Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Elsétálhatnak a devizahitelesek?

2017. november 08. - Szarvas Norbert

www_iflgroup_hu-4_1.png

A devizahitelezés rendkívül kényes és komplex téma ma Magyarországon, ugyanis rengetegen buktak bele ebbe a konstrukcióba. Sajnos a hatalmas tömegből lehetetlen kiszűrni a valódi rászorulókat, és rendszerszinten elkülöníteni azoktól, akik nyerészkedni akartak, akik luxust vásároltak maguknak hitelből vagy egyszerűen kihasználták a rendszert. Így vagy mindenki kap kedvezményt, vagy senki!

A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog magyarországi bevezetésére - mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a Magyar Időknek, amely úgy tudja, az elsétálási jog bevezetése már felmerült a kormányzat berkeiben is.... A hazai elsétálási jog például csupán a korábbi devizahiteleknél jöhetne szóba; azért csak ott, mert az ilyen kölcsönök adósait korábban rendkívüli helyzetbe hozta az árfolyamok elszabadulása. Emellett az elsétálás joga csak azokat illethetné meg, akik a banki hitelüket legalább részben megpróbálták törleszteni, miközben minden más fizetési kötelezettségüket teljesítették. - írja a Portfólió

Alibi intézkedés?

Érdekes felvetés lehet, hogy egy újabb alibi intézkedéssel állunk szembe, ami a devizahitelesek egy rendkívül szűk rétegének nyújthatna segítséget. Az nyílvánvaló, hogy a devizahitelesek már ezidáig is több kedvezményt kaptak, mint például a lassan három évvel ezelőtti kötelező forintosítás illetve az azt követő jogosulaltan kamatkompenzáció. 

Azt kell látni, hogy a leginkább kiszolgáltatott devizahiteles réteg már elveszítette a lakását vagy pedig képtelen lesz megfelelni az új intézkedésnek, hiszen a hiteltörlesztéseket nem tudták fizetni. Akkor kik maradnak? Az a középréteg, amelyik valahogyan fizetette tovább a hitelt és egy sokkal gazdagabb kör.

A gazdagabbaknak eddig sem volt semmijük

Mindig kétkedve fogadom ezeket az intézkedéseket, ugyanis az elsétálási jog tökéletes alkalmat biztosíthat azon élelmesebb adósok részére, akik felvettek 10-20-30-50-100 millió forint devizahitelt, 180 forinton nem váltották ki és már most sincsen semmi a nevükön. 

Nem ördögtől való fantazmagória belátni, hogy létezik az a tehetősebb vállalkozói réteg ma Magyarországon, akiknek a nevén gyakorlatilag nincsen semmi. Mindent a gyerekre, rokonokra iratnak át, illetve a pénzt külföldön "dugták" el. Ők azok, akiknek a törvény szemében nincsen semmilyük, tehát alapvetően (első ránézésre) megfelelhetnek a szabályoknak és szimplán elsétálhatnak.

Számukra sokkal kevésbé problémás ez az "elsétálás", hiszen papíron nincsen veszítenivalójuk, míg egy átlagos adósnak azért ott a nevén a kis cég, a családi autó illetve a kis bankbetét. Ez az átlagos adós az a réteg, amelyik biztosan nem fogja "eltűntetni" a vagyonát, átrendezni az életét csak azért, hogy élhessen az "elsétálási jogával".

A "pereld a bankot" ügyvédek hatalmas kárt okozhattak

Pár éve már megírtam kételyeimet a "pereld a bankod" hullámmal kapcsolatban, ahol komplett iparág keletkezett a kétségbeesett devizahitelesekre támaszkodva. Nem egy ügyféltől, olvasótól hallottam, hogy az ügyvédnek be kellett fizetni 100-150e forintot, aki cserébe hitegetett (és azóta sem lett semmi), illetve a hiteltörlesztés megtagadására bíztatott.

Mindig elmondom mindenkinek, hogy a hitelt nem befizetni a legrosszabb megoldás, ami szóba jöhet, hiszen amíg a bíróság nem mondja ki ellenkezőjét, addig ez az érvényes követelése a banknak. Ha nem fizetünk, akkor simán KHR listára helyeznek minket, amivel évekre elveszítjük a lehetőségünket arra, hogy például kiváltsuk a meglévő hitelt egy másik hitellel. Vagy például éljünk az "elsétálási jogunkkal".

