Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Van a liberálisoknak jövője Magyarországon? Mi lesz a középosztállyal?

2016. október 31. - Szarvas Norbert

milord.jpg

A napokban lehetett olvasni, hogy Magyarországon gyakorlatilag szélesedik a szakadék a gazdagok és szegények között. A jómódúak, azaz se nem gazdagok, se nem szegények kihalóban vannak, ami azért nagyon ciki, mert a demokrácia alapja a stabil és népes középréteg. A matek sajnos alátámaszt minden félelmet ezzel kapcsolatban.

Miért fontos a középréteg egy békés demokráciában? 

A nagyon gazdagok sosincsenek nagyon sokan, viszont az ország, ahol a gazdagok tovább gazdagodnak a szegények javára, ott ez a kevés ember birtokolja a vagyont és a hatalmat. Kialakul a diktatúra.

Ebből következik, hogy az egyre népesebb szegény tábornak egyre kevesebb vagyon és hatalom jut. Ráadásul egy ponton túl egyre inkább rabszolgának érzik magukat. Reménytelenségükben (mint ahogy az elmúlt évszázadokban) előbb vagy utóbb szabadságharcba kezdenek. 

Az eltorzult "istenképpel" rendelkező úrizáló rétegnek egyre kevésbé fontos az oktatás, a fejlődés és az esélyegyenlőség. Kizárólag a saját hatalmának és annak utódlásának él és a rendszert eszerint alakítja. 

A szegények egyre rosszabb oktatásban részesülnek, egyre kevésbé képesek átlátni a valódi folyamatokat. Amíg a demokrácia nevezetű színjátékban vagyunk, addig a szegény réteget mindig könnyű lesz megvezetni, hiszen azt kell számukra ígérni, ami megoldás a rövidtávú (megélhetési) problémákra. 

Egy erős középréteg feladata a demokráciában az egyensúly fenntartása. Leginkább ők tudják megakadályozni, hogy a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak legyenek. Hogy miért? A legegyszerűbb magyarázat erre: mert ez az érdeke ennek a társadalmi rétegnek. 

Már kezdtem megemészteni a helyzetet, amikor megtaláltam a magyar középréteg egy részét, akik a jövő gerincét adják, de még nem is tudnak róla! 

Középréteg 1

A legkézenfekvőbb részcsoportja ennek a rétegnek a külföldre "elmenekült" honfitársaink. Azok a mai fiatalok, akik elmentek egy jobb élet reményében és meg is találták valamilyen formában azt. Egy barátommal filozofáltunk ezzel kapcsolatban, amikor feltette nekem a kérdést: "Hiszel te még abban, hogy itt jobb lesz valami"?

Mivel nem akarok külföldre menekülni, ezért szakmai kötességem hinni a szebb jövőben. Ettől függetlenül egy sokkal kézenfekvőbb választ is tudtam adni, egy elméletet. Az elmélet alapja a bumeráng hatás, azaz elmegy-visszajön. Azt gondolom, hogy a magyar társadalom olyan mélyen szenved saját maga által generált történelmi tragédiában, kishitűségben és reménytelenségben, hogy ezt belülről nem tudjuk megváltoztatni. Mintha a magyar génálományába ivódott volna a tehetetlenség és közöny, a rövidlátó gondolkodásmód. 

Itt már messze nem elég az internet adta információszabadság és a "nyugat" olvasása. A nyugatot meg kell élnie a magyaroknak ahhoz, hogy megváltozzon a szemléletmód. A személetmód váltásnak a hírnökei pedig egyértelműen azok a mai fiatalok, akik külföldre mennek. Talán még az sem fontos, hogy hazaköltözzenek. Elég ha beszélnek Facebookon, telefonon...stb a barátaikkal, rokonaikkal, és közvetítik saját tapasztalataikat. Minél többen közvetítik ugyanazt a "máshogyan is lehet élni" életérzést, annál több itthon maradt emberben indul meg a gondolatnak a csírája, a változás. 

