Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Az éves fejlesztési költségvetés 50x= stadiontámogatás

2013. december 11. - Szarvas Norbert

kozar-stadion-e1355575462792.jpgMegpróbálom a sokak által demagógiának tartott érvrendszeremet elhagyni, aminek a lényege, hogy a pénzt stadionok helyett el lehetne költeni egészségügyre, oktatásra és egyéb fontosabbnak gondolt dolgokra. Nem is kell demagógnak lennem, hiszen a kormány megteszi ezt helyettem is. Nyílt titok, hogy az Orbán kormány kiemelt stratégiai jelentőségű programja a magyar sport, aminek támogatásáért gyakorlatilag bármit hajlandóak feláldozni. Ezt eddig is tudtuk, nem örültünk neki, de el kellett fogadni. Legújabban, ami újfent kiverheti a biztosítékot, az a támogatások értelmetlennek tűnő felosztása: 

"A Pécshez közeli Kozármislenyen közel 6 ezer ember lakik. Idei költségvetésében 540 millió forintnyi kiadással számolt a helyi önkormányzat. Felújításokra ebből is mindössze 8 milliót irányoztak elő. Az egészet a helyi vízvezeték korszerűsítésére fogják költeni. Ha ezeknek a számoknak a viszonylatában nézzük, akkor Kozármisleny szinte felfoghatatlanul nagy beruházás elé néz. Ez a település egyike annak a 21 önkormányzatnak, amely várhatóan jelentős támogatást kap stadionfejlesztésre jövőre. Kozármisleny konkrétan 400 milliót. Ez azt jelenti, hogy a település ötvenszer annyi pénzhez jut egyetlen célra, mint amennyit az egész éves felújítási munkálataira tervez költeni." forrás: origo

 


Tehát adott egy kormányzati törekvés, amit jónak gondolnak és amihez megvan a kellő hatalmuk. A Fidesz stadionokat és haverokat támogat, mások meg mást támogatnának hasonló helyzetben. Sajnos ilyen a politika, sajnos ilyen a magyar. De hogy a búbánatosba kerül 400 millió forint egy olyan teleülésre, ahol 6.000 ember él, ahol a klub még csak nem is patinás (1989), de még csak nem is az első osztályban van?

A Kozármisleny SE-ről annyit kell tudnunk, hogy a folyamatos építkezés és előrelépés jelei tapasztalhatóak az esetükben. Évről évre lépnek (j.élhetetlen) előre, minek eredményeképp tavaly a másodosztály egyik élcsapatává fejlődtek. NB1 továbbra sincs, idén a másodosztályban az alsó régióban tanyáznak. "A település és a sportegyesület egyaránt virágzását éli, ebben jelentős szerepe van az országban szinte egyedülálló infrastruktúrának és a térségben egyedülálló edzéslehetőségeknek. A csapat rendelkezésére áll egy nemzetközi méretű sportcsarnok, fedett és nagyméretű műfüves pályák, füves pályák. Mindez korszerű módon a helyi iskolával egybeépítve." (forrás: wikipédia)

Elolvasva a wikipédia barátom fenti leírását, első gondolatom az volt, hogy ha egyedülálló és kiváló sport infrastruktúrával rendelkeznek, akkor minek is kell most hirtelenjében építeni egy nagyobb stadiont, mint ami a város befogadó képessége? Félreértés ne essék, itt most nem a kozármislenyiek ellen akarok beszélni (semmi bajom velük). Gazdasági oldalról nézve nem látom ennek a műveletnek a megalapozottságát. A csapat a másodosztályban játszik, ha fel is jutna az első osztályba, azonnal repülne is onnan. Marketingértéke a csapatnak nincs. Ha építenek nekik egy stadiont (mondjuk 3.000 férőhelyeset a példa kedvéért), és minden meccs teltház, akkor is a következő 10-20 évben sem fog megtérülni ez a tőkeinjekció.

( átlagjegyár 1.000 forint- 3.000x1.000= 3.000.000X16 hazai bajnoki= Bruttó 48.000.000/év- ebből lemegy mindenféle költség, fizetés és marad netto 5 millió forint mondjuk. Már az irreális, hogy több ezer ember kimenjen folyamatosan a Kozármisleny és majdnem bármelyik másik csapat hazai meccseire. )

Azt látom, hogy a város képtelen lesz önmagától fenntartani az új stadiont és állni (j. élhetetlen) az azzal járó költségeket. Ráadásul a csapat jövője is vehet egy negatív irányt, ami egy esetleges NBIII-at jelenthet. Ebben az esetben pedig végképp totális csőd stadiont építgetni felelőtlenül. Gondoljunk csak a Stadler féle stadionra, ami mára az enyészeté lett. Azt még értem, hogy egy Sopron, egy Pécs, egy Békéscsaba kap 4-500 millió forintot, hiszen legrosszabb esetben is rendelkeznek ezek a városok akkora lakossággal, hogy akár még képesek is lehetnek komoly bevételeket produkálni marketingértékükből és jegybevételekből eredően (másról Magyarországon nincsen értelme beszélni jelenleg). Az arányok brutálisan eltolódtak, hiszen a 6.000 fős Kozármisleny annyit kap, mint például a 60 ezer főt számláló Sopron. 

"Amit ma itt teszünk, az pontosan illeszkedik abba a tervbe, hogy a sportot stratégiai ágazattá tesszük" - mondta Orbán a létesítményfejlesztési koncepcióról, hozzátéve, hogy a sport még mindig "leghátul kullog", ha azt nézzük, mennyit költenek például az egészségügyre, vagy éppen a közoktatásra.

