A beszélgetés

Már izgatottan várjuk a folytatást. Az első 5 másodpercben eldöntöttük, hogy van itt keresnivalónk. A HR-es nagyon mosolyog, kedves(nek látszik), illedelmesen megvárja, hogy helyet foglaljunk, majd ő is leül. 

A beszélgetésnek általában ugyanaz a menete. Először magunkról kell mondani néhány szót; ha okos vagy, erre már modulokkal készültél, és a hitelesség hatását keltve profin válaszolgatsz. 

Komoly ellenszenvet kelt, ha a HR-es nem tartja velünk a szemkontaktust, és nem érezzük az őszinte érdeklődését. „Nem is kíváncsi ránk? Akkor ez most egy vágóhíd?” – és hasonló kérdések fogalmazódhatnak meg bennünk ebben a sajnos elég gyakori esetben. Nagyon fontos számunkra, hogy mennyire vesznek emberszámba bennünket. Mi csak akkor akarunk itt dolgozni, ha jól érezzük magunkat. Mivel ez egy interjú, ezért a szokásos körökön kívül minden információt meg akarunk tudni a munkáról és a lehetőségeinkről.

Két résszel ezelőtt megállapodtunk abban, hogy nem akarunk jutalékos rendszerben dolgozni. Ennek már a köszönés után (a HR-est félbeszakítva) hangot adunk, és egy kevésbé udvarias közbeszólással jelezzük eme félelmünket. Érdekes ez a helyzet, hiszen alapvetően tiszteletlenek vagyunk, és talán meg is zavarjuk a HR-est, tőle mégis elvárjuk az őszinte tiszta beszédet. Közölje kerek perec, miből áll a fizetés anélkül, hogy mi bármit elmondtunk volna magunkról, vagy meggyőztük volna őt a képességeinkről. Ambivalencia ez a javából, de kit érdekel...

Amennyiben nem akarja nekünk elmondani, felállunk és felháborodva távozunk, hiszen az időnket rabolta. Nem érdekel minket, hogy igazából mi pazaroltuk az ő idejét, és hogy mindennek megvan a sorrendje, amit megtörtünk. 

Ezzel rövidre is zárhatnánk a bejegyzést, de most feltételezem a HR-es alkalmasságát és korrekt, kielégítő válaszát. Viszont van, aki a sikert megízlelve tovább üti a vasat, és folytatja a faggatózást. Oké, nem jutalék, de mit is kéne dolgoznom? 

Léteznek türelmes HR-esek, akik szépen válaszolgatnak, és akadnak a magukra sokat adó komolyak, akik ilyenkor megköszönik a részvételt. Belegondoltál már, hogy pontosan kinek mi a szerepe ezen a beszélgetésen? Tudod, hogy a szereposztástól nem lehet eltérni?

Ördögi kör ez, hiszen ha peched van, akkor a HR-es egy „mamusz” rózsaszín nyuszifülekkel, és mindent megválaszol, hogy aztán majd te mondd ki: nem. Vagyis nem lesz munkád, hiszen 0 potenciál volt a céget képviselő emberben. Ha szerencsés vagy, akkor is peched lesz, hiszen a magára valamit adó, szakmailag kompetens HR-es úgy kivág, ha így viselkedsz, hogy még órákig röpködsz a megye körül. Éppen azért, mert ebben a munkában igenis volt potenciál (és ezt pontosan tudják), ezért válogathatnak a jelöltekből.

De mivel mi munkát akarunk, nem hagyjuk magunkat, és folytatódik az interjú, mely már inkább a hidegháborúra hasonlít, semmint egy interjúra. Mi mindenáron meg akarjuk találni azt a hibát, amelyik miatt nem fogadjuk el a melót.

Láttátok azt a filmet, amelyikben Owen Wilson (azt hiszem, így hívták) munkanélkülit játszik, és elmegy interjúra?

– Önöknél van Hanuka? Önöknél van zsidó ünnep? Önöknél van ilyen ünnep, olyan ünnep? 

– Nincs.

– Értem, akkor azt hiszem, én nem ide való vagyok. 

Értitek már? Sokszor akaratlanul is ezt tesszük, és csak vágyunk az általunk misztifikált tökéletes munkahelyre, amely nem is létezik. Mi sok pénzért akarunk keveset dolgozni minimális szakmai tudással, de a lehető legmagasabb pozícióban.

Tudom, most felhorkantottál, hogy micsoda bunkóság ilyet írni, hiszen ez nem így van. Ám legyünk végre őszinték magunkhoz: pontosan ez a helyzet – nagy általánosságban legalábbis. Ezért jegyezhetjük meg lábjegyzetben, hogy a HR-esnek igenis fel kell kötnie a gatyáját, ha azt akarja, hogy nála dolgozzunk, és valóban világklasszis teljesítménnyel kell előrukkolnia, hogy felkeltse bennünk a vágyat a munka iránt!

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Kedves Olvasó!

Remélem, izgalmasnak és szórakoztatónak találtad a cikksorozatot, melyet tulajdonképpen mindenkihez címeztem. Jelen esetben a címzett a kétfajta ember: a HR-es, illetve a nem HR-es. Örülök, ha tudtam pár vidám percet, néhány igazán komoly önfelismerést vagy éppen megbotránkozást szerezni neked. Arra kérlek, hogy egy ingyenes és egyszerű lépéssel fejezd ki tetszésedet a munkám iránt, és like-old az oldalam, cserébe első kézből értesülsz a legújabb cikkekről.

Köszönettel:

Norbi

Első rész:

Mit várunk a munkáltatótól?

Második rész:

A munkáltató miért teszi ezt, álláskeresőkkel?