Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

A 10 leghitványabb pénzügyi tanács

2017. április 13. - Szarvas Norbert

10_leghitvanyabb_penzugyi_tanacs.jpg

Számtalan sorsmegváltó életbölcselettel találkozhatunk a pénzügyi területen is, ahol a pénzügy Coelho-i adnak nekünk mézes sziruppal átitatott mondatokat. Teszik mindezt azért, hogy te megváltoztathasd a sorsodat és hirtelen ipari mókusból DIY csitrilliárdossá avanzsálj. Persze arról már senki nem beszél, hogy a követők hány százaléka ment csődbe, ne adj isten lett öngyilkos, mert elhitte nekik ezeket a lózungokat és az életét eszerint kezdte alakítani. Nézzünk a sorok mögé és gondoljuk át!

10.  A gazdagságod legnagyobb forrása ott található a két füled között. Kezdd el használni.

(Brian Tracy)

Mert Brian szerint ez mindig ennyire egyszerű. Biztosan Te is ismersz olyan dekoratív hölgyeket hatalmas plázacica terepjáróban, akikről süt, hogy használták, ami a két fülük között van (száj)? Mert minden más esetben ez egy hitvány tévképzet. Ugyanis Brian azt mondja, hogy gondolkodnod kell és gazdag leszel. Legalábbis ezzel etet meg minket. Ha viszont valóban gondolkodnál, akkor már ezt a mondatot is kikezdenéd.

Nem törvényszerű, hogy a tehetséges és okos emberek lesznek gazdagok és a hülyék a szegények. Sőt! Nagyon sokszor látjuk, hogy az intelligenciát felcserélte a kapcsolati tőke, a megalkuvás és a becsicskulásra való hajlam. Kíváncsi vagyok, hogy mit mondana annak a 4 diplomás nyelveket beszélő hajléktalannak, aki éppen megfagyni készül. Nem használtad a fejed? Hát nem hiszem...

 

9. Ha adsz egy barátodnak egy ezrest kölcsön és többet soha nem látod, akkor nyilván megérte az elveszett pénz.

Mert a barátságot be kell tudni árazni. Hiszen a pénz többet ér, mint az ember. Nehogy azt higgyük már, hogy a barátodat fogod siratni. Dehogy! A pénzt, amit elvesztettél. És jelen esetben, ha kevesebbet vesztettél, mint tűréshatárod, akkor inkább örülj neki, mert egy lehúzós szeméttel kevesebb. És miért jó ez neked?

Hát azért, mert a jövőben több pénzt spórolhatsz majd meg, mert ennek a szerencsétlennek már nem kell kölcsön adnod. A  barátok jönnek-mennek, de a pénz örök. A pénz nem hazudik nekünk, a pénz nem akar lehúzni. De a pénz nem is fog megnevetetni, nem fog ápolni és pláne nem lesz hozzád egyetlen jó szava sem, amikor vagyonodban fetrengve magányosnak érzed magad. 

Kit érdekel az indok? Ha eddig a barátod volt és a pénz elrontotta a dolgot, akkor az kinek a hibája? Mi történhetett? Akarunk erre egyáltalán időt szánni, hogy megértsük a másik motivációját? Fenéket! Árazzunk be mindent és írjuk le a veszteséget.

 

8. Ha nem valósítod meg az álmaidat, akkor majd valaki felvesz alkalmazottnak, hogy megvalósítsd az övét.

(Tony Gaskins)

Önfejlesztő mágusok egyik kedvenc ego-simogató érvelése. DIY (Do it yourself) és a világ kizárólag szolgákra és mesterekre osztható fel. Nincsen átmenet. Tony azt akarja bemagyarázni neked, hogy az álmaidat akkor érheted el, ha te leszel a mester és neked lesznek szolgáid. Tulajdonképpen minden iskolai tanár, állami egészségügyben dolgozó ember vagy rendőrszerv egy szolga, egy csicska, egy értéktelen senki. 

Köszi Tony! Ezt elmondanád majd akkor is, amikor az egyik ilyen kis senki próbálja a fontos életedet a sürgősségin megmenteni éhbérért cserébe? Az a baj, hogy erre a bullshit dumára az embereknek szüksége van, mert félnek attól, hogy szembenézzenek a valósággal. A hivatástudatot alulértékeljük, a pénzhajhászást pedig túl. Ma divat a pénzt és az álmainkat közös nevezőre hozni. És így megkapjuk a modern kor dreammaker-ét, a zsoldost.

