Egy átlagos családi háztartás számára jelentős kiadást jelent az üzemanyagköltség. Adódik a kérdés, hogy az üzemanyagköltségen tudunk e valamelyest csökkenteni, ha már évente több százezer forintot költünk el utazásra? A válaszom az, hogy igen! Gyakorlatilag jelentős üzemanyag spórolást érhetünk el, ha kicsit jobban odafigyelünk. Most nézzük azokat a gyakorlati tippeket, amiket az elmúlt napokban tudatosan elemeztem az autóban levő aktív fogyasztásmérő segítségével!
Miért éri meg ez nekem?
Nem árt letisztázni, hogy miért éri meg nekünk akár csak 0,5 liter fogyasztásmegtakarítást elérnünk 100 kilométerenként. Tényleg azon a pár száz forinton múlik majd a költségvetésünk?
Ne legyünk telhetetlenek és ráadásul egyáltalán nem mindegy, hogy milyen láb milyen gázpedálon helyezkedik el. Tehát sok függ az autó típusától, korától, paramétereitől, illetve a sofőr stílusától, habitusától is. Az biztos, hogy százezreket nem fogunk spórolni egy Priusban, de talán nem is baj. Itt most az elvet kell megérteni.
Személyes tapasztalat, hogy egy felső-középkategóriás autóban már simán lehet 0,5-1 liter közötti spórolást elérni egy kis odafigyeléssel.
Jól látom? 1 literrel több pénzt kaphatok, mint lakástakarékkal?
2018-ban is rendkívüli módon népszerű a lakás-takarékpénztár, amire jár a 30%-os állami támogatás, maximum 72 000 forint évente. Ez 10 év alatt 720 000 forint potyapénzt jelenthet nekünk, amennyiben hajlandóak vagyunk havonta 20 000 forintot félretenni.
A piacon mindenki azt mondja, hogy ez a legkedvezőbb általunk elérhető ajánlat, ami garantált. De tegyük fel magunknak a kérdést:
Melyik az egyszerűbb? 10 éven keresztül havi 20 000 forintot félretenni, vagy pedig megspórolni (a példa szerint) 1 liter fogyasztást? Persze ez nem egy vagy-vagy eldöntendő kérdés, hiszen a legjobb, ha mindkettőt megvalósítjuk, és akkor akár 10 év alatt 1,4M forinttal több landol több a zsebünkben!
[Ne felejtsük ki, hogy az üzemanyagárak költsége nem fix költség. Így ez a szám pozitív/negatív irányba változhat. A tapasztalat azt mutatja, hogy ettől magasabb költségmegtakarítást is elérhetünk az emelkedő üzemanyagárak miatt]
Mit tegyünk?
1. Hanyagoljuk a motormelegítést, ennek oka, hogy alapjáraton a motor lassabban melegszik, mint emelt fordulaton.
2. Dinamikus gyorsítás, hiszen a gyorsítás mindig több energiát igényel, így egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi ideig gyorsítunk. Sokkal takarékosabb kétharmad gázzal, dinamikusan elérni a kívánt sebességet.
3. Gyors váltás felfele, a felpörgetett motor miatt nyugodtan válthatunk 4-esből akár 6-osba, hogy elérjünk a kényelmes 1500-2000-es fordulatszámot dízel, illetve 2000-3000-et benzines motorok esetében. Ezekben a tartományokban működik a motor a legtakarékosabban.
4. Tilos üresbe lejtőzni, Elterjedt tévhit, hogy üresbe tett váltóval optimálisan gurulhatunk a lejtőn. Az elmúlt napok mérései azt mutatták, hogy üresbe téve a lejtőn 1,5-2,5 a fogyasztás, míg motorféket használva sebessége tett váltóval 0!!!!.
5. Guruljunk minél többet, azaz igyekezzünk minél hosszabb távot belátni és időben reagálni az olyan helyzetekre, amikor például meg kell állnunk (pl.: piros lámpa). Ilyenkor lehetőség szerint ne nyomjuk feleslegesen a gázt, hanem csökkentve a sebességet (váltó vissza 2-esbe) motorfékkel guruljunk minél nagyobb távot. Ha szerencsénk van, akkor mire odaérünk, addigra a lámpa vált és nem kell újra mozgásba hozni az autót.
Figyelem! Ez nem azt jelenti, hogy akkor feltartsuk a forgalmat. Mindig figyeljük a mögöttünk zajló eseményeket és ítéljük meg jól az adott közlekedési helyzetben alkalmazható sebességet-lassítást-gurulást.
6. A tempomat kényelmetlen, ha a fogyasztási adatainkra nézünk. Rövid távon kifejezetten tilos bekapcsolni. Így nagyjából Magyarországon kiesett az autópályák 80%-a a forgalom és a folyamatos sebességváltogatás miatt. Az elmúlt napokban a lábam alatt a fogyasztás 5,5-5,7 volt, míg tempomattal felment 6,5-7-re is. Ennek oka, hogy a rendszer tartja a sebességet, korrigál és emelkedőn nagy gázt ad. Persze a kényelemnek ára van és egy Budapest-Brac útvonalon már indokolt bekapcsolni!
►►►►
Ha tetszett a cikk, akkor meg tudsz hívni egy “kávéra”: Támogatom a blogot 1-3 dollárral
IFL prémium blog: Klikk
✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt: Klikk
Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:
✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy
✰✰ www.iflgroup.hu
Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz
Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.
Ez a cikk 2018. február. 06. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.