Bizonyára te is találkoztál már életed során (naponta 5 x) az olyan beszólásokkal (esetleg te magad is gyártod), amelyek mások fizetésére irányulnak. Ezt hívják a nagy „magyar kereseti antipoly”-nak. Szabályai rendkívül egyszerűek: mindenki köcsög, aki többet keres nálam; akinek jobb kocsija van, az biztosan lop; aki pedig nem fizikai munkát végez, annak fogalma sincs az igazi munkáról.
Alaptételek:
Több sikeres embertől hallottam már egy nagyon találó idézetet: „az irigységért keményen meg kell dolgozni”. És ez VALÓBAN így van. Fizetések terén a társadalom nagyon egyszerű mezsgyén halad, hiszen aki ugyanolyan szarban van, mint ő, az a sorstárs aka BRO, akinek pedig picivel is jobb, az bizony tisztességtelen/csaló/csókos/majom.
Első nekifutásra három embertípust tudunk megkülönböztetni: akinek van munkája, akinek nincs munkája, és az egyetemistát. Az első alapvető konfrontációs pontunkat megtaláltuk, hiszen akinek nincs munkája, az erőteljesen azt okolja emiatt, akinek van (és értelemszerűen többet keres). Az egyetemista a képletben nem tényező, hiszen mindig ott van, ahol több piát sejt. Ráadásul az egyetemista a köztes területen lébecol: benne van a lehetőség, hogy diplomás munkanélkülivé váljon, illetve egy jól fizető diplomás állást megcsípjen. Ez még nincs eldöntve. A lényeg, hogy előbb-utóbb választania kell a két oldal között (fény vagy sötétség).
A munkanélküliek csoportját jobban megfigyelve érdemes megkülönböztetni azt a munkanélkülit, akinek legalább egy ismerőse van, aki jól keres, illetve azt, akinek környezete kivétel nélkül az anyagiak birtoklása szempontjából a rossz oldalon áll. Aki már látott valaha jól kereső embert, és ismeri a sztoriját, azt ki is vehetjük a képletből, hiszen kevésbé utálkozó és negatív, mint az a társa, aki pénzes embert csak a BMW-ben vagy a Kék fényben látott.
A munkával rendelkezők csoportjában a legnagyobb ellentét a fizikai munkát végzők és a szellemi tevékenységből élők csoportja között feszül. A fizikai munkát végzők általában gyűlölik a szellemieket, hiszen azok átlagban jóval többet keresnek, miközben látszólag sokkal kevesebbet dolgoznak. Az senkit nem érdekel, hogy a szellemi munka is ugyanolyan megerőltető, mint a fizikai (itt fejben fárad el az ember, nem testben). Gyakran felsejlik a kérés, hogy le kéne küldeni a bányába a szellemi munkásokat, hogy megtudják, mi az a munka (mondja ezt az az ember, aki életében ugyanúgy nem járt még bányában, csak sokkal kevesebbért napi 8 órában kell padlót söpörnie vagy értékekre vigyáznia). A szellemi munkások képesek vérre menő vitába keveredni, hogy megvédjék saját álláspontjukat, miszerint sokkal keményebben dolgoznak, mint a bányában. Szegény bányászok pedig folyamatosan csuklanak, hiszen mindenki rájuk hivatkozik.
Aztán érdemes kereset, illetve végzettség alapján szétbontani a dolgokat. A diploma az pluszszorzó, hiszen aki diplomásként keres jól, az becsületes; aki megfelelő végzettség nélkül saját vállalkozásból él jól, az pedig tolvaj (pont úgy, mint Zuckerberg, Gates vagy Job?). Magyarországon ők is szerencsés tolvajok, adócsalók. Aki az átlagbér alatt keres, az korrekt, aki pedig felette, az beképzelt. Ha a kocsmában az azonos keresettel rendelkező hív meg egy pofa sörre, akkor milyen rendes, ha pedig a gazdag, akkor biztosan nagyzol.
Ebben a játékban természetesen nagyon komoly szerepe van a szerencsefaktornak, hiszen mindenki, aki nem lopott, annak piszkosul nagy szerencséje volt abban, hogy kialakítsa az életét. Az nem számít, hogy többet tanult, jobb ötlete volt, vagy tehetségesebb valamiben, esetleg 3 x többet tett le az elmúlt 5-10 évben az asztalra, mint a másik. Csak és kizárólag a szerencse az eredmény mozgatója.
A játék élesben
A postán áll sorba az 54 éves Feri (ácsként dolgozik), mögötte a 34 éves Jolán (takarítónő). Mindketten csekkeket mentek befizetni (12.345 és 24.100 forint értékben). Nagyon meleg van ebben a fiókban, és látszólag a sor sem halad, hiszen egy öltönyös manus tartja fel a dolgos embereket, miközben egy nagy halom csekket fizet be és vagy 30 levelet ad fel (természetesen ajánlva, tételesen könyvelve). Emberünket Ádámnak (26 éves) hívják, és nagyjából 135.000 forint értékben akar csekket fizetni. Már vagy 10 perce áll miatta a sor, amikor Feri dühöngve elkezd halk megjegyzéseket tenni Ádámra, amelyeket természetesen csak a szorosan mögötte álló Jolán hall meg.
– Jaj de jó. E miatt a gazdag ficsúr miatt nem érek oda a programomra. Mi a francért nem akkor jön, amikor senki nincs? Hiszen megteheti, tele van pénzzel.