Ilyen értelemben azok a devizahitelesek, akik amúgy ki tudták volna valahogyan fizetni a havi törlesztőt, de nem fizettek, most igen komoly problémával fognak szembesülni. A "pereld a bankod" féle ügyfelek egy része kimeríti a rászoruló fogalmát, akiknek egyetlen reménye lehetne ez a jog. Viszont a törvény ki fogja jelen állás szerint zárni őket, hiszen megtagadták a fizetést.

(Csak halkan teszem fel a kérdést, hogy ezeket az ügyvédeket, akik ilyen remek tanácsokat osztogatnak szervezett szinten, ki és milyen módon fogja felelősségre vonni?)

Jó megoldás lehet?

Mindentől függetlenül azt gondolom, hogy akár jó megoldás is lehetne, ha sikerülne megszűrni a jogosultak körét, és szociális rászorultság alapon szegmentálni. Ez szinte lehetetlen, így biztosan lesznek visszaélések. Jogos félelem lehet, hogy a bank "sosem veszít", éppen emiatt az "elsétálási jog" érvényesítése által elmaradt bevételt megpróbálhatja valamilyen módon a többi ügyfeléből visszaszerezni (kondíciós lista drágítása, kamatdrágítás). 

Persze ez a mai felfokozott hitelezési versenyben nem biztos, hogy reális szcenárió, hiszen egy szabad szemmel látható kamatemeléssel potenciális ügyfeleket veszítenének. Viszont a bank hosszú távon gondolkodik, így nem zárom ki ennek a "behajtásnak a jó ügyfeleken" opciónak az elméleti lehetőségét.

Az biztos, hogy dunát lehetne rekeszteni azokkal a sztorikkal, ahol a 10 milliós lakásra a család kifizetett már 20 millió forintot és mág mindig tartozik 10 millióval. Ez egyáltalán nem korrekt és teljesen érthető- indokolható kilépési lehetőség lehetne az "elsétálási jog". A többi pedig (mint mindig), a törvényhozókon múlik!

►►►►

Elkészült, nézd meg!: Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.   

Ez a cikk 2017. november. 8. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr1913204633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.08. 12:20:09

Ami rossz a bankoknak, az jó a népnek, ez az alapelv.

commentes nikk 2017.11.08. 12:35:44

Az elsétálásnak alapvetőnek kellene lennie, hiszen az elemi logika azt diktálja, hogy ha a bank úgy ad hitelt, hogy az ingatlan a fedezet, akkor az ingatlanon felül nem lehet más követelése, hiszen azt fogadta el fedezetként. A bankokat arra kéne szorítani, hogy úgy helyezzenek ki hitelt, hogy egy bedőlés esetén az ingatlan értékével számolhassanak csak. Persze így nem lehetne nyakra-főre kihelyezni túlszámolt hiteleket, de hát ha a bank belemegy abba, hogy kockázatot vállal, akkor azt vállalja ő, vagy adjon kevesebb hitelt. Az egész a bankok államilag támogatott kapzsiságára épül, hiszen hazugság, hogy az ingatlan a fedezet, mert az ingatlan értékén (bőven) felül is követelnek összeget, és jogilag érvényesen követelhetik. Ezen kéne változtatni.

Medgar 2017.11.08. 12:36:18

Mindig kétkedve fogadom ezeket az intézkedéseket, ugyanis az elsétálási jog tökéletes alkalmat biztosíthat azon élelmesebb adósok részére, akik felvettek 10-20-30-50-100 millió forint devizahitelt, 180 forinton nem váltották ki és már most sincsen semmi a nevükön.

Ezt elmagyarázhatnád....

Bolshevik 2017.11.08. 12:42:13

@commentes nikk: +1, teljesen egyetértek. Ha az ingatlan a fedezet, akkor az ingatlant vihetik, azon felül nem. És igen, ezért nem kell tízmilliót adni a havi százhúszat keresőnek.

