Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Levél Magyarországnak, feladó Béla, van devizahiteles ismerőse

2013. július 24. - Szarvas Norbert

levc3a9l.jpgTisztelt Miniszterelnök Úr, Fideszesek, Politikusok, Polgártársak!

A nevem tök mindegy, legyen Béla. Problémám viszont annál fontosabb, hiszen több ezer embert érint Magyarországon. Olyan elképzelhetetlen igazságtalanságot követtek el ellenem, amit nem tolerálhatok, hiszen az éhhalál küszöbére sodortak engem és a családomat egyaránt. Az alábbiakban nevesített történetben a másik fél egyoldalúan az én (és társaim) kárára módosítgatott, ígérgetett és tukmált.


2007-ben a nagy nehezen megszerzett (megörökölt) közel 20 millió forintommal szerettem volna valamit kezdeni. Mivel egyszerű munkásember vagyok, aki nem rendelkezett semmilyen pénzügyi képzettséggel, ezért bementem egy befektető vállalathoz egy brókerházba, ahol segítséget kértem. A célom nem a nyerészkedés volt, bár bevallom, örültem volna a pénzem gyarapításának. Ott egy jól fésült elegáns bróker srác vett kezelésbe, és jól rám tukmált valami papírokat. Nem értettem én ehhez, de kénytelen voltam elhinni, hogy 300%-ot gyarapodik a pénzem minden évben. Bevallom, nagy büszkén írtam alá a különféle papírhalmazokat (közülük emlékszem valami olyanra, aminek a neve: Veszélyek és Kockázatok), miközben annyira siettem, hogy nem igazán maradt agyi kapacitásom mindet elolvasni. Otthon nagy boldogan meséltem, hogy mennyivel jobban fogunk járni, mint amennyit a bankban kapnánk, 8-10% körül. Nem is sejthettem, hogy itt valami nem stimmel, nem lehetséges magas kockázat nélkül ilyen magas hozamra szert tenni.

Ahogy teltek az évek, a befektetésem értéke folyamatosan csökkent, miközben azt vettem észre, hogy a bróker srác egyre jobb kocsival áll be a házam felhajtójára. Ha jól emlékszem, valami gazdasági világválság maszlagról magyarázott nekem évekig, és intett nyugalomra, miközben 2010-től Orbán úr és Matolcsy úr folyamatosan megnyugtatott, hogy Magyarországon nincsen válság és megszorítás. Így biztos vagyok abban, hogy ezek a brókerek lopták el és tartották meg maguknak a pénzemet. Mára a 20 millióból már csak 10 millióm van.

Azt gondolom, hogy több ezer becsületes magyar embert vezettek félre az elmúlt években, és csalták ki zsebükből a millióikat. Egyoldalúan változtatták az árfolyamokat, amikről minket egyáltalán nem kérdeztek meg. Ráadásul, ahogyan a tévéből hallani lehetett, minden ésszerű magyar bejelentést (Kósa, Matolcsy és a többiek) a külföld aljas támadása követett el a forint ellen (mivel dollárban van a pénzem, ezért engem érzékenyen érint, hiszen erre is rábeszéltek, én egyáltalán nem akarom most már, bár lehet, hogy akkor akartam, de nem, mégsem akarom).

Kérem Önöket, hogy amint a devizahitelesek sorsát a szívükön viselik és felhasználják az adófizetők pénzét a megmentésükre, próbáljanak meg azonosulni a mi problémánkkal, szegény befektetési károsultakkal is, akiket sorra tévesztettek meg, és hiányosan informáltak minket (például senki nem mondta, hogy az árfolyam változhat, illetve zuhanhat; mi pedig nem gondoltuk, hiszen nem vagyunk szakemberek). Mi nem kérünk többet az igazságnál. Az elmúlt években olyan megpróbáltatásokon kellett átesnünk, amit nem kívánunk senkinek. Mivel nem fértünk hozzá a millióinkhoz, ezért Mallorca helyett csak a Balatonra tudtunk lemenni nyaralni (évente 3 hetet), és az aspeni síelésünket kénytelenek voltunk Donovalyra korlátozni. De nehézségeink a mindennapokban is megmutatkoznak, hiszen az 1200 forintos 1 literes O2 ízesített ásványvíz helyett csak Szentkirályiba tudunk invesztálni.

Én büszke magyarnak tartom magam, aki büszkén áll a nemzeti kollektíva mögé, és aki nem hagyja magát a külföldi karvalytőkével és érdekekkel szemben. A jogainkat súlyosan károsították, és bár nem értek a pénzügyekhez, de azt számoltam ki, hogy a brókerek évenkénti 300%-os hozammal számolva jönnek nekem kamatos kamatban több mint 200 millió forinttal. Ez nem kis pénz, és ezért mára egységes egésszé szerveződve elkezdjük a pereskedéseket, ahogyan a hitelkárosultak is. Mert mivelünk, magyarokkal bármit meg lehet tenni?

Az államtól nem várunk mást, kedves elvtársak, csak annyit, hogy segítsenek meg minket, és vállalják át a veszteségünk 50%-át állami támogatás formájában, a többit pedig hárítsák a brókerekre. Mi semmiben sem vagyunk felelősek. Minket teljes mértékben megvezettek. Segítsenek a befektetési károsultaknak! Segítsenek Magyarországnak!

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr215419378

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.24. 12:26:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ronnie_27 2013.07.24. 13:54:25

Ez mi?

"miközben annyira siettem, hogy nem igazán maradt agyi kapacitásom mindet elolvasni"

Minek is kellett volna elolvasni? Hisz csak 20 millióról volt szó. Teljesen érthető.

"a külföld aljas támadása követett el a forint ellen"

A színvonal adott, eddig olvastam.

Ronnie_27 2013.07.24. 13:55:24

Ha nem tetszik szeretni a kockázatot, legközelebb tessék lekötni a pénzt egy bankban!

Szarvas Norbert 2013.07.24. 13:58:45

Update!!!! Annyira jól sikerült a levél, hogy mindenki komolyan veszi!

Tehát ez egy paródia és irónia!

Onnan jött az ötlet, hogy a devizahiteleseket milyen indokokkal akarják teljesen kimenteni állami pénzből... ez alapján pedig lehet, hogy boldog boldogtalan jöhetne az egyéni szoc problémájával? (Persze nagyon sarkosítva). A levél pontosan ugyanazokra az indokokra hivatkozik a kitalált Béla, mint amire a devizások egy része!

Szóval kérem a humoros oldalt elővenni:)

makk_ász 2013.07.24. 14:58:43

van aki ebben nem érzi az iróniát?
humoros? ez inkább szomorú.

Zati 2013.07.25. 23:57:13

Nagyon mókás....tényleg. Szellemes.
Ami szomorú, hogy egyébként teljesen normális embereknek elvették még a humorérzéküket is.
Vagy kinézem emberekből, hogy ilyet meghúznának......
Úristen..!!! Tüntesd EL!...Még a jó viktorunknak ötlete támad!

Szociknak vége 2013.07.26. 00:20:44

Szar próbálkozás, harmatgyenge.

Pepibubó 2013.07.26. 00:35:15

Annyira unalmas, sőt gusztustalan, sőt átlátszó, mekkora fordulatszámra kapcsolt a bolsevik sajtó az elmúlt napokban, devizahitel témában. Céljuk minden förmedvényben a lejáratás, gúnyolás, de a legegyformábbak abban, hogy lényegüket tekintve hazudnak.

Azt az olcsó, primitív demagógiát alkalmazzák, miszerint a társadalom egyes csoportjainak nyújtott, közpénz alapú támogatás "igazságtalan" a többi ember "kárára".

Ódáig persze már nem merészkedik ez a "logika", hogy megkérdőjelezze az árvízi védekezés, a fogyatékosok támogatása, az oktatás, a területileg eltérő költségű közbiztonság, vagy régiónként - fejlettségtől függően - jelentősen eltérő támogatások mértékét és indokoltságát. Amely mind-mind egyes csoportoknak kiemelten hasznos, a többség "kárára". Hiszen például milyen alapon "büntetik" a jobban működő, fejlettebb régiókat a fejletlenebbek sokkal nagyobb mértékű támogatásával? Micsoda "igazságtalanság"!!!

Az előző kormány segédletével és a bankok cinkosságával kivitelezett "deviza"-hitel csalás, gigantikus uzsorabűntett mértéke az egész ország gazdasági stabilitását fenyegeti, megoldása nem csupán a közvetlenül érintettek érdeke.

Semmilyen összefüggésben sem hasonlítható a viccesnek szánt írás képzeletbeli befektetési veszteségéhez.
Szánalmas és unalmas már ez a valóságos hadműveletbe forduló sározási kampány a kormány megoldáskeresésével szemben, "elvtársak"!

csiri bá 2013.07.26. 01:14:32

@Pepibubó: "a kormány megoldáskeresésével szemben"...
Most akkor adjanak mindnek egy trafikot vagy mi?
Ezek megteszik, istenuccse...

"Azt az olcsó, primitív demagógiát alkalmazzák, miszerint a társadalom egyes csoportjainak nyújtott, közpénz alapú támogatás "igazságtalan" a többi ember "kárára"."

Akkor nekem is adjanak 180 forintért svájci frankot, nem?

Samu... 2013.07.26. 01:29:28

@Pepibubó:
Istenem, ez az állandó komcsizás (ha tudnád mi az az analógia, akkor látnád ki komcsi ma és ki nem)

Na de a témához:
Ne vegyünk mindent egy kalap alá. Azért egy fogyatékkal született ember, meg az aki helyi építésügyi hatóságokat lekenve élvezi az év 350 napján a Duna közelségét nem ugyanaz a kategória.

Másik meglátás: az erkölcstant nagy hirtelenjében sikerült beemelni a tanrendbe, hogy állunk az általános gazdálkodási készségek oktatásával? Még annyi oktató se jönne össze?

Felnőtt embereknek el kell jutni a saját felelősségük felismeréséig, bármilyen fájdalmas is. És igen is mindig lehet nemet mondani: elém tett szerződésre, ajánlatra, csábító termékre. Ha meg beleszaladtam, viseljem méltősággal és tanuljak belőle. Ha állandóan az óvónénihez rohangálok a hülyeségeim védelmében, ő meg nekem ad igazat az életben nem növök fel.

unconnected™ 2013.07.26. 01:48:21

@Pepibubó: Hűűű ember most aztán kicsordult a vérnarancs. Hajtsunk fejet és kántáljuk együtt szeretett vezírünk nevét, hogy hajlandó megsegíteni (értsd szánalmasan dilettáns módon csak és kizárólag politikai és haveri alapon meghozott minden közgazdasági racionalitást nélkülöző programokat kitalálni) a devizahiteleseket. Sajnálom ha tőlem kell hallanod, de fikarcnyit sem számít itt az ország stabilitása. Ha számítana (vagy számított volna) nem egy félbolond lett volna majdnem 3 évig a pénzügyminiszter és nem engedték volna a legnagyobb bajban nyilatkozgatni a két szerencsétlent, hátha be tudják dönteni a forintot. Nem végtörleszteni meg ócsai lakóparkot építgetni kellene, meg esetleg forintosítgatni a CHF hiteleket. Ezerszer elmondták már, hogy ez nem vezet sehova (ill. dehogynem, ha nincs szerencsénk újabb 4 év ámokfutáshoz meg szabadrabláshoz), maximum a bankok kiűzéséhez. Bár gondolom téged az sem zavarna, hiszen bizony uzsorás az összes, meg az elmútnyócévben a vérünket szívták. Ja, azért megnézném, hogy hány narancsos vezetőnek volt CHF alapú hitele (meg esetleg hány fideszes polgármester bocsátott ki CHF alapú kötvényt). Szerintem mindegyik vigyorgott mint a vadalma mikor becsengett az a néhány milliárd a városkasszába.
A devizahitelesek egy jó nagy csoport akiknek lehet lebegtetni azt, hogy jól megmentünk titeket. Persze akik igazán bajban vannak azoknak nem segít a forintosítás sem, mert bizony se munkájuk se jövőjük. Lehet, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni szerintetek, de hiteltörlesztésre már biztosan nem futja belőle (elmegy a 27%-os áfára meg a tranzakciós adóra, meg az összes többi agyrémre). Pedig nem olyan bonyolult ez, sokan leírták már, és nem hiszem hogy odafönt csak hülyék dolgoznának. Kellene egy átgondolt és kiszámítható gazdaságpolitika. Egy korrekt adórendszer. És ha már mindenképpen meg akarják menteni a devizahiteleseket (amivel bizony egyet is lehet érteni) akkor könyörgöm ne az árfolyamról papoljanak már (hiszen az árfolyam sokkal kisebb hatással van a törlesztő részletre), hanem a hitelek kamatairól. Csak hát a kamatszámítást sokkal bonyolultabb mint az árfolyamváltozást elmagyarázni az embereknek. Ja ezt nem én találtam ki, pár napja megírták már itt a blog.hu-n, esetleg te is megkereshetnéd (tanulságos cikk volt a lengyel és a magyar CHF alapú kölcsönök törlesztőrészleteinek alakulásáról). Bár lehet hogy azt a cikket is az ádáz bolsevik lejárató hadosztály írta, akik csak sározzák ezt a drága kormányt, pedig ők úgy keresik meg keresik a megoldást. De valahogy az istennek se találták eddig. De szerintem így a választások előtt majd biztos megtalálják. Szavakban. Ahhoz nagyon értenek.

Samu... 2013.07.26. 02:05:31

@unconnected™:
Nagy igazság...
Arról miért nem lehet többet hallani, hogy egyes régiókban semmi munka nincs. Ha nincs munka nem lehet fizetni sem. Minden hitelnél első számú szabály, hogy amíg munkád van bármi lehetséges. Ha nincs (R-Go: nincs bevételed), nem tök mindegy, hogy kevesebb a rezsi meg a törlesztő? A nullából ugyanúgy nem lehet 500 Ft-ot kifizetni, mint 100e-t. A Nagy Szavak Kormánya mélyen munkapárti de:
- a vállalkozások szétadóztatásával és a magas minimálbérrel lehetetlen közelivé teszi a legális vállalkozást (ebből lenne munkahely és adóbevétel)
- a magas minimálbérrel (és a rárakodó terhekkel) lehetetlen közelivé teszi a legális foglalkoztatást (ebből lesz a munkanélküli és a közmunkás)
- a közmunkával piaci munkahelyeket vesz el, amit így mi (adófizetők) fizetünk a vállalkozások helyett, cserébe az így foglalkoztatottak éhbért kapnak (nem tudnak költeni -> nincs áfa-bevétel)

Szóval remek koncepció az egész, ráadásként aki legálisan dolgozik, 100%-osan adózva, szépen megszponzorálja az összes ilyen őrültséget.

szbszig 2013.07.26. 04:13:27

@Pepibubó: Gondolom, te is érzed, hogy a kettő nem ugyanaz. Fogyatékkal élőnek lenni, vagy elmaradott régióba születni, vagy természeti csapásban elháríthatatlan károkat szenvedni, ezekről az illető mind semmit sem tehet. Szemben azzal, amikor valaki nem eléggé körültekintően vagy szándékosan kockáztatva, nyerészkedve eszközöl egy nagy összegű beruházást.

nu pagagyí 2013.07.26. 04:39:27

Ennyi pénzből kb. száz trafikkoncessziót lehetett volna szerezni, ami évente és trafikonként 10 milliót hoz a 200 ezres befektetésre. Az annyi mint 5000%-os hozam. Na, ezért lenne fontos a szüntelen tanulás.

röhögő 2013.07.26. 06:19:28

@Ronnie_27: B+! Te ezt komolyan vetted? :-))

röhögő 2013.07.26. 06:24:27

@MetroGoldwinMayer: Harmatgyenge, szar riposzt. Szokásos narancsidióta reakció.

@Pepibubó: "Azt az olcsó, primitív demagógiát alkalmazzák, miszerint a társadalom egyes csoportjainak nyújtott, közpénz alapú támogatás "igazságtalan" a többi ember "kárára"."

- Mert az. Mert megmentik a hangyák adójából a tücsköket, te köcsög.

BKV reszelő 2013.07.26. 06:37:42

Jó. :) El kéne küldeni a zorbáncnak...elsőbbségivel persze...:D

Csokonai Vitéz Műhely 2013.07.26. 06:50:18

Nem devizahitelesként diszkriminálva érzem magam. A kormány megsérti az egyenlő bánásmód elvét. Ezért kérem a kormányt, hogy biztosítsák számomra CHF vételi lehetőséget 180 Ft-os áron. Ha ezt nem teszik meg létrejön az esélyegyenlőtlenség, a gazdasági és a társadalmi igazságtalanság.

rug82 2013.07.26. 06:59:33

Végre egy jó írás arról, megy a paródia szűrőjén keresztül rámutat arra, hogyan is gondolkodnak a "hitelkárosultak"!!!

babo_ 2013.07.26. 07:38:08

M@rug82:
meg azt is mutatja, hogy mennyire nincs tisztában a legtöbb ember, hogy mi is a baj a devizahitellel.
A legtöbb ember tudott az árfolyam kockázatról, ugyanis 1/2 évente évente kapott egy helyesbítő számlát, amiben vagy visszakapott pénzt, vagy (az esetek többségében) fizetett.
Csakhogy amíg a legtöbb forinthitel a jegybanki alapkamathoz van kötve (pl.: alapkamat +2% ) addig ez a devizahitelek esetében nincs meg. Azaz oda emel a bank ahova akar, mindenféle mondvacsinált indokkal
Így a CHF hitelné a bank a CDS-en is szeretne nyerni, meg a kamaton is (amikor a svájci jegybank kamatot emelt, akkor ők is [mert hát ugye emelkedett a a kamat], amikor meg lement 0%-ra, akkor elfelejtették levinni).
Emellett a nem fizető deviza/forint hitelesek által felhalmozott hiányt is ide számlázzák.
A legtöbb devizahitel az elmúlt pár évben minimum a duplájára ment fel (ami ugye 100%-os növekedés), míg a CHF 180 HUF-ról (a legtöbb devizahitel ezen az árfolyamon lett kötve) 240 HUF-ra ment fel, ami 30-40%-os növekedés.
Az egyik ismerősöm 50K HUF-on kezdett törleszteni, és most 90K körül követelnek tőle...
Ha ezeket a – teljesen jogtalan – követeléseket a PSZÁF leszabályozná, akkor a legtöbb devizahiteles problémája megoldódna, vagy legalábbis közel sem lenne ilyen súlyos.
Azoknak pedig, akik elveszítették a munkájukat teljesen mindegy hogy deviza vagy forint alapú a hitele, mert egyiket sem fogja tudni fizetni.

marosy 2013.07.26. 08:00:50

Csak a butáknak és alacsony IQ-jú devizahiteles aberráltaknak jár a 180 forintos CHF.
Felveszi a birka a CHF-et (mert a parazitának az jár), elkölti, majd a mikor fizetni kellene, elkezd rinyálni és verni a picsáját, hogy ez nem fair. De bizony fair, mert aláírta azt, hogy a kamat egyoldalúan változtatható és külön lapon aláírta a nyomorék agykárosult, hogy tudomásul veszi az árfolyamkockázatot. Most meg elvárja, hogy a többi adófizető állja a cehhet.
Az árfolyamgát nevű trükkel évente fejenként átlagban 83000 forintot lopnak ki a többi adófizető zsebéből. Meddig tűrjük még a devizahiteles siserahad garázdálkodását?!

Pan Modry 2013.07.26. 08:14:01

@babo_:

Ha jol emlekszem amikor a forint bika volt a CHF-fel szemben es kevesebbet kellett fizetnetek, nem alltatok sorba hogy a banknak visszateritsetek a penzt.
Az arfolyamkockazat marcsak ilyen, lehet rajta bukni vagy nyerni...

En akkor most gyujtsem ossze az utobbi evekben az osszes tozsdei ugyletet amin buktam, sot mivel sokszor hedzselek az egyik labon altalaban bukok es teritessem meg a tarsadalommal?

$pi$ 2013.07.26. 08:23:05

@marosy: "Felveszi a birka a CHF-et (mert a parazitának az jár)"

Nem vett fel senki frankot te nagyon hülye. Forintot vettek fel. És parazita az anyád, attól, hogy nekem a bank frankban számolja a kezelési költséget meg a tőketartozást és nem forintban attól nem lettem parazita.

"Most meg elvárja, hogy a többi adófizető állja a cehhet."

Senki sem várja el, hogy a többi adófizető állja a cehhet. Az emberek azt várják, hogy a kormány ne engedje a banknak, hogy busás haszon érdekében az egekbe tornássza a kamatot.

Ad Dio 2013.07.26. 08:25:28

:-D

Egész jó lett ez a poszt.

Előrebocsátom, hogy nincs devizahitelem (nem véletlenül), ráadásul vállalkozó vagyok így duplán ellenérdekelt is lehetnék a devizahitel-mentésben.

Mindemellett fával fűtök, szintén gazdasági okokból. Emlékszem amikor az aktuális kormány a gázártámogatással kampányolt milyen jól éreztem magam: gürcölök mint állat, tervezek, spórolok, fázok, vigyázok a földre, majd az állam kiosztja a pénzem azok közt akik kényelemben élnek. Morogtam azért is, mert a gázár támogatással az embereknek a motivációját is elvesszük attól hogy spóroljon a fűtéssel (neadjisten megújulóra álljon át).

Aztán belegondoltam és rájöttem hogy az élet nem ilyen fekete-fehér.

