Hajnali 7-kor szálltam fel a napokban a BKV helyi járatára, hogy elkezdjem végre a nyaralásomat, amikor a buszon reggeli nyűglődéseim kellős közepette, jól megérdemelt morgolódásomban majdnem levitte a fejemet egy orbitális nagy baromság (tévhit) két idősebb hölgy előadásában. Azon voltak felháborodva, hogy az unoka annak ellenére nem talál munkát, hogy diplomás, miközben köztudott, hogy a diploma = jó munka.

Magyarország Európa legpesszimistább nemzete – derült ki a legújabb felmérésekből. Az optimistább pesszimista persze egyből jogosan és derűlátón gondolhatja, hogy végre valamiben mi is az elsők vagyunk. (A „hülyébbje” pedig ennek sem tud örülni.) De tulajdonképpen mi a magyarok titkos receptje, melynek hatására képesek voltunk évtizedekkel ezelőtt megszerezni és kezünkből nem kiengedni az első helyet, és folyamatosan a legnegatívabb nemzetként büszkén vállalnunk önmagunkat és megpróbáltatásainkat?

A magyar jogrendszerről városi legendaként él nemzedékről nemzedékre a tudat, miszerint az átlagos kisember esélytelen a bűnözőkkel vagy éppen a vállalatokkal szemben. Ez az állítás tulajdonképpen igaz is és nem is. Nem igaz, hiszen ha már a pereskedésig eljutunk (és valóban igazunk van), akkor megvan minden esélyünk a győzelemre. Viszont mégiscsak igaznak bizonyul ez a városi legenda, hiszen olyan mérhetetlenül drága az ügyvéd, az illeték és egyéb bírósági költség, hogy a legtöbb esetben valóban nincs megfelelő anyagi fedezet arra, hogy belevágjunk, vagy éppen nem látjuk a megtérülés esélyét. Most egy konkrét sztorit osztok meg veletek, amely ha nem velem esik meg, talán el sem hiszem.

A KAPÁLÁS ELHOZNÁ A VILÁGBÉKÉT

"A múltkor Egerben mama kérdezte, hogy épp mivel foglalatoskodom, én pedig mondtam neki, hogy olyan nőkről írok, akik borzasztóan kritikusak saját magukkal szemben és kiakadnak azon, hogy vastagabb a karjuk, vagy narancsbőrös a fenekük. Mama megvetően legyintett, közölte, hogy ez baromság és hogy inkább arról írjak, hogy ezek a nők kapáljanak be öt hektár kukoricát, és akkor biztosan nem lesz idejük a narancsbőrükkel foglalkozni.

Ahogyan azt várhattuk – a kormánynak a kommunikációja ellenére –, stratégiailag fontos volt nem abbahagynia a további (devizahitel)adósmentést, és az árfolyamgát nem a végső megoldás lett (lesz), hanem annak utolsó előtti lépése. A szakma hetek óta találgatta, mi lehet a végső megoldás, de egyre inkább kezd kirajzolódni. Azt már most látni: ha beigazolódik a gyanú, akkor komoly problémák elé néz majd mindenki, hiszen önmagában a gyémántba csomagolt új mentőöv – mely a hitelek erőszakos forintosítását jelenti – nem megoldja a problémát, hanem tovább tetézi azt.

42 Celsius-fokot mutat a hőmérő, mikor elkezdem a napi hírfolyamot vizslatni a Facebookon. Ha csak a fontos történésekre vagyok kíváncsi, a 21. században már nem kell 140 darab különböző hírportálról összevadásznom az infókat, elég a cyber „öribarik” által működtetett online kávéházba benéznem, ahol minden dologról kellő alapossággal és gyorsan informálnak. Most is megkaptam a szokásos vérnyomásnövelőmet, amikor megpillantottam azt a háborgó bejegyzésmegosztást arról, hogy a vadonatúj Mercedes BKV-buszt sikerült néhány, az állatkertből elszabadult majom közreműködésével művészinek egyáltalán nem nevezhető egyedi, absztrakt ábrázolásmódnak alávetni...

Egyre többen hangoztatják, hogy a magyar rendszerváltás még korántsem ment végbe. Én azoknak a táborát erősítem, akik szerint az igazi rendszerváltás abban a pillanatban következik be, amikor a társadalom általános szemléletmódja is megváltozik. Ebben természetesen sokat nyomnak a latban az általános példakép szerepét betöltő mindenkori kormányok. A magyar társadalom tipikusan a védőháló rendszerének legnagyobb preferálója: a rablást a másokon való nyerészkedéssel azonosítja, miközben elutasítja a kapitalizmust, a modern gazdaságelméletet, a segítséget pedig minden esetben az államtól várja. De hol tartunk most, és változik-e valami 2014 után?