Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Így vernek át a magyar boltokban?- Erre mit mond a fogyasztóvédelem?

2017. január 15. - Szarvas Norbert

atveres_a_boltokban.jpg

Tegnap nagyon kedves barátommal találkoztam Budapest egyik bevásárlóközpontjában. Hirtelen ötletként kitalálta, hogy neki azonnal kell selfie-bot, mivel élete nyaralására készül pár nap múlva. Irány a helyi elektronikai szaküzlet (régen electro world volt azt hiszem a helyén, ma már a "legjobb byte"). Gyorsan megtaláltuk a selfie botot. Az alábbi képet láttuk! Mondd meg te, hogy szerinted mennyibe kerül a jobb szélen található fehér dobozban levő selfie bot!

untitled_design.jpg

Elgondolkodtam, hogy ez biztosan csak egy fatális "véletlen" lehet, de aztán eszembe jutott egy sztori pár napról ezelöttről, amikor majdnem belefutottam a buliba én is egy élelmiszer kisboltban. Történt ugyanis, hogy 800-900 forintról volt a táblán leértékelve valami ínyenc sajt 299 forintra. Úgyis meg akartam már kóstolni, ezért gyorsan bedobtam 3 dobozt.

Tudod ez tipikusan az az eset, amikor egy ár felett neked nem ér annyit valami, de egy ár alatt már kipróbálod. Én pont így voltam ezzel a dologgal. Főleg, hogy nem ismertem az ízét, ezért meg volt az esélye, hogy a kukába landol a dolog.

Már sorban állok, amikor az elöttem levő hölgy is vásárolt pár dobozzal és rákérdezett (biztos, ami biztos alapon) az árra. Ott derült ki, hogy ez a sajt nincsen leértékelve. A hölgy esküdözött, hogy le van értékelve. Én ebben csak megerősíteni tudtam. Boltossal irány a hütő és gúnyosan lehord minket, hogy egyértelműen nincsen itt leértékelve. 

Tudnod kell, hogy konkrétan az adott sajt alatt volt az ártábla. Márka stimmelt. Tartalom stimmelt. A közelben nem volt másik ugyanilyen márkájú sajt.

Ugyanis, amit a kezünkben tartunk az a 100g-s, míg a leértékelés a 30g-s csomagra vonatkozik. A hölgy jelezte, hogy a közelben nincsen másik sajt kisebb kiszerelésben (és elnézve a polcot telítettségét, nem is fogyhatott ki, mert soha nem volt kihelyezve...). Erre az eladó rutinosan hátra üvölt:

"Laci? Miért nem cserélted ki a táblát?"- érkezett a válasz röhögve "jaaaaaaah, elfelejtettem". 

Csodák csodájára a rendes ára "véletlenül" pont az akciós tálba alá volt rejtve és véletlenül pontosan ugyanannyi volt az original ér is... Szóval ebben a boltban akció nélkül ugyanannyiba kerül a kis és a nagy kiszerelés is?

Mivel sok mindent vettem, ezért lehet, hogy le sem esett volna a sajt ára. Bevallom, hogy lazán benézem. És itt nem feltétlenül a pár száz forintról van szó, hanem a mögöttes mentalitásról...Ahogyan nyíltan át akarnak vágni téged és még ki is röhögnek, ha rájösz. 

Szóval csak nagyon óvatosan a boltokban és tényleg minden szót egyeztessél a dobozon és az ártáblán, mert simán kellemetlen meglepetés érhet téged. Gondold el, hogy ez neked jobb esetben csak pár száz forintos diffi, viszont a boltnak több száz-ezer vásárlónál milliós plusz bevétel. Ez a nem mindegy...

Ráadásul az emberek jelentős része nem mer ilyenkor felszólalni és inkább megszégyenülve csendben fizet és elmegy...

A megoldás (biztosan nem volt átverés, csak valami fatális véletlen)

 

untitled_design_1.jpg

 

Jah és még egy észrevétel, hogy mennyire nincsen esélye a tudatos vásárlónak sem. Olvasd el, hogy mi van az ártáblákra írva:

2 399Ft-hez: "teleszkópos selfie bot"- Mivel a felette levő modell pont teleszkópos, ezért még ez is stimmel. 

4 999 Ft-hez- Alumínium selfie bot- csodák csodájára az emberi agy nagyjából azonnal talál egyezést, hiszen a kék dobozban levő selfiebot esetében látszik az "alumínium", ezért ahhoz társítja...

Picit embereskedek azért. A végére én jöttem rá a turpisságra, mert már nagyon gyanakvó vagyok. Végignéztem a dobozokat annak ellenére, hogy az ártáblát én is benéztem simán. Ott bukott meg a dolog, hogy szerintem kizárt 2 399 Ft-ért megvenni a legjobb minőségű dobozt (csomagolás), és kizárt, hogy a kétszer annyiba kerülőnek a doboza olyan szar lenne...

 

 ►►►►

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr1512128527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazi hős 2017.01.16. 17:27:53

@Beer Monster: "a szerző nem tud szorozni és osztani" Azt még talán igen, de a hatványozásnál már többször lyukra futott. Örüljünk, hogy nem az MNB-ben dolgozik...

Beer Monster 2017.01.16. 17:31:54

@Szarvas Norbert: Én abbahagyom. Ez tényleg vicc.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2017.01.16. 17:32:34

@steery: Ennek semmi értelme sincs. A GVH igen szép büntetéseket tud kiszabni azért, ha nincs hirdetett termék. Már ha tud róla, persze.

Beer Monster 2017.01.16. 17:33:56

@Droli: Igen ám, de ahhoz valakinek be kell jelentenie.

élhetetlen 2017.01.16. 17:36:50

@Larry Silverstein: Két lehetőség. 1, Nem keres pénzt vele, de ez nem apropó arra, hogy szivassa a másik kisembert (a vevőt), aki viszont veszít. 2. Lehet érdekelt, mert ha több a bevétel, stabilabb az állása, ezért nem fog nemet mondani az eligazításon egy kis stiklire. (már írtam itt, kirakja az 500 gr-s tésztát a 650 gr-s helyére ugyanazon az akciós áron. A vevők fele nem veszi észre.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2017.01.16. 17:39:13

@Beer Monster: "Igen ám, de ahhoz valakinek be kell jelentenie."

Te is megteheted :-) Fordulhatsz a GVH-hoz, de ha a Vásárlók könyvébe beírod, és az üzletnek olyan peche van, hogy ellenőrzi a megfelelő szerv, már indul is az eljárás.

smartdrive 2017.01.16. 17:40:10

ez a Pepcoban 1300 vagy mennyi (ha még van), szóval igen, így vernek át

Kjos 2017.01.16. 17:41:02

@steery:
Ez esetben hatarozottan megved a fogxasztovedelem.
Az akcios termekek darabszamat ugy kell meghataroznia az utletnek, hogy az az akcio idotartamara varhato keresletet kielegitse.
Helyes vagy sem, a fogyasztonak ki kell allnia az erdekeiert. Ha egy ilyen esetben panaszt teszel (en irasban szoktam, kozvetlenul a boltban leirom, mi a gondom), azonnal intezkednek (mondjuk nagyobb errteku termekeknel), s vagy t"talalnak meg egy oar darabot", vagy masik egysegbol valo atcsoportositassal elintezik, hogy megkapjam, amit keresek.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.01.16. 17:46:31

Szelfibot a faszom.
Idióta faszbukos csürhe.

