Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Élősködő szakmák: Ingatlanközvetítő, bankár, pénzügyi tanácsadó, ...

2016. november 29. - Szarvas Norbert

wormgruntinghero.jpg

Ma még mindig elterjedt hit a lakosság körében, hogy léteznek élősködő szakmák, amik nélkül egyszerűen boldogabbak lennénk és semmiféle hozzáadott értékük nincsen, de legalább a pénzünket akarják elvenni tőlünk. Én ezzel mélységesen egyet értek, hiszen már régen megtanultuk valakitől az interneten, hogy mindent meg tudunk saját magunk oldalni. Nincsen szükség hitelközvetítőre, hiszen nélkülük is fel tudjuk venni a legszarabb hiteleket. Ingatlanközvetítőre sincsen szükség, hiszen nélküle is át tudjuk vágni a vásárlót. Én a határt a sajtkészítőnél húznám meg, ugyanis sajtkészítőre mindig szükség van. Egy jó camambert azért nem érlelnék otthon a budin....

Az alapvető probléma véleményem szerint onnan kezdődik, hogy az emberek egyszerűen smucigok, nem hajlandóak semmiért sem fizetni. Inkább ott spórolnak ahol lehet. Persze ez addig funny, amíg nem velük szemben spórolja le az építési vállalkozó a jobb anyagot, vagy a pék a lisztet. Minden ember szent meggyőződése, hogy amit dolgozik, az a világ legfontosabb, legnélkülözhetetlenebb pozíciója és feladata. 

Én ezt a biztonsági őr effektusnak hívom:

A ház nem sétál el magától, mert nincsen biztonsági őr. De biztonsági őrrel minden sokkal biztonságosabb.

Még mindig egy evolúciós fejlődés elején toporgunk egyhelyben, amikor komplett zavar támadt a fejekben és a legtöbben a mai napig képtelenek elvonatkoztatni a múltbeli dolgoktól. A múltban az igazi munka= valami, amivel alkotsz egy fizikai dolgot (házat, falat..stb) vagy állami alkalmazott vagy (orvos, tanár, hivatalnok). Aki ezektől eltért az vagy munkakerülő vagy szemét vállalkozó vagy élősködő. 

Ilyen élősködő például a pénzügyi tanácsadó ezek szerint, akitől az isten óvjon meg mindenkit. Hiszen ha egy pénzügyi tanácsadó tanácsa a legjobb szándék ellenére elromlik, akkor bizony egy élősködő, ráadásul minden pénzügyi tanácsadó ilyen lesz. Ellenben (maradva a példáknál), ha egy autószerelő elcseszi neked a motort és mehetsz vissza, akkor azt nem nevezzük élősködőnek és nem gondoljuk, hogy minden autószerelő ilyen lenne.

lustasag_1.png

Ennek a kettősségnek a lényegét én a fejlődésben látom. Egy átlagos ember számára nagyon nehéz megfogni bizonyos szolgáltatások tényleges értékét. Mivel nem tudja megérteni, ezért úgy érzi, hogy felesleges kiadás. Ha pedig felesleges, akkor élősködőkről van szó...

Óvakodj az élősködő hitelközvetítőktől, akik ránkeröltették a deviza hiteleket

Pont tegnap írta valaki kommentbe valamelyik cikkbe. Mivel szakmába vág, ezért ezt a példát fogom boncolni. Azt nagyon gyakran hallani, hogy az élősködő hitelközvetítők beszélték rá az embereket a devizahitelre. Ezt a hullámot Csányival az élen a bankok is meglovagolták. Arról mindenki mélyen hallgat, hogy a közvetítők mindig csak azt tudták közvetíteni, amit az adott bank engedélyezett és nyomatott. 

Sőt! A bankrendszer a színfalak mögött egyenesen lebeszélte a közvetítőket a forint hitelekről. Ezekről ritkán beszélünk, de most nem erről van szó. Maradjunk a lényegnél. Arról soha egyetlen "károsult" sem beszél, hogy a közvetítő milyen munkát végzett el neki. Valamilyen perverz oknál fogva az emberek természetesnek veszik, ha valami ingyen van. Mindaddig természetes, amíg nem saját maguknak kell ingyen dolgozniuk.

Jellemzően akkoriban a hitelközvetítők jutalékot kaptak a közvetített hitelért. Az átlag ügyfél azért gondolja azt, hogy a hitelközvetítő élősködő, mert mondjuk a 10M forintos hitelért a közvetítő megkapott 100.000 forintot. Ingyen pénz, ugye?

Miről nem beszélnek?

  • a közvetítő hányszor találkozott az ügyféllel?
  • a közvetítő hány bankba ment el előszürni?
  • a közvetítő elment a földhivatalba? Hányszor?
  • a közvetítő hányszor beszélt telefonon az ügyféllel?
  • a közvetítő hányszor beszélt a bankkal az ügylet miatt?
  • a közvetítő hány órát töltött az ügyféllel a közjegyzőnél?

Ez mindig olyan idő, amiről senki nem beszél. Az élősködő szakmákban jellemzőek ezek a "holtidők", amikor ingyen foglalkozik relatív az ügylettel és az ügyfél észre sem veszi ezt. Márpedig ezeket az órákat illene belevenni a közvetítés után járó jutalék elbírálásába. Ugyanis a közvetítők nem a 10M forintért kapják a valóságban a pénzt, hanem ezekért a körökért...

És még mik maradnak ki?

  • a közvetítő miből fizeti az irodát, utazási költségeket, telefonköltségeket, vállalkozás költségeit, adót?
  • 3-4 ügyfél esetén átlag 1-ből lesz jutalék. Mi van a másik 2-3-al 4 ügyfelenként? A velük töltött időt ki fizeti meg?

Rengeteg olyan járulékos kötséget tudok felhozni neked, ami teljesebb képet ad a szolgáltatásról. Mert legyen az bármilyen élősködő szakma, egy szolgáltatást választasz minden esetben, aminek sok aspektusa van. Persze könnyebb azt látni, hogy jött a hitelközvetítő, találkoztál vele háromszor, aztán megkapott 100.000 forintot. De érdemes lenne arról beszélni, hogy mennyi adót kell fizetni, milyen járulékos költségei vannak (iroda, marketing, rezsi..stb) és hány órát foglalkozott ténylegesen a te ügyeddel (akár a háttérben). 

Tudod az autószervíz, vagy a magánorvos sem azért ennyire drága, mert pofátlanok. Ők beleszámolják az áraikba ezeket a költségeket, hiszen senki nem dolgozik ingyen. Azt kell elfogadni, hogy a munka bizonyos területeken nem áll meg ott, amikor az ügyfél elmegy. A munkának vannak ügyfél nélküli része is.

A közvetítő mondjuk abban a hónapban 4 ügyféllel találkozott (ez egy reális átlag) és 200.000 forint jutalékot kapott összesen. Ebből a rezsire, irodára, adóra, könyvelőre..stb elment mondjuk 100.000 forint. A 4 ügyféllel összesen foglalkozott (utazások, tárgyalások, telefonálás, bankok...stb) 40 órát. 2.500 forint volt az órabére ebben az esetben. Ez azért nem egy élősködő órabére véleményem szerint. De! A 4 ügyfelet meg is kellett találni, emberekkel beszélgetni, hirdetni. Így biztosan elment az ügyfélkereséssel további 30 óra. Így az órabér máris 1.428 forintra zuhan. 

És még nem mentem bele komolyabban a matekba...

Van egy rossz hírem: a társadalom által megbecsült szakmák: orvos, ügyvéd.. ugyanannyira élősködik, mint a bankár vagy az ingatlanközvetítő.

Tudom, hogy most teljesen kibuktál az állításon, de így van. Az orvos báró, aki élet-halál ura, gyakorlatilag elvárja a hálapénzt, és nem tehetsz más ezellen, mert ki vagy szolgáltatva. A közjegyzők szintén élősködnek, durvának érzem, hogy egy közjegyzői okirat (előre megszerkesztett sablon) aláírásáért és felolvasásáért, 1 óra munkáért járna a 60-100-200 ezer forint. Őket valamiért mégis jobban elfogadja a társadalom. 

Én nem gondolom, hogy minden orvos élősködne vagy egyáltalán bármelyik szakma globális szinten élősködne. Egyszerűen egy társadalmi igényt elégítenek ki, amire választ maga az ügyfél ad. Az ügyfeleknek pedig azt kell pontosan megérteniük, hogy az adott szolgáltatás mit tartalmaz összességében. 

Mert a közjegyző esetében sem csak azt az 1 órát fizeted meg. Az árban benne van a közel 10 évnyi tanulás, a sokmilliós tandíj, a diákhitel, az exkluzív iroda, az adó, a rezsi...stb. De ezek biztosan ismerős elemek lehetnek a saját munkahelyedről, ahol az árba bele van építve szintén számos passzív tétel. Akkor most te is élősködő vagy?

A helyzet az, hogy mindeannyian egymás pénzéből élünk... Ha én nem nálad vásárolok, akkor a munkáltatódnak nem lesz pénze kifizetni téged. Ha viszont te nem nálam vásárolsz, akkor én halok éhen. Gyakorlatilag egymáson élősködünk és mégsem...

 

 ►►►►

[ajándék nagy értékben]

► Két hétig ingyenesen letölthető a lakás-takarékpénztár könyv, ami rengeteg fontos információt tartalmaz  Klikk

Ha kérdésed , akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr8912008994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serrin 2016.11.29. 17:17:42

Pont a közjegyző a legrosszabb példa. Minek egy sablonpapír kitöltéséhez 10 év tanulás, meg exkluzív iroda? Simán le lehetne tölteni egy információs oldalról a pdf-et és utána kitölteni, meg kell pár aláírás.

Magánorvos esetén értem, bár én csak fogorvoshoz járok így. Azt tudom, hogy velem biztos dolgozni kell és tényleg segít, ráadásul nem is túl drága.

Hitelközvetőből 2 fajtával találkoztam:
- 1 cég alkalmazottja és ugyanazt ajánlja mindenkinek. Egy jobb hónapban igencsak jól fog keresni adózás után is.
- 2-3 szerződés (bank) között választ, különben ugyanaz.
Lényegében nem keresi állandóan a bankot, stb. Ügyfelet kell keresnie, akivel 2 találkozás után vagy van szerződés, vagy nincs. Kemény, de ha ügyes, akkor sokat keres adózás után is. Ettől még ne essünk túlzásba, hogy 100000-es jutalék kell.

Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak könyvébenírt (3. kötet) arról, hogy egy bólygóról az összes fodrászt, stb. elküldték egy nagy űrhajóval. Csak a hasznosabbak maradtak, pl.: mérnökök, orvosok és azok, akik tesznek arról, hogy minden működjön (pl.: szerelők). Szerintem a mi világunk is megérett erre. :)

Untermensch4 2016.11.29. 19:29:37

"Gyakorlatilag egymáson élősködünk és mégsem..."
Ami az ellenszenv célpontja az a parazita. A szimbióta nem élősködő.

Voyager10 2016.11.29. 20:11:38

Mindjárt megszakad a szívem! ;-)

VT Man 2016.11.30. 00:22:35

Hova süllyed még a blog?

Nem élősködő, hanem szolgáltatószakmák.

Az ingatlanos helyetted felveszi a telefont, sz megmutatja a lakást, ez idő, és nyilván pénz.

VT Man 2016.11.30. 00:24:34

Hova süllyed még a blog?

Nem élősködő, hanem szolgáltatószakmák.

Az ingatlanos helyetted felveszi a telefont, szűr, megmutatja a lakást, ez idő, és nyilván pénz. Sajnos azonban nagyon borsos árakat kérnek (4-5%!!!), szerintem ez túl sok.

A hiteltanácsadó vagy független, vagy függő (banktól).
Ha független, akkor jobban jársz egy óradíjassal, az ugyanis nem fogja rádszámolni az üres találkozóit (a másik 3 ügyfél kávézgatásait).
Ha függő, akkor megszívtad, meg nem a legjobb bankot fogja ajánlani, hanem a legnagyobb jutalékot adót. Cserébe "ingyen van".

Szarvas Norbert 2016.11.30. 00:29:08

@VT Man: nagyon halkan szeretném megjegyezni hogy 2016. márciustól törvényileg maximalizálva van a jutalék, mindenhonnan ugynannyit kapnak, a felelősség nagyobb, a papírmunka 2x-es, de legalább a jutalék harmad annyi lett

Mester.Tamás 2016.11.30. 14:02:19

@Serrin: Az autószerelő is rossz párhuzam.
Hány "két hete még hentes voltam, most autószerelő vagyok a Jézusszíve Szervizben" embert látsz az utcán?
Az arányokkal van a baj, míg autószerelőknél 10-ből mondjuk 2 balek, aki tönkreteszi az autódat, és ők emiatt elég hamar le is buknak, addig e "szolgáltatószakmánál" 10-ből 8 balek, mert valaki beszervezte, meg elhitte valamelyik nagy franchise hirdetését, aztán lúzer módjára hideghívásokkal keresheti az ügyfelet, és ha el is szabja, akár hetekig, hónapokig le sem bukik, mert mondjuk féléves, kizárólagos szerződése van.
Ha azzal lenne tele a net, hogy X meg Y cégek milyen béna autószerelőhálózatok, valószínűleg őket utálnánk -- ezzel szemben azt hallani, hogy W meg Z cégek mekkora vérszívók (Brókernet? MPK?), és az alkalmazottak, akik két hete még virágkötők, óvónők, GYES-en lévő anyukák voltak, azt szajkózzák vissza, hogy csak ez és ez a termék lesz a jó.
A megbízható kettőnek meg ezért van olyan negatív híre.

room_101 2016.11.30. 14:14:02

Általános vélemény, hogy aki nálad többet keres, az csaló, az egyszerű melós szerint meg mindenki élősködő, aki nem lapátolásból él. Ezek sírják vissza a kommunizmust, mikor a fiztések nyilvánosak voltak, és havi 50 forint különbségen életre szóló haragosok lettek. És ezek szavazták most be Trumpot is, mert azt hiszik, majad az megvédi őket. Kiváncsi leszek, mit szólnak majd, ha rájönnek, hogy pofára estek.
Ez is erről szól:
www.youtube.com/watch?v=iwDDswGsJ60

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2016.11.30. 14:16:24

Aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha...

Akármilyen közvetítés egy bizalmi viszony. Akár függő, akár független, a vége az, hogy az ügyfél nyögni fog egy hitelt, évekig, évtizedekig. Vagy teszi a pénzét valami befektetésbe, amiből a végén - szerencsés esetben - többet vesz ki, mintha a malacperselyt csapta volna szét az időszak végén.

