Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Mi bajotok a Közgéppel?

2013. június 27. - Szarvas Norbert

100magyar.jpgItt is Közgép, ott is Közgép, de még amott is! A csapból is a Közgép folyik, miközben a gazdasági zseninek kikiáltott Simicskát legalább annyira lehetetlen elszakítani az állami megrendelésektől, mint szopó kisbabát az édesanyja mellétől. Sokak számára talán unalmasnak és felháborítónak hathat az a tény, hogy minden létező állami tendert a Közgép nyer, aminek köszönhetően az éves árbevétele évről évre milliárdokkal növekszik. Persze a sok hozzá nem értő városi meg falusi suttyó képtelen felfogni ennek a nagyszerűségét, és folyamatosan azon kattog, mekkora mutyi lehet a háttérben...


De most komolyan, ember! Milyen Mutyiország lenne az olyan, amelyik képtelen normális és rendszeres mutyizásokat szállítani a nagyérdeműnek? Szívesen élnétek abban az országban, amelyik még egy tisztességeset sem tud csalni, lopni, mutyizni? Az pedig ép ésszel felfoghatatlan és gazdaságilag indokolhatatlan agyam jobbik felével, miért kattognak a havi 47 ezer forintból tisztességesen megélő népek Simicska többmilliárdos állami megbízásain, melyekből épphogy csak vegetálni lehet a dolgos mindennapokban. 

Pár napja derült ki, hogy az eredetileg becsült 17,5 milliárd forint helyett 29,9 milliárd forintért a Magyar Aszfalt Kft. és a Közgép Zrt. alkotta MK Csorna Konzorcium mint legolcsóbb ajánlatot tevő építi a 85. számú főút Csornát elkerülő szakaszát. Az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Eljutottunk arra a pontra, amikor már tök mindegy egy nevetséges pár milliárd forintos tender, hiszen ennél sokkal nagyobb pénzek forognak a jog között a Schumachert megszégyenítően szlalomozó, önmagát jó magyar szokás szerint átnevező (konzorciumizálódás) Közgépnél. Bár a rosszindulatú és állandóan utálkozó faragatlan magyar biztosan azzal támad, milyen szakembereknek sikerült felbecsülniük a projektet, amelynél a legjobb ajánlat is 2x nagyobb? Barátok között már tényleg nem számít, hogy 120 ezer forintot adsz a másiknak vagy 240 ezret!

Aztán majd lehet menni tüntetni azokon az amúgy tökéletesen kátyúmentes utakon, melyek miatt már elkezdhetjük a hátsó kertben Simicskát bronzba foglalni. Ő a nemzeti ember, miközben a Közgép a nemzeti építővállalat. A nevében is benne van, hogy a KÖZ-ért élnek és dolgoznak. Mint egy állami vállalat, mely – logikusan – sorra kapja az állami feladatokat. Ne tévesszen meg senkit az ellenzék által félrevezető ballib és bolsevik információ, miszerint a Közgép alapvetően és második nekifutásra is magánkézben levő profitorientált, osztalékosztogató gépezet! 

Most teljesen felháborodtam, hogy a tisztességes versenyben Usain Bolt módjára folyamatosan győzedelmeskedő Közgépet bárki is támadni meri, miközben máról holnapra már valóban csak ők képesek a lehető legjobban ellátni a feladatukat, hiszen az évek folyamán az állam annyi pénzt pumpált bele – illetve annyi megbízást adott neki –, amennyivel még egy gyp-s is képes lenne rutint szerezni az adott területen: megfelelő felszereléssel, munkaerővel és tökéletesen megszervezett munkafolyamatokkal. Azt a pár milliárd feleslegnek gondolt pénzt pedig ne sajnáljátok a narancs baráti körtől, amely tulajdonképpen saját magának utalgatja a pénzeket (mint tette ezt „Joli” néni azzal a 100 millióval a BKV-nál), hiszen út van. 

Az pedig a sci-fi kategória, a külföldi spekulánsok országunk elleni támadása, hogy bárkinek a fejében megfordul az a vízió, miszerint adott egy nagy építőipari vállalat, amely gyakorlatilag minden állami tendert megnyer, és állami pénzekből építi fel saját magát, veszi a felszerelést, fizeti a munkásokat. Ennyi erővel tulajdonképpen az állam is lehetne a tulajdonosa egy ilyen vállalatnak, és meg lehetne spórolni azt a potom 1.000.000.000 x 47.000 forintot (mely a tisztességes megélhetéshez szükséges), amennyit a Simicskának meg az ő érdekeltségi körének fizetnek ki. PFUJ!

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr345379016

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Trafikmutyi márpedig nincs - A mások kapitalizmusa 2013.06.27. 16:18:32

Azt gondolnánk, ha van ügy, ami tényleg “van”, az a trafikmutyi. Pedig a trafikmutyi inkább azt bizonyítja, hogy itt valami nincs. Legfőképpen egységes kapitalizmusszemlélet nincs, csak mindig a másoké. A Continental dohánycég elnöke azt magyarázta, h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belekotty 2013.06.27. 16:41:43

Tényleg. Miért is nem államosítják a Közgépet?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.27. 16:42:17

Egyébként a Közgép épít is vagy csak továbbpasszol mindent az alvállalkozóknak?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.27. 16:43:28

@belekotty: Az egyik blogon olvastam többször is egy fanatikus fideszestől, hogy semmi gond a Közgéppel, mert az állami cég, ahogy a neve is mutatja...

eßemfaßom meg áll 2013.06.27. 16:53:56

index.hu/gazdasag/2013/03/01/uj_kormany_uj_nyertesek/

"a kutató szerint nem igaz az közkeletű feltételezés, hogy a Közgép nagyságrendileg több közbeszerzést nyerne most, mint az előző kormány alatt, az adatok azt mutatják, hogy van hat olyan cég, amely mindkét vizsgált időszakban a legnagyobb közbeszerzési piaci részesedést elérő top 30-ban tudott maradni, a Közgép is ezek közé tartozik. A hat cég közül egyébként öt tevékenykedik az építőiparban, ide tartozik a Duna Aszfalt kft., a SADE-Magyarország Mélyépítő kft., a StrabagMML kft. és a Swietelsky Magyarország kft. is."

Kim Jong Un 2013.06.27. 17:22:05

Bezzeg az elkuro vagy a libas alatt minden forint utja lathato volt mi?

szuperkrumpli 2013.06.27. 17:29:11

Az a probléma, hogy nálunk lassan 20 éve így épülnek utak, Magyarországon. Mindig épp az aktuális kormány közeli cég nyer sorra mindent! Pár milliárdos túlárazás nem fogja érdekelni az embereket, de egy havi 300Ft-os rezsicsökkentés már igen...

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.06.27. 17:29:16

nyilvanvalo hogy nincs semmi mutyi a kozgep korul.

( :D:D:D mar viccelni se lehet??? :D:D:D )

ha valamit fel lehet epiteni 17.5 bol, azt fel is epitik annyibol, a 29.9-17.5 kulonbozet meg megy a fidesz szamlara. Ezt mindenki tudja, most mit kell itt hosszu cikket irni meg tamaskodni??

Fejesrob 2013.06.27. 17:30:41

Még mindig jobb mint pld. a Strabag

Fejesrob 2013.06.27. 17:31:56

@Kim Jong Un: Alagút a síkságon és híd a semmi felett. Még véletlenül sem gyanús.

bulista 2013.06.27. 17:32:27

@Kim Jong Un: Nyilván azért lettek elzavarva és a helyükre 2/3-dal megválasztva a csúti MSZMP-titkár KISZ-fia, hogy ő és cimborái megmutathassák: nem szaros Nokiás dobozokkal, hanem kamionnal kell elhordani a rablott holmit...

Fejesrob 2013.06.27. 17:34:13

@bulista: Van egy gyanúm, az SZDSZ sem véletlenül ügyködött az autópályák körül.