Kjos 2017.01.16. 17:47:07

@Droli: a vasarlok konyve egy erdekes jelenseg. Papirboltokban kaphato, nem szogoru szamadasu nyomtatvany. Megveszed; onkormanyzat szepen lepecseteli, atfuzi szines nemzeti szin szalaggal, te meg kiteszed. Aztan elmesz ujra a boltba; veszel egy masikat, s ismet megkered a hivatalt, hogy elesitsek neked. Nem kerdeznek semmit (nem is tehetik), megcsinaljak. Ha megis megerdeklodik, mi ujsag a korabbival, hat ellopták.
Igy aztan oda irhatsz.
Probald ki.
Nezz meg egy konyvet barhol, talalsz-e benne negativ velemenyt.
Ha nem, irj bele egyet, aztan masnap menj be, s nezd meg, ott van-eva konyv :).

Larry Silverstein 2017.01.16. 17:47:08

@steery: @Kjos: Az összes helyen kint van az apróbetü hogy a készlet erejéig tart az akció. Akkor is ha az a készlet 1 db.

Igazság Harcos 2017.01.16. 17:47:40

Minden hónapban reklamálok. Csak azért nem hetente, mert észreveszem hogy át akarnak vágni, és nem veszem le a polcról. Egyébként a kasszatól az infopultig jutok. Nincs olyan hét, hogy a tescoban ne lenne sumákság. Volt, hogy 3 nappal az akció kezdete előtt már kiteszik nagy betűvel az olcsó árat, de a kasszánál mást fizetsz. Kifizetik a különbözetet, de hányan nem veszik észre. :( Volt, hogy leszedtem a kamu áraikat. Tudnék mesélni. És ez csak egy bolt a sok közül.

Kjos 2017.01.16. 17:48:17

@Larry Silverstein:
Mondom, a keszlet meghatarozasa nem tetszoleges.

cardiobascuralis 2017.01.16. 17:57:18

Attól, hogy te hülye vagy és nem tudsz olvasni, még nem a bolt akar átverni.
A címkéken ugyanis fel van tüntetve, hogy melyik ár melyik bothoz tartozik.

Larry Silverstein 2017.01.16. 17:58:05

@Kjos: Mármint van ilyen jsz., hogy felfújható elefántból min. 8 db., túró rudiból min. 8000 darabot kell akciózni 200nm-nél nagyobb bótba, vagy hogy?

tof 2017.01.16. 18:02:28

Off

A "kedvencem", amikor az akció nyitónapján elvonszolom magam a kereskedelmi egységbe, és ott derül ki, hogy már eladták mind a k

tof 2017.01.16. 18:03:54

...eladták mind a két darabot.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2017.01.16. 18:06:02

@Kjos: Akkor nézzük ezt a "hogyan rejtegetik a Vásárlók könyvét" elméletedet logikusan.

Ott vagy te. Beírod, hogy X termék kétszáz forinttal olcsóbb áron volt kint. Szerinted megéri a boltnak ezért a kétszáz forintért eldugni a könyvet, elmenni a nyomtatványboltba, venni egy másikat, elmenni a hivatalba, kivárni a sorát hogy lepecsételjék, majd kirakják? Ez mind-mind idő, pénz, törődés. Arról nem is beszélve, hogy te is kapsz egy példányt a reklamációdról, aztán ha azt elviszed hivatalos szervhez, hiába dugdossa a bolt.

Mondjuk lehet, hogy nem engedik meg hogy belelapozz egy ilyenbe, mert elég sok személyes adat van benne amit védeni kell, de hidd el nekem: a vásárlók könyvében van panasz bőven. És nem éri meg dugdosni.

élhetetlen 2017.01.16. 18:13:07

@steery: Azt hiszem, ez nem trükk, csak logisztikai hiba. Az akciós újságokat közzé teszik minimum egy héttel előbb. Nem a boltok rendelnek, ezeket a lánc teríti. Ha nem jött be az áru, akkor nincs, néha mondják, hogy nézz be holnap, hátha megjön. Néha megjön, de csak adott mennyiség. A tőkehalmájjal jártam úgy hogy hatot akartam, kettő volt a polcon, utánpótlás nem várható. Szóltam egy barátomnak, simán kapott a másik boltban tízet, elosztottuk.

Sir Gombóc 2017.01.16. 18:14:48

@prunoki: De végső esetben, ha még így sem jutok dűlőre, keresek egy eladót és megkérdezem.

zolibáttyó 2017.01.16. 18:19:06

@Kjos: Leegyszerűsítem a mondanivalómat. A többiek is valahogy így akarták mondani: Kedves Kjos. Te egy unatkozó, kekec, rosszindulatú troll vagy. Önálló ötletek híján, csak akkor áll fel neked, ha valakibe beleköthetsz. Légy olyan kedves és nyald ki a popsimat. Pusszantás!

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2017.01.16. 18:23:29

@Larry Silverstein: A GVH azt várja el, hogy az áruház az akció ideje alatt biztosítsa a termék elérhetőségét. Magyarul meg tudd venni az akció ideje alatt.

Ez amúgy rohadt nehéz. Te pl. mennyit rendelnél a fenti szelfibotból, ha tudod hogy akciós lesz? Gondolom megnéznéd, előző akciós időszakokban hasonló áron mennyi fogyott. Mondjuk egyik időszakban 30, a másikban 16, a harmadikban 54, a negyedikben 42. Na, mennyit rendelsz?

Mondjuk azt, rendelsz 54-et, mert az a legnagyobb fogyás. Na, ilyenkor futhatsz bele abba, hogy elfogy belőle úgy 20, megmarad 34, a te segged meg szét lesz rúgva, mert feleslegesen rendeltél sokat (áll a raktárban, áll benne a pénz, stb.). Akkor mondjuk nézzük az átlagot: kb. 40 (nem számoltam ki, csak saccolom), rendeljünk negyvenet. Itt meg akkor szívod meg, ha az akció kezdetén bejön Kiss Béla nagy magyar kisvállalkozó, akit nagyon szeretünk, megveszi az egészet, majd eladja boltjában dupla árért (és mondjuk kifizeti az egészet százezer forintnyi, 500 db gyűrött Erzsébet utalvánnyal, jó, mondjuk ezt nem, de élelmiszert simán).

És ezt játsszuk végig mondjuk 100 termékkel. Minden héten. Jó móka amúgy, rutinnal az ember be tudja lőni mennyi kell kb., ráadásul olyan termékekből amik amúgy is jól fogynak nyugodtan lehet rendelni, mert legfeljebb eladod két hét múlva, de pl. az ilyen szelfibotokkal igen be lehet ragadni, ha nem úgy viszik.

Egy harminc oldalas akciós újságban simán van 300 kép (amúgy több), ami mögött pedig lehet mondjuk kétezer termék (mert több íz is tartozhat egy képhez). Itt 1% hibahatár máris 3 képet és 20 terméket jelent. Ha pont ezekből akarsz venni, nagyon bosszantó. Másrészt rendkívül örülnék, ha mondjuk a magyar állam 1% hibahatárral lőné be a kispusztai nagystadion építési költségét. :-)

Pityu77 2017.01.16. 18:23:49

A nagy akciónál figyelni kell, már lejárhatott.