NIncs az ügyfélnek másik közvetítője, egy témában egy hitelt bír el (jó eséllyel), egyszerre egy megtakarítása van (x időtávra). Nem fog versenyeztetni 4-5 közvetítőt, azért keresi fel azt az egyet, mert tőle várja, hogy majd a pénzintézeteket megversenyezteti. Ezt várja, ezért fizetne. Akárhogy is, nem lesz összehasonlítási alapja.

Akár jól dolgozott a közvetítő, akár nem, az ügyfélnek nincs ott a másik alternatíva, nincs "mi lett volna, ha" - ilyenformán nincs összehasonlítási alap, ami mérhetővé tette volna akár csak utólag a közvetítő munkáját. És az ügyfélnek persze nem lesz elég jó az eredmény, mert a hitel mindig drága, a befektetés meg soha nem hoz eleget, vagy annyit, amennyit "gondoltam". És ez a "közvetítő hibája".

Ergo, a közvetítő munkája nem volt kielégítő. Szar hitelt én is találtam volna...

Írom ezt egyébként nem ügyfélszapulásként, mintha én is közvetítenék, pedig nem. Sőt, épp az nem tetszik, hogy épp az IFLG-n kell olvasnom a közvetítő sírását, hogy brühü, én itt széjjelnyomkodom a telómat, annyit megyek az ügyfél dolgai után, az meg nem csókol kezet, csak flegmán utalja a díjamat...

Hát ezért.

Szarvas Norbert 2016.11.30. 14:22:39

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: ez a cikk nem egy sírató bejegyzés, és nem konkrét helyzeteknek szól, hanem az általános jelenségnek

Andy73 2016.11.30. 14:30:01

@room_101: Trump rossz példa, mert az USÁ-ban sosem volt kommunizus, és ő sem éppen nevezhető kommunistának.

Andy73 2016.11.30. 14:33:35

A szolgáltatásnak az a lényege, hogy nem kötelező igénybe venni, illetve te választasz. Ha kötelező, nincs választási lehetőség, vagy más problámák vannak a szolgáltatással, akkor jönnek a panaszok, amelyek jogosak. Előítéletek és vagy/tévhitek pedig minden szakmánál vannak, az autószerelőknél és a közalkalmazottaknál is.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.30. 14:39:19

@Andy73: az hogy ti "elvtársak" szeretitek pedig azt mutatja, még is csak komcsi :) Bár már párszor pofára estetek amikor valakitől a vörös ügy továbbvitelét vártátok, aztán mégsem azt csinálta.

HaCS 2016.11.30. 14:42:58

Talán a szavahihetőség, számonkérhetőség, szakmai felelősségvállalás háromszögben keresném a probléma magvát.

Serrin 2016.11.30. 14:52:08

Az alapvető, hogy ha egy autószerelő elront valamit, akkor rögtön visszaviszem hozzá és addig verem az asztalt, amíg nem csinálja meg.

Ellenben, ha kötök egy szerződést és 10 év múlva hirtelen dupla a részlet, akkor bizony csuklani fog a közvetítő...
Persze, ha magamtól kötöttem, akkor magamat hibáztathatom, de tényleg ezeket a dolgokat a szerződés teljes fennállása alatt kezelni kéne, bár ez most is messze vezetne...

Nancsibacsi 2016.11.30. 14:54:59

"A közvetítő mondjuk abban a hónapban 4 ügyféllel találkozott"
Alapvetően itt a hiba: sok az eszkimó, kevés a fóka. A normális az volna, ha 40 ügyféllel találkozott volna, mivel ez esetben egy csomó idő nem tízszereződött volna (nem kellett volna 10x bankba elmenni, hazamenni), lehetett volna blokkosítani a tevékenységet. Szóval 10 hitelközvetítőből 9 fölöslegesen drágítja a szolgáltatást.

Nyilván így van ez más szakmánál is, mert pl. zármentő durván 2 óra munkáért +1 hevederzárért kiszámlázott közel 100 eFt-ot (ebből mondjuk 20-25 a hevederzár, de akkor is). Nyilván ezt nem tudta volna megtenni, ha nem lettem volna rászorult (álltam volna az ajtó előtt, ami nem nyílt ki). Szóval a szarháziak - legyen az zármentő, vagy hitelközvetítő - kihasználják a helyzeti előnyüket, emberek tudatlanságát, stb-stb - és így a rosszul kihasznált idejükért - pl. autózik a város egyik végéről a másikig, vagy olyan emberekkel beszél, aki elhajtják a p.csába, vagy simán ül otthon és TV-t néz - is elkéri tőlem a pénzt.

Serrin 2016.11.30. 14:57:02

Illetve egy valódi szakmai képzés is jó lenne a közvetítőknek (teljeskörű áruismerettel együtt), mert még egy virágkötőnek is komolyabb a képzése, miközben a felelőssége jóval kevesebb.

Mindez úgy, hogy amíg azt nem végezte el, addig nem is dolgozhat közvetítőként. Ez szerintem még a kóklereket is kiszűrné, mert nem elég egy öltöny, meg egy vállalkozói az elkezdéshez.

Nancsibacsi 2016.11.30. 15:01:36

"Arról mindenki mélyen hallgat, hogy a közvetítők mindig csak azt tudták közvetíteni, amit az adott bank engedélyezett és nyomatott.
Sőt! A bankrendszer a színfalak mögött egyenesen lebeszélte a közvetítőket a forint hitelekről."
Nem kellett ott senkit se lebeszélni a forint hitelről, mert azonos összeg 2x akkora törlesztővel indított, mint a deviza, vagyis míg a forint hitel biztos és azonnali bukta volt, addig a deviza hitel csak valószínű, és későbbi bukta. Egyébként ha a gazdasági növekedés nem állt volna földbe, akkor a devizahitelek emelkedő törlesztőivel se lett volna semmi gond, mert simán mi is többet kerestünk volna.

Amúgy feleségemtől, mint bankostól legalább 10 ember kért tanácsot devizahitel ügyben (nem lakosságis, csak az ismertségi körből), és ő azt mondta, mindegyiknek, hogy:
- Ha ft bevételed van, ft alapon adósodj el.
- Ha mégis deviza alapon adósodsz el, akkor ne vegyél fel több deviza alapú hitelt, mint amennyinek a törlesztőjét ft alapúként felvéve is ki tudnád fizetni. Amit így a törlesztőrészlet különbözeten nyersz, azt hónapról-hónapra tedd félre, hogy ha a deviza bebukna, legyen miből fizetned.

Na szerinted hányan hallgattak rá? 0 fő.

room_101 2016.11.30. 15:02:38

@Andy73:
Kicsit ez elmegy offba, de hiába nem volt sose valahol kommunizmus, de az igény sokszor megvan rá. Minél több a lúzer egy társadalomban, antul inkább. Ilyen alapon nálunk se volt kommunizmus, csak az ideológiai duma szintjén, gazdaságilag anno egy ideológiaiból egyre technokratábbá vált elit irányított, és a hitelcsapda egybeesett a ruszki kényszer végével, így váltani lehetett, meg kellett is. A "népet" viszont csak annyira izgatta az értelmiségi felfordulás, hogy ebből ő anyagilag hogy jön ki. Aztán mivel egyre többen belátták, hogy nem lesz itt beígért osztrák jólétből semmi, inkább visszasírják a langyos vizet.

csárlszbrunzol 2016.11.30. 15:12:17

Az ország gazdaságilag alulfejlett (azon országokhoz képest mindenképp, amelyekhez hasonlítani szoktuk magunkat) és jobbára a szolgáltatási szektor elfogadottsága a nullához közelít. Nézd meg, mekkora gondok vannak sokszor a terciális szektor elfogadásával is.
Ez nem csak erről a pár szakmáról szól, fölösleges ezen rinyálni (már szerintem).
Ha megnézed, étterembe ugyanígy nem járnak el az emberek, mert otthon ugyanazt fele annyiból elkészítik és az milyen jó.
Manapság nálunk még nagyon nem szokás a saját időt átszámolni, figyelembe venni. És tartok tőle, hogy ha valamikor mégis szokássá válik majd, akkor is eltérő lesz ennek az elfogadottsága a különböző társadalmi rétegek között.
A másik fail a költségeid számolgatása. A lőtéri kutyát nem érdekli. Ha nem éri meg, ne csináld. Ha meg megéri, akkor csináld. Ha fizetnek érte annyit, amennyit elkérsz, akkor kit érdekel, mit keresel rajta. Szóval - továbbra is: szerintem - ez is csak rinya.
Végül az "-al", "-el" totál helytelen, "-val", "-vel" van helyette. Tessék már megtanulni, a kutyafáját neki!

Jehuda 2016.11.30. 15:15:51

Sajnos Magyarországon a munkaerőnek az értéke nagyjából nulla. Egy ügyvédtől/közjegyzőtől/ingatlanügynöktől/hitelközvetítőtől elvárnák, hogy ingyen dolgozzon, mivel nem hoz létre látható értéket, legfeljebb azt a néhány nyomtatott papírlapot amit az egyik hozzászóló szerint pdf-ben is le lehet akárhonnan tölteni. Azzal senki nem törődik, mennyi munkával kerül az adott pdf-re a nyomat. Egy átlagos ügyvéd manapság örülhet, ha eléri egy takarítónő órabérét (nem sztárügyvédről, kegyeltről beszélek, akiket a TV-ben lehet nap mint nap látni). Régen egy ügyvédhez az ügyfél elment tanácsot kérni, a tanácsadásért fizetett. Ma felhívja telefonon, megkapja a szolgáltatást és eltűnik a balfenéken fizetés nélkül. Minősített esetben csak rácsörög az ügyvédre, mert sajnálja/nincs neki pénze a hívásra és meg van sértve, ha az ügyvéd nem hívja vissza a saját költségén. Minősített esetben ezt vasárnap déli tizenkettőkor teszi, amikor az ügyvéd éppen a családjával ebédelni látna neki. Mindeközben az ügyvédnek irodát kell fenntartania, kamarai tagdíjat fizetnie, biztosítást fizetnie, elektronikus aláírást, jogtárat fizetnie, adóznia és más költségei vannak. Egy keresetlevél megírásánál felelősen nem lehet óránként egy oldalnál gyorsabban haladni. Elvárják az ügyvédtől a tisztes megjelenést, netán azt is, hogy autója legyen - mind költség. A többség meg rendületlenül hajtogatja, hogy ingyenélő.

A közelmúltban egy bérleti szerződést kellett közjegyző előtt aláíratni egy bérlővel.
A közjegyző az aláírás előtt négyszer hívott telefonon, az átküldött bérleti szerződést átírta közjegyzői formátumba, 50 percig foglalkozott velünk személyesen, magyarázta a szerződés passzusait. Mindezért 27.500,- Ft-ot kért ÁFÁ-val együtt. Én egyáltalában nem gondolom ezt túlzott összegnek, figyelembe véve azt, hogy a közjegyzőnek jól felszerelt irodát kell fenntartania, négy alkalmazottat fizet, legális szoftverjei vannak, stb.

Aki irigykedik, megpróbálhatja. Senki elől nincs elzárva sem az ügyvédi, sem a közjegyzői pálya. Végezzen el öt év egyetemet, utána legyen jelölt 3 évig és máris önállóan indulhat a pályán, nyomorogjon 10 évet, míg az ügyfélköre kialakul, utána pár évig övé a világ, amíg bírja. Utána pedig éljen meg a minimálbérhez közeli nyugdíjából, ha megéri a nyugdíjaskort.

Rajta, rajta hölgyeim és uraim, a lehetőségek korlátlanok.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2016.11.30. 15:19:17

A hitelközvetítő, ha rutinos, egy nagyon hozzáértő valaki tud lenni. Számos bankot, kondíciót ismer, a leendő adós helyzete alapján tudja vagy kiszámolja, hogy az adott bank milyen kategóriába sorolja az ügyfelet.

Ellenben egyes ingatlanközvetítők: nem veszik fel a telefont, kelletlenek, netán ápolatlanok, egyáltalán nem értenek az ingatlanokhoz, sőt, volt olyan, aki úgy árult, hogy az osztatlan közös tulajdon negyedik tulajdonosát nem is tudta hol keresse, hogyan lehet elérni!
Szintén egy részükre igaz, hogy nem szabad a fotózást rájuk bízni. Némelyek azt gondolják, hogy rárepülnek, segítenek elpasszolni az ingatlant és kész.

Aztán itt is van a hozzáértő, aki mindennel képben van, bármikor elérhető, utánajár, esetleg nagyobb hálózat tagja és hírlevelet állít be, hogy az ügyfél addig is értesüljön a neki esetleg megfelelő ajánlatokról.

Leginkább az a nem mindegy, ki végzi ezeket a foglalkozásokat. Mert amíg találok magamnak kedvező bankszámlát egyedül is, öt-hat bankot végigkilincselni a hitelért, időpontra visszajárni, munkáltatóikat töltögettetni, az idő. És mi kell a kölcsönigénylőnek? Az a hely, ahol a legbiztosabban és a lehető legjobb feltételekkel kap hitelt, és nem éri meglepi, hogy másik kategóriába sorolja a bank. Ja, és mindezt a leghamarabb, akár ájfónhetet akar, akár ingatlant venni vagy felújítani, netán autót venni.

axelczar 2016.11.30. 15:33:35

Két elég lényeges probléma van az egész témával:

1. Miért is várja el valaki, hogy ha nem ő, hanem a másik fél fizeti a tanácsadó munkáját, akkor az majd az ő érdekeit fogja képviselni? Engem nem háborít fel, hogy pénzt kap a tanácsadó, de azt én akarom fizetni, cserébe elvárom, hogy az én érdekeimet, igényeimet tartsa szem előtt. A legtöbb ilyen „független tanácsadónál” nem ez a képlet, aztán csodálkozik az ügyfél, hogy nem azt kapja, amit vár.

