Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Brutál sztori egy Budapest Bank ügyintézésről! Elszörnyedsz a végén...

2016. október 02. - Szarvas Norbert

bankstaff-489846.jpg

(A kép csak illusztráció)

Most egy olyan történetet szeretnék veletek megosztani, ami pénteken esett meg velem a budaörsi BB Bank kirendeltségén. Olyan sztori kerekedett ki a végére, mint a legelvetemültebb Monty Python filmekben sem, amit Benny Hill álmodott meg és Gálvölgyi próbált eljátszani a Tanú című filmben. Érezheted a katyvaszt, a humort és az iróniát. A sztorit két ok miatt írom meg:

1. hogy megcsináljam a napod

2. kicsit elképedj, mert túl sok embertől hallom, hogy a bankban mekkora szakemberek dolgoznak (tisztelet a kivételnek), és amit a bankos mond, az úgy is van! Hát nem

Ennél a banknál volt az egyik magánszámlám 0 forintos konstrukcióban. Ezt szépen kivezették és a felajánlott alternatívák egyike sem felelt meg az igényeimnek. Nincs mit tenni, könnyes búcsút intünk egymástól. A BB Bankról annyit kell tudnod, hogy valami fantasztikusan működik a telefonos ügyfélszolgálat és ügyintézés, viszont akármelyik fiókba mentem be az elmúlt években pénzt befizetni, valamilyen perverz módon soha nem hívtak 30 percen belül (annak ellenére, hogy nagyjából tök üres volt a bankfiók mindig...). 

Tehát tudtam, hogy mire vállalkozom. A helyi bankfiókban ezen a péntek délelöttön is volt "Dezső" a kopaszodó, köpcös biztonsági őr, a pénztárban két nő illetve a "valódi ügyfelekre" jutott még egy ügyintéző. Mikor megérkeztem, akkor a pénztárba éppen beslisszolt az előttem levő két ember közül az egyik. Gondoltam ez engem nem érint, hiszen számlát akarok megszüntetni, ezért most nem a pénztárba érkeztem.

Leültem, vártam fél órát, ami közben gyakorlatilag nem volt mozgás a bankban, sem a pénztárban. Majd megjelent a kijelzőn a sorszámom és képzeld el a pénztárba hívtak, ami ezek szerint az elmúlt fél órában tök üresen, csicsergős hangulatban telt. Kiderült, hogy ott is el tudom intézni a dolgomat.

Szóval ez már megint felvitte az idegállapotomat, hiszen merül fel a kérdés, hogy két pénztáros hölgynek miért telik fél órába, hogy behívja az egyetlen ügyfelet, aki (ezek szerint) hozzájuk vár???? És jelzem, hogy ez nem az első ilyen eset volt, gyakorlatilag minden alkalommal ezt eljátszuk...

Elkezdjük a számlát megszüntetni, de látszólag az ügyintéző nincsen a helyzet magaslatán. Három méteres műkörme közül cafatokban lóg az üzletszabályzat, amiben leírják, hogy mi a túrót kellene csinálni. Nem baj, mert bevettem a leszarom és türelmes leszek tablettát. Mivel egy hónapja kaptam meg az új bankártyám, ezért kiderült, hogy jár visszatérítés: kemény 600 forint. A számlán hagytam nagyjából 400 forintot, hogy ezzel se legyen baj. 

Az már tényleg nem zavart, hogy a hölgy minden harmadik gomblenyomásnál segítséget kér a mellette levőtől, hiszen mégiscsak biztosan bonyolult feladat lehet egy folyószámlát megszüntetni a folyószámla megszüntetésre "specialzálódott" ügyintézőtől. Sorban jöttek a papírok, tudod olyan gyorsasággal, mint a Zootropolisban:

A legnagyobb jószándékkal mondom neked, hogy féltem ezen banki ügyintézők testi épségét. Minden pillanatában ezeknek az ügyintézéseknek benne van, hogy spontán agyvérzést kapnak vagy szimplán leáll minden testi funkciójuk az érdektelenségtől és ingermentességtől. De most komolyan!!!