Lord Snow 2013.06.27. 17:36:51

@Kim Jong Un: @Fejesrob: Így is van, most azért jó, hogy lopnak, mert az elmúttnyóccévben is loptak.

Az rossz lopás vót, ez jó lopás, mert mi csinyájjuk.

Argus 2013.06.27. 17:38:30

@Kim Jong Un: Miért nem a kiegyezés körüli panamákat említed? Ha nem vennéd észre, a világ változik. /Gondolom nem olvasol filozófusoktól/

hungarisztan 2013.06.27. 17:45:11

@Kim Jong Un:
@Fejesrob:

Annyira forog már a gyomrom ettől az érvelés helyett előadott mantrától! Ti nem unjátok?

Próbálom megvilágítani a problémát.
Tegyük fel, hogy áltisis gyerekek vagytok, van egy osztálytársatok, Feri, amelyik minden nap kiver belőletek 100 forintot. Aztán egyik nap jön a haverotok, Viki, aki azzal kábít, hogy ő majd jól megveri ezt a szemét Ferit, mert mégsem állapot, hogy minden nap kiver belőletek egy 100-ast. Így is lesz, onnantól kezdve azonban Viki maga ver ki belőletek napi 1000 forintot. Aminek ti örültök, hiszen mégiscsak a haverotok. És aki szóvá tenné, hogy olyan hülyék vagytok, mint ide Lacháza, annak azt mondjátok, hogy kuss legyen, mert az a büdös mocsadék Feri, na az tehet arról, hogy most Vikinek 1000 forintot kell levernie rajtatok minden nap.

A történetben az a legszebb, hogy ha nem tűnt volna fel, rajtatok kívül senki nem emlegeti a leszerepelt bandákat példaként, legkevésbé pozitívként. Persze azt nehéz felfogni agyilag, hogy vannak, akik sem a 100 forintos, sem az 1000 forintos lehúzásért nem nyalják a seggét senkinek.

bulista 2013.06.27. 18:00:57

@Fejesrob: Én az ellenkezőjét állítottam valahol???

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.06.27. 18:02:22

@Fejesrob: Alagút a síkságon és híd a semmi felett. Még véletlenül sem gyanús.

ej hogy mindenben a rosszat kell latni! :D epiteszeti bravur, hallottal mar olyanrol? a hegybe barki epit alagutat, a siksagra muveszet!!!

hat hogy egyeseknek semmi nem jo!! :D:D:D:D

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.06.27. 18:08:39

@hungarisztan: Magyarorszagon senki nem szedte fel az utcakovet eddig semmiert, igy teljessen gyakorlatias es eletszeru dontes lehuzni szazszor, ezerszer azt a nepet aki ennyire egyugyu.

jelzem, Antall ur a velejere tapintott mikor megjegyezte hogy "tetszettek volna forradalmat csinalni"

amig legalabb egyszer nem huznak fel valakit a lampavasra addig a szabad rablas torvenyileg teljessen okes dolog lesz a vezeto elitnek, ok nem fognak latni ebben semmi kivetni valot.

a magyar ember sohasem tamaszkodhatott a politikai elitre, sajat boldogulasanak kulcsat mindig is sajat okoskodasaban latta, '89ben fontosabb volt a gorenje mint kormere nezni az atalakulasnak, ennek ez a vege.

Makkasz 2013.06.27. 18:23:19

A közgéppel nem csak a korrupciója miatt van baj (mondjuk ezen 30 milliárdos porjektből ki tudnak lopni 10 milliárdot) hanem:

- szükségképpen pazarló,
- versenytársait elpusztító, munkahelyeket megszüntető konglomerátum,
- tulajdonosainak és vezetőinek erkölcsi züllöttsége aláássa az egész építőipar morálját (mondjuk azelőtt is béka segge alatt volt),
- felesleges és értelmetlen projektek indulnak közpénzért, az ellopható 1-2-10 milliárd 100 milliárdokba kerül az adófizetőknek.

Ez a tragédia.

anyadmajma 2013.06.27. 18:24:05

@visszakettopadlogaz: Ez nem igaz, mert az Egyesült NEmzeti Fradi-UTE csürhe a fidesz bíztatására 2006-ban felszedte az utcakövet.

Amúgy teljesen igazad van, ezt magyarázom én is ezeknek évek óta.

Watchdog 2013.06.27. 18:34:43

@Távmunka blog: "semmi gond a Közgéppel, mert az állami cég, ahogy a neve is mutatja..."
... Az állam én vagyok - mondta volt egy régi Lajos, de a Lajosok már csak ilyenek, szeretnek államkodni...

hopptarisznya 2013.06.27. 18:40:19

A Közgép legalább magyar milliárdosokat pénzel, akik aztán itthon költik a pénzt, nem úgy mint a Strabag mögött állók.
És az sem elhanyagolható tény, hogy így előbb-utóbb fölfejlődik egy versenyképes magyar útépítő vállalat.
Ami egyébként a Vegyépszer is volt, ha visszaemlékeztek, de a komcsiknak persze muszáj volt a külföldi Strabagot pénzelni, mert ezért imádják őket az EU-ban, és ezért várják, hogy visszajöjjön számukra a Kánaán. Nem tudom melyik a rosszabb. Szerencsére nincs útépítő cégem, aminek versenyeznie kéne a Közgéppel vagy a Strabaggal.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.06.27. 18:52:30

@anyadmajma: nem voltam naprakesz ugy latszik kocka ko ugyben :)

@Makkasz: teljessen igy igaz. Semmibol semmibe vezeto autopalyak epulnek igy, felesleges mutargyakkal iszonyu dragan. Viszont jol mutat a beszamoloban hogy "megvivtuk az autopalyacsatat! "

kis kitero: a lajtatol nyugatra olyan szepen politikamentessen at tudnak adni nagyberuhazasokat hogy csak na. Egy arva fia miniszter sem megy el egy pl autopalya atadasra. A romlott nyugat, mi?

mondok meg erdekesebbet:

Orlando ban volt egy magyar szarmazasu nagyberuhazo, ingatlanban utazott, sikeres volt ( ket harom eve meghalt szegeny ) voltak nala a kilencvenes evekben magyar baratai, csodalkozva konstataltak hogy fogalma sem volt ki a polgarmester Orlandoban. Azt mondta: o business man, nem politizal, honnan ismerne a city hall ban az embereket? - na ez elkepzelhetetlen otthon.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.06.27. 18:53:41

@Watchdog: volt par Lajos aki rafazott Franciahonban, ne titkoljuk el a tortenelem eme reszet sem a nagyerdemu elott :)))

karnak 2013.06.27. 19:04:21

@hopptarisznya:
wtf.. "legalabb"?
1)
te szerinted a magyar milliárdosok itthon költik a pénzüket?

2) szerinted az rendben van, hogy egy állam csak azért ír ki bizonyos közbeszerzéseket, hogy egy bizonyos kör elvigye a pénzt és keressen rajta... versenytárs nélkül azaz ha akarja reális, ha akarja 2-3x áron?

esetleg lehetne arra kolteni azt a penzt, elarulom, azok a mi adoforintjaink, es olyan osszeg amibol ha olyan akarok lenni, sokezer ehezo csalad tobb eves ellatasa valosulhatna meg, iskolatol elelmen at lelegeztetogepig.

ez normalis szerinted, hogy mindent leepitenek, mindent osszevonnak, az iskolakat, a tankonyvekre az allam elore keri mar a penzt, nincs egyetemi finanszírozás, DE a kozgep nyeri ezeket a kiirasokat, olyan aron amitol a hajunk az egnek all..

Lajosforras 2013.06.27. 19:07:37

@eßemfaßom meg áll: ki ne felejtsd a market zrt-t. szerintem a közgépnél nagyságrendekkel nagyobb megrendelésállománnyal rendelkezik,csak nincs előtérben,mert mindkét kormány alatt irgalmatlan építkezéseket vezényelt le,ergo senkinek nem érdeke, hogy megjelenjen, mint kifizetőhely.

