatatlan bárki számára. Ráadásul ehhez az arcátlansághoz párosul az a cinizmus, ami elvárja tőlünk az asszisztálást a művelethez, a jopofáskodást az értelmetlenséghez és a tapsitapsit. Most pedig álljunk le egy pillanatra és próbáld kitalálni, hogy mit lop el tőled a magyar állam évről évre, hónapról hónapra, napról napra és óráról órára? Jah és ne a Közgépre gondolj, hanem nézz mélyen magadba!

Tovább

Ezért ne legyél politikus!

politika.jpgMennyire szar lenne neked, ha anyukád minden reggel órákig csuklana a sok magyar tirpák budis hírolvasása miatt, amikor valami oltári nagy baromságot kell pártutasításra az éterbe küldened, és emiatt anyáznak is rendesen? A politikusi szakmáról olyan sztereotípiák jutnak az emberek eszébe, amik nem feltétlenül állják meg a helyüket! Általában a politikusokat azonosítják az agyafurtsággal, holott a legtöbb esetben pont a leghülyébbek eme szakma díszes képviselői, akik intellektuális hiányosságaiknál fogva szemrebbenés nélkül képesek pártutasításokat nyilatkozni az önértékelés legapróbb szikrája nélküli is.  Itt van ez a Kovács Máté, aki ráadásul doktor is, de még elrettentő példa is.

Tovább

A kombi hitelesekről miért nem beszél senki?

penz.pngDevizahitel ügy van és elfelejthetetlen. Sokszor az elmúlt években az volt az ember és a szakma érzése, hogy a kormány a lehető legtöbbet akarja kihozni a sztoriból, akár a hitelesek kárára. Röviden annyi történt az elmúlt években, hogy előbb a haverokat és a gazdagokat 180-as árfolyamon megmentették, szavazókat szereztek a bankok látszólagos elszámoltatásával, majd a lehető legmagasabb árfolyamon akarják megerőszakolni ezeket a hiteleket, amik a sorok között a bankszférának fog kedvezi és lényegében a veszteségből átfordulnak az évezred legnagyobb swap ügyletével, amihez az állam aszisztált. A kötelező forintosítás végett már mindenki jól megrágta a csontokat, de valamiért nem esik szó egy speciális konstrukcióban tengődő devizahiteles típusról, akinek hitelét nem lehet átlagosként kezelni. Mi a helyzet a kombinált devizahitelesekkel? Nekik megéri maradni az árfolyamgátban vagy ők szívnak a legjobban?

Tovább

Orbán Trianonja?

_77035750_451328366.jpgSzóval már megint sikerült nemzeti örökségünket beváltani az európai nagyszínpadon. Nagyon ügyesen és komoly stratégiát követve nyalták ki előljáróink a rossz segget. Eladták az országot vagy csak megint ennyire hülyék? Miután az egyetlen és logikus lehetőségünket a demokratikus jövőért beáldoztuk (byebye EU, demokrácia, egyenlőség, függetlenség) az erősnek vélt keleti minta miatt (hello Oroszország, uralom, hódítás, antidemokrácia, gyarmat?) az EU szépen a maga primitívnek titulált bürokratikus rendszerével és a tagállamok valós gazdasági erejével kipicsázta az oroszokat és felfedte a valódi gazdasági erőt. Orbán meg  pislog, hiszen a "Déli Áramlat" nevű aranytojást tojó tyúk kipukkadt és az oroszok visszaléptek a buliból. Megint számkivetettek leszünk?

Tovább

Tudod hány kórházba kerül a magyar foci?

Felcsut_stadion_07.jpgSok kerge birka persze mindjárt elkezd bégetni végtelen demagógiám végett. Mennyire botrányos egy önérzetes gazdasági blogger szájából hallani a szalagcímet: Tízmilliárdokat toltunk a sivár sivatag sekélyes semmijébe? 2014 Magyarországában a Maslow által csúcsra járatott és mindenki által ismert "szükséglet piramis" hatályát veszti, már nem a létszükséglet helyezkedik el az alapvető szinten, hanem a luxus és szórakozás. Aki pedig ki meri jelenteni, hogy az adott 200 milliárd forintot egészségügyi és oktatásügyi fejlesztésekre is lehetett volna herdálni, az szentséget vét, istent káromol, Orbánt mond. Nézzük a tényeket, amik szart sem érnek a mai közegben, hiszen mindent meg lehet magyarázni.

Tovább

Itt a következő Orbán Viktor!

Unknown-1_2.jpegVan, amit én tudok a világról és van, amit te képzelsz róla. Néha a kettő találkozik, máskor teljesen ellentétes sugarú kört vesznek a dolgok. Ráklikkeltél a cikkre, hiszen alapvető emberi természetednek akarsz eleget tenni. A kamu duma, miszerint valójában érdekel téged Orbán Viktor reinkarnációja, ördögi mása, ikertestvére és ezek permutációja. A történet ennél sokkal egyszerűbb. Te most tőlem egy ömlengős cikket vársz, ahol egy ösznépi Orbán ellenes fröcsögésbe kezdhetünk bele még az Éjjel-Nappal Budapest előtt. Na de ki lesz a következő Orbán Viktor?

Tovább
süti beállítások módosítása