1. azok akik gázzal fűtenek sokszor nem is tehetik mással
2. városban élnek
3. olyan házat vettek amiben ez a fűtés van kiépítve,
4. akkor építették ki a gázt, amikor az még gazdaságos megoldás volt
5. "mindenki" ilyet csinált annak idején
6. nincs pénze átépíteni
7. idős ember, nincs fizikai lehetősége a fával dolgozni

Ez azért árnyalja a képet. Igen, még mindig "igazságtalan", hogy nincs "faár támogatás", de annyi baj legyen. És igen: ott is volt egy réteg akinek a támogatás csak növelte a gazdagságát. Kisebb baj az "igazságtalan" támogatás, mint a megfagyó emberek. Azt nem veszem a lelkemre. Addig jó amig engem nem kell "támogatni" mert megállok a lábamon.

Talán nem nehéz átfordítani a devizahitelesekre a párhuzamot.

Nincs devizahitelem, de nem bánom hogy az adóm egy részéből adóst mentenek. Azt sem bánom ha a bankot bevonják kicsit a terhek viselésébe, még akkor sem, ha ez bizonyos szintig megjelenik a banki költségeimen. Majd olyan banknál bankolok aki kevésbé terheli ezt át rám.

PiBá 2013.07.26. 08:31:19

Mit lehet erre mondani? Bevallja, hogy nem ért hozzá, mégis az első helyen aláír, ahelyett, hogy érdeklődne ismerősöknél, több helyre elmenne, beszélne más tanácsadókkal is, mert bármilyen meglepő, vannak közöttük értelmes, korrekt emberek is.
Az írás jó példája annak, hogy valaki hogyan nélkülözi a józan paraszti eszet. Ez alatt azt értem, hogy nem sok iskolát végzett, de azért gondolkodik néha. 300%?? Ezt csak hiszi el, aki ...

Sir Galahad 2013.07.26. 08:32:56

A poszt ironikus mondandójával abban az esetben fogok egyetérteni, ha tényleg olyan megoldás születik, hogy az állam részt vállal az árfolyamveszteségből. Úgy gondolom, ezt a bankoknak és a hitelfelvevőknek egymás között kell elintézni, az állam moderátor, illetve megegyezés híján a kikényszerítője lehet csupán a megoldásnak. Erre közpénzt, adóforintokat ne adjanak!

Steve123 2013.07.26. 08:33:28

kerdezzbatran.blog.hu/2013/07/20/lotto_karosultak_jelentkezzetek

Teljes mértékben egyetértek a cikk íróval. A deviza hiteleseknek segíteni és kell és utána lottókárosultaknak is.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.26. 08:33:40

@Pepibubó: A devizahitelezés a közvélekedéssel ellentétben nem csak a szegény minimálbéreseket érintette, mert gyakorlatilag az összes 12. kerületi luxusvilla is CHF-hitelből épült akkoriban. Az a nagy különbség, hogy ők már rég végtörlesztettek...

Steve123 2013.07.26. 08:34:40

kerdezzbatran.blog.hu/2013/07/26/amikor_az_allam_targyal

Az állam már meg is kezdte a devizakárosultak megmentését.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.26. 08:35:32

A válság miatt most csak 15%-kal olcsóbban tudnám a lakásomat eladni, mint amennyiért vettem. Engem is kompenzál valaki?

citrix 2013.07.26. 08:37:07

Javaslom a VI-ik kalaptörvény módosításba kodifikálni:a magyar állam megsegít minden magyar családot amennyiben árfolyamveszteség,befektetési veszteség éri.Egy gondoskodó nemzeti szocialista államtól ez elvárható.Eddig is megvédte a magyar családokat az EU ellen,a magánnyugdíj pénztárakat az eltőzsdéző brókerektől,a magyar földeket az osztrák kulákoktól,a Hajdú BÉT károsultakat Bajnaitól,a magyar jogállamot a velencei bizottsággal szemben,a fiatalokat a dohányzástól és soron vannak a devizahitel károsultak.A magyar kormány harcban áll,győzelmet győzelemre halmoz.Erről levélben értesít minden magyar embert személyesen a nemzetvezető.Tündérmese a javából.

Pontos 2013.07.26. 08:37:33

@Pan Modry: Pofátlan mértékű kamatok és költségek, amelyek nincsenek a szerződésben, amelyeket a bankok egyoldalúan módosítgatták (emeltek).

Anteovin 2013.07.26. 08:38:17

@unconnected™:
Egyetértek! Mintha csak én írtam volna! De fogadni mernék, hogy jövőre ismét megválasztják ezeket. A székely hadosztály már felsorakozott...

♔batyu♔ 2013.07.26. 08:39:01

Az a gond, hogy a Bajnai hívők után most megjelennek a gazdasági szakértő bloggerek.

Igenis, ha a fél országot érintené, akkor bizony lenne valóságalapja a befektetésének megmentésének.

Képtelenek felfogni, hogy adott esetben a lakosságot pontosan ugyanúgy kell megmenteni mint a bankokat, mert a hatás pontosan ugyanaz lenne, ha nem teszik.

Persze ez a liberális és baloldali értékrendbe már nem nagyon fér bele, csak a bankok megmentése.

kpityu2 2013.07.26. 08:39:46

A magas pénzügyi kultúrával és IQ-val rendelkező elit, történelem során gyakran végezte be életét lámpavason, vagy valami hasonlóan kényelmetlen módon. Nem tudom, mi lehet ennek az oka.

babo_ 2013.07.26. 08:40:37

@Pan Modry:
Az árfolyam kockázattal nincsen semmi baj. Így van. Deviza a hitel, ergo ha mászik a deviza mászik a törlesztő is. Ezt minimum illik tudnia annak, aki devizahitelt vesz fel. De mond, te hallottál a CDS felárról a válság előtt? Vagy esetleg arról, hogy a Svájci jegybanki alapkamattal FORDÍTOTTAN arányos a banki kamat?
Az elmúlt pár hónapban a MNB folyamatosan vágta az alapkamatot. Szerinted a forinthitelesek nem mennének ki az utcára, ha ennek ellenére a bankok folyamatosan kamatot emelnének?
Dehogynem. A devizahitelesek problémája 2 részre oszlik. 1. Akik elvesztették a munkájukat, és nem tudnak fizetni. De ezek nem devizahiteles problémák, hanem szimpla hitelproblémák, csak bebújnak a devizahitelesek mögé. Jól mutatja az is, hogy az összes ilyen per azt szeretné elérni, hogy tegyék semmissé a szerződéseket. Mondjuk a bíróság helyében én meglépném. Közölném, hogy ok, a szerződés semmis, pontosan annyi idejük van a felvett összeget egy összegben visszafizetni, amennyi ideig a banki ügyintézés tartott (általában 15-30 nap), de addig a házon marad a jelzálog, és ha nem történik meg időben az utalás, akkor a szerződés végérvényesen életben marad.
A 2. csoport akik tudták, hogy mit csinálnak, kockáztattak. Csak az volt a baj, hogy elfelejtették nekik elmondani a teljes kockázatot, csak annak kb. a felét.
Ez olyan mintha a tőzsdén amikor befektetsz, és buksz,benyögné a bróker, hogy ok, hogy buktál, de neki ezzel elment a jutaléka, légysz'i azt is perkáld be. Ja meg a Józsi nem fizette ki amivel tartozik,ezért azt is szétdobná köztetek, meg egyébként a jutaléka sem annyi amennyiben megállapodtatok, hanem 50%-al több.

Superlativus 2013.07.26. 08:41:03

Gondolom, a befektető nem fog az utcára kerülni, mert 20 millából 10-et elbukott. Az a százezres nagyságrend pedig azzal néz farkassszemet, hogy szabad ég alatt töltik az éjszakákat. Ez így nyáron még ok (bár sok a szunyog), de télen -15 fokban necces. Szóval ez össztársadalmi probléma, amit kezelni kell szemben a befektetők nyavajgásával. Nyilván nem igazságos, de ez van. Nagyon primitív poszt egyébbként. A próbléma túlmutat azon, hogy árfolyamveszteséget kell egyeseknek elkönyvelni. Itt a gond az, hogy míg 40%-al romlott az árfolyam addig 100-120%-al nőttek a törlesztők, a bankok egyoldalú szerződésmódosításai miatt (úgy gondolták megtehetik), gyakorlatilag minden költséget megemeltek az árfolyamréssel együtt. Tehát minden nyereség a bankké, minden kockázat és veszteség az adóssé. Ez minimum jóerkölcsbe ütközik minimum, de inkább büntetőkategória szerintem.

♔batyu♔ 2013.07.26. 08:41:26

@Online Távmunkás: Elképzelheted, akkor mekkorát esne az ár, ha százezer család dőlne be.

Ezért kellett volna olyan törvényt hozni már 3 éve, mint amelyet a horvátok hoztak. Elég nyilvánvaló, hogy ők nem akarják az ingatlanpiacukat tönkrevágni, az ugyanis többe kerülne mint a bankok vesztesége.

2013.07.26. 08:42:26

@Pan Modry: Nem. Nem erről van szó. Az egyoldalú módosításokról van szó. Hogy a bank az összes felmerülő költségét továbbszámlázza. Hogy a törlesztőben nem csak az árfolyamváltozás, de a bank összes vesztesége megjelenik. Nézd, ezt úgy lehet felfogni, hogy volt egy közös döntés. Az adósé és a banké. Mert a bank azért megnézte, kinek ad hitelt, nem? Vagy felelőtlenül járt el? Annak a bank persze ne viselje a következményét, ugye?
Tehát, mi indokolja, hogy a kihelyezések kockázatát (nem fizető adósok) ráterhelje egyoldalú kamatemeléssel az ügyfélre? Mi indokolja, hogy míg az adós forintot kapott a frankhitelre, addig a bank a Magyarországon felmerülő költségeit is, amit forintban fizet, frankban téríttesse meg az adóssal?
Más. Társadalmi oldalról sem egészséges, ha egyszeriben olyan családok jelennek meg, akiknek a lakását elárverezi a bank, jövedelméből haláláig vonva a fennmaradó részt. Ráadásul nem csak egy keresőt érint, mert ugye a bank, neki fel nem róható módon bebiztosítja magát, még egy ingatlant kér fedezetnek, bevon adóstársat, stb.

Tehát minden adósra még egy kereső jut, akinek a jövedelmét élete végéig terhelni fogja a banki adósság. Miért? Mert természetesen a bank kamata és büntetőkamata (mert ugye neki erre is van lehetősége, szemben veled) Meg fogja haladni a bér növekedését.
Vagyis: ez tartósan visszaveti az ország belső fogyasztását, ami kevesebb adóbevételt jelent. Csökken a gdp, az államadósság meeg nő, tekintettel a bejövő pénzek csökkenésére.
Na, talán ezért akarja a bankokon behajtani az extraprofitot Orbán. Mivel ott halmozódik fel a pénz, ami így kikerül a körforgásból.

♔batyu♔ 2013.07.26. 08:43:37

@babo_: Azokat akik nem tudnak fizetni, meg sem próbálják megmenteni. Nagyon kis részüket (sok gyerek, stb.) igen.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.26. 08:45:37

nagyon nagy a poszt!

De a kommentek alapján jól látom nem mindenki értette, hogy görbe tükör akar lenni.

2013.07.26. 08:46:49

@PiBá: Az írás jó példája annak, hogy valaki hogyan nélkülözi a józan paraszti eszet"

Nem valós levél, irónia, vicc, nevetség. Magyarázzam még? Ha eljutottál az évi 300% haszonig, magad is rájöhettél. Nem ment? Lehet, nélkülözöd a józan paraszti eszet.

2013.07.26. 08:49:50

@♔batyu♔: Mondjuk én kimondottan liberális-baloldalinak érzem magam. Ennek semmi köze a politikához. Egyébként Orbán kormánya sem jobboldali-reakciós. De jobboldali-demokrata sem.

babo_ 2013.07.26. 08:50:34

@marosy: Ja, hogy demagógozunk, bocsika.

Akkor le a "siserehad":
- felsőoktatásban tanulókkal: Az én adómból ne támogassák a sok fiatal lébecolását. Én is fizettem a diplomámért, fizessen mindenki (visszamenőleg is)
- lakáskassza tulajdonosokkal: ne hogy már az én adómból támogassák nekik a lakásvásárlást/felújítást. Fizessen csak mindenki magának.
- állami lakástámogatást kapott/ "fészekrakós"-sal: fizessék vissza kamatostól a 4-6%-os kedvezményes hiteleket
- szocpol-ban részesültekkel: banki kamatokkal együtt tessék visszacsengetni ezeket az összegeket
- nyugdíjasokkal : én már úgysem kapok nyugdíjat, vagy oda emelik a korhatárt, amit esélyem sincs megélni. Fizesse mindenki magának a nyugdíjat.
- munkanélküliekkel : én egész életemben 1 hónapot voltam munkanélküli akkor sem kértem semmit. Oldja meg mindenki magának

Tovább is van mondjam még?...
Vagy nekik jár, de a devizahiteles az dögöljön meg?

2013.07.26. 08:54:10

@citrix: Várj még, nincs vége a sornak: a Magyar Állam megvédi majd a magyar állampolgárokat saját maguktól is. Nem lesz bér, hogy ne költhesse el felelőtlenül, holmi lakásvásárlásra, tőzsdézésre. Jegyrendszer lesz, ahol mindenki igazságosan megkapja az elvégzett munka Alapokmányba foglalt ellenértékét. Aztán majd a dohányjegyet lehet csereberélni húsjegyre.
Mert egy igazán gondoskodó állam az leveszi a terheket a népről, mert úgy szereti!

Ad Dio 2013.07.26. 09:00:02

A devizahitelesek helyzetének rendezése a belső piac újraindulása szempontjából is elengedhetetlenül fontos.

babo_ 2013.07.26. 09:03:51

@Ad Dio: Amiért ilyen sürgetően fontos az azért ven, mert a kormány inflálni szeretné a forintot szeretne (most már meg van az MNB-s támogatás is hozzá), ez viszont magával rántaná az összes devizást, ami kb. 800.000 szavazó. Ez pedig nem hiányzik a kormánynak.

pucros 2013.07.26. 09:04:02

Adott egy gazdasági rendszer, és vannak az életüket élő emberek.
Az emberek beleszülettek ebbe a rendszerbe, vagy elfogadták, hogy bevezetik fölöttük.

Lehetne, hogy mindenki halásszon, vadásszon és gyűjtögessen. Lehetne mindenki gazda a saját kis birtokán, vasárnap piacon cserélve magának olyanféléket, amiket nem tud megtermelni. Ezek könnyen átlátható mikrokörnyezetet jelentenének.

Lassan kiderül, hogy a kapitalista piacgazdaságban csak az él meg, aki ért hozzá.
Az egész globális kapitalizmus egy gigantikus pénzügyi termék, amire rábeszélték a társadalmat, rávilágítva az előnyeire - aztán amikor magunkra hagytak vele bennünket, azt látjuk, hogy ezt biza menedzselni is kéne tudni. Az "ügynökeink" pedig nem velünk vannak, hanem röhögnek rajtunk, lúzereken, és veszik fel a jutalékot.

A gazdasági rendszer absztrakt szerkezet, az életünk nagyon is valóságos - mégis, mintha nem ő lenne értünk, hanem fordítva?!

Ad Dio 2013.07.26. 09:05:20

@babo_:

Miből gondolod hogy erre készül a kormány?

KopaszMercis 2013.07.26. 09:07:53

@Pepibubó:
A deviza hiteleket meg a elso orban kormany alatt vezettek be (2001), raadasul Orban Viktor egy percig fel nem szolalt a deviza hitelek ellen (mondjuk be sem jart a parlamentbe, mert megsertodott, hogy nem ulhet a gyurcsany szekebe).

Vastagon cinkosai a devizahiteleseknek a mostaniak is. Nem veletlen hogy eddig csak olyan intezkedeseket hoztak, amik az oveiknek segitenek (pl vegtorlesztes). Akkor ugyanis nem lehetne annyi banki kulonadot beszedni, ha a devizahitelesek nem perkalnanak tovabb. Ezert sem oldjak meg soha a problemat, jo kommunista modjara.

Mondm ezt ugy hogy tolem aztan az osszes devizahiteles elpusztulhat. Termeszet torvenyeit nem kene ennyire korlatozni. Baj lesz ebbol, ha mindenkit megmentunk onmagatol, a vegen meg valami budos videki cigany talaltgyerek lesz a miniszterelnokunk... Immar masod/harmadjara :/

bzsoa 2013.07.26. 09:08:11

A probléma sokkal nagyobb annál mint azt egyesek gondolnák. Én egy"szemét geci" pénzügyi vállalkozásnál dolgozom aki abból él hogy bedőlt hiteleket vásárol bankoktól és ezeket behajtja. Elég sok adóst megismertem és sok ügyet látok.
Egy biztos a bedőlt nem fizető adósok nagy részénél (kb. 90%) nem oldja meg az sem a helyzetüket hogy esetleg 180Ft CHF árfolyamon törleszthet!! Sajnos amikor öntötték a pénzt a bankok a piacra nagyon sokan felelőtlenül(tisztelet a kivételnek) át sem gondolva azt hogy miből törlesztenek vették fel a jelzáloghitelt és mellette még van két személyi hitel, plusz hitelkártya tartozásuk, gyakran a közműveket sem fizetik stb. Ezt a pénzt ezek az emberek gyakorlatilag felélték még azok is akik a hitelből lakást vettek hiszen hála a hitelbőségnek olyan ingatlanpiaci árak alakultak ki amik már nem voltak reálisak. Ebben természetesen nagy felelőssége volt a bankoknak is hiszen komoly hitelminősítés nélkül hitelügynökök segítségével öntötték a pénzt adták boldog boldogtalannak a hitelt még annak is akinek igazán nem is volt rá szüksége.
Mi mikor veszünk devizahiteles csomagot (nyilván kellően nyomott áron mivel már a bankok is szabadulnának a nem fizető adósaiktól) rögtön felajánljuk adósainknak a felvételkori árfolyamon történő törlesztés lehetőségét. Hiába kérek én 20MFt-ot adóstol hacsak 10MFt-ért lehet eladni lakását és a béréből már valaki tiltja a fizetése egy részét vagy már a feketegazdaságba menekült. 10 adósból legfeljebb 1 aki tudja vállalni hogy a csökkentett árfolyamon törleszt, a többi gyakorlatilag egy fillért sem akar vagy tud fizetni.
A bankok már fel se mondják a nem fizető adósok jelentős részének a hiteleit mert nem merik felvállalni azt hogy 10 devizahitelesből kb 5-6 nem fizet!!
Mi a megoldás? Talán a legjobb az amerikai módszer bukod a lakásodat amelyből a hitelt vetted aztán mehetsz szabadon (ez nyilván csak ott ahol lakást vettek a hitelből) így legalább van lehetőség újrakezdeni az életedet. Talán a magáncsőd is jó megoldás lehet csak félek tőle hogy nálunk ahol a lakosság jelentős része "fekete" bérből él nehezen kivitelezhető.
Kár ebbe belekeverni a politikát mondhatjuk hogy a szocik elkúrták hogy hagyták a bankokat hogy fűnek fának hitelt adjanak de szerintem a FIDESZ úgyanúgy hagyta volna és bárki lenne most hatalmon erre értelmes és gyors megoldást úgy hogy mindenkinek megfeleljen nem lehet kitalálni.
Persze több munkahely kellene meg értelmes hosszútávú gazd. politikai stratégia, meg stb. ezt mindenki tudja csak ezt megvalósítani egy olyan országban ahol a megtermelt nemzeti jövedelem jelentős része adósság meg kamatainak törlesztésére megy szinte lehetetlen.
De közelednek a választások és ilyenkor fontos támogatni a bajban lévőket, de lássuk be jó megoldás nincs ezzel a problémával együtt fogunk élni még kb. 10-15 évig.

babo_ 2013.07.26. 09:09:57

@Ad Dio: pl. a folyamatos jegybanki kamatvágásokból.

KopaszMercis 2013.07.26. 09:10:15

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nincsen olyan, hogy extra profit a kommunista marxi kozgazdasagtanon kivul sehol. Mikor valtja mar le ez a balkan cigany higfos nep a 45 utani rendszert?

Acmee 2013.07.26. 09:10:24

@♔batyu♔: _EZ_NEM_POLITIKAI_OLDAL_KÉRDÉSE_

A Fidesz szimpatizánsok mikor fogják végre fel, hogy a kormány elleni posztok, kommentek az eszement intézkedések miatt vannak, és nem személyes jellegű problémák miatt??
Továbbá: Legjobb védekezés a támadás. Ezt látom minden egyes, Fideszt védő komment kapcsán. Nem értelmes vitát, nézetek ütköztetését, esetleg megoldáson való gondolkodást, hanem szimpla sárdobálást. MIÉRT?? Miért nem lehet belátni, hogy igenis hoztak szar intézkedéseket?

Harmadrészt: Pár kommentben fel lett vázolva, hogy az államnak moderátori szerepet kellene vállalnia ebben az ügyben, nem pedig a többi ember pénzét költeni egy önhibájából rosszul járt csoportra. Felvázolták a megoldást is. Nem az árfolyammal kell trükközni, a kamatokat kell értelmes szintre hozni.
Így ténylegesen igazságos lenne a devizások mentése, mivel aki akar fizetni, az tudja majd fizetni. Talán a munkájukat vesztett emberek esetében nem 100%-os a megoldás. Azonban egy ilyen lépés nem rombolná tovább a bizalmat, a pénzügyi szférát, nem emelné tovább az elégedetlenséget, az igazságtalanság érzetét.