Labasmaz 2017.11.08. 12:45:30

"semmilyük"

Lyally!

sunabajnok 2017.11.08. 12:46:43

Hm... Az önkormányzatoknak,állami cégeknek a devizaadósságát átvállalták.
A politikai ovistársaknak megalkották a végtörlesztést,ami pont annyi ideig élt,amíg a lakosság értéken alul eladott mindent.
Majd a nagy megmentés 240 +- árfolyamon.
Az árfilyamgátas szívás pár hónap múlva kezdődik, a csok- os is lassan..
Pattogatott kukoricára fel.

metal · http://electric.blog.hu 2017.11.08. 12:51:50

Már rég alapnak kellene lennie, hogy egy ingatlan fedezetes hitelnél a bank az ingatlant viszi, és a felek elválnak egymástól (kivéve, ha az ingatlan állagát nem "sikerült" fenn tartani). Ez az új hiteleknél mindenkinek jó lenne, hiszen a bank úgy adna hitelt, hogy biztos benne, hogy vissza tudja szedni (akkora értékben hitelez), az ügyfél pedig nem kerül adósságspirálba. Visszamenőleg nem hiszem, hogy kiállná a jogszabályi próbát.

sic! 2017.11.08. 13:00:19

Azért vannak példák működő magáncsőd-törvényekre, amelyek egyfelől lehetővé teszik, hogy a fizetésképtelen adós levegőhöz jusson, másfelől viszont nem is mentesítik a felelősség alól, és ha bármikor pénzhez jut vagy juthatna, azt utólag is lefoglalják (pl. nem utasíthat vissza örökséget, azaz a nagyi lakásából nem a gyereknek lesz majd kéglije, hanem az megy az adósságtörlesztésbe).

A devizahiteles-probléma persze attól probléma, hogy nincs működő bérlakásszektor Magyarországon, szociális meg pláne nem (ha meg próbálkoznak vele, akkor Ócsa), ehelyett mások pénzét öli az állami a devizahitelesek "megmentésébe". Ha meg gyerekestül kilakoltatnak valakit, akkor a közvélemény nem úgy gondolja, hogy szociális bérlakásba kellene költöztetni a családot, hanem azt, hogy maradjon abban a lakásban, amely nem az övé. Valahogy hiányzik a felismerés, hogy a kölcsönpénz vissza nem adása és a biztosíték megtartása a lopás egy alesete.

Rwindx 2017.11.08. 13:01:15

Teljesen mindegy, hogy a bank luxusra adta-e a hitelt, vagy másra. Ha nem megfelelően választott fedezetet, az a bank felelőssége és kockázata (lenne). Jelenleg a bankok 0 azaz NULLA kockázatot vállalnak a hitelkihelyezéssel, ezért maximálisan bele is szarnak az ügyfelek megfelelő tájékoztatásába, a kockázatok felmérésébe, esetlegesen végrehajtáskor a vagyontárgyak értékesítésébe, hisz a jelenlegi szabályok szerint életük végéig zsigerelhetik az adósokat. Az elsétálási jog kicsit helyre rázná őket.

Hasse 2017.11.08. 13:15:12

Minden fedezett hitelre kéne mostantól új szerződéseknél bevezetni, illetve kikötni, hogy egynél több ingatlan nem lehet fedezett. Ezzel most az ügyes devizaspekulánsok járnak jól a tisztességes hitelesek kárára.

Palladrin 2017.11.08. 13:16:16

AZ IFL-nek nem kellene olyan dologban szakértenie, amihez nem ért. Ahányszor a devizahiteles témához nyúl, mindig mellélő. Ez a poszt is hemzseg a csúsztatásoktól és egyéb baromságoktól!

commentes nikk 2017.11.08. 13:22:33

@Rwindx: egyetértek, az elsétálás sokkal reálisabb hitelezést eredményezne, csak ez nem a bankok érdeke, mert az akármeddig növelhető adósságot még mindig több ügyfélen tudják behajtani, mint amennyin nem, úgyhogy a teljesen fizetésképtelen ügyfelek bebukott hiteleivel együtt is jóval nagyobb hasznuk van, mintha reális hitelkihelyezést folytatnának.

Visceroid 2017.11.08. 13:25:04

Nekem ehhez csak annyi hozzászólásom lenne, hogy már lassan 8 éve Fidesz kormány van,a válság pedig 2008-ban történt. Hogyhogy 2017 végén még mindig a devizahitel a téma? A Fidesz nem oldotta meg még ezt a kérdést úgy, hogy a népnek kedvezzen? Miért nem?

na4 2017.11.08. 13:37:14

Ez nagy geciség mindazokkal szemben, akik kifizették a hiteleiket, ill. akik megfontoltak és mértéktzartóak, takarékosak voltak. Aki kitalicskázta a pénzt a bankból és el is költöttet, az fizesse is vissza. Ez a legnagyobb buli: felvenni a milliókat, utána me nem fizetni, és elvárni, hogy fizessenek mások.

jewel79bp 2017.11.08. 14:00:24

@na4: nekem is ez a legnagyobb bajom minden ilyen megsegítéssel. Aki valahogy kifizette, akárhogy, az semmit se kap, se könnyítést, se kedvezményt. Aki meg csak azért se fizette ki, az elsétálhat. Valahogy azokra sem ártana gondolni, akik ugyanazok a feltételek mellett mégis végigcsinálták.

