Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

A rasszizmus margójára

2013. április 19. - Szarvas Norbert

Unknown.jpegEgy nagyon komoly témát szeretnék érinteni, amely a mindennapjainkban rejlik, és sokkal komolyabb annál, hogy politikai szakzsargonként funkcionáljon, és összevissza dobálózzunk vele. A rasszizmusról lesz most szó, és már az szomorú, hogy a téma 2013 modern világában is aktuális. Többek között gazdasági vonzata is  rendkívül jelentős, hiszen attól az országtól, vállalkozástól, vezetőtől, amelyiket/akit rasszizmussal vádolnak, elállnak az üzleti partnerek, ezáltal elesik az üzletektől, és erkölcsileg olyan mély gödörbe kerül, ahonnan elképesztően nehéz kilábalnia. Ez akkor is megtörténik, amikor mondvacsinált okokkal keveredik valaki a rasszizmus olvasztótégelyébe. 

Marketingesként számomra az egyik legcsodálatraméltóbb brandet és reklámokat – éveket és korszakokatbenetton-united-colors-of-benetton-small-71665.jpg átívelve – a United Colours of Benetton szolgáltatja, mely már a nevében is a rasszizmus elleni felfogást hordozza. Plakátjain pedig folyamatosan, évről évre fellelhetők azok a motívumok, amelyek még a legelfogultabb embereknek is egyértelműen megvilágítják, hogy bőrünk színétől, származásunktól és bármi mástól függetlenül ugyanolyan szív dobog bennünk, emberek vagyunk. Imádom ezt a márkát pontosan az üzenete miatt, amelyet, remélem, sikerül minél több emberhez eljuttatnom. 

A téma napjaink Magyarországán is aktuális: a gyűlöletkeltő és a különbözőségeket a végletekig kiélező, a külsőségekben és a származásban hibát kereső és találó momentumok sokasága, mellyel a társadalom egyre erőteljesebben teszi rükvercbe saját magát. A rasszizmus miatt évszázadokon át szenvedtek a különböző etnikumok. Mára azonban divattá vált a rasszistázás, politikai geggé, mellyel híveket lehet toborozni. Ezen a ponton mindenki úgy dobálózik a rasszizmussal, mint kislány a játszótéren a piros labdával. Ha valaki felemeli a hangját a másik ellen, és az a másik éppenséggel nem ugyanolyan bőrszínű, ugyanolyan vallású, akkor máris rasszizmussal vádolják.

Amikor egy férfi az utcán meg akar téged lopni, akkor az első fontos teendőd nem az, hogy megvédd magad, hanem hogy figyeld meg a kinézetét, majd mérlegelj. Ha roma (cigány – mely mára tiltott szó lett), zsidó, fekete, ázsiai, akkor nem szabad védekezned, mert biztosra veheted, hogy a híradóban benne leszel mint rasszista, aki fehér létére egy másik etnikumra támadt. Ha fehér az illető, akkor nyugodtan védheted magad, hiszen meg akart lopni.

A nagy egyenlőség leple alatt az iskolában a tanár nem bánhat egyenlően a gyerekekkel, hiszen ha másmilyen etnikumúra rivall rá, hogy tanuljon, akkor már rasszista. Ebben az országban lassan mindenki rasszista ilyen alapon. Sajnos ez a szó már-már súlytalanná válik, miközben sokkal mélyebb történelmi tartalommal bír, ennek pedig emlékeztetnie kéne mindannyiunkat arra a sok szenvedésre, melyet ez a buta és korlátolt nézet okozott. 

Ideje lenne a társadalom minden egyes tagjának odáig eljutnia, hogy mi, emberek mindannyian ugyanolyanok vagyunk. Ugyanolyan szív dobog bennünk, ugyanaz a vér éltet minket, és ugyanúgy nevetünk egy vicces dolgon. Ideje lenne kiszabadítani saját magunkat a rasszizmus rabláncából, és valóban mindenkit egyenlően kezelni mérlegelés nélkül. Az igazi rasszizmus az, amikor nem mersz valakit számon kérni a bőrszíne miatt, hiszen ezzel diszkriminálod a másikat, bántod a többieket, és pontosan az ellen cselekszel, amiért annyi ember adta életét.

Politikailag divatos a cigánybűnözéssel dobálózni! Én azt gondolom, hogy bűnözés van, nem pedig cigánybűnözés. Magyar állampolgárok követnek el bűncselekményeket, melyekért a büntetést – származásuktól és bőrszínüktől függetlenül – kellene megkapniuk.

A politikai elit minden egyes tagjának mélyen magába kell néznie és abba kell hagynia a rasszizmussal való féktelen dobálózást, hiszen amit ők csinálnak, azt veszi át a társadalom többi tagja.

Engedjétek meg, hogy saját élményemmel járuljak hozzá az egyenlőséghez! A folyamatos uszítások és a rossz tapasztalatok miatt egyre többen táplálnak negatív érzelmeket a cigányokkal szemben.

Emlékszem, 15 éves voltam, és segítettem édesapámnak egy 3 méteres gödörben a szakadó eső ellenére közüzemi lyukat fúrni egy 200 kilós „rakétával”. Ketten aligha bírtuk volna a csúszós, sáros gödörből kiemelni a rakétát. Ott nézte 10 munkás, hogy mit csinálunk. Mindegyik igazi „díszmagyar” volt (fehér bőrű), és egy cigány srác volt közöttük. Ő volt az egyetlen, aki odarohant hozzánk, és kérés nélkül segített, pedig nem lett volna feladata, semmi köze nem volt hozzánk, nem is ismert minket. A többiek jót röhögtek a szenvedésünkön és a bénázásunkon.

