Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Hajléktalanokért aktivizálnak?

2013. november 15. - Szarvas Norbert

hajlektalan2.jpgNéztem a tévében, ahogy újfent aktivizálták magukat azok az aktivisták, akik a hajléktalanok jogaiért küzdenek, akik nem akarják elfogadni, hogy Budapesten a közterületekről kitiltják az oda nem való elemeket. Jogot akarnak olyanoknak, akik nagyrészt lemondtak a jogaikról. Emberségesnek emberséges cselekedett értük küzdeni, csak éppen a többi emberrel szemben embertelen, hogy meg akarják akasztani a közterületekről való kitiltást, Budapest rendbetételét. Néhány gondolat:

Tüntetők szállták meg a budapesti városházát, hogy megzavarják a közgyűlést. Azt akarták elérni, hogy a képviselők ne szavazzanak arról a javaslatról, amely szerint egyes közterületekről kitiltanák a hajléktalanokat. A tüntetés miatt nem is kezdődött el időben a szavazás.

Budapesten dolgozom és közlekedem a nap 12 órájában.

Fantasztikus, hogy a vásárlóerő paritásban arányosított európai szinthez képest drága (legdrágább?) budapesti tömegközlekedési bérletet megvásárolva kénytelen vagyok megfulladni a buszon/villamoson, mert egy hajléktalan felszáll és elviselhetetlen a bűz. Kénytelen vagyok beletörődni, hogy a buszon nem lehet leülni, mert sokszor odahugyoznak a hajléktalanok, de minimum leülnek és bepiszkolják az üléseket. Fantasztikus, hogy ezekre a baktériumtenyészetekre kellene leültetnem a gyereket, átadnom a helyet a várandós kismamának és aggastyánnak egyaránt. 

Fantasztikus, hogy a parkokba nem tudok lemenni sétálni, gyereket levinni játszani úgy, hogy ne esnénk át hajléktalanok csoportjain. Kénytelenek vagyunk végignézni, ahogy emberek életvitelszerűen használják parkjainkat, játszótereinket. A probléma a fertőzések terjesztése. Nem tudunk teljes biztonsággal és undor nélkül bármilyen fővárosi padra leülni. Nem lehet békésen aluljárókban közlekedni, hiszen mostanra az aluljárok jelentős részét belakták a hajléktalanok. 

Teljesen megértem az aktivistákat, hiszen a hajléktalanok is emberek, ráadásul bármikor történhet az életünkben olyan fordulat, aminek következtében mi magunk is kénytelenek lennénk ezt az életvitelt elkezdeni. Ugyanakkor az aktivisták, védnökök és mindenki, aki küzdeni akar a hajléktalanokért megpróbálhatná megérteni a másik oldalt is. Meg kellene érteni, hogy attól mert emberek, még mindig büdösek, piszkosak és elviselhetetlenek. A megoldás nem azért küzdeni, hogy a hajléktalanok tovább rongálhassák Budapestet, a tömegközlekedést, az utcákat. A megoldás az lenne, ha lehetőséget biztosítanának ezen embertársak társadalomba való visszaintegrálódásához.

A probléma az, amit nehezen akarunk beismerni, hogy a hajléktalanok jelentős része egyáltalán nem akar "normális" életet élni. Ő továbbra is hajléktalan akar lenni, ezt az életvitelt akarja folytatni. Erről már számtalan interjú készült hajléktalannal, aki elismerte, hogy nem szívesen menne már el dolgozni, épülne vissza a társadalomba. De ez mindenkire általánosítható? Nem.

Pontosan ezért nehéz olyan rendeletet hozni, ami mindenki számára elfogadható lehet. Ebben az esetben viszont a demokrácia alapigazságából kiindulva minden esetben a többség érdekét kell nézni. A többség érdeke pedig egy tisztább, egészségesebb és biztonságosabb Budapest. Másrészről nem árt felidézni, hogy vidéki városok szervezetten és titokban hoztak/hoznak fel Budapestre hajléktalanokat, ezzel megszabadulva saját kötelezettségüktől. Budapestnek nem csak a Budapesten hajléktalanodott emberekre kell megoldást találnia, hanem több vidéki térségből érkező hajléktalan helyzetére is, amihez nincsen megfelelő anyagi kapacitás.