Természetesen Jolánnak is felforr az agyvize, és kontráz: – Teljesen felháborító, hogy ez a huszonéves gyerek többet fizet csekkre, mint amennyiből otthon élünk. Biztosan életében nem dolgozott még egy percet sem, csak valakinek a valakije, és a segge alá kapott egy jól fizető munkát.
És el is kezdődött a „magyar kereseti antipoly”, amelynek eredményeképpen jó 5 perces romantikus egymásra hangolódás közben Feri és Jolán megalkotta Ádám komplett önéletrajzát.
Ezek szerint Ádám életében nem dolgozott, szülei gazdagok, mindent a segge alá tettek, miközben többet keres, mint Feri és Jolán együttvéve. Az öltönye biztosan több százezer forintba került, miközben itt mosolyog, mint a tejbetök (biztosan nagypofájú beképzelt köcsög). Ádám direkt nagyzol itt ekkora csekkmennyiséggel, hogy szívassa a jó munkásembereket. Viszont ha egyszer leküldenék a bányába dolgozni, akkor megtudná, milyen a magyarok istene (gondolja ezt Jolán és Feri, aki hétfőtől péntekig 8-tól 4-ig dolgozik).
Amikor kilépnek a postáról, rögvest megpillantják, hogy Ádám egy BMW-be ül be. A játék folytatódik, aminek az eredménye, hogy apuci kicsi hülyegyereke a ballagására kaphatta ezt a stricimobilt.
Aztán egyszer csak vége a játéknak, amelyet Feri és Jolán egy félig mogorva, negyedrészben csalódott és negyedrészben dicsőséges (hiszen ők nyerték ezt a játékot, amelynek eredményeképpen kiderült, hogy ők nem olyan szerencsések, mint Ádám, sokkal többet dolgoznak, ráadásul nem lopnak, mint „az”) mosollyal nyugtáznak, majd elköszönnek, mint akik már évek óta ismerik egymást.
Az érem másik oldala
Ennek a játéknak van egy másik oldala is. Mégpedig Ádám szemszöge. Amíg a többiek a postán rövidnadrágban és trikóban sültek meg, addig Ádám kénytelen volt teljes menetfelszerelésben (öltöny, nyakkendő) szabályszerűen megfőni, miközben azon gondolkodott, hogyan juthat be az irodába tárgyalni úgy, hogy ne látszódjon meg az ingjén az 5 liter izzadság. Azért mosolygott, mert megtanulta, hogy a mosoly és az őszinte kedvesség az egyik leginkább motiváló erő a postán, ha gyorsan akar végezni.
Igaz, hogy Ádám többet keres (nettó 300.000), mint Feri és Jolán együttvéve (160.000 + 80.000 = 240.000), de valójában megérdemli ezt az összeget. Ádám 18 évesen a főiskola mellett már elkezdett irodákban dolgozni, kisegíteni. Fizetése évekig 100.000 körül mozgott, miközben reggel 10-re kellett bejárnia, de este 10 előtt soha nem végzett. Az elmúlt 3 évben kezdett a pályája felfelé ívelni, amikor napi 12 óra munka mellett a fizetése növekedett, miközben nem napi 5 napot dolgozott, hanem minden hétvégén is legalább 8-8 órát.
Ez az elmúlt három évben:
156 (hét) x 76 = 11.856 óra. (Feri és Jolán ezalatt dolgozott: 6240 x 2 = 12.480 órát.) Ha csak a számokat nézem, akkor Ádám közel annyit dolgozott az elmúlt három évben, mint Feri és Jolán együttvéve, mégsem keres kétszer többet náluk.
Ennyi munka mellett Ádámnak nem igazán jut ideje a hobbijaira vagy a haverokra. Szabad idejében is folyamatosan képzi magát, hiszen van egy célja, amiért hajlandó küzdeni. Soha nem csalt adót, mindig mindent korrektül intézett. Ellenben Jolánról köztudott, hogy takarítószert otthonra életében nem vásárolt még bizonyos, a munkájára vezethető) okok miatt, míg Feri ácsként nem 160 E után adózik (ellenben Ádám 300 E után adózik), hanem a minimálbér után (a többi a zsebébe megy).
Mivel Ádám szülei nem gazdagok, ezért semmilyen anyagi támogatást nem kapott otthonról. A BMW-je, amit Feriék stricimobilnak tituláltak, igazából egy 6 éves használt járgány, melyre Ádám az elmúlt 3 évben spórolt (+ hitel). Tehette ezt, hiszen sok munkája mellett nem igazán tudott családot alapítani. A kocsi pedig elengedhetetlen a munkájához, aminek révén annyira megnőtt ügyfelei szemében az ázsiója, hogy már visszahozta az árát (tehát befektetés volt saját maga számára, nem pedig fényűzés).
Természetesen ebben a játékban Ádám nem nyerhetett volna semmiféleképpen, hiszen az ő győzelme egyben azt jelentené, hogy nem minden úgy van, ahogy a társadalom elképzeli: nem az lop, akiről gondolják, és pláne nem minden hullik az ember ölébe. Ráadásul Ferinek és Jolánnak be kellene ismernie, hogy Ádám is rengeteget dolgozik a pénzéért. Mégis azt gondolom, hogy a játék lényege a hamis önigazolás, amellyel mindenki (aki akarja) meg tudja a saját lelkét nyugtatni, hogy az élete nem a saját hibájából tart ott, ahol. Ádám egy tipikus ellenségkép, akire rá lehet fogni mindent, akin le lehet vezetni a csalódottságot és a dühöt. Az igazság, a mögöttes információ pedig érdektelen, hiszen a legkönnyebb a felszín és a külcsín alapján ítélni.