Ezt hívják úgy, hogy win-win situation.

Tévedés ne essék, ezen nyerhetne a pártotok is (támogatottságot).

$pi$ 2013.07.26. 09:12:37

Amikor a fidesz megengedi az állampolgárnak, hogy pálinkát főzzön, akkor a komenista hőbörög, hogy megmérgezik magukat, persze nem jött be, a csehek mérgezték meg magukat, azok is nagyüzemileg.

Amikor a fidesz megadóztatja a bankokat, akkor a komenista hőbörög, hogy elmennek a bankok. Nem mennek el, szép hasznuk van így is.

Amikor a fidesz megadóztatja a telefontársaágokat, a komenista hőbörög, hogy ez már nem demokrácia. Mégis az, a franciák is csinálják, az eu náluk jogosnak ítélte nincs pofájuk betiltani nálunk.

A fidesz nemet mond az IMF hitelre, a komenista hőbörög, hogy tönkremegy az ország, de azonnal. Nem ment tönkre, abszolút fizetőképesek vagyunk, egész európa elismeri az eredményeket.

A fidesz visszaveszi az elkótyavetyélt manyup pénzeket, a közösbe irányítja vissza a nyugdíjbefizetéseket. A komenista hőbörög, hogy ez jogtalan, de mivel más is csinálja európa megint nem szól egy szót sem.

A fidesz csökkenti a rezsikiadásokat, a komenista hőbörög, nem tehet jót a néppel, a proletárral csak a komenista. A dolog mégis működik.

A Csányi elad pár részvényt, a komenista a rádióban hőbörög, hogy már a burzsoázia is menekül. Mit ad isten a burzsoá nem menekül (bármennyire és fél ettől a komenista) hanem befektet 50 milliárdot.

Most a fidesz azt gondolja, hogy valamit kell kezdeni a frankhitelesek ügyével, mert az látszik, hogy a bíróság/kúria nem tesz. Nem tök mindegy, hogy mit hőbörög a komenista?

vénkujon 2013.07.26. 09:12:41

semmi gáz a devizahitel-szerződéssel. csak egy épeszű kormány kellene nekünk. és ennyi. nem lenne két kiló fölött a sváci sem, meg az euro is jóval olcsóbb lenne...erős forint. hát a fidesz miatt ez csak illúzió

Melampo 2013.07.26. 09:13:13

A poszt jó! A humor átjött! A sorok közé rejtett mondanivalóval is tökéletesen egyetértek.
Tehát semmiképpen se tegyünk egy mozdulatot sem a devizahitelesek megmentése érdekében. Rohadjanak meg mind egy szálig. Lakoltassák csak ki őket, árverezzék el mindenüket. Így szert tehetne a bankrendszer egy millió eladhatatlan lakásra és házra és legalább ugyanannyi eladhatatlan autóra.
Majd ha a betétes bemegy a bankfiókba egy kis pénzért amit a fizetéséből szeretne felvenni, ajánljanak fel neki egy darab falat, esetleg egy beépített szekrényt, vagy egy felnit az elkobzott autókról. Ha a gyerek már elég éhes elrágcsálja azt is egy darabig.
Ha valaki rosszindulatú és primitív az nem baj. Ha gerinctelen bértollnok az sem. Ilyen van.
Ellenben ha ennyire buta az súlyos probléma.

citrix 2013.07.26. 09:14:20

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az már a kommunizmus lenne,amely társadalmi rendszerben a pénz túlhaladottá válik,nincs rá szükség.Minden termelő eszköz társadalmi/nemzeti tulajdonban van,mindenki szükségleteinek megfelelően részesül az előállított javakból.Utopisztikus és szürrealista elképzelés ami egyáltalán nem áll messze a Párt világnézetétől.Alapjaiban bukásra ítélt elképzelés mert nem számol az emberi tulajdonságokkal:kapzsiság,tulajdonlási vágy,lustaság,irigység,pozíciószerzési/hatalomszerzési vágy.

Ad Dio 2013.07.26. 09:14:46

@bzsoa:

Ez egy jó felütés.

A magáncsőd és a hitelbedöntéssel kapcsolatos ötleted is nagyon jó. Bár kétlem hogy a bankok örülnének neki.

Sokan bevállalnák az újraezdést, feltéve hogy "tiszta lappal" kezdhetnének újra.

KopaszMercis 2013.07.26. 09:16:42

@bzsoa:
Hogy keverdhet a blog.hu-ra egy ertelmes kommentelo? Komolyan regen lattam ilyen kimert es intelligens helyzetelemzest. Teljesen igazad van. Valoban ebbol csak elore lehet menekulni, gazdasagi novekedessel. De azt nehez beinditani a bizonytalan kornyezet es 40 uj adonem mellett ugy hogy a kormany nem elvezi senkinek a bizalmat, aki kepes beinditani a gazdasag novekedeset (kozep/nagy vallalkozok, befektetok stb). Sajnos az a baj, hogy a jelnlegi nomenklatura kozgazdasagtani ismeretei kimerulnek abban, hogy a kozpenzt hogyan kell ellopni. Ezert rohogom ki teliszajjal az olyanokat mint a lazar, aki eleve kevesebbet keres mint en, es amilye van azt is az enyembol vette el eroszakkal (az ado az a legdurvabb vedelmi penz), es jon azzal a videki kobunko budos cigany, hogy mindenki annyit er amennyije van. Kivancsi vagyok, hogy ez a majom arcu tirpak hisztis szarzsak mennyit er hegyeshalmon tul ;)

vénkujon 2013.07.26. 09:17:07

@$pi$: az imf hitel olcsóbb lenne a piaczról finanszírozottal szemben. igaz, akkor a fidi nem tudna szabadrablást csinálni. a különbözetet ki kell majd fizetnünk később. majd akkor fogsz ríni erősen.

Ad Dio 2013.07.26. 09:18:05

@babo_:

Abból szerintem nem következik semmi. Már régóta folyik a dolog.

2013.07.26. 09:18:06

@KopaszMercis: Akkor ajánlanám figyelmedbe a PTK-át.
Büntetőjogi kategória, a bíró akár módosíthatja is, visszamenőleg. De nevezheted túlzott haszonnak is, ha csak magyarul értesz.

2013.07.26. 09:19:22

@citrix: kapzsiság,tulajdonlási vágy,lustaság,irigység,pozíciószerzési/hatalomszerzési vágy"

Na ezt kell kiiktatni, csak egy szűk kör élvezheti ezen kiváltságokat. (-:

2013.07.26. 09:20:54

@KopaszMercis: Kivancsi vagyok, hogy ez a majom arcu tirpak hisztis szarzsak mennyit er hegyeshalmon tul ;)"

Amennyije svájci bankszámlán van. (-:

KopaszMercis 2013.07.26. 09:22:17

@$pi$:
A fidesz a kommunista. Jobb ha mar most megtanulod, hogy ezt te balkani ciganyfattyu letedre sajnos nem lathatod, de a "hanyatlo nyugatrol" ez latszik... Magyarorszagon 45 ota ugyanaz a rendszer van. Es ezt te buta szegeny ember sosem fogod erteni. Igy fogod leelni a jelentektelen szar kis eleted. Es igy is van jol ;) kis zsebkomcsi :) eloszor gyurcsanynak aztan orbannak hiszel es kozben nem veszed eszre hogy szopatnak. Fizeted europa legnagyobb adoterheit es tapsikolsz ha a szadba szarnak. Grat! :) nezd meg mi van franciaorszagban amikor az allam maganvagyont probalelszedni, gyujtogatnak tiltakoznak, menekulnek... Itt mi van... Meg asszisztalsz is hozza "a mellemre is papi"...

Ezert nincsen 500 eve szerencsenk semmiben. Ilyen hulye majmok mint te higitjak fel a nepesseget. Csodalkozol hogy minden ertekmes valamire valo magyar elmenekul? Es kulfoldon ervenyesul es nyer nobeldijat? Zagson... :)

$pi$ 2013.07.26. 09:24:38

@vénkujon: "az imf hitel olcsóbb lenne a piaczról finanszírozottal szemben."

Ez hülyeség. Emlékezz vissza arra, hogy mit mondott az IMF annak idején, amikor elkezdődtek a tárgyalások: "Magyarországnak legalább 16-20 milliárd euró kölcsönt kellene felvennie, különben fizetésképtelenné válik."

Ebből alsó hangon is lett volna 40 milliárd euró kölcsön mire a tárgyalásoknak vége.

És akkor most döntsd el, melyik kerül többe, pár száz milliárd forint alapú államkötvény vagy 6 ezer milliárd kedvező kamatozási eurókölcsön az IMF-től.

"különbözetet ki kell majd fizetnünk később. majd akkor fogsz ríni erősen."

Tavaly és ebben az évben az IMF kölcsönt kell fizetni és "rínak" az emberek erősen. Akkor?!

Ad Dio 2013.07.26. 09:25:29

@KopaszMercis:

Sérvet kapnál az intellektuális erőfeszítéstől ha nem szólnál be minden egyes kommenteddel valakinek?

Kialvatlan vagy, másnapos vagy mi? Toál megakadályozod hogy valami normális beszélgetés kialakuljon.

$pi$ 2013.07.26. 09:27:59

@KopaszMercis: nagyon hőbörögsz meg mocskolódsz, te is biztos komenista vagy. feleslegesen erőlködsz, nem követem amit ideírkálsz, kíméld magad.

politikailagnemkorrekt 2013.07.26. 09:29:25

Érthető az irónia. Nekem sincs devizahitelem, forinthitelt nyögök még 15 évig. Tény azonban, hogy óriási instabilitást okoz az, hogy 117 ezer magyar család csak igen nehezen, míg 115 ezer egyáltalán nem tudja törleszteni az adósságait. Ez kihat a gyermekvállalási hajlandóságra, azon keresztül a korfára, ami néhány évtizeden belül az aktív/inaktív arány teljes megborulása folytán a jelenleg beleinvesztálandó x Mrd. adóforintnál nagyságrendekkel komolyabb gazdasági (és itt még nem beszéltünk a társadalmi, szociológiai, környezeti stb. vonatkozásokról) problémát okoz. Kihat továbbá a belső fogyasztásra (stagnál), a középosztály képtelen lesz megerősödni, kihat a lakáspiac stagnálásán keresztül az építőiparra, kihat a lakossági megtakarítások volumenére, tehát kimondhatjuk: addig nincs növekedés, amíg ezt a kérdést meg nem oldja az ország. Nem (csak) a kormány, nem (csak) a bankok, hanem az ORSZÁG. Az MSZP-SZDSZ nem akarta felvállalni az óhatatlanul együtt járó konfliktusokat (lásd ez az írás), és/vagy nem volt ötlete. A Fidesz gyakran improvizált, voltak (rész) sikerek, és voltak nyilván totál kudarcok is (lás Ócsa). De legalább szembenézett a problémával, és megpróbálta megoldani. Ha mondjuk 40%-ban sikerül megoldani a kérdést, az már azért elég jó. Főleg a 0- hoz képest.

KopaszMercis 2013.07.26. 09:30:46

@Melampo:
Ugyan mar miert ne legyen igy? En nekem nagy termelokepessegem van, van boven keszpenzem, majd en szepen felvasarolom ezeket a tucat ingatlanokat fillerekert, es majd 10-20 ev mulva mire a sok penzugyi kulturaval nem rendelkezo allami csecsen csungo debil vagy ehen halt ahogyan erdemli, vagy magahoz tert, visszavasarolhatja tolem ismet a normal aron. Ez a jobboldali konzervativ politika. Amirol te beszelsz az pedig a kommunizmus.

Amig a sok debil fasz deviza hitelt vett fel, en nem vettem fel hitelt hanem kepeztem magam, es kemenyen dolgoztam es egyre tobbet kerestem, miert ne forgathatnam ki en oket a vagyonukbol, amikor a sajat hulyeseguk vegett kerultek oda? Nekem majd kompenzalja barki ezt? Most szepen megszedhetnem magam, ehelyett az adomat majd arra hasznaljak hogy kitomkodjek a bankokat (ugye nem vagy olyan naiv, hogy egy percig is elhiszed hogy a bankok nem fognak minden egyes fillert, amivel szamoltak megszerezni maguknak, vagy igy vagy ugy? Vagy tenyleg ilyen kicsike cukorfalat vagy? JFK es a FED... Egy igazi lavsztori), es megmentsek a hulyeket. Pontosan hogyaz olyan hatekony gazdasagi szereploket kell tudni engedni mukodni amilyen en vagyok... Ezzel emelkedett fel az USA is pl...

Mindegy marad nektek ez a szanlmas baloldali fideszes sirupos buzisag.

vajdasagi 2013.07.26. 09:32:04

@bzsoa: Az én cégem nem pénzügyi területen tevékenykedik, de: nem jönnél hozzám dolgozni? Pontosan ilyen - komplexen gondolkodó - embereket szeretek én alkalmazni. Egyébként az a tapasztalatom, hogy "ott fent" sohasem találni ilyen embereket. Minél magasabb poszton volt az, akivel én eddig tárgyaltam az üzleti életben, annál seélyesebbaek voltak a gondolatai is, meg az ismeretei is. És ez az egyik nagy gondunk a politikusainkkal (a legnagyobb azért nem ez, hanem a korrupció).

Ja, és köszönöm a hozzászólásodat. Máér ideje volt, hogy olyasvalaki is jrjon itt, aki ért is hozzá.

Amúgy az irónikus írás jó volt, az meg hogy mennyien nem vették a lapot - az megrémített.

KopaszMercis 2013.07.26. 09:32:44

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Marmint azen oenzembol? Ugyes... Barcsak en is el tudnam venni az ovet. De azt nem lehet, mert Lazar ur termelni nem tud. Nyelveket nem beszel, hasznalhato vegzettsege nincs, fizetni meg nem fizetne senki sem azert, hogy megkurhassak, igyez az en naiv vagyalmom marad, hogy magyarorszagon legyen olyan vezeto politikus aki legalabb egy tized akkor oiackepes tudassal bir mint en ;)

KopaszMercis 2013.07.26. 09:33:26

@$pi$:
Du ju nem szpiik madzsarisztan?

babo_ 2013.07.26. 09:34:02

@Ad Dio: Igen, amióta kuszaszem betette oda a lábát :)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 09:34:41

@Pepibubó: kicsi buboka.

aki devizaspekulal, mint az egysegsugaru devizahitelesek tettek, ne sirjon a szajuk, ha buknak. comprende, kicsibubo?:-)

a fent leirt szituiaci egeszen popntosan ugyanaz, mint az egyszeri "occseo kamat, occso kolcson" devizahiteles, aki nem gondolkodott, csak az lebegett a szeme elott, hogy majd mennyit nyer a forinthitelhez kepest. hat nem nyert.

tecciktudni, igy mukodik a vilag:-)

na kivancsi vagyok egyebkent, hogy most, hogy mar felmillioan kintrol rohogunk rajtatok, az adonkat sokkal erdemesebb orszag sokkal erdemesebb polgaraira koltve, vajon meddig hiszitek meg a gatyabol kilogo seggu allamotok es kormanyotok hazugsagait a devizahitelesek menteserol, buta proli banda?:-)

Don Quixote de la Ferko 2013.07.26. 09:35:47

@Ad Dio:

Lopod a fát a közeli erdőből?

Gázzal fűtök. Október elején bekapcsolom, nyár elején kikapcsolom.
Fél éves fűtési szezon (beleköthető, várom az idióta trollt) alatt durván 250,000.- helyi egységet fizetek érte. Ez havi 41,666.666666666666666 Forint (buzeráns matektroll úgyis átszámolja).

Ugyanez fával:
Kémény nincs. Építése engedélyezéssel cirka (matektroll, barátod, oktatód és segítőd az értelmező kéziszótár) 500,000.-

Cserépkályha, az legalább reggelig tárolja a hőt, cirka(matektroll, barátod, oktatód és segítőd az értelmező kéziszótár) 500,000.-
Szoba visszaállítása, festés cirka (matektroll, barátod, oktatód és segítőd az értelmező kéziszótár) 200,000.-

Tehát durván 1,200,000.- helyi egység, és Alleluja, lehet fával fűteni.

Egy köbméter fa kiszállítással 25,000. - 30,000.- Forint. Havi szükséglet 1 -1,5 köbméter.

Összefoglalva:

Laza 1 - 1.5 millás befektetéssel elérhetem, hogy az éves két kapcsolómozdulattal szemben fát vághatok napi rendszerességgel, hamuzhatok napi rendszerességgel, cipelhetem a fát napi rendszerességgel, rakhatom a tüzet napi rendszerességgel, és Alleluja, megtakarítok szinte semmit.

Gazdaságos, értelmes.

Ha nem gond, maradok a gáznál. ha nincs gáz, akkor úgyis gáz van, nem a meleg hiánya lesz a probléma.

KopaszMercis 2013.07.26. 09:37:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:
PTK lol... Valami jobbikos magyrkodas altal nyakonontott kommunista szabalyrendszer 1.0 gyoker kezikonyvet idezed egy TUDOMANYrol szolo vitaban. A kozgazdasagtan tudomany Tibi, mint a matek, part propagandat terjeszto szoroanyagoktol fuggetlen.

Gondolom az ilyen bibliahoz szokott babonas fasz fejednek ez igy nehezen ertelmezheto, de hidd el nincsen olyan. Olvass utana. Ismerj meg par neve kozgazdaszt. Keynes, Samuelson, Smith, Nash stb... Te kis funkcionalis analfabeta te.

Kommunista kozgazdasagtanban fogalom csak. Es aki hasznalja az egy csicska komcsi.

2013.07.26. 09:38:16

@KopaszMercis: fizetni meg nem fizetne senki sem azert, hogy megkurhassak, "

Még ingyér megkaphatja!

babo_ 2013.07.26. 09:39:00

@$pi$:
Na remélem most már megeszi a blogmotor...
"Amikor a fidesz megengedi az állampolgárnak, hogy pálinkát főzzön, akkor a komenista hőbörög, hogy megmérgezik magukat, persze nem jött be, a csehek mérgezték meg magukat, azok is nagyüzemileg. ”
www.168ora.hu/punch/felrobbantotta-hazat-egy-ferfi-palinkafozes-kozben-100833.html

2013.07.26. 09:39:32

@KopaszMercis: Segítek, mert látom, jólképzett vagy: PTK Polgári Törvénykönyv. Hatályos. Magyarországon.
(hatályos: jelenleg használatban)

babo_ 2013.07.26. 09:39:34

@$pi$:
„mikor a fidesz megadóztatja a bankokat, akkor a komenista hőbörög, hogy elmennek a bankok. Nem mennek el, szép hasznuk van így is. ”
index.hu/gazdasag/2013/06/07/ot_fiokot_bezar_az_erste/
sepsi-top.info/sepsiszentgyorgy/637-bezar-a-bank

babo_ 2013.07.26. 09:40:26

@$pi$:
„Amikor a fidesz megadóztatja a telefontársaágokat, a komenista hőbörög, hogy ez már nem demokrácia. Mégis az, a franciák is csinálják, az eu náluk jogosnak ítélte nincs pofájuk betiltani nálunk. ”
www.delmagyar.hu/gazdasag/a_telefonado_miatt_modositja_tarifacsomagjait_a_telenor/2284705/
www.hwsw.hu/hirek/50645/vodafone-telefonado-uzleti-elofizetes.html

Ad Dio 2013.07.26. 09:40:50

@babo_:

Majdnem...

www.mnb.hu/Jegybanki_alapkamat_alakulasa

Kérdezd le 2012-től. Látni fogod hogy folyamatosan csökken. Minek kell az olcsó hülyeség :-/.

babo_ 2013.07.26. 09:41:06

@$pi$:
A fidesz visszaveszi az elkótyavetyélt manyup pénzeket, a közösbe irányítja vissza a nyugdíjbefizetéseket. A komenista hőbörög, hogy ez jogtalan, de mivel más is csinálja európa megint nem szól egy szót sem.
A manyup pénz hivatalosan azért kellett, mert:
1, a gonosz nyugdíjpénztárak elherdálták:
www.azenpenzem.hu/cikkek/kiszamoltuk-robbantottak-a-magannyugdijpenztarak/1053/
2, a pénz az államadósság csökkentésére kellett:
fn.hir24.hu/gazdasag/2013/07/24/brutalisan-elszallt-megint-az-allamadossag/

Don Quixote de la Ferko 2013.07.26. 09:41:38

@$pi$:

A komenista jelen szituációban pont te vagy, és kedvenc narancsos párttömörülésed. Ha nem vagy tisztában egy szó (komenista) jelentésével, ne alkalmazd, mert csak azt bizonygatod, milyen sötét egyedek a fidesz vakhitű követői.

babo_ 2013.07.26. 09:41:40

@$pi$:
„A fidesz csökkenti a rezsikiadásokat, a komenista hőbörög, nem tehet jót a néppel, a proletárral csak a komenista. A dolog mégis működik. „
www.penzcentrum.hu/karrier/nesze_neked_rezsicsokkentes_ezrek_kerulhetnek_utcara.1037104.html
www.femina.hu/hirhatter/rezsicsokkentes_bank_ado

KopaszMercis 2013.07.26. 09:42:29

@Ad Dio:

De hogy vagyok kialvatlan... Eppen idei masodik nyaralasomat toltom... Most mondjuk sajnos csak ket het tengerpart, ez kicsit frusztral... Azidei elso 3 hetes januarban kicsit jobb volt... Bar a november vegi masfel-2 hetausztralia talan helyre tesz majd ;)

Lehet, hogy emiatt a ket het miatt vagyok szokatlanul ingerlekeny :)))

Igazabol a sok primko kommunista fideszes buzerans zavar, akik teszik tonkre a szeretett hazamat :( es nem is tudjak... :(

Ad Dio 2013.07.26. 09:43:18

@Don Quixote de la Ferko:

Olvasd végig még 1x a hozzászólásomat mielőtt komplett hülyét csinálnál magadból.

