Ahogyan nagy családi magányomban ülök a szobában, eltűnödök nemzeti ünnepünk aktualitásán. Kárhoztatva vagyok a magyar szabadság kiharcolásának évfordulóján. Tényleg szabadok vagyunk? Tényleg mi határozzuk meg az életünk irányát? Le a kaszával (még ne vedd elő), mert most itt nem arra gondolok, amikor a kormány újfent bele akar pofázni az oktatásba, a gyerekeink jövőjébe. Sokkal kézzelfoghatóbb és morbidabb tételről jutott eszembe ez a cikk. Bizonyára téged is mélyen érint a vasárnapi boltbezárásos sztori. Nyílván még nem, mivel ma amúgy sem lenne semmi sem nyitva. Aztán olvasni mindenféle popularista díszmagyar kijelentéseket politikusainktól, amivel aktualizálják 48'-ban történt eseményeket, magukat pedig a hősök piedesztájára emelik. És elérkeztünk Rogán Antihoz, aki szerint "Egyenlőség, szabadság, testvériség"!
Én is aktualizálom a 12 pontot
Mit kiván a magyar nemzet.
Legyen béke, szabadság és egyetértés.
- Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.
- Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
- Évenkinti országgyülést Pesten.
- Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
- Nemzeti őrsereg.
- Közös teherviselés.
- Urbéri viszonyok megszüntetése.
- Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
- Nemzeti Bank.
- A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk.
- A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
- Unio.
Egyenlőség, szabadság, testvériség!
Mit kiván a fidesz nemzet.
Legyen szabadságharc, állami kontroll és egyetértés.
1. a sajtó szabadon írhatja meg, amit mi akarunk
2. Az van. Nem is egy. Milliárdokért irány a vár!
3. Mindenki gyűlik mindenkivel.
4. Törvény előtti egyenlőséget. De vannak, akik egyenlőbbek.
5. Jobbik
6. Közösen viseljük az Oligarcha terheit
7. Kollégiumi haverok
8. Csak el kell jutni odáig.
9. MNB, akinek nem tűnik fel az elfolyó milliárdok a brókercégekből
10. Irány az Iszlám Állam
11. Baltás Killer
12. UNO
Orbánság, Rogánság, Simicskaság!
Mi bajom van?
Bevallom, hogy nem az a díszmagyar vagyok, akinek kellene lennem. A nemzeti kokárdát sem hordom ezen a napon (máskor sem), mivel nem vagyok az a rajongó típus. Nem akarok senkit sem megsérteni, és elhiszem, hogy mások jobban értik. Azt gondolom, hogy az egész a nebulóban kezdődött, amikor a mellkasomra nyomták a kokárdát, csak mert. Ahogy felnőttem, kialakult bennem az a szemlélet, miszerint attól senkinek nem lesz jobb, mert ezt a tárgyat hordom, és beolvadok a mainstreambe. A nemzeti kokárdánknak nagyon komoly tartalma és jelentése van. A magyar szabadságot szimbolizálja és a függetlenséget. A legtöbb ember pedig fogalmatlan a témával kapcsolatban, nem is érti mit jelentett ez a szalag régen az országnak, régen az ifjaknak. Egyszerűen felveszi, mert így illik. Nem feledkeztem el erről a jeles napról. Viszont nem érzem jogosságát annak, hogy a szubkultúra miatt felvegyek valamit "politikai korrektségből", amiért mások meghaltak, harcoltak. Én a szabadságot mondhatni megkaptam életem legnagyobb hányadában. Az én generációm feladata nem a szabadság kiharcolása, hanem a megtartása kellene, hogy legyen. Vesztésre állunk és tapsolunk hozzá.
"Teljesült 1848 márciusának üzenete, megvan a magyar szabadság, és szabad a haza"-Rogán
Elkeserít, ahogyan ezek az emberek (legyen fideszes, mszp-s, jobbikos vagy akárki) a legminimálisabb szinten sem képviselik a történelmünket, a múltunkat. Minden egyes tételt a saját javukra próbálnak fordítani. Nem akarok részt venni olyan "ünneplésben", ahol a Fidesz a márciusi ifjakhoz hasonlítja magát. A kollégiumot pedig a Pilvaxnak gondolja. Attól pedig nem lesz igazuk, mert kiemelnek két fontos (és az emberekbe a végletekig sulykolt) tételt (haza és szabadság), majd házasítják saját érdemeikkel. Teszik mindezt úgy, hogy közben a fiatalok a nagy szabadságukban menekülnek külföldre. Teszik mindezt úgy, hogy a hatalmas szabadságunkban megmondják, hol és kinél vehetek cigit, mikor vásárolhatok (boltbezárás), kinek és mennyivel tartozhatok (banki törvények). Közben a szabad hazában a szabadság a gazemberekre is érvényes, akik szabadon rabolják el az emberek félretett pénzét (lásd: brókerbotrány az MNB szeme előtt).
Ha én egyre kevésbé érzem a szabadságom és a hazám, az nem túl nagy baj. Ha ugyanezt érzi 100.000 ember, akkor már alakul. Amikor ugyanezt érzi 2-3-4 millió ember, akkor már nem beszélhetünk rogáni magasságokban. Elég megnézni a legújabb Ipsos felméréseket, hogy a megkérdezettek 2/3-a ellenzi a vasárnapi szabadságvesztésünket. Innentől kezdve pedig Rogán és a többi úr szava nem lesz több, mint schmittelt üres nyerészkedési kísérlet.
Rogán Antal ma arról is beszélt, hogy nem szabad elhinnie a jövő fideszes politikus-generációjának, hogy létezhet jó baloldali kormány, mert ez a nemzeti függetlenség végét jelentené.
Remélem azért belegondoltatok ezen szavak súlyába. Itt már biztosan szembeköp téged, engem és saját magát is a hatalmas szabadságunkban. A szabadság számomra azt jelenti, hogy mindenki azt gondol,amit akar, úgy és akkor, amikor akarja. A szabadságban nem létezhet egy kötelező irány (lásd: fideszi jobboldal). 48'-ban létezett egy kötelező irány. 56'-ban létezett egy kötelező irány. 89'-ben létezett egy kötelező irány. 10' óta létezik egy kötelező irány? Szabadon gondolhatjuk azt, amit mondtok?
Ha a jobboldal szisztematikusan elveti a lehetőségét annak, hogy vannak olyan pontok, amiket a "másik oldal" jobban érthet, jobban gondolhat, akkor mitől leszünk demokrácia? Mitől leszünk szabadok?
Én ma arról beszélek, hogy nem szabad elhinnie a jövő emberének, hogy létezhet nemzeti függetlenség ott, ahol a hatalom bezárja a kapuit a máshogyan gondolkodók előtt.
Tetszik a performance? Ez Like: