Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Mostantól börtönbe kerülhetsz, ha MLM-ben dolgozol?

2017. december 19. - Szarvas Norbert

www_iflgroup_hu-4_8.png

A btk. változik és a jövőben akár két év börtönt is kaphatnak, akik ügynökként segítik a tiltott pénzügyi tevékenységet folytató cégeket- írja az MTI. A szabályozás által akarják megakadályozni azokat az MLM huszárokat, akik szánt szándékkal vernek át embereket, majd a hálózat felszámolása után kezüket mosva átlépnek egy másik rendszerbe, folytatva korábbi káros tevékenységüket. Nézzük meg, hogy mire kell odafigyelnünk a jövőben?

 

Rossz a póluspont, nem mindenki csaló

Ami legelőször szembetűnik számomra, hogy kaptunk egy újabb szabályozást, ami fenyegeti a jóhiszemű embereket (többség), de lényegében nem nyújt újabb fenyegetést azoknak, akik csalnak. Mert arról ne legyen senkinek kétsége, hogy bármilyen rendszerben embereket átverni vagy meglopni eddig is büntetendő volt. Nem véletlen, hogy megannyi fogyasztóvédelmi bírságot szabott eddig is ki a fogyasztóvédelem.

Arról kevesen tudnak, hogy az MLM-ek jelentős részében a fogyasztóvédelmi bírságot a cégnek joga van (belerakják a megbízási szerződésbe) részben vagy teljesen átruházni arra az ügynökre vagy csoportra, akiket éppen elkapott a hatóság. A gyakorlatban hallottam már ennek az átruházásnak mindenféle változatát...

Ezzel szemben  ez a fajta büntethetőség, amit bevezetnek, első ránézésre kifejezetten méltánytalan, hiszen azok a tagok, akik a szebb élet reményében belépnek egy rendszerbe, tipikusan ugyanolyan "gyanútlan" és "kiszolgáltatott" emberek, mint a fogyasztók (hiszen közülük kerülnek ki). Rájuk azt a terhet kiróni, hogy akár börtönt is kaphatnak, ha balszerencséjük volt a céggel és elég hülyék voltak ahhoz, hogy nem vették észre a simlisséget, nagyon visszás történet.

Gondolj bele a Quaestor átverésre. Szerinted ott hány ügynök gondolhatta, hogy átverik az embereket, mikor ez még a felügyeletnek sem volt világos? Az a baj, hogy a bizonyítási eljárás rendkívüli módon meg tud terhelni egy embert idegileg. És a legjobb, ami történik, hogy a hatóság azt mondja majd x év múlva, hogy elnézést, téged nem büntetünk meg. Az elbukott éveket ki fizeti vissza?

Átverésben utazó ügynökök

Persze érthető, hogy valamit tenni kell az egyre inkább elburjánzó vadnyugattal szemben, ami jellemezte ezeket a rendszereket. Kérdés, hogy miért használ a törvényhozó "push" technikát ahelyett, hogy "pull" szabályozással elérné, hogy a piac letisztuljon. Példának okáért a "pull" törvénykezés remekül működik a pénzügyi közvetítői szektorban, ahol az elmúlt évek (túl)szabályozásai által a közvetítői piac elkezdett tisztulni, az ügynökök egyre magasabb szakmai minőséget képviselnek.

Ugyanezt az elvet kellene folytatni a különböző területen dolgozó, ügynököket foglalkoztató cégek esetében is, ahol a megfelelő szabályozás által lehet elérni a piac tisztulását. Ráadásul kérdem én, hogy az átverésben utazó ügynököket miért nem lehetett ezidáig nyomon követni, mikor a saját cégükkel, saját nevükkel kell csatlakozniuk a hálózatba? Miért nem lehetett ugyanolyan regisztrációhoz kötni a tevékenységet, mint ami például a pénzügyi közvetítőknél van? Miért nem lehet a rendszerbe építeni egy jelzőt, hogyha valaki gyanúsan sok MLM-be regisztrál be, akkor automatikusan megvizsgálják az "átverésben utazó ügynök" státuszát?

Azzal, hogy börtönnel fenyegetünk, igazából nem a "nagy halak" kedvét vesszük el, hanem csapdába ejtjük az átlagos Pali Madarakat. Ha pedig nem ez a cél, akkor a bizonyítási eljárás iszonyatosan erőforrás igényes lesz, hiszen egy ilyen rendszerben több ezren is lehetnek...

Hogyan tudsz védekezni?

Tegyük fel, hogy te szeretnél belépni egy MLM-be. Ilyenkor fontos lenne néhány alapvető lépést megtenned, ha el akarod kerülni a kellemetlenségeket:

1. Kövesd a pénz útját

Fogsz egy kockás papírt, ceruzát és egy terméken/szolgáltatáson keresztül elkezded levezetni a pénz útját. Mennyit kapnál te abból, mennyit a mentorod, mennyit a hálózat. Saccolj mennyibe kerülhet a termék előállítása-fenntartása a gyártónak. Mennyi lehet a járulékos költség.

Ha a számok ránézésre sem jönnek ki, akkor leteszed a papírt, megköszönöd a részvételt és tovább állsz. Hidd el, hogy senki nem akar téged gazdaggá tenni vagy pénzt adni neked. Ne is hitegesd magad ezzel. Ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor kamu.

 

2. Nézd meg a céginfót

Fogod magad, felmész a céginfóra és ingyenes szolgáltatást használva beírod a cég nevét. Olyan információkat keress, mint

- a tevékenységi kör, ami ha nem egyezik azzal, amire be akarnak húzni, akkor nem stimmel valami

- előző évi nettó árbevétel, ami könnyen megmutatja, hogy a dumán kívül milyen volumenű céggel van dolgod

- alapítás éve- ezt nem kell magyaráznom

- ügyvezető neve, amit aztán beírsz Google-be és informálódhatsz, hogy szélhámos vagy sem, volt e már ügye vagy sem

Ha pedig nem találod a céginfóban a céget, akkor a legjobb esetben is Ciprusra vannak bejegyezve, ami vagy adóelkerülés miatt történt vagy azért, mert így könnyen el tudnak tűnni. Én mondjuk személy szerint kötelezném az MLM cégeket, hogy létesítsenek magyarországi leányvállalatot tőkemegfeleléssel. Így azért sok csalás kiküszöbölhető lenne...

 

3. Hagyd a Szabó Steve-eket

Kérlek ne legyél annyira hülye, hogy jön a helyi Szabó Steve, az egzotikus helyről érkező, napbarnított bőrű, simlis arcú gyerek és te elhiszed, hogy pénzt hozott. Ezek az emberek messziről bűzlenek és biztos lehetsz benne, hogy mások hátát megnyúzva szerezték a pénzüket. Ennek oka, hogy a megszerzett valódi vagyonnal együtt jár a személyiségfejlődés, és az igényesség. Ha valaki végigment az úton, akkor nem fog pontosan ugyanúgy beszélni, mint te, aki az út elején van...

 

4. Keress Google-ben

Fogod magadat és beírod a Google-be a kulcsszavakat. Ha nemzetközi a cég, akkor angolul ugyanezt megteszed és olvasol. Ez nem azt jelenti, hogy minden igaz lesz, amit találsz. Viszont jó esélyed van rá, hogy kiderülnek dolgok. Lásd Kairos, amit a cseheknél már régen bezárt a rendőrség, amikor nálunk még aranykorát élte. Ennek oka, hogy senki nem vette a fáradtságot az utánolvasásnak, információszerzésnek.

 

►►►►

Nyugdíjmegtakarítás: Klikk

ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt: Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.

Ez a cikk 2017. december. 19. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr1913511171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metal · http://electric.blog.hu 2017.12.20. 08:55:26

"Ezzel szemben ez a fajta büntethetőség, amit bevezetnek, első ránézésre kifejezetten méltánytalan, hiszen azok a tagok, akik a szebb élet reményében belépnek egy rendszerbe, tipikusan ugyanolyan "gyanútlan" és "kiszolgáltatott" emberek, mint a fogyasztók (hiszen közülük kerülnek ki)."

Hülyeség, akkor is így gondolnád, ha a következő módon hangzana el az állítás?
Ezzel szemben ez a fajta büntethetőség, amit bevezetnek, első ránézésre kifejezetten méltánytalan, hiszen azok a tagok, akik a szebb élet reményében belépnek egy DROGKARTELBE, tipikusan ugyanolyan "gyanútlan" és "kiszolgáltatott" emberek, mint a fogyasztók (hiszen közülük kerülnek ki). A lényeg, hogy a szabály nem tudása nem mentesít a betartása alól.

dunántúli gyerek 2017.12.20. 09:00:33

A tiltott penzugyi tevekenyseget vegzok meg az MLMesek ket kulon halmaz.

Alapfogalmakat nem kene se kattvadasz celbol, se butasagbol osszekenni, ha mar irunk rola.

Plumper_ 2017.12.20. 09:26:04

engem is megkörnyékeztek. elkezdtem feltenni kérdéseket... aztán érdekes módon felszívódtak.

felső határ nincs 2017.12.20. 09:46:50

A penz utjat kell kovetni, es szamolni, nagyon igaz.

Az, hogy egy ceg hasznalja e az mlmet a marketingjeben, tokmind1. Egy ceg lehet csalos akkor is ha van mlm a marketingben, meg akkor is, ha nincs.

Nem taggyűlés volt · http://coub.com/view/3zq19 2017.12.20. 09:48:16

Az mlm a hitről szól. Ezek az emberek nem fognak ellenőrizni, keresgélni, ők hinni akarnak.
Van egy ismerősöm, aki 20 éve csinálja. Szerintem az összes rendszerbe beugrik, nem megy semmire, egyik napról a másikra él. És továbbra is folytatja. "Nem kell eladni, csak három olyan embert kell találnom..."
Egyébként értelmes ember, csak ez az egy becsípődése van.
Az üzlet, bármilyen üzlet a pénzről szól. Hogy mennyire vagy jó bármilyen üzletben, azt világosan mutatja, hogy mennyi pénzed van, mennyi hasznot termelsz. Na ezektől a mondatoktól szokott eldurranni az agya.

Sir Galahad 2017.12.20. 09:50:41

"Hogyan tudsz védekezni?" Tök egyszerű: mlm-ben dolgozni nem kötelező, tessék más munkát választani. Örülök, hogy segítettem.

felső határ nincs 2017.12.20. 09:52:16

@Nem taggyűlés volt: Megkerdezhetem, te gazdag vagy? Nyilvan nem, abbol amit leirtal lejott.

Mindenki hitt a meggazdagodasaban, aki meggazdagodott, miota vilag a vilag. Ez nem mlm fuggo.

Ha hiszed, ha nem, igazad lesz.

felső határ nincs 2017.12.20. 09:53:33

@Sir Galahad: Minden ertekesites jutalekos. Ergo akkor mind mlm, ha 1nel tobb vezetesi szint van.

Szoval az alapfogalmakat kene tisztazni.

CyberPunK 2017.12.20. 10:24:34

@felső határ nincs: lehet én értem félre, de az mlm-nek pont hogy nem az eladás a lényege, hanem olyan személyek bevonzása, akik jól tudnak eladni.

felső határ nincs 2017.12.20. 10:36:57

@CyberPunK: ooooo....

Kovesd a penzt, az MLMrol a lakossag 95%anak goze nincs a fogalmat se ismerik.

Van olyan ceg ami csal es van ami nem, ez nem mlm kerdese, ami egy marketing strategia.

Van aztan csalos mlm meg nem csalos. A ketto kozott az a kulonbseg hogy az eleve fenntarthatatlan business model az amikor a ceg bevetelenek a nagy resze a toborzasbol jon, es nem az eladasbol.
Ha foleg az eladason keresnek az egy sima kereskedelmi halozat ami mlmben ertekesit.

Tompahawk · https://rohadtkunyho.blog.hu 2017.12.20. 10:59:34

Olyan ey mint at ittas vezetés. Lehet, hogy az ittas vezetők zöme tényleg csak egy pohár bort ivott meg, da ha a cél a visszaszorítás, nincs értelme kiskapukat hagyni. Aki MLM-tevékenységében részt vesz, támogatja azt, így teljesen jogosan büntethető ezért. Az én olvasatomban nincs jóhiszemű MLM-es. Aki belép, csalóvá válik. Vagy irtózatos nagy balek, de az olyanok előbb-utóbb önhibájukból háztartási baleset áldozatává válnak...még a 14 éves kor betöltése előtt. Áttolják magukon a fűnyírót például. Szóval csak elméletben léteznek.

Sir Galahad 2017.12.20. 11:19:35

@felső határ nincs: Nyilván az se árt, de azért van más munka is a világon, mint a hálózatos értékesítés.

felső határ nincs 2017.12.20. 11:20:35

@Sir Galahad: a munka az munka, marmint az allas az allas

a halozatos ertekesites vallalkozas

felső határ nincs 2017.12.20. 11:37:29

Szoval ezt csak azert mondom, mert lehet h pl. van eletbiztositasotok.

Ott az ugynok szakitott 40-50%-ot az eves befizetesetekbol jutalekkent, amikor uzletet kotott, es minden evben kap meg egy kisebb jutalekot amig el a kotveny. Az ugynok csoportvezetoje meg kapott egy vaskos bonuszt ha abban a honapban teljesitette a tervet. A regionalis/orszagos vezeto szinten akkor kap bonuszt ha a celszamok rendben vannak, ugyhogy, minden kereskedelem/szolgaltatas MLM kiveve amikor kiallsz a piacra a sajat termelesu krumplidat eladni.

petivagyok innen 2017.12.20. 11:47:59

A legtöbb MLM-et próbált ismerősöm nem önszántából lett az. A naív álláskereső jelentkezik egy "irodai", "adminisztratív" munkakörre. Utána teletömik a fejét a sikervideókkal. Senkit nem érdekel a termék vagy a szolgáltatás. Mutogatják a sikeres hálózatot. Biztatják, hogy ha szerez 3-4-5-x embert maga alá, akkor neki már nem is kell dolgoznia. Megmagyarázzák, hogy ez simán lehetséges a rokonok ismerősök segítségével. Utána meg mondja a betanított szöveget, aminek a felét nem is érti. Ez egy ilyen ország. Itt mindenki hisz a csodákban: devizahitel, questor, bróker marcsi, stb. Miért ne hinne az MLM-ben. Látta a főgurut, aki ugyanolyan csóró volt, mint ő, de keményen dolgozott és dollármilliomos lett. Ki az, aki nem vágyna erre? Papírforma szerint meg egy akármilyen Kft. alkalmazottja vagy megbízottja jutalékos rendszerű fizetéssel. Ennyi erővel az alkalmazottak 80%-át bíróság elé lehetne vezetni, mert olyan cégnek dolgozik, aminek vaj van a fülén.

metal · http://electric.blog.hu 2017.12.20. 12:04:55

@petivagyok innen: "A legtöbb MLM-et próbált ismerősöm nem önszántából lett az."
Fura, mert utána kifejtetted, hogy mégis önszántukból, és saját hülyeségük miatt lettek azok.

felső határ nincs 2017.12.20. 12:07:32

@petivagyok innen: Az MLM a kereskedelem 1000 eves modellje. Semmi baj nincs vele, ecceru moint a faek. Amilzen hatekonzan dolgozol, olzan hatekonzan keresel, nemcsak a sajat hanem az altalad betanitottak munkaja utan, azaz felso hatar nincs.

Az mas kerdes hogy aki amugy szar ember mlmen kivul az mlmesnek is szar ember marad, es nincs gerince elismerni hogy o egy kalap fos es magan kivul a kormanyt meg az mlmet meg a sorost hibaztatja hogy o nem gazdagodott meg....pedig azert nem mert nem hozta amit kell.

SzAdam 2017.12.20. 12:30:09

Sok mindenre rá lehet fogni, hogy MLM, ezzel szemben az "ügynökként segítik a tiltott pénzügyi tevékenységet folytató cégeket" meghatározás igencsak mást jelent.

conchita wurst 2017.12.20. 12:30:50

Donald Trump irt egy konyvet az MLMrol altalanban ugy 15 eve.

Olvastam, o nem fikazta, dollarmilliardoskent a dolgot, teccett neki. De ti szaros valagu zsellerek jobban tudjatok, gondolom.

Az a legjobb amikor a zseller a masik zsellertol kerdezi meg hogy kell meggazdagodni, nem a kogazdagoktol.

petivagyok innen 2017.12.20. 12:38:01

@metal: Nézőpont kérdése. Minek számít az, ha valaki tudatlansága miatt, mások rábeszélése hatására vág bele valamibe. Aki korábban nem tájékozódott az nem tudja, hogy milyen munkát ajánlanak neki.
Még zsenge huszonéves koromban engem is felszippantot egy nagy biztosító társaság, eszméletlen jutalékokat ígérve. Aztán gyorsan jött a valóság. Ha nem hazudsz (túlzol) az ügyfélnek, akkor jön egy másik ügynök, aki még nagyobbat mond és vitte a szerződést. Szerencsétlen ügyfél meg évek múlva szembesül azzal, hogy az volt az igaz, amit te mondtál, de ettől te nem leszel már gazdagabb.
Az MLM legalsó szintje pont erről szól. Azok az emberek akiket beszippantott a játék, már nehezen dönthetnek másfelé. Megvetették velük az "induló készletet", havi elvárások vannak, beruházott ruhára, táskéra, stb. Egy munkanélküliségből kitörni szándékozónak nem sok lehetősége marad ezek után, csak minél nagyobbat hazudni.
Jellemzően az MLM cégeknél semmilyen alkalmassági vizsga nincs. Legfeljebb kitöltetnek egy tesztet, amin mindenki megfelel. Ez is része a játéknak. Sajnos ezekről a dolgokról sehol nem beszélnek az iskolákban. Nekünk kötelező olvasmány volt: Arthur Miller: Az ügynök halála. Többet elmondott erről a világról, mint az összes társadalom ismeret óra, de csak nagyon kevesn olvasták. Az emberek meg hinni akarnak a csodákban.

petivagyok innen 2017.12.20. 12:40:47

@felső határ nincs: Szerinted az MLM-ben dolgozók hány %-a alkalmas erre? Pont ez a baj a beszervezéssel. A beszervezési kényszer miatt alkalmatlanok kerülnek a rendszerbe.

felső határ nincs 2017.12.20. 12:46:41

@petivagyok innen: Ez igy van, de a vilag az MLMen kivul is ilyen, 100bol 1 ember csinal nagy penzt vallalkozasbol, marmint nem csalassal.

Nagyfoku celtudatossag es munka kell hozza.

metal · http://electric.blog.hu 2017.12.20. 12:53:07

@petivagyok innen: Szép és jó amit leírsz, de ettől még önként álltak ügynöknek, mert elhitték, hogy munka nélkül gazdagok lesznek! Azt szoktam mondani, hogy aki hülye, azt át is fogják verni. Ha nem ma, akkor holnap jön majd valaki.

wrstjnethn 2017.12.20. 12:54:42

Nem kell ügynöknek menni és kész. Az asztalosok, pincérek, egyetemi tanárok, stb. nem érintettek, ennyi.

CyberPunK 2017.12.20. 12:58:48

@wrstjnethn: azért pár pincért is nyugodtan le lehetne csukni csak azért, mert tudja, hogy mit szolgál fel.

felső határ nincs 2017.12.20. 13:19:35

@wrstjnethn: A pincereknel is van mlm. Mar lehet nem divat a munkaerohiany miatt, de a 90es evekben felkapott balatoni ettermekben az volt h a maffiozo tulaj kozolte a legenyseggel h az elvart borravalo 3%, marmint a nap vegen a szamlaertek 103%at kell leadni.

A tobbi az oveke, muhaha.

VT Man 2017.12.20. 13:57:46

@conchita wurst:
"Donald Trump irt egy konyvet az MLMrol altalanban ugy 15 eve.
Olvastam, o nem fikazta, dollarmilliardoskent a dolgot, teccett neki."

Milliardoskent nekem is tetszene. Rengeteg embert lehet szinte ingyen dolgoztatni, akik a bevetel 80%-at leadjak a halozatnak.

Tenyleg jo modell.

conchita wurst 2017.12.20. 14:06:25

@VT Man: nem vagy gazdag, eltalaltam?

conchita wurst 2017.12.20. 14:10:14

@VT Man: gazdag alatt DThoz hasonloan azt ertem aki havi 1 millio dollarnal tobbet keres, adozas utan

de meg jomodu se vagy, aki evi 1 millio dollart keres, ugye

na akkor szerintem a szaros valagu zseller haverjaidtol kene megkerdezned inkabb jo e az mlm meggazdagodasra, vagy nem, ok jobban vagjak ezt

CyberPunK 2017.12.20. 14:15:23

@conchita wurst: azért azt vágod, hogy ez olyan mintha azt ecsetelnéd, hogy vajon a gina jó-e ingyen szexre vagy sem.

CyberPunK 2017.12.20. 14:41:38

@conchita wurst: szerintem érted. MLM-ből meggazdagodni olyan, mint ginával csajozni. Lehetséges egyeseknek, de azért büszke ne legyél rá.

VT Man 2017.12.20. 16:31:35

@conchita wurst:
"de meg jomodu se vagy, aki evi 1 millio dollart keres, ugye"

Erdekes a definiciod, szerinted csak a felso 1% a jomodu.

Amerika lakossaga 323 millio.
Ebbol kb. 236 ezer ember keres 1 millio USD/ev felett (kevesebb, mint 1%)

Szerinted ott az emberek 99%-a nem jomodu?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.12.20. 18:34:05

Az a gond az MLM-mel, hogy eddig nem láttam még olyat, amelyik tisztességesen működik Magyarországon: vagy piramisjáték és illegális vagy folyamatos hazugsággal próbálnak minél több ügynököt beszervezni...

Etniez 2017.12.20. 18:47:55

Be kell fejezni a rinyálást. A bíróságon majd megnézik, hogy tudta-e az ügynök, hogy mit ad el.
Nem a balekokra fognak vadászni, hanem azokra, akik véletlenül újra és újra ilyen csalóegyletekben kötnek ki. Azok nehezen fogják kimagyarázni magukat. Ennyi, nem kell rettegni.

Untermensch4 2017.12.20. 23:49:58

" Mert arról ne legyen senkinek kétsége, hogy bármilyen rendszerben embereket átverni vagy meglopni eddig is büntetendő volt. Nem véletlen, hogy megannyi fogyasztóvédelmi bírságot szabott eddig is ki a fogyasztóvédelem.

Arról kevesen tudnak, hogy az MLM-ek jelentős részében a fogyasztóvédelmi bírságot a cégnek joga van (belerakják a megbízási szerződésbe) részben vagy teljesen átruházni arra az ügynökre vagy csoportra, akiket éppen elkapott a hatóság. A gyakorlatban hallottam már ennek az átruházásnak mindenféle változatát... "

Ez ám a büntetés...