Kjos 2017.01.16. 18:24:51

@Larry Silverstein: igen.
2008. évi XLVII. törvény
a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
Olvasgasd. Felhivom figyelmedet a mellekletre.

élhetetlen 2017.01.16. 18:25:41

@Kjos: @steery: Na, most steeryt jól eligazítottuk. Ne gyere nekem a „Az akcios termekek darabszamat ugy kell meghataroznia az utletnek, hogy az az akcio idotartamara varhato keresletet kielegitse.” szöveggel, erre van a „készlet erejéig” szöveg. És azzal se gyere, hogy, ha a Lidlben elfogyott az akciós rózsaszín azálea, csak fehér maradt, akkor te nagyon tudatosam áthozatsz egyet egy másik boltból. Ugyan már…

Kjos 2017.01.16. 18:30:48

@zolibáttyó: hogy te mi vagy, azt inkabb ne feszegessuk.
Tudod, aki kiall a jogaiert, annak nem kell sirnia, hogy mindenhol atverik.
A tudatlanokat batoritom, tanuljanak, s ervenyesitsek jogaikat.
En a legitarsasagokbol is kitaposok mindent, mig masok sebeiket nyalogatjak, hogy becsaptak oket, meg megy nappal kesobb tudtak hazajonni, meg elveszett a csomag, stb.

Kjos 2017.01.16. 18:31:56

@élhetetlen:
Alljon itt neked is:

2008. évi XLVII. törvény
a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
Olvasgasd. Felhivom figyelmedet a mellekletre.

Kjos 2017.01.16. 18:37:14

@Droli: a felveteseid jok, de tulajdonkeppen meg is adtad kerdeseidre a valaszokat.
1. Igen, ne legyen akcios a szelfibot, ha itana senkinek nem kell.
2. Ha egy Lidl meretu lanc egyik uzleteben a megihrdetett harom napos -tol-ig akcio elso napjanak deleottjen 200 boltbol 170-ben elfogyott az a lila azalea vagy mit irt itt valaki, akkor egyertelmu a tisztessegtelen magatartas. A mindent felvasarlo kiskereskedo viszont nem kopasztja meg mind a 200 boltot, igy a lanc igazolni tudja, hogy egyedi esetrol van szo.

gabest1 2017.01.16. 18:43:00

Középső doboz nyomdahibás? Azon miért nincs rajta, hogy "Proda"?

conchita wurst 2017.01.16. 18:43:30

@Droli: biztos nem könnyü, még szerencse hogy a legtöbb vevő ezt nem tudja! vagy nem fog hápogni miatta. De nagyobb áruházak gondolom napi szinten utánarendelnek, nem?

Mutyilufi 2017.01.16. 18:50:37

A sajtos sztori tipikus az intersparban, volt hogy egymás után 2x jártam így, mindkétszer csak 5-6 tétel volt a kosárban mégis belefutottam. Összességében még többször. Ugyhogy azóta nem vásárolok náluk a szórólapot is olvasatlanul dobom ki. Ugy könnyű akcózni hogy az csak az újságban annyi

élhetetlen 2017.01.16. 19:17:22

@Kjos: Na, elmész, te a … Abból a 31 pontból melyikre gondoltál? Egyébként életem egyik legjobb vétele egy ilyen tisztességtelen eladásnak volt köszönhető. „hibás példány bemutatása, egy másik áru eladásösztönzésének a szándékával (bait-and-switch reklám)”. Még nagyon régen, a Skála Metró előtt kirakott két pulton gyalult, szeletelt két ember. Az egyik eszköz barna műanyag foglalatú volt a másik narancssárga, a narancssárga négyszer annyiba került. Kérdeztem, miért gondolja, hogy megveszik ezen az áron. Kihúzott a pult alól egy barnát, amin a vágóélek rozsdásak voltak. Egy év múlva az így fog kinézni. Lehet, hogy ez tisztességtelen (akkor még nem volt az), de így vettem meg a Börner V-vágót, ami negyven évig bírta, és vágott. Mire kinyúlt, addigra a Börner kivonult Magyarországról, Londonból kellett megrendelnem az utánpótlás. Még csak nem is értek egyet azzal, hogy, ha valaki tudja, hogy a terméke mivel jobb a másiknál, de azt nem mondhatja el. Persze, vegyen meg a vásárló öt terméket, amiből négyről kiderül, hogy nem jó, mire megtalálja az igazit.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.01.16. 19:20:31

Először is (még egy kicsit) mindenkinek BÚÉK, de csakis bú nélkül!

A témához (időbeli és mondatbeli sorrendben):

1. január van, nem értem, hová akar menni az állítólagos barát nyaralni pár nap múlva - ha netán Floridába (netán ő a Kis Bandi? Đ) vagy a déli féltekére, akkor mindegy melyiket veszi meg, van rá pénze 8-)

2. El kellene kezdenie a posztolónak megtanulnia helyesen magyarul írni ( "pár napról ezelöttről", 100g-s, 30g-s), és elkezdeni a stiláris elemekkel bíbelődni elég hosszadalmasan, ha már nyilvánosan bloggerkedik' a t. kolléga :) (Nota bene: javadra írom, hogy legalább nem volt Ft-al a Ft-tal helyett Đ)

3. "Ráadásul az emberek jelentős része nem mer ilyenkor felszólalni és inkább megszégyenülve csendben fizet és elmegy..."
Ez igaz! De! Ugyanezek az "emberek" azok is, akik a fagyasztott/hűtött árut a zöldségek vagy fehérneműk közé helyezik vissza mert úgy döntenek sétálgatva (soppingolva), hogy mégsem kell, a fehérneműt, zöldséget pedig a husok közé a hűtő- vagy fagyasztópultba, meg úgy egyáltalán: magyarok bírnak' ők lenni csordástul . . . .

4. Nem nyilazni kell itt, utólag a fotón - hanem ott helyben rendet csinálni (jogkövető magatartás), én így teszek az Auchan-okban és a Tesco-kban, vagy a Lidl helyi szakboltjaiban (nekem mondjuk mániám, hogy UHT és semmilyen más, "papírcsomagolású" vagy "műanyagba ágyazott" tejeket, de tejfölöket sem, nem borítunk az oldalára, mert a kupak felőli rész mindig jobban lehet fertőzött (berohad a cucc idő előtt).
Én tehát megcseréltem volna a táblákat és azt is lefotóztam volna. HA ehhez képest bárki rám szólna (még ha a házmester is Đ), akkor jöhet a panaszkönyv és ha vegzálni akarnak biztonságiakkal, akkor akár a rendőrség is - érdekes módon engem nem érnek atrocitások ezek miatt, persze lehet, mert én mindig és mindenütt köszönök, befele és kifele is.

5. Egyébként a sajtos témára: ha és amennyiben nem szerepel a feliraton a termék vonalkódja, akkor ami felett (alatt) szerepel, azt azon a legkisebb áron köteles kiszolgálni a kereskedő. Ha nem így tesz, akkor panaszkönyv és fogyasztóvédelem (*) és kapásból 51..100 ezres fv. bírság a jutalom....
(Ahol nincs árellenőrző készülék, ott ez fokozatosan igaz.)

6. A fényképezés tilalma: pl. az Auchan eléggé kategorikusan tiltja a boltjaiban a fotózást (**)m ehhez képest a fogyasztónak más életszerű módja az utólagos bizonyításra nem akad, szóval ez egy fennálló vitapont.

