Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Rogán CSOK javaslatának első pontja megidézi a devizakárosultak szellemét! Ezért nem jó ötlet átalakítani a szabályt...

2016. december 03. - Szarvas Norbert

find_a_waynot_an_excuse_1.jpg

 A portfolio.hu írja, hogy a Miniszterelnök KAbinetiroda a jövő év elején két javaslatot tesz a kormánynak:

1. a teljes CSOK támogatást önrészként figyelembe lehessen venni

2. a lakásvásárlás önrészét vissza lehessen igényelni az SZJA-ból

Nagyon veszélyes javaslat, ugyanis

Általános szabályként elmondható, hogy a bankok a saját maguk által megállapított hitelbiztosítéki érték maximum 80%-áig hajlandóak finanszírozni, azaz hitelt adni. Ez önmagában azt jelenti, hogyha 10M forintért akarunk lakást vásárolni, akkor maximum 8M forint hitelt kaphatunk rá (másik eset, ha pótfedezetet vonunk be). 

A CSOK támogatás legfontosabb feltétele, hogy legyen gyerek. Kedvezményként "be lehet igérni" a gyerek, gyerekeket. Az ígéretért cserébe előre felhasználhatjuk a támogatást. Viszont ha nem teljesítjük ezt a kötelezettségvállalást, akkor vissza kell kamatostul fizetnünk a pénzt. Azzal a jogalkotó (eddig legalábbis) tisztában volt, hogy a legtöbb család nem lesz képes hirtelen x millió forintot (extrém esetben 10M forintot) egy összegben kifizetni. 

Ha nem tudja a család visszafizetni a CSOK támogatást, akkor két lehetőségük van:

A, eladják az otthonukat és reménykednek benne, hogy 0-án ki tudnak szálni (ebből kéne a hitelt is kifizetni)

B, a bank átalakítja a CSOK támogatást jelzálogalapú hitellé és a továbbiakban ennek a törlesztését is fizetni kell.

Innentől kezdve nyilvánvaló, hogy a rendszer kockázata a bevállalt, de teljesítetlen gyerekek után maradó CSOK pénzek. Az A verzió azért nem reális, mivel politikailag nagyon rossz utóhangja lenne. Marad a B megoldás, amivel meglenne az esély minden érintettnek a pénzre. 

Viszont ebben az esetben a bank már eleve úgy adja oda a hitelt, hogy a legrosszabb eshetőséget kalkulálja. Azaz úgy számol, hogy a megelőlegezett CSOK támogatást vissza kell szednie és erre hitelt kell majd nyújtania, aminek a fedezete az ingatlan lesz! 

Ezért jelenleg így néz ki a finanszírozása egy olyan CSOK háznak, aminél megelőlegezett CSOK van:

find_a_waynot_an_excuse_masolat.jpg

 

Ezt boríthatja az első javaslat, ami alapján a bankok az "önerő" rublikába pakolhatnák a teljes CSOK támogatást. Ez mit jelent a gyakorlatban? Az ügyfél több hitelt vehetne fel, akár 80%-os terheléssel.

Ha van egy 21,2M forintos ingatlan, amit kinézett magának az igénylő, és ez az ingatlan megfelel minden szabálynak, akkor megvásárolhatja minimális önerővel, amennyiben három gyereket bevállal (mert ebben a példában mondjuk azt, hogy egyetlen gyereke sincsen). Így megkapja előre a CSOK 10M forintot, míg a maradék 11,2M forintot banki hitelként. Ha menet közben borul a baba projekt és hitellé kellene átalakítani ezeket a hiteleket, akkor az alábbi (sokak számára a devizahitelezésből ismerős lehet) a jelenleg hatályos hitelintézeti törvény szerint nem elfogadható helyzet alakulna ki:

find_a_waynot_an_excuse_masolat_2.jpg

Most már te is láthatod azt az abszurd helyzetet, amibe "belekényszerítené" a most még nagyon lelkes fiatalokat ez a  szabálymódosítás. Emlékeztetnék mindenkit, hogy Magyarországon részben azért volt ilyen súlyos a 2008-09-es devizaválság, mert az ingatlanok túl voltak finanszírozva. Pontosan ennek elkerülése végett született meg az a törvény, ami kimondja a finanszírozhatósági maximumot az ingatlanok esetében. Ezzel a kicsavart "engedménnyel" igazából ezt törölnék el, ami beláthatatlan károkhoz vezethet 10 éven belül (CSOK 3 gyerekre 10 évünk van maximum és szakaszosan).