Ahány elemzést olvasok mostanában, mindig a pénzről szól minden. A középréteget a pénz mértékegységével akarják jellemezni. Pedig a középréteg mértékegysége a gondolkodásmód, a világnézet. Ha ez változik és erősödik, akkor a pénz valójában egy másodlagos forrás. 

Középréteg 2

 

Én a pénzt is felfedeztem. Most leginkább Budapestről és környékéről szeretnék beszélni, mert ezt ismerem a legjobban. Kezdjük a legelején. Sajnos-nem sajnos, de számomra a családom nem tud biztosítani 1-2-3 lakást, annak bérleti díjait vagy valami komolyabb családi vagyont. Ahhoz, hogy nekem legyen három lakásom, sokkal komolyabb munkát kell végeznem. 

Tegyük fel, hogy 3 átlagos lakás Budapesten 3x15M forintba kerül, azaz 45 millió forint azonnali vagyont jelent, amit albérletbe kiadva havi 3x70.000 forint bevételt garantálhat (most egy átlagot nééztem, és nem a mai ingatlanboom hatásait, mert ennek egyszer vége lesz: erről itt írtam Klikk).

Tételezzük fel, hogy a középréteg anyagi jellemzője a 3 saját lakás vagy havi fix 500.000 forint jövedelem. Ha én a középréteghez szeretnék tartozni, akkor 0-ról építkezve el kell érnem a 3 lakást vagy azzal megegyező vagyont (45M forint). A probléma az, hogy ezt akkor is nagyon nehéz lenne elérni, ha nettó 400.000 forintos jövedelem mellett, havi 100.000 forintot raknék félre. Pontosan 450 hónap, azaz 37,5 évig tartana mindenféle kamat és befektetés nélkül ezt a vagyont összehoznom a párnám alatt. 

Tegye fel a kezét, aki kedvet kapott ehhez!

Persze be lehet fektetni, lehet ingatlanár nyereséget vagy árfolyamnyereséget is elérni, de most picit tegyük félre a Wall Street farkasait...

Ehhez képest a héten már nem az első olyan ember jött velem szemben (és amúgy évek óta ez a tendencia), aki még 30 alatt van, megkeres havi 2-300.000 forintot és királyok nyugalmával éli mindennapjait. UGYANIS! Ma még élnek a szülők, a nagyszülők, akik igen komoly ingatlanvagyonon ülnek. Lassan elérkezünk a Baby Boom generáció lezárásához (azért még van pár évünk, nem akarok senkit temetni!), akik pont az a takarékoskodó generáció volt, akik a 80-90-es években egy tál rizsért kapták az önkormányzati lakásokat, amik aztán ma már az akkori értéknek a 20-30-40x-esét érik. Van, akinek több "jó" lakásra is futott.

Tudod, ezek azok a "lenézett" polgári-cseléd lakások, amiket ma Budapesten aranyárban mérnek...

Szóval adott az a réteg, akiknek a nagyszülei, szülei 2-3-4 ingatlant tudtak megszerezni életük során és egyenesági öröklés mentén idővel megkapja. Így azért könnyű élni, amikor ott van mögötted a biztonsági háló és pontosan tudod, hogy akármit csinálsz az életben, előbb-utóbb komoly vagyonod lesz...

Ráadásul jellemzően ezek a fiatalok az albérletbe kiadott lakások bérleti díjából igen komolyan részesülnek. Nem egy olyan embert ismerek, aki a kiadott lakások albérleti díját szülői támogatásként (családalapítás, életkezdés..hívd aminek akarod) odaadja. Így mi történik?

A havi rendszeres jövedelem (a példa szerint) havi 2-300.000 forintról hirtelen megugrik 500.000+-ra az albérleti díjak miatt, miközben ingatlanvagyonban is ott csücsülnek a tízmilliók, mint biztonsági háló. 

