Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Így ne add el pénzért a lelkedet!

2013. június 11. - Szarvas Norbert

sell-your-soul.jpgMegjelent egy remekmű: Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyve! Összegezve ezt a tökéletesen felépített marketinggépezetet, és levonva a tanulságokat megállapíthatom, hogy a mi drága Nikink eladta a lelkét az ördögnek. Kinyitotta Pandora szelencéjét, ennek pedig a jövőben olyan, a számára beláthatatlan következményei lesznek, amelyek bőven túlmutatnak egy szeleburdi tini lány fejével gondolkodó nő tapasztalatain és közlési vágyain. Életeket tehet tönkre, miközben az iromány megszületésének valódi okairól semmit nem tudunk, és sajnos soha nem tudjuk meg azt a mély sértettséget, amelyik igazából vezérelte kezét az írásban.

Tovább

A színek befolyásolnak a vásárlásban!

szinek_jelentese.jpg

Az ember a legtöbb döntését „hasból”, vagyis az érzelem központjából hozza meg, azaz döntéseink több mint 80%-át érzelmeink, érzéseink irányítják. De honnan jönnek ezek az érzések? Az agyunkba jutó adathalmaz legjelentősebb része a látáson keresztül érkezik. Tehát bátran feltételezhetjük, hogy a marketing legfontosabb pontja a csomagolás, amellyel kívánatossá tesszük az ügyfél számára az adott terméket. A csomagolás elemi alkotója a színösszetétel, amely a kutatások szerint elképesztő, mennyire befolyásolja a kedélyállapotunkat, és hogyan alakítja az érzelmi központunkat. Erre számos világmárka rájött, és tudatosan használja ki ezt a fajta kiskaput, melynek révén már pusztán a színösszetétellel képes befolyásolni a vásárlói döntést, közvetíteni a márka életérzését, és nagy általánosságban elfogadottabbá tenni azt.

Tovább

Neuromarketing, avagy miért stimulálják az agyat?

25_140410_521604_c6faf72ead75e7719ab65b354c1ac8d7_4a8523_301.jpg

Hallottál valaha a neuromarketingről? Nem? Miért nem vagyok meglepődve? Tudniillik a neuromarketing a 21. század új vívmánya (azzal a megkötéssel, hogy már 1970-ben elkezdték megalapozni vizsgálatokkal ezt a tudományt). Célja nem más, mint az orvoslásban használt MRI segítségével megvizsgálni az emberi agyat, és felkutatni annak a lehetőségét a marketingesek számára, milyen eszközökkel lehet stimulálni azaz megnyomni a „magical button”-t, vagyis a vásárlógombot az emberben.

 

 

Tovább

A BKV újabb hülyesége? Egyébként az utasok is bolondok

20130527-futar-utastajekoztato-kijelzok-a-bkk-megalloiban22.jpgSzerintem az elmúlt időszakban mindenkinek, aki megfordult Budapesten feltűnt a fővárosi tömegközlekedés evolúciós fejlődése. Úgy érzem már hetek óta, mintha végre megtörtént volna – bár picit tán késve – a tömegközlekedésben is a rendszerváltás. Olyan modern új játékszereket kapunk, amelyek komfortosabbak, hozzásegíthetnek elfogadni az életszínvonalhoz képest magas költségeket. A 4-es metró lassan célegyenesbe fordul, számtalan vonalon megjelentek a modern, új buszok, és újabban a teljes informatikai hálózatot is felújítják. Nem akarok cinikus lenni, és már most, az elején leszögezem, hogy több bennem a pozitív érzés, minta negatív.

Tovább

A Fidesz szabadságharcának áldozatai

ship.jpgHárom éve folyik az a gazdasági szabadságharc, amelyik az unortodoxia nevében szembe megy az EU-val, amelyik lépésről lépésre hozza előnybe a „haverokat”, amelyik napról napra gyötri az átlagembereket, és amelyikhez még mindig sokan asszisztálnak-tapsolnak. Megérkezett az MNB negyedéves jelentése a bankrendszer stabilitásáról, és olyan elképesztő adatokat publikáltak, amelyek egyértelműen alátámasztják ennek a szabadságharcnak a hátulütőit. A hazai bankrendszer szereplői egyértelműen és pontosan annyira élnek vissza erőfölényükkel, mint amennyire a kormány a bankokkal szemben visszaél.

Tovább

Devizahiteleseknek lyukas mentőöv

img.php.jpegRégóta terveztem már írni a témáról, de mostanra jutottam el odáig, hogy azt mondjam: elég, és ne tovább. Több helyről beszerzett információk, illetve egy-két „segítő” emberrel való beszélgetés után határoztam el, hogy itt az idő leleplezni azokat a hiénákat, akik mások problémáiból akarnak várat építeni, akik mások végső elkeseredettségét kihasználva manipulálnak, és akik hamis reményekkel hitegetnek, még mélyebbre taszítva az arra fogékonyakat. Az elmúlt időszakban a devizahitelezési problémák kapcsán felütötte fejét egy új szolgáltatás, mely leginkább a devizahiteleseknek szánt lyukas úszógumira emlékeztet.

Tovább
süti beállítások módosítása