Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Az anyagi biztonság 8 [ritka] aranyszabálya

2016. augusztus 30. - Szarvas Norbert

expert_advice.jpg

1. Soha ne hagyd abba a tanulást

 

Az életben létezik egy rendkívüli értéked,

  • amit soha egyetlen Állam sem fog tudni megadóztatni
  • amit soha senki nem tud tőled elvenni
  • amivel mindig képes leszel megteremteni az anyagi biztonságodat

Ez pedig a tudás. A tudás, ahogyan viszonyulsz a világhoz, ahogyan képes vagy meglátni a lehetőségeket. Ez velünk született képesség, a te csiszolatlan gyémántod. A legtöbben azonban alig várják, hogy lemondhassanak erről és beállhassanak a sorba, amit szimplán "igazi életnek" csúfolnak. Javaslom, hogy soha ne hagyd abba a fejlődésedet, mindig keres az új ismereteket. A tanulás tudást ad. A tudás pedig meghatározza a világhoz való viszonyodat. A világhoz való viszonyodból következik a lehetőség. A lehetőséggel pedig képes lehetsz anyagi biztonságot teremteni.

2. Próbáld meg a saját életedet élni

 

A legtöbb ember élete során képes felépíteni egy hajót. Az most teljesen mindegy, hogy van akinek ez a hajó egy yacht és van, akinek egy csónak. De még az építkezés során valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva [ösztön?] lyukat ütnek a hajón és nem hajlandóak tudomást venni róla. Helyette építkeznek tovább. Pedig a helyes viselkedés az lenne, ha azonnal megállnának és megoldanák a problémát.

Meg kell tanulni nem kifele, hanem befele élni. Ne akard a másikat utánozni, ne kezdjetek bele "kinek van jobb..." versenybe, mert garantáltan veszíteni fogsz. Ugyanis a kifelé élésnek a legfontosabb szabálya, hogy folyamatosan erőn felül próbálsz teljesíteni, többnek mutatod magad, mint ami vagy. Ez pedig a pénztárcádon is meglátszik. 

Jobb autó? LYUK! Jobb lakás? LYUK Márkásabb ruha? LYUK! Ezek olyan lyukak, ami a saját életed [szimbólikus] hajótestén egyre táguló rést okoznak, míg egyszercsak el nem süllyedsz. 

6358981_this-violent-ship-and-boat-crash-compilation_4b29b95c_m.jpg

3. Tanulj meg veszíteni

 

A legtöbben szeretik a biztonságot. Törekszenek a biztonságra. Valami morbid oknál fogva a biztonságot társították a győzelemmel, míg a vereséget a bizonytalansággal és kudarccal. Tanulj a gyerekektől! Én még nem láttam olyan gyereket, aki a heves játék közben elesett volna és aztán soha többet nem hajlandó felkelni. Meg kell tanulni veszíteni, leírni a veszteséget és minél hamarabb tovább lépni. A biztonságot előbb társítanám ezzel a képességgel, mint a győzelem ábrándjával. Nem fogsz mindig győzni. A pénzedről sem fogsz tudni mindig jó döntést hozni. Az anyagi biztonság egyik legfontosabb kérdése számodra: Hajlandó vagy időben kiszállni?

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

4. Keresd a minőséget

 

Tudtad, hogy az átlagos emberek a legtöbb pénzüket kifejezetten az olcsóbb dolgokra költik? Megpróbálják ott megfogni a pénzt, ahol lehet. Ez a legdrágább dolog, amit csak el tudok képzelni. Ugyanis az olcsó dolgok hamarabb tönkremennek, több kárt okoznak, mintha már a legelején a minőséget keresed. Lehet soknak tűnik első az összeg, de hidd el nekem, hogy a minőség hosszútávon mindig olcsóbb. Az anyagi biztonság és a minőség összefügg. A minőség alatt pedig tényleg a minőséget és nem a márkát értem. A kettő közt hatalmas különbség van.

5. A bevételed 10% adó

 

Az emberek nem rendelkeznek megtakarításokkal. Leggyakrabban azért nem, mert úgy érzik, hogy nincsen miből félretenni. Egyetlen esélyed, ha a bevételed 10%-át még fizetésnapkor elkülöníted egy másik számlán, a malacperselyben, vagy bárhol máshol. Ez a pénz nem arra való, hogy majd ebből mentek nyaralni, vagy ebből lesz az új számítógép. Ennek a pénznek a feladata a gyarapodás és az anyagi biztonságod megalapozása. Annál biztonságosabb érzés nem létezik anyagi értelemben, mint amikor tudod, hogy van megtakarított pénzed, amihez baj esetén hozzányúlhatsz. Ez a TE ejtőernyőd, ha véletlenül zuhanásba kezdenél. 

bazisugras.jpg

6. Nézd meg, mi lesz holnap

 

Két dolog biztos az életben. Az egyik a halál, a másik pedig az, hogy a ma ismert társadalomban mindig szükséged lesz vagyonra. A vagyon szimbóluma (arany, pénz..stb) ugyan változhat, de a mondanivalója nem. Képzeld el, hogy egy kemény nap után haza akarsz jutni. Tudod, hogy a vonatod valamilyen oknál fogva később indul. Mit fogsz tenni? Sietsz vagy lassabban mész ki az állomásra? Az információ az igazi hatalom. Ha pedig rendelkezel azzal a nem annyira titkos információval, hogy 5-10-15-20 év múlva is szükséged lesz pénzre, akkor miért nem vagy hajlandó megtervezni az útvonaladat? A céljaidhoz ne előbb vagy később érj oda, hanem pont időben!

7. Nem vagy Superman

 

Pontosan emiatt érdemes elfogadnod, hogy veled is bármi történhet:

  • baleset
  • betegség
  • munkanélküliség
  • tönkrement autó
  • tönkrement tárgy (tv, mosógép...stb)
  • gazdasági válság
  • ...stb

Ha tudod, hogy nem vagy sebezhetetlen és ki kell menned a harcmezőre, akkor mit fogsz tenni? Valószínűleg felveszel egy péncélt és felkészülsz a helyzetre. Az anyagi biztonságod alapját képezi, hogy mennyire vagy képes felkészülni anyagilag az előre nem várt (mégis valószínűsíthető) eseményekre. Mert abban biztos vagyok, hogy veled is bármi megtörténhet és ilyenkor pénzre lesz szükséged. Tégy félre a vészhelyzetekre!