Hadd szemléltessem neked a hátország nélküli és hátországgal rendelkező 20 éves gyereknek az életpálya modelljét:

kepernyofoto_2016-10-31_16_48_22.png

A képen azt láthatod, hogy nulláról átlag feletti jövedelemmel(havi 100.000 forintot tud félretenni Példa Péter) kizárólag banki jelzáloghitellel lehet esélyünk ingatlanvagyont felhalmozni, ha nem akarunk a start mezőn várni 10-15 évet, amíg az első lakásra az önerő összegyűlik, ami már csak azért is problémás, mivel:

gondolj bele, hogy 15 évvel ezelőtt félretetted a havi  (KSH átlagos) fizetésed 20%-át, ami nagyjából 20 ezer forint volt. 15 évvel később összegyűlt (ha nem emelted, és jellemzően nem szokták emelni az összeget) 3,6M forint+ kamatok. Ebből 15 évvel ezelőtt a tervek szerint tudtál volna lakást venni, de ma már önerőre is kevés...

Azt fogod kiolvasni ebből a képből, hogy a vagyont Példa Péter esetében mindig a hitel előzi meg, miután ki lett az egyik hitel fizetve, máris újat kell felvenni, hogy a következő lakáscél is megvalósulhasson. 

[Hangsúly!] itt most egy folyamatot és gondolatmenetet szeretnék bemutatni, amit nem bonyolítanék túl kamatokkal, THM-mel, TKM-el, jelenértékszámítással, inflációval és még 50 tényezővel, amit figyelembe kellene venni. Továbbá nem veszem figyelembe, hogy az évek előre haladtával a reáljövedelem nagyobb részét tudja félretenni Példa Péter, mint a legelején.

kepernyofoto_2016-10-31_18_19_32.png

A második grafikonon azt láthatod, hogy a Példa Jánosnak nyugodt háttérországa volt, hiszen a családja megteremtette neki a magyar középosztálybeli jövőt annak ellenére, hogy az átlagosnál csak picit keresett jobban. Ez egy "mi lenne, ha megvédte volna a családi vagyont és mindent visszaforgatott volna" elmélet, ami a valóságban azért nem ennyire egyszerű és szép. Viszont a lehetőség adott...

Ha egy dolgot jegyzel meg ebből a két grafikonból, akkor ez legyen az:

Példa Péter amíg a hiteleit fizette, addig Példa János a vagyonát...

És mennyien vannak jelenleg ebben az élethelyzetben? Ha hiszed, ha nem, de ők lesznek a jövő magyar középosztálya. Persze ez még édes kevés, ha az örökölt pénz mellé megmarad a régi gondolkodásmód. Ezért ez az "örökölt" generáció egy újabb csendes generáció lehet ebben a szerepkörben, akiknek egyetlen feladatuk belenevelni a gyermekeikbe a középosztálybeliséget. 

Jelen pillanatba mintha bele lenne kódolva az ország társadalmi szerekeztébe, hogy az igazi változás, az igazi rendszerváltás 10-15 év múlva kezdődik el...

 

 ►►►►

Ha kérdésed van nyugdíjjal, gyerekprogrammal kapcsolatban vagy cselekedni szeretnél, akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

� Ajándék lakástakarék választó 

Klikk

Itt találsz meg minket:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr9611918033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.01. 07:04:51

A liberalizmusnak sehol sincs jövője. Ez az eszmerendszer már hazájában, nyugaton is bukásra áll.

pedoatya 2016.11.01. 07:24:41

A liberalizmus jövőjét,itt nálunk,hosszú,hosszú időre elintézték ,a liberális elődök(SZDSZ).

nemecsekerno_007 2016.11.01. 11:57:25

Nálunk nagyjából a 3 millió nyugdíjas a középosztály.

röf 2016.11.01. 12:02:59

Egy. Hagyjuk már ezt a mantrát, hogy a jobb megélhetés reményében elmenekült innen félmillió lángész....
Kettő. A liberális "demokrácia" nem más, mint a pofátlan szabadrablás intézményesített lehetővé tétele.
Nem kérjük.