Ott és akkor végérvényesen megtanultam, amit az iskolában nem tanítottak meg nekem: nem a bőrszín vagy a származás határozza meg az ember jellemét. Nem szabad hagyni, hogy bárki megkérdőjelezze ezt.

Bob Marley hitte, hogy a gyűlölet és a rasszizmus gyógyítható. Szó szerint be kell oltani az embereket zenével és szeretettel. Egyszer egy béketüntetésen volt fellépése. Egy fegyveres csoport a saját házában támadt rá. Két nap múlva kiállt a színpadra, és énekelt. Valaki megkérdezte, miért. Ő ezt felelte: „Azok, akik rosszat tesznek a világban, nem vesznek ki szabadnapot. Akkor én hogy tehetném? Gyújts fényt a sötétben!”

Say no  to Racism:



A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr765235488

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Emberséget! 2013.04.20. 16:57:16

Nem kívánok Orbán zsidaja lenni....

Trackback: Emberséget! 2013.04.20. 16:57:15

Nem kívánok Orbán zsidaja lenni....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.04.20. 15:29:36

A rasszizmus nálunk nem előítélet, hanem tapasztalat. Te máshogy tapasztaltad gyerekkorodban. Jó neked. De az is igaz, hogy ate és az én gyerekkoromban, a kisebbségi nem mert lopni, mert nagyon elverték a rendőrök. Tudták, hogy mi a rend. Most csak azt tudják, hogy mi a joguk, de azt nem, hogy mi a kötelességük.
Mondom mindezt úgy, hogy én is szívesebben alkalmazok romákat fizikai munkára, mint fehéreket, mert ha dolgozni akarnak, akkor azt jobban csinálják.

mallac 2013.04.20. 15:43:04

Jobb lett volna ha óvatosabbak vagytok, el is lophatta volna a "rakétát"(??)az a cigány.

Holotattoo Elie · http://www.eliewieseltattoo.com/ 2013.04.20. 15:50:01

El is szívtatok egy békerakétát ennek örömére.

bigthereal 2013.04.20. 15:53:08

a cigánybűnözés nem bőrszín, hanem viselkedés kérdése

vannak fehér cigányok, akik úgy viselkednek, mint a cigányok, és vannak magyar cigányok, úgy viselkednek, mint a magyarok...

viselkedés, magatartás, attitűd, és semmi köze a a rasszizmushoz!

gerdo 2013.04.20. 15:53:39

"Többek között gazdasági vonzata is rendkívül jelentős, hiszen attól az országtól, vállalkozástól, vezetőtől, amelyiket/akit rasszizmussal vádolnak, elállnak az üzleti partnerek, ezáltal elesik az üzletektől, és erkölcsileg olyan mély gödörbe kerül, ahonnan elképesztően nehéz kilábalnia."

Ez a vonat mar elment. Igazabol mar par eve, de eltartott egy ideig, amig tudatosult a vilagban.

Anselmo 2013.04.20. 15:54:02

"Én azt gondolom, hogy bűnözés van, nem pedig cigánybűnözés."

Te rosszul gondolod.

"Magyar állampolgárok követnek el bűncselekményeket, melyekért a büntetést – származásuktól és bőrszínüktől függetlenül – kellene megkapniuk."

Származásuktól és bőrszínüktől függetlenül kapjak a buntetest. Arrol hogy tobbseguk cigany, nem a birosag tehet.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 16:10:07

a devianciát kell legyőzni. szerintem nyugodtan ki lehet mondani, hogy van cigány bűnözés, de ha valakinek ez kellemetlen, akkor mondjon mást. mondja azt, hogy a deviancia üldözendő. de akkor legalább ezt ki lehessen mondani nyilvánosan! az nem megy, hogy az utcán szaró hajléktalan, a bűnöző életmódú cigány és a bevándorló angliában, aki csak a segélyért jön át, évezze a jogvédők kritikátlan védelmét.

tegnap itt budán belebotlottam 5 romába, akik egy ház kerítését csinálták. rendes srácoknak tűntek, eszem ágában sem volt megijedni. a jobbikosok sem hiszem, hogy basztatnák őket például.

ennek kontrasztjaként ma kíváncsiságból hazafelé jövet benéztem a pesti csikágó legkeményebb övezetébe, a diószeghy sámuel utcába. az autóban féltem konkrétan...az amerikai filmek szlömjeinek jelenete élőben: utcán ácsorgó cigányok félmeztelenül, bandában a boltok előtt, zsebre tett kézzel hesszelő kanok, talán most szabadultak baracskáról.

nem kell mondanom, a két csoport nem ugyanaz. ez is cigány, az is, de világos, hogy melyikkel van a probléma.

az allee előtt meg a buszmegállók közvetlen közelében hajléktalan faszi alszik. neki ez a normális, de gondolom nem sznobizmus azt mondani, hogy ezt talán nem kéne.

zobod 2013.04.20. 16:17:30

Kapsz majd ezért hideget, és meleget is.

A brüsszeli kaszárnyákban az őrmester sorakoztatja az újoncokat.
- Flamandok jobbra, vallonok balra – harsogja. Kovács Péter, akinek a szülei ötvenhatban disszidáltak, egy darabig tanácstalanul topog, aztán kilép az őrmester elé:
- Őrmester úr, kérem, hová álljanak a belgák?