Rwindx 2017.11.08. 14:00:44

@na4: Nem mások fognak fizetni helyette, hanem a bank vagy normálisan felméri kinek ad és mennyi hitelt, vagy maga a bank bebukja saját hülyeségén a pénzt a profitjának a kontójára.

Ha kér egy fedezetet, amit jó esetben 70%-on megszámol, akkor nehogymár az ne legyen elég fedezetnek mert beleszarik, hogy csak 20%-os piaci áron értékesíti egy árverésen mert az égvilágon semmi nem múlik neki rajta, hisz az 50%-os különbözetet még leveri az ügyfélen akkor is! Mert jelenleg ez történik.

Hasse 2017.11.08. 14:29:46

@Rwindx: De, ezt a többi adós fogja kifizetni. Illetve szigorodnak a hitelfelvételi korlátok. A bank pedig nem szokott sem értékesíteni, sem kilakoltatni, arra vannak megfelelő cégek.

Hasse 2017.11.08. 14:32:15

Az elsétálás jogát egyébként a forintosításkor kellett volna kötelezővé tenni, utólag bevezetve ezt az adófizetők fogják kifizetni, ha vége a pereknek.

VT Man 2017.11.08. 14:49:23

@na4:
"Ez nagy geciség mindazokkal szemben, akik kifizették a hiteleiket, ill. akik megfontoltak és mértéktzartóak, takarékosak voltak."

Mar miert lenne az?

Aki rendesen fizetett, annak most van egy haza.
Aki "elsetal", az bukja a hazat, ami komoly veszteseg.

VT Man 2017.11.08. 14:50:18

@jewel79bp:
"Aki valahogy kifizette, akárhogy, az semmit se kap, se könnyítést, se kedvezményt. "

De kap: megtarthatja a hazat.

Szarvas Norbert 2017.11.08. 14:52:54

@Medgar: "akik felvettek 10-20-30-50-100 millió forint devizahitelt, 180 forinton nem váltották ki és már most sincsen semmi a nevükön. "- itt arra a rétegre gondolok, akik különböző oknál fogva minden vagyonukat átiratták valaki más nevére, így papíron semmi vagyonunk sincsen (megfelelnének az elsétálás feltételeinek), viszont felvettek devizában 50 millió forintot, amit fizettek és még midnig 50 millióval tartoznak vagy 70-el, de közben az ingatlan nem ér többet40-nél vagy 50-nél, - magyarul az ingatlan értéke messze nem fedezi a tartozás összegét. Ők szimplán jól járnának ezzel a lépéssel

Rwindx 2017.11.08. 15:22:17

@Hasse: Tévedés, nem a többi adós fogja visszafizetni, mivel már referenciakamat alapú hitelek vannak. Amíg nem voltak, addig valóban a bank ráterhelte a többire, még jobban leszarhatta az egészet. Viszont ezzel érdeke fűződne hozzá hogy ne szarjon bele mindenbe. Ráadásul a nehezen behajtható pénze is előbb vissza fog folyni.

Szigorodnak a hitelfelvételi korlátok? Így van. Mert innentől saját kockázatuk is lesz, eddig mint írtam 0 kockázatot válltaltak. És? Egy normál cégmenetben a tulajdonos a tevékenységével kockázatot is vállal. Na mostantól ők is, mint minden más földi halandó.

A kilakoltatás kapcsán pedig mivel a bank bízza meg a végrehajtó céget a kilakoltatással, végrehajtással egyébbel, így ez nem több egyszerű szójátéknál.

sunabajnok 2017.11.08. 15:50:07

Még mindig nem esett egyetlen szó sem arról,hogy ez nem deviza hitel volt,hanem csak alapú. Konkrétan átbaszták a magyar lakosságot,és ezért tényleg kizárólag csak a hitelfelvevők a hibásak?