Hamis üzenet a gazdagság. Normális ember nem akar gazdag lenni. Vagyis örülne a pénz előnyeinek, de teremteni szeretne, valamivel foglalkozni. Az orvos gyógyítani szeretne, a tanár tanítani, az építési vállalkozó építeni. Alapvetően a pénz nem a cél, hanem egy eszköz, egy származék. Sajnos sok tacskó issza az ehhez hasonló szavakat és semmibe veszi a hivatástudatot. Aztán majd pislogni fogtok, amikor kiérkezik a mentő és mielőtt elkezdene újjáéleszteni, elkezdi a KATA-s kp számlát kézzel kiállítani, mert álommegvalósító egyéni vállalkozóvá avanzsált...

 

7.A legeslegelső lépés a meggazdagodás útján, hogy költs kevesebbet, mint keresel.

(Brian Koslow)

 

Hihetetlen, hogy erre magunktól nem voltunk képesek rájönni. Ehhez kellett egy Brian, hogy felismerjük ezt az alapvetően matematikai műveletet. Persze, hogy egy hatalmas hazugság, egy üres lózung, amivel a teret szoktuk kitölteni, amivel a kínos csendet tőrjük meg. A világban annyi ember rohangál, aki abból gazdagodott meg, hogy a minimálbérének csak a 80%-át költötte el. Ez a gazdagság receptje!

Hazugság! Ha azt mondom, hogy a gazdagság alsó határa 100 millió forint és ehhez keresek havonta 400.000 forintot, aminek a 20%-át félreteszem (80.000 forint), akkor is hatalmas bajban leszek. Ha évente 5%-kal emelem a befizetéseket, 6%-os hozamot érek el és fizetem a megtakarítás költségeit, akkor 29 év alatt jön össze 100 millió forint! Apró szépséghiba, hogy 29 év múlva a 100 millió forint nem a gazdagság alsó határa lesz. Mai értéken évi 2%-os inflációval számolva ez a pénz 56 millió forint. 

Ha átlagos fizetésből szeretnél meggazdagodni gyűjtés által, akkor mindig a saját farkadat fogod megharapni. Sosem éred utol magadat! Ha igaza lenne Brian-nek, akkor a gazdagok nem állnának sorban hitelekért, kockázati tőkéért. Ez egy egosimi, amivel meggyőzheti az átlagos kisembert, hogy megvegye a coach kazettákat 50.000+ÁFA-ért! Mert a kisember legnagyobb félelme a kockázat felvállalása. Folyamatosan azon ügyködnek, hogy lehet kockázat nélkül gazdaggá válni. Válaszul születnek az ilyen hitvány tanácsok.

 

6. A szegénység oka nem a hiány, hanem a félelem és a kishitűség.

(Alan Cohen)

Kérlek ezt ismételd meg! Nagyon örülnék, ha a Föld lakosságának cirka 80%-a előtt ezt elismételnéd. El tudom képzelni, ahogy Kínában nem azért nagy a szegénység, mert túl sokan vannak limitált erőforrásra, hanem egyszerűen félnek és kishitűek. Meg amúgy is mitől félnek ezek a szerencsétlenek? Félnek jóllakni? Félnek túlélni? Félnek pénzt keresni? Mitől félnek?

Nézzük a klímamenekülteket (ízlelgesd ezt a szóösszetételt, mert a következő 50 évben sokszor hallani fogsz róluk). Azért kénytelenek elhagyni otthonaikat, mert nem elég ambíziózusak? Nem hajlandóak a rothadó, kiszáradt sivatagban almafát ültetni? Nem hiszik el, hogy lehetséges? Hiszen az ember a gondolataival képes teremteni. Gondolattal képesek vagyunk jóllakatni magunkat és a családunkat. Hidd el, hogy lehetséges! Hidd el, hogy még a legnagyobb szárazságban is képes vagy kertet gondozni! Hidd el, hogy a közelgő tájfun jobban fél tőled, mint te tőle! Csak hinned kell magadban és legyőzni a félelmeidet!

Nem kell tanulnod! Hinned kell magadban! Ennyi a lényeg. Ha elhiszed, hogy sebész vagy, akkor nyugodtan felvághatsz bárkit! Saját magadban való hittel kiválthatod az évtizedes unalmas tanulást. Mert az annyira snassz! Ne félj gazdagnak lenni! A kisvárdai közmunkások félnek! Reszketnek ettől az állapottól, és ezért szegények. A gazdagság döntés kérdése! Jesszus...