Pont így van az etnikai kérdés is, belgák nincsenek. Csak elvakult rasszisták, és elvakult polkorrektek.

rug82 2013.04.20. 16:29:25

A rasszizmus NEM előitélet, hanem tapasztalat... Amíg a cigányok napi rendszerességgel ölnek, rabolnak, gyilkolnak, addig cigánybűnözést emlegetni NEM rasszizmus, hanem a tények ismertetése....

willdataa 2013.04.20. 16:30:35

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Azok a legrasszistábbak akik a leghangosabban rasszistáznak:

www.youtube.com/watch?v=WYEXpsbbMTM

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

komplikato 2013.04.20. 17:23:42

@rug82: Gondolom ha a szlovákok szempontjából a 2000-es évek második felében dúló "magyar-bűnözést" elkezdenénk feszegetni, akkor kikérnéd magad, vagy lehazaárulóznád aki felhozza a témát. Rémlik? Egymás bandáit géppisztolyozták le, időnként a hírekben is felvillan némi kamu "X vállalkozót" lelőtték dumával tompítva. Szlovákia egy bizonyos részére 5-6 évig pór rendőrt ki sem küldtek, csak a TEK-hez hasonló tökig fegyverzett golyó álló mellényben feszítő egyedeket. Még sima diszkó razziához is.

(A dologtól nem független, hogy pont a déli-délkeleti részen a legnagyobb a munkanélküliség és ott több a csóró. Ehhez meg hozzá tartozik, hogy van egy tüsi a szlovákokban, hogy hátha vissza akarják szerezni a magyarok azt a területet ezért eleve nem telepítettek oda semmi nagyobb beruházást. Ok és okozat.)

komplikato 2013.04.20. 17:25:43

@roli101: "A rasszizmus nálunk nem előítélet, hanem tapasztalat."

Hát persze, persze. A legtöbb ember (simán megkockáztatom 80-90%) a büdös életben nem konfrontálódott cigány emberekkel (nem, a hangosan beszéltek a buszon NEM az), vagy soha nem volt zsidó főnökük, szomszédjuk, ismerősük ... még is marhára tudják a tutit. Nekem volt valós tapasztalatom nem is egyszer érdekes módon nekem sikerül ezektől elvonatkoztatnom.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.20. 17:26:56

Ez ilyen magyargyűlölő kulákírtós neonáci blog mi?

Magyarozni szabad mi? cigányozni meg zsidózni nem ?!

Mik vagyunk mi állatok, hogy velünk mindent lehet?!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.04.20. 17:27:58

Hitler pont ezért utálta a zsidókat.

eßemfaßom meg áll 2013.04.20. 17:48:51

@poszt "Mindegyik igazi „díszmagyar” volt "

te most rasszista vagy?

eßemfaßom meg áll 2013.04.20. 17:55:24

@komplikato: "A legtöbb ember (simán megkockáztatom 80-90%) a büdös életben nem konfrontálódott cigány emberekkel"

Nem kell feltétlen megtapasztalnod azt, hogy 80 évesen éjjel agyonvernek a nálad levő nyugdijmaradékért, aztán megeröszakolnak majd odaszrnak a szobádba, az is tapasztalat, ha napi rendszersséggel találkozol ezzel a témakörrel a kékhírekben.

Fogadjunk, hogy te pl nyugodtan bedugnád a fejed egy krokodil szájába, hiszen még soha nem harapta le a fejed krokodil. és nem vagy előítéletes rasszistanáci, hanem toleráns bázisdemokrata vagy.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.20. 17:55:48

@Con Storm: téged nem neveznélek állatnak, mert az komolyan sértené az állatokat.

Reszelő Aladár 2013.04.20. 17:59:02

A gond a szélsőséges jogvédelemmel van. Mára a kisebbséginek lenni plusz jogokat jelent a többséggel szemben. Ezzel szemben kötelességvédelemről nem beszélhetünk.

okosallah 2013.04.20. 17:59:57

Már titeket is elért a "Kulturális Marxizmus"? Akik ismerik a modern Marxizmus történetét (Gramsci, Lukács) azok tudják, hogy most is a hagyományos társadalmak szétverése a cél új eszközökkel.
Ilyenek a multikulti, diversity, nemzet-állam ellenesség, kereszténység ellenesség és a "relativizmus" bevezetése.
"Relativizmus"-nak az a lényege, hogy nincs se objektiv jó, se rossz mert mindenki egyforma értékű, a cigány pont annyit ér mint egy Nobel dijas.
A buzi házaspár pont olyan jó egy gyereknek mint egy anya és apa.

Most vannak "védett csoportok" (zsidók, cigányok, fekák, (USA) buzik, feministák, muszlimok stb.) és nem védettek.
A kiválasztottak ("haladók") a "politikailag korrekt"-gyűlölet ellenes cenzura védelme alatt állnak.

Aki ezt kritizálja az "rasszista" "náci" "fasiszta", "bigott" stb. és üldözendö.
Ez az USA-ból indult el és a Soros és többi hittársa anyagi támogatásával már az egész Nyugati világra kiterjedt.

Nálunk, a szokáshoz hiven azonnal lesznek "koppintók" akik minden nyugati őrültséget azonnal lemásolnak.
Lásd rapperek.

Ha valakit egyáltalán érdekel a kérdés, hogy honnan fúj a szél, gugli-ban nézze meg a "kulturális marxizmus" vagy "frankfurti iskola" cimszavakat.

Bolsi Buster 2013.04.20. 18:00:26

Megindító a dolgos cigányokról olvasni. Én is szeretem a sci fi irodalmat.

