2013.03.15

Szomorú napja a magyar történelemnek. Ugyanis egy elképesztő méretű hóvihar lépte át határainkat, ami gyakorlatilag lebénította az egész országot, és több ezer embert szakított el otthona melegétől, családjától, szeretteitől. Több ezer ember töltötte az elmúlt 24 órát félelemben a havas autópályákon, miközben a segítség nem érkezett. Az egész egy rossz apokaliptikus filmre hasonlít, amelyben az emberek magukra maradtak. Sok ember autójából kifogyott a benzin, és így nem tudnak dacolni a mínusz fokok ellen az autó fűtésével. Viszont ez a katasztrófa felfedte a kétkedők előtt egy hatalmas és tiszta erőnek az arcát, amely nélkül hóbuckákba ágyazódva elveszett volna több ezer honfitársunk a borzasztó hidegben. A social média ereje és a felhasználók önzetlen segítsége a fény a sötétben, a remény a reménytelenségben.

A kétrészes előjáték után végre elérkeztünk a legforróbb témához, avagy mitől meleg a pite...

Mindenki a munkakeresőket teszi felelőssé (nem biztos, hogy alaptalanul) az elrontott interjúkért, vagy éppen a huszadik sikertelen meghallgatásért. Sokszor taglaltuk már, mire lehetne jobban odafigyelni, de annál kevesebb helyen (0?) lehetett  olvasni a másik oldal pellengérre állításáról. Mi pedig most ezekből a hibákból tanulunk. Előfordulhat, hogy a HR-es elront valamit, ami miatt már nem akarunk ott dolgozni?

Az igazság most ideát van. Reszkessetek, HR-esek, mert a munkanélküliek támadnak és megmondják a tutit!

Elkészült a cikksorozat második része, melyben folytatjuk a tényfeltárást arról, hogy az álláskeresők mivel szembesülnek, mit gondolnak, és a HR-eseknek mire kellene odafigyelniük.

Az első részt ott hagytuk abba, hogy előfordulhat néhány kivételes eset, amikor a munkáltató képviselője olyannyira felkelti az érdeklődésünket a munka iránt, hogy időpontot adunk a felvételi beszélgetéshez, és elmegyünk. Legalábbis ezt gondoljuk abban a percben, amikor letettük a telefont.

Pár héttel ezelőtt írtam egy cikksorozatot arról, hogy a HR-esek szemszögéből milyennek kell lennie a felvételizőnek, illetve a jelölt mire figyeljen oda, ha sikert akar elérni. Most is a valóság ihletett meg, hiszen egy olyan időszakhoz érkeztem,  amikor HR-es ruhát öltve kell ideig-óráig közreműködnöm cégem életében, ezért késztetést érzek a munkavállaló-keresők oldaláról megközelíteni a témát. Ők mit várnak el, milyennek kell mutatkoznia az adott cégnek, a felvételiztetőnek? Az igazság most odaát van.

Nagyon divatos a médiában, illetve a marketinges körökben manapság a mainstream elnevezés. Elgondolkodtál már azon, hogy ez mit jelent? Mindenki beszél róla, de biztos vagyok abban, hogy az emberek 60 százaléka nincs tisztában a fogalommal. 

Magyarra fordítva a mainstream = főáramlat, fősodor. Ez nem jelenthet mást, mint a többség ízlését. Mikor azt mondom valamire, hogy mainstream, tulajdonképpen a popularitását hangsúlyozom: konfekció jellegű, sablonos. 

A közösségi média térnyerésével új dimenziókba emelkedett a personal branding, azaz a személyes márkaépítés. Régi/új mainstreamet üdvözölhetünk, amelybe minden épkézláb marketinges próbál belekapaszkodni, és amit az átlagember a saját szintjén még nem értett meg. Mik a mainstream fontosabb pontjai? Te is így csinálod? Vagy nem is foglalkozol vele?

„Nem mindegy, hogy idd ki vagy vidd ki”

Egy személyes élményt szeretnék megosztani veletek, ami vitaindító is lehet a továbbiakban. Az ügyfelemmel (legyen Peti) találkoztam abból az apropóból, hogy megnézzük a pénzügyeit, mivel a havi kiadásai sajnos aránytalanul magasak a fizetéséhez képest (gondolom, sokan vannak ezzel így). Leültünk átbeszélni azokat a területeket, ahol a pénzt biztosan meg lehet fogni, és nagyon hamar eljutottunk a folyószámláig, illetve a bankos témakörig.

Peti nagyon dicsérte a bankját, mivel már több mint 10 éve tartozik a hárombetűs zöld színű barátunkhoz, és soha semmi gondja nem akadt vele. Pozitívumként értékelte, hogy a bank sosem veszíti el pénzét, és rendesen vezeti a folyószámláját.

Örök harc folyik a jó és a rossz, az egyház és a sátán között. Talán ilyen harccá vált észrevétlenül a nyugdíjasok titkos forradalma a rendszer és fiatalok érdekeivel szemben. A gazdasági élet aktív szereplői bántják a nyugdíjasokat, és cserébe nem kaphatnak mást, mint a viszontbántás nemes intézményét. Mi, fiatalok akarva-akaratlanul ódzkodunk a nyugdíj témájától, és képtelenek vagyunk belátni, hogy hamarosan mi is ugyanabba a csapdába esünk, mint mostani ellenszenvünk alanyai. Eljön az idő, amikor nekünk kell megküzdenünk a pénztelen öregkor nehézségeivel. Amikor eljön ez az idő, mi leszünk a társadalom meg nem értettjei, a vasmacska a hajón, amely visszafogja a haladás lendületét, mi leszünk a nemkívánatos személyek, és mi leszünk azok, akik hamarosan nem lesznek.