2. A pénzügyi tanácsadás rossz híre azonban méginkább abból adódik, hogy iszonyatosan felhígított szakma. Egyes független(nek mondott) cégek boldog-boldogtalant felvesznek - rosszabb esetben vállalkozásba kényszerítenek -, akiket aztán 1-2 hónapos képzés után rászabadítanak a népre "pénzügyi tanácsadó" titulussal. A volt melóhelyemről a titkárnő középfokú végzettséggel lépett le ilyenhez, mert bepalizták a mesés lehetőségekkel. Korábban a saját bankügyein kívül semmi köze nem volt a pénzpiachoz, és tanácsokat osztogat? Az ilyenek nem tanácsadók, hanem egyszerű direkt marketingesek. Az ilyen tanácsadók gyakorlatilag a saját rokonságukat, ismerőseiket adják el az őket beszervezőknek. Többhöz is volt szerencsém régebben (2005-2009), üzletkötésig egyikkel sem jutottam. Nem akartam szivatni őket, már az elején leszögeztem, hogy nem vagyok egyszerű eset, ha nincs mögöttük megfelelő tudás, tapasztalat, nem fognak tudni meggyőzni. Ennek ellenére hónapokon át hívogattak. Érdekes módon mindegyik arra jutott, hogy unit-linked életbiztosítást kéne kötnöm. Kértem, hogy ne a jutalék lebegjen a szemük előtt, hanem hogy tényleg azt ajánlják, amit keresek (rugalmas, likvid befektetés). Nem sikerült. Visszakanyarodva az 1-es ponthoz, ez érthető, csak akkor ne mondja nekem, hogy ő pénzügyi tanácsot ad, ismerje be, hogy gyakorlatilag álcázott biztosítási ügynök. A gond az, hogy maguknak sem ismerték be, annyira jól mosták az agyukat az anyacégeik. Persze pénzügyi/gazdasági végzettsége egyiknek sem volt (nekem szerencsére igen), csak ilyen tasakos instant pénzügyi tanácsadók, kémikusból, titkárnőből, munkanélküliből, stb. higítva.

Konklúzió: csak profi (hivatásos, végzettséggel, tapasztalattal), és csak ha magam fizetem. A marketing bullshiten meg meg kell tanulni átlátni és helyén kezelni.

Serrin 2016.11.30. 15:36:11

@Jehuda: Én írtam a pdf-et. Egyébként a pont a te közjegyzői példád mutatja meg, hogy miért nincs szükség rá. A bürokráciáért fizettél (közjegyzői formátum, iroda, 4 alkalmazott), miközben pont ezt lehetne letölteni. Ezért kár tanulni sok évig.

Bizonyos ügyvédi feladatok tényleg tanulást kívánnak meg (lásd tárgyalások), de a közjegyzők tökéletesen kiváltható lenne néhány letölthető dokumentummal.

Volt egy eset, amikor egy hovatalos dokumentumot kellett lefénymásolnom, de csak közjegyző által lehetett és nem fogadták el másképpen. Ezért miért kellett egy átlagember egy napi munkabérét kifizetnem? Nem túl irreális ez?

HaCS 2016.11.30. 15:51:48

Közjegyzőkről szólva, hogy ne beszéljünk butaságokat:

A közjegyző által hitelesített iratok esetében nem a nívós iroda, vagy a titkárnők száma indokolja a magas díjakat, hanem valóban a bürokrácia. Értékét tekintve a jogi szempontból államilag elismert hitelességet fizeti meg az ember, a különleges bizonyító erőt, illetve ennek a hiteles iratnak az őrzését, rendelkezésre állását.
Munkabér szempontjából nézve meg szintén az államilag elismert (és ellenőrzött) szakmai hitelesség, és jogi szaktudás a szolgáltatás ára.

Advanced Flight 2016.11.30. 15:55:22

Norbika megint síkhülye....
Figyike, fel tudok én venni egy szar devizahitelt közvetítő nélkül? naná, hogy fel. El tudom adni a lakást ügynök nélkül? naná, hogy el. Tudok kötni életbiztosítást ügynök nélkül? naná, hogy tudok. Meg tudom javítani a kocsimat szerelő nélkül? hát kurvára nem!!!
EZÉRT elvárnám attól a szájbakúrt közvetítőtől, hogy ha már fizetek neki egy valag pénzt, akkor tegyen már hozzá valami pluszt, mert sorbanállni meg telefonálgatni én is tudok ám, ingyér! de ha a közvetítő szerez nekem egy olyan hitelt (mondjuk kitapos nekem egy extra kedvező VIP-hitelt vmelyik banknál), amivel nem fogom a harci faszt leszopni már a futamidő felénél, mint a többi mezítlábas, közvetítőnélküli lúzer, akkor ok. Na, és van ilyen közvetítő? hát kurvára NINCS!!!
Ezért vagytok élősködők!

Advanced Flight 2016.11.30. 16:00:15

@HaCS: na, megelőztél. Amúgy nagyon kevesen tudják, hogy a közjegyzői okiratnak van egy olyan óriási előnye, hogy közvetlenül végrehajtható. Ez konkrétumra lefordítva azt jelenti, hogy ha pl. kiadod a lakásod, és csak egy sima, ügyvéd által ellenjegyzett bérleti szerződést köttök, akkor bármi gond van a bérlővel, rohangálhatsz a bíróságra. Ha közjegyzőnél csinálod és még egy kiköltözésit is mellécsapsz, a rosszalkodó bérlőt már kúrhatod is ki a lakásból minden szívfájdalom nélkül. Elég nagy difi.

Sir Galahad 2016.11.30. 16:00:57

Túl van ez bonyolítva. Aki valamiben a hasznomra van, és a fizetség, amit kér érte, arányban áll azzal, amennyire hasznos volt a munkája, az nem élősködő. A többi igen. A legrosszabb az, akinek kénytelen vagyok igénybe venni az amúgy értéktelen vagy csekély értékű szolgáltatását, mert előírás.

Bambano 2016.11.30. 16:10:57

teljesen igazad van, a jogász is élősködő fajta. sokkal jobban járna mindenki, ha elküldenénk őket sót bányászni.
elég, ha megnézed a törvényeinket, pl. eht. 129. par. 9. bek.

miért élősködő az ingatlanos? először is mert nem lehet elzavarni. a nem élősködő ha elolvassa a hirdetésben, hogy ne jöjjön ingatlanos, akkor nem jön. másodszor azokért a kizárólagossági szerződésekért minden rendes jogállamban karóba húznák őket. harmadszor mikor már beette a fene a bizniszbe, akkor elkezdi lenyomni az árakat, így nem csak azzal jár rosszabbul az eladó, hogy az ingatlanos jutalékát fizeti, hanem a vételárat is csökkenti.

és igen, az autószerelők zöme is élősködő. amelyik szerviz 90%-os alkatrész-árréssel dolgozik, ráadásul szarul, az élősködő.

az alapvető probléma az, hogy a magyar általános gazdasági bajok ezekben a szakmákban is visszaköszönnek.

és még egy élősködő: magyarul nem beszélő blogger :P

Serrin 2016.11.30. 16:14:46

@Advanced Flight: Bocs, de ez megint a bürokrácia. Nem eleve minden szerződésnek ilyennek kéne lennie? Pontosan ezért kötünk szerződést.

@HaCS: Az én esetemben egy államilag elismert és nyilvántartott OKJ képzés bizonyítványáról van szó. Eleve nem kéne lemásolni (mert ellenőrizhető a nyilvántartásban), meg egy csomó pénzt kifizetni a másolásért, amit olcsóért bárhol megcsinálnának nekem. Megint csak bürokrácia.

StanLee · https://newsroll.net 2016.11.30. 16:16:53

Sajnos vannak olyan szakmak, amiket a net terjedese es fejlodese egyre inkabb feleslegesse tesz.

Itt van elsonek a KGFB. 1999-ben meg a falunkban volt 2 biztositasi ugynok, megkerdeztuk oket, hogy emnnyi az annyi es a ketto kozul kivalasztotuk az olcsobbikat. Ma mar neten egyszerre tud az ember osszehasonlitani tobb ajanlatot es a neki legjobban tetszot kivalasztani. Ezekre a kozvetitokre sajnos mar nincs szukseg. Lehet ezt helyettesiteni eletbiztositassal is.

Az ingatlanos szerintem hatareset. En biztam mar meg ingatlanost, hogy adja ki a lakasom, mert kulfoldrol nem tudok olyan egyszeruen hazajarni, hogy szemelyesen fogadjam az erdeklodoket. De anyukam pl. beteg, szoval jobb az, hoyg az ingatlanos szervezi az idopontokat, es mondja el ugynazt a szoveget mar 10-ik alkalommal. Megeri a penzet, nekunk, masnak nem biztos...

Hitelugyintezesnel is, en kifizetek akar 100 ezret is, hogy ha jo az ugyintezo es tenyleg a legjobb portekat adja el nekem, es nem a jutalek hajtja.

DE. Itt Nemetorszagban szerintem sokszor lehuz az ingatlankozvetito, mivel korabban berbeadaskor 2,38 havi berleti dijat kellett neki kifizetni. Ez olyan helyen nagyon sok es felesleges kiadas volt, ahol 1 lakasra jut 50 jelentkezo, nem egy nagy munka a sikeres berbeadas. De ugyanigy az eladas eseten is, igaz tartomanyfugo, de itt a bajoroknal 7,14%-ot fizet felesben a vevo/elado az ingatlanugynoknek. Egy fel misis haz eseten, nekem ne mondja senki, hogy 35 ezer euro keves lenne. Ha csak negyedevente egy ilyen hazat tud valaki eladni, mar akkor is nagyon jol elvan belole, meg ha napi 8 oraban is kell feleslegesen mutogatnia az ingatlanokat.

Szarvas Norbert 2016.11.30. 16:24:39

@StanLee: nincsen igazad! Ma ezek az internetes osszehasonlitom es megkotok oldalak a kgfb-n kivul hihetetlenul karosak!

Ugyanis!

Egy biztositas eseteben nem csak az arakat kell osszehasonlitani, hanem a felteteleket. Nincsen ket ugyanolyan biztosito aki ugyanazzal a feltetellel adja oda neked a balesetbiztositadt csonttores eseten!

Az osszehasonlitasban ennyit latsz: csonttores 100.000 forint

A legtobben nem olvassak el a feltetelt, hogy az egyiknel mindenre ennyit fozet, a masiknal tores fuggvenyeben 10-50-75%-os teritesekrol van szo

Egy hozzaerto szakembert sosem fogja potolni egy salesosszehasonlito oldal, amelyiknek 1 oldalra kene 300 oldalnyi feltetelt besuriteni ugy, hogy az ugyfel kosson...

Bambano 2016.11.30. 16:27:48

@Serrin: múltkor nekem is kellett hiteles diplomamásolat. itthon lefénymásoltam, bevittem a közjegyzőhöz, ahol a titkárnője nagy nehezen ráírt valamit a hátuljára, majd bevitte a közjegyzőhöz aláírni. két dolog nem történt meg:
- én nem láttam a közjegyzőt
- a közjegyző nem látta az eredeti diplomámat, amit tanúsított.

szerintem élősködő.

Jehuda 2016.11.30. 16:27:54

@Serrin: A közjegyző alapvetően az olyan tisztességes ember fogalmát takarja, aki jogszerűen jár el, tisztességéhez kétség sem férhet, ha valamit mond elhihető neki. Nyilvánvaló, hogy ezt ugyanúgy meg kell fizetni, mint egy bírót, hogy fenn tudja tartani magát. A western filmekben ehhez hasonló a seriff, a békebíró feladata. Azért azt megnézném, hogy két jogban járatlan személy aláír egy ki tudja honnan lehívott pdf-et pl. egy adásvételi szerződés témakörében, ahol minden szerződés szinte egyedi, aztán utána elpereskednek húsz évig úgy, hogy azt sem tudják mit írtak alá. A közjegyzőnek az is a feladata, hogy a törvényesség felett őrködjön, ügyeljen arra, hogy az aláírt iratok jogszerűek legyenek.

Egy vendéglőbe is abban a hiszemben mész be, hogy a hatóság engedélyezte ott a vendéglátást, nem kell ételmérgezéstől tartanod. Ennek ellenére előfordulhat, hogy ételmérgezést kapsz, de jóval kisebb valószínűséggel, mintha az éttermet senki nem ellenőrizné és szabadon szaladgálnának a patkányok benne.

Serrin 2016.11.30. 16:28:40

@Szarvas Norbert: Ezt elhiszem, de valamiért a legtöbb közvetítő unit-linkedet kötne erre is, mert van benne balesetbiztosítás is. Nyilván egy sima balesetbiztosításból kevesebb a jutalék, mint a unit-linkedből.
Amúgy egy valódi tanácsadó (aki nem akar mindenképpen a zsebemben turkálni), tényleg hasznos lehet.

Serrin 2016.11.30. 16:32:36

@Bambano: Kb. ugyanígy volt velem is.

@Jehuda: Nyilván ki kéne dolgozni az egészet és több verzió kéne egyértelmű jelölésekkel. Csak a nagyon speciális esetekben kéne tanácsadás, de az azért annyira nem gyakori.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.11.30. 16:38:37

@room_101:

" nem volt sose valahol kommunizmus"

Dehogynem volt.

laci_52 2016.11.30. 16:41:10

A bankok az igazi élősködők, ők aztán kegyetlenül lehúznak mindenkit, aki a markukba kerül, lásd például devizahitelezés, árverezések, kilakoltatások, végrehajtás stb.

A hitelkamatokkal lefölözik azok hasznát, akik termelnek, új értéket hoznak létre.

Ha pedig te viszed be hozzájuk a pénzedet, röhejszámba illő kamatot adnak.

Mercel 2016.11.30. 16:43:56

Ez egy nagyon jó poszt lett, bár nem lett teljesen kifejtve de a lényeg ott van benne.

De az egész ott kezdődik, hogy:
A magyar gyűlöl Bármiért is fizetni. Lehetőleg minden tegnapra kell, űberprofin - INGYEN.
A magyar mindig mindent meg tud csinálni saját maga, neki ne mondják meg, hogyan kéne jól..

Ha muszáj fizetni akkor is megnézi, hogy lehetne kibújni a fizetési kötelezettség alól de ez semmiképpen nem megy akkor hogyan lehetne okosba' a feléért.
Ha muszáj fizetni akkor is végig beleugat a dologba neki senki ne mondja meg, ez nem úgy van ez nem annyiba kerül stb.

Másik oldal:

Neki az Ügyfél csak egy "madár" akit jól át kell ....ni, a lehető legtöbb pénzt a lehető legkisebb idő és energiabefektetéssel.

A két oldal tökéletesen kiegészíti egymást amiben az a nagyon szép, hogy folyton a normális ügyfeleket verik át és húzzák le és folyton a normális szolgáltatók halnak éhen.

Ugyanis normális szakemberből is van úgy 5 max 10% és normális ügyfélből is Max ennyi van.

A magam részéről amikor normális Ügyféllel találkozom összeteszem a két kezem és mindent megteszek, hogy rendben menjenek a dolgok ugyanis a normális Ügyfél az kincs.

Mercel 2016.11.30. 16:50:24

@Bambano:

Jézusom ez melyik közjegyző volt?
Vicces.:)

Serrin 2016.11.30. 16:52:22

@Mercel: Én eddig kettőnél jártam és mindkettő kb. ugyanez a szint.