8. Fogadd el, hogy semmi sem örök

 

Akár hiszed, akár nem, de a pénzügyeidnek is van egy lejárati ideje, tehát képesek "megromlani". Pontosan emiatt nagyon fontos, hogy időnként felülvizsgáld a terveidet, a termékeidet és a stratégiádat. Ha észreveszel valamit, akkor pedig ne félj lépni. Ha mégsem cselekszel, hanem megelégszel az eddigiekkel, akkor mitől lenne jobb az életed? Ha viszont jobb életet, anyagilag biztonságosabb életet akarsz magadnak kialakítani, akkor változtatnod kell ezen a területen is. 

►►►►

Ha segítséget szeretnél a pénzügyeidhez vagy kérdésed van gyermek megtakarításról, nekem is megírhatod:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

Itt találsz meg minket:

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr5811663288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

káposzta 2016.08.31. 14:46:26

Akinek normális fizetése van (200 nettótól), az ne elégedjen meg a 10%-kal :) Lehet az 50% is :)

anyahajókabinajtóhajtogató 2016.08.31. 14:52:59

Ja és le kell lépni moslékországból, ez kimaradt!

para_noir 2016.08.31. 14:53:43

Az egyes pontbeli tudásba beletartozik a nyelvtan tudás is? :) A poszt egyébként mintha valami tizenkettő egytucat amcsi önfejlesztő könyvből lenne másolva, mi a forrás?

rozsé drazsé 2016.08.31. 15:01:53

@para_noir:
Jaja...megdöbbentő, hogy mi ökörség meg nem jelenik az elektronikus médiában...

micsoda? 2016.08.31. 15:02:26

@anyahajókabinajtóhajtogató: Valóban hiányzik:)

Tetszett a poszt, a 4. pont kivételével egyetértek. Az a minőség amit nálunk annak neveznek jó pénzért, az nagyon nem felel meg az árának. Persze vannak kivételek, de azokat nem a vidékieknek árulják:)

Almandin 2016.08.31. 15:05:14

@Diorella Queen: Én ebből azt tartom a legfontosabbnak, hogy ne legyünk kiszolgáltatottak. Annál rosszabb szerintem nincs. Én minden erőmmel igyekszem elkerülni.
Amúgy a te helyzetedre csak azt tudom mondani, hogy ne add fel a reményt.

para_noir 2016.08.31. 15:05:35

Egyébként azért nem szeretem az ilyen hablatyokat, mert jellemzően butaságok, okosnak tűnő hasonlatokba öltöztetve, amiket a buta ember okosnak gondolhat. Valójában ezek az üres frázisok lelki mankóként szolgálnak csóróknak (nem sznobizmus, én se vagyok gazdag), akik szeretnék hinni, hogy pár tanácstól jobb lesz az életük. Aki csóringer, az pakolhatja a fizuja 10%-át, semmire se megy vele, a valódi egyetlen érvényes tanács, hogy legyél rohadt gazdag, és akkor nem leszel szegény, a meggazdagodásnak meg számos útja van, de nem a csóró fizetésből való félrerakosgatás, mert a tanuláson kívül ez az egyetlen körvonalazható valódi tanács a posztban. A tanulás meg kb addig aktuális, míg az ember fiatal, mondjuk 25 alatti, afelett már fail, úgyhogy a tanulás is csak fiataloknak jó tanács, de nem ilyen hülye általánosságokban, hanem konkrét jó szakmákkal, orvos, programozó, mérnök, stb. Felnőtt, eleve nem képzett embereknek nulla tanács, hogy tanuljon, mit, hol, miből?

orient 2016.08.31. 15:11:07

Kiegeszites. Nem csak minosegre kell torekedni (nagyon igaz!) , hanem ezen belul egyszerusegre is. Pl. en evek ota regi, hagyomanyos penges borotvara valtottam. Elosszor csak nosztalgiabol, de jobbnak is tunk. Be kellett invesztalni egy szettbe, egyes reszeket Nemetorszagbol rendelve, a szappan olaszorszagbol teljesen termeszetes, pamacs...etc. Nem volt olcso egyszeri befektetesek, de vegen osszeadtam mennyit koltottem korabban a Gilette termekeire es mennyit a hagyomanyos szettemre most (van ennek is koltsege persze) es hosszutavon toredeke megy borotvakozasra. Nem beszelve az elmenyrol es hogy minden minosegi fem, acel, termeszetes es nem szar muanyag nyeles, siliconhabos fos...
Sok ilyen apro valtoztatassal sok penzt lehet sporolni es az ember minosegi cuccokat hasznal ahelyett hogy szar eldobhato kinai lenne. Kornyezetrol meg nem is beszelve.
Persze mondhattam volna egy minosegi cipot is vagy oltonyt, de gondolom azok sokkal egyertelmubbek.

para_noir 2016.08.31. 15:14:27

@orient: és mindez mennyiben szolgálja az anyagi biztonságodat, amiről szó van elvileg a posztban? Ez egy sima off sztori a borotvádról:) Ennyi erővel nekem meg van egy 13 rongyos villanyborotvám, ami saccra 10 évig működni fog, hű de gazdag leszek. Mi köze ennek a témához?

orient 2016.08.31. 15:19:21

@para_noir: Kerdes: Blogokra ertekezni jarsz vagy levezetni a feszultseget es embereket cseszegetni, beszologatni, izmozni...etc. Ha elobbi szivesen valaszolok, ha utobbi akkor nem egesszen ertem. Feltehetoleg utobbi mert nem ugy tunik a valasz valoban erdekelne.

bontottcsirke 2016.08.31. 15:20:16

Én nem a 10, hanem a 40 százalékot javaslom. Az meglátszik.