hidroponi 2016.11.01. 12:08:45

kádár népe csak az elnyomást szereti..és a mindenkori hatalom seggének nyalását.

chrisred 2016.11.01. 12:42:57

A problémafelvetés nagyon jó, a fogalmi meghatározásokban van zavar. Aki örökségből teremti meg az életmódjának alapjait, az nem a polgári középosztály, hanem a történelmi fogalmak alapján az úri réteg, a dzsentrik, kulákok, attól függően, mikor és hol hogyan hívták őket. Velük szemben (nem véletlenül fogalmazok így) állnak azok a tárasadalomnak azok a rétegei (iparosok, kereskedők, közhivatalnokok), akik valóban a saját karrierjükkel teremtik meg a helyzetüket a társadalmon belül. Az örökölt helyzet kiváltsága a magyar társadalomban fél évszázados hagyomány, lényegében a Tripartitum óta nyertesekre és vesztesekre osztja az országot. És ahány rendszer és hatalom jött Magyarországon, mindegyik elsősorban azzal foglalkozott, hogy megteremtse a maga kiváltságos elitjét, és a partvonal mögé szorította azokat, akikből a polgári középosztály kialakulhatott volna.

Netuddki. 2016.11.01. 12:44:04

@röf: Az a helyzet te balfasz tolvajfidesztroll, hogy nemcsak a lángészek menekültek el tőlünk nyugatabbra. Lassan nem lesz aki megtermelje a magadfajta tolvajok átlag feletti életszínvonalát. Akkor fogok majd röhögni ha egymás torkának estek...

röf 2016.11.01. 13:13:33

@Tibi !:
Kedves Tibike, ez a kimenekülés csak az ötlettelen, sivár ellenzék utolsó szalmaszála....
Jól elvan ez az ország az ingyenélő életművészek nélkül is, épp elég baj, hogy Angliából a jelek szerint visszabsszák őket a nyakunkba...

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.01. 13:29:33

@röf: az ingyenélő életművészek itt maradnak. A pártod, ti is, a nyuggerek is. És láthatóan nincs jól az ország, hiszen egyre durvább a munkaerőhiány. Az angliában élők max váltanak más országra, de ne hidd, hogy erre a komcsi szeméttelepre visszajönnének...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.11.01. 13:33:30

Nem szívesen mondom ezt, de nincs. A liberálisok klasszikus hátországa a középosztály, illetve köznemesség. Magyarországon az utóbbit ugyebár eltörölték, az előbb pedig összeomlott, mielőtt létrejött volna.
Nem akarok nagyon károgni, de a külföldre távozottak nagyobbik része nem fog hazajönni. Nem is a pénz miatt, hanem mert aki egyszer megtapasztalta a szabadságot, az nem szívesen jön vissza egy olyan országba, ami egyre inkább valamelyik isztánra hasonlít. És, ha a kormányzati légkört esetleg nem találná elég fojtogatónak, akkor itt van rögtön a szervilis trollsereg, amitől bárki felteszi magában a kérdést, hogy ezek közt akar-e élni.

De rátérve a pénzre. Való igaz, hogy akinek több pénze van, az gyorsabban tud még többet szerezni, viszont én nem koncentrálnék ennyire az ingatlanokra. A magyar demográfia miatt az ingatlan nem fogja tudni hosszú távon garantálni a megélhetést. A most legnépesebb korosztály, a Ratkó-korosztály a 60-as évei közepén jár. Kb. 10-15 éven belül tömegesen jelennek meg az üresen álló ingatlanok a piacon. És mivel addigra a második Ratkó-hullám is 50 felett lesz, ezért feltételezhető, hogy ők már rendelkeznek lakással, ezért nem fognak megjelenni sem, mint vásárlók, sem, mint bérlők. A harmadik hullám mostanában születik, de elég lapos és 10-15 év múlva még nem jelennek meg mint vásárlók, vagy bérlők. Hacsak nem kell tömegével lebontani az ingatlanokat, akkor 10-15 év múlva iszonyú túlkínálat lesz mind eladó, mind kiadó lakásból.