Ez a enetton ugye az a Benetton, ami török gyerekmunkásokkal varratja a szarjait....:)LoL

www.columbia.edu/itc/history/degrazia/courseworks/benetton.html

anarquista 2013.04.20. 18:06:37

habar ezen iras szandeka dicseretremelto, azt nem szabad elfelejteni, hogy mindig a tobbsegi tarsadalomnak, a privilegizaltaknak van a legnagyobb felelosegea kialakult helyzetben_es a jo liberalis szokassal ellentetben igenis beszelni kell egyes tarsadalmi csoportok problemairol(bunozes, munkanelkuliseg, kilatastalansag) csak meg kell erteni, hogy a kialakult helyzet a tobbsegi tarsadalom felelosege( osszekacsintos cinizmusa es a kisebbseg ellehetlenitese, kizarasa a tisztesseges megelhetest nyujto munkabol)_mind ezekre a problemakra, mind pedig a gazdasagilag erosebb nyugat terjeszkedesere ugyanugy hibas es kontraproduktiv valasz a kirekeszto magatartas(rasszizmus), a radikalis nacionalizmus, es a liberalis valasz is, mely behunyt szemmel, behuzott farokkal, valosagtol elszakadva asztal ala sopri a problemakat_igenis letezik idegengyulolet(zsidogyulolet, ciganygyulolet, bevandorlogyulolet, nyugati imperialista torekves) es ezekre nem kinal megfelelo megoldast a liberalis valasz_

komplikato 2013.04.20. 18:22:34

@okosallah: "A buzi házaspár pont olyan jó egy gyereknek mint egy anya és apa."

Szerintem ilyet egyetlen szakértő sem hazudna, maximum azt, hogy nem rosszabb, mint a mindenhol elburjánzott csonka családok és biztosan JOBB mint bármelyik árvaház.

Bolsi Buster 2013.04.20. 18:25:33

@komplikato: Attól nem lesz kevesebb csonka család meg árva hogy homokosok is nevelhetnek gyereket.

Az árvaság meg a csonkulás ellen ugyanúgy kell küzdeni mint a homokos családok ellen.

komplikato 2013.04.20. 18:33:41

"Az árvaság meg a csonkulás ellen ugyanúgy kell küzdeni mint a homokos családok ellen."

Nézd, van saját gyerekem, se homokos nem vagyok, nem érint a dolog, de nem igazán értem a párhuzamodat. Már pedig ha valaki nem árva, mert akár ilyen fura családja is van még mindig jobb, mint ha semmilyen nincs.

Fejesrob 2013.04.20. 18:35:03

Az ilyen blogokat nem értem. Leír egy csomó marhaságot, életszerűtlen helyzetet, majd bele illeszti a logikai láncába, mintha igaz lenne. Attól, hogy odahazudsz egy fogaskereket, az még nincs ott.

Az utcán kizárólag roma akar meglopni, nem ázsiai, így kár hülyének tenned magadat, mintha bárkitől félned kellene.

Senki nem határozza el, hogy rasszista lesz. A négerekkel szemben pld. nem vagy rasszista, ha néger száll fel a buszra, nem markolod meg a pénztárcádat, tehát a bőrszín mint ok, kiesik, marhaság.

Ha hajléktalan száll fel a villamosra, buszra, sem markolod meg a pénztárcádat, tehát a rossz szociális helyzet is kiesik.

Marad a cigány. A buszokon, villamosokon, köztereken CIGÁNY bandák vannak, az utcán 99%-os valószínűséggel CIGÁNYOK fognak cigit kérni és megtámadni, a házadban nagy valószínűséggel a CIGÁNY család lesz az, aki minden áldott nap balhézik és a rendőr nem mer intézkedni.

Persze lehet jönni azzal, hogy lehetne akár kínai is, de hát sohasem kínai.

Az pedig a magánügyed, ha te nem nézed, hogy cigányos házba költözöl, a buszon a vietnamitól tartasz, az utcán és a szórakozóhelyeken pedig a skinhedeket figyeled.

okosallah 2013.04.20. 18:50:57

@komplikato:
Nincs személyes tapasztalatom gyereknevelési területen.
Azonban egy gyerek nagyon befolyásolható a fejlődésében a környezete által: egy buzi környezet teljesen más értékrendet és szexuális fejlődést eredményezhet mint amit majd a többségi világban fog tapasztalni felnőtt korban.

Ez a homo propganda csak montanában indult meg igy a hatása csak 20+ év múlva lesz felmérhető.

Ez az egész kérdés politikai indittatású mert a homokosság mindig is létezett és senkit se érdekelt. Azonban most a nyugati poltikai vezetés nagydobra verte a dolgot mert a cél a társadalom feldarabolás és akkor a liberálisok (új-marxizmus) uralma globális lehet.

Erre is van már szakszó: "identitás politika". A lényege az, hogy ha egy társadalom homogén jellegét, kulturáját és közös célját megszüntetjük akkor az "oszd meg és uralkodj" elve alapján a balodal örökösen uralkodhat az egymással civakodó csoportok felett.

komplikato 2013.04.20. 18:55:02

@Fejesrob: Gondolom ezt mind a személyes tapasztalatra meg a nem létező statisztikákra alapozod ugye? Ehhez képest a 23-as buszon vagy a 4-es, 6-os villamoson simán vannak "fehér" zsebtolvajok. meg BMW-ben feszítő narkó nepperek se hipó fehérek, ááá dehogy.

Az utolsó tolvaj páros akit volt "szerencsém" látni működés közben, meg eleve erre a szép képre építette karrierjét. Oda áll a páros cigány tagja az áldozat mellé, aki ugye árgus szemekkel figyeli azt, mer' biztos lopni fog és közben a páros "fehér" tagja az aki majd elszalad a táskával. :D Igaz akkor és ott nem jött össze nekik, de nem azért mert az embereke nem ilyen könnyen megvezethetőek ...

vezér01 2013.04.20. 18:55:57

A "fiatalkorú bűnözés" fogalmát mikor fogjátok tiltani?

csavari 2013.04.20. 18:59:00

Szarvas Norbert

Rasszizmus Magyarországon kizárólag a bolsevik cigány zsidó söpredékkel azonosítható!

