Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Megemelték a nyugdíjkorhatárt 70 évre? Csak a te hibád...

2016. október 29. - Szarvas Norbert

nyugdijkorhatar-nok-es-ferfiak-eseten-2017.jpg

Megint elővették a témát és egyre inkább élesedik a helyzet. Mostmár tényleg nagyon közel vagyunk a nyugdíjkorhatár 70 évre való megemeléséhez. Nem ma, nem tegnap, de még nem is két évvel ezelőtt mondták el nekünk először: MEG FOGJÁK EMELNI! Tedd a szívedre a kezed és mond azt, hogy neked senki nem szólt erről az elmúlt évtizedben. 

Beütöm a Google-be, hogy nyugdíjkorhatár+70 év: 2016-os, 2014-es, 2012-es, de még 2008-as cikket is olvasok erről. Én magam 2008 óta figyelmeztetek mindenkit arra, hogy elkerülhetetlen a 70 éves nyugdíjkorhatár Európában, Magyarországon. Őszinte perceikben a politikusok is elmondták ezt nem kétszer...

És te mit tettél az elmúlt években? Felkészültél az elkerülhetetlenre? Egyáltalán felfogtad? A statisztikák alapján Nem! Persze lehet siránkozni, lehet kommentelni a "miből tegyek félre" típusú baromságokat. Ha nagyon leegyszerűsítem a történetet, akkor minden ellenkezésre a válaszom: "Majd fogsz félretenni, amikor már nem lesz más választásod". Ugyanis a nyugdíjkorhatár emelése mellett rohamosan csökken a következő évtizedekben a nyugdíj kifizethető összege. 

Jó persze, megint üres riogatások. Live today-die tomorrow és így tovább. Mert az emberek már csak ilyenek. Ha valaki azt mondja, hogy ég a ház, akkor az emberek azt mondják: biztos csak azért mondod, mert van tűzoltó készüléked, amit el akarsz nekem adni... És ezzel a probléma megoldva? 

Már látom magam előtt a nyugdíjkárosultakat, akik a Kossuth téren fognak balhézni, mert elvették a nyugdíjukat, nyugdíjas éveiket. Persze ugyanezek az emberek magasról tojtak a témáról és a figyelmeztetésekre az elmúlt évtizedben. Alig van felelősségteljes ember, aki hajlandó szembenézni a tényekkel és a helyzettel.

Lehet Orbánozni, Gyurcsányozni, és ki tudja ki lesz a következő. A nyugdíjhelyzet nem magyar probléma, hanem nemzetközi. A rendszer egy gigantikus pilotajáték . Erről itt írtam: Klikk

Lehet mutogatni, lehet azt mondani, hogy az élet igazságtalan. Én is rosszul érzem magam amiatt, hogy "bukom" a sokévnyi nyugdíjjárulékomat és megfizetett adót. De attól még felnőtt emberként szembe kell nézni a tényekkel. 

Te mit kezdtél a "vigyázz, mert megemelik a nyugdíjkorhatárt és lecsökken a nyugdíjad" című riogatásokkal? 

Ugyanis egy nagyon lényeges dolgot kaptál az Államtól és a rendszertől! Mégpedig időt! Több évet kaptál arra, hogy elkezdj felkészülni erre az állapotra. Nyílt titok, hogy [statisztika] jellemzően 50-55 éves kor között kezd az átlag ember a nyugdíjra félretenni. Átlagosan 13 évnyi megtakarítási időt jelent. 

Mivel 5 éve biztosan riogatnak a 70-es éves nyugdíjkorhatárral, ezért már 5 évet kapott mindenki, akit érint. És hidd el, hogy nem a mai 55 évest érinti igazán, akik még az átmeneti generációk lesznek, hanem a mai 40-45 éveseket és fiatalabbakat, akik pont az összeomlás után lennének nyugdíjasok. Mivel a korhatár emelése önmagában 5 évet jelent, ezért további 5 évet kapunk a felkészülésre- feltéve, hogy belátjuk a nyugdíjrendszer összeomlását, a nyugdíjak drasztikus csökkenését. 

Számokkal nézve

Nézzük meg, hogy Éva (45 éves) és Laci (45 éves) milyen esélyekkel indul nyugdíjasként (korhatár 70 év). 

Éva 5 évvel ezelőtt felkapta a fejét a riogatások miatt és elkezdett már félretenni.

Laci úgy gondolta, hogy ez felesleges ijesztgetés, még ráér a témával foglalkozni. Ma sem veszi komolyan a híreket, majd 5 év múlva, 50 éves korában szeretne bármit elkezdeni.

Mindketten mai értéken havi 20.000 forintot tudnak bevállalni, amit minden évben 5%-kal fognak indexálni (hogy az inflációtól megvédjék a pénzüket).

Ha kiszámoljuk, akkor látjuk, hogy az előre látó Évának 30 éve, míg a nyugodtabb Lacinak 20 éve lesz az öngondoskodásra és a nyugdíj megalapozására. 

kepernyofoto_2016-10-29_17_12_19.png

Ez egy halogatás kalkulátor, ami évi 5%-os hozammal és 5%-os indexálással számoll. A kalkuláció nem tartalmazza a 20%-os adójóváírást a nyugdíj célú megtakarítások esetén, amivel a különbség még nagyobb lenne.

A grafikonon láthatod, hogy Évának 59%-kal azaz közel 18M forinttal több megtakarítása keletkezik, mint Lacinak. Pedig mindkettőjüknek ugyanaz az anyagi lehetőségük volt. 

Számokkal is láthatod, hogy miért vagyok mérges, ha látom, hogy emberek az elmúlt években semmit nem voltak hajlandóak tenni az ügy érdekében. Pedig az időt megkapta mindenki, hogy kompenzálja a kiesést. Mert jelen pillanatban az idő, az átmeneti idő a legfontosabb és legértékesebb választásunk. 

Megemelték a nyugdíjkorhatárt 70 évre? Megfogják hamarosan...

 ►►►►

Ha kérdésed van nyugdíjjal kapcsolatban vagy cselekedni szeretnél, akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

� Ajándék lakástakarék választó 

Klikk

Itt találsz meg minket:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr5911913879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lol7 2016.10.30. 10:52:25

@Союз:

Pontosan! Nem azért emelik a korhatárt mert ennyivel tovább élünk, hanem hogy a mi pénzünket oda lehessen adni másnak, ami engem spec semennyire nem érdekel. Felborítják a társadalmi szolidaritás alapfeltételét. Nyilván nem emberbaráti szeretetből finanszírozza senki a nyuggereket, hanem azért hogy majd őt is finanszírozza valaki ha odakerül. Namost ha ilyen nem fog bekövetkezni, vagy ha mégis, akkor már késő alapon, akkor én minek dobáljam a feneketlen kútba a lóvét? Ha borul a bili, most boruljon, ne majd nálam! Legalább lesz idő addig rendberakni, és ha nem is kapok majd annyit mint a maiak, de legalább amit a maiakon megspórolunk, az megmarad nekem. Így igazságos.

lol7 2016.10.30. 10:55:37

@Macropus Rufus:

"a tőled levont nyudíjjárulék nem a te nyugdíjadra megy, hanem a már nyugdíjba lévők nyugdíjára."

Ami pont nem érdekel, csak a sajátom. Én azért fizetek másnak hogy majd én is kapjak. Ha borul a piramisjáték, minél hamarabb legyen, hogy minél kevesebbet dobáljak feleslegesen a feneketlen zsákba.

"Tehát ha lenne amit szeretnél akkor vélhetően sok 100ezer nyugdíjas halna éhen."

INKÁBB ŐK MINT ÉN!!! Vagy nekem ez jár, nekik meg a habzsidőzsi? Faszt!

2016.10.30. 11:04:46

@Macropus Rufus:
"a tőled levont nyudíjjárulék nem a te nyugdíjadra megy, hanem a már nyugdíjba lévők nyugdíjára. Tehát ha lenne amit szeretnél akkor vélhetően sok 100ezer nyugdíjas halna éhen. "

Tökéletesen igazad van. Annyit tennék hozzá, hogy teljesen paradox a helyzet.
Mert a mindenkori fiatalabb korosztály járulékából fizetik a mindenkori nyugdíjakat és a mostani fiatalabb korosztálytól nem csak ezt várja el a mindenkori kormány, hanem azt is, hogy legyen egziszteciája, minimum egy lakása, csináljon 3 gyereket és nem utolsó sorban öngondoskodjon a nyugdíjáról.
Csodálkozunk, ha nem nő a népességszaporulat?
Igen, mert amit elvárnak a mostani 20-40 éves korosztálytól az egy paradox helyzet.