Tomasz_a_gozmozdony 2016.11.30. 16:55:50

Közvetítő nélkül is meg lehet találni a legmegfelelőbb ajánlatot. Közvetítő nélkül is utána lehet nézni, hol vannak akciós feltételek, díjelengedés, kamatkedvezmény, stb. Megtakarításoknál ugyanez. Kap jutalékot. Azt ki is fizeti? Ha gond adódik, akkor meg jön a nem érek most rá és a többi. Addig ügyfél az ügyfél amíg a jutalék jön a megkötött szerződés után, aztán le van szarva. Tisztelet a kivételnek. Érdekes, kenyérvásárlásnál is el tudom dönteni melyiket akarom megvenni, nem várom meg amíg házhoz hozzák jóval drágábban.

Szarvas Norbert 2016.11.30. 17:05:34

@Tomasz_a_gozmozdony: igen ezt a mentalitast lattuk a deviza hiteleknel... hol a legalacsonyabb a kezdo torlesztest? Most akciosan (2007ben). Erdte!!!!! Aztan fel ev mulva maris emeltek egy laza 30%-ot:)

Ha megfizeted az idomet, akkor szivesen elmeselem neked szemelyesen, hogy miert fontos egy szakmailag hozzaerto ember a penzugyekben:)

Santer 2016.11.30. 17:11:23

még néhány élősködő szakma jutott eszembe:

- HR-es
- Újságíró (baszki a google korában megírni, hogy holnap hány fok lesz:)
- Blogger
- Promóter
- Moderátor
- Puzsér, bármit csinál épp
- További tetszés szerinti televíziós személyiség bármit csinál épp
- Karriertanácsadó
- Házassági mediátor (vagy hogy hívják ezt, aki megmondja nekem a feleségem helyett, hogy sörhasam van és sose viszek neki virágot)
- Feminista, SJW aktivista
- Kommentelő

chrisred 2016.11.30. 17:18:27

Remélem, azért az megvan, hogy a közjegyző és az ügyvéd nem ugyanaz.

Serrin 2016.11.30. 17:21:04

@Mercel: Normális ügyfélként, ha egy étteremben moslékot szolgálnak fel nekem, akkor igenis feleslegesnek tartom azt a szolgáltatást. Ha jó ételt, akkor még vissza is megyek oda.

Másik példa: Zárat kellett cserélnünk és felhívtam egy lakatost, hogy mikor tud kijönni. Kérdezte, hogy aznap xx:yy-kor jó-e.
Pontosan érkezett, jó munkát végzett, megkérte az árát, de ha este is megcsinálja, akkor felőlem kérje meg. Elégedett voltam vele, főleg úgy, hogy néhány extra kis javítást is megcsinált.

Ha nem jön a megadott időben (erre is több példám volt), akkor nem érdemli meg és inkább ne is jöjjön.

A fenti esetekben közös, hogy szükségem volt a szolgáltatásra. Mind az étterem, mind a lakatos kellett az adott pillanatban.

Egy közjegyző, ingatlanos, stb. szokszor felesleges inkább és még sokat is kér a legtöbb esetben a semmiért. (Egy pecsét nekem nem ér pénzt, főleg úgy, hogy a logika nem indokolja, csak a bürokrácia.)

@Szarvas Norbert: Eleve a devizahitel felvétele a változó feltételekkel (amik nem voltak titkosak) hülyeség volt. Én senkit sem mentettem volna meg. Amikor mások agyatlanul vették föl a hiteleket, akkor én béreltem és azt érdekes módon senki sem akarta kifizetni utólag.
Egy hitel aláírása előtt mindenképpen körülnéznék akkor is, ha közvetítővel is beszélnék, mert ez az érdekem.

Serrin 2016.11.30. 17:24:39

@Santer: Ebből a blogger, moderátor és a kommentelő nem feltétlenül kap pénzt. Én mindhárom vagyok különböző oldalakon és 5 forintot nem láttam belőle.

Újságíróból is van jó, de ne a pletykalapoknál keresd. :)

padisah 2016.11.30. 17:25:47

érdekes hogy senkinek nem jutott eszébe a munkaközvetítő mint élősködő

lehet azért, mert azt nem a munkavállaló, hanem a munkáltató fizeti, ezért nem tűnik fel annyira hogy nem a munkavállaló érdekeit képviseli, nem a munkáltatóét

padisah 2016.11.30. 17:31:40

a közvetítővel legtöbbször az a baj, és amiért az ember élősködőnek tartja, hogy nem az én érdekemben cselekszik, hanem a sajátjáéban, vagy a másik fél érdekében

hogy sok esetben nem lehet látni a hozzáadott értéket ahhoz képest, mintha én álltam volna neki ugyanazt megcsinálni, miközben a saját időm eleve sokkal olcsóbb mint a közvetítőé, és azt nem terhelik adók meg iroda meg titkárnő

van a tanmese a kölcsönösen előnyös kereskedelemből, ami egyrészt azzal a feltételezéssel nyit, hogy a két cserére kényszerülő másképp, más eloszlásban tud dolgokat megvalósítani, tehát van mit elcserélni

a másik feltételezés, hogy nincs szállítási költség, nincs adó, nincs vám

márpedig létezik akkora tranzakciós költség és olyan kis képességbeli különbség a cserére kényszerülők között, hogy már nem éri meg cserélni

gizmo26666 2016.11.30. 18:14:52

Szernted az OVB-s biztosítási/befektetési ügynök, aki fiatal pályakezdő koromban rámsózta a megtakarítás alapú életbiztosítást, ami soha sem fordult pozitívba, és ő 120.000 Forint jutalékot kapott utána, az megérdemli hogy éljen?
Kitépném a gerincét a rohadéknak......
Az összes ügynök ilyen....

Tomasz_a_gozmozdony 2016.11.30. 18:17:28

@Szarvas Norbert: köszi, van az ismeretségi körömben épp elég. A páromra rátukmáltak egy megtakarítással kombinált életbiztosítást, euróban kapja a fizuját és nem lesz több egy petákkal sem a lejárat végén mint amennyit befizetett. Helyette váltogathatja forintra hogy fizetni tudja, hagyhatná a számlán euróban, mert mindig szarabb lesz a forint, vagy fizethetne lakáskasszát, de legalább a közvetítő megkapta a jutalékot. De nem, nem vagytok élősködők. Ja, de...

gizmo26666 2016.11.30. 18:20:06

Ha egy termékneg nagyon rossz az ár/érték aránya, akkor azt ügynökökkel kell eladni. Ugyanis kell egy személyes kapcsolat ami megtéveszt, mert a józan eszedre hallgatva sosem vennéd meg ezt a túlárazott szart.
Ez a közgazdaságtan alapszabálya.
(Lásd: AVON, AMWAY, ZEPTER BIOPRTON LÁMPA, UNIQA FLEX INVEST II., OTTHON CENTRUM, PLUSZ MINDEN AMIHEZ AZ OVB NEVE KÖTŐDIK, stb.)
Gondolj csak bele, hogy te mennyit fizethetsz rá, ha még az ügynök jutalékát is a te pénzedből termelik ki azon kívül, hogy a szolgáltatásért is fizetsz.

De ha nem hiszel nekem, nézd meg a Wall Street farkasait, az egy dokumentumfilm az ügynökök/bankárok erkölcsi moráljáról.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2016.11.30. 18:21:10

A pénzügyi tanácsadóval mi a baj? Súgok a zsigerből jövő válasz előtt.
Idehaza alig vannak pénzügyi tanácsadók. Az nem az, aki rád akarja tukmálni a csodás unit linked életbiztosítást és társait., egy 10perces sablonkérdőív kitöltése és "elemzése" után. Ja nem mellesleg a legmagasabb pénzügyi "iskolája" egy max 1 hetes, a cég általszervezett gyorstalpaló, ahol általában csak arról van szó, hogy hogyan tukmáljuk a cég termékeit. De ha megkérdezed, hogy pl,mi a különbség befektetési alap meg ETF között, vagy kötvény és részvény között, melyiknek mi az előnye, vagy hátránya a másikkal szemben, akkor meg csak pislog. Egy rendes pénzügyi tanácsadás ennél sokkal mélyebb,és nem egy max 2 termékről van szó, hanem elég sokról (kötvények részvények, állampapír, befektetési alapok, tőzsde, életbiztosítás, egyéb befektetések. Ééééés a lényeg, hogy egy tisztességes pénzügyi tanácsadás nem ingyenes. Éppen ezért konkrét terméket sem akar rád sózni az igazi tanácsadó, mert nem abból a jutalékból él.
A végére még egyszer hangsúlyozom, hogy VALÓDI pénzügyi tanácsadó elég kevés van idehaza.

gizmo26666 2016.11.30. 18:23:02

@Tomasz_a_gozmozdony: Ilyen nekem is volt, közelo 1 millót fizettem be, viszontláttam 500 ezret belőle, mikor 5 év után felbontottam. Addig vártam, hogy hátha jobb lesz. De nem. Amilyen hamar csak lehet, mondjátok fel a picsába az egészet, mert ez így van kitalálva. megsúgom, hogy bármennyit vesztettetek rajta, mindíg lehet annál még többet veszteni. Azonnal mondjátok fel az egészet, mert ennyi erővel el is égethetitek a pénzt.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2016.11.30. 18:24:01

@gizmo26666: Nos igen,az OVB engem is megtalált azelőtt. Na az nem pénzügyi tanácsadás...simán csak biztosítási kupec:D Azzal sincs baj,csak akkor fel kell vállalni. Az ilyen kóklerek miatt, lett szitokszó a pénzügyi tanácsadó, holott az emberek 95%-a legalább tisztában sincs vele sajnos (részben a kupecek miatt), hogy mi is egy valódi tanácsadás.

gizmo26666 2016.11.30. 18:25:45

Az ügynök nem azért ajánl egy terméket, mert az neked a legjobb, hanem azért, mert ő az után kapja a legnagyobb jutalékát, amiből aztán kokaint vesz, és luxusvillát Sashegyen. Te meg jól megszívod....

gizmo26666 2016.11.30. 18:29:04

@dorian gray: Na de a valódi tanácsadást meg kell fizetni. 30 millió alatt nem is találsz valódi tancácsadót, csak kupecot, aki lehúzza a prolikat, mint amilyen én vagyok. A csórók akkor járnak jól, ha a már legalább 10 éve a piacon levő szolgáltaók termékei közül maguk választják ki azt, ami nekik a legjobb, nem egy jutalékvadász bohócra pízzák a pár százezer forintjukat, amiért jobbn megszenvedtek, mint az újgazdag a második 100 milliójáért.

GyMasa 2016.11.30. 18:33:56

@Mercel:
...A magyar gyűlöl Bármiért is fizetni. Lehetőleg minden tegnapra kell, űberprofin - INGYEN...
En pl. nem utalok fizetni, viszont ha fizetek erte, akkor elvarom, hogy:
- Csinalja meg rendesen,
- Csinalja meg idoben,
- AZT csinalja meg, amit kertem tole,
- Tartsa az elore kiegyezett arat/hataridot, vagy szoljon ELORE; ha valami kozbejott.

...A magyar mindig mindent meg tud csinálni saját maga, neki ne mondják meg, hogyan kéne jól...
Ezzel sincs baj. El lehet adni egy ingatlant kozvetito nelkul is, csak akkor ha belejirja valaki a hirdetesbe, hoyg kozvetitok ne hivjak, akkor kozvetitok NE hivjak fel. Van, akinek megeri kifizetni az - amugy arcpiritoan magas - jutalekot, de azok valoszinuleg egybol egy ingatlan irodahoz mennek.

...Ha muszáj fizetni akkor is megnézi, hogy lehetne kibújni a fizetési kötelezettség alól de ez semmiképpen nem megy akkor hogyan lehetne okosba' a feléért...
Vannak ilyen emberek is, de en megvetem az ilyet.

...Ha muszáj fizetni akkor is végig beleugat a dologba neki senki ne mondja meg, ez nem úgy van ez nem annyiba kerül stb...
NEM muszaly fizetni, ha meg valaki fizet, akkor annak sajnos joga van "Beleugatni" abba, ami tortenik, mivel o a "VEVO" es, sajnos neki igaza van.
Plusz, inkabb idoben "ugasson bele" minthogy valami szart kapjon, es utana meg elegedetlenseg, meg tettlegesseg legyen, meg pereskedes.
AZert az a munka amibe 1 napnal tovabb ilyen idegesito modon belepofazhat az ugyfel, az bizony nagyobb volumenu ergo dragabb munka. Az ilyeneket azert alaposabb tervezes utan illik elfogadni, es akkor mar valoszinuleg a tervezesi fazisban is bele fog pofazni az ugyfel, es ezt mar akkor lehet tudni, hogy ilyen.
Es, akkor ehhez lehet a vegso ajanlati arat igazitani.
1-1 napos meloknal meg igazabol nem szamit ha idiota az ugyfel, azzal egyutt lehet elni.
Mondjuk ha ez sokszor es sok ugyfellel elofordul, akkor el lehet gondolkozni rajt, ahogy nem csinal-e a vallakozo valmait rosszul...

Másik oldal:

...Neki az Ügyfél csak egy "madár" akit jól át kell ....ni, a lehető legtöbb pénzt a lehető legkisebb idő és energiabefektetéssel....
Igen ezeknek kellene kihalniuk.
Ehhez meg azert hozzatennem a fentiekben megemlitett elvarasok ellenkezojeit is:
- Keptelen egy normalis arajanlatot adni,
- Anyagigenyt-
- Munkaido igenyt-
- nyereseget becsulni.
Ezek miatt egy ido utan rajon, hogy a melon bukni fog.
Ekkor:
- Tobb penzt ker
- Csuszik
- Osszecsapja a melot
- Felbehagyja a melot
- A fentiek linearkombinacioja
- Csodalkozik, hogy lehajtjak a ferges k.va anyjaba.

...A két oldal tökéletesen kiegészíti egymást amiben az a nagyon szép, hogy folyton a normális ügyfeleket verik át és húzzák le és folyton a normális szolgáltatók halnak éhen...
Ebben is teljesen egyet ertunk!