Szamiz67 2013.06.27. 19:08:41

Nem ilyen egyszerű ez a Szajol-Püskökladány szakaszt a Közgép 2,41 Mrd. Ft./km áron újította fel, miközben az állami MÁVGÉP 0,3 Mrd. Ft./km áron képes lett volna a munkára..., Horvátországban pedig 0,24 Mrd. Ft. / km. áron csinálják a vasútfelújításokat.

karnak 2013.06.27. 19:11:46

@hopptarisznya:
nagyon kepben is vagy, mert a Vegyepszer vesszofutasa az utan kezdodott, hogy a tulajdonos nem pattintott at a tulajdonreszet a fidesznek.
A 2000-es evek vege (2007-8) tol kezdodoen pl CSAK mszp-s varosoktol (Dunajvaros) kapott munkakat, az allami tendereken pedg nem nyert sokkal kevesebbet mint elotte, csak 98-ban olyan volt mint most a kozgep, tripla aron epitett reszben orban apjanak banyajabol szarmazo alapanyagbol autopalyat, amit ra, meg a betonutepito sandekos tonkretetele utan a betonut zrt-re irtak ki es csinaltak meg.

olyan vilagot ajnarozol amirol fogalmad sincs lathatoan, neked az a normalis, ami 98-ban volt, hogy a helyi pék hallotta hogy jól lehet keresni az autópályán a fuvarozással, lízingelt 2 billecset, és a 20 miliós munkát megcsinálta 60-ért, amiből 20-30-at visszaosztott a vegyépszernek/betonútnak akik a fidesznek tolták tovább, meg a vagyonukat 2 év alatt a top 10-be tolták és külföldön halmoztak fel ingatlanokat (igen nem itthon, csak esetleg egy nagy házat a budakeszi úton)

nem ertem hogy ha nem ertesz hozza, nem tudod a torteneteket, fogalmad nincs semmirol akkor mit véleményvezérkedsz

Szamiz67 2013.06.27. 19:16:02

@hopptarisznya: Nem tudom feltűnt-e de az a pénz, azok a semmibe elvesző korrupt 100 milliárdok, amiből a Közgép 1000%-san felülárazott projektjeit kifizetik magyar vállalkozók százezreitől kerül elvonásra adó formájában, azzal együtt, hogy technikailag az EU-n keresztül érkezik a pénz.
Továbbá mint a szajoli példából látszik van/lenne állami kapacitás tized annyi áron, de ez nem a magyar vállalkozók megerősítéséről szól....

J.László 2013.06.27. 19:20:15

A Közgép 2010 előtt is benne volt az összes háromszor áras állami autópálya-tenderben. Azzal semmi probléma nem volt.

Lord Snow 2013.06.27. 19:21:01

@hopptarisznya: "A Közgép legalább magyar milliárdosokat pénzel, akik aztán itthon költik a pénzt, "

Csórikám, ezt elhitted? Ez a hazugság vigasztal, amikor téged lopnak meg? Át vagy verve, jóbarát. :)

húzzad neki shakespeare 2013.06.27. 19:21:13

A Közgépnek alig van saját dolgózója (kb. 10 %). A többi külsös, akiknek legalább a fele román!

karnak 2013.06.27. 19:23:03

@eßemfaßom meg áll:
a kozgep arbevetelere erdemes ranezni. a megfogalmazas is fura, top 30 6 ceg.
egyszeru, a kozgep - csak a Zrt! - arbevetele 2009-ben 39, 2012-ben kb 65 mrd volt. nalam ez jelentos novekedes egy olyan piacon amely idokozben a toredekere zsugorodott, es a szinten fidesz kotodesu duna aszfalton kivul minden esik ossze.

teszem hozza, hogy ezek nem tunnek brutalis szamoknak (pl a Duna Aszfalt 18-rol majdnem 30-ra sem, bar mindenkepp "erdekes", es ez csak egy ceg a csoportbol), itt arrol van szo ami a cikkben hogy az elnyert munkák hosszú évekre biztosítják a piac feletti uralmat (azt visznek el amit akarnak konkretan), mindenki mas toluk fugg, a strabag, colas, swietelsky akkor visz el valamit, ha a ez a csoport nem akarja.

teszem hozza arnyalja a kepet, hogy a kogep v az aszfalt adott esetben nem konzorciumi szereplő, lehet alvállalkozó, vagy másik cégükkel alvállalkozó és akkor már egész mások a számok.

továbbá ha belegondol valaki hogy ki ul a NIF környékén, akkor lehet találgatni, hogy nem csak az az érdekes, hogy ki viszi el a munkát, hanem az is, hogy a benyújtott számlát a NIF kifizeti-e mondjuk 60 napra, mint a haveroknak.. vagy 1 év után még várhat rá, ami sok milliárdos tétel és még egy colas sem orul ha kint áll a NIF-nél vagy önkormányzatnál 5-10 milliárdja fél évekre. (amellett h az alvállalkozók torkán lenyomja egy részét)

Szamiz67 2013.06.27. 19:23:53

@J.László: Én pl. azért szavaztam a Fideszre, hogy megszakadjon ez a rutinos szoci/fideszes na most Ti jöttök (Puch Laci átadja a kincstár kulcsát Simicska Lajosnak) a lenyúlásban, aztán mi ciklusosság, de mint látjuk nem javult helyzet...

J.László 2013.06.27. 19:27:05

@Szamiz67:
Valami újjal kéne jönnötök a Szanyi által a Fidesz képére faragott választási rendszer ellenére beígért kétharmadhoz (bocsánat a káromkodásért).

A közgépezés, trafikozás és rezsizés nagyon gyenge műsor. Nézd meg: már megint erősödött a Fidesz.

Lord Snow 2013.06.27. 19:27:58

@J.László: A 2010-es választások éppenséggel pont az ellenkezőjét mutatták: azt, hogy mindenkinek rohadtul elege volt az ilyen mutyikból. Méghogy nem volt ezzel probléma.

De, csak ez volt a probléma.

Ehhez képst a maffia azóta turbófokozatba kapcsolt, "most mi jövünk!" - jelszóval.

Ahogy itt a szektatársaid is írták: ha ti loptok, azzal nincs semmi baj, mivel a szocik is loptak, tehát nektek is szabad.

karnak 2013.06.27. 19:28:36

@Távmunka blog: vegyes vannak eszközei, de ebben ugyanolyan mint a tobbi fovallalkozó, nagy reszben alvallalkozók végzik a munkát.
(ez nem baj, mert a felelősség pl a fovallalkozoe, nala landol a penz, de ha a 4 korben valaki elbassza a szalagkorlatot es nem atadhato az ut, akkor neki kell megoldania)

normal esetben gyakorlatilag a szerepe a sajat szervezete, a beszallitok szervezese, a forrasok biztositasa, es ilyesmik, idealis esetben kapavagast sem vegez.

az van, hogy a kozgep korabban is dolgozott pl fideszes onkormanyzatoknal, akkor is milliardos bevetele volt (régebben 10-15), de ott aktivan is dolgozott, ezert volt epitesi tevekenysege...jelenleg mar ez teljesen elhalt, de nem is lehet nagyon maskent, a sajat teljesitmenyt ilyen volumenben nem lehet realizalni.