Zsuzsi25 2016.11.01. 14:13:19

@röf: Mint szakmaban dolgozo HR-es! Nincs munkaero. Ott sem ahol megfizetik!

nemecsekerno_007 2016.11.01. 14:14:30

@fidesz maszop dk egykutya: "az ingyenélő életművészek itt maradnak...."

Valóban itt maradnak az életművészek és közpénzből élve fikázzák a hatalmon lévő "életművészeket" a demokrácia, a szólásszabadság és a jogállam nevében. És ezzel akarják leváltani a kormányt :) Ja persze, én meg hülye vagyok. Meg az emberek is.
Nem olyan hülyék az emberek mint ahogy azt néhány felkent személy gondolja :)
De ez úgyis fog látszani a 2018-as választási eredményeken :)

czjanos 2016.11.01. 14:32:19

@chrisred: Arról nem is beszélve, hogy ki kell halni az örökhagyónak ahhoz, hogy a csemete a "középosztályba" kerülhessen. Megint egy ék a generációk közé.

legvidámabb holokauszttagadó 2016.11.01. 14:46:42

"Van a liberálisoknak jövője Magyarországon? "

NINCS ES NEM IS LESZ !!!!!!!!!!!!!
2018-BAN EGY UJABB KETHARMADDAL, VEGLEG LESZAMOLUNK VELUK.

röf 2016.11.01. 14:50:54

@Zsuzsi25:
Hát mondjuk a HR-reseket -ne haragudj- én nem is alkalmaznám.
Nem tekintem olyan szakmának, ami kifizetődő akár a munkaadónak, akár a munkavállalónak.

Szalay Miklós 2016.11.01. 15:08:19

Emberek: nehéz, de tényleg elképzelhetetlen volna megállni középen?

Amúgy akit kicsit közelebbről érdekelne a politikai (és gazdasági) bal- és jobboldal mibenléte, az ezt nézze meg:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid073

(A legfelső sor a kép tetején, "Bal oldal - Jobb oldal". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Érdekes lehet továbbá a Demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól szóló rész is.

2016.11.01. 15:31:44

@Lord_Valdez:

Ott a nagy piros pont!
Minden sorával egyetértek.

@Zsuzsi25:
Én azért a HR-s "szakmára" nem lennék büszke.
Dolgozom egy komoly egyetem kiszolgálórészlegén.
Történt, hogy munkaidő módosítást vezettek be - értsd: megszakítás nélküli munkarend -, ellenben továbbra is az általános munkarend szerint fizetik a havi bért. Mondok: Ez így, ebben a formában nem lesz jó, mert munkaidőkeret kellene, meg kinevezés módosítás etc. etc. (Ezt gondolom/remélem érteni tetszik). De nem! És a Humánerőforrás Igazgatója sem érti!
Kérdés: Ha ebben a beosztásban nem áll a helyzet magaslatán egy vezető, akkor mit várhatunk a HR-osztály többi dolgozójától?

@röf
Az a helyzet, hogy Ő legalább nem kezdett háttal mondatot.
Azaz valószínűleg többet ért - legalább - a helyesírásról és a szórendről.