Pan Modry 2013.07.26. 09:43:34

@babo_:

Az teljesen termeszetes hogy a nem fizeto ugyfel kockazatat bearazzak a bankok, azokon a helyeken ahol jo a fizetesi moral, ott kevesbe kell az ilyet bearazni, ahol rosszabb, ott jobban.

Magyarorszagon a fidesz kormany a fizetesi moral ellen dolgozik, ezert a bankok ugy altalaban nem hiteleznek szivesen, azaz csak a kockazati felarral, ami viszont rontja a hitelfelvevo nemzetkozi versenykepesseget, ez pedig negativ hatassal van a beruhazasokra, ezaltal a munkahelyek szamara.

Ha pedig van olyan szerzodesi pont ahol a bank nem tartja magat a szerzodeshez, ott perelni kell, es minden bizonnyal meg is nyerhetoek azok a perek.

Ad Dio 2013.07.26. 09:44:59

@KopaszMercis:

Erről másnak más véleménye van. Milyen szép a liberális demokráciában hogy toleránsak vagyunk nem? Fasznak kell leugatnod itt mindenkit :-).

unconnected™ 2013.07.26. 09:45:26

@marosy: Azért az tegyük hozzá, hogy a "devizahiteles siserehad" nagy részének szerintem rohadtul elege van abból hogy meg akarják menteni. A legtöbb hiteles borzasztó boldog lenne, ha lenne stabil munkahelye és hónapról hónapra fizeti tudná akár a megemelkedett törlesztő részleteket is. Azért az elég szomorú (és sok mindent elmond az ország mentális állapotáról), hogy ezeket az embereket alacsony IQ-júnak és parazitáknak nevezed. Nagyon sok tisztességes - sőt megkockáztatom, hogy a reálisan felmérhető és várható kockázatokat átgondoló - ember vett fel CHF hitelt. Akár a személyes példámat is felhozhatom, bizony átgondoltam, hogy mennyi törlesztőrészletet tudok bevállalni és ennél 10%-al kevesebbet állítottunk be indulónak. Hálistennek úgy alakultak a munkahelyi dolgok, hogy amikor bejött a válság nem okozott problémát akár 50%-al többet is kifizetni, de nagyon sok embernél ez nem így volt, jópár barátom vért izzad azért hogy tisztességesen tudja fizetni a hiteleit. Ők nem voltak paraziták, meg alacsony IQ-jú abberáltak, csak éltek egy lehetőséggel (sokszor az egyetlen reálisan elérhető lehetőséggel), az szerintem nem az ő hibájuk, hogy kutyaütők ültek és ülnek a PSZAF-nél és az MNB-nél és csak tátott szájjal bámulták, hogy hogy fújja mindenki ezt a devizahiteles lufit. Mert bizony ez jó volt az embereknek mert olcsón kaptak hitelt, jó volt a bankoknak mert dübörgött az üzlet, és jó volt az államnak mert nőtt a fogyasztás. Tudod sokkal olcsóbb lenne esetleg szabályozni a piacot és nem csak az események után rohanni, meg amikor már óriásira duzzadt a probléma, akkor megmenteni az amúgy is jól fizető hiteleseket, a maradéknak meg dobni valami koncot ami nem jó semmire, de el lehet rajta rágódni jó sokáig, és lehet verni a melleket, hogy mi aztán jól megmentjük a hiteleseket. Mennyivel lett volna egyszerűbb a hitelkamatokat szabályozni. Sőt talán ez lenne a devizahitelesek igazi és korrekt "megmentése". Csak akkor hogyan sarcolnák tovább a bankokat, meg a kampányban akkor mit mondanának. Mert az nem üt akkorát, hogy baszki tisztességes kamatszinten fizetheted vissza a hiteledet, mint az, hogy lehet megmentünk titeket. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy lehet hogy sok ember jobban járna egy 2-3%-os CHF hitellel, mit egy forintosított 6-8%-ossal.
Visszatérve a PSZAF-re meg az összes felügyeleti szervre elmehetnek a jó büdösbe, hogy ezt az egészet végignézték és nem tettek semmit. Sőt nem tettek semmit a Brókernetes szabadrablás ellen (hány milliárd megtakarítás ment füstbe az UL-ek miatt), de most sem tesznek semmit az aranyszámlák ellen sem, csak ölbetett kézzel nézik ahogy az emberek pénzét nyúlják le nagyüzemben. Ez is uzsora, csak hát a fehérgallérosok mindig megússzák, ami márcsak azért is gusztustalan mert a legnagyobb bajban teszik ezt meg. Semmiben sem különbözik ez attól, mikor természeti katasztrófa után megy valaki lopni. Annak is meg ezeknek is levágnám a kezét.
Szóval én csak azt mondom, hogy óvatosan a jelzőkkel mert magadat minősíted. Én egyáltalán nem bánnám, ha születne egy valóban korrekt, átgondolt és végleges megoldás ennek a problémának a kezelésére, és még az sem ördögtől való ha erre közpénzt áldozunk. De amíg az ország pénzügyi vezetői ennyire sötétek, és a főnökük ennyire arrogáns és gátlástalan, ebben hiába is reménykedünk. Mert ezt a problémát politikai eszközökkel nem lehet megoldani, de ezek máshogyan nem tudnak gondolkodni.

2013.07.26. 09:45:27

@KopaszMercis: Kommunista kozgazdasagtanban fogalom csak. Es aki hasznalja az egy csicska komcsi."

Ezen jót röhögtem.
Tényleg, ha az árvízkárosultak kapnak kártérítést, nem kéne az agykárosultaknak is? Sokat kereshetnél...
Te, mint jól menő vállalkozó! Inkább nem hiszem el, jó? Nem tudtad, hogy a vállalkozásod jogi keretek között működik? Ezt szabályozza a PTK, többek között.

Szelid sunmalac 2013.07.26. 09:45:45

En forinthitelt vettem fel, mert biztonsagban akartam tudni, hogy mikor mennyit fizetek. Kovetelem, hogy az arfolyamosszeomlas elotti, a CHF hitelekhez viszonyitott tobbletkoltsegeim teritse meg az allam!

KopaszMercis 2013.07.26. 09:45:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Igen a PTK a polgari torvenykonyv, szep kis kommunista melo, most mar kicsit jobbikos magyarkodassal a fidesz altal megcicomazva. Mas neven: intelligens tanult nemszegeny emberek tudomanyos ertekezeseben teljes irrelevans fideszes kampanyanyagnak tekinheto ertekelhetetlen es funkciojat ellatni keptelen szardarab. Igy mar vili kiscsillag?

2013.07.26. 09:47:15

@KopaszMercis: Mondjuk a stílusod alapján be tudom lőni a vállalkozásod jellegét.
Ismertem ilyet, Angliából. Aztán kifogták a Temzéből. A fejét még nem.

Acmee 2013.07.26. 09:47:57

@Don Quixote de la Ferko:

Milyen m2-re fizetsz ennyit? Cserélj kazánt - ha eddig nem kondenzációssal fűtöttél - 20-25%-ot szinte bármikor lehoz.

KopaszMercis 2013.07.26. 09:48:09

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Hat szerintem jizlesu ferfi ember nem hogy ingyen de meg lopott fasszal sem baszna meg a Lazart... Magyarul meg akkor sem tudna sajat penzt termelni a kedvenc fidesz frakciovezeto offshore lovag ha elmenne kurvanak. Ahhoz is bena...

2013.07.26. 09:49:03

@KopaszMercis: Igy mar vili kiscsillag?"

És mi köze Keynes-hez? A közgazdaságtan egy tudomány, a jog meg alkalmazott szabályrendszer.

KopaszMercis 2013.07.26. 09:49:27

@Ad Dio:
Az nem velemeny kerdese, hogy 1+1=2

Ez az amit itt a kommunizmusban meg mindig nem ertenek ezek a cigany szar fideszes komcsik se... Mondjuk a jobbikos es a szoci komcsik se ertik.. Mindegy.

babo_ 2013.07.26. 09:51:15

@Ad Dio:
Nem azt írtam, hogy amikortól kinevezték..
Szerinted mióta van Matelcsi befolyása alatt az MNB?
Mert 2011 végén a Monetáris tanács 4 tagjának lejárt a mandátuma, és érdekes módon olyan tagok kerültek be, akik a Járay Zsigmond idején voltak ott. Majd kineveztek még két delikvenst, akik szintúgy mutyesz közeliek...

MrR2008 2013.07.26. 09:51:24

@Csokonai Vitéz Műhely: @Ad Dio:

Ha emlékeztek az első x pontos tervben benne volt a "Tisztalappal indulás", aztán valamiért kimaradt...

KopaszMercis 2013.07.26. 09:51:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Tudom, ezert is tudom, hogy micsoda egy sulytalan szar a PTK.

Aki kommunista kozgadasz kommunista retorikabol ismeretes fogalmat hasznalja az egy csicska komcsi. Ilyen vagy te, meg a miniszterelnok, meg a tirpak anyad is ha az is ennyire hulye, de em is az lennek ha ennel en is ilyen tajekozatlan tusko szegenyember lennek...

Rive 2013.07.26. 09:52:14

Majdnem jó.

Annyiban hibás, hogy az emlegetett brókerek közül néhányat (plusz a főnökeik) attól függetlenül meg kéne b@szni egy petrencerúddal, hogy ettől még nem igazán merül fel az ügyfél kártalanitása, de pláne az elmaradt hozam.

babo_ 2013.07.26. 09:52:39

@Pan Modry: Amennyiben ez előre be van árazva akkor nincs szavam. De utólag minimum nem tisztességes.
Nekem nincs beleszólásom, hogy kinek ad kölcsönt a bank, akkor miért nekem kell fizetnem a költségeit?

jeriko 2013.07.26. 09:53:20

@Pan Modry: Nem kell megmenteni senkit. mennyivel jobb, hogy havonta kb. 40 milliárd Ft törlesztőrészlet hagyja el az országot (amit ha egyébként itthon költene el valaki, csak ÁFÁban 9 milliárdot jelentene). Az összes növekedési statisztikában az utolsók vagyunk, mert a belső fogyasztás folyamatosan szűkül, a munkanélküliség meg nő, mert amit nem vesznek meg, azt meg se kell termelni.

Nem baj, majd 20 év múlva amikor már Bulgária és Albánia is előttünk lesz, legalább lesz hova fejlődni. Akkor már jó lesz neked is.

Egyébként ha 83000 Ft elköltésétől így ki vagy akadva, akkor mit szólsz ahhoz a 2,3 millió Forinthoz, ami az államadósságból rád esik (és minden egyes családtagodra)?

Én vissza fogom fizetni a hitelemet, eddig se késtem vele soha. Fizetem azt is, hogy az állam stadionokat épít, hogy trafikok jönnek létre, hogy több százezer honfitársunk más országba megy dolgozni, és ott fogyaszt, fizet adót, Áfát, és még sorolhatnám. Sőt azt is fizetem, hogy a szomszéd országokhoz képest nálunk a devizakamatok 3-4%-al magasabbak (csak ez kiteszi a törlesztőm negyedét), köszönhető az ország debil gazdaságpolitikájának, hogy idióta adók miatt a bankok bármennyivel felemelhetik (és fel is emelik, mert nincs rá szabályozás) a kamatokat és költségeket (Ja, tudjuk, NEEEM, NEEEM hárítják át a Zemberekre).

Engem nem kell megmenteni. De ahogy te igazságot akarsz, úgy gondolom joggal várom el ezt én is.

KopaszMercis 2013.07.26. 09:53:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Jezusisten szegenyember terj mar eszhez...

Az extraprofitot mint kozgazdasagi fogalmat idezik meg derek suta buta primko cigany komcsi vezireid... Tehat ebben a dimenzioban lehetne ertelmezni. Idehanytad a PTK-t mert a gugli a marxon kivul nem dobott ki mast, amiben szerepelne, es most probalod a hozzad hasonlo sotet fidesz szavazokat jol osszekeverni. Segitek: felesleges, az ilyen huseges komcsikat az egyszeru tenyek nem zavarjak ossze ;)

vajdasagi 2013.07.26. 09:54:26

@Könnyen elkaptuk, uram!: Azért én szívesen venném, ha idemásolná valaki az extraprofit definicióját a PTK szerint. Néhány üzeltemen veszítek, néhány nullszaldós, néhány meg vastagon nyereséges. így együttesen tisztességes haszonnal működök. Ez így jogszerű vajon? Vagy lehetne, hogy a nagyon nyereséges ügyeleteimből visszakérjen valamennyi pénzt az üzletfelem, a veszteságeim miatt meg kártalanjtana engem az állam? Végső soron ne szüntessük meg akkor mindenestől a pénzt?

Mikor válik a vastagon nyereséges ügylet extraprofittá? És akkor mit kezd ezzel a PTK?

Ammikor a Közgép négyszer magasabb áron csinál meg egy közbeszerzéses melót, mint amennyiért az alvállalkozója valóban végrehatja a munkát tokkal-vonóval, akkor az extraprofit vajon?

KopaszMercis 2013.07.26. 09:57:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Igen, nagyon pontosan be tudod loni, hogy mivel foglalkozik mind a harom vallallkzasom. Annyira tisztan latod, mint amennyire kepes vagy felfogni hogy az extra profit egy kommunista kozgazdasagtani fogalom.

Egyaltalan nem. Te azt hiszed, hogy valami emberkereskedelemmel stb foglalkozom mert a primko cigany anyad ilyen prekoncepciokkal tolt tele. Kurvara meglepodnel ha tudnad a valosagot. Legalabb annyira meglepodnel mintha egyszer megnone 3 szamjegyure az IQd es felfognad hogy te is meg a miniszterelnokodis nagyon videki mihszna kommunista ciganyok vagytok ;)

lobster thermidor 2013.07.26. 09:58:18

Akinek volt egy csöppnyi esze, az már évekkel ezelőtt átváltotta a megtakarításait CHF-re, és EURO-ra. Majd keresett magának egy ugyan nem túl nagy kamatot adó, de biztonságos bankot, a fővárostól gépkocsival másfél, két órai járásra van néhány ilyen, és fél óra alatt betette a pénzét egy takarékbetétkönyvbe.
És mosolyogva vár..., vár..., és vár...

2013.07.26. 10:02:07

@KopaszMercis: " The decrease in supply as a result of the exercise of market power creates an economic deadweight loss which is often viewed as socially undesirable. As a result, many countries have anti-trust or other legislation intended to limit the ability of firms to accrue market power. Such legislation often regulates mergers and sometimes introduces a judicial power to compel divestiture."

A firm usually has market power by virtue of controlling a large portion of the market. In extreme cases - monopoly and monopsony - the firm controls the entire market. However, market size alone is not the only indicator of market power. Highly concentrated markets may be contestable if there are no barriers to entry or exit, limiting the incumbent firm's ability to raise its price above competitive levels.

Market power gives firms the ability to engage in unilateral anti-competitive behavior.[1] Some of the behaviours that firms with market power are accused of engaging in include predatory pricing, product tying, and creation of overcapacity or other barriers to entry. If no individual participant in the market has significant market power, then anti-competitive behavior can take place only through collusion, or the exercise of a group of participants' collective market power."
Hamár úgyis külföldön élsz...

No, ezért hoztak törvényeket a monopóliumok, a trösztök megszabályozására a kommunista USA-ban, és EU-ban.

Bolsi Buster 2013.07.26. 10:04:17

Sajtószabadságot!

mno.hu/belfold/mediamogulok-titkos-terve-a-korm-1174719

Ilyenkor hol az EU, a TASZ és a libbant szabadságharcoosok? Éppen összeesküvősdi van?

Nyíhahahahaa.

2013.07.26. 10:14:28

@vajdasagi: Keresgess a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés környékén.

Bolsi Buster 2013.07.26. 10:18:02

@jeriko: 'Az összes növekedési statisztikában az utolsók vagyunk, mert a belső fogyasztás folyamatosan szűkül, a munkanélküliség meg nő'

- Mutasd, OK?

- Nem vagyunk utolsók semmilyen friss növ. statban
- belső fogyasztás épp nő
- munkanélküliség ugyanazon a szinten mint 5 éve

Kicsit több komolyságot.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 10:18:52

@Puskát kellett volna hozni: kicsirigo.

nem a kormany parancsol a sajtonak, a cegeknek, a bankoknak, a melosoknak, a boltosoknak, a balettancosoknak es a kofaragoknak (lasd meg: adofizetok), hanem forditva. tudjatok mar, hol a helyetek, csicskak:-)

tessek mar eszrevenni, hogy kurvara alomvilagban eltek:-)

E.Csaba 2013.07.26. 10:18:58

@babo_: Úgy látom, Te vagy itt az egyetlen, aki "kapizsgálja" az igazságot..

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 10:22:24

@Puskát kellett volna hozni: hazudsz:-)

mit kapsz ezert a masok befizetett adoijabol, te kopztorvenyes fideszes?:-)

az, hogy mikent hamisitotok, hogyan manipulaltok a kozmunkaval kurvara nem erdekli a valosagot, kiscsillag:-)

az allamadossag emelkedett, a valodi munkanelkuliseg (kozmunkas nem szamit bele,. az nem adofizeto, szabad melos, hanem masok adojabol tartott latvanytrabszolga, patyomkin-dolgozo) emelkedett, a realberek csokkentek. az egeszsegugy csodben, mas orszagogkban disznot nem engednenek be a ti korhazaitokba..
soroljam meg, hazudos?:-)

2013.07.26. 10:24:27

@KopaszMercis: Nem, én építőiparra, csempészetre gondoltam...
Nade mindenki a saját kultúrájából merít.

KopaszMercis 2013.07.26. 10:26:57

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Nade mindenki a saját kultúrájából merít."
Nem is csodalkozom h csempeszetre gomdoltal, ha a sajat kulturadbol meritettel ;)

KopaszMercis 2013.07.26. 10:32:03

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A holtteherveszteseg nem egyenlo extraprofit... A holtteherveszteseg csak verseny hianyaban lehet, mint azt tudjuk a bankok piacan eros verseny van (ezert nem haritjak majd at az extra adot ugye megmondtak a kormanyzo komcsik). Az extra profit (extra surplus) az mas, a tokes (nyugati karvalytoke) teszi el a munkas (a Zemberek) karara az erofolenyevel visszaelve. Nem egy versenyhiany piaci kovetkezmenye.

Angolul is jobban tudok, es a kozgazdasagtanhoz is jobban ertek. Fordulj hozzam batran, nem szegyen ha vegre tanulsz egy kicsit az okosabbtol, meg akkor sem ha en vagyok az ;) na jo kicsit szegyen, de majd kihevered! :D

vajdasagi 2013.07.26. 10:34:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: Köszönöm a választ. És valóban, az erőfölénnyel való visszaélést azt helytelenítem. De az extraprofit vajon csak olyankor áll elő amikor valaki erőfölénnyel visszaél? Akkor én jó lehetek - én vagyok mindig az üzleti kapcsolataban a gyengébbik fél. Az nyilvánvaló, hogy én nem élhetek vissza erőfölénnyel, mert az nekem nincs is. Akkor nálam nem lehet extraprofit? Ez jó hír :-)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 10:35:22

@Ad Dio: "Milyen szép a liberális demokráciában hogy toleránsak vagyunk nem?"

a tolerancia nem az, hogy nem ugatom le...
ne keverjuk a toleranciat a meghunyaszkodassal:-)

a tolerancia az, hogy akkor is elturom es azonos jogokat biztositok, ha nem egyezik az allaspontunk. de az nem kussolast es lapitast jelent. igenis, le KELL ugatni aki hulyesegeket beszel. vedje meg magat, ha tudja. azonos palyan azonos eselyekkel.

Ad Dio 2013.07.26. 10:36:17

@babo_:

És azóta folyamatosan inflálódunk nem? Janem. Nemár. Ez alap nélküli agitprop, hisztikeltés. Nekem ne.

Ad Dio 2013.07.26. 10:38:38

@KopaszMercis:

Én kommunikáció párti vagyok. Ez egész fórum-kommentelésnek nincs emmi más értelme mint a kommunikáció.

Te meg büfized ezeket az egybites baromságokat. Tegnap jobb voltál.

2013.07.26. 10:40:58

@KopaszMercis:
A kommunista Ausztrália"
The big four Australian banks have used the cover of the global financial crisis to charge borrowers more than the increase in their own costs, resulting in big profits for the lenders and much higher interest bills for many customers.

A Herald analysis of Reserve Bank figures shows for the first time how much extra individual borrowers are paying on a monthly basis as a contribution to bank profits after the financial crisis hit in mid-2007.

The analysis reveals that a borrower with a three-year fixed-rate home loan of $300,000 pays a personal contribution to extra bank profit of between $75 and $125 of the monthly mortgage bill.
Advertisement

The extra profit contribution comes about because banks have increased the interest rates they charge customers more than their own costs have increased as a result of the financial crisis.