Holland Lovas 2016.10.30. 11:06:01

Egy nagyon fontos dolgot nem említ meg a cikk, mégpedig azt, hogy Laci a kisebb megtakarítások miatt mennyivel több pénzt költ(het) el az Éva 30 éves megtakarítási időszaka alatt. Mondjuk a gyerekeire, családi nyaralásokra, hobbijaira, stb. Ráadásul pont akkor, amikor még fiatal!

Ugyanis én úgy látom, hogy a számítások szerint Laci 10 évvel Éva után kezd el berakni havi 20 ezer forintokat (azaz nem a cikk szerinti "mai értéken", hanem nominálisan 20 ezerrel kezd). Így az jön ki, hogy az első 10 évben, amíg nem fizet semmit, összesen kb. 3 millió több szabad pénze marad, míg a további 20 évben még kb. 5 millió. És még így is lesz majd több mint 12 millió megtakarítása 70 évesen, ráadásul korábban 8 millióval többet fordíthatott az életére. Szerintem több ember választaná ezt, mint azt, hogy 70 évesen gazdagabb legyen...

Boar... 2016.10.30. 11:38:33

A cikkíró nincs tisztában a magyar valósággal ellenben van egy nagy büdös pofája...
Nagyon sok embernek, családnak kenyérre sincs már pénze a hónap utolsó hetében de nyilván "baromság" amikor erre hivatkozva nem tesznek félre semmit.

István Tamasi 2016.10.30. 11:38:51

@lol7:
- Nem kívánom, de mi lesz veled ha lerokkansz? Miből fogod "otthon a lábad lógatni"?
- Azonkívül: Ugye jártál óvodába, iskolába. Akkoriban ki más tartott el mint a mai nyugdíjasok? Ugye nem gondolod, hogy az összes és teljes óvodai, iskoláztatási költségedet a szüleid fizették?
- Szolidaritásról hallottál már?

István Tamasi 2016.10.30. 11:40:05

@Holland Lovas:
Feltalálta a hangya és a tücsök történetét Lafontaine után szabadon.

István Tamasi 2016.10.30. 11:43:09

@lol7:
Az állami nyugdíjrendszer mindenhol a kirovó-elosztó elven működik. Az öngondoskodó -amikor mindenki annyi nyugdíjat kap amennyiről önmaga gondoskodott/befizetett/ - nyugdíjrendszer az ami a 3000 milliárd ellopásával megszűnt.

gtri 2016.10.30. 11:45:11

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Van megoldás. :) A kulcsfogalom: visszamenőleges törvényalkotás. Majd "rendkívüli helyzetre" kell hivatkozni és máris alkotható visszamenőleg törvény. A jog a politika szolgálólánya. Az utóbbi években ez elég jól bebizonyosodott. Hát akkor a jövőben is alkalmazható. Csak éppen majd azokra fordítódik a figyelem akik eddig megúszták a dolgokat. :):)

Sir Galahad 2016.10.30. 11:46:49

2 megjegyzés csak:
1: A "miből tegyek félre" az emberek többsége számára nem baromság, hanem tény.
2. Az, hogy a mai nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, szerintem inkább azt jelenti, hogy át kell alakítani, nem azt, hogy lemondani a tisztes nyugdíjról. Pl. csak annak fizetni, akinek ezt meg is termelik a járulékfizető gyerekei - a többi tényleg tegyen félre.
3. Aki félretesz, félretesz az ember, ne nyugdíj-megtakarításba fektesse be, hanem olyasmibe, amit nem nullázhat egy bankcsőd, sikkasztás, pénzügyi válság, stb.

élveteg 2016.10.30. 11:51:52

Semilyen garancia nincs semmilyen megtakarításra A kapitalizmus ciklikusságából következik a menetrendszerűen ismétlődő válságok sora 50 év alatt bekövetkezhet 3 vagy négy is akkor az odágigi megtakarítások jó része bukik úgyhogy kár is az emberek agyát túráztani ilyen olyan hozamokkal indexálásal mert ezek 50 aktív év esetében ( ha legjobb esettel is számolunk ) értelmezhetetlenek

gtri 2016.10.30. 11:52:56

@István Tamasi:
A termelési típusú adókkal az a baj, hogy nehezen tudják beszedni. Például amint megjelent a "minimálbér adómentes" nevű csodatalálmány azonnal lett vagy másfél millió minimálbéren bejelentett dolgozó/vállakozó. Aztán jött a magyarázat, hogy szegény állam nem tudja ellenőrizni a jövedelmeket mert "nem lehet mindenki mellé NAV-ost állítani". Úgy persze, hogy nem lehet, ha nem is akarnak. :)
A válság azonban beleköpött a régi, jól működő lehúzógépezetbe. Kell a pénz minden államnak, de nagyon. Piszkálják már az offshore-ozást is, mert az a pénz nagyon nem akar adózni, de többet már nem lehet lenyúzni a normálisan adózókról. Szóval a válság ezen a téren jó irányba mozdította el a dolgokat. Persze még jobban el kellene mozdulnia a dolgoknak...

2016.10.30. 11:59:27

egy bizonyos jövedelemszint felett lehet öngondoskodni, persze az sem garancia semmire, de a semminél persze több
egy szint alatt meg nem, így azok vagy kapnak pénzt, vagy dolgoznak, vagy meghalnak

gtri 2016.10.30. 12:00:56

@chrisred:

"Ezért nem hiszek abban, hogy a jelenlegi állami kampány az öngondoskodásról a hosszútávú problémákról szólna. Csupán aktuális pénzpolitikai machináció, hogy az alacsony kamatszint miatt a cihában és aranyban otthon tartott megtakarításokat előcsalják és bevonják a banki rendszerbe."

+1

2016.10.30. 12:11:56

@gtri:

na ez meg a másik, hogy szinte minden manipuláció, bizonyos (néha egymással átfedésben lévő) érdekcsoportok számára.
nézzük meg a cikkeket, blogokat, stb.
erről szól minden

gtri 2016.10.30. 12:14:13

@nemecsekerno_007:

"- Az sose volt valóban magán, mert csak rárakták ezt a címkét. Ha az Aegon-nál kötsz egy magánnyugdíj szerződést, akkor azt az állam biztos nem tudja elvenni.
Egyébként meg 3500 Mrd Ft volt a MANYUP pénz, jó nagy lyukat ütött a költségvetésen. Az éves szociális kiadásunk megy 5000 Mrd Ft, csak a nagyságrendek miatt."
--------------------
A tervezett olimpia ellenben kifejezetten segíti a költségvetés rendbetételét? Alsó hangon 4500 milliárd, de lopással együtt nem áll meg 6000 milliárd alatt. Kétszer annyi, mint a manyup. Jobb lesz tőle pl. az egészségügyi ellátásunk? Kötve hisze A japán olimpia költségei éppen most vannak elszállóban. Most adagolják a népnek, hogy "egy kicsivel többe kerül mint terveztük".
Szóval lesz itt lyuk, csak éppen a cél hofy a lyukon keresztül a klientúrának menjen a pénz. Pár kiválasztott oligarcha zsebébe menjen a közpénz olimpia címszó alatt. Ezért nem is lehet az olimpiáról népszavazni az illiberális demokráciánkban.

gtri 2016.10.30. 12:15:35

hofy=hogy

bocs :)

alvito 2016.10.30. 12:15:56

A folyamatos rémhír nem információ és nem figyelmeztetés.

aranea 2016.10.30. 12:25:16

"Persze lehet siránkozni, lehet kommentelni a "miből tegyek félre" típusú baromságokat. Ha nagyon leegyszerűsítem a történetet, akkor minden ellenkezésre a válaszom: "Majd fogsz félretenni, amikor már nem lesz más választásod". "
Kívánom a cikkírójának, hogy éljen meg annyiból, amennyiből az ország nagyobb (dolgozó!) részének meg kell élnie.
Majd meglátjuk, hogy tesz félre, mikor a rezsi kifizetése után a napi elkölthető összeg 1000.- (és ez nem csak kaja, hanem beletartozik a ruházat, tisztítószerek, gyógyszer - meg ha van egy kis csepp esze az embernek, a fogamzásgátló is...)