Azt látom, hogy a kormány tökéletesen tartja magát az általa felállított prioritásokhoz, ami önmagában nagyon dicséretes dolog, hiszen az elmúlt évtizedben még ezt sem mondhatta el magáról az aktuális hatalom. Viszont nagyon komoly elvi aggályokba ütközik ez a sorrend. Amíg Magyarország legfontosabb embere számára a sport minimum egyenértékű az egészségüggyel és oktatással - annak ellenére, hogy az államnak ezekből hosszú távon sokkal több bevétele van, mint a fociból, annak ellenére, hogy a társadalom sokkal többet nyer ezekből, mint a fociból és annak ellenére, hogy amíg ezeket milliók használják rendszeresen, addig a magyar profi focit maximum pár százezren -, addig bizonyosak lehetünk benne, hogy a valódi társadalmi átalakulás még várat magára.

Orbán úr gondolatmenetére reagálva azt kell, hogy mondjam tisztelettel: 

Hogyan lehet összehasonlítani alapvető társadalmi szükségleteket luxus társadalmi szükségletekkel. A világon a profi sport alapvetően alapvető társadalmi szükséglet, ami kutatások szerint tökéletesen helyettesíti a háborúkat. Ez az a platform, ahol meg tudnak (j. élhetetlen) népek egymással küzdeni anélkül, hogy bárki belehalna. Másrészről Magyarországon a magyar foci annyira jelentéktelen szintet képvisel, hogy inkább számít luxusnak, mint alapvető elemnek. Mindezzel együtt is tisztán látszik bármilyen fejlett társadalmi felépítményben, hogy az alap mindig a közbiztonság, egészségügy és oktatás. 

Amikor Ráhel odamegy apukájához, hogy egyetemre szeretne menni, és ezért x százezer forintot szeretne kérni, hogy lediplomázhasson és jobb élete legyen, Viktor válasza a következő:

-Nem adok több pénzt, mert most a család a pénzből nyaralni megy. Elfogadhatatlan, hogy az oktatásodra és a egészséges ételeidre, magánorvosaidra többet költünk, mint a szórakozásunkra!

 

Valószínű nem?

A bizottsági tagoknak, akik megszavazták ezeket az összeget elment a maradék eszük is? Milyen belső késztetést éreztek, amikor 400 millió forintot adnak olyan településnek, ahol az éves költségvetés nagyságrendileg ugyanennyi és ahol 8 millió forintot tudnak fejlesztésre költeni? Ha ez nem polgárpukkasztás, akkor mi? Ilyenkor arra lennék kíváncsi, hogy ezek az emberek elégedetten veregetik egymást vállát, hogy milyen igazságosan osztották szét az emberek pénzét? És itt most nem is a sport támogatásokkal van a problémám, hanem az arányok felborulásával. Ha a Sopron kap 500 milliót, akkor egy szavam nincs, mert méreteiből adódóan és labdarúgó csapatát elnézve még értem a helyzetet. Ha ugyanannyit kap egy Ajka, egy Balmazújváros, egy Kozármisleny, azt már nem értem és előre látom, hogy ez garantáltan nem a sport érdekében történik, hiszen egyetlen egy a valóságban megálló indokot, érvet nem tudok a támogatás nagysága mellett felhozni. 

Ők kapják a stadionpénzt a kormánytól
Pécs 500 millió forint
Nyíregyháza 500 millió forint
Zalaegerszeg 500 millió forint
Kaposvár 560 millió forint
Kecskemét 560 millió forint
Paks 560 millió forint
Pápa 560 millió forint
Békéscsaba 560 millió forint
Mezőkövesd 220 millió forint
Siófok 600 millió forint
Dunaújváros 600 millió forint
Gyirmót 600 millió forint
Ajka 400 millió forint
Balmazújváros 400 millió forint
 Cegléd  400 millió forint
 Kozármisleny  400 millió forint
 Sopron  400 millió forint
 Szolnok  400 millió forint
 Tatabánya  400 millió forint
 Szigetszentmiklós  120 millió forint
 Kisvárda  120 millió forint
 Budapest, Bozsik Stadion  400 millió forint
 Győri EТО Futball Club  560 millió forint
 Budapest, Szusza Ferenc Stadion  560 millió forint
 Budapest, Illovszky Rudolf Stadion  500 millió forint
 Budapest, Hidegkuti Nándor Stadion  560 millió forint

 

 

Minden vágyad, hogy kijavíthass? Eljött a te időd!


Amennyiben helyesírási hibát vagy elütést észlelsz, akkor kommentbe írd le a megoldást és bekerülsz a cikkbe! 

 

Például:

Cikkben: Amenyiben helyesírási...

KisPista komment: Nem amenyiben hanem amennyiben

Javítás: Amennyiben (j. KisPista) helyesírási...

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr655685913

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.12.11. 15:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2013.12.12. 10:24:56

"Le is nyilatkozta". Ráadásul beleírja a címbe, ha már égeti magát, történjék rendesen.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.12.12. 10:38:24

Érdekes,hogy kimaradt a 6 milliárd forintos új holoközpont,meg a további 3mrd holo emlékév a listáról.Az ugye sokkal fontosabb,és szükséges.
Viszont,ha sportoló gyerekekről van szó,az pénzkidobás,meg aúgy is diktatúra & jogállam herp derp

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2013.12.12. 10:42:05

A választ érezzük:

Képmutatás kifelé, az élsport igen, valóban feltételezi az egészséges társadalmi alapokat.

Erre jön O. Vi, és azt mutatná Európának: látjátok, itt milyen jól megy?!
(Csauseszku)

De ami ennél fontosabb:
Hosszú éveket felölelő távollét után sétáltam Újpest Káposztásmegyeren a Farkaserdő mellett, és láttam egy vadi új uszodát, ami akkor nőtt épp ki a földből. Ez pár hete történt.
Erre én megjegyeztem, hogy Újpesten pár éve bezárt az uszoda, ami azóta is ott porosodik, miért nem azt nyitották újra?!

Ja! Hát persze! Mert AZT NEM KELL FELÉPÍTTETNI.