J.László 2013.06.27. 19:32:34

@J.László:
Bocsánat, helyesen:
.. a Fidesz képére faragott választási rendszer ellenére Szanyi által beígért kétharmadhoz...

karnak 2013.06.27. 19:33:15

@J.László: mindig erosodik, itt semmi nem szamit.
most kell fizetni a tankonyvet? nem baj. emelik az ilyenolyan adot? nem baj. femgas jeloli a benzint valahogy valamennyiert? prsze nem baj.

minden egyes nap van valami olyan tortenet ami mondjuk 2007-ben orszagos tuntetes es nepszavazas tema lett volna oriasi botranyokkal, nem unalmas a musor, csak elmentek a nezok, maradtak itt azok akik vallasi fanatikusan vedik hogy minden szarabb, minden osszeomlik, mindenert tobbet fizetnek de onigazolast talalnak az eu fantomharcban meg hogy elmultnyolcev.

karnak 2013.06.27. 19:36:15

@J.László: ha lenne minimalis ertelem a szavazokban, akkor egyertelmuen ugy kellene lennie es nem karorvenkedhetnel itt, vagy orulnel annak hogy a biztos szavazoknal vezet boven a nagy párt, de az emberek kb 75%-a azt mondja h minden rosszabb, es ugy szamol hogy rosszabb is lesz (es ezek jelentos resze a fideszre szavaz, ami vicc).

ez a két szám szerintem árulkodó, jellemzi azt aminek te itt annyira orulsz: szar az embereknek de a fidesznek jo.. te meg ennek orulsz.

bgp 2013.06.27. 19:36:21

@hungarisztan: Ez így van. Nem azért nem szavaztam a szocikra, hogy aztán a csúti tahó bandája raboljon ki.

J.László 2013.06.27. 19:40:48

A "baloldal" ott követi el a hibát, hogy - szokása szerint - nem tud disztingválni. Válogatás nélkül nekimegy mindennek, ami a szeme elé kerül.

Közgép - trafik - rezsi.

Három téma, ami a vízcsapból folyik. A második rezsicsökkentést maga a szoci frakció is megszavazta. Trafik: egyáltalán nem biztos, hogy kár magyar vállalkozókat akár állami segédlettel is "helyzetbe hozni".

A rezsi- és trafikműhisztéria azonos nívóra hozza ezekkel a Közgépet: ugyan már. Sírnak a libbantak? Annál jobb.

Disztingválni tudni kell, elvtársak. A két másik hisztivel hiteltelenítitek a harmadikat, ami még talán jogos is lehetne.

hunyuan 2013.06.27. 19:44:22

orsós eftás csürhéje a magyar történelem egyik legszarházibb gyülekezete, mixelődik bennük minden fos
hajrá félázsiai komondorok

rozsé drazsé 2013.06.27. 19:48:14

valóban undorító amit a közgép művel.Pályázik, nyer és épít. Mint a STRABAG, a Swietelsky, a SIEMENS stb. csak ez magyar.
Legyen itt az undorítók névsora
- Suchmann Tamás (MSZP a lopató tocsikoló)
- Máté László (MSZP - a malomba)
- Puch László (MSZP, a pénztáros)
- Bajnai Gordon (MSZP lúdgége)
- Apró Piroska (MSZMP, ne kelljen magyaráznom)
- Marjai József (MSZMP ezt se)
- Gyurcsány Ferenc (MSZP MOTIM Őszöd)
- Baja Ferenc (MSZP Zsurk vodka)
- Nagy Imre (KISZ - Caola)
- Hagyó Miklós (MSZP - Nokia)
- Székely Gábor (SZDSZ - mindent vitt)
- Kóka János (SZDSZ - bólintópénz M6)
- Csillag István (SZDSZ - aki PORRá tette az autópályákat)
- Fekete János (MSZMP - ugye tudjuk mennyi van svájcban)
- Wekler Ferenc (SZDSZ - a szőllész)
- Demszky Gábor (SZDSZ - leugrok az Adriára)
- Medgyessy Péter (paksihapsi)
- Kovács István (BKV-paksihapsi II.)
- Kapolyi László (MSZMP-MSZDP-MVM)
- Zuschlag János (MSZP)
...
- Simicska Lajos (KÖZGÉP)
- Nyerges Zsolt (KÖZGÉP)
- Lázár János (a trafikos)
- Kaya Ibrahim (Schlett Csaba)
...

Folytassátok a sort! Mind a kettőt. Aztán vessük össze az arányokat. Nem mintha az arányok döntenék el a jogi és morális kérdést. De talán a tisztánlátáshoz csak szükséges a statisztika.

rozsé drazsé 2013.06.27. 19:52:31

@hunyuan:
KÖszönjük értékes hozzászólásodat. Inkább fingtál volna egy öblöset. Az jobban visszaadta volna, milyen nívós a személyiséged és a stílusod.

rozsé drazsé 2013.06.27. 19:54:30

@Szamiz67:
Ha tudnád, hogy ez nem is így van! HOgy nem is adta át, hanem még mindig LOP és befolyással üzérkedik!

rozsé drazsé 2013.06.27. 19:57:48

@karnak:
Az meg van fejben, hogy a fradi stadiont egy Wallisos érdekeltség építi?
Azanyját!

Wagеm 2013.06.27. 19:58:05

@Fejesrob: Faszfej! Azt a hidat a Fidesz alatt tervezték és a Fidesz alatt hagyták jóvá a nyomvonalat. Na mi van a nickem hamisításával?
Csak a pofád volt nagy?

Lord Snow 2013.06.27. 19:58:58

@J.László: Egyszer a kutya sem támogatja a "baloldali" pártokat, másszor meg mindenki "baloldali" neked, aki szót emel a fideszmaffia ellen, még a csapból is az folyik.

Akkor most sokan vannak a "baloldaliak" vagy nagyon kevesen? Nincs itt egy kis ellentmondás?

Nem tűnt még fel, senki nem veszi magára a ballibezést?

dr Smittpálelnökúr 2013.06.27. 19:59:26

@rozsé drazsé: rohadjon bele a nyelved a felcsúti tapló seggébe, te fideszes buzikurva.

Ј.László 2013.06.27. 20:00:54

Hülye ballibek, mit nyikorogtok? Most mi lopunk, amíg a sok hülye nyugdíjast meg lehet etetni a rezsicsökkentéssel, addig kilopjuk a szemeteket is.

rozsé drazsé 2013.06.27. 20:01:10

@visszakettopadlogaz:

HOgy úgy van!

A lámpavasdíszítést kezdjük, mondjuk Simor Andrással. Vagy egy másik bankárral? Vagy Apró Piroskával? Vagy egy devizahitelt végrehajtó végrehajtóval?

Mit szólsz?

Lord Snow 2013.06.27. 20:01:38

@rozsé drazsé: Nekem ez egy sor.
Ugyanaz a maffia.
Semmi nem változott.

Csak a fideszeseknek van különbség. Mert ha most ők lopnak, az szerintük az adófizetőknek sokkal szimpatikusabb.

Ј.László 2013.06.27. 20:02:50

@rozsé drazsé: A sok korrekt, csakhát az utolsó nevek melletti lovék már nagyobbak mint az előzőké.

rozsé drazsé 2013.06.27. 20:03:17

@dr Kangörény:

Miből doktoráltál? Urológiából? Seggben jó lehetsz, fejben kevésbé.

Persze, mit várjunk egy görénytől.

J.László 2013.06.27. 20:03:20

@Lord Snow:
Senki nem mondta, hogy sokan lennének. Nagy a hangjuk, mint rendesen azoknak, akik kevesen vannak. És igen buták, mert nem tudják a különböző dolgokat megkülönbözteti egymástól. Erről beszéltem. Nem a "baloldal" számarányáról.

Ј.László 2013.06.27. 20:03:47

@rozsé drazsé: Kezdjük Járaival, mert az ő 12 százalékon tartott alapkamata miatt terjedtek el a devizahitelek.

J.László 2013.06.27. 20:04:52

Megjelent a reinkarnációm. Hogy vagy öregfiú?

Ј.László 2013.06.27. 20:07:02

Bocs fiúk, ezt nem ide szántam, hanem a www.towleroad.com/ -ra.

Lord Snow 2013.06.27. 20:08:22

@J.László: Ahhoz képest főállásban tünteted ki a figyelmeddel "őket". Miért?