Szóval kijött a nyomtatóból a papír, amit alá kellett a fiók másik végében levő emberrel iratni. Erre a hölgy kellő arroganciával hívta a szerinte a hiearchia alján levő "Dezsőt" a biztonságit, hogy legyen már futár. Gondoltam ez begyakorolt rutinból balesetmentesen történik meg. "Dezső" elment, majd visszafele kicsit zavarodottan a fiókban levő egyetlen másik random ügyfél kezébe nyomta az ÉN!!! papírjaimat! Aztán lefagyott az élet! A random ember nem értette, hogy ezt most miért kapja. "Dezső" nem értette, hogy a random ember mit nem ért.

Teltek a kínos másodpercek, amit aztán én oldottam meg, amikor szóltam az ügyintézőmnek:

"Elnézést, de szerintem a papírjaim rossz helyre mentek"- és mutató ujjamat irányba helyeztem.

Nah ekkor robbant az arrogancia bomba:

" Jhajjjj "Dezső", már megint mit csinálsz? Azonnal hozd ide a papírokat"- darálta le Miss az elmúlt 10 percben végig bénázó  Tökéletesség. Én ezt már szépen megmosolyogtam és legszívesebben megvigasztaltam volna "Dezsőt", akit a földig aláztak ezzel a momentummal, miközben neki a békét kellene szolgálnia munkaköri leírás szerint és nem futárkodnia...

Megérkezett a papír, minden rendben. Erre az ügyintéző pénztárosság elővette a papírt, a tollat, a számológépet és az ujjait és elkezdett számolni kiselemiseket megszégyenítő ALAPossággal. És itt nem arra gondolok, hogy mennyire jó munkát végzett, hanem arra, hogy tényleg alap műveleteket végzett, mégpedig az iskola első osztályban alkalmazott papír+ujj kombóval. 

Aztán mondja, hogy 223 forint.

MICSOOOOODDDDA??????-Kérdem én! Milyen 223 forint?

Hát, amivel kevesebb lesz az ezerhuszonvalahány forintból- hangzik el a hölgy szájából.

Én meg letolt gatyával nem értem, hogy miért kell pénztári díjat fizetnem, amikor nem pénzt akartam kivenni, hanem a számlámat megszüntetni. Innentől kezdve pedig nem pénztári kivétel, hanem végelszámolás történik. Ha belegondolok, hogy ezek a pár száz forintok hány millió forint nyereséget jelentenek évente a banknak, akkor elsírom magam. Ugyanis benne volt a levegőben, hogy ez annyira nevetséges összeg, hogy ciki pattognom, mint a gumimaci.

De én az elvek embere vagyok! Ha tőlem a bank minden fillért behajt, akkor ez fordítva is legyen igaz. 

Persze a nő nem értette, hogy akkor én most min agyalok, de gyorsan érkezett a megoldás! 

"Mi lenne, ha kisétálnék a 3 méterre levő automatába és felvenném a pénzt?"

öööö-teljes képzavar- de az nem jó!- hangzik a reakció

MIÉRT?

"Hát, mert a kártya már nem működik szerintem"

Hát de most mondta 10 másodperccel ezelőtt, hogy a számlám még 30 napig élni fog. Szerintem próbáljuk meg (nyilván tudtam a megfejtést).

"Hát de az pénzbe kerülhet"- jön a válaszcsapás

Miért kerülne pénzbe, amikor ingyen vehetek le és ebben a hónapban még nem vettem le kp-t? Meg különben is! Szerintem automata felvételnél biztosan nem akarnak levonni a pénz 22,3%-át....

Szóval kifutottam, felvettem az ezer forintot.  Visszatértem és a hölgy, aki ekkor már teljesen elvesztette az irányítást, annyit tudott megkérdezni gyermeki lelkesedéssel:

"Na? Működött?"

Tudod ez az a pont, amikor majdnem kibukott belőlem a korrekt válasz:

" Hát én mondjam meg neked Anyukám? Te vagy a bank képviselője, én meg az ügyfél. Ez olyan, mintha a hentes kérdezné tőlem:

Na? Benne maradt a szárkapocscsont?"