Egyébként a spórolás néhány mérföldköve:

-Cigi, pia újragondolása
-ruházat újragondolása
-megtanulni főzni
-legdrágább mobiltelefonok vásárlásnak és hülye fogyasztói hitelek abbahagyása
-energiatakarékosság

Ezek betartásával már most sokkal egészségesebb országban élnénk. Csak a magyar erre valamiért alkalmatlan.

bontottcsirke 2016.08.31. 15:26:52

@para_noir: Csóringerségre csak annyit, hogy nyolc áltival 140-150-et meg lehet keresni sima műszakban. Évi három kilót félrerak az tíz év múlva több mint három miki. Valahol el kell kezdeni. Ha mindenki így gondolkodna, sehol nem tartanánk.

para_noir 2016.08.31. 15:28:48

@orient: költői kérdés volt, nem várok választ :)

para_noir 2016.08.31. 15:31:29

@bontottcsirke: ok, 10 év alatt összespórol bő három misit. És hogyan tovább? Ez már a jólét lenne? Ennyiből lehet venni egy házat valami kelet-magyarországi faluban, ez megvan, és hogyan tovább? Újabb tíz év, és fel is újíthatod?

superz 2016.08.31. 15:34:36

@para_noir:

Én egy nagyon szegény családból származom. A szüleim végtelenül egyszerű emberek. Ráadásul egy kis faluban nőttem fel. Minden kondicionálva volt ahhoz, hogy elcsesszem az életem. Mégsem tettem, bár nem tartom magam sikeresnek és nem lettem kőgazdag. 40 éves vagyok, 18 éves korom óta a saját jövedelmemből élek. Munka mellett szereztem két diplomát és két idegen nyelvét beszélek. Megteremtettem egy elfogadható életminőséget. Köszönhetően annak, hogy bármennyiszer is (nagyon sokszor) padlóra kerültem, mindig megpróbáltam felálni.
Nagyon sok lemondással járt. Amíg mások nyaralni jártak én egyetemre és dolgozni. Szabadságom tanulásról, vizsgákról szóltak. Amíg mások új autót vettek én nyelvórákat. Rengeteget olvastam, képeztem magam, hogy valahogy kikerüljek abból a mocsárból, ahova beleszülettem. Aztán szépen lassan összejött. Ma már nem élek Magyarországon, mert ennél a fiam többet érdemel és nem az anyagiak tekintetében.
Éleg sok kifogást hallottam már életemben -én is együtt élek velük, sajnos-, hogy azt mondjam neked, hogy amit írsz az bullshit. Ha nem vagy rohadt gazdag, akkor tanulj. Szerezz szakmát, tanulj meg egy nyelvet rendesen (felsőfok+) és gyere utánam. Ha nekem ment, neked is fog.

Tanulság: Madách - Ember tragédiája- utolsó sor.

para_noir 2016.08.31. 15:36:12

@bontottcsirke: ez még mindig csak tanács csóróknak, akik ugyan ezekkel spórolhatnak havi 10-20-40 ezret, de ezzel nem mennek sokra. Aki jól keres, annak ilyen spórolási tippekre nincs szüksége, mert nem kell spórolnia. Olcsóbb ruhákkal, otthon főzéssel elérhető évi 100-150-200 ezer megtakarítás, de mire elég az mondjuk annak, aki lakást akar? Ez kb egy nyaralásra elég, de akinek meg egy egész éven keresztül kell kuporgatnia a nyaralásra, annak nem a nyaralás a fő gondja :)

para_noir 2016.08.31. 15:38:43

@superz: szép amit írsz, gratula, de én jól élek, nincs szükségem tanácsra, és főleg eszem ágában nem lenne külföldre költözni. Nem magamról írtam a kommentemben, hanem arról, hogy a posztbeli "tanácsok" kb haszontalanok, és mankót jelentenek a vágyakozó csóróknak.

kovácspéterke 2016.08.31. 15:53:49

@para_noir: nem kell továbbmennie, nem kell házat vennie, viszont ez az összeg biztonságot ad. Ha beüt a krach, akkor nem rögtön kölcsönkér, hitelért megy, eladja, amije van, és utána nem a mínuszból próbálja felépíteni az életét.

para_noir 2016.08.31. 16:06:38

@jackman: ez persze igaz, de még mindig ott tartunk, hogy a poszt jólétről beszél. Egy 2-3 milliós tartalék persze őrülten jó, de ha tartaléknak van, akkor se felélni, se befektetni nem lehet, ergo a haszna nulla, nem él jobban tőle az ember a mindennapokban. Ha emellett az ember 140-150-ből él, ahogy @bontottcsirke: írta, akkor még mindig elég messze vagyunk a jóléttől, 150-ből ugyanis a rezsi/lakáshitel/lakbér/étkezési-utazási kiadások után marad jó esetben ötven, az meg nem a jólét. Ha még ebből havi 10-20 megy a spórolásba, akkor kb nyomorog az ember.

ax14d 2016.08.31. 16:07:38

@para_noir: A tanulás meg kb addig aktuális, míg az ember fiatal, mondjuk 25 alatti, afelett már fail, úgyhogy a tanulás is csak fiataloknak jó tanács, de nem ilyen hülye általánosságokban, hanem konkrét jó szakmákkal, orvos, programozó, mérnök, stb. Felnőtt, eleve nem képzett embereknek nulla tanács, hogy tanuljon, mit, hol, miből?

No ezzel nem igazán tudok egyetérteni. 45 éves vagyok, nem egészen 2 éve váltottam szakmát, programozó lettem. :) De időről időre szereztem 25 felett is pár diplomát.
Hogy felnőtt ember hogy tanulhat, főleg ha pénze sincs? A neten rengeteg ingyenes lehetőség van, pl nyelvtanulásra, meg egy csomó egyébre is. Pl. programozni is meg lehet tanulni sok más mellett (edX, Coursera...), én is így tettem. A fizum sikerült is hirtelen megduplázni. Jó befektetés volt? Szerintem igen. :)

hdnctrl 2016.08.31. 16:09:04

@bontottcsirke: 10 év alatt 3 milka, tehát 50 év alatt 15. Szóval ledolgoztál egy életet, és tudsz belőle venni egy panellakást. Ha két gyereked van (akik eddigre mondjuk 40 év körül vannak, és ideje lenne, ha már kiröpülnének), az egyiknek nem jut.

para_noir 2016.08.31. 16:12:29

@ax14d: azért ez nem egy általános dolog. Programozást se tud mindenki tanulni, netről se tud bárki tanulni. Amit csináltál az nagyon zsír, de 100-ból 1-2 kb. Plusz ha jól sejtem azért nem vagy profi, szóval nem ugyanaz, mintha valaki rendes suliban képezte volna magát, úgy nem dupláztad, hanem tízszerezted volna a fizudat.