Már látom magam elött a CSOK károsultakat, akik elveszíthetik az otthonukat vagy összeroppannak a háromszorosára duzzadt hiteltörlesztés terhe alatt! Ugyanis az egy dolog, hogy a CSOK 10M mellé kapunk 10M kedvezményes hitelt. Viszont piaci körülmények között már ma is közel 1,5x magasabb a törlesztése egy átlagos családnak a piaci alapon felvett 10M forint esetében. És most rekordalacsony a banki kamatkörnyezet. Semmi nem garantálja, hogy 5 év múlva nem emelkedik a jegybanki alapkamat 2-3-4x-esére (és az még mindig csak 4% lenne!!!!!!). Ebben az esetben pedig már arról beszélünk, hogy :

find_a_waynot_an_excuse_masolat_3.jpg

Látod a brutális emelkedéseket? Felkészültél erre, ha nem lesz három gyerek és ki sem tudod fizetni egy összegben a 10M forintot? És akkor még említsük meg, hogy amennyiben elbukod a CSOK 10M forintot, akkor a hozzá adott 3%-os 10M forint hitelt is átalakítják piaci hitellé! Rövid fejszámolás után egy extrém esetben akár 2x104.515 forint is lehetne majd a törlesztésed... ez közel havi 210.000 forint!!!!!!

Az ÚjMédia Kft  csok-kal kapcsolatos honlapján megemlíti, hogy az információhiány és a rosszul megtervezett költségvetés már a mai szabályok között is milliós veszteséget jelenthet az új igénylőknek. Ennek elkerülése végett nagyon fontos, hogy minden információt beszerezzük és jól átgondoljuk az egész folyamatot. 

Ez volt a két pont közül az első! Következő cikkben foglalkozunk a második ponttal és levonjuk a következtetéseket! Érdemes visszanézni hétőn!

 ►►►►

✰ ingyenesen letöltheted a családi költségvetés tervezőt illetve az LTP könyvet  Klikk

Ha kérdésed , akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr612019495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nancsibacsi 2016.12.03. 21:52:55

Azért ez messze nem az a kockázat sem a hitelfelvevők sem a bankok részéről mint ami a deviza alapú hitel volt. Miért?
"Viszont ha nem teljesítjük ezt a kötelezettségvállalást, akkor vissza kell kamatostul fizetnünk a pénzt."
Ez csak féligazság. Az igazság az, hogy akkor kell visszafizetni a pénzt, ha a kötelességvállalást a hitelfelvevő neki felróható ok miatt nem teljesíti. Vagyis ha kap arról orvosi igazolást, hogy nem az ő hibájukból nem jött össze az N db gyerek, akkor nem kell visszafizetni a hitelt. Gyakorlatilag orvosi igazolás kell, és annyi. Ha rosszmájú akarok lenni, akkor mondhatom azt, hogy ez igazán nagy üzlet meddő párok részére, mert kapnak 10 millió forintot úgy, hogy némi papírmunkán kívül más dolguk nincs az ügyben.

consul 2016.12.03. 22:37:47

Ezen ugyan nem fog múlni: ha kell összedobjuk a harmadik gyereket, aztán mi is jól járunk, a bank se izgul és a magyar is szaporodik... Előbb lesz cunami a Balatonon, mint ebből hitelválság. Károgni persze lehet... akinek a szar sem elég büdös.

tlantos 2016.12.03. 22:38:25

Ha nincs 3 gyerek, akkor siman megvan a havi +100e. Mert azt se kell a gyerekre kolteni.