Kivlov 2017.11.08. 15:50:58

Nem elsétálni kéne, hanem fizetni.
Minden devizásnak, aki akarja, visszatenni a havi törlesztőjét a felvételkori díjra.
Ezzel párhuzamosan megnövelni a lejárati időt, addig, amíg ezen a havidíjon vissza nem fizeti a felvett hitelét. És kész. Nem is kell ide semmi csoda. Max még megnevezni egy örököst, aki fizeti tovább a törlesztőt, ha esetleg páciensünk az örök vadászmezőkre kerül közben.

sunabajnok 2017.11.08. 16:03:18

@Kivlov: A bankoknál nem az a célja,hogy a kiadott kölcsön fizetve legyen. Devizahitelnél meg különösen nem. Ad 6 milla hitelt, kér két fedezetet. Ha bedől,márpedig bedől,hiszen ha tényleg deviza lett volna,már csak a negatív svájci kamattal nem dőlt volna bek,akkot leakaszt minimum 30 millát vidéken,Pesten ennek a dupláját. És ő csak 6 millát tett bele. Jó üzlet nem mondom.

Medgar 2017.11.08. 16:33:52

@Szarvas Norbert: Egy ilyet mondj. Ha nem volt megfelelően igazolt vagy hazudott jövedelmed nem kaptál hitelt. Ha nem volt megfelelő a hitel fedezet nem kaptál hitelt...

desw 2017.11.08. 17:35:47

@Medgar:

"Egy ilyet mondj. Ha nem volt megfelelően igazolt vagy hazudott jövedelmed nem kaptál hitelt. Ha nem volt megfelelő a hitel fedezet nem kaptál hitelt... "

Ohh, hány ilyet ismerek! Hitelfelvétel előtt papíron felment a jövedelem, aztán vissza a megszokott minimálbérre.

Vagy használt autónál: papíron 10-20%-kal többe került az autó, és így igazolható lett a 10-20%-os önrész.

desw 2017.11.08. 17:39:58

Ez az elsétálási jog akkor lehetne korrekt, ha még hitelfelvétel ELŐTT lenne a dolog.

Ja, hogy akkor a bank nem adna csak 30-50%-os önrészre hitelt? Akkor ezért menne a károgás (ahogy ment a 2000 előtti időkben), hogy a köcsög bank csak a gazdagoknak ad hitelt, honnan szerezzen a proli 3-5 milla önrészt a 10 milliós lakásra.

HaCS 2017.11.08. 17:52:35

Kezd a hátamon felállni a szőr a szegény devizahiteles adósoktól. Basszus hát ki állította, hogy a lakhatás olcsó? Meg hogy mindenkinek lehet lakása ahol csak szeretne, vagy amekkora csak tetszik?

Most tekintsünk el hiteltől, kamatoktól, törlesztőtől, mindentől!
Ki mondta nekik, hogy felelősen ki tudnak fizetni egy házat valaha az életben, amikor 10 évnyi munka után is csak hathatós családi segítséggel sikerült összekaparni mondjuk a 20%-át (önrész)?

Ki foglalkozik a felelős emberekkel? A saját erejükből építkezőkkel? A felelős hitelfelvevőkkel? Az alapok híján albérletben élőkkel?

Belegondoltatok milyen, amikor valaki 120 ezret fizet albérletre, a szomszédja meg sír, hogy alig bírja kinyögni a 100 ezret a saját lakására?

Vagy a pályakezdő helyzetébe, aki most venne lakást, de nulla a kínálat, mert olyanok csücsülnek benne, akik egy évtizede a messiást várják (újra meg újra).
Akik miatt a kutya nem építtet semmit, hiszen már az előző befektetésből is csak a bukó lett.

Azzal egyetértek, hogy a fedezet, azért fedezet, hogy a hitel kockázatait fedezze. Ha nem, akkor bukott a hitelező. A bank viszi a fedezetet, aztán stornó.
Azt az igyekezetet jogosnak tartom, hogy az emberek válláról levegyük az így fennmaradó fölös tartozásokat. De ennyi!

Azt azonban vegyük már észre, hogy jelen pillanatban (is) arról szól a vita, hogyan maradhatnának vagyontárgyak olyanok kezében, akik azt soha nem is engedhették meg maguknak!

desw 2017.11.08. 18:05:03

@HaCS:

"Ki foglalkozik a felelős emberekkel? A saját erejükből építkezőkkel? A felelős hitelfelvevőkkel? Az alapok híján albérletben élőkkel?"