The big banks have captured the extra profits so successfully they have contributed to a bumper round of profit reports in the most recent reporting season.

Read more: http://www.smh.com.au/business/banks-gouging-brings-in-billions-20100602-wztf.html#ixzz2a8gdZpfM"

2013.07.26. 10:41:34

@vajdasagi: The big four Australian banks have used the cover of the global financial crisis to charge borrowers more than the increase in their own costs, resulting in big profits for the lenders and much higher interest bills for many customers.

A Herald analysis of Reserve Bank figures shows for the first time how much extra individual borrowers are paying on a monthly basis as a contribution to bank profits after the financial crisis hit in mid-2007.

The analysis reveals that a borrower with a three-year fixed-rate home loan of $300,000 pays a personal contribution to extra bank profit of between $75 and $125 of the monthly mortgage bill.
Advertisement

The extra profit contribution comes about because banks have increased the interest rates they charge customers more than their own costs have increased as a result of the financial crisis.

The big banks have captured the extra profits so successfully they have contributed to a bumper round of profit reports in the most recent reporting season.

Read more: www.smh.com.au/business/banks-gouging-brings-in-billions-20100602-wztf.html#ixzz2a8gdZpfM

Ad Dio 2013.07.26. 10:43:45

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

Nem igazán.

A tolerancia annak feimerésén alapul, hogy IGAZSÁG mint olyan nincs. Minél bonyolultabb egy rendszer, annál nehezebb 1+1=2 nyelven beszélni róla. Ebből fakad az a gondolat, hogy mások tőlem eltérő véleménye akár az adott premisszákból kiindulva "igaz" is lehet és az én premisszáim sem feltétlen helyesek, lehet kihagyok valamit, helytelenül modellezek stb.

Ebből és az egyén szabadságjogainak tiszteletéből fakad a tolerancia, az eltérő vélemény TISZTELETE. Természetesen lehet érvelni ellene, de a leugatás nem érvelés, hanem (hang)erő alapú, szimpla agresszió. Mint ilyen a diktatúra sajátja, nem pedig a liberális demokráciáé. Érti ugye, kedves Sipi?

KopaszMercis 2013.07.26. 10:43:54

@Ad Dio:
Ok, jogos:
Extra profit:
Csak kommunista kozgazdasagtanban szerepel. Teny. Csak Marx hasznalta teny.

Aki hasznalja:
A) kommunista
B) jobboldali

Go!

KopaszMercis 2013.07.26. 10:45:31

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nalunk az aktualis hatalom szerint verseny van a piacon (ezert nem tudjak atharitani a Zemberekre a tranzakcios adot), tehaz nalunk nincsen holt teher veszteseg, de extra profit van.

Ausztraliaban a holt teher veszteseg irrelevans.

Elegtelen, ulj vissza.

Steve123 2013.07.26. 10:54:34

kerdezzbatran.blog.hu/2013/07/20/lotto_karosultak_jelentkezzetek

A deviza hiteleseknek segíteni és kell és utána lottókárosultaknak is.

makkospacal 2013.07.26. 10:55:55

moderátor: nem vállalod az írásod következményeit? :D

Melampo 2013.07.26. 11:00:51

@bzsoa: A helyzetértékelés tökéletes, de van ennek megoldása és nem is példa nélküli, csak nálunk ezt nagyon gondosan titkolják.
eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2012:323:0020:0031:HU:PDF

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 11:01:28

@Ad Dio: ertem hat.
a te velemenyed sem igazsag:-)

a tisztelet meg nem jar. azt ki kell erdemelni. az agy- es hitelkarosultakat viszont korbe kell allni es hangosan kinevetni, mert semmi tiszteletremeltot nem tettek sem akkor, amikor hasozn remenyeben rizikoztak a devizahitelt, sem most, amikor nyignak, mint baszatlan kurva a turelmi zona peremen, hogy ugyan, fizesse mar ki mas a buktajukat:-)

vajdasagi 2013.07.26. 11:03:53

@Könnyen elkaptuk, uram!: Köszönnöm a cikket. Valóban érdekes. De ez megint nem egy törvény, hanem egy újságcikk, amely arról szól, hogy a pénzvilág máshol is visszaél a lehetőségeivel.

Van egy egészen más apsektusda a dolognak: egyszer az internetes bankolás őskorában én és 30-40 másik lelkes és nagy tudású ember komolyan megkiséreltünk internetes bankot alapítani Magyarországon. A tudásunk megvolt hozzá (pénzügyi, üzleti, jogi, marketing, informatikai, management, stb. vonalon). Talán még a tőként is megvolt. De kapcsolataink nem voltak - se a kormánynál, sem a PSZÁF-nál. (Éppen Orbán kormány volt akkor, de ez itt teljességgel mellékes)

Azzal szembesültünk, hogy persze a meglévő nagybankok (OTP és többiek) igen sokat tettek annak érdekében, hogy a mi próbálkozásunk ne sikerüljön. Ez mondjuk nem is meglepő.

Ami a meglepő volt: a PSZÁF a bankok mehosszabított kezeként maga akadályozott meg minket a kezdeményezésünkben. Pedig éppen az lenne a PSZÁF egyik fontos célja, hogy biztosítsa az egészségesen működő pénzintézetek versenyét. Ezáltal hosszú távon meg lehetne ugyanis akadályozni a bankok erőfölénnyel való visszaélését és kikényszeríteni a valódi versenyt. De nem, a mi hazánkban ez sem így működik: nem engedték, hogy egészséges konurrenciát támasztva, piaci körülmények között elérjük azt, hogy tisztességes magatartásra KÉNYSZERíTSÜK a bankokat. Ehelyett most inkább az én adómbol adnak majd felelőtleneknek, merthogy meg kell őket segíteni. Közben esetleg sokan nagyobb lakásban élnek, mint én, akinek lényegében minden vagyonom a vállalkozásomban van. A tücsök és a hangya meséje nem ismerős esetleg?

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.07.26. 11:04:19

@♔batyu♔: nem, a tomegesen bebukott spekulaciora nem jar allami karterites :)

Ad Dio 2013.07.26. 11:06:59

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

Már többször megpróbáltam Veled kommunikálni, sajna most sem fog összejönni.

Remélem sok örööt lelsz ebben az agyatlan agitpropban.

Hajrá.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 11:08:55

@Ad Dio: nem tudsz velem kommunikalni, mert tulsagosan kotott a gondolkodasod. en pedig nem fogok lemenni a szintedre:-)
kapaskzodj feljenn, ha kommunnikalni akarsz velem.

es ugy sertodsz meg, ahogy akarsz, igazad termeszetesen nem lesz:-)

repecs 2013.07.26. 11:13:36

Nem lehetne inkább sok munkahelyet teremteni és lenne pénze az embereknek fizetni?

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 11:14:09

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi): "kapaskzodj feljenn, ha kommunnikalni akarsz velem."

kapaszkodj feljebb, ha kommunikalni akarsz velem.

igy szolt volna, csak telefonom volt kozben es az egy idoben ketiranyu-ketylevu kommunikacio nem egyszeru nekem sem, az en szintemen;-)

Szarvas Norbert 2013.07.26. 11:15:37

@repecs:

az túl egyszerű lenne, amivel nem lehet választásokat nyerni...

Ráadásul amikor egy társadalom elkezd a jólét fele haladni és az emberek figyelmét nem a mindennapi megélhetés küzdelme köti le, akkor unalmukban elkezdenek gondolkozni és felügyelni az országvezetést, politikát...

Ilyen esetekben pedig kibuknának a szemétségek pártállástól függetlenül. Ezt egyik politikai réteg sem kívánhatja

jancsopanza 2013.07.26. 11:16:37

Elvtársak ne lőjetek, mi is putyilov-gyáriak vagyunk!
Szeretnék sok ezer, mi több millió károsult panel-lakó nevében kártérítésért esedezni, amiért meggondolatlanul nem vettem fel semmilyen hitelt, sem forint, sem deviza alapú kölcsönt, és maradtam a magas rezsis, drága, minősíthetetlen hangszigetelésű, elavult gépészettel bíró 100 lakásos társasházban, ahol egy-egy lakó fizetésképtelenségéből eredő hiányt szépen szétterítik a fizető lakók között, ahol az autóknak nincs elég parkoló, de ha van, akkor ellopják. Tessék engem is, minket is kártalanítani, hogy nem két szinten, egy-kétszáz nm-en lakunk arra apellálva, hogy majd csak megsegít a jóságos állam bácsi. Tudom, hogy szélsőségesen demagógnak fogják egyesek ítélni a hozzászólásomat, de sebaj.

CyberPunK 2013.07.26. 11:20:39

@jancsopanza: Mondja csak, honnan van magának tehermentes panelja? :)

makkospacal 2013.07.26. 11:20:46

@jancsopanza:
Hogyan jutottál a lakásodhoz?
Spóroltál rá és megvetted, vagy örökölted / kaptad?

dzsedáj 2013.07.26. 11:26:00

Szellemes a cikk és meg is van a forrás: Politikusi különadó. Bárki aki az elmúlt 100 évben politikai pártban tagsággal rendelkezett egyszeri 20 000 000 Ft adót fizessen.

babo_ 2013.07.26. 11:31:33

@dzsedáj: Szerintem igencsak nem lennél lelkes, ha a szüleid/nagyszüleid benyögnék, hogy biza ők is párttagok voltak, ugyanis úgy 48-tól a 60-as évekig aki nem volt párttag, az biza széllel szembe vizelt...
Ergo nagyon sokan döntöttek úgy, hogy mivel minden visszamegy rájuk, belépnek a pártba. Semmit sem csináltak, de papíron párttagok voltak.

babo_ 2013.07.26. 11:40:51

@dzsedáj: Érveid előtt fejet hajtok :)

Bolsi Buster 2013.07.26. 11:42:23

@babo_: Nem kell elnézést kérni hogy az öregeid párttagok voltak, tessék vállalni.

Ha már akkor sokan vállalták hogy nem párttagok.

dzsedáj 2013.07.26. 11:44:11

@babo_: Na így a helyes legalább nem kell hosszasan érveljek és családi példákat felhoznom...

jancsopanza 2013.07.26. 11:46:16

@makkospacal: Pontosan így, spóroltam és sajnos túl korán eltemettem a szüleimet.

CyberPunK 2013.07.26. 11:54:46

@jancsopanza: Tehát hitel helyett a szüleit kellett volna megmérgeznie a devizahiteleseknek? Szerinted panelt nem vettek devizahitelből, csak min 200nm-es családi házakat?

makkospacal 2013.07.26. 12:03:43

@jancsopanza:
Őszinte részvétem, de azért így kerek a kép...

Én is spóroltam. 3M-t. És vennem kellett fel rá még 9-et, mert hál' istennek még nem örököltem.
Valahol lakni kellett, mert bérelni gyerekkel nem lehetett akkor.
Semmi luxus, 4 fal, föld, plafon, 54nm 2 szoba, régi ház egy gettóban.
Buktam a 3M önrészemet, a lakásom értékének 40%-át, fizettem 4M Ft kamatot és lógok még 14M-val. Mindezt a hitellufi okozta, amiről én nem tehetek.

Hidd el, Te még nem buktál semmit (a szüleid elvesztésén kívül), van hol laknod és nem generáltak neked adósságot. Örülj és gondold át.
Ezt ajánlom az ilyen féreg "cikkek" íróinak is.

A többség ilyen hiteles, mint én. Nem a luxus volt a cél, hanem a fedél, valahogy bárhogy, mert nem pottyant ide ingyen.

Soha senki nem kérte, hogy az adófizetők pénzén "mentsenek". És most is csak maszatolni fognak, mert beszaratták őket a bankárok...
Pedig csak a tisztességtelenséget kellene felülvizsgálniuk. De hogy várhatjuk ezt el pont egy politikustól?...

CyberPunK 2013.07.26. 12:06:51

@makkospacal: Az a jó, hogy nem csak szemét devizaspekuláns vagy, hanem ha emiatt kimennél devizáért dolgozni, akkor még a mocskos hazaáruló címet is megkapnád. :(

babo_ 2013.07.26. 12:09:42

@dzsedáj:
Nem várok el olyasmit amire képtelen vagy.
Éppen ezért nem feltételezem rólad azt sem, hogy olyasmiben tudj véleményt alkotni, amiben egyébként szervesen nem vagy érintett.
Nyilvánvalóan az empátia képessége meghaladja pontagyadat.

jancsopanza 2013.07.26. 12:11:24

@makkospacal: Igen, ez valóban sokkal "kerekebb" így, de én magamnak nem generáltam adósságot, illetve csak annyit, amennyit ketten elbírtunk. Szerencsénk volt, mert viszonylag jó áron jutottunk használt lakáshoz, nem kellett hozzá túl sok hitel és az is elég régen történt (90-es évek eleje-közepe).

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 12:18:15

@makkospacal: "Semmi luxus, 4 fal, föld, plafon, 54nm 2 szoba, régi ház egy gettóban."

kedves baratom.
ha te lakast vettel ugy,hogy nem votl ra meg a penzed, akkor minek hivod azt, ha nem luxusnak?:-))))

vegyetek mar tudomasul, hogy a lakas nem jar. egyszeruen nem juttatas. az vegyen lakast, akinek van penze ra. ha nincs ne vegyen, mert ha ki is tudja fizetni a hitelt, akkro is racseszik, mert also hangon bukja a lakas ertekenek 30 szazalekat a kamat miatt, azaz egy 10 millios lakas legjkobb esetben is 13 millioba fog kerulni..

hart mi a luxus, ha nem szorni a penzt arra,hogy dragabban vegyel valamit a valos ertekenel?:-)

"Valahol lakni kellett, mert bérelni gyerekkel nem lehetett akkor."

ez meg ugy kamu, ahogy van:-)
legfeljebb nem neztel utana rendesen, vagy nem biztal meg egy szakembert, hogy ha mar te nem tudod hogyan kell, akkor o nezzen utana neked.

a legrosszabb, legdragabb megoldast valasztottad, pazarolva a magad es csaladod penzet, a gyerekeid orokseget.

es akkor nem luxus..:-)

aranyos ez a felelotlen mentalitas:-)
ahol en elek az atlagkereset jatekpenzre - ertsd: HUF - atszamitva netto 1.2-1.5 millio korul mozog. es nem vesznek lakast. mert luxusnak tartjak. te megis, a havi 1-200e jatekpenzre mit gondoltal?:-DDD

es ne kezd el, hogy ezert nem lehetet, meeg azert. azert nem lehetet, mert nem megoldast keresel sem te, sem a tobbi hasonszoru, hanem mindig csak a kifogasokat es az alkalmat, hogy telesirhasd a parnadat. lehetoleg masok elott. keservesen, hangosan bombolve. esetleg a foldon tekeregve hisztizve:-)

ideje lenne vegre felnott, felelos emberekkent viselkedni. vagy kurvara meg fog buntetni benneteket az elet. a devizahitel az elso(?) figyelmeztetes. lesz meg rosszabb is, ha igy folytatjatok.

makkospacal 2013.07.26. 12:20:16

@jancsopanza:
Így még kerekebb.
De most a kétezres éveket írjuk, túl vagyunk a 90-es évek ingatlanár boom-ján.
És nekem a kétezres években kellett ezt megoldanom. Hát nem sikerült, mert becsaptak. Nem csak engem. 1,5 millió "hülyét" csaptak be.

Szüleim is nagyon okosak most, de 94-ben vettek házat 3M-ért, ami most 35M-t ér. És nyomják nekem a "bezzeg"-et. Szerencsések. Én akkor még csak 19 voltam.

Örülj te is a szerencsédnek. Rosszindulat nélkül mondom.

makkospacal 2013.07.26. 12:22:24

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):
Te hogyan oldottad meg mesélj?
Vetted, vagy kaptad?

Egy újabb okostojás kibic vagy csak?

KopaszMercis 2013.07.26. 12:36:28

@Puskát kellett volna hozni:
Osszeeskusznek es a zsidok felgyujtjak a reichstagot!!!!

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 12:37:56

@makkospacal: en bereltem. mar amig meg nem untam azt, hogy a prolik szavazatat orbanek az en adombol veszik meg es hogy az unokaim is azt torlesszek, hogy viktor kiraly hatalmon van:-)

szoval csak annyira kibic, hogy velem fizetettetek egy darabig a felelotlensegeteket:-)

amig hagytam, ugye:-)

KopaszMercis 2013.07.26. 12:41:00

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):
Havi 1.2-1.5... Ird mar le hol van az, nehogy veletlen oda koltozzek.. Ennyit meg madzsarisztanban is ossze lehet kalapalni..

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 12:46:05

@KopaszMercis: nem mondod...
mikor lett ennyi az ATLAG, LEGALIS, LEADOZOTT jovedelem madzsarisztanban?:-)

mert en az ATLAGROL beszeltem. nem azt, hogy ossze lehet kalapalni, hanem mondjuk ennyit keres egy konyvelo. egy hetkoznapi. bejelentve, adozva, biztositva.

egyebkent svajc:-)

de norvegia meg ennel is jobb, csak utalom a hideget:-D

Ad Dio 2013.07.26. 12:49:46

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

"hart mi a luxus, ha nem szorni a penzt arra,hogy dragabban vegyel valamit a valos ertekenel?:-)"

Aki 2008 előtt vett fel hitelt, annak a választási lehetősége az volt, hogy hitelből vesz sajátot, vagy kb ugyanennek az összegnek a 70-80%-áért bérel valamit. Szerinted melyik a luxus? Apránként tulajdonba jutni, vagy szolgáltatásért kifizetni? Ha erre még ráteszed azt is, hogy sokan önerővel építkeztek, tovább javítva a gazdasági mérlegükön, akkor meg végkép kitűnik hogy a gondolkodásod nem túl racionális.

Sokkal inkább agitprop egybites szöveg.

Könnyű ma okosnak lenni, de ez csak történelmi tapasztalatból megy ilyen jól.

Nekem nincs deviza hitelem, de az akkori helyzetben (2006 előtt főleg), a saját ingatlan tűnt gazdaságosabbnak megoldásnak. Egyébként ma is így van, csak a hitel dolgában túl vagyunk egy fontos történelmi tapasztalaton.

KopaszMercis 2013.07.26. 12:51:23

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):
Svajcban senki nem vesz lakast mert adot kell utana fizetni. Az alberleti dij pedig adoalap csokkento. Svajc amugy azert szar mert csunyan beszelnek, es tulsagosan kocka hely. Amugy nem rossz. Norvegia persze mindet visz. Igaz annyira hideg ott nincsen mint madzsarisztanban vagy svajcban (nyilvan ertem oslot nem a spitzbergakat). Osloban napkozben ritkan fagy en ugy hallom.

Mindegy hat Europan belul jol dontottel barmennyire is relativ szar lehet ott elni.. Mondjuk oda mar talan lehet gyereket vallalni. Mivel foglalkozol? IT?

$pi$ 2013.07.26. 12:53:44

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi): "vegyetek mar tudomasul, hogy a lakas nem jar. egyszeruen nem juttatas. az vegyen lakast, akinek van penze ra. "

Te meg egy nagy köcsög vagy. Remélem, hogy hamarosan szézcsattansz az úton és a tűzoltók nem vágnak ki, mert az "nem jár". Vagy esetleg a kórházba döglesz meg, mert a gyógyszer az nem jár, az vegyen gyógyszert, akinek van pénze.

Ad Dio 2013.07.26. 12:55:10

@makkospacal:

Sipi egy igazi tőről metszett baltroll. Csak módjával érdemes etetni :-).

Úri muri 2013.07.26. 12:57:00

@makkospacal:
Nem cseszegetni akarlak, mert van elég bajod. Azt is elismerem, hogy minden élethelyzet más és nehéz beleélnie magát bárkinek egy másik ember életébe. DE! 3 millió önrészre felvenni 9-et, szerintem iszonyú felelőtlenség. Elhiszem, hogy nem luxuslakást vettél, de azért a lakásárak nem 12 millánál kezdődtek. Egyébként meg volt, amikor én is béreltem, de olyat ám, ahol cserépkályha volt, meg fával fűthető bojler a melegvízhez. Aztán a sajátom egy 100 éves belsőudvaros bérházban, olyan sötét volt, hogy nappal is égetni kellett a villanyt. Ja, és senki nem tolt semmit a fenekem alá és soha senkinek a pénzén nem éltem (kivéve, amikor iskolába jártam + utána fél évet, aztán leléptem otthonról). Egyszer az egyik kollégám, akinek még a cipőjét is az anyja vette, a lakását meg örökölte, csodálkozva megkérdezte tőlem, te hogy csinálod. Elmeséltem neki.

Szelid sunmalac 2013.07.26. 12:57:58

@Ad Dio: Ruhellem, hogy minden idiota most azzal jon, hogy utolag konnyu okosnak lenni, kozben meg rinyalnak mindenfele! Felejtsetek mar el ezt baszki!
Felnott emberek vettek fel hitelt. Szavzhatnak, autot vezethetnek, fegyvert vehetnek. De ha bazmeg elcsesz valamit, akkor azonnal "nme lehetett tudni", meg "becsaptak", meg "nem tudhattam". A picsaba! A sajat penzevel kufarkodott. Mindnekinek nagy volta pofaja az aruhitelbol vett siktevere, az uj autora, a nagyobb hazra. Aztan amikor a valutajatek nem jott be, akkor mindenki rinyal. Kurvara elegem van ebbol! CHF-ben kapta a fizeteset? Nem? Akkor tozsdezett. Arfolyamokra tippelt. Nem jott be. Vallalja a felelosseget minden felnott ember a donteseiert! Nem utolag konnyu okosnak lenni ugy latom, hanem gondolkodni, meg embernek lenni!