De én nem ilyen vagyok, ezért egy igen és hello kombóval operáltam. Elhagytam a helyet, mert éreztem, hogy nincsen sok időm mielőtt kirobban belőlem a röhögés. 

Mi a tanulság?

  • a bankban jellemzően nem szakemberek dolgoznak
  • nagyon oda kell figyelni, mert a hozzá nem értés nekünk pénzbe kerülhet
  • létezik banki hiearchia
  • a biztonsági őrt nem jó ötlet bizalmas papírokkal megbízni
  • idegesen nem szabad bankba menni
  • vigyünk magunkkal olvasni valót
  • tudjuk nevetni és nem feltétlenül hangosan

Neked volt valamilyen vicces banki sztorid?

►►►►

Ha kérdésed van pénzügyekben:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

� Ajándék lakástakarék választó 

Klikk

Itt találsz meg minket:

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr911760223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szokratesz68 2016.10.02. 16:48:20

A fentieket alátámasztom az én pár hete véghez vitt Ugyancsak Budapest Bankos sztorimmal. Hasonlóan számla megszüntetés (hitelkártya) Már évek óta nem használtam gondoltam nincs rá szükségem. Személyesne bemegyek a helyi képviseletükbe. Szintén közel egy órás várakozás után a pénztárhoz hívnak. Elmondom a pénztáros kisasszonynak, hogy mit akarok.
1. probléma: 70 (hetven) forint minusz van a számlámon.
mondom ok ez nem probléma majd összekaparok ennyit és befizetem.
2. probléma: ha befizetem akkor hozzáadódik a befizetés díja kb 300 ft
mondom ok még ezt is összeszedem valahogy
3. probléma: évközben vagyunk így a hitelkártya djából jár nekem vissza, de nem tudja pontosan, hogy mennyi.
mondom pont nem érdekel hogy hogy 200 ft (mert kb ennyire becsülte az összeget) van vagy nincs a zsebemben.
Akkor ok indítjuk a folyamatot. Gondoltam ez annyiból áll, hogy aláírok egy papírt és viszlát. Aztán dehogy.
Kaptam egy papírt amiben én kértem a megszüntetést, de ezt tartsam magamnál mert pár napon belül felhívnak a központból ahol még egyeztetnek velem.
Mondom a mi a fenét akarnak egyeztetni amikor itt személyesen megnézték az igazolványaimat aláírtam sajátkezüleg, de nem, ők akkor is hívni fognak.

Na hívtak is, Adategyeztetés telefonon, stimmel (milyen érdekes).
Következő fordulat, hogy miért akaorm megszüntetni ezt a kifejezetten nekem előnyös konstrukciójú hitelkártyát? Kezdett emelkedni a vérnyomásom, hogy mi a fenét akarnak meggyőzni arról amit én eldöntöttem már rég. De legyürtem magamban az állatot. Mondtam, hogy nem használtam már vagy 3 éve az új kártyát be sem aktíváltam, csak épp lustaságból nem szüntettem meg eddig.
_de tudom hogy bónuszpontokat is gyűjthetek vel ha ezzel vásárlok, akár havi 3000 ft értékben? Mondom neki, hogy hogy nem nem tudtam, de most hogy tudom már teljes extázisba kerültem. Komolyra fordítva, mondtam neki, hogy hiába próbálkozik, hozzám képest egy öszvér kezes bárány ha én elhatározok valamit. De próbálkozott erősen 18 (!!) percen keresztül. Aztán feladta, és kiszámolta, hogy nekem van a bónuszpontokból összegyűjtve 4000 ft amit felvehetek a pénztárjukban (gondolom levonják belőle a kifizetés díját és hozzáadják az éveskamatlábminimálösszegénekagyökétamitpont nem fogok felvenni.

Szóval ennyi volt egy egyszerű bankártya szerződés megszüntetése. Kb 3 óra az életemből amiért még fizethetek is.

schlumbergerna 2016.10.02. 17:16:51

egy egyszerű bankártya

bankkártya, bank + kártya két kával...

szokratesz68 2016.10.02. 19:02:54

@schlumbergerna: érdemben is tudsz reagálni vagy magyar tanár vagy?