7. Igenis a vitatható árfeltüntetésű cikkeket külön kérni kell a kasszánál ellenőrizni (vagy ha van árellenőrző, de ha rossz árat ír ki, az még lehet IT hiba is, amit a pénztárosnak kell kézzel átütnie), és még utólag is vissza lehet adni, szóval a fizetés után - még az elpakolás előtt - ellenőrizni kell a pénztárszalagot (nyugta), és visszavetetni, ha nem megfelelő az ár, vagy elkérni a különbséget.

8. Viszont én akkor is mosolygok, ha az eladó(k) hülye (hülyék) vagy bunkók, mert egyrészt hat a jó szó (tessék kipróbálni) másrészt döntő többségükben tényleg nem tehetnek a dolgokról (nem ők tehetnek a dolgokról).

9. Alapvetően teljesen értelmetlennek tartom ezt a túlskálázott (különösen élelmiszer)dömpinget, hogy már átlátni sem lehet azt a kibaszott (Sic!) egy nagy választékot, ez már logisztikailag, ár-megfelelés szempontjából és fizikailag is túlmegy azon a határon, amelyet még ésszerűen lehet kezelni.
Én tehát inkább azért lázadoznék, hogy életszerű mennyiségben lehessen "féleséget" látni a polcokon, és akkor már lesz reális esélye annak is, hogy az árakat ne lehessen összekeverni.

Zárszó: tudomásul kel vennie mindenkinek (politikai nézetétől és hitvallásaitól is függetlenül!), aki ebben a rendkívül prosztó, leszakadó országban él, hogy már a "nagy büdös" Románia is meglépett' minket, hogy már 1996-ban Prágában jobb volt a tömegközlekedés és tisztességesebb volt az élelmiszer és minden más kereskedelmi magatartás is mint itt, és azóta csak rosszabb lett itt, és sokkal jobb ott (mindenütt, ami nem itt van, sajnos merem hinni), és mindenki (társadalmi értelemben, csoport szinten) azt kapja, amit megérdemel, szóval el kellene gondolkodni mindenkinek és magába néznie, kereskedőnek is, de különösen az úgynevezett fogyasztóknak is.

Egyébként pedig szeretném kijelenteni, hogy Karthagonak el kell pusztulnia.
Uff! 8-)

Mindenkinek sok szépet és jót kívánok (igen: ehhez képest is!),

szeretettel:

Maus Robi
tanácsadó
www.tele-maus.hu

(*) most épp még nem tudom, pontosan milyen értelemben, mert állítólag az NFH-t megszüntették, de szerintem a kormányhivatalok alatti fv. osztályok megmaradtak . . . no, szóval ennyit arról, hogy bú-ék 8-)

(**) még engem is lebasztak egyszer (nem vagyok sértődős, de elég nyegle stílusban az egyik leányzó a Savoyában, pedig nekik segíteni fotóztam, mindegy, napi 8 órán át vagy tovább állnak, nem rajtuk verem le az ország bűneit, értitek!

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.01.16. 19:29:15

@Tele Maus Nonprofit Consulting:

javításaim:

"(nekem mondjuk mániám, hogy UHT és semmilyen más, "papírcsomagolású" vagy "műanyagba ágyazott" tejeket, de tejfölöket sem, nem borítunk az oldalára, mert a kupak felőli rész mindig jobban lehet fertőzött (berohad a cucc idő előtt)."
=>
"(***)" és
(***) nekem mondjuk mániám, hogy UHT és semmilyen más, "papírcsomagolású" vagy "műanyagba ágyazott" tejeket, de tejfölöket sem, nem borítunk az oldalára, mert a kupak felőli rész mindig jobban lehet fertőzött (berohad a cucc idő előtt)"

" 51..100 ezres fv. bírság a jutalom....
(Ahol nincs árellenőrző készülék, ott ez fokozatosan igaz.)"
=>
" 50..100 ezres fv. bírság a jutalom....
(Ahol nincs árellenőrző készülék, ott ez fokozottan igaz.)"

"(különösen élelmiszer)dömpinget"
=>
"(különösen élelmiszer) dömpinget"

"tudomásul kel vennie"
==>
"tudomásul kell vennie"

"(nem vagyok sértődős, de elég nyegle stílusban az egyik leányzó a Savoyában, pedig nekik segíteni fotóztam,"
=>
"(nem vagyok sértődős, de elég nyegle stílusban az egyik leányzó a Savoyában, pedig nekik segíteni fotóztam),"

elnézést!

Szarvas Norbert 2017.01.16. 19:32:28

@Wrex: nézd meg a szavazás állását, a többség nem találta el a helyes árat, pedig ott volt a kép

másrészről nagyon sajnálom, ha nem tudsz elvonatkoztatni... ezek mind olyan trükkök amikkel be lehet bárkit csapni, meg lehet vezetni. lehet hogy téged ezzel pont nem tudtak volna becsapni, de van ezer más technika, hogy téged is bevigyenek a málnásba...

Nbl 2017.01.16. 19:44:58

"Mond meg te, hogy szerinted mennyibe kerül a jobb szélen található fehér dobozban levő selfie bot!" - baszki, nem hiszem el, h ennyire bonyolult: felszólító mód: mondd!

Helyszíni zsemle 2017.01.16. 19:47:34

Mostanaban en is azt tapasztalom, hogy az aruhazakban nem tuntetik fel a termekek arat. Vagy ha van is egy arcimke a kornyeken, kitalalhatatlan, az melyik arura vonatkozik. Es persze az 50 ezer negyzetmeteres aruhazban jo ha van egy darab arleovaso alapossan elrejtve a polcok kozott.
Van egy olyan erzesem hogy az eladok ugy gondoljak, hogy az embereknek egyre tobb penzuk van, ezert barmit megvesznek es nincs szukseg az arak feltuntetesere.

Beer Monster 2017.01.16. 19:53:30

@élhetetlen: Rakható ez a vágó mosogatógépbe, mert akkor lehet, keresek én is egyet magamnak?

GallaiG 2017.01.16. 20:41:39

@Tele Maus Nonprofit Consulting:
Az a döbbenet, hogy mennyire bonyolult egy abnormális országban élni! Ez persze az én nemzedékemnek, amelyik a kádári diktatúrában szocializálódott, nem komoly meglepetés, de még így se semmi!
Tehát: a nyugati, LIBERÁLIS, tehát demokratikus országokban, ahol - mindezzel összefüggésben - nyolcszoros az életminőség, ott alapvető, hogy amikor egy boltba belépve elhaladsz a fülig érő mosollyal téged üdvözlő eladó előtt, akkor a legelső, ami a szemedbe szökik, akkor az a megfelelő méretű, ordító színű ártáblák tömege, amelyek EGYÉRTELMŰEN azonosíthatóak a hozzájuk tartozó árukkal.
Hogy miért? Mert a nyolcszoros életminőség mellett is tudják, hogy az egyik legfontosabb jellemző, ami alapján a vásárló dönt, az valami egészen fantasztikusan meglepő módon az ÁR! Még ott is!