kmera 2016.08.31. 16:12:47

@para_noir: "Aki jól keres, annak ilyen spórolási tippekre nincs szüksége, mert nem kell spórolnia. " Itt a nagy hülyeség. A munkabér nem tőke, ami kamatozgat neked, ha elköltöd a zsét, akkor az első buktánál tekintgethetsz... A munkába való visszakeveredéshez is tartalék kell, vagy nagy szívás lesz hónapokig. Abba a hitbe ringatod magad, hogy mindig meglesz a szerződésed, a céged, az egészséged, stb...? A vállalkozásoknak is van életútjuk, egyszer pedig véget ér az is. Az előző demokráciában el lehetett persze lébecolni 40 évet egy helyen, ma már mindenki lecserélhető és pótolható. Ha nem szeretnél menni, akkor is elvárják, hogy x évente válts, hogy frissen tartsd magad, és simán jöhetnek üresjáratok mindenki életében. Erre pedig pont fel kell készülnie annak is, akinek jó a fizetése - most éppen.
Nem voltak ezek azért rossz tanácsok, még ha általánosak is voltak - mindenki le tudja fordítani magának, hogy az ő egyedi esetéhez mi az, ami hozzá tud tenni, vagy nem. Ha lenne konkrét recept, azért azt nyilván nem itt árulnák a neten :-D

para_noir 2016.08.31. 16:17:21

@kmera: félreérted, én spórolás alatt az olyan filléreskedést értem, hogy főzzünk otthon, vegyünk olcsóbb ruhákat, stb. Aki jómódú, az nem szorul ilyenre, viszont ez meg nem egyenlő azzal, hogy aki jómódú, annak ne lenne okos dolog tartalékot képezni (és mivel jómódú, meg is teheti :)

ax14d 2016.08.31. 16:19:59

@para_noir: Nem is azt mondtam, hogy mindenkinek azt kell tanulni, de ott a lehetőség egy csomó egyébre is, csak kettőt ragadtam ki. Én megtaláltam a nyelvtanulásra is és a programozás tanulásra is az ingyenes lehetőségeket, s ennek a kettőnek köszönhetően sikerült a jobb állás. Ha nem is 10x-es, de az 5x-ös fizu szerintem hamar meglesz, már eddig több mint 20%-ot sikerült tolni rajta, s még munkahelyet sem kellett váltani hozzá. Azzal meg már legalább a mostani másfélszerese is meglenne, a fejvadászok meg csak keresgetik az embert... :)

s 2016.08.31. 16:23:56

A bozontos kurva öreg ördög faszába, Norbert! Kikúrtad a lektort, vagy csak elment nyaralni?

"6. Nézzd meg, mi lesz holnap"
Mi a fasz lenne? Az, hogy a nézd meg egyetlen kibaszott z. A nézzed meg pedig kettő.

"Ha mégsem cselekszel, hanem megelékszel az eddigiekkel"
A kibaszott kurva életbe, bazdmeg. Megelégszel. Érted? Mert ezzel nem vagyok elékedett, de elégedett sem.

Amúgy tartalmilag igazad van. Csak nem tudni, kinek írod. Mert akinek ezekre a tanácsokra szüksége van, az nem fogja megfogadni, aki pedig megfogadja, az már tudja ezt máshonnan régen.

kmera 2016.08.31. 16:24:23

@ax14d: Abszolút igaz, én is épp szakmát váltok, 40-hez közel, nem tanfolyamon, fősulin, és elég sok korombeli vagy idősebb tanul tovább. Aki azt gondolja, hogy nem fejlődhet tovább, az már halott. MINDIG van további lehetőség, nehogy már azt kelljen csinálnom, amit a 14 meg 18 éves agyammal találtam ki... Egészen más a gazdasági helyzet is, a gondolkodásom is, amit eddig csináltam és tanultam, megváltoztatott engem, és ez így van jól. Ráadásul bármit dolgozol, muszáj folyamatosan fejlesztened magad.
A cikk címében egyébként nem a jólétet ígérte meg senki, hanem az anyagi biztonságról volt szó, azért ez két külön dolog. Ha valaki komolyabb célokért indul, mint a "hagyományos" dolgok, akkor már vállalkozást, céget alapít...

Roan 2016.08.31. 16:25:07

@para_noir: "A tanulás meg kb addig aktuális, míg az ember fiatal, mondjuk 25 alatti, afelett már fail, úgyhogy a tanulás is csak fiataloknak jó tanács" - szerintem meg pont, hogy minél idősebb vagy, annál jobban kell képezned magad. A tanult dolgok elavulhatnak, jöhetnek új módszerek, technológiák, stb., ha naprakész akarsz lenni, akkor fejlődni kell a korral. Könyvekből, szakmai portálokról, blogokról is lehet tanulni: mások reggelente a metrón Facebookoznak és Vibereznek, én meg szakmai dolgokat olvasok. Egyéb, önfejlesztéssel kapcsolatos könyvek is olvashatók bármilyen holtidőben, különösen Való Világ és társai helyett. Szóval tanulni sosem késő, sőt.

Pan Modry 2016.08.31. 16:26:48

@Diorella Queen:

szerintem meg nem kell minden beveteli forrast megragadni, azt kell csinalni amivel jol keresel.
Ha peldaul meg a karriered elejen van es megengedheted, akkor nyugodtan koltsd a penzed olyan tanfolyamokra amiknek koszonhetoen kesobb jobban kereshetsz, de hogy szabadidod is maradjon nyugodtan vegyel fel egy takaritot, es menje el nyaralni, bulizz ha van kedved. Es sose dolgozz olcson!!!

kovácspéterke 2016.08.31. 16:30:38

@para_noir: a bejegyzés címe anyagi biztonságról szól, és én elolvasva se éreztem azt, hogy arról lenne szó benne, hogy hogyan legyél milliomos.
Sztem ez egy jó tanács, mert soha nem tudod, mi lesz, és épp arra van, hogy ne legyen bajod. Nyilván meghatározhatod, hogy oké, összegyűjtöttem vésztartaléknak ennyit, akkor most már nem spórolok olyan veszettül, de nem értem, hogy mit lehet ennyit értetlenkedni.

para_noir 2016.08.31. 16:30:52

@s: új szelek fújnak, ki leszel dobva az ilyen beszédért! :)))))))))))))))))))

para_noir 2016.08.31. 16:31:32

@jackman: hát látod, ezt lehet értetlenkedni :)