Budapest kerületei a saját hajléktalanjaikat képesek lennének elszállásolni és visszavezetni őket a társadalomba a perifériáról. De ugyanezek a kerületek képtelenek országos problémát megoldani, míg mások az utaztatással költséget csökkentenek. A főváros mostani döntése, ami 14 kerületben kizárja a közterületekről a hajléktalanokat, olyan ki nem mondott társadalmi érdekek alapján született meg, ami gátat szabhat a vidékről érkező hordáknak, ami tisztábbá és élhetőbbé teheti a fővárost az ottaniak számára, és ami egyértelműen szűkíti a hajléktalanok életterét, ezáltal visszalökdösve őket a társadalomba.

Mostanáig hajléktalannak lenni sokak számára a tökéletes szabadságot jelentette. Budapest pedig a tökéletes játszótér, ahol kedvükre élhettek nomád módon. Egy ilyen szabad rendszer nem védi meg sem a lakosokat sem azokat a hajléktalanokat, akik nem saját döntésük miatt kénytelenek így élni, akik hajlandóak lennének dolgozni és új életet kezdeni. Amint az élettér szűkítve van, biztosak lehetünk abban, hogy csökkenni fog a budapesti hajléktalanok száma az elkövetkező években. Ez a szám addig fog csökkenni, amíg a kerületek saját hatáskörben képesek lesznek ellátni bajba jutott társainkat (hajléktalanok), és sikeresebben tudják felvenni a harcot ezzel az életformával, sikeresebben tudják az embereket megsegíteni.

Minden vágyad, hogy kijavíthass? Eljött a te időd!


Amennyiben helyesírási hibát vagy elütést észlelsz, akkor kommentbe írd le a megoldást és bekerülsz a cikkbe! 

 

Például:

Cikkben: Amenyiben helyesírási...

KisPista komment: Nem amenyiben hanem amennyiben

Javítás: Amennyiben (j. KisPista) helyesírási...

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr685633934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mz//iksz 2013.11.16. 09:32:32

Nagyon meglep, hogy az indexen egy a hajléktalan rendeletet nem bíráló blogot találok. Mi történt?

♔bаtyu♔ 2013.11.16. 09:40:38

Engem pedig a cenzúra lep meg. Pedig mindössze annyit írtam, hogy más országokban, USA, Ausztria sitt jár azért, ha valaki nem jó helyen hajléktalankodik.

Persze megértem, ki lehet dobni a posztot, miszerint itt diktatúra van. Azt viszont nem értem meg, miért kell hazudni?

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2013.11.16. 09:50:19

@♔bаtyu♔: Nem is cenzúráztak--ott van a kommented most is.

taa 2013.11.16. 10:34:15

Ez a poszt csupa általánosítás, gratulálok. Azt meg úgy látom, még mindig nem sikerült megérteni, hogy a tiltakozás az ellen szól, hogy a hajléktalanok kitiltása nem megoldás. Ha nem látod, akkor nem léteznek? Már megint mindenhez fordítva nyúlnak hozzá. Először meg kellene oldani, hogy lehetőség szerint ne legyen senki hajléktalan, legyen hol megfürdenie, dolgoznia, élnie, aztán ha még mindig az utcán akar valaki élni, akkor meg lehet tiltani. De tudom, ez az olcsóbb, és a persze a népszerűbb..

Medgar 2013.11.16. 10:44:05

@taa: Nincs igazad. Egy deviáns kisebbség érdekeit SOHA NEM lehet a többség érdekei elé helyezni.

Hiszékeny 2013.11.16. 10:52:30

Majdnem egy volt a gondolatunk... :)

Hiszékeny 2013.11.16. 10:53:15

@taa: Nekem van ötletem, hogyan...

Húsleves 2013.11.16. 11:17:46

A hajléktalanok utcán tartózkodásának jogáért küzdés nem nem humánum, hanem jól meghatározott politikai érdek, része az "oszdd meg és uralkodj" politikának. Egészen pontosan: eltereli a felelősséget arról a gátlástalan elitről, amelyik koldusbotra juttatta ezeket embereket, és annak az "intoleráns" középosztálynak a nyakába varrja, amelyik egyszerűen szeretné emberi módon élni az életét, mivel épp elég kihívás nekik már ez is. A politikai hozadéka ennek, hogy maguk helyett az emberekre lehet mutogatni, a magyarok intoleranciájáról cikkezgetni, megrendelt politikai érdekeltségű "szociológiai tanulmányokat" publikálni, a kisembert hibáztatni azért, ami valójában azoknak a gátlástalan tetvekvek a műve, akik tömegeket szegényítettek el.