$pi$ 2013.07.26. 13:04:21

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: "Kurvara elegem van ebbol! CHF-ben kapta a fizeteset? Nem? Akkor tozsdezett."

Miben is tőzsdézett? Forintban volt a fizetése, forintot kapott és forintot törleszt. Nem lehet b+, hogy a bank tőzsdézett te elmebajnok?

Ad Dio 2013.07.26. 13:04:29

@KopaszMercis:

Szerinted. Remélem nem kötelező egyetérteni.

Az én verzióm szerint ez a Sipi néha mond egy-két igaz dolgot is. De a szövegének a 99% szimpla egybites agitprop. Épp annyira nem szimpatikus az agyonegyszerűsítő, erősen politorz véleménye, mint a többi bal vagy jobb trollé.

Szelid sunmalac 2013.07.26. 13:18:16

@$pi$: Forintban kapta a fizeteset, CHF alapu hitelt vett fel. Ki az elmebajnok? Na ezert kretenek, amiert te is, mert megprobalnak mindent felremagyarazni. mindenki mas hibas, csak ok nem.

Ad Dio 2013.07.26. 13:20:05

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Kár összemosni a hitelből nyaraló vagy plazmatévéző szerencsejátékost azzal, aki lakást vett a hitelmanin.

Akkor, amikor a hitel törlesztője 15 éves (vagyis még belátható) futamra alig 25-30%-kal magasabb mint a bérleti díj, a gazdaságilag racionális lépés a saját hitelre.

Ha már előkerült Svájc. Dolgoztam ott egy darabig, meg még fogok is minden bizonnyal, így ismerem az árakat. Ott egy ingatlan ára kb az arányos magyar ár alsó hangon 15-20x-osa. Vagyis egy 100nm-es családi viskó a tág agglomerációban simán beleáll az 1,5 millió frankba (ami ugye 360 millió forint). Ennyi pénz (nem is kapod meg, de ha megkapnád) havi törlesztője egy 15 éves futamra a baromi alacsony svájci kamattal is min. 10-13 ezer frank (2.5-3 millió forint) lenne. Ehhez képest egy ilyen házat 3-4000 frankért lehet bérelni. Itt a különbség nem 25-30%, hanem 2-300%.

Egyébként a választás amúgy is virtuális: nem kapsz ennyi pénzt hitelre.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 13:24:08

@Ad Dio: en kurvara jobboldali es kapitalista vagyok:-)

arrol nem tehetek, hogy madzsarisztanban a marxista-leninistat hiszik jobnak:-)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 13:25:33

@KopaszMercis: igen, it, mar 13 eve tolom.

az kifejezetten jol fizet:-)
egy ilyen kockanak meg kifejezetten jo egy kockaorszag:-)

$pi$ 2013.07.26. 13:27:34

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: "Forintban kapta a fizeteset, CHF alapu hitelt vett fel. Ki az elmebajnok?"

Azert vette fel a frank alapú hitelt, mert a forint hitel majdnem 40%-al volt drágább és a bank, meg a pénzügyi szakemberek meg a kormány is megesküdött, hogy minden rohadt jól fog menni.

Ha a forint kamata úszott volna meg, akkor meg azt modnaná mindenki, hogy milyen hülye volt aki forint hitelt cett fel. Megjegyzem hogy ha a komenisták jutnak a hatalomra megint, akkor elmegy a forint kamat megint az egekig, aztán lehet szidni azokat, akik forint kamatot vettek fel annak ellenére, hogy az sokkal drágább volt.

Merthogy a "forintban keresek, tehát forint hitelt jó felvenni" egy nyilvánvaló baromság.

Ad Dio 2013.07.26. 13:29:31

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

:-)

A netes tevékenységed alapján se jobboldali nem vagy, se kapitalista, se liberális. Bal oldali is csak azért, mert egy "balos" pártot tolsz nagyon alacsony szinvonalú agitproppal. A való életben lehet hogy van valami közöd mindehhez, de itt nem derül ez ki.

Szelid sunmalac 2013.07.26. 13:34:42

@$pi$: Nyilvanvalo baromsag. Ertem. Dragabb volt, de tudtad mennyit kell fizetned.
Mert MINDNEKI azt mondta? Na errol beszelek papa! Mindenki a hibas, de TE, meg a kedves barataid nem. Miert is lennenek? Ha azt mondjak nekik, hogy marpedig a kutba jo dolog beugrani, es ehhez egy politikus meg vigyort is villant, te ugrasz is. De tudod mit? Ha ennyire kreten vagy, inkabb kutba ugorj, annak a mentesi koltsegei meg mindig alacsonyabbak, mint a faszom hiteledet mentegetni, mert nem vagy kepes az alapok megertesere sem!

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 13:38:58

@Ad Dio: elmondjam lassabban?
a hitel nem arra van,hogy rongyrazzon az ember. ha hitelt verszek fel azert teszem, mert ugy tudom megforgatni a penzem, hogy az kitermelje a hitel futamideje alatt a hitelt, a kamatokat es valamennyi pluszt. aki sajat tulajdonu lakasra hitelt vesz fel, az akkora penzugyi baromsagot kovet el, mint ide nagykata - ez most kb 1100 km;-)).

a hitel nem lakasvasarlasra van, mert az kifejezetten rossz penzugyi manover. a bank persze ad, mert a bank leszarja, hogy valaki mire cseszi el a penzet. nem apukaja az adosnak, ahogy a kocsmaros sem apukaja a szeszkazannak, hogy megmondja, mit igyon es mennyit es jajj, mi lesz a majaval. de ha mar valaki bevallalta, hogy minimum 30 szazalekkal dragabban vesz meg valamit azert, mert nincs penze - ez micsoda egy oxymoron, mi?:-DDD - akkor ne nyigjon es ne masoktol kovetelje a sajat maga alatal elbaszott financialis hattere rendbehozatalat.

Ad Dio 2013.07.26. 13:42:48

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Mint mondtam nincs devizahitelem, de azt gondolom hogy a helyzetben levő hitelesek zöme nem hitelelengedést akar, csak tisztességes játékszabályokat. Hibásak? Persze. De gondold végig mit vernek le rajtuk:

1. árfolyamveszteség - váratlan, senki által előre nem látott és megadurva mértékű
2. gazdasági válság, munahelyek megszűnnek
3. forinthitelek alapkamathoz kötöttek (tudom: szépen csökken a törlesztőm hónapról hónapra)

4. 1+2 eredményeképpen lértejön egy sereg nem fizető rossz hitelszerződés, ami miatt keletkező bevételkiesést a 3. pont miatt egyedül a még fizető devizások nyakába lehet csak varrni.

Az első 3 pontot még én is azt mondom hogy be kellene tudni valahogy nyelni. De azt már nagyon meg tudom érteni, hogy a 4. kiveri a biztosítékot.

Ráadásul hogy a magam szempontját is hozzátegyem: nem szeretnék olyan országban élni, ahol kb egymillió embert kilakoltatnak és életreszóló szegénységre kárhoztatnak - még ha részben a maguk hibájából is történik a dolog. Nem szeretnék brazíliát itthon.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 13:44:33

@Ad Dio: hat igen
a te feladatod engem meghatarozni, igaz?:-)

apa, nem gondolod, hogy egyszerubb es szebb lenne az eleted, ha magaddal foglalkoznal es azt kalapalnad helyre a magad kis kertjeben, ami boldogtalanna es elegedetlenne tesz?;-)))

Úri muri 2013.07.26. 13:46:15

@$pi$:
Ha jól tudom, a CHF kamata az elmúlt években pont csökkent, tehát nem azért ugrottak meg a törlesztőrészletek, mert emelkedett a frank kamata, más okai voltak.

Forintban meg például azért jobb hitelt felvenni, mert ha 5 év múlva úgy döntök, hogy visszafizetem az egészet (például mert elszállt a forint kamata), akkor a felvett 3 millió helyett nem 5-öt kell visszafizetnem, hanem annyit, amennyit felvettem.

CyberPunK 2013.07.26. 13:52:59

@Úri muri: "Ha jól tudom, a CHF kamata az elmúlt években pont csökkent, tehát nem azért ugrottak meg a törlesztőrészletek, mert emelkedett a frank kamata, más okai voltak."

Nem jól tudod.

Úri muri 2013.07.26. 13:59:14

@CyberPunK:
index.hu/gazdasag/penzbeszel/2013/07/23/igy_lehetne_megnyugtatoan_rendezni_a_devizahiteles_mizeriat/
"Pedig a zloty nagyon hasonló pályát járt be a svájci frankkal szemben, mint a forint. A különbség, hogy Lengyelországban a frankhitelek kamata lekövette a CHF-alapkamat 2008 utáni csökkenését, nálunk viszont még nőttek is a kamatok."

Ad Dio 2013.07.26. 14:07:45

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

Elmondtad lassabban, de sajnos nem lett racionálisabb.

Én is igyekszem kibontani a magam dolgát, hátha átért.

Induljunk ki mondjuk egy 2+2-es vidéki családból, havi 250e forint nettó bevétellel 2006-ban.

Opció 1:
- bélrelni egy 80nm-es lakást havi kb 50-60e forintért (a mi vidékünkön ennyiért kaptál egy 80nm-es panelt, vagy tégla tömblakást).

Opció 2:
- megvenni egy hasonló ingatlant. Az árak alapján akkoriban 80nm lakást kaphattál 10-12M forintért. Lehetőséged volt félszocpolra (5-600e), lakáskasszára. A maradék 15 éves futamra deviza alapon akkoriban 70-80e forint/ hónap.

Opció 3:
- építeni egy 80nm-es házat. A helyzet még jobb: teljes szocpolt lehet felvenni, alacsonyabb a kamat és van támogatás is új lakásra. Épp akkoriban építkeztünk, így tudom az árakat fejből. 11M forintból építettünk egy 110nm hasznos alapterületű hagyományos falazatú házat (könnyűszerkezetesen 60e/nm futottak a szerezetkész épületek). Ráadásul ellentétben az első 2 opcióval, a modern technológiának hála, a későbbi rezsiköltségek sokkal alacsonyabbak lettek (4 m3 fával kifűtöm a telet - ami jelen áron fuvarral/felvágatással együtt 70e forint).

Szumma:

250e nettóból mindhárom vállalható

Opció 1. 15 év alatt kifizet 15x12x50-60=9-10.8M forintot, cserébe nem lesz semmije a végén. egyenleg: -9 - -10.8M

Opció 2. 15 év alatt kifizet 15x12x70-80=12.6-14.4M forintot, a végén lesz egy lakása, aminek az értéke 2006-ban a tendenciákat figyelve több lesz mint a vásárláskori. Egyenleg: jó esetben 0, rosszabb esetben -1 - -2M.

Opció 3. Hasonló a másodikhoz, viszont a kezdti jobb feltételek, illetve a rezsi megtakarítás miatt az egyenleg szinte tutti pozitívra volt várható 2006-ban.

Senki nem látta előre a jövőt. Továbbra is azt tartom, hogy most könnyű okosnak lenni utólag. Aki 2000-2008 közt adósodott el, azok közt inkább szerencsén múlott ha nem devizában tette ezt, hanem forintban.

Ad Dio 2013.07.26. 14:10:18

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

Te sem nagyon kérsz engedélyt amikor rólam írsz. Nem is kell. Szabadon vélelmezhetsz rólam bármit. Remélem nekem sem kell folyamodvány amikor Rólad írok véleményt...

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 14:31:00

@Ad Dio: persze, hogy vallalhato.
nem azt mondtam, hogy nem vallalhato. azt mondtam, hogy rossz uzlet es mindenkeppen buko.

azt az axiomat nem tudod megcafolni, hogy valamihez minimum 30 szazalekkal tobbert jutsz hozza, mint a valodi erteke:-)

Ad Dio 2013.07.26. 14:41:35

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

"azt az axiomat nem tudod megcafolni, hogy valamihez minimum 30 szazalekkal tobbert jutsz hozza, mint a valodi erteke:-)"

Látod, ezért mondom hogy alacsony szinvonalú agitprop amit nyomsz. El ugyan nem olvastad amit írtam, de már van is kész eszed, amit osztogatsz is. Ezért tartalak trollnak :-/.

Azt ugyanis nagyvonalúan "kifelejted" hogy 1. a lakhatást meg KELL oldani valahogy. 2. az ingatlanok ára nem válságos években biztosan emelkedik.

Ergo ha 1, 2 igaz (cáfold kérlek ha nem), akkor az egyenleg bérlakásban 15 éves távlatban -10M, vásárolt használtban max -2M, építettben 0, jobb esetben pozitív mérlegű.

Cáfolj meg.

KopaszMercis 2013.07.26. 14:43:39

@Ad Dio:
"1. árfolyamveszteség - váratlan, senki által előre nem látott és megadurva mértékű"

Ezzel vitatkoznÁk... En ugy vettem fel a deviza hitelem, hogy vegig csokkent a torlesztom... De figyeltem hogy olyan rovidlejaratu legyen, hogy Orbannak es a szoci osztogatasnak az eloszelet is elkerulje. 2005-2007 kozott vhog igy. En amugy direkt luxus cikkekre vettem fel. Asszem az USAba mentem belole meg talan vettem vmi epol gepet. Vmi 3 evre 33 ezerrol indult a torlesztom es 32-31 kore ment le talan.. Ha jol emlexem. Nemtom. Nem nagyon viselt meg se igy se ugy. Itt mar az oszodi beszed ota lehet tudni hog nagyon nagy baj van a fejekben, mind ket oldalon. Es aki ezt latta az tudta hogy csak ido kerdese higy ez a higfos balkan cigany nep megassa a sajat sirjat... Aki enyire hulye az ideig oraig uszhatja meg komolyabb kovetkezmenyek nelkul...

Ad Dio 2013.07.26. 14:50:24

@KopaszMercis:

EKKORA léptékűre senki nem számított. Mint említettem 2006-ban építkeztünk. Akkoriban kikértem egy csomó ember véleményét a dolgokról. Ezek részben barátok, részben fizetett pénzügyi tanácsadók voltak. EGYBEHANGZÓAN állították hogy a chf hitel a megfelelő választás közép vagy hosszú futamra. Még egyszer: nem a BANK mondta! A többség 2012-15 krönyékére várta akkoriban a valuta úniót.

A végén a szerencsének meg a kemény fejemnek köszönhető csak, hogy forintban adósodtam el.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 14:53:18

@Ad Dio: latom, nem erted..:-)

nem baj. elobb-utobb menni fog:-)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 14:55:14

@Ad Dio: nem kell megoldani valahogy?
erted? ez egy elbaszott, kadarista propaganda, ami mellett harcolsz. nem kell. az van, aminek megtermeled az ellenerteket es kifizited. ha csak berlakasra telik, az van, ha sajatra, vehetsz. meg hitelre is vehetsz, csak akkor kicseszel magaddal. vag yspekulalhatsz valutaarfolyamnra, ahogy a devizahitelesek, akkor kicseszel magaddal + magas kockazattal cseszel ki magaddal.

nem kell mindenkinek lakast venni. ezt felejtsd el, ahogy van.

Ad Dio 2013.07.26. 14:59:59

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

Nem drága, a zavar a Te fejedben van. Ezt Te is tudod, hiszen meg sem kiséréeled érdemben cáfolni amit írtam, csak jön a zsigeri politroll duma.

De trollkodj csak tovább bátran, nem kötelező mindenkinek gondolkodnia. Úgyis csak az a lényeg hogy Orbán Viktor meg a Fidesz takarodjon...

Ad Dio 2013.07.26. 15:01:55

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

:-)

Azt írtam, hogy a lakHATást kell megoldani... kezdesz karikatúrává válni.

KopaszMercis 2013.07.26. 15:03:00

@Ad Dio:
En kicsit szelsosegesebb ember vagyok mint te. En tudtam hogy itt baromi nagy szar kerul a palacsintaba... A termeszetet meg nem tudtam volna mondani de a svajci frank alapu hitelt tudtam h nem jo otlet hosszutavra.

Mondjuk az az ismerosom aki 315-os euro mellett vett fel hitelt biztos nem ert velem egyet ;)

De mire szamithatunk, hogy kadarorban gyurcsany kover stb. Nevu fasszopoi majd itt normalis a kornyezetunkbe hatekonyan integralhato gazdasagot fognak krealni?

Ad Dio 2013.07.26. 15:09:49

@KopaszMercis:

"De mire szamithatunk, hogy kadarorban gyurcsany kover stb. Nevu fasszopoi majd itt normalis a kornyezetunkbe hatekonyan integralhato gazdasagot fognak krealni?"

Én nem várok "fentről" semmit. A vállalkozásom nem egy rakéta, de stabil növekedésben van 10 éve. A nagyobb visszalépéseket nem az aktuális kormány lépései, hanem a saját hibáim okozták (olyanokban bíztam meg, ekikben nem szabadott volna).

Pont lesarom a politikusokat. Az államadósság és a hiány az ami engem érdekel ebből a körből. Még az infláció vagy GDP növekedés sem - megygőződésem hogy csalnak vele.

2013.07.26. 15:17:35

@KopaszMercis: Szóval Austráliában azt vizsgálják, hogy négy bank hogyan lett szert Extra profit-ra, aminek a magítélése erősen kétséges. De te azt állítod, hogy ez a fogalom ismeretlen. Hiába, a tények makacs dolgok. Szerintem nem csak a koponyád sima.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 15:33:15

@Ad Dio: nincs mit cafolni.
az alapvetesed rossz, nem tudsz olyan ervet felhozni, ami alatamasztana. ott, nalatok madzsarisztanban, orban viktor kicsi szemetdobjan lehet, hogy egy darabig elkapirgaltok a koszos, kadartol orokolt kis illuziotok kozott, de aztan jon az allamcsod, es lesz nemulass:-)

erted..

lehet, hogy tok igazsagtalan, hogy elut a vonat, mert te vagy a gyengebb es nem szep a gyegebbet bantani, de ha ott dekkolsz a sinen, meg fog tortenni. es baszottul nem fogja erdekelni a fizika torvenyeit, hogy te mit tartasz igazsagosnak es mit nem, a molzgasi energie peppe zuzza a csontjaidat es a szerveidet, zsakban fognak temetni.

karikaturazhatsz, szemelyeskedhetsz, de te leszel az, akinek par even belul 1 kilo parizerre es 2 kilo kenyerre lesz eleg a havi fizetese a rezsi kifizetese utan a hiperinflacio miatt ha igy folytatjatok. mert a vilaggazdasag szempontjabol olyan jelentektelen kis semmi az az orszag, hogy siman hagynak benneteket megdogleni a sajat hulyesegetekben. nem vagytok tenyezo.

es a kormanyotok nagyon meg lesz csinalva, mert elmondom a titkot: nem parancsolnak senkinek. a bankok, a banki alkalmazottak, a bankok altal uzemeltetett gazdasag szereploi es azok alkalmazottai fizetik az adot, amibol azok a beszelo majmok jatszak az eszuket. nem fognak ok dirigalni. meg egy par hulye huzas, meg egy par agyhalott-mentes, meg egy par haracsado es nincs love. nincs munkahely. nincs fizetes. nincs ado.

Úri muri 2013.07.26. 15:34:28

A legnagyobb probléma szerintem nem is azzal van, hogy sokan devizában adósodtak el, mert nem gondolták, hogy ilyen mértékben meg fog változni/ megváltozhat a környezet, sokkal inkább azzal, hogy a teljesítőképességüket jóval meghaladó mértékű hitelt vettek fel, akkorát, hogy már a felvételkor szinte elmentek a falig. Aki ma bajban van, annak jó része ezért van bajban és nem önmagában a devizahitel miatt. Egyébként talán 2006 és 2007-ben felvett hitelek kivételével, a devizahitelesek kb ott vannak törlesztőrészletben, mintha ft hitelt vettek volna fel, tehát ha csak ezt a körülményt vesszük, akkor még jobban is járt.

Ad Dio 2013.07.26. 16:00:40

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

Na. Csak megtalálod a hangod. Ez már igazi eszetlen politroll halandzsa. Benne a hívószavak, a vezérgondolatok, nyakon öntve megfelelő mennyiségű indulattal. Brávó.

Ész az nincs sajna benne, de nem is kell. Az már szétfeszíti a műfaj határait ;-).

Derék gyerek vagy Sipi.

:-)))))

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 16:08:58

@Ad Dio: jol van haver:-)

csak arra figyelj majd par ev mulva, hogy a patkanynak negy laba van. meg fog elozni a kukaert futasban. barmennyire is igazsagtalan lesz:-)

Ad Dio 2013.07.26. 16:10:09

@Úri muri:

Ez egy közkeletű tévedés.

Amikor 2006-ban hitelt készültem felvenni, a deviza és a Ft hitel ajánlatok (havi) közt kb 30% különbség volt. Ekkor az Euro 245 körül volt, Svájci frank 160 körül.

Csak az árfolyam-változás 50%, ráadásul a svájci frank hitelek kamata emelkedett azóta nem is kicsit. Szóval az akkori 30% előny mára 60-70% hátránnyá változott.

Az én forinthitel törlesztőm meg stabilan csökken, nemhogy nőne.