Mindez pedig azért van így, mert a nyugati, LIBERÁLIS, tehát valódi demokráciákban szocializálódott állampolgár, a VÁSÁRLÓ, a KING, úgy küldi el rohadt, büdös curva nénikéjébe az eladót még a fülig érő mosolyával együtt is, hogy attól kódul, HA árak után kell koslatnia.
Ilyen eccerű.

fda 2017.01.16. 21:11:24

A táblákon kétsornyi szöveg van, annak nem csak az első 3 szavát érdemes elolvasni.
Teljesen egyértelműen ott van, hogy Fekete, Kék, Pink.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.01.16. 21:27:21

1. A táblákon különböző színek szerepelnek, azt nem néztétek meg?
2. A vonalkód is azonosít...
3. Szarjon sünt az összes boltos, amelyik eltanulta a CBA-tól ezt a görénységet az utóbbi hónapokban.
4. Ha akár kukában is landolhat a sajt, miért veszel hármat?

Balt 2017.01.16. 21:32:38

Nem ez az igazi trükk, hanem hogy a gearbesten kb ugyanez max 2 euró.

fda 2017.01.16. 21:46:26

@Droli: Az az értelme, hogy 1. Mariska néni látja, hogy most csak 199 lesz a répakonzerv. 2. A boltban nem találja. 3. Pár nap múlva végre meglátja. 4. A pénzárnál már marhán nem veszi észre, hogy aznap épp 399-be kerül.

Az ilyesmi pofátlan trükközés sajnos szinte lebuktathatatlan: nincs az az ellenőr, aki valóban meg tudja mondani, hogy az a meghirdetett répakonzerv tényleg ott volt-e minden bolt polcán (mi van, ha egy másik soron tényleg ott van, a babkonzervek alatt), ha nem volt ott, akkor nem azért-e, mert 5 perccel előtte megvásárolta valaki.

Hórukk 2017.01.16. 21:55:01

@prunoki: Gratulálok! Milliméterpapírral vagy simán csak szemmel ellenőrzöd (és esetleg memorizálod is) a vonalkódokat? Gondolod, hogy ez egy átlagos vásárlótól elvárható?

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.01.16. 22:05:24

@GallaiG: Szia, szerintem a liberális szót és jelentését, és a demokráciát kár így összemosni, bár láényegében egyetértek persze veled, ám ezenfelül hiszek abban, hogy senki sem üvölti le a másikat tőlünk nyugatabbra sem, mert nem az a megoldás, és hidd el, nem azért ez az álláspontom, mert nem tudok és nem is szeretek verekedni :) Köszönöm a bizalmat,
szeretettel:
Maus Robi

prunoki 2017.01.16. 22:08:22

@Hórukk: a vonalkód alatt ott van olvashatóan a számsor, általában elég az utolsó három karaktert nézni, ha az egyezik, akkor foglalkozni csak a többivel.

Nem akarom megmondani mi elvárható, ez csak egy módszer, jótanács, úgy fogod fel, ahogy akarod. Az, hogy össze vannak keveredve a dolgok pedig néha a vevők műve, ez ellen védekezni nem tudsz, csak ha megtanulod párosítani a cikket az árával.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.01.16. 22:15:50

@Hórukk:

Szia!

Előre is az elnézésed kérem, ha belepofázásnak tűnne, de szeretnélek pontosítani, mert nem a vonalakat, hanem az alatta található számokat kellene/lehetne összevetni az áruk dobozán található kóddal.
Bár elismerem azt is, ez sem mindig egyezik meg még működő (jó) esetben sem a táblán látható kóddal, a franc se tudja miért, talán mert az árellenőr/árazó szakember által kinyomtatott akármi egy keresztreferencián át azonos csak az árun található bármely kóddal . . . .

Ehhez képest azért azt sokan megnézik, hogy elég "bio"-e valóban az adott eleség, noha azokat talán még kisebb (néha 4-es vagy 5-ös betűmérettel képesek ráírni a gyártók, de ez is feles hiba, mert ebből a szempontból néha betarthatatlanok a NÉBIH előírásai és a jogszabályi előírások...

Nekem ebből a szempontból (ez itt, de maga a poszt is) amúgy többszörösen is könnyű dolgom van! Egyrészt nem szelfizek - ja: van önkritikám Đ
Másrészt pediglen zabálni meg mint a disznók: azaz mindent, még az elém vetett gyöngyöket is 8-)

Szeretettel:
Robi
FaliOgre - mert tőlem még te is a falra mászol Đ

élhetetlen 2017.01.16. 22:54:39

@Beer Monster: Nem kell mosogató gép, zöldséget vágsz, (szeletel vékonyra, vastagabbra, fél centisre a krumplit, gyufára a tököt főzeléknek, és csak leöblíted a hideg víz alatt. Van egy V-5-m a szekrényben, aztán sikerült Londonból beszereznem egy V-1-et, a legegyszerűbbet. (nincsen szükségem öt különböző vastagságú sárgarépa szeletre, elég a kettő, és nem szórakozom azzal, hogy melyik racsliig toltam be a betétet), de egyébként tökéletesen használható eszköz. (de azt írja az újság, hogy mosogató gépben is mosogatható).
www.boerner-deutschland.de/shop/kategorien/obst-und-gemuesehobel/ például, vagy
www.selkinshop.co.uk/shop/borner-kitchenware/slicers/v1-authentic-v-slicer.
Üdv.

Malkovich L. Vladimir 2017.01.16. 23:08:39

Húú tök jó! Tehát nem csaptak be csak kretén vagy kérdezni! Tehát csak feltételezel! Annyira igazi blogger vagy! így hazudnak magyar bloggerek! Mit szólnak a családjukban ezért? Ugye milyen jó cím lenne?Azért azt bírom,hogy nem történt semmi senki nem vágott DE TE TUDOD! Mert te egy menő blogger vagy! Ja nem csak idióta aki lát egy hibát és máris kinyilatkoztat!A fogyasztovédelemnek miköze van egy rosszul kirakott táblához? Ha át vágtak akkor igen, de ez nem történt meg? lehet hogy azért mert "éber" voltál de lehet hogy azért mert nem is akartak! Sose tudjuk meg mert NEM KÉRDEZED MEG MER TE TUDOD! Ne irj blogot mert nem az orákulum vagy csak egy kretén! Kereskedelemben dolgozom és időnként olyat betudnék verni az ilyen p.csöknek mint te! Mert te nem hibázol soha viszont baromira letudsz leplezni dolgokat! Ja nem csak egy igazi kretén vagy aki nem kérdez mert baromi öntudatos viszont épp ezért f.szságokat ír!

bkkzol 2017.01.16. 23:29:51

@igazmondojuhasz: Nekem van ellenpéldám. Egy nem akciós, leárazott műszaki cikknél a kasszaánál azt mondták, hogy 29.900 Ft a vonalkód szerint. Mondtam, hogy a kiírás szerint 24.900 Ft. Telefonált az egyik kollégának utánna kért egy perc türelmet, hogy a főnök felülírhassa a vonalkódhoz tartozó árat és így az olcsóbb árat fizettem.

bkkzol 2017.01.16. 23:33:46

@kvadrillio: Azt nem vizsgálják, hogy a megvesztegető cégek honnan szerzik rá a pénzt. Azt nem könyvelhetik le, hogy "vesztegetésre.... euró". Akkor meg a könyveléssel is csalnak. Szép csapat a Siemens, Grippen és többi is....

