Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Most már álljatok le, ti szülők!

2015. július 18. - Szarvas Norbert

images_16.jpegBeszélgettem egy cégvezetővel, majd még eggyel és még eggyel. Sok minden szóba került, közte a cikk lényegi mondanivalója is! 2015-ben a fiatalok egyszerűen nem hajlandóak dolgozni! Akárhány fiatal 18+-os gyerekkel beszélgettem, mindegyik esküdözött, hogy dolgozna, de nincsenek lehetőségek. Sokat és sokan panaszkodnak a magyarországi munkaproblémákkal kapcsolatban, ami számos munkáltatói oldalon levő emberrel történt beszélgetés után inkább tűnik "social crying"-nak és üres fecsegésnek, mint ténynek. Nyilvánvaló, hogy vannak térségbeli eltérések, de meglepő és egyben ijesztő volt ugyanazokat a tapasztalatokat hallani különböző iparágak képviselőitől Budapestről, Győrből, a Balatonról ... Meséltek nekem egy történetet, miszerint az egyik vidéki munkanélküli hivatalba bement az egyik vállalkozó, akinek kellett 5 dolgozó ember. Kínjában (mivel nem jelentkeztek az álláshirdetéseire mezőgazdaságba) elkiáltotta magát a hivatalban az ott munkáért panaszkodó emberek előtt, hogy menjenek hozzá dolgozni. Elmondása szerint senki nem jelentkezett, hanem kerülte a tekintetét és fejlebiggyesztve ült tovább. Erre már tényleg felhúzta magát és a képükbe vágta: "Basszátok meg! Itt van a munkalehetőség és senki nem jelentkezik...."

Tovább

Sátorba a menekültekkel! Te mit javasolnál helyette?

8932917_221730847df39faa5570effef50ce4f2_wm.jpgFolytatódik a migráns saga, aminek újabb ütközőpontja az összkomfort elhelyezés kérdése. Minden embernek jár a mai ismert európai jog alapján az emberi körülményekhez méltó elhelyezés. Más kérdés, hogy mi számít emberi körülménynek. Ha egy német menedzsert elhelyeznénk a 8. kerület izgalmasabb részein, akkor bizony nem találná komfortosnak és emberi körülménynek. Ha egy sivatagból, háborús övezetből menekült szíriait elhelyezünk egy sátorban (nem a Dechatlon fajta kemping sátor, hanem a katonai féle...), akkor valószínűleg komfortosabbnak fogja találni, mint a menekülés közbeni szabad ég alatti állapotokat. Ha mindennek a megítélését egy kertvárosi díszpolitikus citizenre bízzuk, aki háborús körülményt csak a tv-ben látott, akkor a sátras megoldást nem a menekültek valódi lehetőségeihez mérten ítéli meg, hanem kiindulópontként saját élethelyzetét veszi.

Tovább

Tényleg azért drukkolsz, hogy a Közgép nyerjen?

20120119-a-kozgep-zrt-altal-vezetett3.jpgA világ dicsősége megint elmúlt, titánok zuhannak a mélybe, ahonnan újak emelkednek ki. A magyar közbeszerzési show folytatódik tovább immár a Simi(cska) féle Közgép nélkül. Hiába ajánlott százmillióval olcsóbb ajánlatot, mint a Strabag féle régi-új állami kiskedvenc, mégsem nyertek. A sztorit nem fogom leírni, mert a nagyon lényeget az imént említettem (sztori) . De azért mennyire morbid, amikor az állam csöcsén lógva közpénzek milliárdjait minimum kétes körülmények között kilapátoló Simi(cska) és a Közgép azon háborodik fel, hogy a közbeszerzést bucira adták oda és nem a legjobb ajánlatot fogadták el? Visszanyalt a fagyi? Ennél már csak az a legbrutálisabb genyóság, hogy (még én is) az emberek elkezdtek a másodperc tört részéig azon izgulni, hogy a Közgép nyerjen. A Közgép, amelyik a hatalom ánuszából kifarolt...

Tovább

Milyen érzés, ha egy ismert ember szlovák rendszámmal panaszkodik?

Milyen érzés, amikor a nehezen leadózott kocsid mellé beáll egy szlovák rendszámos luxuswagen, amiben a csücsörítő szájú pinabubus unott arccal szánakozva néz rád, te meg pontosan tudott, hogy nem fizetett adót a kocsira, de legalább veri a mellét? Sok ilyen és ehhez hasonló gondolat fogalmazódik meg nap, mint nap az emberekben. Tényleg igazuk van? Irigyek? Vagy csak buták? És mi van a szlovák luxuswagen tulajdonosával? Meg lehet érteni a helyzetét? A több pénz nagyobb társadalmi felelősséggel jár? A napokban szembejött velem a Facebookon egy poszt, amiben egy ismert ember rakta ki ellopott szlovák luxuswagenjét és kiírt félmillió forint jutalékot a nyomravezetőnek. Komment cunami vette kezdetét, amiben a két oldal egymásnak feszült. Irigység vs Megértés.

gyozike-szlovak-rendszam.jpg

Tovább

Miért vágják át a termékbemutatókon az embereket?

1_jpg.pngMa olvastam az Indexen egy konkrét írást a témáról. Évvel ezelőtt én is leírtam egy konkrét esetet, amitől kinyílik minden jóérzésű ember zsebében a bicska. Ahogy látom semmi érdemleges nem történt azóta sem ahhoz, hogy a továbbiakban megakadályozzák a nettó lehúzásokat és a csodagépeket visszanyomkodják azok értékesítőinek az ánuszába és postázzák vissza németbe (kínába).Alapvetően vallom, hogy nem szabad általánosítani és nem lehet kizárni egy komplett iparágról, hogy nincsenek jó megoldásai. Ebben az esetben sajnos azt látom, hogy általánosságban kijelenthető a tisztességtelen üzletmenet. De erről hajtás után. Az mondjuk picit idegeít, hogy egyet kell értenem a vasárnapi boltbezárós KDNP-vel, akik benyújtottak egy javaslatot a szigorításra. Jó az irány, de semmi érdemleges nem fog történni.