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.06.27. 20:08:28

@rozsé drazsé: impozans nevsor szo se rola de azt kene ertesere adni az elitnek hogy a nep "lampavas" allapotban van. Nem kell az eroszak senkinek, de vilagossa kell tenni hogy mindenre elszant a nep - eszre kell terjen az elit mielobb. Fidesz/mszp/ barki aki a kormanyrud kozeleben volt/van.

De ne legyenek illuzioink, erre a magyar nep nem lesz kepes, a fidesz megvette kilora. Epp most a trafik mutyival kotelezett el maga mellett megint egy rakas embert.

Wagеm 2013.06.27. 20:09:40

@Ј.László: Az egy buzi oldal, te köcsög!

J.László 2013.06.27. 20:10:02

@Lord Snow:
Ne túlozzunk. Hobbiból. Élvezetesnek tartom a ballib rinyálást. Engem szórakoztat.

Wagеm 2013.06.27. 20:12:04

@J.László: Szerintem te latexban szórakozol a legjobban, ha rád másznak hátulról.

J.László 2013.06.27. 20:13:12

@Lord Snow:
Pl. ha megnézed, most itt két J.László van.

Az egyik 2011. novemberében regisztrált, ha megnézed. Az vagyok én.

A másik J.László 2013.06.23-án regisztrált, ha megnézted. Nos, az az, akiről beszélsz: fizetett lecsókeverő.

Wagеm 2013.06.27. 20:14:08

@J.László: Mit magyarázkodsz buzi?

J.László 2013.06.27. 20:14:11

@Wagеm:
Ezt ne nekem mond. Az a nickemre részállt kisköcsög. Vele beszéld meg.

Lord Snow 2013.06.27. 20:15:07

@J.László: Ballib? Az ballib, aki nem örül, hogy most mások lopnak? Attól már balllibeződik az illető?

J.László 2013.06.27. 20:15:12

@Wagеm:
Értem. @Wagem vagy eredetileg.

J.László 2013.06.27. 20:16:05

@J.László:
Vagy a @Wagem-et is lenyúltad valakitől.

Ј.László 2013.06.27. 20:16:56

@Wagеm: Nem magyarázkodom, ez a hetero geci zizeg itt aki ellopta a nickemet. Majd a tiedet is ellopja a Fejesrob!

J.László 2013.06.27. 20:20:59

@Wagеm:
Magaddal levelezel? Ha megnézed a Sybille című filmet, abból kiderül, hogy egyszerre 7-8 személyisége is lehet valakinek. Ha neked csak kettő-három van, az talán gyógyítható.

Ј.László 2013.06.27. 20:23:26

@Wagеm: Például nekem kettő személyiségem van. Egyik a rendes családapa, a másik a latexes buzi.

Kim Jong Un 2013.06.27. 20:24:16

@hungarisztan: ja, csak a ferike altal megtermelt adossagot valakinek vissza kell fizetni, mert a zsido osztalytarsak nem hajlandoak.

Fеjesrob 2013.06.27. 20:25:35

@Kim Jong Un: Hülyegyerek! Azt az adósságot a nyugdíjasok élték fel.

J.László 2013.06.27. 20:31:53

Ahogy látom, a @Fejesrob nickre is ráregisztrált ez a fazon. Elmebeteg.

azbesztos 2013.06.27. 20:33:02

A cikkíró a Strabag, a Porr, vagy a Swietelsky (stb.) embere? Úgy tudom a a Kossuth teret, a Várkert Kioszkot sem a KÖZGÉP nyerte. Hogy az éveken át bődületes nyereséget kaszáló útépítőknél most változás van, az csak az eddigi nyertesek lobbijait bosszanthatja, de magukra vessenek, ha nem jól pályáznak. Úgy, hogy ócska hazugság, hogy mindent a KÖZGÉP nyer.

J.László 2013.06.27. 20:33:32

@J.László:
Három napja. Ez a csóka nem normális.

Kim Jong Un 2013.06.27. 20:41:28

@Fеjesrob: de ki vette fel? Csak nem a megyo/boszme/libas szentharomsag?

agyamputáltak 2013.06.27. 20:42:22

@hungarisztan: a lószart. a vikinek meg se kell vernie ezeket, hanem önként adják. sőt még a szaros seggét is nyalják, miközben átadják a "védelmi pénzt". és akkor ez az etalon :D szánalmas egy fajta ez a fideszesféle :)

agyamputáltak 2013.06.27. 20:44:31

@hopptarisznya: itthon aha :D téged jól beetettek :D

Reszelő Aladár 2013.06.27. 20:53:27

Ha 1 kormánypárt 1 év alatt 100 milliárdot rak el, akkor 23 év alatt 2300 milliárdnak kellene pártkasszákban lenni.
Kampányra nem kell ennyi. Ennyi pénze kb a leggazdagabb 100 magyarnak van, és nekik sem kp-ban, hanem üzletrészben és egyéb vagyonelemekben.

Amúgy egy megrendelés mögött rögtön a mutyit látni tipikusan hasonló, mint a fizetést alamizslának gondolni, illetve minden dolgozót naplopó tolvajnak. Az, hogy ezért a pénzért melózni is kell, majd adózni is...

Egyébként ha választani kell, akkor inkább a Közgép mint a Strabag (Alkotmányok költség, Strabag demokraták szövetsége, stb.)

Nero Bianco 2013.06.27. 20:56:13

@J.László:
"Trafik: egyáltalán nem biztos, hogy kár magyar vállalkozókat akár állami segédlettel is "helyzetbe hozni"."

Ja, helyzetbe hoznak 4-500 fideszest, és kibasznak 10 000 kisegzisztenciával.
Remek politika. :))))

Nero Bianco 2013.06.27. 20:58:03

@Reszelő Aladár:
"Egyébként ha választani kell, akkor inkább a Közgép mint a Strabag"

Ha választani kell, akkor inkább árajánlat, minőség és határidő.

DezInf 2013.06.27. 21:00:27

Ne lopkoggyátok már a nickeket.
Felesleges butaság.
Aki olvassa a blogokat az úgy is tudja ki kicsoda. Az adatlap meg árulkodik.
Amúgy meg tök zavaró, mert az ember azt hiszi,hogy vannak itt emberek akik egy nap alatt képesek megváltoztatni a véleményüket.
Valami ilyesmit írtál Robi nekem egy másik blogon.
Szerintem meg nincs az a pénz .......

Szóval ne kalózkodjatok ........ mer még a végén jól megszigorítják az internettörvényt, oszt csak párttagságival lehet majd netezni :)

Szabványok 2013.06.27. 21:29:44

@Szamiz67: Ne túlozz!
Ha hozzászólásodat olvassa valaki arra a hibás következtetésre jutna, hogy azok a tenderek, amiket a KÖZGÉP al- vagy fővállalkozásával nyernek, azok tízszeres árúak a szükségeshez képest.
Nem, ez butaság.
A tendereken mindössze kb. másfélszeresen felesleges a műszaki tartalom és 10-20%-kal több az ár a normálisnál.
Eredőben ez azt jelenti, hogy nem éri el a kétszerest a 'KÖZGÉP faktor'.

Konkrétan a Szajol-Püspökladányi vasútépítésben elég sok minden benne van, aminek nagy része szükséges. Korszerű biztosítóberendezések, ETCS-2, mivel ez európai korridor, 160-s pálya. Ezt senki a világon nem hozza ki 0,3M/m. (Egy korszerű állomási biztosítóberendezés 3-30MrdFt, hogy a pék faszába lehet ezt 0,3Mrd/km kihozni?)
Ráadásul a pénz legnagyobb része nem magyar cégekhez megy, mert korszerű biztosítóberendezést, ETCS-2-t nem tud csinálni magyar cég. Csak kavicsot kapálni. Orbán papa kőbányáinak csak aprópénz jut ehhez képest.