Begérke 2016.12.03. 23:28:08

Ez nem így van. A HBÉ nem egyenlő forgalmi értékkel, hanem annak 50-85-90%-a és ennek a max. 60-80%-át adják kölcsönként a bankok, így az egész számításod borul.

And67 2016.12.03. 23:32:37

Korábbi tapasztalatok szerint sajnos nem ritka, hogy nem teljesül a bevállalt gyermekek megszületése. Van, amikor van rá mentség (pl. haláleset), de sok házasság végződik válással és ilyenkor vissza kell fizetni a megelőlegezett csok-ot. Mégpedig a polgári törvénykönyv szerinti késedelmi kamat ötszörösével növelten! Gondoljunk csak bele, ha a kamatszint 4%, akkor a 10 MFt-hoz 10 év alatt a 20%-os kamattal még 20 MFt jön hozzá, plusz a 3%-os kamatozású támogatott hitelről is kiderül, hogy valójában nem járt hozzá támogatás, azt is vissza kell fizetni. Ott fog állni az ügyfél a 20 MFt értékű lakásával és bő 40 MFt tartozással. Nem csodálkoznék, ha az 1-2 gyerekes szülők közül sokan inkább az öngyilkosságot választanák, mert abban az esetben a hátrahagyott családjának nem kell a büntető kamatot visszafizetnie. Tragikus sorsok lesznek ezek. :-(

Boka1 2016.12.04. 02:32:33

Az a dráma, hogy 10 évenként válság van. 1988-1998-2008-2018.

Aki most ugrik bele, az megint " károsult " lesz, mint amikor lakást, plazma tv-t, opel kombit vettek ész nélkül hitelre.

Mei Ling 2016.12.04. 06:13:13

Nagy baromság. Számtalan okból semmi köze a dolognak a devizaalapú hitelezés csapdáihoz, de ha a szerző látott volna már gyereknevelést, akkor tudná, hogy az drága mulatság. Gyerekek hiányában irtózatos összegek szabadulnak fel a család számára bármire. Akár hiteltörlesztésre is.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2016.12.04. 07:24:28

Azt mondjátok megint hazudnak egy index címlapos bérblogon?
Hmmm.... ki hitte volna?

jolankovacs 2016.12.04. 08:23:17

A hiba nem a Rogán javaslata. Az csak a korona az agyatlan, erkölcstelen szaporulat támogató rendszeren.
Kizárólag két csoport lakhatásán segít -javít. A leggazdagabbak járnak vele nagyon jól, akik egyébként sem szorulnának a támogatásra akár 10 gyermek esetén sem, valamint az ügyeskedők, csalók. Így volt ez, amióta szoc-pol és társai léteznek.
Ezekkel a támogatásokkal mindig is ez volt a helyzet.
Értelmetlenül emeli a támogatás az új, illetve vele megszerezhető lakások árát, ezzel gyakorlatilag kiszorítva a vásárlás lehetőségéből a normálisan gondolkodó átlagot.
A gyerekgyártás szja támogatása már így is felháborító és a munkahelyeken nem csak vitákat, de lassan gyűlöletet és ezzel a munka csekély hatékonyságát is veszélyezteti.
Ha pl két ember bruttő 130.000Ft jövedelemmel rendelkezik, akkor a gyerekgyáros megkapja nettóban a bruttó bért, míg a másik valamivel több, mint 80k-t visz haza. Ugyanakkor a gyerekgyáros röhög, hogy nem kell neki a teljesítmény, mert ha kirúgják úgyis eltartja az állam. Azaz MI!!!!
Ez nem munkaalapú társadalmat, hanem eltartott réteget hoz létre, illetve növeli azt.
Bizony a gyerekgyárosoknak lehajtott fejjel kellene járni az utcán és megsüvegelni a normális többséget, aki eltartja őket.
Végezetül, még nem sok olyannal futottam össze, aki a teljes támogatást és hitelt fel tudta volna venni, legalábbis itt vidéken. De olyannal, aki a meglévő félkész házát befejezte évekkel ezelőtt, most pedig társasházként, az engedély nélkül megépített szintre támogatást szeretne felvenni - jó eséllyel.
Van, akik már két unokát le is gyártottak, a harmadik folyamatban van. Lehet mondani, hogy ügyesek, de ez teszi tönkre az országot. Az én szememben szimplán csalók és aljasak. a MI pénzünkből.
Amíg ez a szemlélet nem változik, addig próbáljuk alulról előzni a Balkánt.
Azt a süket dumát meg hagyjuk, hogy majd ők termelik meg a nyugdíjunkat. Gondolkodó emberek tisztában vannak vele, hogy a jelenleg kb 55 év alatti korosztálynak BUZTOSAN NEM LESZ NYUGDÍJA.
Mindenki annyi gyereket vállaljon, amennyit saját erejéből az általa megfelelőnek tartott színvonalon fel tud nevelni. Ne a társadalommal nevltesse fel őket és tartassa el részben saját magát is.