Tovább

Magánvélemény migráns ügyben

kc3a9tmillic3b3-migrc3a1ns-tart-hatc3a1raink-felc3a9-e28093-kc3a1osz-c3a9s-anarchia-kc3b6szc3b6nthet-rc3a1nk.jpgAzt gondolom, hogy a fokozódó menekültügy egyre fontosabb témává válik akár a kocsmai beszélgetésekben is. Vannak, akik elpoénkodják, vannak akik hasznot akarnak húzni belőle, vannak, akiket nem érdekel és vannak, akik átélik. Az biztos, hogy mindannyiunk élete radikális változáson mehet keresztül, ha nem tanuljuk meg a lehető legjobban kezelni a helyzetet. A legnagyobb önámításnak azt érzem, amikor az európai társadalomban szocializálódott ember a saját értékrendjét próbálja meg ráerőltetni ezekre az emberekre, akik egy másik kúltúrából származnak. Nem látom azt a lehetőséget,. amikor ilyen tömegeket egyszerre és átfogóan lehet a saját társadalmunkba beilleszteni, a saját bűntetőjogunkat és szociális rendszerünket alkalmazva.

Tovább

Már a CBA-nak is kínos?

cba_logo_1.jpgA CBA a KDNP mikropárt törvényi észrevételezése (vasárnapi boltzár a mindenható életbe) óta talán a legkomolyabb pályát futotta be a mainstream médiában. Szanaszét csámcsogtuk magunkat azon a magyar kereskedőn, amelyikre látszólag rászabtak bizonyos törvényeket, amelyikkel a törvényhozó nyíltan kivételez és amelyik a nagy nyertese látszólag a KDNP bulijának, amibe belekapaszkodott a Fidesz is. Kezd izzani a levegő a franchise körül, hiszen túlették magukat és az istenfélő mértékletességet még csak hírből sem ismerik. Gyakorlatilag ez a buli elmehetett volna ebben a formában, de néhány CBA franchise tulajdonosnak semmi sem elég. Már a CBA-nak kezd kínos lenni a dolog, ezért egy szüzies sajtóközleményt adott ki, amitől rögtön elsírtuk magunkat. Holnaptól tuti náluk fogok vásárolni, mert annyira törvénytisztelő első áldozók! NEM!!!!

Tovább

Felkészültél, hogy befektetésed legyen?

11912_angyal_inga_abra.jpgLaikus, hétköznapi emberként nagyon nehéz lehet eligazodni a pénzpiacon, hiszen mindenki a saját álláspontját / termékét próbálja becsomagolni neked. Ahány pénzügyi blog, fórum vagy újság, megannyi tuti megoldás a pénzednek. Az biztos, hogy érdemes megtakarítani, aminek egyik formája a befektetés/ megtakarítás. A megtakarítás rendszeres időközönként elhelyezett összeg, míg a befektetés egyszeri magasabb összeget feltételez. Persze vannak átfedések, de nagyjából ez a lényeg. Először döntsd el, hogy neked mire van lehetőséged, milyen időtávra és milyen kockázatot vállalnál be. A továbbiakban nem azt fogom megmondani, hogyan fektess be, hanem a legfontosabb kérdéseket fogom neked feltenni a témával kapcsolatban. Ezek a kérdések segíteni fognak neked kiszűrni a számodra kevésbé előnyösebb megoldásokat és tippeket. Ugyanakkor ettől még nem leszel szakember, befektető és millióid sem lesznek...

Tovább

Most már értem a Fideszt!

alakulo_ules.jpgSzögezzük le a legelején! Csak akkor olvasd tovább a bejegyzést, ha képes vagy az önértékelésre, öniróniára és rendelkezel a belátás képességével, illetve némi morbid humorral. Szókimondó dolgokat fogsz olvasni, amit egyenesen a képedbe címzek. Lehet, hogy nem rólad lesz szó, de a környezetedről biztosan. A mai mainstream mézes-mázos médiában megszokottakkal szemben nem fogok finomkodni csak azért, hogy ne sértselek meg. Ez most nem a kivételek platformja lesz. Nem fogom engedni, hogy te is a "kivéve a jelenlévők" alibi tökéletességébe mártozz, hogy aztán ezen felbuzdulva lenézhess másokat, akik kevésbé okosak, szebbek, életre valóbbak, mint te (aki alanyi jogon okos és szép, hiszen jelen van). Nem fogok megsértődni, ha nem olvasod tovább a cikket, hiszen az olvasottság számláló már kattant, napi statom megvan, a többit jelen pillanatban pedig magasról tojom le. Az igazság fáj, főleg ha valaki hangosan kimondja...

Tovább

Vicces képekkel megmutatjuk, hogyan változott meg a világ

A forrás. A lényeg pedig az, hogy a világ még talán sosem változott ennyire dinamikusan, mint ma. Az emberek annyira alkalmazkodtak, hogy már észre sem veszik a rendkívüli pillanatokat. Merüljetek el az illusztrációkban, élvezzétek, és még véletlenül se próbáljátok megmagyarázni, hogy miért nem jó a mai világban élni. Mert a világ változik, és mindig az elmúlt a követendő példa, a jobbik példa, a tisztább pillanat. Kérdezz meg erről egy 100 évest, majd egy 80 évest, 60-40-20 évest, hogy kiknek melyik időszak volt a legjobb. 

Tovább
süti beállítások módosítása