Köszöntelek a -- működésképtelen -- demokrácia és általános szavazati jog világában.

Politikustanoncok első tétele: Ha a hülyék arány elér egy adott szintet a társadalomban, akkor érdemes velük foglalkozni. (politikusként)

Na, ilyen ez a dev-hiteles cirkusz is!

Medgar 2017.11.08. 18:26:39

@desw: "De itt nem erről beszélt: akik felvettek 10-20-30-50-100 millió forint devizahitelt, 180 forinton nem váltották ki és már most sincsen semmi a nevükön." Ha jól tudom az autóhitelekkel nem foglalkoztak.

M. Péter 2017.11.08. 21:32:50

@commentes nikk: Az adós egy bizonyos pénzösszeget vett kölcsön, nem az ingatlant, így azt kell visszafizetnie. Ha az ingatlan ára felmegy, azt az adós megtartja magának. Amúgy tényleg van olyan, hogyha a fedezet mégsem elég a hitel fennmaradó összegének kifizetésére, akkor a hitelező nem követelheti a különbözetet. angolul ezt "non-recourse loan"-nak hívják.

Sok helyen láttam már írva, hogy bezzeg az USA-ban csak úgy elsétálhat az adós a jelzáloghiteltől. Ilyen az 50-ből csak 12 államban van és Washington városban. Ingyen ebéd persze nincs, az elsétálás lehetősége miatt egy kicsivel magasabb a kamatláb, mint amennyi egyébként lenne.

Szolo 2017.11.09. 07:19:37

Mindenkinek írom, akik azt vetették föl, hogy nem kellett volna az ingatlan értékén felül hiteleznie a banknak.

A bank a hitel folyósításakor nem hitelezett az ingatlan értékén felül, hanem a devizahitel forintban nyilvántartott összege lépte túl a törlesztés során az ingatlan értékét, ami a forint bedőlése miatt történt.
Tegyék össze mindkét kezüket a hitelezettek, hogy a bankok jellemzően nem követelték senkitől további ingatlan és ingóság bevonását a hitelszerződésbe.

Hasse 2017.11.09. 11:40:55

@Rwindx: Ugyanazt mondjuk. Az elsétálás jogának nagy híve vagyok, a visszamenőleges bevezetésének nem. A referencia kamathoz kötés meg nem jelent semmit, nyilván a kamatfelár megnő, ha nagyobb kockázatú lesz a hitelezés.

Sluck Ödön 2017.11.09. 13:30:57

@sunabajnok: Maga deviza alapú elszámolás nem átverés. Amiatt kisebb a kamat mint egy forinthitel esetén, viszont az adósé az árfolyamkockázat. Az átverés az árfolyamképzés "rugalmas" módja, a kezelési költségek devizában számítása a kamatok és költségek nyakló nélküli emelelési lehetősége meg effélék. Viszont ezeket beleírták a szerződésekbe és úgy tűnik kevesen olvasták el azokat. Meg kartell volt. A forinthitelek kamata kb. 2012-ig több volt a devizahitelekénél. Meg persze ott volt az átverés, hogy erős forintnál kötötték a hitelszerződéseket. Akik most rinyálnak azok további forinterősödés esetén vígan eltették volna a csökkenő részleteken szerzett nyereséget.

Kivlov 2017.11.09. 14:42:37

@sunabajnok:
Ezért kellene, hogy az Állam hozzon egy ilyen szabályozást.
Nem forintosítás meg gyűjtőszámla, meg ilyen marhaságok. Csengetni és kész.

Untermensch4 2017.11.13. 17:55:07

"(Csak halkan teszem fel a kérdést, hogy ezeket az ügyvédeket, akik ilyen remek tanácsokat osztogatnak szervezett szinten, ki és milyen módon fogja felelősségre vonni?)"
A Kamara olyan kötelező szolgáltatás ahol a szolgáltatás tartalma nem azonosítható.

Reactor 2021.02.28. 00:30:52

Egyáltalán nem kell megsegíteni a devizahiteleseket,főleg nem közpénzből - saját maguk okozták a vesztüket azzal, hogy csináltak maguknak egy adósságcsapdát, aztán bele is sétáltak. Ráadásul nagyobb összeget mernék tenni arra, hogy a nagy részük soha nem is akarta visszafizetni a hitelét, hanem végig erre bazírozott, hogy majd mások kihúzzák őt a szarból.
süti beállítások módosítása