Lacock 2016.12.04. 08:56:12

Ez nyilván már a 18 -as választásra készülő osztogatás, de sokkal károsabb hatása az, hogy tovább fújja a lakásár -lufit, illetve nem hagyja, hogy a lakásárak egy normális árszintre álljanak be. Ugyanilyen szja -visszatérítést vezetett be a fidesz 2000 körül, (a fizetett lakáshitel törlesztés egy részét évi max. összeg erejéig vissza lehetett igényelni az szja -ból), akkor is nagy részben emiatt szálltak el a lakásárak. A másik régi hülyeség a kamattámogatás, ami kb. 2000 után sok évig évi kb. 100 milliárddal terhelte a költségvetést. Emlékszem, akkor volt, aki egy új építésű házban egy egész szintet megvett, mert ez a sok állami támogatás miatt simán megérte. Hogy azután az mszp eltörölje az idióta támogatásokat (2003 -ban vagy 2004 -ben), és ezzel a lakásárak vissza is álltak egy normálisabb szintre.
Ha a költségvetésben ennyi tartalék van, köszönhetően a sz@rrá adóztatásunknak, akkor az idióták miért nem áfa -t csökkentenek, abból mindenki részesülne.

kovier 2016.12.04. 09:09:03

Azok, akik elbagatellizálják, és károgásnak minősítik ezt a figyelemfelhívást, mit mondtak akkor, amikor a hitelválság idején minden ilyen "okoska" azon nyáladzott, hogy az emberek a hibásak, mert nem tájékozódtak, nem olvasták el a kisbetűs részeket... stb. Nektek sem jó semmi, de ti is folyton csak károgtok. Ez igenis valós veszély lehet, hiszen ahogy Lacock írja, a rendszerváltás óta folyik ez a huzavona, hogy hitel kell, de az emberek pénzügyi tudatosságának hiánya miatt nem szabad "elengedni" a lehetőségeket, mert nyakló nélkül szabadulnak bele a mézesbödönbe, ami nem csak családokat tesz tönkre, de társadalmi problémákat is generál. Minden figyelmeztetés, ami felhívja erre a figyelmet, helyes!

kovier 2016.12.04. 09:10:45

@wmiki: A hazugság minden fideszes/kormányzati médiában, szervilis és bérblogon jobban teljesít... nahát, ki hitte volna!

histar007 2016.12.04. 09:44:13

@jolankovacs:
Neked biztos nem lesz nyugdíjad.
Az összes oktatásos fórum azt magyarázza, hogy milyen fontos a gyerek képzése, mert amúgy a gyerek a legjobb befektetés.
A gyereknevelés sok öröm mellett mérhetetlen szívás is egyben. Rengeteg lemondással jár, konkrétan elveszted az önrendelkezésed, azt csinálod ami nekik kell és ez még pénzbe is kerül.
Erre még azt is kitalálod, hogy ezért nem jár kompenzáció. Nem lennék öreg egy olyan társadaolmban, ahol nincsenek gyerekek.
Biztos én látkm rosszul.