Ad Dio 2013.07.26. 16:13:27

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

"IT" hm... feltéteezne az ember némi intelligenciát... aztán meg téved... remélem a munkád során nem kell sokat kommunikálnod... mert ezekkel a képességekkel... nos...

:-/

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 16:34:02

@Ad Dio: miattam ne aggodj:-)

nekem mar jo:-)

egy olyan helyen elek, ami ugy mukodik, ahogy en szeretem

"A svájci félig-közvetlen demokrácia alapelve, hogy a hatalom a néptől származik. Ez azt is jelenti, hogy a nép fenntartja magának a két alapvető jogot, a szavazatit és a választásit. A kormányok, és a törvényhozók feladatát nem a hatalom gyakorlójakén határozza meg, hanem a közügyek működtetőjeként. Ők a közösséget a nép alkalmazottjaiként szolgálják, hogy ezzel is könnyítsék azok minden napi munkáját."

hu.wikipedia.org/wiki/Sv%C3%A1jc

FYKI;-)

Ad Dio 2013.07.26. 16:45:26

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

Nem aggódom. Élj jól. Főleg ha elfogadod a Svájci világot. Nekem annyira nem jött be. Néha a munkám kapcsán megyek oda is, de nekem az nem demokráci ami ott van. Ilyennek képzelem a falansztert. Szabály-szabály-szabály. Tíltás-kötelesség-tíltás. És összevissza hazudozás egymás közt természetesen (mert senki nem tud ennyi szabályt betartani ha élni akar).

De ha Neked tetszik, lelked rája.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.26. 17:18:34

@Ad Dio: az valoban meg van tiltva, hogy MASOKAT veszelyeztess, akar a jogaikat, akar a testi epseguket.

es mukodik. remekul mukodik.

erdekes egyebkent, amikor egy, a kommunista es a nemzeti szocialista diktaturakbol otvozott, korrupt, koztorvenyes bunozok altal vezenyelt feldiktaturaban ulo alak fikazza svajcot:-)

Ad Dio 2013.07.26. 17:42:56

@Úri muri:

:-/

Nem.

Te azt állítottad: "a devizahitelesek kb ott vannak törlesztőrészletben, mintha ft hitelt vettek volna fel".

A portfóliós cikk ellenben NEM azt állítja hogy a frankhitelesek havija alacsonyabb (pont az ellenkezőjét mondja) ma is mint a forintosoké. Azt állítja, hogy a mai napig még mindig jobban jönnek ki mint a forint hitelesek, mert a számukra káros árfolyamváltozás és kamatnövekedés folyamatszerűen ment végbe, nem pedig átmenet nélkül. Így eleinte kevesebbet fizettek, aztán ugyanannyit, végül többet mint a forintosok. Viszont a tendencia nem nagyon látszik megfordulni, így lassan biztosan rosszabbul fognak járni....

Ráadásul itt nem is ez a lényeg. Itt nem arról van szó, hogy "ki jár jobban". A lényeg az, hogy a devizások személyesen nem tehetnek a világválságról és a felvett hiteleket az akkori törlesztőre méretezték, nem pedig akár 80-100%-kal többre. A bankok mindent áthárítanak rájuk és ez nem megy. Nem haragszom a bankokra sem, mert ők is présben vannak - versenyeznek egymással, meg kell felelniük a részvényeseiknek, a kormány éppen nem teremt számukra ideális körülményeket stb. De ettől még azt gondolom, hogy a még fizető devizásokra terhelni mindent elfogadhatatlan. És ha a bankok maguktól nem változtatnak, "segíteni" kell nekik.

$pi$ 2013.07.26. 17:50:00

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: "Nyilvanvalo baromsag. Ertem. Dragabb volt, de tudtad mennyit kell fizetned."

Marhaság barátom. A forint alapú hitel is éppen annyira bizonytalan (ha nem bizonytalanabb) mint a frank. Csak éppen szerencséjük volt azoknak, akik azt vették fel.

Ha pl. öt év múlva 18% lesz a forint alapkamata, az otp meg felemeli a forint hitel kamatát 30%-ra, akkor meg majd azt mondják, hogy "hú, de okosak voltak a forint hitelesek".

Persze most az index blogokon minden komenista forintot vett fel, meg mértéktartó életet élt és nem keveredett adósságba, tudom. Azt is, hogy kivétel nélkl mind azért, mert pontosan látta hogyan fog változni a pénzvilág, dehát a komenista proletárok már csak ilyenek: hazudnak.

Ad Dio 2013.07.26. 17:53:32

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi):

Már megint jött fel pici troll-sleim... remélem legalább ez ilyenkor jólesik. Látványnak nem túl épületes.

Svájcnak megvannak a maga előnyei, de ennek nagyon komoly ára van. Azon a környéken ahol laktam minden második lakó perben állt valakivel a környéken. Közben mindenki mosolygott, jópofizott - majd a legapróbb bakira egymásnak rontott. Kedvencem sztorim az, hogy jött a cégünhöz egy ügyfél. Nyitott Jaguarral (volt neki kettő, mert nem tudott dönteni két szín közt). Valamiért a szomszéd felhajtója előtt állt meg az autójával. Bejött, ügyezett, indulna. De nncs meg a kulcs. Úgy emlékezett, hogy a kocsiban hagyta, e nincs ott. Keressük egy órán át. Végül bekopogtunk a szomszédhoz, hátha látott valamit. Ki sem jött, csak kinyújtotta a kulcsot, mondván: még egyszer ne állja na a háza elé. Na erre csúnyán ráfaragott: a kocsi tulaja beperelte magánterület-sértésért. Engem is szeretett volna tanunak.

:-D

Úri muri 2013.07.26. 18:09:31

@Ad Dio:
De.
A kb azt jelenti, hogy körülbelül. A különbség mindenesetre csökkent , kiegyenlítődött, sőt a devizahitel törlesztője nagyobb is lett valamennyivel a ft hitelénél, de semmiesetre sem 70%-kal, mint ahogy te írtad. Vagyis a kezdeti előnyt elveszítette a devizahitel, de mivel eleinte kevesebbet fizettek, ezért eddig összességében jobban jártak, még akkor is, ha a részletük megemelkedett. Persze csak ezt az egy szempontot figyelembe véve jártak jobban. Hogy 10-20 év múlva mi lesz a helyzet összességében, azt nem tudom.

Ad Dio 2013.07.26. 18:23:39

@Úri muri:

A kezdeti előny: 30%
A 2006-os CHF árfolyamhoz képest az elmozdulás 50%.
A forint alapkamat 2006 nyarán 7-8% volt, ma 4%. Ennek megfelelően csökkent a forint hitel kamata is
Ellentétben a frank hitelével, ami drasztikusan megnőtt.

Ha ezeket összeadod, simán kijön a 60-70%.

Igaz ez a legdurvább idősza adatai alapján jön ki, ezt elismerem.

Úri muri 2013.07.26. 18:46:14

Hát, a Portfolio cikke nem támasztja alá a számításodat, pedig ők elég jól hozzáférhetnek a szükséges adatokhoz. Nézd meg az "Egy példa" részben szereplő grafikont.

Ad Dio 2013.07.26. 20:11:51

@Úri muri:

Mivel ennek a képletnek a számai nem túl bonyolultak, ráadásul mivel a "számításaim" egybevágnak azzal amit hallok hitelesektől, azt gondolom a Portfolio-nál a hiba (vagy terelés ha úgy tetszik, nekik nem igazán érdekük a devizahitelek ellen beszélni). Nem ez lenne az első eset. Néha írnak akkora ökörségeket, hogy csak zeng. Máskor persze normális cikeik is vannak.

KopaszMercis 2013.07.26. 21:22:10

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem ausztraliaban holt teher veszteseget vizsgalnak. Vegyel elo egy kozepiskolas kozgazdasagtan konyvet. Mikrookonomia. Meg az is lehet hogy megerted ami benne szerepel.

2013.07.26. 22:22:00

@KopaszMercis:" The extra profit contribution comes about because banks have increased the interest rates they charge customers more than their own costs have increased as a result of the financial crisis."

Ez nem holt teher veszteség. Kevered az elmaradt haszont és a tisztességtelen piaci magatartás erőfölénnyel való visszaélését.

2013.07.26. 22:30:42

@KopaszMercis: Egyébként meg a holtteherveszteség a be nem fizetett adótartalom miatti kiesés társadalmi szinten. A monopóliumoknál tárgyaljuk. Itt szó sem volt monopóliumokról! minek keversz bele oda nem illő fogalmakat?
A holt teher veszteség abból keletkezik, hogy a monopólium tetszőlegesen magas árral dolgozhat. Ennek következtében a kereslet visszaesik. Akeresleti és kínálati függvény metszéspontja így eltéra fogyasztói többlet és a termelői többlet által meghatározott adósávban. Az így kialakult differencia a holtteher veszteség.

2013.07.26. 22:34:41

@KopaszMercis: Az extra profit hozzáadódása abból jön, hogy a bank az ügyfelek felé jobban megemelte a kamatot, mint ahogyan a saját költségei nőttek a pénzügyi válság miatt.

Hol látsz itt holtteher veszteséget???
Gyenge próbálkozás volt!

2013.07.26. 22:40:29

@KopaszMercis: Adott esetben a contributon onna jön, hogy a bank a piaci körülmények megváltozása miatt a terheket áthárította az ügyfelekre kamatemelés formájában.
Segítsek angolból?

repecs 2013.07.27. 06:23:18

Sok olyan ember létezik aki kitalálja a véleményét majd csak azokat az érveket veszi figyelembe amik ezt erősítik. Mer hát az úgy van ahogy gondolom. Az ilyenekkel nem érdemes vitatkozni nem fontolják meg a másik fél véleményét.
Amúgy hogy lehet az hogy a föld majd minden országában pénzügyi probléma van akkor most mindenki hülye? Amerika, Olaszország, Portugália, Ciprus, Magyarország mindenki? Valami itt nagyon el van aszva.

repecs 2013.07.27. 06:23:18

Sok olyan ember létezik aki kitalálja a véleményét majd csak azokat az érveket veszi figyelembe amik ezt erősítik. Mer hát az úgy van ahogy gondolom. Az ilyenekkel nem érdemes vitatkozni nem fontolják meg a másik fél véleményét.
Amúgy hogy lehet az hogy a föld majd minden országában pénzügyi probléma van akkor most mindenki hülye? Amerika, Olaszország, Portugália, Ciprus, Magyarország mindenki? Valami itt nagyon el van aszva.

Don Quixote de la Ferko 2013.07.27. 09:32:37

@Ad Dio:

Végigolvastam újra. Ennek köszönhetően ez a véleményem róla:

Lopod a fát a közeli erdőből?

Gázzal fűtök. Október elején bekapcsolom, nyár elején kikapcsolom.
Fél éves fűtési szezon (beleköthető, várom az idióta trollt) alatt durván 250,000.- helyi egységet fizetek érte. Ez havi 41,666.666666666666666 Forint (buzeráns matektroll úgyis átszámolja).

Ugyanez fával:
Kémény nincs. Építése engedélyezéssel cirka (matektroll, barátod, oktatód és segítőd az értelmező kéziszótár) 500,000.-

Cserépkályha, az legalább reggelig tárolja a hőt, cirka(matektroll, barátod, oktatód és segítőd az értelmező kéziszótár) 500,000.-
Szoba visszaállítása, festés cirka (matektroll, barátod, oktatód és segítőd az értelmező kéziszótár) 200,000.-

Tehát durván 1,200,000.- helyi egység, és Alleluja, lehet fával fűteni.

Egy köbméter fa kiszállítással 25,000. - 30,000.- Forint. Havi szükséglet 1 -1,5 köbméter.

Összefoglalva:

Laza 1 - 1.5 millás befektetéssel elérhetem, hogy az éves két kapcsolómozdulattal szemben fát vághatok napi rendszerességgel, hamuzhatok napi rendszerességgel, cipelhetem a fát napi rendszerességgel, rakhatom a tüzet napi rendszerességgel, és Alleluja, megtakarítok szinte semmit.

Gazdaságos, értelmes.

Ha nem gond, maradok a gáznál. ha nincs gáz, akkor úgyis gáz van, nem a meleg hiánya lesz a probléma.

******************

Igen, komplett hülyét csináltál magadból.

Ad Dio 2013.07.27. 10:27:28

@Don Quixote de la Ferko:

Kedves Ferenc! Még mindig nem értem miért cseszegetsz. Mutads be kérlek a hsz-omban azt a pontot ahol bárkit rá akarnék venni a fázásra. A párhuzam a devizahitelesekkel kapcsolatos eljárás miatt került kifejtésre. És épp az olyanok miatt tartottam indokoltnak anno gázár támogatást (bár én NEM gázzal fűtök), mint Te, mivel az átépítés irreálisan nagy beruházás. Remélem Te megengedhetnéd magadnak ezt is ha az élet úgy hozná, de akadnak akik ha nem gázzal fűtenek, akkor megfagynak :-/.

Ennyit állítottam, nem többet. Olvass kérlek figyelmesen, mert tényleg hülyét csinálsz magadból.

NB: természetesen nem lopom a fát. Egy helyi cigány vállalkozó hozza, erdőtisztításból származó ágfa. Az éves fűtésköltségem - ha érdekes ez bármilyen szmpontból - kb 70e forint (60e forintnyi fa és -10 alatt egy minimális villanyos rásegítés).

Don Quixote de la Ferko 2013.07.27. 11:08:23

@Ad Dio:

Kedves Béla!
Nem értem, mit érzékeltél cseszegetésnek.

"Mindemellett fával fűtök, szintén gazdasági okokból."

Leírtam, hogy miért fűtök gázzal, szintén gazdasági okokból. Az, hogy ez neked nem tetszett, a legkevésbé sem érdekel.
Örülök, hogy kiborultál azon, hogy más vélemény is van a tiéden kívül, ha ez is elég volt a hisztidre, készülj fel, az élettől még ennél keményebb pofonokat is kapsz majd.
De ha neked jobban tetszik az, hogy hülyét csinálsz magadból, mert más nem a te véleményedet preferálja, akkor tedd nyugodtan, engem nem zavar.

Ad Dio 2013.07.27. 11:19:10

@Don Quixote de la Ferko:

:-)

Félreértettél. Nem "hisztiztem", csupán értetlenül figyeltem a teljesen indokolatlan idegbeteg kirohanásodat. Lassan értésre jutok: azt hiszem egy újabb trollal állok szemben, úgyhogy be is fejezem az etetésedet.

Jó virtuális hadakozást kívánva, maradok tisztelettel :-D...

NB. abszolutte nem érdekel mivel fűtesz, az egész eredeti hsz-ban egyetlen szó sem volt aminek okkal ugrottál volna

marosy 2013.07.27. 14:39:43

@babo_: Devizahiteles 'teccik lenni? Igen? Az cumi... Kellemes cumizást. Muahahahaha.

Don Quixote de la Ferko 2013.07.27. 14:58:58

@Ad Dio:

Az jó. De ugye nem sírod könnyesre éjjel a párnádat, mert volt valaki, aki ellent mert mondani zseniális ömlengésednek?
Nem venném a szívemre, ha nem maradhatnál az önmagadnak emelt szellemi magasságban. ha megnyugtat, majd időnként lenézek rád.

Mindentől függetlenül relaxálj, akkor talán elfogadod, hogy van olyan ember a világban, aki nem a te sekélyes életed módszerei szerint éli világát.

KopaszMercis 2013.07.27. 18:43:29

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A piaci erofolenybolfakado termeloi tobblet ami a tokeletes verseny eseten kialakulo arnal magasabb arbolfakad, az holt teher veszteseg.

Segithetsz nekem angolbol ha szeretnel, de az olyan lenne, mintha en a homoszexualitasrol akarnalak teged kioktatni. En nem ertek hozza, te pedig buzi vagy. Te nem tudsz angolul en pedig igen.

In economics, a deadweight loss (also known as excess burden or allocative inefficiency) is a loss of economic efficiency that can occur when equilibrium for a good or service is not Pareto optimal. In other words, either people who would have more marginal benefit than marginal cost are not buying the product, or people who have more marginal cost than marginal benefit are buying the product.
Causes of deadweight loss can include monopoly pricing (in the case of artificial scarcity), externalities, taxes or subsidies, and binding price ceilings or floors (including minimum wages). The term deadweight loss may also be referred to as the "excess burden" of monopoly or taxation.

Ott van buzie vagy.. Magasabb ar mert monopolium. Magyarorszagon ez szoba sem johet mert verseny van a bankok kozott. Ezert nem haritjak at rank a tranzakcios adot.

Te mond te csodalkozol a nap vegen hogy szegeny vagy? Vagy tudod hogy azert van mert buta vagy?

Ad Dio 2013.07.27. 18:45:55

@Don Quixote de la Ferko:

Hamika troll, hamika :-).

Nagy a meleg, mi?...

Don Quixote de la Ferko 2013.07.27. 21:38:47

@Ad Dio:

Nagy. Láthatóan megfőtt az az üres massza, amit az agyad helyén hordasz.

Ad Dio 2013.07.27. 23:32:12

@Don Quixote de la Ferko:

A "massza" szó a gör.-lat. "massa", tömeg szóból származik. Az "üres massza" szerencsétlen képzavar. Ha jól értettem sután előadott szándékodat, akkor legközelebb javaslom az "üres lé" kifejezés használatát, mely ebben a szövegkörnyezetben konnotációs lehetőség is ld "salátalé", "leveslé", "híg a leve" stb.

Örülök ha segíthettem.

Fizetni a kasszánál lehet. Üdv.

2013.07.28. 00:34:05

@KopaszMercis: Te, nagyonhülye! épp azt írod le, ami engem igazol!
Társadalmi szinten jelentkezik a holtteher veszteség, nem cég szinten. Hú, mekkora öngól!

Tudod, ki hisz neked? Akkor jártál te külföldön, mikor cigit csempésztél Ukrajnából.
Anyáddal laksz, és Babettával jársz. Azért vagy ilyen kemény!
A homoszexuális kitérődet pedig nem tudom mire vélni. Gondolom, ez a belső vágyaid kivetítése lehet, mert én nem buziztalak. Szeretnéd, ha valaki jól megbaszna. Nem én leszek.

2013.07.28. 00:44:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: " Egyébként meg a holtteherveszteség a be nem fizetett adótartalom miatti kiesés társadalmi szinten. A monopóliumoknál tárgyaljuk. Itt szó sem volt monopóliumokról! minek keversz bele oda nem illő fogalmakat?
A holt teher veszteség abból keletkezik, hogy a monopólium tetszőlegesen magas árral dolgozhat. Ennek következtében a kereslet visszaesik."
Ezt írtam.
Erre te ezt:
In economics, a deadweight loss (also known as excess burden or allocative inefficiency) is a loss of economic efficiency
Magasabb ar mert monopolium. Magyarorszagon ez szoba sem johet mert verseny van a bankok kozott. Ezert nem haritjak at rank a tranzakcios adot.
is a loss of economic efficiency that can occur when equilibrium for a good or service is not Pareto optimal.

Mondjuk hogy a bankok között vereny van, és nem hárítják át az adót... ez a hét vicce! Te tényleg Ukrajnában élsz?
"A fentiek következményeként már az év elején tapasztalható, hogy a bankok emelték a szolgáltatásaik díját, és várhatóan februártól ez még folytatódni fog, mert akkor jár le a kormány által 60-ban megállapított határidő, amely a tranzakciós listát közzétételére kötelezi a bankokat, illetve az egyéb érintet szolgáltatót. Várhatóan ezzel befejeződött az un. „nullás” számlák karrierje, mert ott is megjelennek az áthárított költségek. Az áthárítás mértéke bankonként eltérő, mert van olyan bank, amely az egész illetéket beépítette a szolgáltatások díjában, de van olyan is, amelyik csak részben. "

Köszönöm a figyelmet, ennyi elég volt belőled, akinek ennyi frusztrációja van, jobb lenne ha orvoshoz fordulna.Mielőtt még kárt tesz magában.
" cégtulajdonos" angolprofesszor"
inkább seggfejnek látszol. Innen , a UK-ből.

2013.07.28. 00:45:39

@KopaszMercis: Hogy mindenképp megkapd:
" Egyébként meg a holtteherveszteség a be nem fizetett adótartalom miatti kiesés társadalmi szinten. A monopóliumoknál tárgyaljuk. Itt szó sem volt monopóliumokról! minek keversz bele oda nem illő fogalmakat?
A holt teher veszteség abból keletkezik, hogy a monopólium tetszőlegesen magas árral dolgozhat. Ennek következtében a kereslet visszaesik."
Ezt írtam.
Erre te ezt:
In economics, a deadweight loss (also known as excess burden or allocative inefficiency) is a loss of economic efficiency
Magasabb ar mert monopolium. Magyarorszagon ez szoba sem johet mert verseny van a bankok kozott. Ezert nem haritjak at rank a tranzakcios adot.
is a loss of economic efficiency that can occur when equilibrium for a good or service is not Pareto optimal.