Úgy kell feltenni a kérdést, hogy miért nincs joguk a hajléktalanoknak a parlamentben, közhivatalokban, külföldről pénzelt jogvédők fűtött irodáiban, stb. életvitelszerűen tartózkodni? Csak nem szúrnák a szemüket vagy facsarnák az orrukat?

Szarvas Norbert 2013.11.16. 11:21:35

@taa:

nem akarok érzéketlen bunkónak tünni, de évek óta látok olyan riprtokat (rtl, tv2), ahol arról beszél a hajléktalan, hogy ő már megszokta ezt az életformát és nem akar visszamenni dolgozni. Voltak akik pedig rendelkeztek vidéken saját házzal, de jobbnak találták feljönni pestre így élni.

Az a baj, hogy sokaknak nem lehet segíteni ilyen módon. Másrészről merül fel a dilemma, hogy valóban segítség az, hogy ráeröltetjük ezekre az emberekre az általánosan elfogadott társadalmi normáinkat a "segítség' címszóval?
Mi van ha ők így akarnak élni (nyílván nem mindenki, de sokan), akkor őket hagyni kell így élni? ebben az esetben az ő igényük vagy mindneki más igénye a döntő?

Erről volt egy komolyabb cikk is másfél éve, hogy vidékről hozzák fel a hajléktalanokat! Lehet, hogy általánosítás a cikk, de pont ez a válasz arra, hogy valóban nincsen annyi pénz, amennyi elegendő lenne rehabilitálni minden hajléktalant Pesten.
Ráadásul az, hogy nem engedik bizonyos területeken élni az embereket, az nem a hajléktalanok ellen szól, hanem mindenki másért!

Te szívesen ülteted le a gyereked arra a tömegközlekedésre, amiről tudod, hogy hajléktalanok maszatolták össze? Szívesen viszed le olyan parkba a gyereket és ülsz le a padra, ahol előző este odaszart valaki?

Attól mert nincs pénz vagy szándék valamire, az nem azt jelenti, hogy hagyni kell bizonyos "rongálásokat" (mert ezek a dolgok bizony rongálják a környezetet), ami plusz pénzbe kerül, mind a BKV-nak, mind a közterületeseknek, mind más érintetteknek.

Szarvas Norbert 2013.11.16. 11:24:05

@Húsleves:

sok mindenben igazat adok neked! Ez olyan, mint hogy a Rózsadombon vagy például az Oktogon-Hősök tere között az Andrássyn soha nem látsz egy hajléktalant sem. Egyszerűen bizonyos emberek privilégiuma tiszaságban élni, míg az átlagé nem. Viszont ha az átlag ember felszólal ezellen, akkor ő az antitoleráns bunkó.

konrada 2013.11.16. 12:01:24

@taa:
Így igaz. A kitiltás nem megoldás, csak annak egy része.
Az a része, amelyben a segítséget elfogadni nem akarók, a magukat mások fölé helyezőket rendszabályozza.

hjames 2013.11.16. 12:09:03

Vannak hajléktalan szállók is, csak belépéshez meg kell fújni az alkoholszondát!Persze építhet az állam még többet, de azok is szabályok mentén tudnak csak működni, azokat pedig a hajléktalanok többsége nem igen szereti. Ez az elsődleges probléma, a többi csak álszenteskedés. Ha én nem fizetem be a parkolódíjat 10 percen belül büntetnek, végül is jogosan. A hajléktalanok pedig piszkíthatnak ahová kedvük tartja, élhetnek ahol akarnak, a legszebb felújított tereken, padokon, hiszen lényeg az emberiesség? Vannak szabályok, amit betartunk, hogy kultúráltan élhessünk.Ennyi. Ez nem lehet pártpolitikai kérdés.Nem tudom őket sajnálni, sőt egyre inkább undorodom tőlük. Elvárom, hogy az állam szabályozza, méghozzá szigorúan a létüket, ha már maguknak nem tudják.