2016.10.30. 12:41:34

@aranea:

ha van elegendő, lehet félretenni.
az elegendő meg szubjektív egy bizonyos szint felett, de nálunk annyian keresnek a szint alatt, ill. annyira kevés embernek van kedve egy bizonytalan távoli jövő miatt vegetálni, hogy hiába ijesztgetnek, sok haszna nincs.

Bicepsz Elek77 2016.10.30. 12:52:47

Hmmmm... Miert nem olvasok olyat, hogy megeroszakoltak xyz (lany, holgy stb.) mert egyedül mentel haza a diszkobol??? Mert ez kb ugyanez!!! Sot!!!
A megoldas nem csalok magannyugdij alapjaiba belefejtetni a penzt, hanem lakasokat venni vagy gyerekeket szulni!!
Sot!!! Ki lesz kényszerítve az alapjovedelem)(persze pl kartya formajaban kaja pia futes kozos koltseg lakber stb.) bizonyos korhatar felett, miel senki se szivesen foglalkoztat egy rakas szakmaban 50 ev felett(sot pl. az olasz valsag alapja, hogy nem megy nyugdijba a gerontokracia!!!
50-70-ig pedig részmunkaidős foglalkoztatas lesz!!! Ez a jövő!!!

paszmazo 2016.10.30. 13:19:26

A példabeli Éva és Laci között az a fő különbség, hogy bár mindketten 20 éves korukban kezdtek dolgozni, Éva mivel NŐ, a Nők40 program miatt 60 éves korában nyugdíjas lesz, míg Laci, mivel FÉRFI, dolgozhat 70 éves koráig, ha megtakarít,ha nem.
Ugye nemi diszkrimináció nem lehet Magyarországon???

Lucifer Morningstar 2016.10.30. 13:27:18

Keresgélj még. Ügyes vagy, biztos megtalálod az elgurult gyógyszered és ha bevetted nem firkálsz ekkora baromságokat.

R2D2 & C3PO 2016.10.30. 13:46:50

Sőt, ahogy nő az átlagéletkor, még tovább nő majd.
Bár, számomra érthetetlen módon a magyar társadalmon belül nem indult meg a vita az átlagjövedelem bevezetéséről, pedig cca 10 év és be kell vezetni, ha nem akarunk éhezni. Munka nem lesz, az biztosnak látszik.

2016.10.30. 14:09:12

@M_R:

"Ha most nem kezd el félretenni havi 10-20 ezer forintot (nem a párnacihába!) akkor bizony nagy szopacs lesz."

Kezd határozottan az a véleményem lenni, hogy a párnacihában sokkal biztonságosabb helyen van a zsozsó, mint a pénzintézeteknél. Kereskedelemben dolgozom, most hogy a régi húszezresekkel csak év végéig lehet fizetni, hihetetlen számban kerülnek elő ezek a bankjegyek a cihából.
Gondold végig a pénzügyi cégek történetét. Pl. a legutóbbi botrányok a Questorból és a Budacashből is csak a bennfentesek tudták kiszedni a dohányt 1 nappal a csőd előtt. De volt nálunk Postabank, K&H és szövetkezeti és biztosítási botrány is. Na meg, ha megjelenik a mostanában Nyugat-Európai szokás mínuszos kamat, akkor a cihában a 20.000 megmarad, a bankban meg lesz belőle 19.000 vagy kevesebb.
Egyébként fent írta valaki, hogy a korhatáremelés és a nem lesz nyugdíj mantra egyértelműen a járulékok elcsalásához fog vezetni. Hasonlóan gondolkodom. Legyen bejelentve egy kisebb rész, ha valami baj van, akkor van TB meg egyebek, a nagyobbik részről meg én gondoskodom, tulajdonképpen öngondoskodom, de nem nyugdíjkasszába. Mellesleg a Budcashnél is így volt, félig bejelentve másik rész boríték adózatlanul. Ez egy pénzintézet, brókercég volt Magyarországon, újra és újra választott bal és jobboldali kormány alatt. Hmmm..... Most erre mit lehet mondani?
Kíváncsi lennék a brókerek és ügynökök bevételeire, hogy az teljes mértékben be van-e jelentve (van egy sejtésem) és ha nem, akkor miért osztják az észt?

2016.10.30. 14:20:17

@Союз:

miért osztják az észt?"

egyrészt, mert egy szint felett fogalmuk sincs az átlagember problémáiról, gondolkodásmódjáról
másrészt, mert ez a feladatuk, a rendszert ki kell szolgálni, az embereket rá kell venni, hogy magukat érezzék hibásnak és azt, úgy tegyék, ami a rendszer vagy az adott csoport érdeke.

5perc 2016.10.30. 14:21:52

1. Mindegy, mert a befektetési cégek, a "tanácsadók" mindig jól fognak járni jelen időben, az előtakarékoskodók meg mindig rosszul hosszú távon.
2. Mindegy, mert questor-ok fogják fiktív részvényekbe rakni a nyugdíj előtakarékosságokat.
3. Mindegy, mert valakinek úgyis eszébe jut "megvédeni" a megtakarításokat.
4. Mindegy, mert majd mindig fog hiányozni egy-két törvény a járadékok kifizetéséhez.
5. Mindegy, mert a pénzügyi rendszer legalább kétszer fog összeomlani a nyugdíjig.
6. Mindegy, mert a "korfa" miatt az egészségügyben is annyival lesz kevesebb pénz, hogy ne élhess 70 éves korodig.
7. Így amit ma nem költesz el, azt magadtól lopod el.
+1 Politikai okok miatt a nyugdíjas korú szavazók arányát nem fogják egy adott pont alá csökkenteni. Sajnos.

Bicepsz Elek77 2016.10.30. 14:29:52

@Союз: Mert ebből van nekik a penz!!!
A legjobb aranyban tartani. 1990 ben kb. havi 5000 huf volt az atlag fizu, ma ez kb 120 000(netto). Szóval ez 2400%-os infláció minum!!!

Bicepsz Elek77 2016.10.30. 14:35:19

@Bicepsz Elek77:
Az 1960 as 1angol font erteke az a mai 110 font ertekevel egyenerteku. Ergo 11000%-os inflacio volt. Az USAban detto!!
Mas: a magyar magannyugdijbiztositok penzere az allam tobbszor is ratette a kezet:1918-21 között 1945-50 között, meg 2010-bem. Szoval van meg kerdes??

DocBulywood 2016.10.30. 15:00:25

@Zoltán Mátyus:

Nem a gyerek megcsinálása a fő gond - KSH statisztika: átlag 4 perc elég is hozzá.

Hanem a 18 éves koráig biztosítani az iskoláztatását, etetését.

Tegyük fel, ez sikerül. Mi a garancia arra, h lesz állása a gyereknek? Hacsak nem fide$$-es kapcsolatokkal rendelkezel és nem tömnek ki száz milliókkal és milliárdokkal, nem lesz mit zabálni sem.

Buchhalter 2016.10.30. 15:01:57

@csentecsa: persze,a sok gazdasági menekült túl szaporodott országokból jön ahol mint a rossz sáskák felzabálták a saját életterüket! Legalább ne írnál hülyeségeket! feleslegesen kitojt gyerekek jobb esetben munkanélküliek,rosszabb esetben bűnözők ,legrosszabb esetben terroristák lesznek.Mindhárom esetben te szívsz ,mert mind három opcióban te tartod el őket! Egy gépesített és automatizált világban egyre kevesebb emberre van szükség! A felesleggel mit csinálsz? Valószínű ő fog téged megölni ,mert unatkozik vagy csak egyszerűen éhes!Nem én számoltam ki hanem nálam okosabb közgazdászok,hogy Magyarország az adottságaival és szerény területével max 7-8 millió embernek tud életteret biztosítani.Na erre varrjál gombot! Szarvas Norbert a cikk író meg tehet egy szívességet : cirka 2 hetente itt lenyom egy hozsanát,hogy gondoskodj magadról és ő ebben segít. Aham,fektess be az ő pénzügyi termékeibe.Az egész iromány egy öncélú reklám.

nemecsekerno_007 2016.10.30. 16:13:16

@lol7: "Hát ez az ami pont SEMENNYIRE nem érdekel. Legalábbis a nyugdíj...."