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2013.12.12. 10:47:33

Nem is az a lényeg, hogy az emberek ússzanak, vagy sport eredményeket érjenek el.
A lényeg itt a költségvetési pénzek tisztára mosása nagyon nagy tételben.
A fociban sincs eredmény, mégis elégedettek vele azok, akik mossák vele a pénzt.
A bezárt újpesti uszodába se mennének már, ha újranyitnák se, ahogy az újba se fognak, de egy-két cég jól jár az új uszoda felhúzásával.

A balek magyar meg majd még meg is köszöni a vezérnek, bár úszni már nem fog benne, mert arra nem fogja futni.

Borenbukk 2013.12.12. 10:48:27

@♔bаtyu♔: Khm... Tessek az Index/Blog.hu szerkesztohoz fordulni az ugyben. Ok irjak az ajanlot.

JohnHenry 2013.12.12. 10:49:02

@wanker cunt: csak nyugi, ez a pénz nem a sportoló gyerekeknek megy.

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2013.12.12. 10:49:20

@wanker cunt: Mindenhol zsidók, mi?

Lepattintod a festéket a falról, és előmászik a nagy orrú zsidóbogár, igaz?

Amadeus62 2013.12.12. 10:51:25

orbánnak mennie KELL!

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2013.12.12. 10:52:17

Ja, amúgy a balek magyar épp akkor köszönte meg, mikor ráütöttem az elküld gombra!
Hát így legyen ötösöm a lottón, kösz, Wanker!

JohnHenry 2013.12.12. 10:52:17

@Vicces Gyerek: csak pletyka, mert érdemi infóm nincs, de itt kápmegyeren azt suttogják, hogy az új "uszoda" (mérete alapján szvsz egy fedett medencéről beszélünk) az iskolához tartozik, ergo nem lesz oda szabad bejárása bárkinek.

JohnHenry 2013.12.12. 10:55:36

@Vicces Gyerek: amúgy van nem messze onnan egy téli-nyári "sítanpálya" (egy kisebb domb), aminek a lejtő alján vége is van, de úgy, hogy padokat raktak keresztbe + ott a kerítés is. aki nem tud megállni, az így járt.

ezekben az a jó, hogy uniós pénzből épülnek, aminek minimum a felét ellopják t. politikusaink és sleppjük.

tobeor 2013.12.12. 11:00:21

Ez a fenti lista már nem sok, eddig is elment 100+ milliárd stadionokra.

Már csak az a kérdés, hogy Orbán szándékosan, azaz tudatos károkozás céljából, gonoszságból veri el a magyar NEMZET pénzét?

Vagy simán bedilizett, kitört rajta a hatalmi téboly?

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2013.12.12. 11:00:53

@JohnHenry: Aha.
A képlet hasonló.
Nem baj, Wanker már hálás.

Akkor iskolát fejlesztettek. Így még jobban hangzik.

Már pedig ki az a bitang nemzetietlen tuskó, aki sajnálja a gyerekektől!

Az újpesti uszi helyére meg majd építhetnek egy CBA-t, ott amúgy sincs elég.

Nem rossz ötlet, nem?

(Amúgy bocs a helyesirasomért, mert így ellenőrző program nélkül nehéz egy idegenszívű alakváltó chemtrail eregető zsidó gyíkembernek. :D)

tobeor 2013.12.12. 11:01:16

Focira van pénz, dokira nincs:

"Az összes baleseti sebész egyszerre
adta be a felmondását Győrben"

KÖSZ VIKTOR!

élhetetlen 2013.12.12. 11:03:58

Ha már ilyen figyelmes vagy….
Évről évre lének előre -> lépnek
megtudnak népek egymással küzdeni -> meg tudnak (a „megküzdeni” tartozik össze)
város képtelen lesz önmagától fenntartani az új stadiont és az azzal járó költségeket. -> és állni az azzal járó költségeket (a költséget nem kell fenntartani)

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2013.12.12. 11:04:50

@JohnHenry: igen, a felét ellopják az uniós pénznek, és egy év után már össze is rohadt, de MEGINT MEGVETTE AZ EU AZ EU ÁLLAMPOLGÁROK ADÓJÁBÓL ÖSSZEKUPORGATOTT TÁMOGATÁSOKBÓL A PERIFÉRIAORSZÁGOK POLITIKAI ÉS GAZDASÁGI VEZETŐIT.

Kurvakemény!

Korrupció minden szinten. Mondják is mindig, ha EU pénz kerül szóba.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.12.12. 11:21:35

@wanker cunt: Sportoló gyerekek? Nem tornatermeket építenek az iskolákba, hanem stadionokat NBII-es csapatoknak, igaz h bénák, de nem attól, h gyerekek fociznak bennük.
Nyugi a Trianon emlékművekre elbaszott pénzekről sincs szó a cikkben.
markoferko.tumblr.com/post/69264120161/elleptek-a-videket-a-trianon-emlekmuvek

ursus artos 2013.12.12. 11:28:59

@Vicces Gyerek: "A lényeg itt a költségvetési pénzek tisztára mosása nagyon nagy tételben."
Mégis ez hogy???

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.12.12. 11:34:24

@Vicces Gyerek: Te nem vicces vagy,hanem egy egyszerű libbant fasz.Tehát,minek kell kidobni 9milliárd forintot egy új holo központra (pár éve adták át a páva utcait) + emlékév?Ki a faszt érdekel már a heti 5 holo megemlékezés mellett?Sokkal inkább költsék stadionra,akár a falábúaknak is.Annak is sokkal több értelme van.