2013.11.16. 12:21:27

Megint (nem)latszat megoldas fog szuletni. A belso keruletekbol "kitoljak" a hajlektalanokat a kulsokbe. Zuglo, Ujpalota, Ujpest es Rakospalota majd jol tele lesz veluk. Igy majd nem fogjak a belvarosi (konzervativ) es a lipotvarosi (jogvedo) polgar szemet szurni. A Corviny-Szigony kapcsan is megvolt ez, akkor meg a ciganyokat kaptuk a nyakunkba. Szepen elslumositjak a peremkeruleteket, Ujpalotan mar negy eve nincs rendorors pl.

northern lights 2013.11.16. 12:24:29

@Szarvas Norbert: "Ez olyan, mint hogy a Rózsadombon vagy például az Oktogon-Hősök tere között az Andrássyn soha nem látsz egy hajléktalant sem." Azért a láttam már táborokat villanegyed tőszomszédságában... kevesebb, mint 100m-re egymástól

2013.11.16. 12:37:28

@Szarvas Norbert: te nem pesti vagy. Nincs olyan része a városnak, talán a várnegyed kivételével, amit ne leptek volna el. Az Andrássyn bőven van, és pár méterre onnan (pl. Szív utca) már kifejezetten gettóhangulata van a helynek, húgyszagú kapualjak, stb. Buda legjobb részein is ott vannak, amíg el nem vitték a szelektíveket, gyakorlatila mindegyik mögé befészkelt egy kolónia, mint a svábbogarak. Nagyon rossz a helyzet Budapesten, és ez már az utolsó utáni óra, amikor végre észbekaptak.

christophe 2013.11.16. 12:43:43

@Húsleves: Egyetèrtek Veled,olyan szintu elszegènyedès,lètbizonytalansàg van Magyarorszàgon,hogy szerintem a lakossàg nagyon komoly hànyadàt fenyegeti a hajlèktalanlèt.A kormàny pedig qvàra èrt a ''kozmetikàzàshoz''Kiuzzuk a szerencsètleneket az erdobe,ergo nincs hajlèktalan problèma.Nem halnak èhen emberek Magyarorszàgon?De,csak a zàrojelentèsbe szivleàllàs kerul be.4millio munkavàllalo van?Lehet de abbol kb.1millio semmi adot nem fizet,kulfoldon dolgozok,kènyszer(koz)munkàsok.

Rich.mond 2013.11.16. 12:57:35

Teljesen egyetértek. Elegem van a hajléktalanokból.
Jól elvannak, borozgatnak, cigiznek...
Ja, és a zöldterületeket is teljesen lelakják.

fifibá55 2013.11.16. 12:57:36

Teljesen igazat kell adjak a posztolónak. Nem utolsósorban azért, mert napi mozgásom során igen sokszor találkozom 'hajléktalanokkal' - Bpest belső részén ez nem túl nehéz - és bizony sokszor provokálom őket: pénzt kínálok munkáért. Már itt is többször leírtam, szinte 0%-os eredményességgel, ami számomra azt mutatja, hogy az ő oldalukon egyszerűen nincs fogadókészség a helyzetet megváltoztató megoldásokra, tisztelet a kivételnek. Ha pedig így van, akkor a társadalomnak, amelyben az emberek generálisan az együttélés szabályai szerint élik az életüket, nem csak lehetősége, hanem kötelessége is azoknak a túlzott devianciák megszüntetése, amelyek ezt a nagy közösség által elfogadott és betartott együttélési szabályokat aláássák vagy rombolják.
Ennek fényében én önvédelemként értékelem az újabb jogi szabályozást, amellyel talán csillapítani lehet a jelenlegi tarthatatlan helyzetet.

Valóraváltógép 2013.11.16. 14:15:49

Olyan érdekes ez, hogy kampányidőszakon kívül senkit nem zavarnak a hajléktalanok. :)

De szép törekvés azért, mert ezzel felzárkótatjuk őket az egészségügyi dolgozókhoz, a tanárokhoz (akiket szeretünk pedagógusnak címkézni), meg a tűzoltókhoz.
Szóval mindenképpen demokratikus és üdvözlendő dolognak érzem. :)

Valóraváltógép 2013.11.16. 14:17:39

@retrovírus: Igen, elhallgatom a vidéki ismerőseimet, emberi érzésre meg hasonlókra hivatkoznak, és látszik rajtuk hogy ettől nemesnek és felsőbbrendűnek érzik magukat... csak éppen azt felejtik el, hogy szegeden van pár száz hajléktalan, Bp-n meg lassan pár tízezer.