 

5. Ha szegénynek születtél, az nem a te hibád. Ha szegényen halsz meg, az viszont csak a te hibád.

(Bill Gates)

Bill Gates könnyen beszél? Hiszen bárki meg tudná csinálni, amit ő! Állítom, hogy sok Bill Gates van a világon! Arról viszont mindenki mélyen hallgat, hogy egy Bill Gates-re jut 1 millió olyan, akinek nem jött össze, 5000 öngyilkos, 10.000 a próbálkozástól depresszióssá vállt ember. Mert Bill azt felejti el, hogy Ő azért lehet ennyire gazdag, mert mindenki más szegényebb. Ha tényleg így működne a gazdagság, akkor Bill egy szegény suttyóként élne, hiszen mindenki elérte volna ugyanazt, mint ő. A pénze társadalmilag inflálódott volna.

Persze Bill könnyen beszél, hiszen gyerekkorát olyan szegény családban kellett tengetnie, ahol Apuka bankelnök, Anyuka elnökségi tag volt. Biztosan zsíros kenyeret ettek és Billnek semmilyen különleges lehetősége nem volt arra, hogy speciális tudásra tegyen szert. Bárcsak mindenki olyan szegénynek születne, mint Ő! Igazi példakép ebben a tekintetben!

A gazdagság és a szegénység kizárólag választás kérdése! Nincsen befolyással erre a családi háttér, a környezet, anyagi lehetőségek, iskolai lehetőségek, a szülőkkel való kapcsolat...stb. A szír kislánynak, aki elvesztette a szüleit és Aleppo legsötétebb bugyraiban kell túlélnie, ugyanolyan választási lehetősége van, mint bármelyik amerikai középosztálybeli suhancnak. És ha mégsem sikerül a kislánynak? Magára vessen! Csak a saját hibája, a saját felelőssége, hogy nem lépett ki a fényre és mosdotta le a szegénység szutykát. Bravó Bill! Még-még-még!

 

4. Soha ne költsd el előbb a pénzed mielőtt még megkerested volna.

(Thomas Jefferson)

Nem az a baj, hogy Thomas Jefferson ezt mondta. Más kor, más szabályok. Az a baj, hogy sokan ma is elhiszik ezt és aktuálisnak tartják. És kik szokták ezt a tanácsot alátámasztani? Akiknek alapvetően nincsen szüksége hitelre, mivel mindenük megvan és meg vannak elégedve. Vicces, amikor ezt a tanácsot hallom olyan emberektől, akik az 50 milliós örökölt házukban üldögélnek, az örökölt vagyonukból utazgatnak, és az örökölt nyaralóban nyaralnak. 

Sajnos ma már fizikai lehetetlenség az átlagos vagy annál akár jelentősen jobb (mondjuk havi 500.000 nettó) fizetésből nulla hátszéllel belátható időn belül saját lakásba költözni, normális autót venni...stb. És mit érsz azzal, ha albérletet fizetsz hitel helyett Magyarországon? Nagyjából semmit, sőt! Több az albérlet, mint a hitel törlesztése azonos ingatlan mellett. Ez egy hülye tanács, mivel senki sem a leggazdagabb ember akar lenni a temetőben. 

És nem nyugdíjasként akar saját házba költözni (ami lutri szintén, hogy vagy összejön vagy nem). Az emberek félnek a hiteltől, mert rosszul használják és nem értik. Pedig jól felhasználva a hitel az a pénz, amit a jövőben fogok megkeresni, de ma kamatoztathatom és felhasználhatom. Utólag még soha senki nem lett sikeres. Mindig előre kellett gondolkodni. Utólag meg tudom mondani, hogy mibe kellett volna fektetni, de ettől nem leszek gazdagabb, mert nem tettem. Ha mindig várok, akkor sosem kockáztatok. Kockázat nélkül pedig nem leszek gazdagabb.

 

3.  Pénzt keresni nem nagy kihívás. az a kihívás, hogy úgy tedd ezt, hogy közben valami értéket hozol létre az életed során.

(Carlos Ruiz Zafon)

A pénz ott hever a földön, csak sokan lusták lehajolni érte. Az átlagos mókuskereket hajtó kisember zabálja az ilyen fél-coelho dumákat. Persze a költő arról már nem beszél, hogy mennyi pénzről is van szó. Kevés pénzről? Pofátlanul sok pénzről? Biztonsági játékot játszik, hiszen mindenki azt képzel bele, amit akar. Ő meg begyűjtötte a virtuális pacsikat. 