Kjos 2017.01.17. 05:14:08

@kvadrillio: Ez aztán illeszkedik a témához! Átverik a magyar hajléktalanokat a szelfibottal! Ja.
(Különben ne aggódj, ami óta orbn felhívását a tévében meghallották a hajléktalanok, bementek a melegedőkbe :)

2017.01.17. 06:47:14

Oda van írva, hogy fekete, kék, és pink. A többi bla-bla nem számít. Ez alapján elég jól beazonosítható.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2017.01.17. 08:49:00

@conchita wurst: A napi szintű utánrendelés nem működik minden terméknél. Pl. ha egy hipermarket vesz marha olcsó körfűrészt Kínából, azt meghirdeti, és idő előtt elfogy, nem fognak másnapra hozni még egy adagot Kínából.

A többi terméknél is kérdés, van-e egyáltalán a szállítónak (lehet, ő is alulbecsülte a keresletet). Tud-e autót szerezni. Mennyi az átfutási idő, mire a szállítótól eljut a boltok polcaira a termék.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2017.01.17. 09:02:34

@fda: Ha a boltot feljelentik, hogy nem volt egy adott napon egy adott akciós termék, akkor a boltnak bizonyítani kell, hogy volt. Mivel a boltoknak van készletnyilvántartásuk és tudják melyik nap miből mennyit adtak el, így könnyen vissza tudják nézni, volt-e azon a napon abból a termékből. (Ha nem, mert akkora káosz van a nyilvántartásokban, akkor meg a NAV jön ellenőrizni, az sem jobb.) Persze ez sem tökéletes, mert kérdés, hogy az a termék kint volt-e a polcon vagy a raktárban pihent, vagy nem-e rossz készletről van szó (pl. csak papíron van meg az a 2 db, gyakorlatban már rég ellopták). És ha a bolt nyilvántartása azt mutatja, hogy adott napon 0 db volt az akciós termékből, és a GVH ezt látja, akkor lehet várni a büntetést. Nem szoktak sokat cécózni, az állami szervek imádnak büntetni - különösen külföldi multikat.

conchita wurst 2017.01.17. 09:07:03

@Droli: ok de gondolom a hyper az nem 1 bót hanem 1 lánc 1 raktárral, vagy nem?

hir6kommentár 2017.01.17. 09:13:59

Oda van írva, hogy "FEKETE"... a másik 2 színben más árakkal van... persze ettől még nettó pofátlanság...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2017.01.17. 09:24:21

@GallaiG: Ne haragudj, de ez "bezzeg nyugaton!" nagyon nagy hülyeség. Tudom, dolgoztam ott is. Ott is ugyanúgy kupiznak a vásárlók, ott is vannak bunkó eladók, ott is vannak rossz vagy hiányzó címkék. Egy óriási különbség viszont tényleg van: ott nem lopnak annyit. Nálunk pl. nem volt biztonsági őr, mégsem volt gond a leltárakkal.

De sokszor kinézetre egy magyar Tesco keresztbe veri az angolt. Vagy a magyar Auchan a franciát.

(Kevésbé tartozik a témához, de még egy érdekesség, ami hasznos lehet annak, aki külföldre megy: meglepőnek hangzik, de a magyar fogyasztóvédelem jóval erősebb, mint pl. az angol! Angliában van az a dolog, hogy RRP (recommended retail price), azaz olyan ár, amit a gyártó javasol eladási árként. Ezt sokszor rá is nyomtatják a címkére. A kereskedő megkapja a terméket, rögtön ráírja, hogy 50% off, és máris az RRP feléért adja a terméket (marad neki rajta bőven), mindezt akkor is, ha előtte nem is árulta a terméket. A vevő meg veszi mert "akcijós!" Etikus ez? Egyáltalán nem, így könnyű teleplakátolni a kirakatokat 50 meg 70% off-okkal meg sale-ekkel. De Angilában nem szólnak érte. Nos, egyik ilyen külföldi lánc ezt kipróbálta Magyarországon, de cserében egy szép büntetést kapott a GVH-tól, mert nem tudta bizonyítani, hogy előtte valóban az áthúzott áron árulta a terméket, és hiába hivatkozott az RRP-re, ez a magyar hatóságot nem érdekelte - helyesen! Szóval aki külföldre téved, óvatosan az ilyen leárazásokkal. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nyugaton nincs valódi akció, mert van bőven, de sokan az RRP-hez képest akcióznak, ami mögött meg gyakorlatilag semmi nincs.)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2017.01.17. 09:40:18

@conchita wurst: A hipernek van egy (vagy több) központi raktára, meg vannak a boltoknak saját raktárai. Ma már szinte minden láncnál a következő van: a központi raktár összegyűjti a boltok rendeléseit, egyben eljuttatja a szállítóhoz, a szállító a teljes lánc rendelését beviszi a központi raktárba, ott ezt szétszedik a boltonkénti rendelésekre, majd eljuttatják a boltokhoz az árut akik kirakják a polcra, a maradékot meg betermelik a saját raktárukba. Ez önmagában is elég időigényes folyamat, és ha közbejön egy hétvége, akkor szép csúszásokat tud okozni. Egy példa: csütörtökön indul az újság, a bolt észreveszi péntek délben hogy hopp, ezt az akciós terméket elvitték. Tegyük fel, a terméket tudja hozni a szállító. A bolt lerendeli pénteken, a szállító jó fej, szombatra beviszi a központi raktárba ahol lekomissiózzák, de mivel vasárnap nincs szállítás, ezért csak hétfőn viszik ki a boltba, ahol mondjuk délre kijut a polcra. Ez mind szép és jó, csak éppen péntek déltől hétfő délig te nem tudtad megvenni a terméket, az újság meg szerdán lejár, mert újabban a csütörtöktől-szerdáig újságoknak éljük divatját. És a fenti eset azért elég ideális, gyakorlatban nem így működik, egy ilyen rendelés-kiszállítás átfutása simán van egy hét is, ami pont elég arra, hogy lejárjon a termék akciója.

Erre azt szoktam mondani, hogy az lenne az etikus, ha a hiányba futó bolt meghosszabbítaná az akciót. Vagy adjon egy magasabb minőségű terméket akciós áron - ha veszteség, veszteség, így járt, majd tanul belőle legközelebb. A gond az olyan termékeknél van, aminek nincs helyettesítője és nem is lehet könnyen beszerezni, mert itt tényleg csak elnézést tud kérni az áruház.

2017.01.17. 09:56:59

Vonalkód leolvasó slussz.
Ha nincs akkor a vonalkód alapján azonosítom a terméket és úgy nézem a táblákat, meg a termékeket. Még sosem vertek át.

scavengario 2017.01.17. 10:12:48

Nekem feltűnt, hogy mind más színű, így tudom melyik melyik. Ha meg az se lett volna odaírva, akkor vonalkód.

cselaxi 2017.01.17. 10:23:11

Fekete: 4.999,-; Pink: 3.499; Kék: 2.399. Hol a baj?

conchita wurst 2017.01.17. 10:25:57

@Droli: köszi az infókat

Amúgy a bezzegnyugatról annyit, hogy a mo-i hyperek kifejezetten tiszták, igényesek a legtöbbszöt. Vki fentebb Prágával példálózott, hát én ott élek, és igen, szeretem a várost összességében, a tömegközlekedés pl. tényleg jó (a csehek szerint a világ legjobbja - tehát ők nem feltétlen úgy viszonyulnak a hazaihoz hogy az csak sz*r lehet).