Gera 2013.11.16. 14:26:27

100 százalékig egyetértek a szerzővel.

Netuddki. 2013.11.16. 15:39:41

Szar lehet a fidesz szimpatizánsoknak szembesülni azzal, hogy miközben Magyarország egyre "jobban" teljesít, a hajléktalanok száma is növekszik. Legalább nem lesznek szem előtt...

christophe 2013.11.16. 18:33:43

@kovi1970: Minden ami zavaro,el lesz tuntetve szem elol,a hajlèktalan, a fogyatèkos,a homoszexuàlis,ès legvègul a gondolkodo...

Valóraváltógép 2013.11.16. 21:14:48

@kovi1970: Miért lenne zavaró? Hajléktalannak lenni egy életforma, sokan önszántukból választják. Persze ők csak látszólag hajléktalanok, laknak valahol, de ugyanúgy koldulnak. Könnyebb, mint dolgozni menni.

@christophe: Azért a szociális problémákat ne mossuk össze a szexuális aberrációkkal, meg az egészségügyi kérdésekkel. Az észhez meg végképp semmi köze nincs egyiknek sem.

De mondjuk, hogy igazad lesz. Tényleg borzalmas lenne tiszta utcákkal, normális emberekkel együtt élni, nem? Ez ám a diktatúra. :))

Valóraváltógép 2013.11.16. 21:18:44

Persze lehet hogy nem áll távol annyira, a hajléktalanság pl. mindig alkoholizmussal jár együtt, ami egészségügyi probléma is. Lehet hogy kényszerelvonóztatni kellene őket. Jah most jut eszembe, hogy mióta kitört a szabadság, itt ilyen nincs.
Akkor sajnos maradnak a húgyszagú kapualjak, a koldulás, a bűnözős... és pár önmagát gondolkodónak tartó hülye, aki szerint ez így nagyon rendben van.

2013.11.17. 03:15:35

@retrovírus: Budapesten mindig is hugyszagúak voltak a kapualjak és koszosak az utcák. Pedig a szocializmusban nem voltak hajléktalanok, és mégis. Bp-n az éjszakában kóborgó részeg ember (nem hajléktalan) ott hugyozik ahol éppen rájön. A kutyák is lepisilnek mindent.

christophe 2013.11.17. 14:03:09

@Valóraváltógép: '''Ez ám a diktatúra. :))''
IGEN ez diktatura ,amikor csak egy igazsàg lètezik,az bizza diktatura.

Valóraváltógép 2013.11.17. 14:05:53

@christophe: Ellenkezőleg. Amikor a többség által megválasztott vezetés jóvoltából olyasmi történik, amivel a többség egyetért és örömmel üdvözöl, az bizony kőkeményen a demokrácia.

@cougarcat: Ez konkrétan hazugság. Legalábbis ha a mértékét összehasonlítod a mostaniéval. A kutyahúgynak meg az emberhúgynak másféle szaga van. És most hogy mondod: éjszakában kóborló részegek sem kellenének.

christophe 2013.11.17. 14:09:13

'' Könnyebb, mint dolgozni menni.''
Mèg egyet ,mert nem birom ki szo nèlkul,52èves diplomàs ismerosom nem talàl munkàt kozel egy ève,BàRMIT,èrted BàRMIT elvàllalna,de nem kell,nincs.Most akkor O mit csinàljon,kosse fel magàt,menjen ki az erdobe,hogy ne zavarja koreidet,ne rontsa a felivelo magyar gazdasàgi mutatok adatait?

Valóraváltógép 2013.11.17. 14:11:27

@christophe: Esetleg adhatnál neki munkát te... biztos elkelne valaki, aki hétvégenként kitakarít, vagy vigyáz a gyerekre.

christophe 2013.11.17. 14:15:31

@Valóraváltógép: Az àltalad emlitett tobbsèg kb.1-1,5millio ember,az hogy a tobbiek,sz...ak bele az valoban szomoru,ez van.Az ellenzèk bènàzàsa,nos az is elkeserito,sot tragikomikus.No mindegy engem ez az egèsz cirkusz màr nem èrint,egyszeruen elszomorit,felhàborit.Jaa nekunk egy ''aberàlt ''
miniszterelnokunk van,mègis a legkedveltebb politikus....

christophe 2013.11.17. 14:19:40

@Valóraváltógép: Mig M.o-n voltunk honaprol-honapra èltunk,nem futotta se takaritora,se bèbicsoszre.Egyèbkènt is munkàt szeretne nem alamizsnàt!