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.04.20. 19:06:07

@Fejesrob: én akkor szoktam markolni a pénztárcámat ha bulizósfiatalok szállnak fel a buszra

bulizósfiatal: kb az összes fiatal 18-35 évesig

okosallah 2013.04.20. 19:06:32

@Fejesrob:
Nem érted?
Ez az egész egy politikai baloldali kampány ami része a multikulturalizmus-diversity stb. neo-Marxista ideológiának.
A '68-as politikai generáció (Cohn-Bendit, Barroso, Schulz stb) képviseli az EU-ban, a szélsőbalos milliomos zsidók (Soros) meg az USA-ban.

Itt van Soros birodalom web oldala:
www.opensocietyfoundations.org/about/offices-foundations

Mind az 5 kontinensen vannak fizetett ügynökei akik nyomják a liberálsi multikulti-diversity sódert.

komplikato 2013.04.20. 19:12:57

@vezér01: Az veleszületett tulajdonság vagy a korral jár? :)

komplikato 2013.04.20. 19:15:21

@okosallah: Szakadt volna le a keze, amikor kiutalta a drága Viktorunk ösztöndíját! :D

A szélsőbalos milliárdos gondolom olyan ritka darab mint a cigány skinhead, bár utóbbi talán rossz példa mert egyet ismertem ... :D

bgp 2013.04.20. 19:25:58

@endike: nagyon sokat félhetsz :D

okosallah 2013.04.20. 19:37:11

@komplikato:
Én innen irok az Usákokból.
A szélső balos milliárdosok mind a Soros hitsorsosai akik a bankokat, tözsdét, Hollywood-ot és a médiát ellenőrzik. Ők terjesztik a szocializmust neked, és a kapitalista dohányt meg maguknak.
A "Soros" az egy gyűjtőnév a társaira.
A Soros a legnagyobb rabló kapitalista aki kommunista szerveket finansziroz.
Minden ott van a neten akit érdekel.
Ma már mindennek utána lehet nézni egy komputerrel.

Hefebier 2013.04.20. 19:38:30

@rug82:

Hány cigány ölt már meg?

Kettő?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.20. 19:44:57

@Hefebier: A dolgos magyar földművesek ellen elkövetett apartheid bűncselekmények uszító jellegű magyargyűlölő rasszista szaksava...

Egy eszköz volt, hogy a keresztény magyar embereket irthassák és vagyonukat elvehessék!

Hefebier 2013.04.20. 19:45:05

@eßemfaßom meg áll:

Hát a bostoni maratonon sem indulnék. Ott nagyon nyírják a cigányokat.

Hefebier 2013.04.20. 19:48:51

@Con Storm:

A dolgos magyar földművesek? Jobbágy? Kulák?

Hefebier 2013.04.20. 19:51:44

@bigthereal:

Nem. Hapci. Egészségedre.

prolee 2013.04.20. 19:58:52

@komplikato: Azt a cigání skinheadet, aki Marion Cosmat leszúrta?

Fullánkos Algol 2013.04.20. 20:01:06

Amikor előbb-utóbb lesz egy olyan átalakulás ezen a kontinensen, amelyik a magyarok életlehetőségét többszörösen csorbítja majd mint bárki másét – úgy mint az itteni rendszerváltás a cigók munkahelyeit –, és mikor majd ezután a magyarok úgy gondolják hogy maguknak szolgáltatnak igazságot ha már mások pont beléjük törlik a lábukat, és amikor ezek után ki fog majd alakulni a magyarbűnözés mint európai politikai jelszó, na akkor bennem sajnos már egy szikrányi együttérzés sem lesz a magyarságfogalmat mára kisajátítókkal szemben.

Nazarin 2013.04.20. 20:03:24

@okosallah: Na ezért nem volt érdemes kivándorolnod.

Bolsi Buster 2013.04.20. 20:07:14

@Fullánkos Algol: Legalábbis régen ezért dolgozol zsidófattyú. De ne keverd a beteg fantáziádat a valósággal.

Jolka40 2013.04.20. 20:07:17

@balage_81 reloaded: Az emberi faj a nemi jellegei alapján nőkre és férfiakra oszlik. Aki úgy fogalmaz, hogy "kan", az bizony rasszista. Rasszistának lenni pedig szégyen (kellene, hogy legyen).

Hefebier 2013.04.20. 20:10:47

Csak kérdés. Azt valaki komolyan gondolja, hogy a cigány bűnözés megoldása, a legyilkolásuk?

Ha nem, mit kellene tenni?

Lajosforras 2013.04.20. 20:13:16

@balage_81 reloaded: épp a diószeghy, magdolna és a lujza utcákat kívántam felajánlani a posztolónak gyakorlati tapasztalatszerzés céljából,mielőtt a 226. megmondóemberkét kifejti a véleményét a témáról.
más. a problémát pont ezek a posztok generálják. a rendes, dolgos cigányokkal senkinek semmi baja. egyszer. a rasszizmus a világ minden táján fellépő teljesen természetes jelenség,nem ezt kell elítélni,hanem az ezt kísérő erőszakot. ha nem tudom rosszul, a rasszizmus elleni törvény alapján eddig csak cigányokat ítéltek el...

Bolsi Buster 2013.04.20. 20:13:36

@Jolka40: Az emberi faj a nemi jellegei alapján nőkre és férfiakra oszlik.

- De már nem sokáig, készül az EU direktíva.