Pénzt keresni a világ egyik legkomolyabb kihívása. Persze nem azoknak, akik jó helyen élnek. Hanem azoknak, akikkel a sors kevésbé volt ilyen kegyes. Pénzt keresni Budapesten egyszerű mesterség. Kelet Magyarországon sokunk bicskája beletörne. Hitványság általános érvényűvé tenni ezeket a tanácsokat. A végén még mindenki elhiszi. Persze megoldás jobb helyre költözni, de aztán az is kényelmetlenné válhat (migránsok...), ha túl sokan gondolkodnak így. 

Hamis ígéret, hogy a pénzt te is meg tudod keresni. Nem biztos, hogy lesz rá lehetőséged! 

 

2. Az igaziak koldusok maradnak, csak a hazugságot lehet eladni aranyért az embereknek.

Tormay Cecile

Miért kell erkölcsi győzelemmé alakítani a szegénységet, és hitványsággá silányítani a gazdagságot? Ahelyett, hogy szembenézne mindenki saját életének fontos és hibás döntéseivel, lehetőségeinek a határaival, inkább menekülnek egy lelkileg sokkal kényelmesebb helyzetbe. Ez pedig az erkölcsi győzelem. Az ehhez hasonló bölcsességek meg akarnak minket győzni arról, nemhogy a mi hibánk lenne a szegénységünk, de kifejezetten erény, mivel a gazdagok lopnak, csalnak és hazudnak. 

Ez egy kifejezetten káros tanács, hitvány gondolat, ami mélyen gyökeredzik a társadalmi szubkultúrában, és évtizedek óta részben felelős a különböző társadalmi szekciók gyűlölködésének. Tökéletes alkalmat kapunk fals sztereotípiák megalkotására, miközben válaszút elé érkezünk folyamatosan:

Becsület vagy gazdagság?

Pedig gyakran ez a két jelző kéz a kézben jár. Nagyon sok vagyonos ember becsületes és nagyon sok szegény ember becstelen. Persze ez fordítva is igaz. De az már az abszolút megsemmisítő vereség lenne, ha valakit szembesítenénk azzal, hogy szegény is vagy és becstelen. Ez egy olyan erkölcsi fertő, amit egyszerűen nem illik elmondani. Ellenben a gazdagot lehet bántani, mert majd a pénz úgyis boldogítani fogja. 

Egy ilyen mondat képes kiirtani fiatalokból az ambíció és a törekvés morzsáit is. 

 

1. Hagyd, hogy a pénzed dolgozzon helyetted

Reggel felkel, kikászálódik a pénztárcádból, elkészül és elindul dolgozni, miközben a kezed a bilibe lóg. hihetetlen, hogy emberek a mai napig abban reménykednek, hogy majd kamatokból fognak megélni. Pedig a kamat nagyon ritka esetben jelenti a megélhetést. És akkor még nem beszéltünk a gyarapodásról. Az igazi vagyon mindig az, amit mi teszünk félre. A kamat egy plusz dolog, amivel lehet kozmetikázni az eredményen. 

Azt a hazug képet akarják nekünk bemagyarázni, hogy egy ponton túl a Kánaánban már van pénzünk, ami majd újra termeli saját magát, Pedig ilyen nem létezik. Ha kevés pénzünk van, akkor dolgoznunk kell. Ha sok pénzünk van, akkor még többet kell dolgoznunk, hogy ez a kellemes állapot megmaradjon. Figyelni kell a költségekre, a változó adózásra, szabályokra és akkor még a befektetésekről nem is beszéltünk.

Annyira elhiszik ezt a hülyeséget emberek, hogy a nagy nehezen összespórolt 1-2-3 millió forintjukkal kivonulnak a tőzsdére fialtatni a pénzt. Aztán 1 óra múlva nem értik, hogy mi történt. Pedig nagyon egyszerű! A pénz nem akart helyettünk dolgozni. A mi pénzünk másnak dolgozott. Más zsebét tömtük meg. 

----------------

Azért mert tegnapelőtt valaki mondott valamit és tegnap még igaza volt, nem biztos, hogy holnap is aktuális lesz. Be kell látni, hogy van amikor rajtunk múlik a dolog és van, amikor a körülményeken. Egyedül azt szabad elhinnünk, hogy nincsen ingyen ebéd és semmi sem lesz könnyű. Mindennek megvan a maga féligazsága, de ez nem azt jelenti, hogy megtaláltuk a megoldást!