Ennyi.

midnight coder 2016.11.01. 15:33:25

@röf: Nem. Először is, nem kimenekülés, hanem kivándorlás. Ami azért következik be, mert kinn kb. 4x annyit kaphatsz ugyanazért a melóért mint itt. És igen, az értékes, fiatal, képzett, nyelveket beszélő fiatalok mentek ki. De ez a különbség a Kádár-rendszer fennállása óta folyamatosan megvolt, nem volt ott jobb a helyzet a szoci időszakokban sem, sőt. A különbség az, hogy ma már több a lehetőség, és főleg több az információ azoknak akik a távozás mellett döntenek.
Az persze egy másik kérdés, hogy ez a magas bérszint Nyugaton mennyi ideig lesz még fenntartható. Őszintén szólva én kétlem, hogy túl sokáig.

midnight coder 2016.11.01. 15:35:15

@Lord_Valdez: Addigra valószínűleg tömegesen fognak érkezni a mostani Nyugat-Európából a tehetősebb polgárok akik már érzik hogy hamarosan csúnya dolgok várhatók arra.

Brix 2016.11.01. 15:42:29

Három, értékes ingatlan birtoklása, már nem is a középréteg jellemzője, hanem a jómódúaké...Nyugaton màs a helyzet, ott több szàz év volt a vagyonfelhalmozàsra. A nagy probléma nàlunk, hogy nem készült vagyonleltàr a privatizàciókor és azóta is folyik egy szűk , sok esetben politikàhoz köthető réteg korlàt nélküli meggazdagodàsa...A többi ember azért vagyontalan, mert anno nem kaptak sem a privatizàciós vagyonból, de nem tudtak ingatlanokat sem szerezni, mert a gazdagok felvàsàroltak mindent előlük...Manapsàg, is a spekulatív tőke hajtja fel az ingatlanok àrait, így hiàba emelkednek a bérek, ha mellette 30-40%-al emelkednek a reàl vagyontàrgyak àrai ( nem csak az ingatlanoké...) Ezt a folyamatot màr Cantillon is leírta...A tàrsadalom többsége így a gazdagok és a bankok rabszolgàja lesz, miközben kénytelen elnézni, hogy szakmunkàs végzettségű gàzszerelők milliàrdokat vesznek el az àllami pénzekből! Ezek a fő bajok, nem az àllamforma megnevezése...A tàrsadalom azért van vàlsàgban ,mert hiànyzik a széleskörű kistulajdonosi réteg az orszàgban. Szabadsàg meg nincs tulajdon nélkül! De , az egész vilàgon leginkàbb azért vannak rendszerszintű problémàk , mert hiànyzik vagy megroppant a polgàri réteg...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.11.01. 15:42:50

@midnight coder:
Nem tudnak annyira csúnyák lenni, hogy Magyarisztán alternatívája legyen a Német Szövetségi Köztársaságnak.

Brix 2016.11.01. 15:51:34

@midnight coder: A nyugati , szociàlis piacgazdasàgnak nevezett rendszer is , végnapjait éli, ugyanis a nyitott hatàrok, nem léteznek együtt a jóléti rendszerrel. Màsrészt , évi 80 millió új potenciàlis munkaerővel gyarapszik a Föld lakossàga, holott a modern gazdasàg màr nem a munkaintenzív gazdasàgra épül...Egyre nagyobb lesz a migràciós nyomàs a nyugati àllamokon, de külső, bérnyomàs is.

röf 2016.11.01. 16:08:46

@Látens Inszinuáció:
Ne röhögtess... a helyesírásomat kritizálod?
Írod:
"Azaz valószínűleg többet ért - legalább - a helyesírásról és a szórendről."
Ennek nincs értelme :)

Ma Baker 2016.11.01. 16:12:48

Kár, hogy pont a libsi, szoci kormányok manipulálnak segélypolitikával, amivel a sokat emlegetett fűnyíró elv alapján kivégzik a középosztályt és ingyenpénzt pumpál a szegény rétegbe, hogy újrateremtse önmagát.
Ennek a vége természetesen a kollektív elszegényedés, nem valami liberális középosztályos felemelkedés.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.01. 16:30:05

@nemecsekerno_007: közpénzből fikázni a hatalmat? Miről beszélsz "elvtárs"? Már a nem közpénzből hatalmat fikázókat is elkaszálják, nemhogy a közpénzből élőket...