Untermensch4 2016.10.02. 19:22:36

@schlumbergerna: És a kiejtés szerinti leírás elve..?

schlumbergerna 2016.10.03. 09:48:30

Nincs már szükség kiművelt emberfőkre, kedves szókratész...

whale 2016.10.03. 10:45:28

Igen, ezért voltam AXA ügyfél 15 ÉVIG! Még amikor EuroDirekt országos takarékszövetkezet néven futottak. Diszkontbanknak hívták az üzleti modelljüket. Fapados szolgáltatás, semmi csilivili, de az üzembiztosan! Az utóbbi 1X évben már természetesen netbank, ahol mindent el tudtam intézni, ami folyószámlavezetés volt, másra meg nincs szükségem, köszönöm.
Sajnos az AXA kivonul, az OTP vette meg, ott meg akkor sem lennék ügyfél, ha CSányi papa személyesen pippantana le...:)
Szóval a bankráció oldalán tarifáltam és a Gránit bankot köpte ki nekem megfelelőnek a beállított bankolási szokásaim alapján...
Nem lenn velük semmi gond, csak sajnos ők is a Cardinal Electra rendszerét vették meg, ami egy túlbonyolított, fapados, primitív fos. Már az MKB-nél is rühelltem, meg az Unicreditnél is. Az AXA rendszere volt a legjobb, kár, hogy az OTP beszántja...
Summa summárum, én már 1X éve nem járok bankfiókba ügyet intézni. A net előtt telefonon intéztem mindent, amióta van netbank, mobilbank, azon intézek mindent.

Roadster68 2016.10.03. 10:45:31

Ugyanígy játtam csak Dunakeszin. Nincs számlám a banknál, egy rokonnak fizettem be pénzt a számlájre 20 perc alatt úgy hogy előttem senki sem volt, nem várt a pénztárhoz, és ügyfél is csak egy volt rajtam kívül, de az már az ügyintézőnél volt.

Shirkan 2016.10.03. 11:54:32

@whale:
AXA-nál nekünk is volt számlánk, és amikor jött az általad is leírt bekebelezés, akkor mentünk számlát megszüntetni.
A legkirályabb ügyintézés volt. Alig vártunk 10 percet. Az ügyintéző osztott-szorzott, és azt kérte, hogy hagyjunk kb. 1000Ft-ot a számlán a megszüntetési díjra. Kb. két héttel később jött levél AXA-tól, hogy a számlát megszüntették, a számla megszüntetési díj kb. 1350Ft lett volna. A hiányzó kb. 350Ft-ot elengedik.
Ilyen elegenciát és nagyvonalúságot szeretnék, nem filléres b@sz@kodást.

Cindarella 2016.10.03. 11:58:13

Ha csak azzal lenne a probléma, hogy mennyit kell várni ezeken a helyeken...arra legalább fel tudsz készülni.
Egy külön kisregényt tudnék arról írni, hogy egy Erste Bank fiókjában milyen eljárásban részesültem, amikor egy (nagyon) közeli hozzátartozóm hagyatéki ügyében mentem eljárni.
3 napos visszajárás, körülbelül 3 különböző ügyintéző, egy fiókvezető, egy biztonsági őr után a pénztáros volt, aki először részvétét fejezte ki, a többiek korrekt ügyintézésre nem voltak képesek, azt nem tudták, hogy ilyenkor kinek, mit, mikor és hogyan kell csinálni, de cserébe úgy kiabáltak át ügyintézés közben egymásnak a fiók egyik végéből a másikba, hogy az összes ott lévő ügyfél tudta, hogy hagyatéki ügyben járok a fiókban, és egyébként senki nem tudja korrekten, hogy mit kellene csinálni.
Az eljárással kapcsolatban btw hivatalos panaszt is tettem, amire meg is kaptam a "nesze semmi, fogd meg jól" választ, és ennyi.
Kis túlzással állíthatom, hogy életem egyik legrosszabb élménye volt.