A boltok viszont....mondjuk az áruval, árakkal nincs baj, az kb. mint otthon. Csak autóval megközelíthető hyperekről nem tudok nyilatkozni.
A plázák Bp-en szebbek, újabbnak tünnek, nagyobbak. A szupermarketek közül a legelterjedtebb Albert lánc kifejezetten koszos, igénytelen, mo-n ilyen bolt nem élne meg, itt semmi gond, a lakosság lesz*rja. Kis boltok 90%-a vietnami, azok is putrik, semmilyen szabályt nem tartanak be. A piacokon senki nem ad számlát, pénztárgépet sem látni sehol. Normálisabb láncok a Billa, Kaufland. Lidl is nagyon igénytelen.

De különben gyünyörü város, csak nem értem a mo-n mindenen rinyáló alakokat. Szerintem ők mindenhol rinyálnának.

Szarvas Norbert 2017.01.17. 10:26:25

@cselaxi: hol latsz pinket?

A kek es fekete mire vonatkozik?

Dobozra? Mert akkor nincsen fekete doboz

Selfie botra? Akkor nincsen kek selfie bot

Es miert igy vannak elhelyezve a tablak?

conchita wurst 2017.01.17. 10:40:59

@Szarvas Norbert: Jóvanna, hát átvertek. Biztos direkt.

Te még sose hibáztál, sőt egy kamatos kamatszámítást is el tudnál végezni kis segítséggel a pénzügyi blogodon.

cselaxi 2017.01.17. 11:05:52

@Szarvas Norbert: Van egy képkivágat, ami ótvar. Ha szelfibotot akarsz venni, megveszed. Ha kritizálni, fröcsögni akarsz, akkor fórumozol, mert magyar vagy.

Wrex 2017.01.17. 11:23:01

@Szarvas Norbert: Lehet hogy a "többség nem találta el a helyes árat", de az összes lehetőség közül a helyesre szavaztak a legtöbben. És amikor tegnap néztem, ugyanez volt a helyzet. Mondhatni, a helyes válasz és a helyes szavazatok száma között olyan erős korreláció van, ami bőven túlmutat a véletlenszerű eloszláson.

"ezek mind olyan trükkök"
Mármint az, hogy valami minimálbéres lótifuti lepakolta valahogy az ártáblákat (amiken egyébként ott van minden szükséges információ), a kedvesvevő pedig nem képes agyilag feldolgozni hogy a háromféle árból melyik melyikhez tartozik a szintén háromféle termék közül? Már bocsi, de erről az az ősrégi vicc jut eszembe amikor a rendőröket letesztelik hogy háromféle alakzatot dugjanak be a hozzá tartozó formájú nyílásba, és végeredményként az jön ki hogy a rendőrök 20%-a nagyon okos, 80%-a nagyon erős...

Ha már mindenáron a trükközésre akarod kihegyezni, a "Márka stimmelt. Tartalom stimmelt. A közelben nem volt másik ugyanilyen márkájú sajt." példa sokkal jobb, mivel ott tényleg semmi nem utalt a trükközésre, csak a 30g-os felirat, afelett pedig jóval könnyebb elsiklani.

szanalmas 2017.01.17. 11:49:11

Aki szelfibotot akar venni, az nyilván amúgy is funkcionális analfabéta!

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2017.01.17. 13:39:29

Én már rutinosan csinálom. Ha nem egyértelmű, elviszem az első árleolvasóhoz, ami rendszerint a bolt másik végében van. Ha nincsen, akkor szépen kikerestetem az árát eladóval. Nagyon nem mindegy mennyiért veszek valamit, nekem mennyit ér.
Szép-nem szép de tegnap konyhasót akartam, mert az útszóró só már elfogyott. A legolcsóbbak, de még a középárasak polca is üres, de volt egy raklapfélén pár cucc, ami nem volt kirakva. Kibontottam szépen, elcipeltem a leolvasóhoz, és lám, 75ft/kg, nem 129 nem 159 meg még több...

GallaiG 2017.01.17. 14:10:43

@Droli:
Ne haragudj, de ez az "ott is van ilyen-olyan sz@rság Nyugaton" nagyon nagy hülyeség. Etiópiában is vannak éhezők, meg az USA-ban is "csak" az arányok mások "egy kicsit".
Nyugaton is van bunkó eladó, de 10-ből egyszer ki lehet bírni. A fordított arányt hazánkban már sokkal kevésbé.
A baj a tiedhez hasonló felfogással az, hogy segítesz elfogadtatni a sz@rt azokkal, akiknek nincsenek tapasztalatai normálisan működő országokból. Nézd meg az előttem szólót például: "Én már rutinosan csinálom. Ha nem egyértelmű, elviszem az első árleolvasóhoz."
Fel sem merül benne, hegy ez mennyire abnormális, hogy neki kell koslatnia az árak után egy boltban - ahogyan a fenti hozzászólásomban is említettem. A magasságos "fogyasztóvédelmi" szerv ezzel az ár nem-, vagy rosszul-kiírással érdekes módon nem igazán foglalkozik, pedig ezért ugyanúgy lehetne büntetni. Tudod miért nem? Mert ez valóban és közvetlenül fogyasztói érdeket véd, de sok vele a macera, dokumentálni, fotót, tanút gyűjteni. Az, hogy lejárt a szavatosság, az "főbűn", ugyanis egy másodperces munkával, egy leolvasással lehet vastagon büntetni. Holott a Nyugaton bevett gyakorlat kiválóan működik, miszerint lejárt árút is lehet árulni, HA a bolt vállalja az ezzel járó üzleti, anyagi és akár büntetőjogi felelősséget. Ilyenkor kiírják rá, hogy lejárt a dátum, de a bolt szerint az áru rendben, megveheted - fele-, harmada-, negyede áron!
Ott nem azért büntetik hülyére a boltot, mert mondjuk egy "dohányozni tilos" felirat hiányzik, ahogyan a közelünkben ment tönkre sorozatban újabb tulajokkal egy kisbolt az ilyen abszurd, sok százezres büntetések miatt. Csak mert nem akarták megérteni, hogy lett volna "más" megoldás is, illetékes elvtárssal leboltolva. De nem baj, nekünk, nektek így is jó! Hát így is fog maradni.

GallaiG 2017.01.17. 14:15:39

Jut eszembe: évekig főbűn volt a GVH szerint az összehasonlító reklám. Nem mondhattad, hogy a te terméked a legjobb, mert sz@rrá büntettek, meg pereskedhettél tucatnyi konkurens miatt. Mióta engedi a törvény, azóta kiderült, hogy így is működik a világ, és nem dőlt össze semmi, nem károsodik senki. Bebizonyosodott, hogy teljesen hiába, feleslegesen ment el irdatlan mennyiségű munka, idő, pénz az idióta, előző tiltás miatt.

ogli dzsí 2017.01.17. 14:47:04

@GallaiG: eléggé fürdős qrva hozzáállásod van, nem élnék egy országban sem veled, nemhogy egy háztartásban

R2D2 & C3PO 2017.01.17. 15:06:50

Vonalkódellenőrzés...
Amúgy az akciós, de rendszerbe fel nem vitt dolgokkal is trükköznek. Ha nem napi bevásárló vagy, simán beszopod.
Az államnak biztosítania kellene, hogy minden árun legyen ár. Ne csak kib@szva a polcra valami...