@MolnarErik: Trianon emlékmű NEM épült állami pénzből.Holozás viszont megy 24/7 adóforintból,jövőre IS közel 10 milliárd megy ki az ablakon.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.12.12. 11:36:15

Van itt pénz kéremszépen, igaz, hogy százezrek éheznek, de legalább minden faluban lesz egy több ezer férőhelyes stadion.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.12.12. 11:36:25

@Vicces Gyerek: Így van.Így baszott el az mszmp bal-lib csürhe rengeteg pénzt pl alagút a pusztában,vagy híd egy völgy felett.LOL
De uszoda a gyerekeknek,az már több a soknál :D

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2013.12.12. 11:38:24

@ursus artos: Igen, rossz szót használtam, mert nem "tisztára mosása", hanem törvényesnek álcázott módon (haverom stadiont épít 200 misiből, kap érte 520-at) való nyúlása.

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2013.12.12. 11:41:26

@wanker cunt: Tessék: most meg Te fedeztél fel egy újabb nyúlást. ;-)
Amúgy Neked meg tök jó, mert zsidók! XD
Két legyet egy csapásra! Mindenki boldog! :)

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2013.12.12. 11:45:07

@wanker cunt: Nem figyeltél arra, amit írtam.
Ott van fél órára Újpesten egy bezárt uszoda, amit lazán újranyithattak volna, de Ők inkább újat építettek. Kapísi?

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2013.12.12. 11:47:40

Amúgy meg nem libbant vagyok, hanem vörös alsógatyás Marxista.

Amatőr 2013.12.12. 11:59:48

@wanker cunt: Szerintem a holokauszt is, a Trianon is túl van lihegve. Huszadrangú kérdés! El k'ék felejteni, vagy legalább a helyén kezelni.

Hogy a Normafánál sípályát és egyebeket építenek? Helyes és üdvözlendő! Mert az KIZÁRÓLAG a sportolni vágyó lakosság érdekeit szolgálja. Alkalmatlan versenysportra! És igazán megfizethetőbb és szerencsésebb villamossal síelni járni - ha szerény lejtőn is - mint egész évben pár nap Muraura spórolni.

A focistadionok építése kishazánkban oltári disznóság. Pár száz érdeklődőnek tizenhuszonezres stadkót építeni nyilvánvaló gazemberség. Vetekszik a banánköztársaságok, vagy az ázsiai újgazemberek megaberuházásaival.
Remélem, hogy akiknek benne van a kezük, a körfűrész le is vágja!

Egyallampolgar 2013.12.12. 12:02:26

Orbán nem nagyon hülye. Ha nincs kenyér kicsit több cirkusz kell. Sokakat kielégít ha ordíthatnak egy stadionban. Addig se látják milyen szánalmas életük van.
Egészségről meg élsportról természetesen nincs szó. Amúgy is ez két külön fogalom az 50-es évek óta.

lobaszopiatej 2013.12.12. 12:06:05

@wanker cunt: "Viszont,ha sportoló gyerekekről van szó,az pénzkidobás,meg aúgy is diktatúra & jogállam herp derp "

A stadion nem a focizó gyerekekről, hanem maroknyi hangos focihuligán igényeinek kielégítéséről szól, akik cserébe bármikor elmennek ellenzéki tüntetést szétverni!

Sőt, még csak nem is az utánpótlásról. Ahhoz ugyanis edzők kellenének, olyanok akik tudnak nevelni. Ma ez a legfőbb feladat, nem pedig mások pénzének eszetlen elszórása!

s 2013.12.12. 12:36:43

Jajaj. Tudom, hogy rossz vagyok, nagyon rossz. Ilyenkor mégis arra gondolok, hogy azokban a szép stadionokban, azokban a hatalmas beton pillérekben, azokban a monumentális létesítményekben teljes kormányok - leköszönő és új miniszterekkel együtt - volnának képesek eltűnni, feltéve, ha itt legalább a maffia rendesen működne. De az sem működik, hogy basznátok szájba a fogatlan buzi kurva anyátokat. Te is, viktor.

Barnalány 2013.12.12. 12:44:41

@Online Távmunkás: Majd csak akkor, ha Orbánt is másodszor sittelik le, mint Stadlert.:-)

Barnalány 2013.12.12. 12:53:06

@wanker cunt: Elmondom neked, hogy miért költ milliárdokat a Fidesz-kormány holokauszt-emlékközpontra és -programokra. Azért, hogy hivatkozhassanak arra, hogy küzdenek az antiszemitizmus ellen - ha már egyszer nem kezdenek semmit sem a folyamatosan zsidózó Jobbikkal, sem a betiltása után is vígan virágzó és a főváros közepén ünnepségeket tartó, ill. a "mainsteram jobboldal" által szervezett ünnepségeken, demonstrációkon résztvevő "gárda-tagok" ellen és ha "képtelenek" eljárni a nyíltan uszító és nyíltan náci Kurucinfo ellen.

És persze van egy másik ok is: a magyarországi zsidó szervezetek egynémelyikének és e szervezetek vezetőinek "jó üzlet" egy-egy holokauszt-emlékközpont, vagy megemlékezés. Ui. ők ugyanúgy csak élnek a holokausztból, mint ahogy a Fidesz is csak meglovagolja a magyar nacionalizmust. (Persze vannak nem csupán "üzleti" holokauszt-szervezetek is, rájuk ez az előbbi megállapítás természetesen nem vonatkozik!)

türelmesebb 2013.12.12. 13:00:17

@wanker cunt: Azt a völgyhídat még az első ciklusban a FIDESZ tervezte! Focinyelven öngól.

Amatőr 2013.12.12. 13:15:46

@Barnalány: "Elmondom neked, hogy miért költ milliárdokat a Fidesz-kormány holokauszt-emlékközpontra és -programokra. "

Ez is lehet, hogy igaz.
De szerintem pedig inkább arról van szó, hogy ezzel hergelik a plebszet! Miközben a lakosság jó részének kilóg a feneke a gatyából, akkor milliárdokért holokausztközpontot építenek! Nem ér rá? Nem! Most kell, de azonnal! Mert a nemzetközi közvélemény/eu ezt követeli!