Szívhatod ezen magad, de tényszerűen ez történik. A mostani járulékok kb. 60-70%-ából a mostani nyugdíjakat fizetik. Akinek a gyereke külföldön dolgozik, ott fizet járulékot akkor is kap nyugdíjat. Azt meg az itthon dolgozók fizetik. Ezekről kéne értelmesen beszélni.
Ráadásul ez a rendszer nem társadalmi megegyezéssel jött létre, hanem csak így alakult a szocializmusban és utána. Az lenne szerintem járható út, hogy minden nyugdíjat egyedileg bírálnánk el. Beleszámítana a vagyon (ingatlan, föld, megtakarítás) ha valakinek mindkét gyereke dolgozik, akkor a befizetett járulék mehetne a nyugdíjas szülőknek, nyílván a családon belüli megállapodás szerint. A többi meg mehetne a magánba. Aztán akik a végén maradnak, azok meg annyi nyugdíjat kapnának amennyi maradt, ill. amennyit hajlandóak adni a többiek szolidaritásból. Ez lenne egy járható út, mert ebben az esetben nem lenne egységes 3 millió szavazó. Sokkal igazságosabb lenne így, aztán nyílván lehetne csökkenteni tovább az adókat és járulékokat.

nemecsekerno_007 2016.10.30. 16:17:44

@gtri: "A tervezett olimpia ellenben kifejezetten segíti a költségvetés rendbetételét? Alsó hangon 4500 milliárd, de lopással együtt nem áll meg 6000 milliárd alatt...."

Már írtam, hogy az éves szociális kiadás 5000 Mrd, az eü-vel együtt 6500 Mrd. Évente, nem egyszeri. Az olimpia gazdasági haszna meg jóval nagyobb is lehet, igazából azonban nem tudom megítélni, hogy megérné-e. Nyílván ezt is lehet jól, meg rosszul csinálni, de csak azért ellenezni, mert lehetne másra is költeni az nem érv. Mindenki azt mondja, hogy több pénzt. Ahhoz meg nem kell sok ész.

De a nagyságrendek miatt itt egy link, ugyanis nagyon nincs tiszátában a többség ezekkel:

www.amipenzunk.hu/#/~/koltsegvetesi-kiadasok

Sötétmancs 2016.10.30. 17:22:56

@vanvelemenyem: Annyira vicces vagy, hogy még mindig nem fogod fel a nyugdíj-megtakarítás és a nyugdíjjárulék közötti különbséget. Végül mit csinált? Bazzeg, nyilatkozott róla, hogy marad a magánpénztárnál!

Buchhalter 2016.10.30. 17:23:16

@csentecsa: és miről írtam hülyeséget? Hogy a felelötlen népszaporulat Afrikában és Ázsiában egyre nagyobb problémákat okoz? Mit érsz a szaporulattal ha nem tudsz nekik adni munkát?Na erre válaszolj nekem. Talán szét kéne verni a gépeket?

Buchhalter 2016.10.30. 17:28:23

@nemecsekerno_007: Görögország óta minden olimpia rendező ország rosszul jött ki az egészből. Az adózó átlagpolgár szív míg egy szűk réteg jól járt a beruházásokkal,de azért,hogy a helyi kiskirályok megszedjék magukat aztán ha jön a gazdasági káosz tovább álljanak a Bahamákra ,kösz de abból se én se a józanul számolók nem kérnek.Szerintem úgysem mi nyerjük ,kár ezen hisztiznie a Fidesznek. Meg ahogy leveszem az átlag embert nem hoz nagy tömegeket lázba az Olimpia rendezése.Ezzel a mesével ,hogy mi rendezünk és mekkora bevétel lesz mindenkinek ,talán a rendszerváltáskor meg lehetett volna etetni széles néptömegeket,de ma már ez a hajó elment.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.30. 17:40:06

@nemecsekerno_007: "Az olimpia gazdasági haszna meg jóval nagyobb is lehet"

Elméletileg, ha

1. meg tudjuk szervezni. De lásd 3-as metró, 4.-es metró, vizes VB. Szóval ezekre 10-szer ekkora feladatot se bíznék, nemhogy egy olimpiát.

2. nem lenne a kétszeresénél még kétszer drágább.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.30. 17:41:09

@Buchhalter: "úgysem mi nyerjük"

Azért ne bízd el magad! Amilyen pechesek vagyunk...

Janossz 2016.10.30. 17:45:59

@nemecsekerno_007: "Az olimpia gazdasági haszna meg jóval nagyobb is lehet, igazából azonban nem tudom megítélni, hogy megérné-e. "
Egész biztos megérné! Tedd is fel rá az összes megtakarításod, az összes pártolóval együtt, nagyot fogtok kaszálni biztos! Minket meg hagyjatok már békén a karikás lázálmokkal, pls!

2016.10.30. 17:48:02

@Buchhalter:

jaja. szűk rétegnek garantált a nyereség, átlagosan meg igen kérdéses.
de még ha lenne is valamennyi, ne egy drasztikusan inkompetens és drasztikusan korrupt kormány rendezze le, aki még ideológiailag is hasznosítani akarja (kicsi vagy szegény országok majd jól megmutatják a versenyeken a nagyobb, gazdagabbaknak, elvégre háború imitációja az egész)
más körülmények között talán igen, de jelenleg a válasz határozott nem. ne legyen olimpia.

Janossz 2016.10.30. 18:09:32

A nyugdíjügy meg veszett fejsze nyele. Eltapsolódott.
-Mindenféle kedvezményezett rétegekkel, akik húsz év befizetés után élveznek negyven év járadékot.( Tarlós meg Pintér Urak tizenhúsz évek óta kapják, a mai napig, és persze nem szünetel egy milliós fizetés mellett sem...)
-Potyautas tömegek felvételével. 2004-es népszavazáskor 30 000-en kaptak olyanok magyar nyugdíjat áttelepülőként, akik egy percet sem voltak honi biztosítottak. Gondolom, azóta a szám többszöröződött.
-Gáláns emelésekkel. Inflációkövetés az aktív keresetektől függetlenül, így ismerősöm három műszakban dolgozva kevesebbet visz haza, mint húsz éve nyugdíjas anyja.
Így mennek a dolgok ott, ahol a mindenható állam kezeli a pénzetek.
Úgy járunk, mint a brácsás a pénzosztásnál: Járni jár, Zsiga, csak nem jut...:-)

mackó manó 2016.10.30. 18:23:59

@$pi$:

Először is a szüleim és a nagyszüleim is fizettek annyit a közösbe, hogy legyen fedezete a későbbi nyugdíjuknak, az én befizetésem meg az átlagos befizetések ötszöröse. És van külön nyugdíjpénztári megtakarításom is.
Csak nem te is a mások befizetésére ácsingózol?

nemecsekerno_007 2016.10.30. 18:31:50

@Buchhalter: "adózó átlagpolgár szív míg egy szűk réteg jól ...."

Jajjj hagyjuk már ezt az "adózó állampolgár" szöveget. Valóban vannak ilyenek, csak akik az államtól kapják a fizetésüket, azoknak az adójuk is az államtól van amit annak visszafizetnek. Ez nem ugyanaz, mint a vállalkozó aki a piacról él és nem az államnak szállít. Ne mossuk már össze a kettőt, mert az az állampolgár aki az államtól kapja a fizetését azt a vállalkozók adójából fizetik. Még az adót is amit befizet. És miért fontos ez?! Azért mert attól nem lesz több, hogy az állam egyik zsebéből a másikba rakja. Több pénzre pedig szükségünk lenne, de azt nem az állam fogja megtermelni.

"Görögország óta minden olimpia rendező ország rosszul jött ki az egészből..."

London?! Náluk hogy realizálódott ez a "rosszul jött ki" helyzet?

Leírtam, hogy tök mindegy, hogy stadion, olimpia v. lélegeztető gép, az számít hogy csináljuk, nem az, hogy mit.

nemecsekerno_007 2016.10.30. 18:36:00

@mackó manó: "Először is a szüleim és a nagyszüleim is fizettek annyit a közösbe, hogy legyen fedezete a későbbi nyugdíjuknak, az én befizetésem meg az átlagos befizetések ötszöröse..."