Szóval ne túlozzunk, max. másfél-kétszeres pénzt adunk ki egy jól működő országhoz képest. Ne túlozzunk, mert azzal hiteltelenítjük magunkat, támadási felületet adunk a fideszhívőknek.

Kim Jong Un 2013.06.27. 21:30:02

@agyamputáltak: de hala egnek a ti ballibbant vezereitek nem jonnek vissza mostanaban, es baromi jo nezni a szenvedeseteket! :D

Szabványok 2013.06.27. 21:37:59

@Nero Bianco: "Ha választani kell, akkor inkább árajánlat, minőség és határidő."
Természetesen mindig ezzel indokolják a győztest. Csak az a kérdés, hogy ki dönt ezekben a kérdésekben?
Én azt látom bajnak, hogy nem elosztottan mindig a legjobban érdekelt, a legjobban hozzáértő, hanem mindenütt a NIF. A NIF persze marhára ért mindenhez az útépítéstől a vasúti felsővezetékig.
Kiírja a tendert, kiad magyar nyelven ezer oldalt egy hónapos határidőre és az az ezer oldal csodálatos módon csak egyetlen vállalkozó által kielégíthető. Mert beleírják, hogy a szállítandó személygépkocsi hossza 4534mm és 4535mm között legyen és referenciaként meg kell jelölni hét magyar önkormányzatot, akik már legalább tízet vettek ebből a típusból, ettől a dealertől.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.27. 21:52:55

@Kim Jong Un: Ugye te wmiki vagy? Vagy a Gyurcsányadócsalózó köcsög? Rohadék troll!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.27. 21:54:38

@Fejesrob: 2/3-dal jobb? Csak mert a fidesz pont az ilyen mszp-s turpisságoknak köszönheti a 2/3-ot. És nem azért kapta, hogy tovább mutyizzon.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.27. 21:58:56

@hopptarisznya: Fúúú de egyszerű vagy. Az nem merül fel, hogy talán nem kéne lopni? Bizonygatod, hogy ha magyar lopja az adófizetők pénzét az jó? Komolyan elképesztő...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.27. 22:00:18

@J.László: De volt. Ezért bukott az mszp többek között.

Nero Bianco 2013.06.27. 22:15:00

@Szabványok:
"hanem mindenütt a NIF."

A NIF az a Közgép.
Onnan vitték oda az embereket.
Kiírnak maguknak pályázatokat oszt ennyi.

level 1 2013.06.27. 22:17:30

Sok kívülálló magyar átlaglúzernek persze fogalma sincs arról, hogy valójában mit jelent az, kormánypárti gengszternek lenni, aki tudja és akiről tudja mindenki, hogy ő nyeri a tendert.

Elmondom nektek: ha alvállalkozó akarsz lenni S. Lajosnál állami projekt ügyben, akkor "Micike" meghív egy beszélgetésre, de csak akkor ha viszel egy 10 millió forinttal kitömött aktatáskát. Enélkül nem kell jönnöd.
És majd a későbbi árbevételből is le kell passzolni 5-10%-ot.

Hát emberek, ezt jelenti valójában házi gengszternek lenni.
Minden alvállakozó tud róla, de senki nem mer a nyilvánosság előtt pofázni vagy bizonyítékot bemutatni.
S. Lajos, a keresztény hívő ember pedig abban látja önmaga lelkének teljes tisztaságát, hogy bezzeg a korrupt komcsik 20%-kal többet kértek a ciklusukban mint most ő.

Bell & Sebastian 2013.06.27. 22:25:20

Amióta a Gőzgép üzekedik minden tenderen, valahogy az uniós támogatások lassabban jönnek.

Nemcsak azt kell számolni, amit hazahúznak, hanem a tönkretett alvállalkozóiknak okozott kárt, az elmaradt beruházásokat és a szkmai inkompetenciát is.
Annyi a munkájuk, hogy képtelenek kézben tartani és finanszírozni a verklit, ezért alvállalkozókkal építtetnek mindent és velük is finanszíroztatják. Legfeljebb felragasztatják mindenre a logójukat, hadd higgye az újságíró, hogy saját erők.

Épeszű nem megy a közelükbe.

Akiket ezekkel a feltételekkel be tudnak állítani maguk alá, az a legalja mindennek.

A legkártékonyabb felállás, slendriánul megszervezve. Még hogy Simics zseni? Amennyire Al Capone, csak annyira. Egy lehetséges húzóágazatot ástak le a sárga földig az öltönyösgecik.

Jele sincs, hogy ez változna, így marad, szokja meg mindenki!

azbesztos 2013.06.27. 22:27:30

@Lucky Larry Silvеrstеin: Baromagyú. Azért nem nyernek az eddigi korruptak, mert most már nem jutalékért osztják a megbízásokat. Azok "pályázata" a tolvajbandának visszaosztandó jutalékkal megfejelt, közpénzekből fizetett, a "vállalkozók" egymással egyeztetett, pofátlan ajánlata volt. Vége a lopkodásnak elvtársak.

KopaszMercis 2013.06.27. 22:28:54

@Fejesrob:
Mi van cigány fattyú, vergődsz? :)

Bell & Sebastian 2013.06.27. 22:29:12

@Nero Bianco: A maga helyében mélyen hallgatnék. A szoclib NIF is magának húzott haza mindent, mindennek és mindenkinek szabott ára volt. Egyik kutya - másik eb!

Behajtó70 2013.06.27. 22:32:24

Érthető, hogy jobban örülnétek, ha a haverjaitok osztrák STRABAG-ja, vagy egyéb mutyicégetek nyerne, mindegy az, csak follyon külföldre a lé, mert abból a jó rész nektek megy.

Ugye effftársak! Vizisí, fakutya, titoktartás. Hányni lehet csak tőletek!

progressive attack 2013.06.27. 22:33:33

@J.László: szánalmas hogy az egész történetből ami ebben a szaros országban zajlik, ti csak annyit láttok, hogy BAL, JOBB, BAL, JOBB. kurvakibaszott módon nem erről van szó baszódjatok meg. szarjatok már rá hogy BAL vagy JOBB. GAZDASÁGról van szó.

GAZDASÁGRÓL

Tudjátok mi az? Honnan a faszomból tudnátok, hiszen kettőig nem látnak az emberek ebben a retek szarkupac országban. A lábatok alól kilopják a talajt, amíg itt fikázzátok egymást, hogy BAL meg JOBB.

Már leírtam többször, leírom újra: LEJÁRT annak az ideje, hogy a politika ennyire uralkodjon az életünkön. PÉNÜGYILEG, GAZDASÁGILAG kell olyan döntéseket hozni, melyek előre visznek bennünket. Szakadjatok már el a megrögzött baromságoktól és fogadjátok el, hogy MA nem az dönti el az ország sorsát, hogy milyen oldalról vitatkoztok. Csak a gazdaság számít. A gazdaság termékét kapod meg a számládra, azt adózod le és abból élsz. Kurvára nem abból hogy baloldali vagy jobboldali vagy e.

Néha már a fejemet verem a falba a dilettáns barmoktól akik nem elég hogy idióták, még szégyenszemre hangoztatják itt a marhaságaikat. És most nem csak arra gondolok, akinek a HSZére válaszoltam. Tisztelet a kivételnek, de gondolkodni képtelen barmok vitája zajlik MA MAGYARORSZÁGON olyan dolgokról mint trafik, mutyi és hasonlók.

EGY dolog számít: simicska alapjában ÁRT a magyar gazdaságnak, a mutyik alapjában ártanak a magyar gazdaságnak, az elmúlt 23 év alapjában ártott a magyar gazdaságnak, és aki ezt nem veszi észre az előbb tanuljon egy kis közgazdaságtant és utána térjen vissza pár év múlva véleményt alkotni. Addig meg kuss van.