"... azok a tagok, akik a szebb élet reményében belépnek egy rendszerbe, tipikusan ugyanolyan "gyanútlan" és "kiszolgáltatott" emberek, mint a fogyasztók (hiszen közülük kerülnek ki). Rájuk azt a terhet kiróni, hogy akár börtönt is kaphatnak, ha balszerencséjük volt a céggel és elég hülyék voltak ahhoz, hogy nem vették észre a simlisséget, nagyon visszás történet."
Viszont ilyen alapokkal a cég létrehozói és tényleges működtetői vmi "bűnszervezet létrehozása"-szerű címkével sok-sok év börtönt kaphatnak, amit nem háríthatnak át apróbetűs részben a megbízási (vagy akármilyen) szerződés részeként.

Úgy egyébként a piramis alján lévők fenyegetettség hiányában könnyen rászokhatnak a hazugságra "a jobb élet reményében", ilyen alapon a "jobb élet reményében" dolgoztak a koncentrációs táborok őrei is, akik önként léptek be...

Untermensch4 2017.12.20. 23:52:30

@felső határ nincs: A biztosításnál a vevő egy valódi terméket vesz meg, pedig az ügynök által beszervezett ügynök "belépő csomag vásárlása" a bevétel forrása.

Untermensch4 2017.12.20. 23:55:08

@metal: A drogkartelles példa sztem annyiban rossz hogy a kábítószerek piacát a közgazdasági törvényszerűségekkel (kereslet-kínálat) szembemenve piactorzító szabályozást törvényszerűen feszegetni fogják az emberek.

bontottcsirke 2017.12.21. 07:46:29

Az MLM egy sima piramisjáték, csak benne van egy gagyi termék, hogy legálisnak tűnjön, Sosem értettem azokat a hívő prolikat, akik ilyen amway meg avonos szarokkal üzleteltek a gazdagodás reményében és a kis szobakonyhát átalakították wörksoppá.

Az viszont erősen morálisan kétséges, hogy egy olyan társaság kéri ezt számon, aki másodpercek alatt eltüntet félmilliárdot kisvasútra.

Fodor Balázs 2017.12.21. 09:31:58

@conchita wurst: na akkor szerintem a szaros valagu zseller haverjaidtol kene megkerdezned inkabb jo e az mlm meggazdagodasra, vagy nem, ok jobban vagjak ezt

Az SS főparancsnokaként is viszonylag jól lehetett élni. Meg drogkereskedelemből. Meg egy ország szétlopásából.

emzperx 2017.12.24. 21:30:53

Ezt a push-pull szabályozást valami lábjegyzetben kifejtenéd? Google semmit nem dob - vagy aminek köze lehetne az államigazgatáshoz - se a magyar, sem pedig az angol kifejezésekre.
Az meg a másik hogy a magyar törvényhozásban logikát, józan ész nyomait szerintem nem fogsz találni, itt a dolgokat a valakinek az érdeke vagy a szimpla hülyeség mozgatja.

Reactor 2018.02.08. 00:46:11

Na, csak kezd a hatóságoknak tele lenne a töke az MLM-mel. Biztos mert annyira szuper üzletmodell, és valahogy meg kell akadályozni, hogy a csiliomosok elárasszák az országot...

@felső határ nincs: Az MLM messze nincs 1000 éves. Még 100 éves sincs. Ponzika drága 1882-ben született, és 1918-ban találta fel ezt a csodálatos értékesítési módszert. A Kékfényben és az internet scam oldalakon időnként olvasni is, milyen sikerrel.
Az átlagember meg teljesen jogosan hibáztatja a kormányt, ugyanis az ő jóvoltából került szar helyzetbe. Eddig 4,8 millió mélyszegényünk van, 2020-ra ez a szám elérheti a 6 milliót is. Persze a Fidesz semmiről se tehet, az ellenzék a hibás, a "zemútnyócév" a hivás, a Soros a hibás, az EU a hibás, az Érmelléki Kuglófember a hibás, a Jóisten a hibás...

@conchita wurst: Aha, je, akkor a heroin is tök jó dolog, kérdezzük meg nyugodtan bármelyik narkóst :DDD
süti beállítások módosítása