Pan Modry 2016.08.31. 16:32:32

@bontottcsirke:

Alapvetoen nem lemondani kell a dolgokrol, amiket szeretsz, arrol szerintem ne mondj le (akkor megis miert elsz?)
Persze van ertelme kiadasoldalon is racionalizalni (ami azert nem egyenlo a lemondassal), viszont alapvetoen azert kell sokat tenni, hogy a beveteli oldalon javits. (es hogy ezt hogyan az egyenfuggo)

Szarvas Norbert 2016.08.31. 16:33:25

@para_noir: én vagyok a forrás, nem lett sehonnan másolva:)

Szarvas Norbert 2016.08.31. 16:36:09

@orient: én értem a borotvás sztorit, és köszönöm, hogy elmesélted, mert pontosan ide vág és erről szól a minőség pontja

Aki nem érti:

Az anyagi biztonsághoz azért járult hozzá a hagyományos borotva, mert már középtávon sokkal több pénzt spórolt meg, mintha mindig Gilette termékeket vásárolt volna!

Jól mondom?

Pierr Kardán 2016.08.31. 16:37:27

@superz: "Amíg mások nyaralni jártak én egyetemre és dolgozni. "

Hát izé, én jártam egyetemre, de nyáron nem volt egyetem...

Szarvas Norbert 2016.08.31. 16:40:41

@s:

este írtam, fáradt voltam és köszi, javítottam:)

Amúgy abban vitatkoznék, hogy nincsen kinek írni. Rengetegen keresnek meg a blog miatt ügyfélnként, mert tudnak azonosulni a gondolataimmal és kiváncsiak a véleményemre (és nem csak a szegények, hanem gazdagok is)

kmera 2016.08.31. 16:43:02

@para_noir: Értem. Én eddig azt láttam, hogy akinek jobban megy, az - ha nem is garasoskodik - de azért igencsak ügyel arra, hogy hogyan költi a pénzét, és ebbe szerintem simán belefér az otthon főzés, vagy az, hogy a ruházatnál, egyéb beszerzésnél figyelsz több dologra is, amitől nem automatikusan az olcsót választod, de nem is ragaszkodsz a drágasághoz öncélúan.

Szarvas Norbert 2016.08.31. 16:47:16

@para_noir:
én 30 vagyok, de nem érzem azt, hogy abba kéne hagynom a tanulást. Folyamatosan fejlesztem magam, olvasok, ..és minden, ami ehhez kell. Mondjuk ma már nem iskolai tananyagot keresek, hanem sokkal speicálisabb és naprakészebb tudást, és ezt a tudást nem megtanulni akarom, hanem megérteni, hogy aztán dekódolni tudjam a saját nyelvemre és életemre, amiből hasznot tudok húzni

PanelProli 2016.08.31. 16:48:26

@scuynat: Az akkor 15 millió, ha folyamatosan rakja be az ember a párnacihába. Ha (értelmesen) befekteti, akkor sokkal több is lehet.

Lassan 5 éve rugtak ki az előző munkahelyemről, kaptam 1,9 millió Ft végkielégítést. Szerencsémre nem kellett a pénz kenyérre, így befektettem (OTP részvényt vettem belőle). Ma több mint 7 millió Ft-ot ér a kis portfólióm :-)

hdnctrl 2016.08.31. 16:53:23

@PanelProli: aha, ezt hívják úgy, hogy mázli. Ilyen alapon vehettél volna lottószelvényeket is belőle ;)

De akinek ennyi pénze van havonta/évente eltenni, szerinted részvénybe fogja pakolni és ráadásul pont be is jön neki?

para_noir 2016.08.31. 16:59:31

@kmera: az otthon főzés pont rossz példa, egyedülálló embernek például totál nem éri meg.

s 2016.08.31. 17:00:58

@kmera: "azért igencsak ügyel arra, hogy hogyan költi a pénzét, és ebbe szerintem simán belefér az otthon főzés"

Ha többet keresel, mint egy szakács, akkor nem. Mert akkor jobban teszed, ha főzés helyett a saját munkáddal foglalkozol.

PanelProli 2016.08.31. 17:07:08

@scuynat: Pont az volt a Bontottcsirke olvtárs álatl írt gondolatkisérlet lényege, hogy van havi 25 eFt felesleges pénze, amit félre tud rakni. Ha ezt a párnacihába teszi, akkor lesz 50 év múlva 15 milliója.

Ha a párnacihába teszi, akkor tehetné máshová is.

Abban igazazad van, hogy a párnacihában nulla a kockázat és biztos a 15 millió.

Nekem meg abban van igazam, hogy kicsi (persze nullánál magasabb) kockázatvállalással egész jó hozamot lehet kapni kis összegre is. De ne vegyen részvényt, hanem tegye ÖNYP-be, akkor is megvan az éves 4-8 % hozam.

Madag Oszkár 2016.08.31. 17:13:03

@Pierr Kardán: Csúnyán kiforgatod superz szavait! Aki munka mellett tanul, annak a fizetett szabadsága a vizsgaidőszakokra megy el. Plusz a suli akár lehetett fizetős is, tehát anyagilag sem fért volna bele. Ezek miatt, talán ha akart volna se tudott elmenni nyaralni. Rajtad pedig sajnos a hsz.-ed alapján nem hagyott nyomot az egyetem, felesleges volt hangsúlyozni.

superz 2016.08.31. 17:13:18

@Pierr Kardán:

Örülök, hogy jól érezted magad nyáron, de én munka mellet végeztem, mint ahogy írtam is. Tehát én finanszíroztam a költségét és a szabadságom terhére maradtam otthon tanulni a vizsgákra, anyagot gyűjteni stb. Szóval a végére sem szabadságom, sem pénzem nem nagyon maradt nyaralásra. Plusz fizetnem kellett a megélhetési költségemet. Nyaralásra nem igen jutott.
Persze nincs problémám azzal, ha valakinek a szülei támogatják a gyerek iskoláztatását, anyagi támogatást nyújtanak elindulni az életben. Nekem is ez a tervem a saját gyerekemmel. De szülői háttér nélkül is mindez megoldgató, csak több lemondással jár.
(Jó-jó, sörre és csajokra mindig volt, nem picsogok)

orient 2016.08.31. 17:21:52

@Szarvas Norbert: Alapvetoen az alapelvre reagaltam hogy altalaban a minosegi termekek hosszutavon olcsobbak mint a kinai gagyik. Ezt erzem a boromon, mert sok hulye aprosaggal ami kiadassal jar az elejen sokat lehet hozni hosszutavon es valoban, sikeres emberek ezt teszik. Jol latszik ez kokazdag embereken mint pl. sokszor hallani olyan sportolot vagy zeneszt aki nem tartotta az alapelveket es ahogy a nagypenzek nemjottek ugyan olyan szegeny lett mint volt. Es olyanokat akik gazdagon isokosan gazdalkodtak es ezert mikor mondjuk mar a zenelesbol vagy sportbol nem jott a love akkor is megtartottak az egzisztenciajukat. A mi atlag szintunkon ez szinten mukodik es erdemes odafigyelni mit mire koltunk. Erre volt csak egy hulye pelda, ha dragabbat vesz az embert ami minoseg akkor hosszutavon jobban jar vele. (dragabb nem mindig jobb, de a jo az sosem lesz naguon olcso) Jobb mint a cipos pelda mert az elegge egyertelmu. De hozhatnek ide olyan peldat is, hogyha az ember pl. jo minosegu eteleket eszik, foz es tudja is mi van abban amit megeszik es nem olcso szupermarket kajakat, vagy gyorsettermeket latogat akkor szinten nem csak sporol, hanem egeszsegesebb is lesz. A legdragabb dolog az eletben az egeszseg. Ha az nincs, dolgozni sem tudsz, megy a penzed a gyogyszerekre es orvosokra. Nagy kiadas, kis teljesitmeny es kisebb bevetel. Ileyn dolgokra rohadtul oda kell figyelni es ez valoban segit az anyagiakban is hosszutavon. Persze minosegi kajak penzbe kerulnek es energiaba mert otthon el kell kesziteni...stb. Na majd varom a fikazos kommenteket megint, hogy nem ettol lesz gazdag valaki hanem ha milliokat szakit EURO-ban valahonnan. Tudom ezt sok sikeres ember mondja lehet hinni nekik :)

Pan Modry 2016.08.31. 18:03:51

Megegy dolog, ez a 8 pont akkor er vmit ha kiegyensulyozott vagy, ha ennek az az ara hogy nehany pontot csak kompromiszumokkal csinlasz meg, az is rendben van.

daytona500 2016.08.31. 18:08:31

Hű, hát több értéktelen klisét nehéz lett volna összeszedni.

A legfontosabb kimaradt: ne blogok (=bloggerek fotelből) mondják meg hogy kell élned.

HgGina 2016.08.31. 19:39:46

Lózunggyűjtemény.

bontottcsirke 2016.08.31. 20:17:41

@scuynat: hát nem. De nem is arról volt szó, hogyan legyünk csilliárdosok.

bontottcsirke 2016.08.31. 20:19:03

@Pan Modry: nem is azt mondtam, hogy le kell mondani sok dologról, hanem azt, hogy nem kell napi egy doboz cigit elszívni öt sárkány sörrel.

2016.08.31. 21:22:36

@orient: Én csak azt szeretném megkérdezni, hogy ennyi mellébeszélés elég egy diplomához vagy kevés?:

2016.08.31. 21:28:07

@Pan Modry: Ha nem vagy összetett ember és nem tudsz több hangszeren játszani és nem értesz csak egy dologhoz, akkor ha az bedől alólad, véged lesz mint a botnak.
Hiába vannak tartalékaid, pillanatok alatt feléled. És mi a garancia arra, hogy a ma olyan jól fizetett munkákat 10 év múlva is meg fogják fizetni?
Semmi.
Több dologhoz kell és muszáj érteni. Mindegy mi az, csak hozza a pénzt!

Almandin 2016.08.31. 21:50:59

@para_noir: Tanuláson az emberek többsége az iskolapadot érti, pedig az ember folyamatosan tanul. Minden nap, akkor is, ha épp nem direkt tanul. A tapasztalatokból, a környezetéből, mindenből.
Nekem pl. elég nagy szókincsem és közepes szövegértésem jött össze csupán abból, hogy évtizedekig gyakran hallgattam zenét egy bizonyos nyelven. Amikor a célországban turistáskodtam, már egy kicsit kommunikálni is tudtam rajta, értettem a feliratok nagy részét. Az illető nyelvből előtte egy nyelvórát se vettem hivatalosan.
Bizonyos antikváriumok pedig szinte ingyen dobják az ember után a könyveket (egyes utcai könyvárusok pl.), de pl. van német nyelvkönyvem úgy is, hogy sétáltam és rá volt téve egy kuka tetejére. Mivel nem piszkolódott be, elvittem. Újonnan véve 4-5 ezer forint lett volna szerintem.
Az internet is jó tanulásra. A Wikipédián a szócikkek minden témakörben elég jók, ráadásul sok szócikk több nyelven megírt. Néha szórakozásból egy szócikket 3-4 nyelven is elolvasok, nagyon jól fejleszthető így is az idegen nyelvtudás.

Almandin 2016.08.31. 22:03:34

@Diorella Queen: Megoldás lehet bizonyos helyzetekben a passzív jövedelmekre való törekvés. Természetesen ehhez kell valami anyagi alap. Egy kisember hogyan indulhat el? Pl. nincs egy vasa sem, de van egy 20 milliót érő lakása. Eladja a lakást, vesz magának egyet 10 millióból, a többi pénzből vesz 1-2 garázst, kiadja. Ez helytől függően havi 20-50 ezer forintos bevétel. Ez jó lehet arra, hogy pl. egy munkanélküli időszakban legalább a kaja vagy a rezsi fizetve legyen. Vagy félretehető, oktatásra költhető, stb.
Másrészt olyan ember szerintem nincs, aki csak egyvalamihez értene. A rugalmasság fontos, ne féljünk 40-50 évesen se újba belevágni, még mindig jobb, mint várni a végrehajtót.

igazi hős 2016.08.31. 22:48:37

@Szarvas Norbert: A francba, eddig nem tudtam, miért vannak milliók a számlánkon, de már nyilvánvaló a 11. pont: legyél szakállas!

trivium 2016.09.01. 02:44:16

@káposzta: 200 nettóm van, ebből 70 az albérlet ,20 a fundamenta. akkor itt a 10%-om letudva? :-) Vagy számolhatjuk úgy,hogy 130at keresnék és a mamahotelban élnék akkor ugyanott tartanék? :-)