Jajjj, ezt te ugye nem gondolod komolyan. Ez az össznemzeti önbecsapás, a populista politikával fűszerezve. Amit a szüleid, nagyszüleid akkor befizettek, abból az akkori nyugdíjakat fizették, meg építettek egy szocializmusnak nevezett légvárat. A légvárból mindenkinek jutott egy fél fingnyi, a nyugdíjrendszer meg maradt a felosztó-kiróvó, amiből aki csak tudott kivett, aki csak tudott elkerülte a befizetést. A társadalom öregszik, a fiatalok lelépnek mert nem szívesen finanszírozzák mások nyugdíját, diplomáját, egészségügyi ellátását. Na nagyjából ez van most és ez nem fenntartható. Vissza lehet révedni a múltba, de azzal semmire se jutunk.

nemecsekerno_007 2016.10.30. 18:41:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "1. meg tudjuk szervezni. De lásd 3-as metró, 4.-es metró, vizes VB..."

Szerintem meg tudnánk szervezni, remélhetőleg az ellendrukkerek is beszállnának abba, hogy minél jobban jöjjünk ki belőle. Ha meg nem akkor csak a szájjal festők táborát gyarapítanánk. De ilyen károgókból nagyon sok van, nem valami sikeresek és nem is lesznek. Az USA-t v. Hollandiát se károgók tették naggyá, meg az Apple-ből se az ellendrukkerek csináltak ekkora céget. Sajnos Mo.-on ez a mentalitás uralkodik. Fikázunk, meg tartjuk a markunkat.

mackó manó 2016.10.30. 18:44:59

@Bicepsz Elek77:

Látom, nem hemzsegnek a cáfolatok és a keresztkérdések:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.30. 18:45:21

@nemecsekerno_007: Ez nem károgás, hanem realizmus, lásd 3-as metró, 4.-es metró, vizes VB...

Szarból nem lehet várat építeni.

mackó manó 2016.10.30. 18:47:55

@nemecsekerno_007:

A te nézeted sem különb, mint a tolvajoké.

Buchhalter 2016.10.30. 18:50:55

@nemecsekerno_007: nagyon mantrázol itt dolgokat ,de hála ég nem te osztod az észt az embereknek.Érdekes,nem lehet hogy a te gondolataid homlok egyenes nem esnek egybe az itt véleményezők többségével? Ezen logika alapján nem kéne Önkritikát gyakorolnod? Az olimpia detto hülyeség.Amit meg az adókról hordasz össze az se értelmezhető.Én adózom elég sokat ,tehát ne költse már el a kormány hülyeségekre! Ha meg igen a lábammal szavazok amíg megtehetem.

nemecsekerno_007 2016.10.30. 18:58:16

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "Ez nem károgás, hanem realizmus, lásd 3-as metró..."

Vagy kishitűség :) Ha egy realistán múlott volna az villanyégő feltalálása, akkor te se írogatnál ide :) Maximum másolnád a kódexet a gyertyafény mellett.

nemecsekerno_007 2016.10.30. 18:59:40

@mackó manó: "A te nézeted sem különb, mint a tolvajoké..."

Ezt mire ítad?

nemecsekerno_007 2016.10.30. 19:04:00

@Buchhalter: "nagyon mantrázol itt dolgokat ,de hála ég nem te osztod az észt az embereknek..."

Azt majd meglátjuk ki osztogatja az észt és kinek a 2018-as választáson. A többi süketelés, olyan mint az "azért ilyen puha, hogy ne fájjon"

"Érdekes,nem lehet hogy a te gondolataid homlok egyenes nem esnek egybe az itt véleményezők többségével? Ezen logika alapján nem kéne Önkritikát gyakorolnod? Az olimpia detto hülyeség..."

Azért kéne önkritikát gyakorolnom mert ezen az egy blogon a többségnek más a véleménye? :) Ez érdekes.

"Amit meg az adókról hordasz össze az se értelmezhető.Én adózom elég sokat ,tehát ne költse már el a kormány hülyeségekre! Ha meg igen a lábammal szavazok amíg megtehetem..."

Ha te az államtól kapod a fizetésed, akkor az adót is az államtól kapod amit befizetsz. Még az áfá-t is. Ha nem az állmatól kapod a fizetésed és nem az államnak dolgozol mint vállalkozó, akkor a te pénzed adod az államnak, hogy az tovább tudja adni azoknak akik az államnak dolgoznak.
Mit nem lehet ezen érteni? Lassaban már nem tudom írni :)

Danubius 2016.10.30. 19:13:52

Semmi garancia nincs rá hogy a munka egy életen át a megoldás. Ha mindenki aki dolgozik 100 pénzt keres és mindenki aki nyugdíjas 50-et az létrehoz a kereslet-kínálat világában egy árszínvonalat. Ha ennek a rendszernek a korhatárát feljebbvisszük akármennyivel az azt jelentené hogy az embereknek több elkölthető pénzük van, ami inflációt hoz ésígy teljesen értelmetlen a nyugdíjkorhatár emelés, az átlagos életszínvonal nemhogy javulna de csökken. (persze feltételezve hogy 70 évesen képes vagy 50 pénznél többet termelni/eéőállítani). Egy jól kigondolt rendszerben a nyugdíjasok viszonylag kevesebb elkölthető pénze az infláció gátja, és jót tesz az árversenynek.

Союз (törölt) 2016.10.30. 19:28:33

@nemecsekerno_007:

Szerintem meg nem tudnánk megrendezni az olimpiát. Itt fent írták már, a 3-as meg 4-es metrót, de nem kell olyan mélyre menni. Magyarországon csatornázni nem tudnak normálisan, az útfelújítások is katasztrofálisak. A héten robbant ki a Moszkva téri ó bocsánat Széll Kálmán téri mutyi, ami a 90-es évek óta bevált szokásos dolog. Fővállalkozó nem fizeti ki az alvállalkozókat. Komolyan mondom itt kormányok jönnek, kormányok mennek baltól-jobbig, de marad ugyanaz a szar. Ide olimpia ? Maaargit nooooormális?
Londont és Nagy-Britanniát meg ne hasonlítsd már Magyarországhoz.
Felfogtad azt egyáltalán, hogy a következő városok szálltak ki a 2024-es olimpia megrendezéséből: Boston, Hamburg, Róma

Hajrá Párizs! Hajrá Los Angeles!

Bicepsz Elek77 2016.10.30. 19:32:13

@Buchhalter:,.. "Magyarország az adottságaival és szerény területével max 7-8 millió embernek tud életteret biztosítani.Na erre varrjál gombot" Ja az Szdsz es szakértők?
Az nem fer afejembe, ezt miert nem Angliában (50 millió) vagy Hollandiában (15millio)mantrazzak, amiMmagyarorszasghoz hassinloteruletu!!

nemecsekerno_007 2016.10.30. 19:48:32

@Союз: Jaja, merjünk kicsik lenni. Az már nagyon jól megy, de abból itt sose lesz Eu-s fizetés. Ahhoz előbb Eu-s mentalitás is kéne, de az nehéz elsajátítani 40 év kádárizmus után.

Buchhalter 2016.10.30. 19:53:06

@Bicepsz Elek77: mindkét helyen voltam pár hetet.Mindkettő túlzsúfolt,számomra élhetetlen.Ha meg lesz egy újabb gazdasági világválság milyen lesz majd kimenni a londoni ,vagy Antwerpeni utcára?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.30. 20:08:14

@nemecsekerno_007: Egyébként se engedhetünk többezer, sportolónak és nézőnek álcázott arab terroristát az országba, most volt róla népszavazás.

kvadrillio 2016.10.30. 20:08:44

50-55 ÉVESEKET SEHOL NEM ALKALMAZNAK, KIVÉVE A PARLAMENTET !, MINIMÁLBÉR UTÁN GYAKORLATILAG NINCS NYUGDÍJ !!, JÁRULÉKFIZETÉS FELSŐ HATÁRÁT ELTÖRÖLTÉK...., KI FOGJA EZEKNEK KITERMELNI A MILLIÓS NYÖGDÍJÁT ??????????????????? AVAGY... , BE VAN-E KALKULÁLVA, HOGY EZEK A ZEMBEREK ÚGYIS KORÁN HALNAK MAJD MEG ?

kvadrillio 2016.10.30. 20:11:44

..tehát ha nincs munka és nincsenek szolgálati évek sem, akkor UGYE NINCS NYUGDÍJ SE ! MINIMÁLBÉR UTÁN OLYAN ALACSONY NYUGDÍJ LEHET, HOGY GYUFÁRA LENNE CSAK ELÉG ! A MAGAS JÁRULÉKOT FIZETŐKNEK MEG TERMELJE KI A NYUGDÍJÁT AKINEK KÉT ANYJA VÓTT ! :o)

kvadrillio 2016.10.30. 20:14:22

MILESZ.....MILESZ ??? ÉHEZŐK VIADALA LESZ !!!