Netuddki. 2016.12.04. 09:48:14

Nehogymá a zönrészt is be kelljen fizetni a rogánféléknek! Amikor jó lesz az luizvutton tatyóra is.

Az ostobenkó fidesztrollok meg mi alapján támadják a blogírót? A kutyának nem kellett a maffia CSÓKja. Valószínűleg az önrész hiánya miatt. Ha ezt az akadályt elhárítják, akkor valóban sokan lesznek akik beleugranak, és ha az önrészt nem tudták kipengetni, akkor mi a biztosíték hogy a teljes törlesztést ki tudják? Na ez az!

Szarvas Norbert 2016.12.04. 09:52:31

@wmiki: ez annyira unalmas... azt is megosztod, hogy mi amhazugsag a cikkben?

Danubius 2016.12.04. 10:21:14

Ez a kisebbik gond ezzel a felvetéssel. Ha én ma el akarok adni egy házat 10 millióért, de hoznak egy törvényt arról hogy minden fiatal pár kap 10 milliót lakásvásárlásra, akkor nyilván nem 10 millióért hanem 10+10 millióért fogom árulni. annyit kérek egy lakásért amennyit fizetni tudnak érte. Nyílván első esetben a fiatal párnak semmibe nem kerül a lakásvásárlás, de a piac beárazza a második esetet és úgy is el fog kelni. Kultúrálisan hozzászoktunk hogy a lakás nem jár hanem évekig, évtizedekig törlesztjük, míg a miénk lesz. Rogán javaslata méltó folytatása a CSOK-nak ami semmi másra nem jó minthogy felvigye az ingatlanárakat. Az állam bármilyen támogatást ad a piac lenyeli.
Szerintem az egyetlen működő támogatási forma az új lakható (nem gyufásdoboz) méretű tömbházak építése állami megrendelésből, nyomott áron, és azt előbb bérbe kiadni, majd a megvásárlás lehetőségét biztosítani, olyan mint Ócsa csak félpénzből és nem házak hanem lakóparkok tömbházból (minimális tömegközlekedési igény, minimális fűtésigény)

Mercel 2016.12.04. 11:09:24

A CSOK-al és a borzasztó kommunikációval / kivitelezéssel sikerült felnyomni az egekbe az amúgy is durván elszállt ingatlanárakat, következményként nem egészen egy év múlva többek között ezáltal is befékezni a piacot, most pedig majd sikerül egy új hitelválságot generálni,

Ez lesz a második amit ennek az idióta bandának köszönhetünk és megint más viszi majd el helyettük a balhét.
Elsősorban persze a "Zemberek".

Arról nem beszélek, hogy egy - másfél éven belül újépítésű lakások tömege fog a piacra zúdulni.
Annak lehetne örülni, hogy majd mérséklődnek az árak - szükség is lenne rá - de egy megálló piac senkinek sem jó.
Tényleg nem lehet már lassan eldönteni, hogy ezek ennyire hülyék vagy egyszerűen mindenképpen teljesen haza akarják vágni az országot.

Mercel 2016.12.04. 11:13:37

@Lacock:

A CSOK bejelentésekor ami kb. pont egy éve történt - ehhez képest durván márciusig a fű sem nőtt - tehát érdemben semmit nem lehetett intézni, az érintett lakások árát 5-20%-al lökte feljebb durván 4-5 hónap alatt.
Mostanra odáig jutott a téma, hogy a támogatás egy nagyon jelentős részét lenyeli a piac.
Csak gratulálni lehet ehhez.