2016.09.01. 06:55:10

Igen, tanulni kell. Az ember magának tanul! És ezt szó szerint kell érteni, mert ha kitudódik mit tudsz, akkor azt neked kell csinálni! Én legalább két végzettségemet nem reklámozom, mert akkor azzal is engem szivatnának ugyanannyi pénzért...
Már a középsuliban is kezdődött azzal, hogy szépen írtam és rajzoltam. Onnét kezdve minden írásvetítő fóliát, naplót, tablót én nekem kellett csinálni. A katonaságnál a bakaleveleket én rajzoltam. Még a budit is én takarítottam, ha fontos szemle volt, mert senki nem volt oly alapos. Ha tudnák, hogy tudok szoftvert írni, most azt is a nyakamba tolnák. Az ember csak magának, a saját szépérzékének és boldogságának tanuljon! Az ország meg kapja be!

tnsnames.ora 2016.09.01. 08:24:02

A téma érdekes, a feldolgozásának én tökmásképp álltam volna hozzá, két dolog miatt is :)
- Strukturális problémák miatt
- Pénzügy-centrikussága miatt, ami pénzügy eleve sokkal kisebbrendű dolog a nagy egészben (értelmezésemben).

Ha már formalizálni akarjuk a posztbeli témát (pontokba szedve), akkor

(1) Az embernek adottságai, lehetőségei és korlátai vannak, indulásként. Nem árt velük tisztába lennie az embernek. Ugyanakkor bár sokan tudhatnak alaphelyzetből valamilyen értelemben nagyon messzire jutni, ez (a) lehet problémás kimenetelét tekintve, (2) nem biztos, hogy algoritmizálható nochdazu jól, pláne mások számára. A peremfeltételek nagyon kellemesek és kínosan szerencsétlenek is lehetnek tárgyunk szempontjából.

(2) Nagyon fontos az ön- és helyzetértékelés, múlt-jelen-jövő aspektusaiban (leginkább 6.pont vág ide, de csak szőrmentén). Sajnos egy rossz mozdulat is vezethet csúnya kisikláshoz (hogy mást ne mondjak például rossz párválasztás) és akkor most képzeljük hozzá mennyire nehéz folyamatosan hibákat kerülve jól értékelni. Arról már nem is beszélve, hogy az anyagi szinvonal és biztonság két különböző egymás ellen is dolgozó nagyon nehéz kérdéskör.

(3) Az első két pont után jöhetnek csak, szvsz, az életvezetési alapelvek - akár keresztény/világnézeti vagy fiskális, vagy egyéb ideológiák/megfontolások mentén - ("tanácsok" - amiket az index blog.hu-n láthatóan nagyon sokan, nagyon túltolnak, sokszor rettenetes módon). A poszt 8 pontja perdöntően ide tartozik és ezzel kap scope-t az egész poszt.

- Tanulás. Az én nézetem szerint nem "haszon"-oldalról lényeges, hanem mentális egészség okán fontos alapvető módon. Az ember ab ovo úgy van felépítve, hogy szüksége van rá. Kb. mint ahogy a testnek meg fizikai aktivitásra van szüksége.
- Saját élet élése. Ez számomra is nagyon fontos alapelv, különösen miután én is sokat engedtem korábban a társadalmi nyomásnak. De minden ember más (motivációjú meg szerotonin-koncentrációjú) és nehéz ebbe kívülről beleavatkozni, tünjön számunkra bármennyire is fontosnak a dolog. Van benne (akár felesleges) rizikó is az ilyen vágyak engedésénél. Paradox módon megértőbb/elfogadóbb és megengedőbb út általánosságban és összességében célravezetőbb lehet.
- Kockáztatni és veszíteni tudni kell meg superman meg semmi sem örök alapelvek a nagy tanulási folyamatban nálam egy pontba koncentrálhatók. Itt szerintem elég csak annyit tisztán látni, hogy az ember képtelen (a) determináltan fonalasan (b) nyerőstratégiával játszani. Ennél színesebb ugyanakor több kiszolgáltatottságot tartogat az élet.
- Minőség. Értem az üzenetet, egyet is értek ezzel az üzenettel, de általánosságban véve talán fontosabb a tágabb scope-ú optimalizálás fontossága (2)-es értékelési pont mentén.
- 10% adó-val nem akarok foglalkozni. Szvsz ez egy lokális válaszlehetőség egy posztbeli információk alapján homályos kérdésre.

angrybeaver 2016.09.01. 08:34:32

A 3. pontot külön köszönöm. Amikor anno sok évvel ezelőtt feladtam a "biztos állást" egy multinál, és "kalandokba" kezdtem, kb. mindenki hülyének nézett. Azóta túl vagyok több anyagi válságon, volt jónéhány munkahelyem, voltak hullámvölgyek és hegyek is. Mindezek után mára sokkal biztosabb lábbal állok a földön, mint bárki aki anno körülöttem volt, pusztán csak azért, amit írtál te is, mert kifejlődött a képesség a veszteség leírására és továbblépésre, és megtanultam, hogy nincs olyan probléma, amit ne lehetne kezelni és megoldani.

FlybyWire 2016.09.01. 09:01:15

A baj mindig beüt, nem kell beszarni. Még alig múltam 40, de már kétszer lenullázódtam anyagilag: egyszer kicsivel 30 előtt, aztán 35 körül is. Voltam erősen negatívban is, főleg a 2. után.
Most meg 5 év alatt már a 4. pozíció jön, 2. cégnél, egyre feljebb, csodálatos helyen lakom a gyönyörű családommal, van némi tartalék is ingatlanban, és a jövő is csodás.

3 dolog jön ebből (azon túl, hogy a "baj mindig beüt")
1 - tényleg fel lehet állni, és érdemes is
2 - azért legyünk őszinték, ez igen nagyban múlik a szerencsén is (nekem végre volt, persze önmagában nem elég!)
3 - simán beüthet megint a krach, de a második, vagy a harmadik már nem fog akkora pánikot okozni,l főleg mert felkészül rá az ember előre.

FlybyWire 2016.09.01. 09:06:25

@para_noir: "A tanulás meg kb addig aktuális, míg az ember fiatal, mondjuk 25 alatti, afelett már fail"

Irgalmatlan baromság.