_most_ 2013.04.20. 20:16:59

@Fejesrob: xd, kimaradt a szokásos zsidózásod a kommententből, persze így is mindenki tudja, hogy csak egy ostoba náci vagy.

Fullánkos Algol 2013.04.20. 20:25:53

@Puskát kellett volna hozni: zsidót bennem kizárt hogy találj, ellentétben a fajtáddal. további szép álmokat paraszt, a kisujjamat sem mozdítom én az ügyetekben, viszont látom már amikor ketrecben lesztek kiállítva.

khmm... 2013.04.20. 20:35:34

@Reszelő Aladár: Jól beszélsz! :-)

És még kiegészíteném azzal, hogy a pozitív diszkrimináció azoknak kőkemény NEGATÍV diszkrimináció, akik abból nem részesülhetnek.

Nem bőrszín alapján kéne osztogatni a pénzt, meg pozitívan diszkriminálni, hanem TELJESÍTMÉNY ill. anyagi rászorultság alapján.

Röhej, hogy egy szegény de tehetséges gyerek azért nem kaphat bizonyos ösztöndíj-jellegű juttatásokat, mert ő nem cigány. :-(((

Fejesrob 2013.04.20. 20:35:50

@_most_: Szerintem inkább mindenki inkább azt tudja, hogy te vagy egy ostoba bolsi.

Ugyanis a magadfajta nácizó seggfej ismerős volt már a többség számára a kommunizmusból is.

Fejesrob 2013.04.20. 20:37:41

@okosallah: Ne terem ezeknek babér. Főleg, hogy nézd meg micsoda seggfejek ezek.

Fejesrob 2013.04.20. 20:38:58

@komplikato: Teljesen a magánügyed, hogy te a hatoson a "fehér" zsebtolvajoktól félsz, de mondjuk érvnek elég röhejes.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.20. 20:41:30

@Fejesrob: sajnos nem annyira. Már több helyen, többször leírtam. A jelenlétemben kétszer próbáltak lopni. Egyszer tőlem, egy szőke kis hímringyócska és még ő volt felháborodva, mikor szóltam a rendőröknek, egyszer meg a párom táskájában próbált turkálni egy huszonéves kis féreg úgy, hogy az aluljáró lépcsőjén befurakodott közénk. Az se cigány volt. Ennyit az elméleteidről te féreg!

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.20. 20:42:39

@khmm...: ebben viszont igazad van, ha tényleg így van. Nem tudom, hogy egy tehetséges cigánygyerek könnyebben jut-e segítséghez, hogy tanuljon, mint egy nemcigány, de ha könnyebben, az disznóság.

Fejesrob 2013.04.20. 20:46:55

@álfirkász: Hogyne épp ezt a férget lopják meg, mint aki te vagy.

Szerintem inkább te akartál meglopni másokat.

bigthereal 2013.04.20. 20:47:59

@_most_: érvrendszered lenyűgöző...

kennyking 2013.04.20. 20:48:27

Cigányt gyűlölni nem rasszizmus.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.20. 20:52:47

A szürrealizmus is... művészet állítólag...

De ki hiszi el a cikkben írtakat? Magyarok nézik, amikor a kisebbségiek dolgoznak?!

Lehet még sosemláttak ilyet és ledöbbentek.. földbegyökerezett a lábuk ettől a szűrrealista helyzettől...

Fejesrob 2013.04.20. 20:53:07

@bigthereal: Ja, ez a csákó ilyen érvrendszerrel legfeljebb arról győzi meg a másikat, hogy ő mekkora seggfej.

khmm... 2013.04.20. 20:53:52

@álfirkász: Nem akarom szétbarmolni a blogot, csak egy linket dobok, végigolvashatod a bőrszín alapú támogatásokat:

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=124009857&t=9005529

És ez korántsem az összes, csak egy kis "szelet".

Ritók Nóra is írt egyszer a blogján erről... Hopsz, meg is van:

nyomorszeleblog.hvg.hu/2011/01/23/159-osztondij-ciganygyerekeknek/

Csak a végét idézem:

"Valakitől azt hallotta, hogyha egy gyerek jól tanul, ösztöndíjat kaphat. Valami MACIKA ösztöndíjat. Valaki azt mondta, már a 3.5-es átlag is jónak számít…..a fiúnak alig van négyese. Nem tudok valamit erről, hol kell szólni, hogy ők is kaphassanak?

Szégyellem megmondani neki az igazat, azt, hogy ők nem jogosultak. __Mert nem cigányok.__ Csak szegények. Ugyanannyira, mint a településen a cigányok. De még nem úgy élnek. Még nem.

De lehet, hogy ez csak idő kérdése."

_most_ 2013.04.20. 20:56:41

@Fejesrob: ostoba náci, mikor esik már le, hogy a fajtádat Európában nem látják szívese, előbb fogtok eltűnni az országból, mint a cigányok.

_most_ 2013.04.20. 20:57:29

@bigthereal: nácik ellen nem érvelek, úgyse értenék :D

Fejesrob 2013.04.20. 21:04:02

@_most_: Hagyjuk már haver. Te nem azért nácizod a másikat, mert az tényleg náci, hanem azért, mert annyira ostoba vagy, hogy képtelen vagy érvelni.

Amúgy pedig el lehet képzelni mi lenne. Marad a magadfajta és a cigányok. Mehetnél csicskának te ostoba, bár szerintem te amúgy is az a fajta vagy.

_most_ 2013.04.20. 21:07:33

@Fejesrob: félreértesz nem másokat nácizok, csak téged, mert számtalan kommenteddel rászolgáltál erre, gondolom frusztrál, hogy csak a zsidók rabszolgája vagy és ez ellen nem tehetsz semmit.