...Ugyanis normális szakemberből is van úgy 5 max 10% és normális ügyfélből is Max ennyi van...
Szerintem joval kevesebb.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2016.11.30. 18:39:20

@gizmo26666: Igen meg kell fizetni egyszer, de megéri. Én is voltam már. Egyébként kezdetnek el kell hajtani az összes ilyet, mert lehet, hogy van 3-4% haszon évente, de a költségek is elviszik a fenébe az egészet. Egy átlagos ilyen gyűjtögetős élet biztosítás első másfél, van, hogy majdnem 2 éves befizetése elmegy a jutalékokra. Így a futamidővégére a tőke is alig jön vissza. A végére!!! Ha közben kiszállsz,akkor meg tudjuk mi történik.
Kezdetnek a legjobb befektetés, a Prémium állampapír, infláció+3,25% kamatot ad, évente, az 5 éves. TBSZ számlára véve, a lejáratkor kamatadó-mentes. Az államapapír meg gyakorlatilag kockázatmentes. Jó államcsőd...de annak vannak jelei és az államkincstár napi árfolyam -2%) váltási költéségen visszaváltja,ha szabadulni akarsz tőle. Magyarán elég likvid befektetés és ha 1 évet tartod csak meg valami miatt, már akkor is többet fogsz visszakapni,mint a betett pénzed, Igaz csak 1%-al kb. Na de akkor is hasonlítsd össze a gyűjtögetős biztosítással,,,
A végére még egy dolog: Az államkincstárnál ingyenes az értékpapír számla nyitás és vezetés!

csárlszbrunzol 2016.11.30. 19:15:15

@Mercel: Szépen leírtad, hogy MINDENKI olcsón akar vásárolni (árut, szolgáltatást) és drágán eladni (szintén árut, szolgáltatás, netán a saját munkaerejét, szaktudását). Függetlenül attól, hogy az adott sztoriban ő most épp eladó vagy vásárló.
Sajnos ez ilyen, ha tetszik, ha nem. És nem hiszem, hogy ez ránk különösen jellemzőbb volna mint más népekre. A vicc, hogy ez kábé a kereskedelem alapja, de sokan már a kereskedelemre is ferde szemmel néznek, holott maguk is ezt csinálják. Vagy csinálnák, ha sikerülne. Ilyen a világ, így működünk. Az megint más kérdés persze, hogy ezt lehetne tisztességesen is csinálni. De valamiért nekünk jó csalni, átverni egymást, hatóságot, államot, ügyfelet, szolgáltatót, stb.

gizmo26666 2016.11.30. 20:03:42

@dorian gray: mikor megkaptam az unit-linked életbiztosításomból megmaradt pénzem, azonnal átsétáltam vele a magyar álamkicstárhoz, azóta is ott van a zsé. De TBSZ számlát még nem nyitottam, nem tudom hogy lehet-e az államkincstár online felületén ilyen csinálni, vagy be kell oda sétálnom megint.

hillman. 2016.11.30. 20:04:24

@Serrin:
Az ürhajo a Földre zuhant. Erre a földre. Miattuk haltak ki a neandervölgyiek és az ö leszármazottaik vagyunk.

A legfölösebb vérszopok az államon keresztül szedik el a pénzünk.
Van az a bizottság amelyik eldönti, hogy milyen neveket lehet adni a gyerekeinknek.
Náluk hirtelen nem jut eszembe fölösebb dolog; és ök a mi pénzünkkön malmoznak.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2016.11.30. 20:13:56

@gizmo26666: TBSZ-hez be kell menni személyesen. Utána online a befektetéseidet tudod kezelni, de a számlanyitáshoz be kell menni aláírni. Évente nyithatsz egy TBSZ-t, a nyitási év a gyűjtőév. dec 31-én (illetve azt hiszem az utolsó munkanapon) lezárják, onnantól nem tehetsz be rá új pénzt, és nem is vehetsz ki, mert az a számla megszűnésével jár - a rajta levőpénzből levonják a kamatadót. Csak a bent lévő pénzt lehet csak mozgatni. pl. az oda fizetett éves kamatjóváírásból vehetsz még állapapírt a meglévő mellé, de plussz pénzt már nem tehetsz oda, azt mindig csak gyűjtőévben lehet. Magyarán hosszútávú dolgokná,l ha minden évben veszel állampapírt, akkor évente 1x be kell menni TBSZ-t nyitni.

A 3.év végén kiveheted, 10%os kamatadóval (alapból TBSZ nélkül 15%), vagy ketyeghet tovább még 2 évet és az 5. év végén teljesen adómentesen kapod meg a rajta lévő pénzt.

Untermensch4 2016.11.30. 20:18:27

@Bambano: A törvényeket nem "a jogászok" hozzák. Hanem egy szűk körű, mentelmi joggal védett bűnözői csoport.

Untermensch4 2016.11.30. 20:25:46

@Jehuda: "Letölthető pdf"-ek jogszabályban is alkothatóak. A parlamenti izéket elvileg ezért fizetjük.
"A közjegyző alapvetően az olyan tisztességes ember fogalmát takarja, aki jogszerűen jár el, tisztességéhez kétség sem férhet, ha valamit mond elhihető neki."
Ez és a későbben írt jogszerűségi rész egy rendőr által is megvalósítható lenne olyan esetekben amikor teljesen "szabványosan" intézhető az adott papírtologatás és -gyártás.

2016.11.30. 20:48:31

@Bambano:

Mind a mai napig vannak olyan részek (pl. Afrika egyes törzsi övezetei), ahol tényleg nincsenek jogászok, közjegyzők meg hasonló léhűtő népség. Éveken át tartó pereskedésre meg okiratokra sincs szükség, a kisebb-nagyobb jogvitákat percek alatt lerendezik egymás között az ellenérdekelt felek, és nincs jogi csűrés-csavarás, annak lesz igaza, aki ügyesebben kezeli a gépkarabélyt meg a bozótvágó kést. Az alulmaradt fél életben maradt tagjait pedig egy közösségi fesztivál keretében benzinnel megtöltött autógumiba dugva élve elégetik a falu főterén. (Kb. 20-30 perc mire meghal a kivégzendő személy a folyamat során.)

Ez a rendszer is működik, de ettől függetlenül én nem szeretnék ilyen helyen élni. (De a legtöbb ember is csak addig tartja feleslegesnek a jogot, amíg ő érzi magát erősebbnek a többieknél...)

Zsuzsi25 2016.11.30. 21:04:42

@Santer: Mit gondolsz a munkaszerzodesed ki intezi? Mit gondolsz az ev vegi bonuszod ki ugyezi le? Szerinted a szemelyuggyel kalcsolatos torvenymodositasokat ki koveti? Oktatasok/kepzesek szervezese? Uj dolgozok kijelentese/bejelentese? (kurva nagy am a fluktuacio....) Munkakor meghatarozasok dokumenticoja? szerinted megcsinalja magat?
ceggel kapcsolatos szerzodesek? szerinted ki tartja updaten? Kontakt a munkaerokolcsonzo cegekkel? szerinted ki csinalja? Gyakornokok programok? Mocsok sok macera van veluk.
eees igen, a HR szakma legaprobb resze: (ugy 1%) toborzas, kivalasztas!

Zsuzsi25 2016.11.30. 21:09:22

@Santer: a puzser-os megjegyzes jo volt :-)
A karriertanacsadot meg ne fikazd! :-) Egy JO! karriertanacsado aranyat er! Lsd Az en melom. Azert akartam ezt csinalni, mert nagyon erdekesnek talaltam a HR munka interjuztatos reszet....- Na ehhez kepest.mindent csinalok, csak ezt nem, vagy nagyon ritkan.

Bobby Newmark 2016.11.30. 21:30:02

Ó, hogy az anyád picsáját! Ennyire tenyérbemászó fasz írást régen olvastam.

" az emberek egyszerűen smucigok, nem hajlandóak semmiért sem fizetni"

Nem, az emberek a feleslegesnek ítélt dolgokért nem hajlandóak fizetni, meg azért, amit maguk is meg tudnak és hajlandóak csinálni.

"Én ezt a biztonsági őr effektusnak hívom:
A ház nem sétál el magától, mert nincsen biztonsági őr. De biztonsági őrrel minden sokkal biztonságosabb."

Non sequitur. Konkrétan semmi köze az elötte lévő fejtegetéshez.

"Még mindig egy evolúciós fejlődés elején toporgunk egyhelyben"

A jól menő gazdaság nem adott Magyarországon a túlburjánzó szolgáltató szakmákhoz.

"A múltban az igazi munka= valami, amivel alkotsz egy fizikai dolgot"

VAGY egy olyan szolgáltatást végzel, amit el tudsz adni. Ha nem tudod eladni a szolgáltatásod, akkor az azt jelenti, hogy nem ér semmit. Erről szól a kapitalizmus.

"Hiszen ha egy pénzügyi tanácsadó tanácsa a legjobb szándék ellenére elromlik,"

Téged azért fizetnek, hogy olyan konstrukciót keress, AMI NEM ROMLIK EL. Nem a jószándékodért, baszd meg! Elromló, átbaszós hitelkonstrukciót a hülye is talál magának, lásd hitelválság.

"Ellenben (maradva a példáknál), ha egy autószerelő elcseszi neked a motort és mehetsz vissza, akkor azt nem nevezzük élősködőnek és nem gondoljuk, hogy minden autószerelő ilyen lenne."

Mert az autószerelő felelősséget vállal a munkájáért, és felelősségre is vonható. Te meg szétteszed a kezed, hogy "Ja, bocs, a legjobb szándékom ellenére elromlott". Hát anyád, röviden.

"nagyon nehéz megfogni bizonyos szolgáltatások tényleges értékét."

Nem, ez nagyon egyszerű. A szolgáltatás tényleges értéke annyi, amennyit hajlandóak érte kifizetni az emberek. Kicsit fordítva ülsz a lovon, van pofád kádárizmussal vagdalkoznod, mikor TE várod el, hogy a munkádat ne az értékén fizessék ki, hanem amennyiért neked jó. EZ a szocializmus, barátom. TE várod el, hogy mivel "dolgozol", ezért kapj is pénzt. Nem az eredményedért, hanem csak azért, mert kegyeskedtél felemelni a segged.

"Arról mindenki mélyen hallgat, hogy a közvetítők mindig csak azt tudták közvetíteni, amit az adott bank engedélyezett és nyomatott. "

Neked AZ LENNE A DOLGOD, hogy ilyen esetben LEBESZÉLD az ügyfelet a hitelről. Pont leszarjuk, hogy te most csak szart tudnál ajánlani, a szar nem kell, és ha valami hulladékra beszélsz rá valakit, akkor az eladósodásában és a bukott hitelében TE vagy a felelős. A TE dolgod a tanácsadás lenne, nem a bankok szolgalelkű kiszolgálása.

"Sőt! A bankrendszer a színfalak mögött egyenesen lebeszélte a közvetítőket a forint hitelekről."

Neked az ÜGYFELET kell képviselned, nem a bankot. AZÉRT fizet téged az ügyfél. Ha lemész kutyába a banknak, és amellett, hogy lehúzod az ügyfelet, még meg is szopatod, akkor meg mi a faszt csodálkozol, hogy élősködőnek nézünk, baszd szíven?!

"ha valami ingyen van"

Ingyen, baszd meg?! Pénzt kapsz a szolgáltatásért!

"Miről nem beszélnek?"

Kutyát nem érdekelnek a kiadásaid. Végezd úgy, hogy ne legyenek nagyok a költségeid, vagy árazd be úgy, hogy megérje, esetleg dolgozz annyit, hogy megérje. És akkor még te nevezed magad pénzügyi tanácsadónak, mikor azt nem tudod beárazni, hogy mennyibe kerül a munkád?! Nekem, mérnökként kell neked elmagyaráznom, hogy hogyan működik a kapitalizmus, meg az árképzés?!

"Ez mindig olyan idő, amiről senki nem beszél. "

EZÉRT KAPOD A PÉNZED, te gyökér!

"Márpedig ezeket az órákat illene belevenni a közvetítés után járó jutalék elbírálásába. "

Hát akkor vedd bele. Jaa, hogy a bank diktál neked? Akkor talán hagyd a faszba ezt a "szakmát"...

"a közvetítő miből fizeti az irodát, utazási költségeket, telefonköltségeket, vállalkozás költségeit, adót?"

Erre mondják azt, hogy egyéni szoc probléma.

"3-4 ügyfél esetén átlag 1-ből lesz jutalék. Mi van a másik 2-3-al 4 ügyfelenként? A velük töltött időt ki fizeti meg?"

Ugye nem azt akarod mondani, hogy a te bebukott közvetítéseidet is NEKEM kellene megfizetnem?!

"Ők beleszámolják az áraikba ezeket a költségeket,"

Ja, mert ők a "pénzügyi szakemberrel" ellentétben úgy tűnik TÉNYLEG értenek a pénzügyekhez.

"A közvetítő mondjuk abban a hónapban (...) összesen foglalkozott 40 órát."

Csak szólok, hogy 40 óra az egy HETI munkaidő. Hadd ne sajnáljalak már, hogy te egy heti munkával akarsz annyit keresni, mint más egy havival. És akkor még mi vagyunk a smucig köcsögök, persze, nem ám te a kapzsi geci, á dehogy!

" társadalom által megbecsült szakmák: orvos, ügyvéd.. ugyanannyira élősködik, mint a bankár vagy az ingatlanközvetítő."

Anyád picsáját! Lófaszt. Az orvos meggyógyít, az ügyvéd érvényt szerez a jogaimnak, te meg bankba rohangálsz ügyet intézni, de nem azért, mert én nem tudnám megtenni, hanem mert nincs hozzá KEDVEM. Mit is mondtál az elején?
"Minden ember szent meggyőződése, hogy amit dolgozik, az a világ legfontosabb, legnélkülözhetetlenebb pozíciója és feladata. "
Tükörbe néztél már?

Bobby Newmark 2016.11.30. 21:35:51

"Őket (közjegyzőket) valamiért mégis jobban elfogadja a társadalom. "

Lófaszt, csak nem lehet kikerülni. Törvény kötelez rá, hogy igénybe vegyem őket. Ha valami még inkább élősködő, felesleges dolog, akkot az a közjegyző.

"Egyszerűen egy társadalmi igényt elégítenek ki, amire választ maga az ügyfél ad."

Ha nem tudod a szolgáltatásod értelmes áron eladni, akkor ez a társadalmi igény csak a te fantáziádban létezik.

"a közel 10 évnyi tanulás"

TÍZ KIBASZOTT ÉVET TANULTAD a semmit, baszkikám?! Mert a jelek szerint semmit nem sikerült magadra szedned, nem érted a kapitalizmus működését, nem tudod beárazni a saját szolgáltatásod, nem érted, hogy ha nincs kereslet, rinyálhatsz bármennyit, hogy neked ez többe kerül, mint amit kapsz érte. Csak megemlítem, hogy én 5 év alatt megtanultam hidat tervezni. Ez is szolgáltatás, csak tudod keresletet is megtaláltam rá, meg egyébként foganatja is van a munkámnak, nem csak ügyet intézek más helyett.