----------------

 

 ►►►►

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr3112419675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serrin 2017.04.13. 15:29:02

A 4. pontban szerintem van igazság, de ez tényleg jó írás.

Untermensch4 2017.04.13. 16:32:34

A 4. és a 7. azért megfontolandó mindazoknak akik nem beruházási hanem fogyasztási hitelt vesznek fel...
(a lakást-lakáshitelt ilyen értelemben beruházásinak tekintem)

tnsnames.ora 2017.04.13. 18:31:42

Jó írás. Szeretném olvasni az inverzet, vagyis a TOP-10 legjobb pénzügyi tanácsot. :)

Alick 2017.04.13. 18:40:55

Az írás szerzője láthatóan abszolút kinyilatkoztatásnak veszi a felsorolt mondásokat, amelyek valójában a megfelelő személyes hozzzáállás komparatív előnyeiről szólnak.

Szarvas Norbert 2017.04.13. 18:57:39

@Alick: kénytelen vagyok, mert nagyon sok hiszékeny ember is annak veszi és lebutítva próbálja lemásolni

Netuddki. 2017.04.13. 19:01:17

Szerencsesüti szövegek?

Chris Colombo2 2017.04.13. 19:02:47

a szerző egyáltalán nem érti a 10 idézetet, teljesen rossz következtetéseket von le belőlük

2017.04.13. 19:16:34

Azert tegyuk hozza, hogy a felsorolt idezetek nem kozmunkasoknak vagy hajlektalanoknak vagy afrikai ehezoknek szoltak eredetileg, hanem valami treningen hangzottak el, vagy motivacios konyvben stb. tehat a celkozonseg feltorekvo penzugyesek es vallalkozok. Azt is tegyuk hozza, hogy: Amerikaban. Amerikaban,,ahol van vallalkozasi kultura, ahol teljesen masok a piaci lehetosegek, mint Magyarorszagon, ahol egy jo otletet nem meggyilkol a vallalkozasi es adozasi kozeg, hanem engedi kibontakozni. Igy maris maskent hangzik, hogy egy jo otletbol meg lehet gazdagodni, csak merni kell megprobalni, es hsznald a fejed es magara vessen, aki nem tette stb.

Annyiban ertek veled egyet, hogy nem erdemes ilyen siker-tanacsado konyveket olvasni, ha azok egy masik kulturara es vallalkozasi kornyezetre irodtak. A magyar lehetosegek egy jo otlet megvalositasara es skerre vitelere teljesen masok, mint egy amerikai fiatal lehetosegei, mar csak a nyelvi korlat es a piac merete miatt is. Egy csak magyarul iro bloggernek ertelemszeruen nem lesz husz millio kovetoje, mint egy angolul iro szerzonek, tehat a reklambeveteleik sem lesznek osszemerhetoek, hogy csak egy peldat mondjak. De vehetjuk a kozossegi finanszirozast is: Amerikaban megvan annak a kulturaja, hogy ha valakinek van egy jo otlete, akkor masok beszallnak annak a finanszirozasaba es osszedobjak a penzt. Magyarorszagon ez kevesbe mukodik. Tehat a kulfoldi sikerkonyvek szimpla forditasa helyett ujakat kellene irni, amelyek a magyar es europai viszonyok kozott es gazdasagi-kulturalis kozegben jobban megalljak a helyuket. Hajra, Iflgazdasag, tied a palya! Fikazas helyett tessek megirni, hogy mi a recept a hazai viszonyokra! Puszi