Másik bankról is tudnék hasonló sztorit, ahol sajnos szintén hagyatékot érintő kérdésben jártam el, olyan hangosan üvöltötte el magát a pénztáros, hogy hányszázezer forintot fog nekem kifizetni, hogy szerintem még a szomszéd üzletben is hallották (és cserébe meg is lepődött, amikor egy kis diszkréciót kértem, mondván, hogy nem szeretném, hogy a következő sarkon leüssenek), de ez is nagyjából elsikkad amellett az aprócska tény mellett, hogy hagyatéki végzést még életében nem látott, ennek következtében én magyaráztam el neki, hogy tulajdonképpen csak az 1/4-ét kell annak az összegnek kifizetnie, amit eredetileg kikiáltott az éterbe és oda akart adni...

Na hát ennyit a banki ügyintézésekről. Még jó, hogy ezek közül egyik sem a saját bankom.

vizsla_barat 2016.10.03. 13:53:51

Ennyi eve Magyarországon élsz es meg mindig nem tudod hogy kell a saját fajtádnak bánni. Pecsétes ügyvédi level tertiveveny. Pecsét. Meghatalmazás. De a legjobb ha keresel valami potentatot aki valami narancsost Szio nyal tosz. Így működne.

Szputya 2016.10.03. 13:57:30

Annak idején (régi szép idők), amikor a közalkalmazottaknak kötelezővé tették a bankszámlát, akkor lett kötelező a hallgatóknak is... Szombathelyen jártam főiskolára, így a suli segítségével (közvetítésével) BB számlája lett mindenkinek, akinek még nem volt... Teltek az évek, jött rá sok ösztöndíj, majd fizetés is, majd lett egy másik banknál másik számlám (a BB nem adott hitelt a tanári fizetésemre), így évekig nem használtam (de szépen fizettem a kötelező számlavezetési díjat, kártyadíjat, miegymást, ki tudja, hátha jól jön egyszer)... gondoltam, megszüntetem, csakhogy már rég elhagytam Szombathelyet, mivel a főiskola rég véget ért... Nos, a főváros egy BB fiókjában (Báthori u., V. ker) közölték, hogy a számlát csak abban a fiókban tudom megszüntetni, ahol a számlát vezetik (Szombathely)... hahaha.... pár telefonomba került, de mégiscsak meg tudták itt szüntetni, a Blaha L. téri fiókban... :) De amikor közölték, hogy le kell mennem Szombathelyre ezért, nem voltam túl boldog... :)

jog-ász 2016.10.03. 13:57:40

nem tudom suttyóországban mit nem lehet azon felfogni, hogy a számlamegszüntetésnek, zárásnak, meg egyéb műveleteknek hirdetményben megjelölt költsége van..a fejed tetejére állhatsz, akkor is.

whale 2016.10.03. 15:06:18

@Shirkan: Igen, ezt elég kevesen fogták fel sajnos, hogy a legkorrektebb társaság volt, gondolom ezért is vonulnak ki, mert nem volt elég ügyfél...

whale 2016.10.03. 15:21:13

@Cindarella: Raiffeisenes lakáshitelünknek vége lett tavaly. KÉT HÓNAPJA jött levél, hogy valamit elbasztak a végelszámolásnál, menjünk be, mert visszajár 1536 Ft!
Tízmilliós lakáshitelről volt szó... Képtelenek voltak kiszámolni, hogy mennyivel tartozunk és erre EGY ÉV után derült fény...
Ezek után milyen alapon bízzak meg bármilyen bank ügyvitelében???

PMester 2016.10.03. 16:05:40

Biztosan 100%-ig így történt, de az én tapasztalataim a Salgótarjáni BB fiókban teljesen mások. Fősulis számlát kellett lecserélnem dolgozó emberére, plusz az ősrégi csak mágneses helyett akartam végre paypass kártyát. Négyen voltunk bent ügyfelek, tény, hogy abból kettő is előttem végzett nagyobb sorszámmal, de ők pénztárba mentek. Vártam kb 5 percet, előtte a szekus segített számot kérni. igaz, 5 percet is utálok várni, ez van. Leültem, mit szeretnék, mennyi a bevételem, hogy szeretek vásárolni, egyéb kívánságom van-e, plusz a kötelező marketing duma a többi szolgáltatásról. Az ügyintéző folyamatosan pötyögött a gépen, ezzel párhuzamosan folyamatosan beszélgetett, kérdezgetett a munkámról meg a lakhelyemről, mesélte a személyes élményeit. Érdekes módon mégse tartott sokáig és el se gépelt semmit. Egyetlen kellemetlenség, hogy nem volt telebankom, ezért vissza kellett mennem a kártyát aktiválni. Ugyanez a sztori, kb 5 perc várakozás, utána intézték a kártyát, plusz csináltunk telebank azonosítót, mellette beszélgettünk. Kellemes hangulatban telt az a max egy óra, amit a két alkalom a parkolással együtt elvett az életemből.