Mercel 2016.12.04. 11:17:20

@wmiki:

Azt hittem egy fideszes bérbloggernek / kommentelőnek már fel sem tűnik a hazugság - annyira benne van..:)

Ja vagy az úgy van, hogy ha fideszbérenc hörög akkor amire köpköd az csak hazugság lehet?:)

pizo 2016.12.04. 11:55:15

@Mercel: Szinte minden ingatlan árát jóval feljebb vitte. Most már egy bp-i lyuk (1+fél szoba 40 m2) panelben is jóval 10 millió felett van.

Zoli

Untermensch4 2016.12.04. 11:55:58

@Szarvas Norbert: Szerintem te nem ismered wmikit. :)

Netuddki. 2016.12.04. 12:03:25

@pizo: De ez volt a cél nem? A fideszes és közeli haverok, lopott közpénzből, olcsón vásárolt ingatlanainak az árának a feltornászása, hogy haszonnal el tudják adni. Amit megint csak közpénzen kívánnának előfinanszírozni. Az meg mit érdekli őket, hogy hányan fogják megszívni.
Akkor se érdekelte őket amikor elinflálták a forintot, amivel a devizahiteleseket szívatták meg istenesen. Ennek a következtében jól bevásároltak olcsó ingatlanból, amit most el kéne adni, mert csak a pénz fekszik benne. Persze nem az ő pénzük.

Még egy ilyen mocsok, tolvaj kormánya nem volt még Magyarországnak.

igazi hős 2016.12.04. 12:32:36

@Mei Ling: Mi számít nálad irtózatos összegnek? Átlag magyar kétgyerekes, kétkeresős családban a havi 300 ezer átlag feletti jövedelem. Ha az egész megmarad, az még mindig nem tűnik számomra irtózatosnak, de ugye, ahol ennyiből élnek, ott a két gyerekre jut havi 30-30. Maximum.
Ahol ennek a háromszorosa a bevétel, ott gyerekre is sokkal több jut, de pont nem ott lesz probléma az önrész vagy a törlesztés.

pizo 2016.12.04. 12:33:29

@Tibi !: Igen, de szerintem visszafelé fog elsülni. Nincs lassan fizetőképes kereslet az ilyen hihetetlenül magas árú ingatlanokra még támogatásokkal sem.

Valóban nem volt.

Zoli

HaCS 2016.12.04. 12:40:55

Szerintem érdemes hátrébb lépni kettőt, és onnan szemlélni ezt az egész CSOK szisztémát.

Kezdve onnan, hogy az addig a devizahitelek által fűtött ingatlanépítési bumm 2008-09-ben beszakadt, és az új lakás piacon azóta sem történik szinte semmi. Az országban olyan intézkedések születtek, melynek hatására azokhoz a társadalmi rétegekhez érkezett jelentős jövedelemtöbblet, akik a lakáspiacban nem, vagy csak befektetési célzattal érdekeltek. Mindeközben persze a jövedelmi skála alsó 80 %-ába tartozóknak is szüksége lenne lakhatásra, csak a beruházásra 10-15 éves távlatban sem elég tőkeerősek. Piaci hitel nincs. A kör bezárult, a lakáscélú építőipari teljesítmény évek óta a béka segge alatt (egyébként a többi is).
De egy pillanatig sem kétséges, hogy az utóbbi 5-8 évben nagyságrendileg ugyanannyi fiatal próbált meg önálló életet kezdeni, családot alapítani, mint előtte. Bérleti szektor gyakorlatilag nincs. Az a kevéske piac épp most váltott hiéna üzemmódba. A migráció és az új lakások hiánya a frekventáltabb területeken hatalmas feszültségeket keltett, és még várhatóan legalább 3-4 évig ez a helyzet csak romlani fog.

Ezt látva kormányunk kétségbeesett lépése a CSOK a lakásépítés beindítására. Sokkal inkább szól a befektetőknek, építőiparnak, mintsem az egyszeri igénylőnek. Csakhogy az egykori befektetők köszönik szépen, de éppen máshol akadt befektetni valójuk, az új "feltörekvő generáció" meg inkább vásárol, az egyszerűbb, gyümölcsözőbb biznisz. Az építkezések sehogyan sem akarnak beindulni, a kormány meg a fogát szívva halasztgat, tudván, hogy valós fizikai lakásszámnövekedés nélkül csak a hiénák zsebébe öntené a pénzt. Az árakat felverni már egy forintnyi CSOK nélkül is sikerült.