"Akkor most te is élősködő vagy?"

Én nem, de te továbbra is, ráadásul egy idióta is emellé.

Bobby Newmark 2016.11.30. 21:45:04

Ja, és a legjobb:
"A helyzet az, hogy mindeannyian egymás pénzéből élünk..."
A nagy büdös lófaszt, ti élősködők a mások által megtermelt javakból éltek. Abból a GDPből, amihez ti egészen pontosan SEMMIT nem tesztek hozzá. Nem termeltek hozzáadott értéket, nem lesz a munkátokból export, csüngtök az újraelosztáson, és most még megpróbálsz mindenki mást is lerántani a szintedre.

Csak éppen a probléma az, hogy az államnak nem kelletek, hogy abból az újraelosztásból részesüljetek, a szolgáltatásotok meg nem ér pénzt az embereknek.

Ilyenkor nem a rinyálás a megoldás, hanem másik szakma keresése. De ha TÉNYLEG értenél a pénzügyekhez, abból is meg lehetne élni, nem kéne "porszívót" árulni. Csak hát ugye...

2016.11.30. 22:11:33

@Bobby Newmark:

A pénzügyi tanácsadók, ingatlanügynökök stb. által nyújtott szolgáltatás ellenértéke nincs benne a GDP-ben?

Suszter András 2016.11.30. 22:32:21

@Tomasz_a_gozmozdony: Ha úgy vásárolsz biztosítást mint kenyeret, akkor nem fog meglepni, ha kár esetén nem fizetnek. Ez nagyjából jelzi a hozzáértés szintjét. Ha a biztosítás közvetítésben csak a díjcsökkentést látod, akkor fogalmad nincs mivel foglalkozik egy alkusz.

Bobby Newmark 2016.11.30. 22:38:18

@zpetal: Hjah, lehet, hogy a GDPvel hülyeséget mondtam, és abban benne van. Mindenesetre továbbra is kényelmi szolgáltatás, hozzáadott értéket nem termel, külföldre sem adható el, az ország gazdaságába nem játszik bele. Pénz egyik zsebből másikba, és az egyetlen előnye az, hogy az adott közvetítő nem döglik éhen. Már ha ez előny. Kb a nyugdíj szintjén van, újraelosztása azoknak a javaknak, amit más termel meg az eladható termékeivel.

Suszter András 2016.11.30. 22:47:56

Csak a rend kedvéért, a függő ügynök azaz egy adott biztosító, bank, stb képviselője, mint nevéből is érezhető a bankot képviseli, nem az ügyfelet, nincs verseny , nem kínál hasonló termékeket, azt akarja eladni, amit neki a munkáltatója, vagy megbízója árul.
Az alkusz, aki az ügyfelet képviseli és annak érdekében megversenyezteti a szolgáltatókat, majd egy komplett összehasonlító elemzést készít, a vevőt megismerve és annak kéréseit figyelembe véve prioritásokat határoz meg az elemzésben, és végül, ha csak nem elvárja a vevő nem mondja ki, hogy kit javasol, mivel nem ez a dolga, nem veszi el a döntést az ügyféltől és egyben megőrzi függetlenségét a szolgáltatóktól. Ez akkor is igaz, ha cégnek és akkor is ha magánszemélynek segít. Az pedig törvényi kötelezettsége, hogy elégséges ajánlatot hozzon az ügyfél számára, így ha egy alkusz konkrétan valamelyik szolgáltatót ajánlja, attól gyorsan szabadulj meg.
Tegyük tehát rendet a fejekben, és ne mossuk össze a függő és független közvetítőt, azaz a biztosító, bank, stb munkatársát (akár külsősként is) az ügyfelet képviselő alkusszal. És persze ettől függetlenül élősködő és a munkáját hivatásnak tekintő is van egyikben és a másikban is, ahogy nem mellesleg minden szakmában szintén. Aki meg azt hiszi piszkosul ért mindenhez, és neki aztán nem kell még a legbonyolultabb biztosításnál sem szakember, többnyire azok esnek a leghamarább pofára, ahogy a focihoz is mindenki ért ebben az országban, aztán ehhez képest hány év kellett egy nyavalyás EB szerepléshez ?

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2016.11.30. 23:02:38

A közjegyző feladat az lenne, hogy a bank vagy a hitelközvetítő ne húzza csőbe az ügyfelét. Egy kivülálló harmadik fél, aki a hitelfelvevőt képviseli. talán ő az egyetlen az egész hitel ügyintézésbe, aki nem jutalékért, hanem fix bérért dolgozik.

Érdekes viszont, hogy én annak idején elmentem 3 bankba, elmondtam, hogy mennyit keresek, mennyi a megtakarításom és mind a 3 bank azt mondta, nem vagyok hitelképes. Beiktatva egy hitelügyintézőt közém és a bank közé, egyből hitelképes lettem mind a három helyen.

Felesleges foglalkozás-e? Miért jó a banknak, hogy nem velem, hanem egy megbízottal tárgyal?

Suszter András 2016.11.30. 23:08:55

@Bobby Newmark: Segítek...Ha egy cégvezetőenk megmutatom, hogy mit jelent, hogyan működik a hitelbiztosítás vagy más néven a kinnlevőségei biztosítása, és ennek eredményeként a számláját ki nem fizető cég helyett a biztosító téríti a számlát, akkor nem bukta el a nyeresége akár jelentős részét (rossz esetben nem csak a nyereségét bukja el, hanem le is húzza a rolót), így azt visszaforgatva a cégbe (persze csak ha értelmes vállalkozó) értéket növel, akár újabb embereket tud felvenni, ezzel segítve a gazdaságot is, hiszen munkát ad, kevesebb embert kell a többieknek eltartani. De a megőrzött nyereségéből, és ennek befektetéséből akár magyar beszállítók számára ad többlet megrendelést, akik így szintén növekedhetnek. De ha nem lett volna egy tanácsadó az elején, aki mutat egy olyan terméket, amivel kivédheti a nem fizetésből eredő kockázatot, akkor mindez a többlet nincs. Ha ismeri valamilyen szinten például ezt a biztosítási formát, akkor alkusz összerakja, mint egy legót a leginkább költséghatékony, a cégre optimalizált ajánlatot kapd, azaz a lehető legkisebb befektetéssel, a lehető leghatékonyabb megoldásokat. És most nem az átverésről és kóklerekről beszélek, tehát az ügyfél is talál jó megoldást, de koránt sem mindegy, hogy jót találsz vagy a legjobbat, és az így megtakarított pénzt ismét befektetheted, többletet termelhetsz, vagy olyan módozatókat kapsz, amivel biztosabban véded ki a károkat. természetesen levezethetem neked bármilyen más biztosításra vagy pénzügyi befektetésre, és nem csak cégekre vonatkoztatva, hanem magán személyekre is. A hozzáadott érték nem a kényelemről szól, hanem a nagyobb biztonságról és/vagy a nagyobb profitról. Egy profi alkuszt ne keverjük össze a komornyikkal, aki helyetted vitte le a levelet a postára.

Advanced Flight 2016.11.30. 23:12:36

@Serrin: nem nagyon érti senki a közjegyző és bármilyen más jogász közti különbséget, pedig elég nagy. Először is, a közjegyző félig-meddig hivatal/hatóság, hagyatéki ügyekben pedig bíróságként funkcionál. Feladatai és státusza miatt nem szabadpiacos a rendszer, hanem van kb. 300 db közjegyző az egész országban, Budapesten kb. 60 darab (ügyvéd meg mondjuk 2000, csak a fővárosban), és kinevezéssel, pályáztatás után kapják meg a helyüket (nem pedig szabadon nyitnak egy irodát, mint az ügyvéd). A közjegyzőnek van kötelezően egy minimum 50 milliós felelősségbiztosítása, de általában ennél magasabbra kötik. És a leglényegesebb: a közjegyző pártatlan. Nem lehet úgymond "felfogadni", mint az ügyvédet. Mehetsz hozzá szerződni az üzletfeleddel, de ő csak tájékoztatni fog titeket a jogi helyzetről, viszont jogi tanácsot nem ad és egyikőtökkel sem lehet elfogult. De ha jogellenes vagy jogilag aggályos szöveget visztek neki okiratba foglalásra, nem fogja megcsinálni. Ezért különbözik egy közjegyzői okirat egy mezei szerződéstől, nem a bürokrácia miatt.

Suszter András 2016.11.30. 23:17:49

@Balogh Zsolt: ez nem a banknak jó, hanem neked. A banknak pont nem jó, mert egyrészt pénzbe kerül, másrészt ha valamit le akar nyomni a torkodon, az sokkal nehezebb lesz, ha ott áll köztetek valaki, aki ért is hozzá. Ha Te nem voltál hitelképes az valójában azt jelenti a példádban, hogy nem tudtad menedzselni magad, majd jött valaki, aki képes volt menedzselni Téged. És ez nem a Te lekicsinylésed, hanem a szakma felértékelése, amit próbálnak itt sokan semminek beállítani, de pont Te mutatsz rá a lényegre, hogy amikor ott a lehetőség, hogy bebizonyítsd, meg ez magadtól is, akkor egyből hitelképtelen leszel. Cipőt sem állsz neki készíteni, ha fázik a lábad, ahogy a kenyeret sem sütöd meg magadnak nap mint nap. Javaslom biztosítással, vagy pénzügyekkel se magad akarj foglalkozni, ha napi 8-10 órában egészen más csinálsz, mivel ez is egy szakma, mint a cipész vagy pék. Ha nem akarsz azzal is foglalkozni, amihez nem értesz, akkor rengeteg időt, és energiát fogsz megspórolni, ez pedig számodra pénzbeli többletet is eredményezz, mert az így felszabaduló időben azzal foglalkozhatsz, amihez értesz.

2016.11.30. 23:20:13

@Bobby Newmark:

"továbbra is kényelmi szolgáltatás"

Ahogy rajtuk kívül még millió más szolgáltatás is az.

"hozzáadott értéket nem termel"

Dehogynem, pl. a fent említett kényelmi szolgáltatás értékét máris hozzáadja a puszta bankhitelhez.

"Külföldre sem adható el."

Dehogynem, pl. külön ingatlanközvetítő irodák vannak, amik a külföldi ügyfelekre/befektetőkre specializálódtak. Az meg, hogy külföldön nem adható el (vagy nem érdemes eladni), a magyar termékek/szolgáltatások elég jelentős részéről elmondható.

"Pénz egyik zsebből másikba"

Ma már minden pénz hitelpénz, ha van száz forint a zsebedben, akkor az egész biztosan hitelből van (ha nem te vetted fel, akkor valahol valaki más). Ami ma ténylegesen új pénzt tud előállítani a gazdaságban, az a kereskedelmi bankok hitelkihelyezései. Ezen felül minden (akár a gyártósoron 3 műszakban dolgozó összeszerelő munkás bére, akár a tartós munkanélküli önkormányzati segélye) csak valamilyen elosztás, vagy a te terminológiáddal élve "pénz egyik zsebből a másikba".

"és az egyetlen előnye az, hogy az adott közvetítő nem döglik éhen."

Ha nem döglik éhen, akkor ez azt jelzi, hogy vannak olyanok, akiknek igényük van a szolgáltatásaikra. Ha nem lesz, akkor éhen döglenek, vagy keresnek más munkát.

"Már ha ez előny. "

Persze hogy előny, a semmirekellő ügynökök is megtakarítják/elköltik a megkapott pénzüket itthon, ezzel is segítik a gazdaság működését.

"Kb a nyugdíj szintjén van, újraelosztása azoknak a javaknak, amit más termel meg az eladható termékeivel."

A tb-nyugdíj folyósítása valóban újraelosztás, de amire itt te gondolsz az ügynökökkel kapcsolatban, az az elsődleges elosztás (újraelosztást kizárólag az állam végezhet). És a gazdaságban gyakorlatilag minden folyamat a bank által előállított hitelpénz újraelosztása.
Pl. a munkáltató beruházást valósított meg (valamilyen hitelpénzből, elosztás #1) -> valaki megveszi a beruházás segítségével előállított terméket, és a melósa a bevételből megkapja a fizetését (elosztás #2) -> a melós a fizetéséből kifizeti otthon a kihívott vízvezetékszerelőt (elosztás #3) -> a vízvezetékszerelő a jövedelméből vesz egy virágot a feleségének, és elviszi vacsorázni egy étterembe (elosztás #n), és így tovább...

Untermensch4 2016.11.30. 23:22:22

@Zsuzsi25: " Mit gondolsz a munkaszerzodesed ki intezi? Mit gondolsz az ev vegi bonuszod ki ugyezi le? Szerinted a szemelyuggyel kalcsolatos torvenymodositasokat ki koveti? Oktatasok/kepzesek szervezese? Uj dolgozok kijelentese/bejelentese? (kurva nagy am a fluktuacio....) Munkakor meghatarozasok dokumenticoja? szerinted megcsinalja magat?
ceggel kapcsolatos szerzodesek? szerinted ki tartja updaten? Kontakt a munkaerokolcsonzo cegekkel? szerinted ki csinalja? Gyakornokok programok? Mocsok sok macera van veluk. "
Az év végi bónusznál a "leügyezés" mit jelent neked? Mert a(z élősködő jogszabálygyártók által fosott) bürokráciával birkózás olyan harc ahol a döntetlennél jobb eredmény nem érhető el. Az meg hogy vki a munkája alapján ér-e annyit a cégnek hogy kapjon bónuszt, azt kb a felette álló parancsnoki lánc dönti el.
Az "oktatások/képzések" szintén ilyen. HR-es hiányában is el akarják adni az adott képzést azok a cégek amik ebből élnek. Mármint ha a vevőnek nincs HR-ese...
A munkaszerződésbe kb sok ember bele tudná írni a változó adatokat, a sablon ("mtvkönyve szerinti..."), sőt azt is könnyű a munkavállaló feladatai közé utolsónak beírni hogy "és amire közvetlen felettese utasítja"
A nagy fluktuációnak meg három oka lehet (a negyediket, hogy sorban meghalnak a rabszolgák, latin-amerikanizálódásunk jelenlegi fázisában még kihagyhatjuk), sz@r az emberanyag (mert aki nem az pár országgal nyugatabbra is el tud menni és tátja vala hogy ez neki jobb lesz), a cég túl sokat vár el (ez lehet hogy meglepő lesz de ahogyan a cégnek a legnagyobb nyereségesség az érdeke, úgy az alkalmazottnak is), vagy az 1%-nyi interjúztatás közben nem sikerül a megfelelőeket kiválogatni...
A munkaerő-kölcsönzőkkel meg azért érdemes szerződni mert az adminisztráció jelentős részét át lehet rájuk tolni, így kevesebb lesz a HR-es munkája a kölcsönzött munkaerővel kapcsolatban.
A gyakornok meg szintén alkalmazott ugyebár.