Na, még jobban fogják ezért utálni a zsidókat is, a holokausztot is és az eu baloldalát is.

A fidesz meg mossa kezeit. Olcsón ütött rengeteg legyet egy csapásra!

tobeor 2013.12.12. 13:38:37

@Amatőr: Tök mindegy épül-e holoközpont vagy sem, aki utálni akarja az X-eket, meg a az Y-onokat, meg a Z-ket, az így is úgyis utálni fogja őket.

Mellesleg a holakauszt MAGYRA NEMZETI tragédia (méghozzá az egyik legnagyobb a történelmünkben) magyar ügy, magyar áldozatokkal.

Viszont a zsidózás mindig jól jön, ha terelni kell a maffidesz magyarellenes gaztetteiről.

Egy kis buzizás? Vagy libsizés? Biztos lehet még terelni máshogy is...

sorstalan gáz 2013.12.12. 13:44:03

Hiányolom a lélegeztetőgép-egyenértékes számítását, ami kötelező kelléke az ilyen blogoknak

s 2013.12.12. 13:53:35

@sorstalan gáz: Az jött ki, hogy neked nem jutott. Sajnálhatnánk is, de kellett a stadionra. Ez van, öreg.

ursus artos 2013.12.12. 14:09:52

@Nyekenyóka.: "Van itt pénz kéremszépen, igaz, hogy százezrek éheznek, de legalább minden faluban lesz egy több ezer férőhelyes stadion. "

És majd a stadionban éheznek tovább az emberek...

Amatőr 2013.12.12. 14:26:54

@tobeor: "Tök mindegy épül-e holoközpont vagy sem, aki utálni akarja az X-eket, meg a az Y-onokat, meg a Z-ket, az így is úgyis utálni fogja őket."

Minden bizonnyal.
De közben eltelt három emberöltő. Nem kellene továbblépni?
56, 45, 20, vagy esetleg a mohácsi vészig kell visszamenőleg, félni, szégyenkezni, gyűlölni?
Megmérgezni a gyermekeink életét a sok mocsokkal?

Nem, én nem vagyok felelős sem szálasiért, sem rákosiért, sem kádárért. De azok igenis felelősek, akik az említett gazembereknek és társaiknak emléket állítottak, vagy fognak állítani! Mert a pakliban ez is benne van! És ott ülnek a Parlamentben! Csak épp mezt cseréltek.

A máért én is felelek, tehát mondom; tele a tököm a visszaemlékezésekkel!

"Mellesleg a holakauszt MAGYRA NEMZETI tragédia (méghozzá az egyik legnagyobb a történelmünkben) magyar ügy, magyar áldozatokkal."

Így igaz! Épp ezért senki idegen ne üsse bele az orrát! Annyit és úgy gyászolok, emlékezem, ahogy én akarok.

"Viszont a zsidózás mindig jól jön, ha terelni kell a maffidesz magyarellenes gaztetteiről.

Egy kis buzizás? Vagy libsizés? Biztos lehet még terelni máshogy is..."

Addig lesz hazánkban zsidózás, amíg akad olyan hülye, aki ébren tartja! És még egy jó ideig lesz!
Mert birkák vagyunk és a mindenkori hatalom kijátssza a zsidó, cigány és még a fene tudja milyen kártyákat! Mert oszd meg és uralkodj! Hülye zsidó, hülye cigány, hülye többségi nemzet.

Rágjuk a gumicsontot, ahelyett, hogy megvédenénk az országot az ocsmány emlékművektől, aljadék politikusok szobraitól. Amit a következő kurzusváltáskor úgyis lerombolnak. Vagy irány a szoborpark, jó lesz az még.....

Szóval tőlem ne várjanak egy kanyit se! Sem holokausztra, sem Trianonra, sem a mohácsi vészre.
Intézzék saját zsebből és ha lehet minél csendesebben. Hogy végre felejthessünk!

tobeor 2013.12.12. 15:15:52

@Amatőr:
Na erre majd válaszolok ha ráérek, kb. 1, max 2 óra múlva.

Amatőr 2013.12.12. 15:41:03

@tobeor: Érdeklődéssel és türelemmel várok.

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2013.12.12. 16:51:15

@tobeor: jaja. Itt van elásva a kutya.
A náculás nagyon is rendszerbarát, és terelő pótcselekvés.
VISZONT le van öntve az adott nemzet szinével, és azt az érzetet adja a bb-nak, hogy ő baromira történelemformáló, nagy eszmében hisz.
Hát egy lófaszt.
A kopaszból lesz ennek a rendszernek a leghűbb csőcseléke alkalomadtán.
A náculás rejtett üzenete a lecsúszó középosztálynak:
"Bevéd a boly, a saját kezedbe veszed a sorsod, és jogod van eldönteni, melyik a biciklista, piréz, zsidó, és melyik nem."
(És persze be is veri a pofáját annak rendje és módja szerint.)
Magyarán csilloghat szegény gyökér, hogy ő milyen hatalmas, eldöntheti, ki tartozik a rossz és a felsőbbrendű fajtába.

tobeor 2013.12.12. 17:16:20

@Amatőr: Most írom, mindjárt...

tobeor 2013.12.12. 17:28:12

@Amatőr:
"Nem kellene továbblépni?"

Köztünk él több százezer ember, akiknek közvetlen rokonait, szüleit, nagyszüleit ölték meg akkor. Ha már nagy hagyománya lenne az emlékezésnek, a nemzet feldolgozta volna ezt a tragédiát, megadta volna a halottaknak az őket megillető gyászt és együttérzést, akkor azt mondanám, egy 12. ilyen gesztus már nem kell. De mindez nem történt meg, sőt....