Itt tartunk ma.

Szerintem ezzel a CSOK-kal senki ne számoljon hosszútávon. A probléma rendszerszintű, és úgy látszik ez az intézkedés még a tüneti kezelésre sem alkalmas. Persze biztos meglesz az a 100-200 ember, aki végül érdemes lesz és megkapja, de nem lesz ez olyan széleskörű.

rigolya2 2016.12.04. 12:59:55

@Nancsibacsi: Ugyan kevesebb a meddő pár, mint a szocpol-bebukott pár, de a cikk riogat... persze.

rigolya2 2016.12.04. 13:02:59

@consul: Ugyan a Ratkó-gyerekek szülőképes korból való kiöregedése miatt nő a magyar termékenységi ráta, s nem a több gyerek miatt, de h.lyeségeket, csak tud írni!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.12.04. 13:28:08

@HaCS: 100-200 vegul megkapja :)

"A parlament honlapján megjelent válaszban ismertetet statisztika szerint az első hét hónapban több mint 14 200 CSOK-kérelmet fogadtak be a bankok 38,3 milliárd forintot meghaladó összegben, ezek közül 11 238 esetben szerződést is kötöttek 27,6 milliárd forintnyi kedvezményről. "

"Az OTP-nél az év eleje óta több mint 7000-en igényelték a CSOKot, ebből csaknem 5000 esetben már folyósítás is volt."

www.portfolio.hu/finanszirozas/hitel/bankok_most_fog_csak_meg_inkabb_beindulni_a_csok.237716.html

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.04. 13:38:33

A CSOK nagy csapás a liberális értékekre, ez tény. S ez a jó benne. Van benne hiba? Persze, miért ne lenne? De az irány helyes: a bérlakáskultúrát terjesztő liberális hazugs propaganda számára egy méretes pofon.

Burgermeister 2016.12.04. 17:07:37

Fityesznél ötölnek+hatolnak...ebből semmi nem lesz!!!

Mei Ling 2016.12.05. 13:05:02

@igazi hős: Havi harminc egy gyerek? Na te is csak filmben láttál gyerekeket.

jolankovacs 2016.12.06. 19:58:10

@histar007: Lehet, hogy nem lesz nyugdíjam, de boldog családom igen!!
Tudom, hogy a gyerek micsoda öröm és felelősség. Felneveltem kettőt, a saját erőmből, állmbácsi, azaz a társadalom lenyúlása nélkül. Házat is építettem a családnak, szoc-pol és hasonlók nélkül. Szerény 5 szobásat.
Annyit vállaltam, amennyit saját erőnkből fel tudtunk nevelni. Viszonylag jó életminőségben, jó iskolákban, jó szakmákkal. Becsületes, tisztességes embereket neveltünk, akiknek biztosan nem lesz 2 gyereknél több, de azoknak mindenük meg lesz! Az állam pénze nélkül!!!!
Tudod, ők is tisztességesek. A gyerekgyárosokról ez nem mondható el. erkölcsileg meg szóra sem érdemesek. Ezzel nem csak én vagyok ám így, ismeretségem 90%-a egyetért velem.
Az sem zavar, ha valaki tíz gyereket vállal, csak tartsa is el. Ne én tartsam el azokat is. Mindössze ennyi a probléma.
Ha meg valaki übergazdag és el tud tartani, felnevelni egy tucat gyereket, azt is örömmel látom, de ne ácsingózzon még vagyona mellett az állam pénzére is!!
Tudom, ez nehezen érthető annak, akinek hiányos az erkölcsi érzéke, vagy neveltetése.
süti beállítások módosítása