Suszter András 2016.11.30. 23:28:32

Egyébként pedig sok itt közölt komment logikája alapján, az étteremben is küldjétek haza a pincért, hiszen Te is kihozhatod magadnak az ételt, és egyben mehet a levesbe a szakács is, hiszen ti is főztetek már otthon egy ehető főzeléket, vagy egy jó kis pörköltet, tehát mielőtt kihozod magadnak az ételt be szaladtok a konyhára is meg is főzitek. Így mondjuk ki a pincér, és a szakács is élősködő. És vacsi után ott vannak az élősködő ellenőrök is a buszon, hiszen neked láthatóan van bérleted, akkor meg minek az ellenőr. És ki ne hagyjuk, számtalan esetben beadtad valamelyik vény nélküli gyógyszert a gyereknek, ha prüsszögött, az asszony meg gyakorolta a nagyitól örökölt hűtőfürdőt is vele, és lásd nem halt bele a gyerek. Voltaképp tehát a gyerekorvos is félig-meddig élősködő, leszámítva a sebészt, bár biztos vannak bátor emberek, akik attól sem riadnak vissza, hogy valakit lexikont lapozva megműtsenek, így lehet a sebész sem kivétel. Hölgyeim és Uraim, láthatóan tehát itt mindenki élősködő, Ti magatok is, akik másokat élősködőnek tartanak, mert biztos lesznek olyanok, nem is kevesen, akik a ti munkátokat fogják feleslegesnek tartani.

Untermensch4 2016.11.30. 23:33:43

@Advanced Flight: " De ha jogellenes vagy jogilag aggályos szöveget visztek neki okiratba foglalásra, nem fogja megcsinálni. Ezért különbözik egy közjegyzői okirat egy mezei szerződéstől, nem a bürokrácia miatt. "
Ha jól tudom szakmai önérzet, erkölcs meg etikai kódex vagy mifene miatt az ügyvéd sem csinálhatna meg jogilag aggályos vagy jogellenes szerződést. Az már megintcsak felesleges bürokrácia hogy az ügyvédi kamara is a szakmai kamarák általános definícióját tudja hozni (a kamarai tagság olyan kötelezően fizetett szolgáltatás ami mint szolgáltatás nem beazonosítható).
A közjegyzővel kapcsolatos (felesleges) bürokráciára az volt a fentebbi példa amikor kötelező közjegyzőnél a piaci árnál drágábban lemásolni egy egyedi sorszámmal hatóságilag nyilvántartott papírt.

Untermensch4 2016.11.30. 23:42:30

@Suszter András: " Egy profi alkuszt ne keverjük össze a komornyikkal, aki helyetted vitte le a levelet a postára."
Ez a komornyikos olyan eset amikor postafordultával kiderülhet a hiba. Kivéve ha a fel nem adott levél miatti reklamációt is a komornyik veszi ki a postaládából... :)
Volt példa az autószerelővel. Ha az étteremben rosszul főz a szakács vagy rosszul dolgozik a pincér, az hamar érzékelhető. Az hogy vki hitelképessé változik a banknál, lehet azért mert az alkusz jobban menedzseli őt. Vagy lehet azért mert átvágja a bankot hogy az a nem hitelképes ügyfelet hitelképesnek lássa, adjon neki olyan hitelt amit nagyobb eséllyel fog bebukni, ami után már az ügyfél mosolya sem lesz olyan őszinte mint amikor kapott hitelt... és hogyan derül ki hogy a két eset közül melyik történt? És mikor derül ki? Kb akkor amikor már "túl késő".

Untermensch4 2016.11.30. 23:45:25

@Balogh Zsolt: " Miért jó a banknak, hogy nem velem, hanem egy megbízottal tárgyal? " Így sok ügyfél "egyformává" válik, könnyebb a párbeszéd.

Szarvas Norbert 2016.11.30. 23:58:10

@Untermensch4: hogyan tudja bekamuzni a kozvetito hogy a nem hitelkepes ember hitelkees, amikor folyoszamla jovedelmet vizsgalnak es munkaltatot ellenoriznek?

Suszter András 2016.11.30. 23:58:11

@Untermensch4: Gondolom a bankban is hozzáértők ülnek, legalábbis illene, így az alkusz pusztán ügyeskedéssel vagy szélhámoskodással nem tud valakit hitelképesé tenni, ha nem az. Amire Te gondolsz, amikor az alkusz, vagy üzletkötő összejátszik a bank alkalmazottal, de a büntetőjogi kategória, az nem ide tartozik. Egy fontos dologra felhívnám a figyelmedet, ez is különbség a független alkusz, és mások között. Törvény írja elő, hogy minimum mekkora felelősség biztosítással kell rendelkezni, és ezt a felettes szerv ellenőrzi is. Saját példámat hozva, a mi alkusz cégünk felelősség biztosítása 700 millió FT-ig ad kártérítést, ha az én az ügyfélnek kárt okozok, és nem csak ha szándékosan, hanem ha akaratomon kívül pl. szakmai hibából, vagy csak egy rossz összeadás, elszámolás eredményként. Tehát amíg egy alkusz dolgozik neked, addig ha rosszul dolgozna is kártérítést kapsz. amiről Te beszélsz, az a szakma felhigításának a problémája, hogy hülyét felvesznek üzletkötőnek, és két hét múlva rászabadítják a piacra a vak tyúk is talál szemet alapon. Ez főleg a biztosítási piac problémája, a nagy multi biztosítók úgy akarnak ügyfeleket, árbevételt, hogy nem akarnak nagyon pénzt beletenni, és akkor jönnek a jutalékos rendszerben dolgozó, költségeiket is maguknak kitermelni akaró reménytelenek és szerencse lovagok. Ha nem adok létbiztonságot egy értékesítőnek, amiért persze cserében lehet elvárás és ellenőrzés, akkor nem is várhatunk mást tőle, minthogy az ügyfélhez kiérve azt számolgassa, a kötési jutalékból ki fog-e jönni a havi számla, vagy a kenyér, orvosság. Ergo nem az ügyféllel, és az ügyfél problémával foglalkozik, nem neki keres megoldásokat, hanem magával lesz elfoglalva, és magának keresi általa a megoldást. Nem a értékesítési szakma az élősködő, hanem a rendszert működtetik élősködő módon azok, akiknek soha semmi köze nem volt az értékesítéshez. Az értékesítés meg az ügynökösködés nem bűn és nem az ördögtől való, hiszen naponta mindenki értékesíti magát a munkahelyén a főnökénél, a gyermeke osztályfőnökénél, otthon a családban, a fodrásznál, mindenhol, mindenki elad, csak nem szeretünk róla beszélni.

Suszter András 2016.12.01. 00:04:20

@Untermensch4: ez is egy újabb tévedés, az alkusz sosem egyforma, minden ügy és minden ügyfél más, más a megközelítése és a megoldása is, így közvetítővel nem könnyebb a banknak az értékesítés, sőt éppen több odafigyelést, nagyobb szaktudást, azaz képzettebb munkaerőt kíván meg. Csak szerencsére egyre többen nem élősködőnek tartják a profi alkuszt, tanácsadót, hanem profittermelő segítőnek, ezért a bank, vagy biztosító nem tudja kiiktatni Őket. A cégek biztosítása esetén ez különösen igaz, a biztosítók céges biztosításának több mint fele az alkuszoktól érkezik, ha nem is darabra, hanem értékre, ami azt mutatja minél nagyobb egy cég, annál biztosabb, hogy nem hülye és nem maga intézi a biztosításait. Egy cégvezető úgy tűnik tovább lát ebben a kérdésben egy magánszemélynél, de javul a tendencia, mert manapság már a személybiztosítások területén is egyre nagyobb a közvetítők szerepe (elsődlegesen ismét az alkuszra gondolok itt is, aki az ügyfelet képviseli)

Suszter András 2016.12.01. 00:09:21

@Szarvas Norbert: nagyon egyszerű a válasz a kérdésedre: sehogy, csak ha összejátszanak, de mint írtam az egy más kategória.
Az hogy egy alkusz jobban tudja menedzselni az ügyfelet, mint az önmagát, az teljesen érhető és nincs benne semmi átvágás. Ha valaki belegondol állítólag Önéletrajzot is mindenki tud írni (önmagát menedzselni), aztán ehhez képest mást sem olvasok, mint hogy hiába küldi az önéletrajzát vissza sem hívják, de még véletlenül sem venné igénybe szakember segítségét, sőt még csak azon sem gondolkoznak el, hogy vajon nem a rosszul megírt önéletrajzban van-e a hiba.

Bambano 2016.12.01. 01:20:56

@Untermensch4: két dolog: a törvényhozás úgy működik, hogy az általad lemaffiázott csoport kitalálja a koncepciót és utána ezt a koncepciót jogászok hadseregei kodifikálják. tehát de, a törvényeket jogászok hozzák. a törvényekkel nem csak az a bajom, hogy nemhogy a lóláb lóg ki, de sokszor az egész ló is, hanem jogilag is ócskák. tehát a mostani jogalkotó banda még azt sem tudja rendesen leírni, hogy hagyják már őket lopni.

másik dolog: a mostani, általad maffiának nevezett bagázs mind jogász. az elte jogi szakkör kollégiumában kötötték meg az életre szóló barátságot. persze jogásznak állástalan munkakerülő pályakezdők, egy percig nem dolgoztak jogászként, de máig nem tudom, hogy ez ront vagy javít rajtuk.

Bambano 2016.12.01. 01:27:31

@zpetal: az én agyamban idealizált jogként élő valamit nem tartom feleslegesnek. azt a szemetet, amit jogként öntenek ránk, azt igen, mert messze nem elég jók a törvények ahhoz, hogy jogot szolgáltassanak (hogy igazságot nem szolgáltatnak, abba bele se menjünk).

szívem szerint azt a jogászt (azokat a jogászokat), aki le merik írni egy törvényben, hogy a szerződő félnek joga van idiótának lenni, szívlapáttal verném fejbe. két területen futok össze gyakran azzal, hogy a tisztelt állampolgár idióta: hitelnél és távközlési hűségidőnél. ebből a másodikra törvény biztosít lehetőséget (szívlapát).

a magam részéről szívesebben élnék olyan világban, ahol a jogszabályokat matematikusok kodifikálják, a közgazdászok pedig birkát legeltetnek a réten, a legtöbb, amit egy jogász kérdez, hogy adhatom-e nagyobb kólával. a másik általam "kedvelt" népcsoport a közgazdász, aki alapvető fizikai törvényekkel (mint pl. anyagmegmaradás) nem hajlandó tisztába kerülni.

Untermensch4 2016.12.01. 07:34:19

@Suszter András: "az alkusz sosem egyforma"
Úgy értem hogy az "alkuszi" hozzáértése minden ügyfélnek más és más.
"a szakma felhigításának a problémája"
Igen, pont erről van szó. Mondhatod hogy a "pénzügyi tanácsadó" és az "igazi alkusz" nem ugyanaz de az előbbi címkével fellelhetőek mezőnyének felhígulása is ugyanúgy mindekire kihat (aki kapcsolatba kerül az érintettekkel) mint pl a tanári szakma felhígulása.

Suszter András 2016.12.01. 08:25:06

@Untermensch4: de akkor a rendszerben van a probléma, aki kitermeli vagy ilyenné teszi illetve nem szelektálja ki az alkalmatlan biztosítási közvetítőt, tanácsadót vagy akár az alkuszt, és nem maga a szakma felesleges vagy élősködő.
A multi biztosítók, bankok, egyéb szervezetk viszont nem abban érdekeltek, hogy nem kis befektetés mellett igazi szakembereket neveljenek ki vagy csábítsanak magukhoz, számokra az állandóan növekvő profit, a tömegtermelés a lényeg. Évente emelik 15-20%-al az értékesítési terveket, eszük ágában sincs vizsgálni, hogy ezeket az emelésekhez van-e még felvevő piac, és részükről technikai és személyi kiszolgáló háttér. Tömegtermelés folyik, amibe a futószalagon gyártott vagy gyorstalpalón végzett értékesítők a leghatékonyabb és legolcsóbb, valamint leggyorsabb megoldás. Ezeknek elég két hétig azt szajkózni, hogy a mi termékünk a legjobb, meg a 10-20-100 éve létező bankunk, biztosítónk a legjobb bizonyíték, hogy mi megbízhatóak és tévedhetetlenek vagyunk. Aztán jönnek a matematikailag is lehetetlen befektetési lehetőségekkel, vagy kezdenek mellébeszélni az ügyfél első kérdése után, mert már a kérdést sem értik. DE hangsúlyozom ezért azok a felelősök, akik ilyen embereket kiengednek a piacra. A törvény szabályozza, hogy a függő és független ügynököknek megfelelő végzettséggel vagy szakvizsgával, hatósági engedéllyel kell rendelkeznie és az MNB nyilvántartásban szerepelnie kell. Ehhez képest Biztosítók többnyire a szabályokat felrúgva nem regisztrálják értékestőiket az MNB-nél, nem küldik el őket hatósági vizsgára, nem ellenőrzik, hogy rendelkeznek-e az előírt feltételekkel, de még egy nyavalyás erkölcsi bizonyítványt sem kérnek le, ami szintén kötelező lenne. Azért a független közvetítők esetén, akiknek még több száz millió forint értékű szakmai felelősség biztosítással is rendelkeznie kell, jóval kisebb arányban találod az ilyen nyilvánvaló törvényszegéseket. DE ismét csak hangsúlyozom ez nem azt jelenti, hogy nincs létjogosultsága ennek a szakmának, vagy ne rendelkezne hozzáadott értékkel, ne termelne akár össznemzeti szinten is többletet a GDP-be. Még a törvényi szabályozások is adottak, csak be kellene tartatni ezeket. Lehet még embert felvenni ilyen célra a hatóságnak, és súlyos tíz, százmilliókkal büntetni azokat a biztosítókat és egyéb pénzügyi vállalkozásokat, akik nem tartják a törvényeket, és például az előírt feltételekkel nem rendelkező értékesítőket alkalmaznak. Ugyan ez a helyzet a kényszer vállalkozásokkal, a gazdaság ilyen értelemben történő kifehérítésével is. Ha jól emlékszem 2002 óta van jogi szabályozás a színlelt vagy kényszer vállalkozásokra, tehát elvben nem lehetne főállású elvárasok és munkakörülmények esetén alvállalkozói szerződésbe kényszeríteni pl, biztonsági örök, vagy a médiában dolgozó üzletkötők, biztosítási üzletkötők tízezreit vagy akár százezreit, aztán ki olvasott ilyen típusú buktákról, ellenőrzésekről, büntetésekről. Saját magam is átélhettem, amikor médiánál dolgoztam, hogy a NAV ellenőrzést tartott, és teljesen egyértelmű volt, hogy kényszer vállalkozásban voltak az üzletkötők, csak meg kellett volna kérdezni, az asztaloknál tevékenykedők nevét, majd ezek munkaszerződését kérni. Persze, hogy nem éltek a lehetőséggel, pedig volt aki még fel is hívta a figyelmüket a kényszervállalkozás tényére. Alvállalkozók számlái voltak a kezükben, aminek a hátán gyorsan lefestve, kisatírozva ugyan, de fény felé fordítva ott teljesen mértékben olvashatóan azoknak a neve, akik munkájára ezeket a számlákat kiállították, és akik ott ültek az irodában asztalaiknál az ellenőrzés alatt. Ebben az országban működik a törvénykezés, mert az csak a látszat, viszont nem működik a törvények betartatása, mert az már a valóság lenne, de ezért sem a jogalkotó, vagy a NAV munkatárs a felelős, akinek kiadják, hogy kit és miben ellenőrizzenek, nem azt bizonyítja ez sem, hogy az NAV ellenőr élősködő és ez egy felesleges szakma, ez az őket alkalmazó szervezet tehetetlenségét, alkalmatlanságát vagy adott esettben korrumpálhatóságát bizonyítja.