tnsnames.ora 2016.10.03. 18:47:38

Velem a minap esett meg a K&H-ban, hogy az informatikai rendszer generált számomra egy plusz második folyószámlát, amiről nem tudtam. Ahogy az illik rendesen minden hónapban terhelődött is számlavezetési díjjal, majd 6 hónap után kaptam tértivevényes, "piros felkiáltójeles" levelet, hogy rendezzem az adósságaimat, különben letépik a tökeimet. (Az egész felgyülemlett "adósság" nem érte el a 3.000 forintot)

Bemegyek a rettenetes K&H fiókba (Blahánál a József körúton) személyesen, hogy wtf, Egyedül vagyok, 4 ügyintézővel, tépek sorszámot, 20 percig semmi, majd beviharzik egy nő és sorszám nélkül azonnal sorra kerül, így én csak második lehettem. Én barom, hogy téptem sorszámot magamnak.

Nagy sokára sorra kerülök, mutatom az iratelőzményt, az ügyintéző kiscsaj, minimál IQ-val, 10 percnyi klikkelgetés meg térülés-fordulás után kideríti, hogy tényleg két folyószámlám van. Kérdezem, akkor megszünteti végre a másodikat a ráterhelt számlavezetési díjakkal? Azt már nem! Kézzel körmöljek(!) neki egy írásos panaszt és majd 30 napon belül elbírálják.

Aztán a 29.napon megszűnt a véletlenül(?) generálódott számla a ráterhelt számlavezetési díjakkal együtt, némi exkluzáló levél kíséretében.

=====

A másik sztori hasonló, de az OTP-s. Egy ottani ügyfél vásárolt mobilbankot, de a rögzítő az én mobilszámomat ütötte be véletlenül. Így aztán az OTP-s fickó összes tranzakciójának infója az én mobilomra érkezett.
Bemegyek az OTP-fiókban jelezni a problémát a mobilommal. Tépek sorszámot, kivárom a soromat, sorrakerülök. Hiába mutatom az ügyintézőnek, hogy tévesen kapok OTP-s üzenetet és az OTP érdeke, hogy mielőbb kijavítódjék ügyfelüknél az én rosszul rögzített telefonszámom. Nem, azt nem lehet. Se frontend képernyőn keresztül, sem központi ügyfélszolgálaton keresztül. Töltsünk ki egy formanyomtatványt és majd központilag kivizsgálják. Két hét alatt át is futott az egész.

A XXI.században, wazze.

sakkosfx 2016.10.03. 19:08:06

A legnagyobb átverés, hogy bankban tartsuk pénzüket és erre még kényszerítenek is! Ugye mennyire demokratikus? A mi becsülettel megkeresett pénzünk nem ér annyit mint a bank pénze? Ugye semmit nem kapunk a bankban tartott pénzünkre! Na de ha kölcsönt akarunk felvenni, akkor a határ a csillagos ég! És még pofátlanok is, mert a felvett kölcsön pár év alatt meg kétszereződik sőt a háromszoros sem ritka! És még reklámozzák, hogy milyen kényelmes és praktikus! Pedig az a kényelmes, ha otthon tartjuk! Ahhoz akor férsz hozzá amikor akarod, sorban állás nélkül! Sok buta ember pedig büszke rá, hogy bank kártyája van! Arra viszont a bank is büszke lehet, hogy sok balekot talált!

VT Man 2016.10.03. 21:38:09

En meg leirhatnam, hogy hogy kerestem 10 ezer Forintot fel ora alatt a CIB banknal, amikor csomagot valtottam. Sokan szinten megtehetik.