Úgy általában is híve vagyok az emlékek méltó megőrzésének, ápolásának, feldolgozásának. És ebbe több száz éves emlékeket is beleértek.
Szerintem egy egészséges nemzet ilyen. Egy egészséges nemzeti emlékezet, öntudat, identitás, lelkiismeret. Ezt nem tartom öncélúnak sem (bár ebben az esetben ezzel se lenne baj, mégis ez a mi saját történelmünk), ennek következményei és tanulságai vannak a mára nézve. Pont a hiányos, feldolgozatlan múltnak is köszönhető, hogy nem evidens ebben az országban mindenkinek micsoda borzalom nácinak lenni.

Harmadrészt erre a tipikus érvelésre ("Nem kellene továbblépni? ") mindig eszembe jut Trianon... a kapcsán valamiért nem szoktam hallani ezt az érvelést, pedig az még a népirtásnál is korábban volt.

"56, 45, 20, vagy esetleg a mohácsi vészig kell visszamenőleg, félni, szégyenkezni, gyűlölni?"
Gyűlölni? Miről beszélsz? Ki gyűlöl, kit, és mi köze ennek egy emlékközpontnak?

"Megmérgezni a gyermekeink életét a sok mocsokkal?"
Na ezt már végképp nem értem... Még csak nem is sejtem mire utalhatsz, de tényleg.

"Nem, én nem vagyok felelős sem szálasiért, sem rákosiért, sem kádárért."
Ki mondta hogy az vagy?

"De azok igenis felelősek, akik az említett gazembereknek és társaiknak emléket állítottak, vagy fognak állítani!"
És ki állít itt bárki rákosi vagy kádár emléket?

"A máért én is felelek, tehát mondom; tele a tököm a visszaemlékezésekkel!"
Sajnálom. Ha nem bírod, ne járj emlékezésekre, ne járj emlékhelyekre, ne olvass-nézz ilyen témájú cikkeket, műsorokat. És így tovább.
Gondolom elférsz azokkal egy országban akik emlékezni akarnak.

"Így igaz! Épp ezért senki idegen ne üsse bele az orrát! Annyit és úgy gyászolok, emlékezem, ahogy én akarok."
Nem idegen ország vagy nép akar emlékközpontot építeni. Magyarország emlékezik egy magyar tragédiára. Ahogy kell.
Neked személyesen ezzel semmi dolgod, mint írtam nem kötelező aktívan részt venni ebben. Azt hogy mások meg akarnak, azt talán el tudod viselni.

"Addig lesz hazánkban zsidózás, amíg akad olyan hülye, aki ébren tartja! És még egy jó ideig lesz!"
Ebben egyetértünk.

Amatőr 2013.12.12. 18:48:22

@tobeor: "Köztünk él több százezer ember, akiknek közvetlen rokonait, szüleit, nagyszüleit ölték meg akkor. "
Nem! Mert szerintem kevés ember van e hazában, aki ne lenne érintett! Volt két vh, ilyen-olyan forradalmak, megtorlások, bevonulások minden irányból, rendszerváltozások új istenekkel. Kifelejtettem volna valamit?

"Úgy általában is híve vagyok,............ hogy nem evidens ebben az országban mindenkinek micsoda borzalom nácinak lenni."
Én is híve vagyok az emlékezésnek. Valamint a mértéknek is. Mert az év mind a 365 napja nem erről szól. Legalábbis számomra nem.
Nácinak lenni borzalom? Szerintem a nácizmus volt a borzalom. Meg a kommunizmus. Az emberiség történelmében a holokauszt csak egy epizód. Azonos időben és térben más népirtások is voltak,csak máig nem kaptak akkora publicitást, mint a holokauszt.

"Harmadrészt erre a tipikus érvelésre ("Nem kellene továbblépni? ") mindig eszembe jut Trianon... a kapcsán valamiért nem szoktam hallani ezt az érvelést, pedig az még a népirtásnál is korábban volt."
Javasolnám elolvasni a 11:59-kor írottakat!

"56, 45, 20, vagy esetleg a mohácsi vészig kell visszamenőleg, félni, szégyenkezni, gyűlölni?"
Gyűlölni? Miről beszélsz? Ki gyűlöl, kit, és mi köze ennek egy emlékközpontnak?"
Gyűlölhetnénk a törököket, a sógorokat, az oroszokat és úgy általában az összes szomszédunkat, akikkel perben-haragban álltunk! Valamint Trianonért a győzteseket, Erdélyért a románokat és még lehetne vég nélkül sorolni. Minek?

"Megmérgezni a gyermekeink életét a sok mocsokkal?"
Na ezt már végképp nem értem... Még csak nem is sejtem mire utalhatsz, de tényleg."
Az ország egyik fele szerint a horti-szálasi stb vonulat tehet mindenről, míg a másik fele szerint a rákosi-kádár-és az utódjaik. És az összes bűnüket adresszálják az aktuális érzelmű állampolgárra. Fideszjobbikos vagy? Akkor náci.
Maszopdkfenetudjami? Akkor zsidóbérenckomcsi.
Elég. Unom.

"Nem, én nem vagyok felelős sem szálasiért, sem rákosiért, sem kádárért."
Ki mondta hogy az vagy?"
Na, csak az kéne még!
De ha nem, akkor miért dörgölik nap, mint nap az orrom alá személyüket, tetteiket? Miért kell visszataszítóan otromba emlékművekkel elcsúfítani a várost? Nem elég, hogy koszos és romos?

"De azok igenis felelősek, akik az említett gazembereknek és társaiknak emléket állítottak, vagy fognak állítani!"
És ki állít itt bárki rákosi vagy kádár emléket?"
Csak érd meg a következő kurzusváltást! A kádárét, ha igaz, már szoborják. És már van hortinak. Az említett gazemberekről közterületet elnevezni? Végbélkúpot!