Ébresztő emberek! Aki kiáll az ilyenek mellett, hogy simicska, meg közgép meg fidesz meg mszp az nettó hülye. A pénznek nincs pártállása! És abból élünk!

progressive attack 2013.06.27. 22:40:34

@Behajtó70: bazdmeg... most már nem tudom szebben mondani. Ezek szerint NEKED az a lényeg ebből az egészből, hogy hurrá most simicska lop nem a strabag? nem kibaszottul mindegy, hogy ki lop??? a lényeg nekünk zembereknek az hogy EL VAN LOPVA az a valami.

És ne haragudj, de kurvára nincs igazad. MERT EGYIK SEM JÓ ÁLLAPOT! Az sem ha a strabaghoz megy minden és az sem ha a simicskához.
Alapjaiban van baj a közbeszerzésekkel! És ha Neked az jó hogy most bármi is állandóan a közgépnek megy DUPLA pénzért, akkor te bizony egy beteg barom vagy barátom, aki szórja az adópénzeket.

Hát apukám nem tudom, mennyit adózol, de én kibebaszott sokat, és igenis felháborító az, hogy az ilyen politikai cégek uralnak mindent. Hívják akárhogy is. Az én adóforintomból azt várom el, hogy költséghatékonyan és jól működjön az állam. Úgy, hogy én mint adófizető abból részesüljek (kapjak szolgáltatást, utakat, infrastruktúrát stb). Hol élünk? Ennyire nagy itt tényleg a sötétség?

Vegyétek elő a golyós számológépet és tologassátok amíg megértitek, hogyan működnek a számok. Az ilyen niemandok miatt tartunk ott ahol tartunk. Európa segge ez az ország, és amíg azon vitatkoztok, hogy melyik a jobb a strabag vagy a közgép, és dejó hogy most a közgép lop és nem a strabag, addig európa segge is maradunk.

Illetve maradtok, mert az értelmesebbje elhúz innen a retkes faszba, csak azokat a szerencsétleneket sajnálom, akik ezt nem tehetik meg.

Bell & Sebastian 2013.06.27. 22:42:48

@Behajtó70: Ne aggódjon, a Strabag él és virul, csak másodvonalba kapja a megbízásokat. Ha éppen nem vették be a konzorciumba.

A német/osztrák és francia cégeket nem merik és nem tudják kiverni. Meg aztán adtak ők választásra többet is, mint eleget. Amit illik visszaadni.

Ha kitennék a szűrüket, az tulajdonképpen a támogatások felfüggesztésével járna, kötelező benntartani őket a buliban.

Meg aztán a hazai kapacitás és a hazai cégek finanszírozó képessége nulla, mivel ezeket a munkákat egy évre rá, utólag fizetik, a magyar cégek meg sosem lesznek képesek ilyen feladatokat elvégezni, mivel az adóprés kisajtolja belőlük az erre mozgósítható forrásaikat, megfelelő banki háttere meg csak a multiknak van.

Gyakran ugyanaz a tulajdonosa a banknak és építőipari cégnek és/vagy ingatlanfejlesztő vállalkozásnak. Ami logikus is azzal, hogy kisnyulak ilyen szinten nem játszanak.

Nero Bianco 2013.06.27. 22:51:43

@Bell & Sebastian:
"A maga helyében mélyen hallgatnék."

Te hülye vagy hozzá, úgyhogy azt mondasz amit akarsz, nagyívben szarom le.

Nero Bianco 2013.06.27. 22:52:32

@Bell & Sebastian:
"A maga helyében mélyen hallgatnék."

Te hülye vagy hozzá, úgyhogy azt mondasz amit akarsz, nagyívben szarom le.

polly graph 2013.06.27. 22:57:34

@[vipnolf]: jól beszélsz. Én is iszonyúan unom ezt a sok meddő vitát BAL / JOBB ügyben. Mintha valami tömeghipnózis alatt lennének az emberek, úgy statisztálnak ebben az oszd meg és uralkodj játszmában. Még fizetnek is érte.

J.László 2013.06.27. 23:09:17

@[vipnolf]:
Kicsit nyugodtabban. Így ez ember végig se olvassa.

Péklapát 2013.06.27. 23:10:28

Minden bizonnyal a jo kurva anyjat az osszes majomnak, aki egybol komcsizik, ballibezik es az elozo banda mindenfele hasonlo mocsoksagait hozza fel "ervnek" ha valakinek nem tetszik amit ez a tetu kormany csinal.
Attol hogy egy tenyerestalpas otvar utszeli kurvat nem vennel el felesegul, nem kovetkezik egyenesen hogy buzi vagy.
Olyan meg veletlenul se fordulhat elo, hogy valaki ugyanugy utalja(per pill jobban) ezt a mocskos maffia bandat, mint az elozot...

progressive attack 2013.06.27. 23:22:15

@Péklapát: az a legnagyobb baj, hogy most az a helyzet, hogy ha nem tetszik ahogy szíjjellop a fidesz meg nem tetszik ahogy csilliárdokat vágnak sebre a retek semmirekellő simics csikáék, akkor már ballib szoci bérenc vagy. pedig kurvára nem. mert a jelenlegi helyzet épeszű embernek nem tetszhet... én távol tartom magam a jobbtól és baltól is, de még hiszek benne, hogy létezik épeszű középosztály magyarországon! pártfüggeteln, pénzügyileg felvilágosult, tenni akaró, realista középosztály, akinek nem a saját zsebe a legfontosabb. nah az ilyen emberek nem tudnak kire szavazni.

jó éjt mindenkinek, van aki holnap dolgozni fog 8 órában, teljesen bejelentett munkabér után adózva.

Kim Jong Un 2013.06.27. 23:39:31

@[vipnolf]: jaj, ilyen szepen a libast meg senki nem irta korul. Neha kinezel a libavezer seggebol, hogy mi tortenik amugy?

progressive attack 2013.06.28. 07:18:52

@Kim Jong Un: grat... ismét sikerült kiragadni a mondandóm lényegét. gondolom te sem tudod mi a pénz. eltartott-e vagy? tán én tartalak el az adómból?

áruld már el nekem, hogy ha fél oldalon keresztül levezetem hogy nem érdekel a baloldal és a jobboldal és jelenleg nincs kire szavazni, akkor hogy fut nálad a képlet eredménye a libára? eléggé epic failt írtál és sikeresen leírtad magad... javaslom, hogy töröld le a narancsos szemüveged és nézz körül mi megy az országban.

Szamiz67 2013.06.28. 10:48:12

@Szabványok: Mi nem vagyunk egy táborban, én nem vagyok Fidesz ellenes, vagy Orbán ellenes, vagy Gyurcsány, vagy stb...., szeretnék egy normális országban élni és abba nem fér bele pár dolog, így a korrupció sem, ebben vagyok remélhetőleg sokakkal egy táborban.

Szamiz67 2013.06.28. 10:50:06

@Szabványok: A szakmai kiegészítésed egyébként köszönöm, de az autópálya kilométer költség egy meglévő vasútvonal felújításával összevetve még nagyságrendileg is erős.

Szamiz67 2013.06.28. 10:54:22

@J.László: Ez valami betegség, hogy emberek csak MSZP-ben (mi) meg FIDESZBEN tudnak gondolkodni? Mi a túró közöm van nekem Szanyihoz , Lázárhoz bameg? Képtelen vagy tőlük elvonatkoztatni és a saját értelmezési rendszeredre támaszkodni?

Szabványok 2013.06.28. 10:56:24

@Nero Bianco:
"A NIF az a Közgép.
Onnan vitték oda az embereket.
Kiírnak maguknak pályázatokat oszt ennyi."
Nem teljesen. Mert a KÖZGÉP emberei nem értenek mindenhez. Épp ezért keresnek maguknak egyrészt lojális hozzáértő embereket, másrészt a leendő nyertes pályázóval íratják meg a tenderkiírást. (A leendő nyertes pályázó természetesen az, aki a hatalomnak kedves, aki bevonja a Közgépet, aki tejel a Közgépnek, stb.)