De... inkabb nem, legyen ez fejtoro Norbertnek, ez az o blogja.

DocBulywood 2016.10.04. 07:15:06

@Shirkan:

"A hiányzó kb. 350Ft-ot elengedik."

Ez Magyarországon történt? Nem álmodtad?

:-)

Shirkan 2016.10.05. 10:27:57

@DocBulywood:
Cinizmus?

Nos, nem a pénz a lényeg, hanem a gesztus, és hogy nem kezdtek el sz@rakodni.
"tisztelt ügyfelünk bla, bla... a számla megszüntetéshez az ön folyószámláján nincs elég fedezet bla, bla, kérjük fáradjon be fiókunkba bla, bla... hétköznapokon bla, bla x és y óra között bla, bla"

nnk 2016.10.14. 20:40:23

Ami bennem megmaradt bankfiókos sztori, az pont fordított. Kellemes élmény votl, amint a fiók három ügyintézője közül kettő velem foglalkozott, az én - ráadásul huszadrangú - problémámat orvosolta... Kissé felartottam a sort, felgyűltek mögöttem a várakozók.

okleveles naiv 2019.11.20. 16:57:37

Ugyan, ugyan, már ez is sztori?

Akinek kedves az élete, az nagy ívben kerülje az egri budapest bankos mfb pontyot, mert a különösen képzetlen mancika a 2-3 hónapra ígért rügyintézést simán el tudja húzni akár 7-8 hónapra (sic!) is úgy, hogy közben behazudik bármit.
Lehet menni panaszra a fiókvezetőhöz, mancikát nem érdekli, neki biztos helye van.

Néhány hetente kiderül a beadott papírokról, h mancika itt-ott megint lefelejtett valamit.
Módosítás, újabb várakozás.

Utána kiderül, hogy az egyik előző módosíttatásnál (amire eleve azért volt szükség, mert mancika nem megfelelő adatokat kért be üftől) bekért adatok még így sem okék, mert még ezt és azt is be kellett volna kérni a szakitól, és nem olyan bontásban, ahogy mancika kérte, hanem ilyenben és amolyanban.

Az idő telik, üf már arra gondol, h ha ezt előre tudja, akkor 2-3 hónap után ha átment volna másik bankba, ott már azóta rég folyósították volna a hitelt - na de nem tudta! - így tovább szív.

Mancika 4 hónap piszmogás és sokszoros javítás után kinyögi, h már csak 5 nap a szerződéskötésig, üf boldogan fellélegez.
5 nap eltelik, jó, kicsit várjunk még, hátha 5 munkanap. Persze semmi. Érdeklődés mancikánál, h mizu, erre szerződés helyett kiderül, h a módosított módosítás módosítását is módosíttatni kell, mert mancika sokadszor sem megfelőlen kérte be. 5 nap helyet 5 hét, és akár minden oké is lehetne, de mancika, aki minden oldalt aláír és bélyegez, még ott is, ahol nem kellene, "természetesen" elfelejti aláírni a földhivatali beadósat - újabb várakozás.

Ha ügyfélátkok megfogannának, akkor mancika a pokol egy olyan különleges bugyrában szenvedne, ahová masszív népirtó tömeggyilkosok még félénken bepillantani sem mernének, de sajnos velkámtudörílvörd, mancika békésen mosolyog a székében (legalábbis a munkaideje egy részében, mert szeret korábban hazamenni, hiszen megteheti).

Üf már ott tart, h minden felettes hatóságnál felnyomja mancikát, miközben tudja, h nem mancika a hülye, hanem ő, mert 3 hónap dezinformáció és picsapicsogás után nem verte agyon mancikát egy batz papuccsal, nem írt be a tékozló homárra, nem emigrált oroszországba, stb...

Mi? Hogy egerben nincs is bb fiók? Ja....
Természetesen mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

P.S.: A helyi dezső korrekt arc, minden érkezőnek-távozónak udvariasan köszön, de futárként nem használható, mert nem kel fel a kényelmes kis székéből...
süti beállítások módosítása