Kjos 2017.01.17. 15:57:45

Ne lehessen tobbfele szelfibotot arulni! :)

Kjos 2017.01.17. 16:01:14

Legyen a bevasarlokocsikra rogzitve egy vonalod-olvasoval, kijelzovel ellatott elektronikus gyujto, mely mely meg

Kjos 2017.01.17. 16:02:42

Legyen a bevasarlokocsikra rogzitve egy vonalod-olvasoval, kijelzovel ellatott elektronikus gyujto, mely mely megjeleniti a kocsiba dobott termekek arat, s gongyoliti az ossz erteket. :)

aaronlloyd 2017.01.17. 16:14:55

Azt is el tudom képzelni, hogy nem tudatosan csinálják így, csak egyszerű igénytelenség az egész. És ha azokból az eladókból illetve üzletvezetőkből indulok ki akikkel már találkoztam, akkor aha, leszarják ezeket a táblákat, mert ők sem tudják, hogy mi micsoda...

OFF: Aki selfie botot vásárol, az meg is érdelmi... Szerintem baromi sekélyes és idétlenség ez az egész selfiezés, különösen ha az "bottal" csinálják.

Kubatov szavazó 2017.01.17. 16:27:12

Oda kell figyelni nagyon: erdemes osszehasonlitani az aru es a ar vonalkodja alatti szamot illetve akcios termeknel az akcio veget, korrektebb boltokban van vonalkod leolvaso, a meg korrektebbekben mukodik is... :-)
Meg okosan kell megvalasztani a boltot is: a regi lakohelyemhez legkozelebb levo Sparban az akcios termeknel az akcio vegen hajlamosak voltak nem levenni a regi akcios arakat, ezert rendszeresen megtettem helyettuk en, viszont a kiirt arhoz ragaszkodtam: nem mondom hogy ertekeltek a konstruktiv kritikat, de minel nagyobb volt a sor, annal hamarabb ert oda az uzletvezeto a varazskulccsal...

Untermensch4 2017.01.17. 23:46:52

@Szarvas Norbert: Értettem a kifejtést és láttam a képet is. A konkrét eset valóban több mint véletlen. Ma reggel kissé hasonlóba botlottam, tejjel. A szomszédos termék kissé átlógott a kiürült polcrészre... mivel már korábban egyszer beleestem ebbe a csapdába, ugyanott, észleltem a helyzetet.
A balkánon vagyunk, a lehúzási hajlam általános. A bizalmi index meg alacsony. A "tyúk vagy tojás" meg lényegtelen.
A tejembe rakott kakaópor is volt egy időben úgy akciós hogy nézegetni kellett a vonalkódot mert teljesen azonos csomagolású kétféle termék a polcon "összeért" és "véletlenül" keveredett... :)

somebody123 2017.01.18. 00:32:30

@igazmondojuhasz
Én is így jártam. Egy "spórólós" élelmiszerboltban vettem -volna- akciós árú halkonzervet. A pénztáros más áron számlázta, én reklamáltam, hogy nem annyi. Javasoltam, hogy nézzük meg. Erre a pénztáros kiszállt, együtt elsétáltunk, megnéztük - nekem volt igazam. Ő meg kivette az árcimkét, eltépte, és azt mondta, most már annyi...! Azóta, oda a lábam sem teszem be.

Beer Monster 2017.01.18. 01:36:25

@élhetetlen: Tökgyaluláshoz elég széles? Ahhoz kell azért a minimun 15 cm.

Beer Monster 2017.01.18. 01:58:44

@somebody123: Ez így név nélkül nem ér semmit.
Vagy a spórolós a SPAR-t jelenti? Akkor viszont nem meglepő.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.01.18. 06:33:50

@GallaiG: ostoba rinyagép vagy, menj ki Londonba mosogatni

élhetetlen 2017.01.18. 10:47:41

@Beer Monster: Bocs, nem teljesen értem az esetet, lehet, hogy másképp gyaluljuk a tököt. Főzőtök. Feldarabolom 10, 15 centis darabokra, meghámozom, kiszedem a belét. A falvastagsága 2-3 cm. Ezt a felületet húzogatom a gyalun úgy szálirányban. Így a szál olyan hosszú, amekkorára a tököt daraboltam. Így bőven elég ez a tíz centi, ami a vágófelület szélessége. A káposztát is kettőbe, háromba vágom, és gyalulás közben forgatom. Még semminek nem volt akadálya a 10 cm. A lényeg, hogy keress az interneten Börnert, az negyven évig bírta. Aztán vettem itthon valami TV shoptól V-vágót, fél év múlva már a sárgarépát is tépte,

GallaiG 2017.01.18. 10:50:59

@enpera: @Kjos: @ogli dzsí:
Egyetlen érvet sem tudtatok felhozni azzal szemben, amit írtam. Hát nem érdekes? Ész és értelem nélkül mocskolódni bárki tud ám!
Nem tűnt fel saját magatoknak, mennyire elárultátok, hová tartoztok? Azoknak az alsó-balkáni, nép-ürülék típusnak a sz@rcsimbók csoportjához, amelyiknek elsősorban köszönheti ez a szerencsétlen magyar nép, hogy a kommunista diktatúra bukása után 25 évvel is itt tart.

élhetetlen 2017.01.18. 10:58:01

@Beer Monster: nem vágta. Aztán jött a londoni beszerzés, bírja. Nagyon sok országban forgalmazzák.

Kjos 2017.01.18. 11:10:37

@GallaiG: Oh, megmondanád, minek köszönhetem, hogy megszólítottál?!

Beer Monster 2017.01.18. 11:43:07

@élhetetlen: Valószínűleg más a technika, nekem így nagyon hosszadalmasnak hangzik. Egészben meghámozom, félbevágom, kikaparom, és a fél tököt legyalulom. De 4 vagy 5 mm-es gyalun, a gyufavastagot nem értettem, akkor szerintem szétfő, meg a főzelék texturája is másmilyen.

élhetetlen 2017.01.18. 12:30:56

@Beer Monster: Na, szétestünk, mint a gyalult tök. Nekem egyszerűbb a darab tököket hámozni, mint az egészet, neked ez a bonyolultabb. A gyufaszál méret a töknél, mint darabolás, egy kellemes kinézetű főzeléket eredményez. Nem szecska, hanem szép szálas. Annyi van, hogy nem a főzés elején kell megsózni, hanem mikor már majdnem kész, és akkor nem fő szét. Régi trükk.

emzperx 2017.01.18. 15:30:56

Ezzel a módszerrel nem érdemes trükközni.
Ha a kasszánál szembesítenek vele hogy drágább, otthagyom az összes árut és faképnél hagyom a pénztárost, oszt pakolhatják az egészet vissza.

steery 2017.01.19. 00:28:43

@Droli: Én nem akarom bemószerolni a boltot, mert ettől (meg a többi svindlijüktől) eltekintve elégedett vagyok velük és nem akarok fekete listára kerülni náluk, hogy aztán ujjal mutogassanak rám, hogy én vagyok az a fekete seggű vevő, aki árulkodott és gondot okozott nekik. Túl sokat vásárolok ott ahhoz, hogy csak úgy másik boltot keressek emiatt. Meg aztán: a többi boltban is voltak már érdekes tapasztalataim.
süti beállítások módosítása