Союз (törölt) 2016.10.30. 20:14:57

@nemecsekerno_007:

Ez nem a merjünk kicsik lenni hablaty. Egy olimpia megrendezése nem hoz gazdasági fellendülést, főleg nem csodát. Alapból viszi a pénzt és ha ehhez még hozzátesszük a korrupt bűnöző magyar politikai elitet és az üzleti élet szereplőit, akkor abból a nagy tömegek számára még Mohács is lehet.
Történelmünkben mertünk nagyok lenni, hadat üzentünk az USÁ-nak, mit nekünk Don-kanyar 130.000 hősi halottal, de verjük a mellünket: Mertünk nagyok lenni!

Európai téridő 2016.10.30. 20:15:43

Hány éves is vagy, komám? Netántán Ifjú Titán vagy (Ti Tán tudjátok használni valamire...) ?

kvadrillio 2016.10.30. 20:19:35

INKÁBB AZT KÉNE MEGOLDANI, HOGY NE LEGYEN ENNYI TÚL DRÁGÁN ELTARTOTT MEGÉLHETÉSI RÖPDÖSŐ, ROLEXÓRÁS SZNOB POLITIKUS... ÉS AKKOR TÖBB JUTNA A NÉPNAK.

igazi hős 2016.10.30. 21:21:56

@abcd1234: Érdekes konteó, látszik, hogy a tények nem zavartak össze benne. A manyup számlám aktuális egyenlegét a halálomkor (ha az megelőzi a nyugdíjba vonulásomat) automatikusan kifizetik a fiaimnak. Nem, a biztosító nem azzal jár jól, ha én "hamar" meghalok, neki az az ideális, ha járadékot kérek és az első kifizetés után halok meg. Ez sem lehetetlen, de elég nagy szervezést igényel :-)

2016.10.30. 22:06:35

@Sötétmancs: nem említettem semmiféle nyugdíjjárulékot. Nyugdíjmegtakar1tásról beszéltem, amit elvettek az 57 évestől.
Tudom, ez neked vicces, onnan, a helikopterezők klubjából.

ember100 2016.10.30. 22:39:47

@István Tamasi:
Helló !

Ez vicc vagy irónia akart lenni ?

ember100 2016.10.30. 22:53:08

@nemecsekerno_007:
Helló !

"Ha te az államtól kapod a fizetésed, akkor az adót is az államtól kapod amit befizetsz. Még az áfá-t is. Ha nem az állmatól kapod a fizetésed és nem az államnak dolgozol mint vállalkozó, akkor a te pénzed adod az államnak, hogy az tovább tudja adni azoknak akik az államnak dolgoznak.
Mit nem lehet ezen érteni? Lassaban már nem tudom írni :) "

TE TÉNYLEG HÜLYE VAGY ?????
Az hogy valaki állami alkalmazott az NEM jelenti azt hogy nem DOLGOZIK meg a fizetéséért .
Ilyen együgyű NEM lehetsz :)
De szerintem inkább fidesztroll vagy !

gtri 2016.10.30. 23:11:20

@nemecsekerno_007:
"Az olimpia gazdasági haszna meg jóval nagyobb is lehet..."

Ha nem sajnálja a 4500 milliárdot az olimpiától akkor mlyen alapon sajnálta a manyupos 3500 milliárdot 4 millió munkavállalótól? Ami 13 év alatt gyűlt össze. Az olimpia esetében 8 év alatt lenne kiadva alsó hangon 4500 milliárd forint.
Mégis miért tartjuk fenn a magyar államot? Hogy olimpiát szervezzen vagy hogy biztosítsa magyar állampolgárok egészségügyi ellátását, szociális ellátását és nyugdíját? Ha a lopós fideszes urak ebben a kérdésben népszavazást tartanának akkor vajon a "zemberek" mit mondanának? Ja igen, az olimpiáról való népszavazást elmeszelték, annyira kíváncsiak az emberek véleményére. Kell egy jogcím a lopáshoz, "olimpia" címén pedig rengeteget lehet lopni. És akarnak is lopni.
--
"Az olimpia gazdasági haszna meg jóval nagyobb is lehet, igazából azonban nem tudom megítélni, hogy megérné-e. Nyílván ezt is lehet jól, meg rosszul csinálni"

Az olimpiák története azt mutatja, hogy csak Los Angeles volt nyereséges. Semelyik másik nem. De mint mondtam itt egy hírecske:

forrás:
olimpia2016.24.hu/olimpiai-hirek/2016/07/27/oriasit-emelkedtek-a-2020-as-olimpia-koltsegei/

"A japánok eredetileg 690 millió dollárt áldoztak volna a hét ideiglenes versenyhelyszín felépítésére, de jelenlegi állás szerint 2.6 milliárd dollárba fog kerülni a kivitelezés. Az óriási különbséget Mori a korábbi hanyag számításokkal indokolta."

Potom kétmilliár dolláros tévedés egy olimpiai részösszegben? És milyen véletlen előzetesen olcsóbbnak hitték! :) Mikor a japán embereket etették az "olcsó olimpia" maszlaggal.

Ekkora tévedésre két magyarázat lehet:
1. pofátlanul hazudtak mikor előzetesen költséget becsültek
2. akkora szakmai balfékek, hogy egy cserebogár szintjén állnak építőipari/szervezési/management ismeretekből.

A japánok építészeti/ipari/management ismeretei szerintem legalább olyan jók, mint ami nekünk van. A 2. opciót elvetem. Marad a pofátlan hazudozás. Abból pedig nekünk is bőven kijut. (Lásd Rogán Tóni propagandaminiszter helikkopteres pofátlan hazugságait. Még ebben is hazudik. Ha megszólal akkor hazudik. Mi lesz ha mondjuk 800 milliárd forint eltűnéséről kell beszélnie? Ekkora összegről garantáltan hazudni fog. :)) Szóval inkább maradjon a magyar állam a kaptafánál és gondoskodjon az állampolgárairól. Azért van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.30. 23:25:00

@nemecsekerno_007: "Ha egy realistán múlott volna az villanyégő feltalálása"

Ha a fideSSen múlott volna a villanyégő feltalálása, akkor ellopták volna, hülyére keresik magukat rajta, és te petróleumlámpával világítanál, szóval nyugi!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.30. 23:27:09

@gtri: "Az olimpiák története azt mutatja, hogy csak Los Angeles volt nyereséges. Semelyik másik nem."

Ha MINDEN olimpia vastagon nyerséges lett volna, a fideSS akkor is képes lenne négyszeres áron csinálni, mindent ellopni, hogy belerokkan az ország. Már bizonyítottak, a gazdasággal ezt megcsinálták.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.30. 23:36:49

@Союз: "Egy olimpia megrendezése nem hoz gazdasági fellendülést, főleg nem csodát."

Igen. Az olimpia rendezése egy lehetőség, kitörési pont, felhívja a világ figyelmét az adott országra, városra, elismerést vált ki a frappáns szervezés, grandiózus építkezések, fellendülhet az idegenforgalom, beruházások, stb. Namost ha a beruházások az olimpia utánra készülnek el (lásd Pécs Európa fővárosa projekt), káoszba torkollik az egész, mindent ellopnak és tönkre megy bele az ország, kiderül, hogy a magyarok félanalfabéta munkások és gyűlölik az idegeneket, akkor még a megmaradt turisták és beruházások is elmenekülnek. Rohadtul kontraproduktív lenne nekünk egy olimpia.

lol7 2016.10.31. 00:38:03

@nemecsekerno_007:

Kádárizmus? Előtte meg 20 év horthyzmus, 400 év habsburgizmus, 300 év árpádimus... Az se volt jobb.

lol7 2016.10.31. 00:45:50

@nemecsekerno_007:

"Ha te az államtól kapod a fizetésed, akkor az adót is az államtól kapod amit befizetsz. Még az áfá-t is. Ha nem az állmatól kapod a fizetésed és nem az államnak dolgozol mint vállalkozó, akkor a te pénzed adod az államnak, hogy az tovább tudja adni azoknak akik az államnak dolgoznak."