Mondjuk hogy a bankok között vereny van, és nem hárítják át az adót... ez a hét vicce! Te tényleg Ukrajnában élsz?
"A fentiek következményeként már az év elején tapasztalható, hogy a bankok emelték a szolgáltatásaik díját, és várhatóan februártól ez még folytatódni fog, mert akkor jár le a kormány által 60-ban megállapított határidő, amely a tranzakciós listát közzétételére kötelezi a bankokat, illetve az egyéb érintet szolgáltatót. Várhatóan ezzel befejeződött az un. „nullás” számlák karrierje, mert ott is megjelennek az áthárított költségek. Az áthárítás mértéke bankonként eltérő, mert van olyan bank, amely az egész illetéket beépítette a szolgáltatások díjában, de van olyan is, amelyik csak részben. "

Köszönöm a figyelmet, ennyi elég volt belőled, akinek ennyi frusztrációja van, jobb lenne ha orvoshoz fordulna.Mielőtt még kárt tesz magában.
" cégtulajdonos" angolprofesszor"
inkább seggfejnek látszol. Innen , a UK-ből.

2013.07.28. 00:47:57

@KopaszMercis: Ha nem éred be a Wikipédiával, mindjárt nem írkálnál hülyeséget. Csak eggyel kellett volna lejjebb kattintanod:
www.econmodel.com/classic/terms/deadweight_loss.htm

2013.07.28. 00:51:22

@KopaszMercis: " By causing a difference between the pre-tax price received by producers and the after-tax price paid by consumers, the government secures the area labeled Government Revenue. "

Na, ezért nincs semmi köze a holtteher veszteségnek a tisztességtelen árhoz. És ezért nem erről van szó Ausztráliában.

2013.07.28. 00:53:19

@KopaszMercis: Deadweight loss occurs when there is a difference in price between the buyer and the seller; this is often induced by taxes. Deadweight loss is based on the difference between the quantity demanded when the market is operating efficiently and when the market is operating with taxes.

Read more: www.ehow.com/how_5101116_calculate-deadweight-loss.html#ixzz2aHziCTPO

Vazze, lefordítsam, vagy tudsz egyedül is keresni a neten?

Don Quixote de la Ferko 2013.07.28. 09:26:12

@Ad Dio:

Ha neked jobban esik, hogy mosogatólé lötyög a fejedben, legyen. Nekem mindegy, buta vagy mint a segg, és még bizonygatod is.

Ad Dio 2013.07.28. 09:44:05

@Don Quixote de la Ferko:

Látod, nem vagy Te fejlődésképtelen :-). Ügyes troll! Ne' kockacukor.

Don Quixote de la Ferko 2013.07.28. 10:44:23

@Ad Dio:

Muszáj elérnem a szintedet.
Igaz, az visszafejlődés részemről, de ha ez kell a nyugalmadhoz, akkor no problem.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2013.07.28. 11:46:44

@Ad Dio: be voltal baszva valahol pesten es azt hitted, svajcban vagy:-)

azert kivancsi lennek hogy mit nyersz azon, hogy konstans hazudozol:-)

mint hithu kuminista*, az a feladatod a forumokon, hogy megprobald megmagyarazni, hogy mashol sem jobb, mint nalatok, megallitando a nyelveklet beszleo, jol kepzett szakemberek kimenekuleset eloletek?:-)

tudod, azek a nyilvanvalo es egyertelmu loditasok csak az egysegsugaru fideszprolik tarsasagaban el meg. mi, akik leleptunk es azok, akik eppen keszulnek elelpeni es elvinni a vagyonukat es adojukat eloletek pontosan tudjak, hogy mit hagynak ott es miert teszik azt:-)

de persze. probald csak bemeselni, hogy megeri ottmaradni nyakig szarosan a turorudiert**

*hu.wikipedia.org/wiki/Kumin_Ferenc
**gyerehaza.org/

Ad Dio 2013.07.28. 13:53:47

@Don Quixote de la Ferko:

Most hogy leértün a gödör aljára, nem fejezhetnénk ezt be? Ezzel az "eszköztárral" nem jutunk sehova. Kommunikáljunk inkább. Nem kell egyetértenünk mindenben, de én sokkal szívesebben tisztenélek mint beszélgetőpartnert, minthogy osszalak mint nagyonhülyét aki trollkodik.

Szerintem Benned is lakik egy gondolkodó ember, akivel lehet értelmesen is eszmét cserélni.

:-)

Ad Dio 2013.07.28. 14:04:36

@Csa gyikok, en leleptem (Sipi)

Tele vagyok sztorikkal a svájci munkaidőszakommal kapcsolatban. Rengeteget derültem és csk rtikán bosszankodtam a kicsinyességükön, sóherságukon, filléres hozzáállásukon vagy a jogi csűrécsavarásukon, amiből mindig az jön ki hogy nekik van igazuk. Nem mesélek több konkrét sztorit, mert úgyis csak "hazudozok". Majd ha elmúli a rózsaszín köd, magad is megtapasztalod mindezt.

De mint mondtam nem egysíkú ott sem a valóság: vannak nagyon szép és jó dolgok. Nagyon kultúrált ügyintézés, nagyon kis "humán" mozgástér, átlátható (jogi) viszonyok. Egy közúti rendőri intézkedés szuperkultúrált (a határőrséggel kapcsolatban ugyanezt nem lehene már elmondani).

A fenti hsz-om Don Quijote Úrnak, Neked is mehetett volna: mi lenne ha leállnál ezzel az alja stílussal? Legalább irányomba... ígérem ha normálisan állsz hozzám, rám sem lehet majd panaszod. Talán még az is kiderülhet hogy sem én nem vagyon "egységsugarú", sem Te...

Don Quixote de la Ferko 2013.07.28. 18:31:20

@Ad Dio:

Van némi igazad, már elgondolkodtam azon, vajon mi váltotta ki belőled ezt az őrületet, amit itt elővezettél. Próbáld már meg megfogalmazni a saját szavaiddal, lehetőleg gyűlölet nélkül azt, hogy miért nem vagy képes elviselni azt, hogy nekem nem éri meg átállni a gázról fafűtésre. Tűzifát árulsz? Másra nem lehet gondolni, én legalábbis nem akadok ki azon, hogy te fával fűtöd a kecót, de te láthatóan kiborultál a gázfűtésemtől.

No, menni fog, vagy folytatod az ámokfutást?

Don Quixote de la Ferko 2013.07.28. 18:32:54

@Ad Dio:

Azon még nem gondolkodtál el, te a nagy gondolkodó, ha más is abban a stílusban beszél veled, ahogy megszólítod, akkor nem velünk van a baj, hanem veled?

Ad Dio 2013.07.28. 21:54:45

@Don Quixote de la Ferko:

Alakul :-)...

És akkor most hogy ilyen szépen lehigadtunk, olvasd el kérlek a legelső hozzászólásomat, ahonnan elindultunk.

Egyetlen, ismétlem, egyetlen olyan gondolat sincs benne, ami leszólná a gázosokat, vagy arra engedne következtetni, hogy én azt tartom követendőnek.

Az intenció éppen ellenkező volt: nevezetesen bemutatni, hogy egy fafűtéssel élő simán beláthatja azt, hogy a gázártámogatás elfogadható dolog úgy is, hogy az ő adópénzéből (is) ment. Ma egyébként már fűtéstámogatás van, ami igényelhető fára is.

Nincs benne egy fia negatív gondolat/elvárás/követelés stb sem. Abszolut semmi. Erre jöttél egy ágyúszerű durbelebummal, ami úgy indult, hogy kedvesen megkérdezted hogy lopom-e a fát... háthát... nem tudom... ez szerinted normális?

kifordított nagyanyó 2013.07.29. 06:56:10

@marosy: Mint lézerjani haverod?
Akkurvaanyádat te köcsög!

Don Quixote de la Ferko 2013.07.29. 08:19:26

@Ad Dio:

1. Te voltál ideges, neked kellett lehiggadni. Többes szám itt nem áll. De annak örülök, hogy lehiggadtál.

2. "Olvasd végig még 1x a hozzászólásomat mielőtt komplett hülyét csinálnál magadból. "
Ez után mi a faxra vártál?

Buta egyszerű troll vagy, ezt többször bizonyítottad is, egészségedre, a lényeg az, hogy neked jó így, mással meg ne törődj.

KopaszMercis 2013.07.29. 20:53:09

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Meg egyszer tibi:
Nem erted: ma magyarorszagin a vezired szerint a bankok kozott verseny van (nem háricsák át a tranzakcios adotat aztat! Talan igy erted), tehat nem lehet holtteher veszteseg. Ausztraliaban amit te tevesen idezel extra profitkent az bizony le van irva feketen feheren az eredeti cikkben, hogy piaci erofolennyel valo visszaeles. Tehat holtteher veszteseg.

Extra profit = Marx = te egy angolul nem tudo budos kommunista cigany vagy.

Talan igy megerted vegre te faszparaszt.

2013.07.29. 22:08:16

@KopaszMercis: a The extra profit contribution comes about because banks have increased the interest rates they charge customers more than their own costs have increased as a result of the financial crisis."
Ezt írja az ausztráliai bankokról. Ott van feketén, fehéren: extra profit contribution

Mi faszt őrjöngsz? Szedd be a bogyóidat, aztán gondolkozz el, minek égeted magad tovább.

Amit te az Ausztrál hírnek néztél, az egy magyarázat egy szakkönyvből , amely azt magyarázná el neked, hogy a holtteher veszteség, bár a cégeknél keletkezik, az államot károsítja, a be nem fizetett adók révén. Kibővíti azzal, hogy ennek olyan messzemenő következménye lehet, mint a kereslet visszaesése, ami további negatív hatással van az állam bevételeire. Az extraprofit pedig, azt hiszem, ezt még te is belátod, többletbevételt generál, ami után több adót fizet be a cég.
Tehát nem, a holtteher veszteség az állam bevételeinek oldaláról közelít, az extraprofit pedig a cég oldaláról.

Hú, vazze, te aztán jól összekeverted a dolgokat.
Még annyit: Orbán nekem nem vezírem, egyyrészt, mert nem értek egyet az országvezetésével, másrészt mert kártékonynak látom az érzelmi alapon való politizálását. Tényle golyan, mint egy pszichopata.
Ráadásul úgy gondolom, a gazdaság fejlődése egy csökkenő spirálba ment át, hogy nem zuhanunk, annak pusztán az USA kamatpolitikája az oka.

kisQtya 2013.08.06. 01:26:38

Én bankba csak a fizetésemért megyek, azt is csak azóta teszem, mióta kötelezővé tették, mert oda kell utalni a lovettát.
Igaz,csóró vagyok, de lakásom sincs, autóm sincs, viszont a végrehajtó is kinyalhatja. :))))
Soha nem akartam tulajdonjogot, fütyülök a világra...

Reactor 2021.09.02. 20:36:01

Vicces a levél :) Bélácska eleve ott kúrta el, hogy hitelt vett fel. Konkrétan bepucsított a banknak, államhatalomnak, hogy "itt a seggem, basszatok". Azok pedig mind végig is mentek rajta becsületesen. Hibás a bank is, hibás az állam is, és ugyanúgy a hitelkárosult is, nem kell egyiket se mosdatni. A károsultak megmentésével meg összvissz annyit érnénk el, hogy utána megint bődületes adósságba vernék magukat, elvégre azt látják, elég csak hisztizni egy kicsit, hogy mocsokbankokfúj, és úgyis ki lesznek húzva a szarból.

@Pepibubó: Ne csúsztass. Az árvízkárosultak nem tehetnek arról, ha egy folyó áttöri a gátat. A fogyatékos nem azért született annak, mert így akarta. Az oktatást, közbiztonságot stb. pedig ígyis-úgyis mi fizetjük, akár van hitelválság, akár nincs. A hitelt felvevők ellenben - elméletileg - felnőtt, felelősségteljes, szavazati joggal rendelkező emberek volnának, akiktől azért elvárható lenne, hogy ne kezdjenek el hat golyóval a tárban oroszrulettezni. És ez nagy különbség ám. Az általad hörögve gyűlölt bolsevista Kádárnak például sikerült az átlagembert megvédenie a saját hülyeségétől.

@♔batyu♔: Nem, barátom, semmit nem "kell". A klónozás óta meghalni se. A devizahiteleseket sem kell megmenteni. Kockáztattak, és belebuktak, ez is benne van a pakliban, mint ahogy ha kaszinóba mész, és a komplett vagyonodat felteszed a piros 18-ra, pörgetésnél esetleg nem az jön ki. Aki a megélhetésével hazárdírozik, saját magán kívül senkit ne vádoljon. Ja, mellesleg ha az ország fele bebukott hitelesekből állna, és a másik felének kellene megmentenie őket, azt mégannyira se bírná ki az ország. Nagy ügyesen kiválasztottad a lehető legrosszabb megoldást.

@babo_: Hát pajti, az embereknek kezd elszakadni az összes cérnája, hogy a keresete szebbik felét léhűtőknek osztogatja szét az állam. Örülök neki, ha neked ez smafu. Bizonyára pénzfa nő a kertedben, nincsen aki leszakassza, csak úgy hervad rajta?
- Felsőoktatás: egyre több a költségtérítéses szak és egyre kevesebb az állami. Hogy miért? Azért, pajti, mert mióta az egyetemek ontani kezdték magukból a diplomásokat, elinflálódott a diploma értéke. A kilencvenes évek jogász-közgazdász lufija már réges-rég kidurrant például, de bőven akad még ezeken kívül is büfészak. Mivel munkahelyet basznak teremteni nekik, a másik lehetőség maradt csak, hogy csökkentik a számukat, vagyis az jusson diplomához, aki meg is tudja fizetni. És ezzel a sima érettségivel rendelkezők is jól járnak, mert ha minden második ember diplomához juthatna, ők pár hónapon belül éhenhalnának mind.
- Fészekrakó/szocpol: miután mindenki csak visszaélni tudott vele, nem is bánom, ha nem finanszírozzák ezt tovább közpénzből.
- Nyugdíjasok: itt konkrétan fején találtad a szöget, a mostani aktív korúaknak semmiféle nyugdíja nem lesz. Ami mégis lenne, a kormány két kézzel szedi majd el, lásd MANYUP.
- Munkanélküliek: a rájuk költött pénzt simán lehetne munkahelyteremtésre is fordítani. Aki meg nem akar dolgozni, azt miért is kéne eltartania bárkinek?

@bzsoa: Még szerencse hogy stadionra, kisvasútra, zsidás olimpiára, határzárra, plakátkampányra van pénz. Munkahelyteremtésre, na ARRA véletlenül pont nincs!
Jó néhány kapóra jött véletlenről tudunk.

@Melampo: Így van, semmiféle segítséget ne adjunk nekik. A döntő többség önhibájából került ebbe a helyzetbe. Ha te jótékonykodni akarsz, akkor mentsd meg őket a saját pénzedből, apafej, másnak egy családot kell jóllakatnia.
Eladhatatlan lakások? Az ingatlanlufi azt mondja: "Na, fogd csak meg a sörömet..."
Addig ugyan már nem jutottál el, hogyha nekiállunk minden hitelkárosultat megmenteni a keresőképes, értékteremtő lakosság pénzéből, akkor azzal csak annyit érnénk el, hogy mindenki egyformán csóró lenne, és szépen földbeállna a komplett ország, mert a gazdaságba befolyt pénzt ezekre az elmebetegekre kéne költeni, de sebaj, lényeg az empátia, nemde? És ezek után te nevezel másokat butának.
Vicc vagy, apafej - abból is igen gyenge.

@citrix: Ez stimmel. Viszont ez nem jelenti azt, hogy szabadfolyást kéne engedni a lustaságnak, irigységnek, kapzsiságnak. Vagy éppen a hülyeségnek. Senki nem lesz attól "komunista" [sic], hogy ezeknek megálljt akar parancsolni.

@politikailagnemkorrekt: Azóta remélem már rájöttél, mekkora hamubansült faszság, amit írtál.

@Pan Modry: A hitelminősítésnek kb. semmi köze nincs a munkahelyek számához, hiába próbálod összeerőltetni a kettőt.
Bankokat perelni? LOL, sok sikert! Az ügyvédjük keresztbe lenyel reggelire, és még örülhetsz, ha nem te kerülsz börtönbe a végén.

Reactor 2021.09.02. 20:48:21

@unconnected™: Hülyeséget beszélsz, illetőleg hazudsz. A devizahitelesek döntő többsége vagy nem látta át a következményeket, vagy magasról szart azokra, így most egyenesen elvárják, hogy megmentsék őket. A kormány pedig egy tálból cseresznyézik a bankokkal, amíg megkapják a sápot tőlük, dehogy fognak itt kamatokat szabályozni, meg igazságot szolgáltatni. Ezért nem lépett semmit a PSZÁF, a GVH és a többi hatóság se - ők is benne vannak a játszmában.
Aki pedig úgy vesz fel hitelt, hogy ő maga is pontosan tudja, hogy nem fogja tudni (vagy echte nem is akarja) visszafizetni, az nemcsakhogy alacsony IQ-jú parazita, hanem egy legalja hitvány surmó is. És az ilyen megérdemli, hogy az utcára pakolják és ott csöveljen amíg el nem viszi az éhhalál. Akármennyire is toporzékolsz.

@jeriko: Nem kell megmenteni senkit, ugyanis ha megtennénk, egy éven belül ugyanakkora adósságba vernék magukat. És megint. És megint. Szerinted meddig bírnák ezt az adófizetők?
Hogy Magyarország ennyire rottyon van, köszönd a Viktátornak, elintézte. Ha őrá pakoltad az X-et, akkor meg szerintem hallgass.
Az pedig nyílt titok, hogy Európában már mindenki megelőzött minket, Ukrajnát kivéve, de ők is csak az orosz háború miatt vannak még mögöttünk. Orbánisztán jobban teljesít! Mélyszegénységben, bűnözésben dobogósok vagyunk, ez má' igen!
Ha nem akarsz adózni, van millió meg egy módszer a kikerülésére. Ha itt mindenki mindig minden forintot becsületesen leadózna, barátom, akkor nem 5 millió hanem 9 millió koldusunk lenne.

@Bolsi Buster: Aha. És ezeket, amiket állítasz, honnan szeded? Kitől? Jaaa, kormánymédia! Oké, akkor tekintsük annak, ami: nagy büdös kamunak.

@makkospacal: Hihetetlen, de lehet lakástakarékkal, részletfizetéssel, sőt, spórolással is lakást venni. Csoda, mi? Nyet. Csak nem kell hetente fekvehányós bulit tartani az egyetemi évek alatt. De örökölni is lehet, úgy van. Bőven akad alternatívája a hitelfelvételnek.

@CyberPunK: Te figyuka, az is megoldás, hogy NEM költözik el, hanem otthon marad. Ja tudom, azok mamahoteles lúzerek mind, az ám az igazi életrevaló, tökös csávó, aki huszonöt éves korára már elköltözik! Oké, nagyon faja elköltözni, aztán majd örülhet, ha hónap végére szárazkenyérre futja esetleg a pénzéből, miután kifizette a főbérlőt vagy a bankot. A mamahoteles lúzerek meg röhögnek rajtuk egymás markába.

@Ad Dio: Neked is, pajtikám: az is megoldás, hogy otthon maradsz a seggeden, és nem veszel túlárazott kérót se hitelből, se máshogy. Érdekesmód ez sose jut eszébe egyik idiótának se, csak amikor már ott tart, hogy az egyik hiteléből fizeti a másikat, és lóg a feje felett Damoklész kardja, akkor dereng fel benne, hogy basszameg, ha nem akarok elköltözni mindenáron, ebből semmi nem történt volna meg...

@$pi$:Az általad felsorolt dolgokat az állam állja az adóból (már amit...bőven akad gyógyszer, aminek a teljes költségét te fizeted), a lakást meg nem. Két totálisan össze nem illő dolgot akarsz összepároztatni. Persze, anno volt olyan, hogy kiutaltak tanácsi lakásokat a rászorulóknak - a "komunista" időben, amire úgy hányod az epét kifordult szemekkel, mily ironikus - de momentán államilag űzött ingatlanos piramisjáték zajlik, a legutolsó koszos patkánylyukat se kapod meg húszmillió alatt.

Reactor 2021.09.02. 21:11:48

@Ad Dio: Hülye adós és hülye adós között mégis mi a különbség? Az, hogy az egyik elnyaralta a hitelt, a másik meg úgy vett belőle kérót, hogy pontosan tudta, nem fogja tudni meg is tartani, az minimális, elhanyagolható eltérés. A pőre lényeg: akart valamit, amire nem futotta, tehát jól eladósította magát, hogy mégiscsak fussa. Most meg bömbikézik. Ha kilakoltatják őket - így jártak, úgy kell nekik. Ez van, ha valaki olyan pénzzel zsonglőrködik, ami nincs a birtokában.
Mélyszegényből pedig uszkve 5 millió van kishazánkban, köszi, hogy kérdezed. Ha a Fideszre tetted az X-et, akkor pedig ebben a te kezed is benne volt vastagon.
És mégegyszer: az is egy opció, hogy NEM költözöl el, hanem otthon maradsz, és akkor esetleg nem fognak még az ükunokáid is adósságban úszni halálukig.

@repecs: Igen, a Föld minden országában akadnak mélyhülye idióták. Ez újság, vagy mi? Azokat lehet eladósítani, anyagilag tönkretenni, akik hagyják magukat. Akinek meg a fejében káposztalén kívül más is volt, az viszonylag hamar rájött, hogy ingyenebéd nincs, és nem érdemes ráharapni a mézesmadzagokra amiket a bank elhúzkod az orra előtt, mert nagyon, NAGYON rá fog fizetni a végén. És ezek az emberek jogosan vannak felháborodva, hogy a kormány velük fizetteti ki mások pénzügyi balfaszkodásait.
süti beállítások módosítása