"Nem olyan hülyék az emberek mint ahogy azt néhány felkent személy gondolja :)
De ez úgyis fog látszani a 2018-as választási eredményeken"

LOL ironikus hogy ezt írod, mert a választási eredményeken pont az látszik, hogy az emberek olyan segghülyék, hogy csoda hogy életben tudnak maradni. Hát minden 4. évben visszaszavazzák a komcsikat.

nemecsekerno_007 2016.11.01. 16:47:23

@fidesz maszop dk egykutya: "közpénzből fikázni a hatalmat? Miről beszélsz "elvtárs"?..."

A nem közpénzből fikázókat a piac kaszálja el és nem a hatalom. Aki meg üres zsebbel veri a nyálát, az sikeres ember nem lehet. Dehát ilyen ez a pop-szakma.

"LOL ironikus hogy ezt írod, mert a választási eredményeken pont az látszik, hogy az emberek olyan segghülyék..."

A választásokon kb. a szavazatra jogosultak 40%-a vesz részt. A "maradék" 60% nem hülye, azért se tudja megszólítani őket az ellenzék. De nézd nyugodtan hülyének az embereket ha neked úgy könnyebb.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.01. 16:53:44

@nemecsekerno_007: "elvtárs" ne próbáld összekeverni a hatalmat a piaccal.

A választásokon résztvevő 40% többsége hülye mint a segg, legalább is a fidesz és a maszop, és dk szavazók, bár van köztük egy remélhetőleg szűkös igazi szar ember réteg.
A 60% is hülye, hogy nem szavaz a komcsik ellen.

élhetetlen 2016.11.01. 17:23:50

@Lord_Valdez: „a külföldre távozottak nagyobbik része nem fog hazajönni.”, és az ingatlan. Nem arról beszélek, hogy az ingatlanból meg lehet-e élni, hanem arról, hogy diplomás, fiatal pár mit tud kezdeni a jó fizetésével. Semmit. Most nem statisztika, nem jövőkutatás, csak az ismerőseim közül. Kik nem mennek el, vagy kik jönnek vissza. Visszajött a német országban doktorált srác, mert várta egy rózsavölgyi kétszintes kis villa a szülei melletti telken. Nem kell rá gyűjteni, annyit keres, hogy fenntartsa. Szegényebb ismerős, miután kifizették a saját lakásuk részleteit, ami 35 évvel ezelőtt egy vállalati támogatással épült, befizettek egy kislakásra, két gyerek, hogy majd amelyiknek kell. Aki itthon maradt, a beugró felét kifizette a testvérének, fizeti a részleteket, a másik gyerek, ha hazajönne, már a szülők lakása két kisebbre cserélhető. De egy szál bugyiban 20 évesen, nem tudod megoldani itthon az életkezdést, családalapítást, akár évente másik bérlakásba költözéssel, mert a bérbeadásnak sincs meg a kultúrája. A másik, hogy hogyan gondoskodj az öt éves gyereked jövőjéről. Bankban gyűjtesz 0 %-os kamattal? Tőzsdézel, és elbukod? Azt a tizenöt év múlva fillérekért árult lakást meg majd megveszik a szülők a 10 éves gyereküknek. De nem biztos, hogy igazam van.

nemecsekerno_007 2016.11.01. 17:23:52

@fidesz maszop dk egykutya:

Ámen. Látom egyszerű a világképed. Boldogok a heringek. :)

élhetetlen 2016.11.01. 17:42:11

@czjanos: Nem kell kihalni. Volt egyszer itt egy olyan rendszer, még harmincöt éve is működött, hogy adott cégek támogattak valamilyen társasházi építkezést. Ennek a részleteit már kifizették, és befizettek a gyereknek valami kis, induló lakásra. Nekem is vettek a szüleim 23 éves koromban egy lakást, és még így is összejött az (az átírási illeték drasztikus volt, részletre is sok), hogy fejlesztő mérnökként 2800 ft volt a fizetésem, és 2700 a törlesztő egy évig. Takarítottam is a titkárnőnk házának a lépcsőházát. De szülői segítség nélkül ez sem lett volna, és a szülői segítség most is kell az induláshoz , és ezt meg lehet adni meghalás nélkül is.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.01. 17:54:27