Ez úgy baromság ahogy van. Mitől lenne más a munk attól hogy ki fizeti meg az ellenértékét? Ha maszek festő vagy, de állami cégnek festesz, az állambácsitól kapod a pénzed, akkor ingyenélő állami vagy? Egy magánklinikán és egy államiban műtő orvos munkája miben különbözik? És ha ennyire király dolog állami alkalmazott lenni, miért nem tolonganak ápolónőnek, tanárnak a maszekok? Naugye...

lol7 2016.10.31. 00:58:27

@nemecsekerno_007:

"Az lenne szerintem járható út, hogy minden nyugdíjat egyedileg bírálnánk el. Beleszámítana a vagyon (ingatlan, föld, megtakarítás) ha valakinek mindkét gyereke dolgozik, akkor a befizetett járulék mehetne a nyugdíjas szülőknek, nyílván a családon belüli megállapodás szerint. A többi meg mehetne a magánba. Aztán akik a végén maradnak, azok meg annyi nyugdíjat kapnának amennyi maradt, ill. amennyit hajlandóak adni a többiek szolidaritásból."

Tudod ki dobna be pénzt olyanba amit majd mások elbírálnak kegyként hogy mennyit kaphatsz belőle vissza... Én megtermelem magamnak, azt adják vissza! Illetve el se lopják tőlem! A többiek meg nem érdekelnek. elég c.gányt meg adócsalót tartottam már el eddig is, álljanak a saját lábukra! A manyup pont erről szólt: magadnak rakod félre, nem másnak. Abba volt értelme dobálni, ebbe a közösbe meg nem, hisz hol érdekel a maiak nyugdíja, csak az enyém számít, az meg nem lesz több attól hogy ma több nyuggert stafírozok ki. Adják vissza az ellopott manyupot (felőlem zaciba is vághatják a stadionokat, abból kijön az enyém, a többit meg oda dugják ahova akarják), nekem nem kell adomány mástól, de tőlem se várjon el senki adományt!

És épp az lenne a lényeg, ha már dől a dominó, most dőljön, ne 20 év múlva, 20 év felesleges pénzkidobást követően! Most rakják rendbe úgy hogy érdemes legyen abba pénzt belerakni, vagy szűntessék meg az egészet a p.csába, aztán mindenki magának! A lényeg hogy ha én magamnak rakok félre, akkor ne élősködjön a nyakamon még egy másik (mai) nyugger hogy tartsam el. Tartsa el az apja f.sza, kicsodám az nekem!

lol7 2016.10.31. 01:01:15

@István Tamasi: Hát pont azt kérjük vissza.

lol7 2016.10.31. 01:07:45

@István Tamasi:

"- Nem kívánom, de mi lesz veled ha lerokkansz? Miből fogod "otthon a lábad lógatni"?"

Soha senki nem támogatott engem, csak a szüleim, ezután se számítok másra, ezután se lesz veszteség ha továbbra se kapok mástól semmit. Én mindig nettó befizető voltam, de már tele a faszom hogy én csak akkor kellek ha lejmolni kell lóvét, ha adni, akkor mindenki fütyörészve elnéz a másik irányba.

"- Azonkívül: Ugye jártál óvodába, iskolába. Akkoriban ki más tartott el mint a mai nyugdíjasok?"

A szüleim adója, semmilyen más nyugger nem fizetett nekem semmit. Én kérhetném vissza anyám nyugdíjbefizetését, amit 1 napig nem tudott használni, mert 1 évvel előtte meghalt. Abból hány cigót meg nyuggert dotáltak?

"Ugye nem gondolod, hogy az összes és teljes óvodai, iskoláztatási költségedet a szüleid fizették?"

De. El ne hidd hogy itt valami jótét lélek fizet mindenki helyett. Csak azt osztják szét amit összedobunk. A rám eső részt a szüleim összedobták.

"- Szolidaritásról hallottál már?"

Hallottam, de nem ismerem. Ez az hogy én tartsam el a mai nyuggereket is, cserébe meg nekem nem marad pénz nyugdíjra? A szolidaritás az lenne ha a mai nyuggerek önként lemondanának a sajátjuk feléről hogy nekem is maradjon amikor odakerülök. De önzők, nekik mindent, nekem semmit - hát akkor én is így, nekik semmit, nekem mindent!

bkkzol 2016.10.31. 05:01:06

@nemecsekerno_007: Igen, először változtatni kellene a mentalitáson. Nehezen fog menni. Igaz az EU fejlett országainak se érdeke, hogy valaha is nyugat-európai szintre jussunk (bármilyen szinten). Nem jótékonyságból jönnek a nyugati gyárak, üzemek Kelet-Európába. Nem véletlenül vették fel idő előtt Magyarországot, Csehországot.. Lengyelországot az Eu-ba. Amikor már sok volt a 300 eurós fizetés jött Románia, Bulgária.... most meg Ukrajna felé kacsintgatnak. Na ez a modern rabszolgaság!

chrisred 2016.10.31. 05:20:35

@nemecsekerno_007: Az olyan országokat, mint az USA és Hollandia, pont az tette naggyá, hogy nem követték alázatosan és vakon a kényuraikat, amikor azok a költséges szórakozásaikhoz újabb adóterheket nyomtak rájuk, hanem beintettek nekik. Lásd németalföldi szabadságharc és függetlenségi háború.

István Tamasi 2016.10.31. 07:23:00

@gtri:
A termelési típusú adókról fogyasztásira átállásnak egyszerű és prózai oka van. Nevezetesen a kapitalisták érdeke. A tőkés állam így igyekszik kompenzálni a profit relatív csökkenését. Sőt a fogyasztóktól beszedett adó egy részét még vissza is juttatja a tőkéseknek munkahelyteremtési támogatás címén.

István Tamasi 2016.10.31. 07:33:25

@nemecsekerno_007:
Éppen a napokban jött ki, hogy Ró tízmillárdot bukott az olimpián, nem forintban, dollárban.

István Tamasi 2016.10.31. 07:34:02

@ember100:
Melyik hozzászólásomra gondolt?

István Tamasi 2016.10.31. 08:00:12

@lol7:
Ugye nem használsz sem metrót sem autópályát? Nem néztél még soha aug.20-i víziparádét és tüzijátékot? Nem voltál soha a gondozott Margitszigeten se, ugye?
Nem vettél még igénybe soha semmilyen állami szolgáltatást se? Nem élvezted sosem a vívmányait semmilyen állam által dotált, szervezett fejlődésnek?

Gondold végig újra mennyibe is került az óvodád meg az iskoláztatásod és mennyi óvodai díjat meg tandíjat fizettek utánad a szüleid.

Persze tudom, hogy az államnak nincs saját pénze, mert a költségvetés pénzét az emberek adják össze. Azt is tudom, hogy a munkavállaló - leánykori nevén melós - által megtermelt új érték ára legkevesebb 3 részre oszlik /egyik az államé, másik a tőkésé és a harmadik a melósé/. Mindazonáltal ha csak és kizárólag a saját magad által megtermelt pénzből gazdálkodnál akkor az kb a Robinson Cruso életéhez lenne hasonló levonva belőle a hajóroncsból kimentett eszközöket azaz marad Robinson Cruso a saját pőre hátsójával.

Ismétlem: amióta a ma működő nyugdíjrendszert kitalálták - keleten és nyugaton - az kirovó-elosztó elven működött és működik a mai napig. Ebben nincs mód és lehetőség az ideje korán elhunytak befizetését a családtagjainak kiadni. Az átállást olyan rendszerre amit hiányolsz a mostani kormány megszüntette a 3000 milliárd elrablásával, abban a rendszerben megkaphattad volna édesanyád befizetését.

Arról is szólhatnál, hogy vajon gondoskodsz-e valamilyen úton illetve formában a saját időskorodról például magánnyugdíj vagy bármilyen megtakarításformájában?
Már évtizedek óta jönnek a hírek, figyelmeztetések hogy demográfiai okok miatt - egyrészt az alacsony gyerekszám másrészt a meghosszabbodó életkor - gondban van a korábban évszázada működő kirovó elosztó rendszer. Ha nem szüleik elegendő gyerek akkor csak a betelepítés marad mint megoldás a végzetesen elöregedő társadalom problémájának megoldására.