Kim Jong Un 2013.06.28. 11:28:12

@[vipnolf]: a legnagyobb libbantak valljak magukat leginkabb semlegesnek, nevetseges, ahogy azzal kezditek, hogy nektek aztan se bal, se jobboldal, de bezzeg a rohadtorbandogoljonmegesabajnaikeneide...

Szabványok 2013.06.28. 11:35:01

@Szamiz67: "Mi nem vagyunk egy táborban,"
:-)
Biztos nem, mert én nem tartozok semmiféle politikai 'táborhoz'.

"én nem vagyok Fidesz ellenes, vagy Orbán ellenes, vagy Gyurcsány, vagy stb....,"
Én sem ezeket az emberek, vagy a pártjukat utálom, hanem azt, amit csinálnak.
Egészen konkrétan: Én, most azt látom, hogy az ország az elmúlt negyedszázad legrosszabb irányába megy. Ezért bírálom Orbánt, fideszt. Nem vagyok szocialista, nem vagyok baloldali, soha nem szavaztam az MSZP-re, konzervatív vagyok, keresztény vagyok, liberális vagyok. Hányingerem van, amikor a fidesz, a jobbik és az mszp egymásra licitálva ígéri a még nagyobb, még szociálisabb, még demagógabb rezsicsökkentést.
Nekem mindegy, hogy fidesz vagy mszp, Orbán vagy Bajnai, de olyan országot szeretnék, ahol az energia annyiba kerül, amennyibe kerül, ahol egyszerű, tisztességes szabályok, szabad verseny, szabadság, magántulajdon, minimális állam van. Ahol az embereknek nem kell politikával foglalkozni, hanem a saját dolgukkal.

"szeretnék egy normális országban élni és abba nem fér bele pár dolog, így a korrupció sem, ebben vagyok remélhetőleg sokakkal egy táborban."
Tökéletesen egyetértek, ilyen értelemben egy táborban vagyunk.
Három dolgot azért hozzátennék:
a) Korrupciómentes ország nincs. Amit lehet, hogy leszorítani a korrupciót egy elviselhetőbb szintre.
b) A korrupció leszorítása nagyon nehéz dolog. Ha egyszer egy ország közgondolkodásába beleivódott, a közerkölcs 'bocsánatos bűnnek' tartja, akkor csak nagy munkával és lassan lehet visszaszorítani.
c) A fentiek miatt én a korrupció visszaszorításának legjobb eszközének az állam szerepének minimalizálását, a szabadságot, átláthatóságot, szabad piacot és a privatizálást tartom. Egy magánembert, egy magáncéget nem lehet megvesztegetni, hogy drágábban vegyen autót.

Szabványok 2013.06.28. 11:37:07

@Szamiz67: Autópályákkal soha nem foglalkoztam, nem tudom milyen költség az indokolt és mi a nem. A vasutat jobban ismerem, tudom, hogy nagyon drága dolog.

Szabványok 2013.06.28. 11:46:34

@Kim Jong Un:
:-) Nem tudom mit is értesz azon, hogy 'libbant'.
Én magamat liberálisnak vallom, számomra a szabadság alapvető érték a társadalomban.
De ugyanígy alapvető értéknek tartom a társadalomban a magántulajdont. E két alapvető értékből természetesen a szabadversenyes kapitalizmus adódik, mint számomra legelfogadhatóbb társadalmi rend.
Mint ember erkölcsileg leginkább konzervatív és keresztény vagyok, mint ember.
Ismétlem nekem mindegy, hogy hívják a miniszterelnököt. A lényeg az, hogy legyen szabadság, magántulajdon, szabad verseny, kapitalizmus.
Nekem ne jőjjön senki 'rezsicsökkentéssel', 'megmentjük a devizakárosultakat', 'magyar föld ne legyen külföldieké', 'családi gazdaságokat akkor is, ha beledöglünk' és hasonló szöveggel. Se Bajnai, se Orbán, se Gyurcsány, se valami posztmodern, sötétzöld, alternatív idióta.
Nekem ne jőjjön senki ellenségképpel, hogy ez mind a cigányok, zsidók, négerek, németek, szabadkőművesek miatt van.
Én arra fogok szavazni jövőre, akiből kinézem, hogy a számomra szimpatikus politikát fogja képviselni. Nem érdekel, hogy mit csinált vagy mit mondott 20 éve, buzi-e vagy nem, mekkora a bankszámlája.

progressive attack 2013.06.28. 11:51:38

@Kim Jong Un: én nem mondtam ilyet. Kozgéprol es lopásról volt szó! De ha már a személyeskedés célravezetőbb : orbanék netto gazdasági analfabéták. Ezt már kismilliószor bizonyították... ktsgvetés módosítások, villámadók, szinte végzetes nemzetközi és hazai gazdasági sajtó megnyilvánulások...
Kiszámíthatatlan gazdpol, ami elűzi a tőkét... 300ftos euró.. soroljam még?

Nem állok egyik oldalon sem, gazdasági egyensúlyt és kiszámítható gazdaság politikát akarok, ahol lehet fejlődni, tervezni, jövőt látni.
Tudom, hogy ezt nehéz egy agymosás után felfogni, de nem erdekel a politika. Sem a narancs hordalék, sem a szánalmas mszp. Leszarom ezeket a senkiket, adófizető vagyok.

Szamiz67 2013.06.28. 11:52:39

@Szabványok: Én egyikhez sem értek, de józan paraszti ésszel, ha az egyik munka úgy kezdődik, hogy kb. 150 méter x 100 km-es sávban vedd fel a kapcsolatot a több száz földtulajdonossal állapodj meg velük, majd folytasd le a régészeti kutatásokat, mérd fel a vadjárást, a mezőgazdasági felüljáró igényeket, a csatlakozási pontokat, a vízrajzi problémákat, csapadékelvezetést és láss hozzá megmozgatni, lebontani sok százezer tonna követ, sziklát, termeled le a termőföldet, egyenlítsd ki a szintkülönbségeket, építs hidakat, felüljárókat., stb.
A másik hasonló léptékű költségre beárazott projekt pedig már 100 éve eljutott erre a szintre, azaz ezek a munkafázisok kiesnek, akkor ott valami nem stimmel.

Szabványok 2013.06.28. 12:54:11

@Szamiz67:
:-) Múlt századi a szemléleted!
Nem a telek, nem a földmunka a drága a vasútban. Hanem pl. az elektronika. Említettem, hogy egy modern állomási biztosítóberendezés 3...30MrdFt. számold ki, hány állomás van az adott vonalon és mérettől függően árazd be! Ez még csak az állomás, állomásközben, térközökben sem ingyé' van a biztosítóberendezés, a sorompó.
Ilyen beruházásoknál elég nagy költség a távközlés. Régente pár száz drótot ástak el a pálya mellett, manapság pár tíz drótot (elsősorban tápellátás számára) és jópár optikát.
ETCS-2 (Europian Train Control System.) Kurva drága, de kötelező. Többet között egy tök új, nagybiztonságú, redundáns GSM hálózatot (GSM-R, mint GSM-Railway) ki kell építeni a vonal mellett. A pályán mindenhová 'balíz'-okat kell tenni, amik közlik a vonattal, hol van. Ja és, mivel 30-50MFt a mozdonyra szerelendő párja és a MÁV 1500 mozdonyából 20-on van, ezért a hagyományos jelzőket, vonatbefolyásoló berendezéseket is ki kell építeni.

Ismétlem:
Nem tudom és nem is akarom végigszámolni Neked, de hidd el, hogy ezekben a pályázatokban nincs még egy kétszeres faktor sem! Amiből 1,3* szorzó a felesleges beruházás és egy másik 1,3* szorzó az extraprofit a csókosok, Közgépnek. Az, hogy ezt soknak tartod vagy kevésnek az a Te dolgod, de ennyi 2013-ban a vasút.
Drága mulatság a vonat, pedig ez még csak 160-s pálya lesz.
süti beállítások módosítása