@nemecsekerno_007: az enyém nem egyszerű, ezért sem tudok közétek tartozni. Ezt magyarázhatod bárhogy, aki ma komcsikra szavaz az hülye, vagy szar ember, vagy mindkettő. Ez elég egyszerű :)

nemecsekerno_007 2016.11.01. 19:13:23

@fidesz maszop dk egykutya: Boldogok a heringek.

Bár te nem tűnsz annak. Biztos te vagy a kivétel ami erősíti a szabályt.

Gery87 2016.11.02. 12:44:07

"Egy erős középréteg feladata a demokráciában az egyensúly fenntartása. Leginkább ők tudják megakadályozni, hogy a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak legyenek. Hogy miért? A legegyszerűbb magyarázat erre: mert ez az érdeke ennek a társadalmi rétegnek. "

Régen ez talán így volt, sőt elvileg talán ma is lehetne így, de sajnos már elmúltak azok az idők amikor a "polgárság" a középosztály valóban műveltebb, okosabb és előrelátóbb volt mint más csoportok!
Ma többségük csupán tehetősebb...de nem okosabb, pláne nem előrelátóbb.
Ugyanolyan fogyasztói birkák mint más csoportok.

Csak őket nem az ingyenebéddel lehet hülyíteni és terelni (bár az alapjövedelem egy értelmiségiektől jött ökörség) hanem a tolerancia álarcába bújtatott gyűlöletkampányokkal, kisebbségi és buzi lobbival meg egyéb trendi baromsággal.

Az internet korában pedig nincsenek se jobban se rosszabbul tájékoztatva mint mások....és úgyanúgy élnek ezzel az információ dömpinggel mint mások: faszbukoznak és macskásvideókat néznek meg celebeket.
Kiemelni ma egy csoportot "osztály" vagy végzettség, vagyoni alapon értelmetlen.

Abban meg hogy "nem érdekeltek a szegénységben és ha nekik jó akkor másoknak is jó lesz, mert felhúzzák őket is" már nem hiszek, ez magától értetődő dolog....

Gery87 2016.11.02. 12:45:20

" már nem hiszek, ez magától értetődő dolog.... "

....nem magától értetődő...

medium size devil 2016.11.26. 10:41:26

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: Csak a liberalizmusnak van jovoje tavlatilag. Alaptermeszetunk, hogy szabadok akarunk lenni, ez ra a garancia. Csak a valodi ferfiidentitassal nem rendelkezo feminim csicska birkaknak van szuksege egy eros(nek gondolt) nagy testver vezetore aki (hamis) biztonsagtudatot nyujt az egyszeru lelkuknek.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.26. 12:33:33

@medium size devil:

A liberalizmus nem eredményez szabadságot, pont ezért bukik.

medium size devil 2016.11.26. 12:36:59

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: Szerintem max. kormanyok es vezetok buknak. Az allutasod definitive nem igaz. Ami indokolatlanil korlatozza a szabadsagot az nem lehet liberalizmus. Ilyen egyszeru.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.26. 12:46:32

@medium size devil:

Eszmékről van szó, nem konkrét emberekről. A liberalizmus végén élünk, hála Istennek.

A liberalizmus korlátozza a szabadságot és a demokráciát.

medium size devil 2016.11.26. 12:50:17

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: Akkor az nem liberalizmus birka master csak tudjal rola. Latom nem tudsz lejonni a gumicsontrol. Szabadsagot nem eszmek korlatoznak hanem konkret emberek es korantsem eszmei alapon hanem hogy jobban eljenek mint masok.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.26. 15:54:10

@medium size devil:

De az, ballibám. Nézz körül, amikor gazdáid nem figyelnek.
süti beállítások módosítása