Holotattoo Elie · http://www.eliewieseltattoo.com/ 2013.04.20. 21:08:59

@Fullánkos Algol: Megfigyeltem, hogy a zsidó az rögtön nemzsidó lesz, ha rákérdeznek. Te is ilyen ál-nemzsidó vagy?

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2013.04.20. 21:09:54

@_most_: max. az a parazita fajtád nem látja szívesen... De ez csak öröm nekünk, náciknak. :P

Mesterlövész 2013.04.20. 21:13:08

Ha már itt tartunk, én azokat a fehér polgártársakat sem tartom a szívem csücskének, akik 2 emeletes szlovák rendszámos BMW X6-osokkal és ehhez hasonló monstrumokkal furikáznak (persze városban, ha már terepjáró!) és természetesen közük sincs a szlovákokhoz.

Fejesrob 2013.04.20. 21:13:20

@_most_: Beteg vagy te haver. Vagy nagyon ostoba.

Brix 2013.04.20. 21:13:51

A cigánybűnözés mellet a fideszbűnözés is nagy probléma. Azokból 100 milliárdokból ami a fidesz közeli cégeknek megy, fel lehetne emelni a cigányságot és a pereme szorult rétegeket. Amíg a mostani társadalmi folyamatok lesznek: lecsúszó, elszegényedő középosztály és növekvő szegények, addig növekedni fog a rasszizmus is

_most_ 2013.04.20. 21:16:13

@Fejesrob: látom kifogytál a frappáns válaszokból, miért nem mesélsz inkább valami könnyfakasztó történetet, hányszor raboltak ki, vertek meg cigányok?

Fejesrob 2013.04.20. 21:22:22

@_most_: Ugye nem baj, ha nem veled beszélem meg?

OK, le ostobáztalak, de azért ez ne tévesszen meg, ez nem azt jelenti, hogy beszélgetünk.

Na húzz a vérbe:)

Fejesrob 2013.04.20. 21:27:06

@Brix: Azzal együtt, hogy létezik, nem hiszem, hogy ennyiből fel lehetne emelni.

Megdöbbentő, hogy milyen segítséget kap egy cigány, ha ki akarja magát vakarni a szarból. Amit egyébként meg kap akkor is, ha úgy dönt, marad.

Egy kis faluban az alábbiakat:

1. Ingyen ruha, cipő
2. Ingyen reggeli, ebéd
3. Személyre szabott különórák, a tanár ezekért külön díjazást kap. (Angol nyelv is, általános felső tagozatban).
4. segélyek.
5. Közmunka

Ez nem a Fidesz kormány "vívmánya", megvolt már Gyurcsányék alatt is. A közmunka is.

Bolsi Buster 2013.04.20. 21:27:33

@Brix: Ja, a britek, spanyolok és franciák is jól felemelték a cigányokat. Pedig ott tizedannyi sincs. A deportálás olcsóbb és jobb.

Fullánkos Algol 2013.04.20. 21:29:31

@Holotattoo Elie: ó hogyne, ha te mondod :D öröm nézni ahogy vetődtök az árnyékokra, ezt a kutyámban is imádtam :D

_most_ 2013.04.20. 21:29:39

@Fejesrob: xd, szarkazmus volt, egyébként se beszélgetek nácikkal, arra akartam célozni, hogy vannak a magadfajtáknak is internetes oldalak, ott biztos megértő fülekre találna a gonosz cigányokról szóló szívszorító történeteid.

Fejesrob 2013.04.20. 21:31:39

@_most_: Én nem írtam le egyetlen történetet sem, a te fajtád írja megható történeteit nem cigány résztvevőkkel.

Kinek írjam, neked? A többinek pedig nem kell leírni.

Bolsi Buster 2013.04.20. 21:34:33

@_most_: Miért olyan hely is van ahol a dolgoscigányos sci-fi-det szó nélkül hagyják, zsidó?

Fullánkos Algol 2013.04.20. 21:35:49

@Holotattoo Elie: nah szép álmokat, vége az etetésnek

eßemfaßom meg áll 2013.04.20. 21:40:35

Elmondom hogy van ez.

van az a párezer ultraliberális akiket mindig fehérek rabolnak ki a villamosok, akinkek a magyar szomszédjuk iszik, veri az asszonyt és akiket ettől a mocsok alkoholista ingyenélő magyar bandátol a dolgos cigányszomszéd véd meg rendszeresen.

meg van a többi sokmillió ember (nem csak itthon, hanem miondenhol a világban ahol megjelentek a dolgos cigánykezek) aki rasszistanáci

bigthereal 2013.04.20. 21:41:15

@_most_: nagymamámhoz 3 hónap alatt kétszer törtek be cigányok...

kell még történet?

_most_ 2013.04.20. 21:49:04

@bigthereal: nem, meggyőztél, a rendkívül olvasmányos és realisztikus történeted megvilágosított, most már tisztán látom, hogy minden betörést cigányok követnek el, nélkülük nem lenne bűnözés, lehetne valami olyasmi törvényt hozni, hogy a cigányok nem jöhetnek át Nyugat-Magyarország területére, legyen Kelet-Magyarország az övék, az a régió úgy is csak visszahúzza az országot.

okosallah 2013.04.20. 21:49:09

@Nazarin:
Hihetetlenül intelligens posztodat nagyra értékelem.
Mesélj, mit tudsz még rólam?

@Fejesrob:
Nem vagyok optimista. Évtizedekig éltünk seggfejek brutális, fizikai elnyomása alatt és sokan még tapsoltak is nekik.
Ezek az új-marxisták (liberálisok) már árnyaltabb eszközöket használnak: a társadalmi megfélemlitést amit ez poszt 100%-ban igazol.