"A máért én is felelek, tehát mondom; tele a tököm a visszaemlékezésekkel!"
Sajnálom. Ha nem bírod, ne járj emlékezésekre, ne járj emlékhelyekre, ne olvass-nézz ilyen témájú cikkeket, műsorokat. És így tovább.
Gondolom elférsz azokkal egy országban akik emlékezni akarnak."
És ez így lenne a helyes, de lépten-nyomon beleütközöm! Mert tolakodó módon bele kívánnak vonni abba, amit én már nem akarok! Amiből elegem van! Kéretlenül tukmálják rám az emlékeiket, a gyászukat, a fájdalmukat, ami nekem terhes! Beteges! Köszi, de nem kívánok senkit és semmit egy életen át gyászolni!

"Nem idegen ország vagy nép akar emlékközpontot építeni. Magyarország emlékezik egy magyar tragédiára."
Túl van lihegve! Csak az ellentéteket szítja! És a ma élők látják a kárát.
Úgy általában mindenki!

Mint mondottam volt; elegem van!
Vagy ahogy a viccben mondja kádár; én már csak egy kisfröccsöt kérek!

tobeor 2013.12.12. 20:24:19

@Amatőr:
" "Köztünk él több százezer ember, akiknek közvetlen rokonait, szüleit, nagyszüleit ölték meg akkor. "
Nem! Mert szerintem kevés ember van e hazában, aki ne lenne érintett! Volt két vh, ilyen-olyan forradalmak, megtorlások, bevonulások minden irányból, rendszerváltozások új istenekkel. Kifelejtettem volna valamit? "

Ha szerinted még több ember érintett a holokausztban, akkor pláne nem értem miért nem tartod jogosnak az emlékezést...

"Én is híve vagyok az emlékezésnek. Valamint a mértéknek is. Mert az év mind a 365 napja nem erről szól. Legalábbis számomra nem."
Szó sincs évi 365 napról.

"Nácinak lenni borzalom? Szerintem a nácizmus volt a borzalom. Meg a kommunizmus. Az emberiség történelmében a holokauszt csak egy epizód. Azonos időben és térben más népirtások is voltak,csak máig nem kaptak akkora publicitást, mint a holokauszt."
Egy szóval sem mondtam, hogy pl. a kommunizmus ne lett volna borzalom. Csak nem volt téma. Azt állítani, hogy a nácizmus vagy a kommunizmus ne kapott-kapna folyamatosan óriási publicitást, ez elég meredek... Filmek, könyvek ezrei, történelemoktatás, emlékművek, múzeumok, stb... (De még ha más nem is kapna akkora publicitást, az se szólna ez ellen.)

"Gyűlölhetnénk a törököket, a sógorokat, az oroszokat és úgy általában az összes szomszédunkat, akikkel perben-haragban álltunk! Valamint Trianonért a győzteseket, Erdélyért a románokat és még lehetne vég nélkül sorolni. Minek?"
És tényleg: minek?
Továbbra se értem ezt eleve mire írtad, nem tudok semmilyen gyűlölet-célról, vagy tudom is én mire utalsz?

"Az ország egyik fele szerint a horti-szálasi stb vonulat tehet mindenről, míg a másik fele szerint a rákosi-kádár-és az utódjaik. És az összes bűnüket adresszálják az aktuális érzelmű állampolgárra. Fideszjobbikos vagy? Akkor náci.
Maszopdkfenetudjami? Akkor zsidóbérenckomcsi.
Elég. Unom."
Ez azért kicsit bonyolultabb, én pl. mind a szálasi, mind a kádár, stb. vonulatot hibáztatom.
De hogy ez most hogy jön a holomúzeumhoz???
A nácizást és bérenckomcsizást szintén unom én is, és szánalmasnak tartom. De mi köze ennek a témához?

"De ha nem, akkor miért dörgölik nap, mint nap az orrom alá személyüket, tetteiket?"
Könyörgöm, ki(k) teszi(k) ezt veled?
És mi köze annak vagy azoknak a holoemlékhelyhez?

"Miért kell visszataszítóan otromba emlékművekkel elcsúfítani a várost? Nem elég, hogy koszos és romos?"
Konkrétan melyik emlékművekre utalsz, és - már én is unom kérdezgetni, de hát tényleg nem értem - mi köze ennek a témához?

"Csak érd meg a következő kurzusváltást!"
Nézd, jövőbeli vélelmezett történésekkel nem tudok mit kezdeni. Ha netán valakik pl. Kádárnak akarnának majd a jövőben emlékművet állítani, az ellen erősen tiltakozni fogok. Azért amíg nem teszik, előre nem tiltakozom egy vélelemezett szándékot.

ne haragudj, de már nem is kérdezem, de állítom, ennek aztán végképp nincs köze ahhoz amiről beszéltünk. Azt látom, hogy van benned indulat, sérelem, nyilván jogosak. De hogy ezeket miért és hogyan hozod összefüggésbe a holokauszt emlékhellyel, azt nem értem.

"És ez így lenne a helyes, de lépten-nyomon beleütközöm! Mert tolakodó módon bele kívánnak vonni abba, amit én már nem akarok! Amiből elegem van! Kéretlenül tukmálják rám az emlékeiket, a gyászukat, a fájdalmukat, ami nekem terhes! Beteges! Köszi, de nem kívánok senkit és semmit egy életen át gyászolni!"

Hát itt ellent kell mondjak. Egyszerűen ezt nem tudom elhinni. Tévét nézel és ezt mutatják? Elkapcsolsz. Van ezer csatorna. Vagy kikapcsolod a tévét. Újságot olvasol, neten vagy valóságban, és ilyen cikket látsz? Nem olvasod el. Senki sem kötelez rá. Ha nem akarsz, egyet se olvasol el. És nem jársz ilyen megemlékezésekre, nem jársz ilyen múzeumokba. Egész életed le tudod élni úgy, hogy ezeket kerülöd. Még csak nem is nagy kihívás.