csárlszbrunzol 2016.12.01. 09:52:41

@Untermensch4: Arra következtetek, hogy Neked úgy en bloc a bürokráciával van gondod. Viszont ezt sajnos a fejlődés, fejlettség hozza magával. Tudom, paradox, de például csak kecsketartással nem jutottunk vona idáig. Sajnos ez van, szükséges rossz. És igen, a HR-re is szükség van. Ha nem lenne, egy cég sem tartana fenn HR-t. Márpedig minden nagyobb cégnél van, csak kisvállalkozásoknál nincs. Egyrészt, ott nem lenne rentábilis, de ami a legfontosabb, a mérete miatt nincs meg az a bonyolultsági fok, ami szükségessé tenné.

Serrin 2016.12.01. 09:54:40

@hillman.: Igen, a részletekre már nem emlékeztem.

@Advanced Flight: Akkor válasszuk ketté. A hasznos, amit írsz, vagyis pl.: bíróság helyett eljár. Az államnak olcsóbb, nekem meg gyorsabb.
Szerződésnél, ha nagyon speciális kérdés meról fül, akkor elhiszem a hasznát, de ugye 99%-ban sablonokkal lefedhető lenne minden.
Azt meg már ne hozzuk fel előnynek, hogy tanulni kell hozzá, meg pályáztatás, stb. Ezzel az erővel a sok HR-es, meg hasonló is hasznos, miközben nem.

Amúgy továbbra sem kaptam választ arra, hogy egy állami szerv számára elérhető információról (OKJ végzés bizonyítványa) miért kell közjegyzői másolat, eleve miért kell másolat, amikor egy sql-el le lehetne kérdezni, hogy "Serrinnek megvan-e ez a papír?". A büroktácia fenntartásán kívül, amiben a közjegyzők is vastagon érintettek, nincs oka.
Az ügyvédet ne keverjük ide, mert akkor fordulok hozzá, amikor szükségem van rá. Közjegyzőhöz meg akkor, amikor az a bürokrácia része, különben eszembe sem jutna.

csárlszbrunzol 2016.12.01. 09:56:37

@Suszter András: Picit feljebb is írtam, nem véletlenül van ez így. Amíg a gazdaságunk nem annyira fejlett, mint azok, ahol a szolgáltatói szektor jól megy, addig ez lesz. Másrészt meg a szektornak az elismertsége is befolyásolt a szemlélő által. Van, aki szarba nem nézi, van, aki "meg tudja becsülni". Ez utóbbiak azok, akik igénybe is szeretnék venni, mert érzik az értékét (itt most nem arról van szó, hogy az adott szolgáltatásnak nincs valós értéke).

Bobby Newmark 2016.12.01. 12:02:56

@zpetal: "Ahogy rajtuk kívül még millió más szolgáltatás is az."

Igen, csak más szolgáltatások nem sírnak tele három oldalt, hogy nem tudják eladni a szolgáltatásukat, és hogy ez a smucig köcsög lakosság hibája.

"Dehogynem, pl. a fent említett kényelmi szolgáltatás értékét máris hozzáadja a puszta bankhitelhez."

Ha tukmálni kell, akkor igazán nincsen rá igény. Nekem az összes ismerősöm, aki hitelt vett fel, megoldotta magának. Eljárt bankokba, megkereste azt a hitelt, ami neki tetszett, és elintézte a papírmunkát. Nem hitelkupec tukmálta rájuk.

"külön ingatlanközvetítő irodák vannak"

Ingatlanközvetítőről egy szót nem szóltam.

"a magyar termékek/szolgáltatások elég jelentős részéről elmondható."

Van, ami eladható. Audi, Mercedes, ezek beszállítói, móvári fogorvos hordák, IT, tervezés. A "pénzügyi tanácsadás" meg nem. De belföldön sem nagyon.

"(ha nem te vetted fel, akkor valahol valaki más). "

Közkeletű tévhit. A hitelpénz addig hitelpénz csak, amíg valaki munkát nem tesz mögé. Amint a hitelpénz átkerül az elvégzett munkám ellenértékeként az én zsebembe, megszűnik hitelpénz lenni, valós pénzzé válik. A hitel a jövőben elvégzett munka, legyártott termék, eladott szolgáltatás.

"csak valamilyen elosztás"

Nem. Van, ami mögött valós érték van. A nyugdíj meg a segély az csak elosztás, semmiért járó pénz, amit mások termeltek meg. A közigazgatás némileg átmenet, mert "csinált" feladatokat végző szolgáltatás, sűrűn vitatható, hogy szükség van-e rá valójában, vagy csak vízfej, hogy a jóelvtárs pártkatonákat ki lehessen fizetni adópénzből. Az értékteremtő munka ára meg nem elosztás, ott kereslet és kínálat van.

"vannak olyanok, akiknek igényük van a szolgáltatásaikra"

A poszt leginkább rinya azon, hogy NINCS rájuk igény, hogy havonta csak négy emberre tudja rátukmálni a szolgáltatását, 2-3-re meg nem sikerül.

"Persze hogy előny, a semmirekellő ügynökök is megtakarítják/elköltik a megkapott pénzüket itthon, ezzel is segítik a gazdaság működését."

A drogdílerek meg a stricik is, azt meg mégsem szeretjük valamiért. Pedig azok még ráadásul valós igényt is elégítenek ki.

" És a gazdaságban gyakorlatilag minden folyamat a bank által előállított hitelpénz újraelosztása. "

Akarod mondani a hitelpénz realizálása, érték teremtése a fiktív pénz mögé.

Mindenesetre ezek a fentiek itt mind nem változtatnak a posztnak azon a tényein, hogy:
-azon rinyál, hogy dolgoznia kell
-egy hét alatt akarja megkeresni a havi megélhetését, és puffog, hogy nem megy
-NEM VÉGZI EL A MUNKÁJÁT, nem pénzügyi tanácsot ad, hanem a bankot szolgálja ki
-nem vállal felelősséget a munkájáért
-gyakorlatilag felesleges, amit csinál, lásd "szar hitelt bárki fel tud venni", vs "legjobb szándék ellenére elromlik", csak ugye pénzügyi tanácsadóval a szar hitel még egy százassal drágább is
-és még neki áll feljebb, hogy az emberek smucigok.

Mindez, amit fejtegettél, ezen istentelenül picsára tenyérbemászó hozzáállás megítélésén egy hajszálnyit nem változtat.

Bobby Newmark 2016.12.01. 12:12:04

@Suszter András: Na most ez tök jó lenne, ha így működne, de ott a poszt, ami sorra hozza a kifogásokat, hogy miért is van az rendben, hogy az ügyfél végül megszívja, és hogy ebben neki miért nincs is egy szemernyi felelőssége sem. Meg hogy hát mit tud csinálni, ha a bankok lebeszélik bizonyos konstrukciókról, és nyomatják a szar hitelt.

A poszter egyértelműen nem az a pénzügyi tanácsadó, amiről te beszélsz, hanem a bankokat szolgai módon és gerinctelenül kiszolgáló hitelkupec. Ezek után kurvára nem értem, miért van azon kiakadva, ha nem kell senkinek a "szolgáltatása", és élősködőnek nézik.

Advanced Flight 2016.12.01. 13:10:52

@Serrin: " egy állami szerv számára elérhető információról (OKJ végzés bizonyítványa) miért kell közjegyzői másolat, eleve miért kell másolat, amikor egy sql-el le lehetne kérdezni, hogy "Serrinnek megvan-e ez a papír?".

Ez valóban fasság, de nyugodj meg afelől, hogy a közjegyzőknek nem ebben a 2000 Ft-ban van a biznisz.

"Azt meg már ne hozzuk fel előnynek, hogy tanulni kell hozzá, meg pályáztatás, stb. "
Nem hoztam fel a tanulást előnynek. Az az előny, hogy a közjegyzőből kevés van, sokkal többet kockáztat, sokkal jobban szem előtt van. Ügyvéd bármilyen szakvizsgázott jogász lehet 1 év gyakorlat után, nincs létszámlimit.

"Az ügyvédet ne keverjük ide, mert akkor fordulok hozzá, amikor szükségem van rá. Közjegyzőhöz meg akkor, amikor az a bürokrácia része, különben eszembe sem jutna. "

Rengeteg olyan jogügylet van, amit a közjegyző is megcsinál neked, uúgy, mint az ügyvéd, csak éppen sokkal jobban (lp. pl. az említett közjegyzői okirat). Csak ez nagyon nincs benne a köztudatban, de ha pl. akarsz venni egy lakást, nyugodtan megcsináltathatod az adásvételit közjegyzővel, akinek még ráadásul egy korlátozott SZL-hozzáférése is van, tehát helyből lecsekkolja, hogy nem egy hamis személyivel akar-e átbaszni az eladó és kihúzni a zsebedből 20-30 millát. Egyébként még az is az előnyük, hogy - épp a szigorú szakmai és törvényi kontroll miatt - sokkal magasabb színvonalon teljesítenek, mint egy átlag ügyvéd. Bőven van összehasonlítási alapom.

Untermensch4 2016.12.01. 19:23:45

@Suszter András: "DE ismét csak hangsúlyozom ez nem azt jelenti, hogy nincs létjogosultsága ennek a szakmának, vagy ne rendelkezne hozzáadott értékkel, ne termelne akár össznemzeti szinten is többletet a GDP-be"
Sztem abban egyetértünk hogy az a kategória akit "igazi alkusznak" nevezel (képzettséggel és felelősségbiztosítással) valóban jelentős hozzáadott értéket termel. Hasonlóan más területekhez, ha nem ért hozzá az ember akkor nagyon megéri megfizetni vkit aki ért hozzá.

Untermensch4 2016.12.01. 19:34:04

@csárlszbrunzol: Pontosabban a rosszul működő bürokráciával és joggyártással van bajom. Időnket és pénzünket rabolja.
Egy kevéssé ismert* példa, a 6/1980. (I.25.) ÉVM-KPM együttes rendelet megszüntetése, "EU-s jogharmonizáció" felkiáltással. 2009 óta nem sikerült harmonizálgatni de legalább látszik hogy sokat vajúdtak a hegyek.

* ha az érintwettek nagy számban szereznének tudomást a dologról és vki aljas demagóg módon a netadó-zavargás 2.0-t próbálná elindítani, az érdekes lenne. 20kg-os monitorokkal nem nagy kárt lehet tenni egy pártszékházban, de 10+ tonnás markolókkal... :)

Reactor 2021.03.07. 23:45:11

Ezek leginkább kamuszakmások - nem teremtenek értéket, nem állítanak elő semennyi GDP-t, a fizetésük mégis háromszor akkora, mint egy átlagmelósé, emellett pedig nem is őszinték az ügyféllel. Mi a garancia arra, hogy egy ingatlancsal...izé, közvetítő, pénzügyi tanácsadó vagy más ilyen kamuszakmás nem olyasmire akar rábeszélni engem, ami neki éppen nagyon jó, de nekem már kevésbé? Ki garantálja, hogy ha üzletet kötünk, akkor valóban törődni is fog velem és a pénzügyeimmel, nemcsak addig kellek neki, amíg ott nincs az aláírásom a szerződésen?
Ja, hogy senki? Akkor szerintem ennyit róluk. Párhuzamba állítani ezeket a túlfizetett senkiket az autószerelőkkel, pékekkel komoly sértés az autószerelőkre, pékekre nézve.

@VT Man: És ezt miért is kéne jóval a minimábér fölötti fizetéssel honorálni?

@room_101: Azt sírják vissza, barátom, hogy nem lehetett akkor kéz alatt, zsebbe csúsztatva eltüntetni milliókat. És akit rajtakaptak ilyenen, helyből teljes vagyonelkobzást kapott, nem pedig megkeni a bírót, és egy vizelésnyi idő után már mehet is hazafele a fogdából.

@Jehuda: Az ügyvéd is tehet róla vastagon - minek ment ilyen pályára,amikor már a 90-es években kidurrant a jogász-közgazdász lufi. Annakelőtte ugye mindkettőből iszonyú hiány volt, az egyetemek ontották magukból a frissen végzett jogászokat és közgazdászokat. 5-6 éven belül meg is szűnt a hiány, a továbbtanulók erről viszont nem vettek tudomást, az egyetemek szintén nem, továbbra is ontották magukból őket. Eredmény: telítődött a piac, a döntő többség nem kap munkát, vagy csak nyomorúságos fizetésért. Paragrafuskergetés helyett talán megtanulhatna programozni. Picivel hasznosabb munka, mint legalja bűnözőket védeni, és többet is ér.

@axelczar: A profival meg az a gond, hogy közöttük is lehet simán haszonleső, rosszindulatú. Ráadásul mivel profi, átbaszni is profin tud, az életbe rá nem bizonyítod bíróság előtt, hogy ő minden baj okozója. Gyakran rá se tudsz jönni magadtól.

@: Kár. Pedig valamiért ezeken a helyeken él a legkevesebb kártékony, másokat lehúzó, madárnak néző, vérszopó kamuszakmás. Nem kell sumákolni, átbaszni másokat, és akkor senki nem ereszt beléd egy tár kilenc miliméterest. See how it workz?
süti beállítások módosítása