Nem jön az ÁVÓ. Helyette jön a megbélyegezés, az erkölcsi kiközösités és cimkézés.
Mindenki "rasszista", "náci" "homofób" "idegen gyűlölő", fasiszta, bigott...stb. aki ki meri nyitni a száját.
Nyugathoz képest nálunk még van ellenzék de ott a Politikai korrektség megsértéséért azonnali elbocsájtás jár mint a német politikus, Sarrazin.

Amiről otthon keveset tudnak, hogy az EU törvények értelmében sittre lehet vágni aki idegen-ellenes vagy rasszistának minősülö "aktust" követ el a komputerén.

A törvény:
conventions.coe.int/Treaty/en/Treaties/Html/189.htm

Az "aktus" akármi lehet. A gáz otthon nálunk a tudatlanság. Senki se ismerteti az emberekkel ezeket a szabadságjogokat korlátozó EU törvényeket.
Teljesen bevették az emberek a kamu szabadságról szóló mesét.

Itt lehet olvasni ángliusul részletesen az EU "gyűlölet beszéd" törvényekről, országok szerint.

www.legal-project.org/issues/european-hate-speech-laws

Egyre rosszabb lesz.

Éhes_ló 2013.04.20. 21:55:14

Politikailag korrekt újbeszél maszlag nem fedheti el az antropomorfológia és orvostudomány által által évszázadok óta kutatott, feltárt, megismert és mért különbségeket ember és ember, rassz és rassz, népcsopor és népcsoport között, amit minden orvostanhallgatónak meg kell tanulnia és mérnie, alkalmaznia kell tudnia.

No ez nem PC tudomány, nem is esik sok szó róla sehol.

De ha szociológiai kutatásokat vizsgálnál a PC blabla mantrázása helyett, akkor tudhatnád jelentős különbségek vannak ember és ember között, melyeket a származása, családja, neveltetése, környezete határoz meg.

No ez sem PC tudomány, nem is esik sók szó róla itt sem.

A kriminológiáról nem is szólva.
Nos az ma Pc okokból teljesen kutathatatlan Magyarországon.
Érdekes, hogy máshol nem.

Vajh miért ez a szemérmesség?

Pont ez az, ami miatt a postod és a PC blablád nem ér szart se.

reccs 2013.04.20. 22:00:47

Esetleg egy megható sztorit a jobbikosról, aki nem tolvaj gazaember? Mert tisztességes cigányt már láttam, de tisztességes jobbikos nincs.

Holotattoo Elie · http://www.eliewieseltattoo.com/ 2013.04.20. 22:18:50

@reccs: Nem a hosszúorrú zsiráfokra gondolsz? :-) Én azokból nem láttam egy becsületest se. Még az oroszlán is elkerüli őket a szavannán.

Éhes_ló 2013.04.20. 22:28:37

@Mesterlövész: _Bécsben lehet kávézóm, régiség kereskedésem (mint a postamacinak), lehet cipruson offshore cégem, mint simornak, Luxemburgban befeketetési vállalkozásom mint elqrónak és libás haverjainak, lehet-e peresz hitsorsosaihoz hasonlóan a birtokomban Lengyel- és Magyarország felvásárolva, vagy csak a tót atyafiaknál céget alapítók magyar állampolgárokkal van gondod neked és a rogán haverodnak?
Soroson, a mercin és audin túl lehet esetleg magyar embernek is más országban vállalkozása, vagy ehhez engedély kell egy magadfajtától?

Most komolyan, hallottál már a tőke és munkaerő szabad áramlásáról, vagy ez valamiféle brüsszeli maszlag szerinted?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.20. 22:29:19

@Fejesrob: jelzem, te vagy a héten a második, aki ellen feljelentést teszek nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt!

Reactor 2021.10.08. 22:56:08

Senki nem születik rasszistának, hanem tapasztal. A saját tapasztalatot meg nem fogja felülírni libbancsok nyivalgása, akik ötven kilométernél közelebb sose mentek a védenceikhez. Az előítéletek nem viccből alakulnak ki, minden legendában van kisebb-nagyobb igazság. Amíg pedig a problémára nem lesz végleges megoldás - mondjuk nagy kaliber - addig csak egyre több lesz a "rasszista". Ezt garantálom.

@komplikato: Ott kezdődik a mese, hogy a sloták majmoknak eleve semmi keresnivalójuk nincs ott.
Aztán: te mennyire adsz hitelt egy olyan népnek, akinek nemhogy történelme,de saját kultúrája, hazája sincs, nem is volt, mindent másoktól loptak össze, egy kicsit a csehektől, egy kicsit tőlünk, egy kicsit innen, egy kicsit onnan, és közben habzó szájjal gyűlölnek mindenkit? Rohadt csehek, rohadt magyarok, rohadt nyugatiak, rohadt mindenki, egyedül ők normálisak ugye...
Ne azt nézd, hogy mit mondanak, hanem hogy kik mondják. Örülök, ha segíthettem.
Valós tapasztalatod? Neked? Velük? Na tudod ám kit etessél a hazugságaiddal.

@Jolka40: A "kan" nem vonatkozik semmiféle rasszra, tehát nem rasszista szitokszó. Akkor se, ha nagy erőkkel próbálsz hidat verni közéjük.

@_most_: Megvolt a napi nácizásod, remélem jó nagyot sikerült élvezned rá!
Menjél nyomassál egy kis Wolfenstein 3D-t, aztán ránts rá párat Wiesenthal tokmány fejére is, te nagy naccivadász, te.
Ótvar selejt.
süti beállítások módosítása