midnight coder 2017.04.13. 19:22:28

10. Ez teljesen így van. Más kérdés, hogy sokan képesek úgy is boldogulni, hogy a kapcsolati tőkéjükre, illetve a softskilljeikre támaszkodnak, de ez a társadalom alapvetően az észt jutalmazza és nem az erőt. Másik dolog, hogy tudás <> intelligencia, simán lehetsz 4 nyelvvizsgával is életképtelen idióta.
9. Ez alapvetően nem a barátság beárazásáról szól, hanem arról. hogy ha én kölcsönkérek egy barátomtól, akkor azt megadom. Ha valami miatt nem tudom időre megadni, akkor a szemébe nézek, és megmondom hogy miért nem tudom megadni, és haladékot kérek. De ha valaki ehelyett lelép, az bizony nem egy egyenes ember, és jobban jársz ha lelép a pár ezer forintoddal, mint ha esetleg egy fontosabb szituációban árul el.
8. Ez is igaz. Persze ez az önmegvalósítás nem megy mindenkinek, van aki meg sem próbálja, van aki megpróbálja de nem elég ügyes hozzá. Megpróbálni mindenképp kockázat, és ülni egy állásban mindenképp biztonságosabb. De ez utóbbi esetben nem kell azért sírni, hogy nem te vagy a Bill Gates.
Amúgy az egészségügy pont azért szar, mert állami cég, és a dolgozók hivatástudatára épít, ahelyett hogy megfizetné őket. A fiatalabb orvosok pedig inkább kinn gyakorolják a hivatást...
7, Azt nem mondta Brian, hogy a félretett pénzedet a párna alatt tartsd. Viszont, ha többet költesz mint amit keresel, akkor idővel garantáltan a híd alatt fogsz dekkolni.
6. A Föld lakosságának a nagy része a népességrobbanás eredménye. Ha a nyam-nyamok inkább kissámlit csináltak volna gyerek helyett, és nem tízszerezik meg a létszámukat, akkor semmi gond nem lenne. Pl. a szírek is csak úgy másfél millióan voltak az 50-es években, a háború előtt pedig több mint 22 millióan. Na most, ha ezt mi is eljátsszuk, akkor ma kis hazánkban több mint 100 millió ember lenne ugyanennyi kajára. Bizony, az átlag magyar sokkal-sokkal csóróbb lenne. Azzal együtt, hogy az EU-ban, így nálunk is így is elég nagy a népsűrűség. De ha még 10x ennyien lennénk, na az katasztrófa lenne klíma ide vagy oda.
5. Bill Gates is elég csórón kezdte ahhoz képest amit elért. És számítástechnikát tanulni akkoriban messze nem volt akkora menőség mint most idehaza.
4. Ez viszont igaz. Más kérdés, hogy azért nem árt azt sem figyelembe venni, hogy a törlesztést fizetni is kell. És lehetőleg ne olyanba tenni a pénzt, ami pár év alatt elveszti az értékének nagy részét (Pl. új autó).
3-2, Ezzel is egyet lehet érteni.
1. Azért van az a pénz, aminek a kamataiból már simán meg lehet élni, és mire elinflálódik (ami, ha jó helyre teszed amúgy sem következik be), rég meghalsz.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.04.13. 19:46:28

Leginkább csak féligazságok vagy féltanácsok.

élhetetlen 2017.04.13. 20:27:13

@Serrin: @Untermensch4: Bocs, nem értek egyet. Nagyon régen, az első lakásom, (szülői segítséggel, de teljes lemerülés). Ágyam sem volt csak négy birkabőröm, de az első beruházásom, kölcsönből az volt, hogy vettem lemezjátszót, magnót, és hangfalat. Tudod, egészen más úgy leélni két, három évet, hogy esténként zenét hallgatsz, mint nézni a falakat kukán, és várni, hogy összegyűljön a pénz rá. Tehát nálam csak annyi, hogy nyugodtan költs előre, de csak annyit, amit belátható időn belül kitermelsz. Soha nem voltam híve a várjuk meg, míg lesz annyi pénzünk elméletnek. A lélektani szempontom, persze, ez lehet, hogy másnál másképp működik, hogy amivel tartozol, azt meg kell adni. A spórolás meg vagy sikerül, vagy nem.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.04.13. 20:27:28

Az intelligenciát kutatók egyik első eredménye volt, hogy az intelligensebb emberek többsége nem lesz se sikeres, se gazdag.

Bill Gates könnyen beszél, gyerekként akkor használhatott számítógépet a magániskolában, amikor volt kb. 10 darab egész Amerikában...

élhetetlen 2017.04.13. 20:38:15

A 9.-re csak egy poén. Venni akartam egy nem az élethez szükséges dolgot (nyaralót). Nem volt elég a pénzem, kölcsönkértem egy ismerőstől 500 ef-t. Mondtam, írjunk papírt, hogy, ha elpatkolok, azért az örökösök fizessenek. A válasz az volt, hogy, ha elpatkolsz, akkor a pénz lesz a legkisebb veszteségem. Ennyit a barátságról, és nem egy milliomosról volt szó, kollégám volt, ugyanúgy egy beosztott, mint én.

nevetőharmadik 2017.04.13. 20:40:23

Ugye, most csak viccelsz? Kiemelsz pár mondatot, és rácsodálkozol, hogy kontextus nélkül keveset érnek? Aztán kitalálod hozzájuk a lehető legostobább kontextust, hogy úgy bizonyítsd, hogy marhaságok?