Valóraváltógép 2013.11.17. 14:21:29

@christophe: Ahha. Szóval mégsem vállalna el bármit. :)
Meg is oldottuk a problémát, ugye?

christophe 2013.11.17. 14:26:29

Te hulye vagy,bejelentett munkahelyet szeretne hivatalosat,egyèbkènt nem tudom miota alkalmaznak hàzimunkàra gyerekfelugyeletre fèrfiakat.Takaritoi àllàsra jelentkezett,tul oreg,bolti elado,raktàros soroljam,na mindegy,èlvezd az èleted orulj a szerencsèdnek,ès imàdkozz,hogy ne lègy beteg,munkanèlkuli stb.....

Valóraváltógép 2013.11.17. 14:30:49

@christophe: ... vagy félanalfabéta, mint te? :) Talán ezért éltél egyik napról a másikra, hm?

Á, szóval bejelentett munkát. Én meg egy rózsaszín pónit.

christophe 2013.11.17. 14:53:32

@Valóraváltógép: fèlanalbèta mèg mindig jobb mint orbàn seggèben parazitànak lenni.....

Valóraváltógép 2013.11.17. 15:05:27

@christophe: Ez a félanalfabéták hitvallása. Meg is látszik az országon. :)
Az eszedbe sem jut, hogy ha nem lennél ilyen szerencsétlen hülye mint az ólajtó, senki seggébe nem kellene belemászni.
Nem baj, a lényeg hogy elmentél, egy debillel kevesebb... csak vissza ne gyere.

Reactor 2021.08.21. 00:31:49

Hát azóta se nagyon sikerült aktívkodniuk, mert csövesből egyre csak több lett. Akik persze a törvénymódosítás ellenére továbbra is az utcán héderelnek. Még a víruscirkusz alatt se paterolták el őket sehova.

@taa: Nem megoldás a kitiltás. Oké, akkor mi a megoldás? Azzal, hogy hagyod őket szabadon tenyészni, egyre csak többen lesznek. A kitiltással megoldható lenne, hogy ezek a lecsúszott szétalkoholista emberi roncsok ne rombolják a város összképét és az amúgy sem fényes közbiztonságot.
Lehet hogy nem túl humánus megoldás, de ahhoz képest, hogy 30 éve laposra verték őket, és vitték a sittre, még mindig emberibb.
Persze, ha van jobb ötleted, érdeklődve várom.

@Húsleves: A hajléktalanoknak egy igen jelentős százaléka önhibájából került az utcára. Könnyű megkülönböztetni őket: akit az állam juttatott koldusbotra, az egyrészt foggal-körömmel próbálja megőrizni a tartását és próbál úgy-ahogy visszailleszkedni, vagy esetleg hanyatt-homlok menekült külföldre erről a lepratelepről. Aki meg önhibájából került oda - elitta, eldrogozta, eljátszotta a pénzét, házát, életét - azért miért is a többi embert kellene büntetni?

@christophe: Értem, tehát a törvények betű szerinti betartatása mindenkivel - a csöveseket is ideértve - az diktatúra. Mert az átlagembernek kuss a neve, a csövesre meg rosszat se szabad szólni, mert jajj szegény szerencsétlen, van neki elég baja, biztos a kormány juttatta ide (igen, persze, a kormány tette őt alkoholistává is, személyesen az Ormányviktor veszi neki a kannást), és neki joga van ősemberként élni. Az átlagembernek meg joga van a tiszta, békés, kultúrált környezethez. És egyelőre még az átlagemberből van több. Úgyhogy a csöves lesz kénytelen alkalmazkodni. Ha nem akar, húzzon ki a kerekerdő közepébe, vagy valami nagyobb pusztába, és csöveljen ott.
Bőven lenne munkalehetőség nekik, ahogy kitörési lehetőség is, de eszük ágában sincs kitörni, jó nekik a saját ürülékükben dagonyázva, mattrészegen üvöltözni és lejmolni. Ha ennyire vérezget értük a kicsi szíved, fogadd be őket te magad, mutass jó példát. Ne más farkával csapkodjad a csalánt.
süti beállítások módosítása