Röviden ezt tudom válaszolni. Remélem egyet tudunk érteni legalább pár részletkérdésben, ha az egészben nem is. Talán kicsit túlzottan magadra veszel pár dolgot, amik nem kifejezetten neked szólnak, illetve pár dolgot talán túl érzékenyen élsz meg.

No, minden jót kívánok neked :)

Amatőr 2013.12.12. 21:55:45

@tobeor: "Ha szerinted még több ember érintett a holokausztban, akkor pláne nem értem miért nem tartod jogosnak az emlékezést..."

Mert unom. Elég, sőt sok!
Az ARADI VÉRTANÚK a hőseink, emlékezünk rájuk október 6-án, 56-ra 23-án, aztán a halottainkra a halottak napján. De nem minden nap! Mert az már sok. Legalábbis nekem az. És nem hiányzik több keresztfa, emlékmű és gyász. Ha Te emlékezni akarsz, hát tedd. De engem hagyj ki! Ígérem én sem foglak zaklatni.

"Egy szóval sem mondtam, hogy pl. a kommunizmus ne lett volna borzalom. "
Bocs, de én meg azt szerettem volna mondani, hogy elegem van mindkettőből! Nincs szükségem rájuk a hétköznapjaimban. Túléltem. Nélkülük kívánok élni.

"Nézd, jövőbeli vélelmezett történésekkel nem tudok mit kezdeni."
Kár! Legyen számodra figyelmeztető jel a horti szobra. Az idő sajnos nem a plebsznek dolgozik!

"Továbbra se értem ezt eleve mire írtad, nem tudok semmilyen gyűlölet-célról, vagy tudom is én mire utalsz?"
Az emlékezésre, ami az örökös felemlegetésből fakad!

"De mi köze ennek a témához?"
Ha végre megbékélnénk egymással és a történelemmel, akkor talán önmagunkra is jutna idő. És nem fordulhatna elő a parlamentben, hogy egy párt képviselői azzal dicsekednek, hogy egy másikkal semmit nem hajlandók megszavazni/aláírni/stb.
Megosztott az ország (egyrészt zsidóznak, másrészt náciznak), néha nem ártana egy irányba húzni a szekeret.

"És mi köze annak vagy azoknak a holoemlékhelyhez?
"
Nem kívánom őket látni. Dugják el őket ahová akarják. Az 56-os emlékművekkel együtt.
A temetőbe utálok elmenni. Zavar a környezet. A sírok, a halál közelsége. De legalább falak veszik körül és nincs belőlük a lakótepcsi közepén.

"Konkrétan melyik emlékművekre utalsz,.."
Amit az eleink szépre megalkottak, azt a politika a csigataknyával bemocskolja. Budapest legszebb parkjának szélére odaszobortak sztalint is, lenint is, de a legocsmányabb mind közt az 56-os emlékmű. A terror házáról már ne is beszéljünk. Tessék mondani, ezeket az ocsmányságokat nem lehetett a Rózsadombra elképzelni?
Nem elég, hogy a közéletet rongálják, még a környezetünket is tönkre kell tenni? A Duna-parti cipők ellenben tökéletesek! Ez az egy többet ér, mint az összes többi együtt. És ha mindenáron szoborhatnékjuk támad, akkor "gombolyaggal játszó cicákat", vagy "holdfénynél szarvasokat" (tömeges képzavar).
De ennyi és slussz! A többit kizárólag közadakozásból és közmegegyezéssel!
Épp kilóg a seggünk a gatyából, ezért kellenek a focistadionok. Ellensúlynak meg pályaudvarból holo múzeum.
Mint a hátamra egy púp.

"Egész életed le tudod élni úgy, hogy ezeket kerülöd."
Ma már nem! Nincs hová menekülni előlük!

Talán Te is ismered a viccet; amikor Kón megkérdezi; ..és a belgák hová álljanak?
Nos, én is belga vagyok, csak nem kérdezek, hanem kérek; hagyjanak végre már békén!

Egyébként meg én is ugyanazt:)

Paraphone 2014.01.05. 18:46:23

Egy pár számadat, kiegészítésképpen.

Az író sajnos nem szummázta a stadionpénzeket, ezek jelenlegi állapotukban 12 milliárd 500 millió ft-ot tesznek ki (egy és egynegyed új Holoközpont).
A felnőtt és a gyermek lélegeztetőgépek árában nincs nagy különbség, de képzeljük azt, hogy kifejezetten gyermek lélegeztetőgépeket vizsgálunk, mert úgy még drámaibb. Egy ilyen készülék ára újonnan 4,5 millió ft. Ebből a pénzből tehát 2777 készüléket lehetett volna vásárolni. Mint Orbán Miniszterelnöktől megtudtuk, az egészségügyi kiadások volumenéhez képest a stadionokra szánt pénz csak csepp a tengerben. Ebből kiindulva az elkövetkezendő szűk (1-2 éves) időszakban a magyar egészségügyi intézmények számára (országosan 148 db) legalább ezen összeg duplájáért érkezhetnek új, korszerű eszközök. Vegyünk egy lélegeztetőt átlagos árú berendezésnek, eszerint: ((12500 millió*2)/4,5))/148=37,5 Ennyi darab új eszközt jelent.
Akik szerint ez az összeg még mindig "belefér", meg "csepp az egészségügy tengerében", azok vessenek a fentiekre egy pillantást.

Ami az írásból kimaradt még:
A legtöbb pénzt, szám szerint 600 milliót Győr egyik városrésze, az 1257 fős Gyirmót kapja. Miközben maga a Győri ETO is kap 560 millát. Az ország ezen szegény, elmaradott régiójában el is kél egy 1,2 milliárdos segítség az élsportnak. Pontosabban: bár az ETO az MB1-ben elég jól vitézkedik, a Gyirmót csapata viszont az MB2 középmezőnyében található, 400 fős nézőszámmal. Utóbbi azért nem az élsport kategória, még a profi sportnak is csak a peremvidéke.
süti beállítások módosítása