Ugyan, kérlek...

gigabursch 2017.04.13. 21:44:07

Tormay Cecile nem ide passzol.
Olvastad a hozzá való könyvet?
Amúgy a többi az nagyon a helyén ül.

Amúgy egy kérdés:
Hány MLM mágus van a maradék 8-ban? (Bill Gates biztos nem az, ezért csak nyolc)

2017.04.13. 21:58:30

Szerintem a magyar emberek egyik nagy hátránya pont a saját lakás, ház célkitűzése és mindenáron megvalósítása. Azok a fiatalok, akik 15-20 éves lakáshitelt vesznek fel és családot alapítanak rá, azok tulajdonképpen röghöz kötik magukat. Hiába lenne jobb álláslehetőség máshol az országban, nem tudnak elköltözni, mert ott a hitel és bizonytalanért nem merik otthagyni a biztosat.

Alick 2017.04.13. 22:16:51

@Szarvas Norbert: Értem, de az már az együgyű emberek problémája, nem pedig a potenciállal rendelkező tanácsoké. :)

VT Man 2017.04.13. 22:21:06

@Chris Colombo2:
"a szerző egyáltalán nem érti a 10 idézetet, teljesen rossz következtetéseket von le belőlük"

Én is így látom.
Ki lehet forgatni a szövegeket, ahogy teszi, de nem vezet sehova.

Pan Modry 2017.04.13. 22:43:58

En a harmas ponttal teljesen egyetertek, tul sokan raizgulnak arrra hogy penzt keressenek es kozben az ertek eloallitast valahogy hatra helyezik.
En inkabb azt vallom hogy agyalj azon hogyan tudsz erteket, illetve milyen erteket tudsz eloallitani, es ha ez megvan akkor talalj ki egy olyan uzleti modellt amivel mindez profitabilisen mukodik.

A tobbirol annyira nincs velemenyem, nem mondom hogy total hulyesegek, inkabb amolyan klisek.

Szzzz 2017.04.14. 00:20:05

@roli101: buta prolik ostoba dumája. Ha a törlesző ugyanannyi, mint az albérlet, akkor melyik éri meg jobban?
És a saját lakás nyilván csak egy gecire nagy teher, hiszen milesz ha költözni kell, nyilván lehetetlenség kiadni, uram bocsá elpasszolni.
De lehet vele simogatni a buta proli lelket, akinek nem tellik még önerőre sem, hitelt sem kap, de ha kapna is rögtön abban a hónapban bedőlne, amint egyszer kirúgják az árufeltöltői pozíciójából. Persze lehet példálózni, hogy a német is lakást bérel, lám lám... esetleg előbb javaslom keressél 6000 eurót havonta te is, mint a példának hozott német, és aztán béreljél inkább.
Nem az a baj, hogy saját ingatlan, hanem hogy sokan ostoba faszok.
Elképzelni nem tudom, hogy vannak emberek, akik felépítenek egy hodály fos családiházat 40 millából , valami zsákfaluban hitelre, és aztán 5 év múlva meg lesnek, amikor a gyereknek jó lenne pesten venni valamit, de hát egy harminc négyzetméteres panelt felét sem tudnák megvenni kőbányán, ha eladják a nagy falusi palotájukat.

GentleSpecter 2017.04.14. 10:01:54

@roli101: Igen, mert ugye minden lakásban a saját tulajdonosa lakik. Az szóba sem jöhet, hogy kiadja albérletbe és magának kivesz egyet 300km-rel odébb. Sosem hallottam még ilyenről. Sokkal kifizetődőbb 20 évig albérletben lakni és a teljes költséget elbukni, mint 20 évig hitelt fizetni, aminek a végén van egy lakásod. Aham.