István Tamasi 2016.10.31. 08:06:29

@chrisred:
Tévedés. Az olyan országokat mint az USA és Hollandia az új és a régi gyarmatosítás tették naggyá. A mai példák: Kína India úgy tud naggyá lenni, hogy sikerült kibújniuk a gyarmati sorból.

István Tamasi 2016.10.31. 08:15:06

@lol7: Nemecsekernőnek írt válaszodhoz:
Igenis minden nyugdíjat egyedileg állapítanak meg a mai kirovó- elosztó rendszerben is. Mégpedig a ledolgozott évek és az elért jövedelem - pontosabban a jövedelem után befizetett nyugdíjjárulék - alapján. Annak arányában kapsz vissza amit te megtermelsz és befizetsz!
A minimálnyugdíjhoz is szükséges minimum 20 év igazolt munkaviszony. A nyugdíjrendszerben sincs ingyenebéd.

Buchhalter 2016.10.31. 08:21:20

@István Tamasi: a betelepítés már miért lenne jó megoldás?@csentecsa: te is mint csentecsa mantrázátok a felesleges népszaporulatot! Nálunk is munkanélküliség van!Azért ,mert a Fidesz állmunkára elküldött negyedmillió embert nettó 50 ezer forintért abból még nem fog helyre állni a kassza . A képzetlen menekült csürhéből cirka 2 millió emberből aki Németországban van csak 67 ember dolgozik! Képzetlenek és az adott ország nyelvét munkakultúráját nem ismerik és a többség nem is akarja ismerni! Segélyvadászok!Már írtam fentebb,hogy világunk az automatizálás és a robot technika felé halad nagy lendülettel!Szakmámban a könyvelésbe is rengeteg folyamatot digitalizáltak.Míg 10 éve a mai munkára kellett például 10 könyvelő mára elég lett 5.És ez jó néhány ágazatban így lett.Gyári munkás tized annyi kell mint 20-30 évvel ezelőtt. Max megkérjük a robotok kapitalista gazdáit ,hogy ugyan már szolidaritásból fizessenek a volt bio szerszámoknak egy kis alamizsnát.

István Tamasi 2016.10.31. 08:42:59

@Buchhalter:
Mit is írtam? Azt, hogy a társadalom végzetes elöregedése megoldásának két módja lehetséges: 1. a gyerekszám növekedése 2. a betelepítés. Nem írtam egyikhez sem hogy ez a jó vagy az a rossz megoldás. Ha tud harmadik lehetőséget, kérem írja meg.
A fentiektől függetlenül: Melyik a rosszabb: a társadalom végzetes elöregedése vagy a betelepítés?

Buchhalter 2016.10.31. 09:11:26

@István Tamasi: még mindig nem fogtad fel: minek több gyerek ,vagy betelepült ha nincs olyan munka amivel termelsz GDP-t! Felfogtad? nagy foku automatizálás van és ki nem szarja le,hogy te a nyugdijadért vinyogsz,mert már átmentél teljesen abba. Gyűjtögess cihában ,mint a régi elődeink.A kirovó-kiosztó rendszer így nem működik.Az Ausztrálok csinálják jól : náluk van egyéni nyugdíjszámla amin az összes befizetésed ott van indexálással kiszámolva és 30 év munka ,vagy 60 éves korod körül elmehetsz ha a kiszámolt összeg havi bontásban neked elég ,vagy dolgozol tovább.Ez a közösbe bedobom aztán majd kijön valami kicsit necces.Az amerikai nyugdíjalapok pedig már jó néhány millió kisnyugger pénzét elsibolták. Se a többlet gyerek se a betelepítés nem járható út! Oktatásba kéne betolni pénzt és szellemi kapacitást igénylő munkahelyeket kéne teremteni.Magyarországon.Se ásványkincsünk se hatalmas termőterületeink nincsenek.De azért rettegj a nyugdíjadért.

István Tamasi 2016.10.31. 11:53:16

@Buchhalter:
Se munka se gyerek, ergo marad a nemzethalál, ugye? Ennél én optimistább vagyok.
Én egyébként nem aggódok a jövőmért, mert előre gondoskodtam magamról, nem hagyatkozok az állami nyugdíjra. Azt hiszem te nem fogtad fel, hogy nem magamért hanem gyerekeinkért és unokáinkért aggódok.
Abban teljesen egyetértünk, hogy a mienkhez hasonló, ásványkincsek nélküli országnak az oktatás, képzés a kiút. De nézd meg mit művelt az oktatásüggyel ez a fideszmaffia?
A magas szintű oktatásra éppen az automatizálás, robotizáció miatt lenne szükség.

Buchhalter 2016.10.31. 12:55:51

@István Tamasi: Nevezd Fidesznek ,MSZP.nek vagy két farkú kutyának amíg nem lesz felakasztva ,vagy karóba húzva az ilyen csaló banda ez várható.Különben 2 gyerekben gondolkodunk,ennyi a reális akiket fel tudunk nevelni.Az oktatást tényleg szétverték.Már egy OKJ-és képzés is alsóhangon 3-400 ezer Ft

2016.10.31. 14:14:39

@csentecsa:

de ha nem lesz elég fiatal, akkor BIZTOS hogy nem lesznek normális nyugdíjak.."

egyrészt nem biztos, másrészt nem mindegy, milyen fiatal.
közmunkás, minimálbéres, munkanélküli hadsereg hiába lesz, ahogy roppant alacsony hozzáadott értéket létrehozó is, ezekből nem lesz elegendő nyugdíj.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.31. 14:50:22

Naszóval. M.o.-on az átlagfizetésekhez képest a nyugdíjak 20%-kal magasabbak, mint az EU átlag. De a nyuggerek nem dőzsölnek. Miért? Mert az átlagfizetés az alacsony. Hogy lehet ezen javítani? Termelékenységgel, amihez oktatás kell, és versenyképességel, amihez megbízható, jó gazdasági környezet kell. Az okatatást a fideSS leamortizálta, és a visszamenőleges jogalkotással, ötletszerű különadókkal, az urambátyám stílussal a fideSS a versenyképességünket lenyomta. 2018-ban mindenki szavazzon a fideSSre!

index.hu/gazdasag/2016/08/31/neoliberalis_munkaerohiany_berek_berkulonbsegek_miert_keresnek_tobbet_az_osztrakok/

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.31. 15:04:54

Nem sokat voltam CBA-ban, de ott 1-2 pénztárban ül egy-egy néni, még 1-2 lézeng, igazgatják a polcokon a dolgokat. A háromszor akkora Aldiban van 4-5 ember, ég a kezük alatt a munka, ha túl hosszú a sor, beülnek a pénztárba, különben egymásután húzzák a békákat a raktárból, basszák ki az árukat a polcokra. Legalább kétszeres a termelékenységük.

chrisred 2016.11.01. 09:46:10

@István Tamasi: Tévedés, a gyarmatosítás nem naggyá tette a gyarmatosító országokat, hanem gazdaggá.

István Tamasi 2016.11.01. 10:10:36

@chrisred:
Itt a "nagy" átvitt jelentése értendő azaz gazdagot jelent.

Serrin 2016.11.02. 14:03:50

Nem olvastam el a kommenteket (185 túl sok már) és úgy írok.

Ha társaságban szóba kerül a téma, akkor mindig elmondom a következőket:
- Számítani kell a korhatár emelésre. (öregedő társadalom)
- Ha lesz is rá pénz, akkor az minimális lesz. (öregedő társadalom + kevesebb állás -> sok eszkimo + kevés hal)

Soha, senki nem hisz nekem. Azt mondogatják, hogy a nyugdíjjasok jó szavazók, ezért lesz ellátás mindig. Viszont eljön a pillanat, amikor nem lehet újabb adót kivetni, meg az utolsó fillért is elköltötték stadionokra/autósztrádára/stb.

A gáz az egészben, hogy amennyi adót kap az állam a fizetésem után, abból király nyugdíjjas éveim lennének, de csak lenyelik a pénzt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.02. 14:46:56

@Serrin: "Nem olvastam el a kommenteket (185 túl sok már) és úgy írok."

Nyugi! Mi se olvassuk tovább a tiedet.
süti beállítások módosítása