SzAdam 2017.04.14. 10:30:06

A 7-es és 4-es pontot szerintem gondold újra!
7: nem világmegváltó gondolat, hogy "addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér" Brian is azt írj,a hogy a LEGESLEGELSŐ lépés legyen, hogy megtanulsz kevesebbet költeni, mint amit keresel. Ha betartod, akkor nincs is szükséged a 4-es pontra, hiszen lesz félretett tartalékod ha közbejön valami váratlan kiadás.
A hitel egyfajta szerencsejáték. Arra kötsz fogadást, hogy képes leszel kitermelni a most számodra szükséges pénzt + kamatjait, csak itt, ha megnyered a fogadást, akkor is te fizetsz :)

Roadster68 2017.04.14. 10:41:14

" A mi pénzünk másnak dolgozott. Más zsebét tömtük meg. "
Akkor mégiscsak jó a tanács ;)
Persze kamatokból nehéz megélni, de ha pl. ingatlanba fektetsz, akkor simán elérhetsz 8-10%-ot is.
Nekem ilyen befektetéseim vannak, úgyhogy ne mondd hogy lehetetlen, vagyis ebben az esetben a pénzem dolgozik helyettem. A bérleti díj beszedése kevésbé megterhelő feladat, mint napi 8 órában dolgozni.

Roadster68 2017.04.14. 10:47:16

@roli101: Magyarországon nincs meg az a háttér mint az USAban, nincs elég kiadó lakás, drágák a kiadó lakások, nincs meg a kultúra egyik oldalról sem, simán kidobnak egy albérletből, mert mondjuk a tulaj lánya 3 hónap múlva rájött, hogy milyen jó lenne e barinőjének a lakás.

2017.04.14. 11:25:16

Egy kissé ekézésszaga van.

Untermensch4 2017.04.14. 18:28:17

@élhetetlen: Az egyéni komfortzóna érdekes téma. Én nagyon szerencsés vagyok, így csak egyszer volt hitelem, az sem sokkal több mint egy havi fizum, egy éves futamidővel. A kis járgány amit vettem belőle tképp megtakarítást eredményezett időben, pénzben, "élvezeti értékben" a tömegközlekedéshez képest. De azzal együtt maga a hitel miatti lekötöttség érzése kiölte belőlem a képességet hogy olyanra vágyjak amit csak hitellel tudnék megvenni.

élhetetlen 2017.04.14. 19:33:05

@Untermensch4: Igen, egyén függő a hozzáállás. Én is nagyon szerencsés vagyok, mert többször vásároltam hitelre. Az egyszobás lakásom nagyobbra cserélésénél, sokáig játszottam, hogy csak egy milla hiányzik, de mire az meglett, addigra megint hiányzott egy milla, mert drágult. Aztán kölcsön, nem negyven éves, ismerőstől. A füredi nyaraló apartmanomat le kellett cserélnem, mert kivasaltak egy zebrán, és tönkrement a járókám, hát nagyon áron felül, és bizony baráti kölcsönnel vettem meg a következőt, ráadásul a kert sem kéne, de onnét ki tudok menni a vízre. Mikor kocsit vettem, a baleset után, volt rá pénzem, de nagyon megérte a chf hitel, három évre, fix törlesztővel.

SzAdam 2017.04.16. 11:29:35

@Roadster68: Ingatlant veszel és kiadod? Akkor nem a pénzed dolgozik, hanem befektetted, vállalva a kockázatot, hogy az ingatlan értéke nem nő hanem csökken, vállalva azt, hogy csak viszi a pénzt ha épp nem tudod kiadni, vállalva azt, hogy a kedves lakó tönkreteszi az ingatlant vagy felhalmoz tartozásokat neked, stb. Ezek megtörténtek rengeteg emberrel, pedig előtte mind azt hitte, hogy jól csinálja az ingatlan bérbeadást/befektetést.

Roadster68 2017.04.18. 00:14:47

@SzAdam: Sajnos te semmit nem értesz ezekhez a dolgokhoz, de ostobaságokat azt tudsz írni, rengeteget. Kockázat csak a hülyéknek van, de nekik nem csak ebben, hanem mindenben. Az ilyenek menjenek el egy csendes helyre és akasszák fel magukat, abban nem sok kockázat van ;)

SzAdam 2017.04.18. 20:39:03

Roadster68: Igazi idióta vagy, a körtét hasonlítod össze az almával és amikor szembesítelek vele, akkor érvelni nem tudsz. Akadsz fel magad te, miután lelakták az ingatlanod!

Reactor 2021.03.03. 15:56:57

Asszem ezeket hívják úgy, hogy lózungok. Bill Gatesről eddig is tudtam, hogy egy húgyagyú idióta, ezzel csak méginkább megerősítette.
süti beállítások módosítása