Nekem van egy bölcsész diplomám, meg elvégeztem levelezőn egy főiskolai közgázosat, de arról pl. papírom sincs meg végül (nyelvvizsga....).
Ehhez képest nagyjából 2 operatív szakterületen vagyok meglehetősen képben, meg még úgy 4-5ben valamelyes mértékben tájékozott. Ez nagyrészt munkából, illetve munkahelyeken adott képzésből, meg kisrészben netes oktatásokból van (pl. coursera). A legutóbbi ilyen képesítést pl. 2 éve szereztem, igencsak nem 25 évesen, kisgyerek, család, munka mellett. Teljesen jól tudom használni a munkámban is, elég sok embernek van hiányos tudása operations mgmt-ben.
De az égvilágon mindenről lehet tanulni ingyen, online.
Csak javasolni tudom!

FlybyWire 2016.09.01. 09:11:42

@superz: Az is egy megoldás, hogy küzd az ember folyamatosan, Az tuti hoz is eredményt.
A másik megoldás, hogy felismeri az ember, hogy miben igazán jó, és utána erre gyúr rá erősen, ebben a lehető legjobb lesz, amivel kiemelkedik.
Mondjuk ez itthon nálunk nem megoldható minden területen (mármint hogy akármiben vagy jó, abból meg is élsz), olyankor lehet hogy érdemes dobbantani tényleg.

para_noir 2016.09.01. 09:24:06

@FlybyWire: de azért tudod ugye, hogy te nem mindenki vagy?

FlybyWire 2016.09.01. 09:53:21

@para_noir: persze, ahogy azt is, hogy mindenki képes tanulni 25 év felett is, sőt, nem is nagyon tudja elkerülni passzívan (munkahelyeken).

DFK 2016.09.01. 12:13:18

Szerintem akkor van biztonság, ha 3 év alatt félre tudsz rakni annyit, hogy abból legalább fél évig megélj (tkp a bevételed 15-20%-t kell minden hónapban félrerakni). Na ez az, ami az alacsony jövedelműeknél nem lehetséges, mert nincs 15 % feleslegük.

para_noir 2016.09.01. 12:43:19

@FlybyWire: mindenki képes tanulni a születése pillanatától a haláláig. -nem erről van szó. Hanem hogy mennyire használható tanács a "tanulj" azoknak az alacsony jövedelműeknek, akik eleve nem tanultak sokat (v.ö.: alacsony a jövedelmük...), plusz az akarat is hiányzik a többségből, minél korosabb, annál inkább. Ne magaddal azonosítsd a világot, te megtetted, a többség nem fogja.

VT Man 2016.09.01. 13:46:05

@DFK:
"Na ez az, ami az alacsony jövedelműeknél nem lehetséges, mert nincs 15 % feleslegük."

Ez egy nagyon jo kifogas, csak epp nem igaz.
Masreszt nem kell 15%-al kezdeni. Lehet elso honapban 1%, utana 2% es fokozatosan novelni. Ha csak 5%-ot tud felretenni, az se baj, csak akkor tobb ideig kell gyujtogetni, mig nem eleg lesz biztos hatternek.

Raadasul pont a felretett penz fogja majd segiteni oket abban, hogy magabiztosabban valtsanak munkahelyet. Ha nincs tartalek, akkor munkahelyet valatani is nehezebb, meg akkor is, ha egy kicsit jobban fizetne a masik.

VT Man 2016.09.01. 13:48:19

Ja, es a "10% ado" az nagyon negativ kifejezes.

Inkabb ugy szoktak irni, hogy "fizesd ki magad eloszor" (pay yourself first, ha keresitek), ami takarja is a valosagot.

David Bowman 2016.09.01. 14:32:25

Ha van megtakarított pénzed, szükség esetén lessz, mihez Viktorunk hozzányúljon.

DFK 2016.09.01. 14:35:29

@VT Man: Jó, kezdj el egy százezres fizuból 1%=1000 Ft-ként félretenni. 150 hónap (több mint 10 év!) alatt jön össze 150 ezer (jó, kicsit kevesebb idő alatt, mert a hozam... ). És az még nem tartalék. Ha 5%-t (5000 Ft) rak félre, akkor 3 év alatt jön össze 180 ezer, ami szintén nem tartalék... És egy ekkora fizuból bizony többet nehéz lefaragni, hacsak nem vonja meg még a baromfipárizsit is magától.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.09.01. 18:50:55

@DFK: na jó, de ki a hibás hogy csak százezres a fizuja? Én nem engedtem tanulni?

lobaszopiatej 2016.09.01. 18:54:06

Ez mind szép és jó, csak aztán jönnek a ROKONOK és egy életen keresztül lejmolnak meg hívkodnak hogy te ezt adj nekem meg így adj kölcsön (soha nem kapod vissza!!!).

Na őket hogy rázod le, velük mit csinálsz?

Almandin 2016.09.01. 19:05:14

@abcd1234: Ha hagyod, hogy ugyanannyi pénzért szívassanak, akkor az a te bajod. A középiskolában meg a katonai szolgálat alatt ugyan nehéz lett volna külön pénzt kérni ezekért, de később már jogos az igény.
Velem is meg akarták csinálni (amúgy egyébként szimpi munkáltató, akivel szinte baráti a viszony), hogy plusz szolgáltatást akart kérni ugyanannyiért, de én közöltem, hogy azért plusz díjazást számolok fel. Kissé furán nézett, meg kissé méltatlankodott, de a jó kapcsolat is gyorsan helyreállt. Azóta azt mással végezteti, de nem lettem a balekja.

Almandin 2016.09.01. 19:06:15

@lobaszopiatej: Nem adnék kölcsön. Aztán meg nem érdekelnek, ha besértődnek. Az az ő bajuk. Ha eltűnnek az ilyenek, nem kár értük.

tnsnames.ora 2016.09.01. 21:15:48

@Almandin:
Abszolút egyetértek veled, erre a papírhalmozó aspektusra nem is gondoltam.

PS & BTW: Felfogásomban vannak - nehézségüknél fogva megoldhatatlannak sejtett - társadalmi problémák. Vagy legalábbis az én csekély fantáziám elképzelni sem tud rájuk koherens megoldási tervet.
Ilyen a korrupció tervszerű száműzése vagy legalább csökkenő tendenciára zavarása. Vagy például a "hivatalos" oktatás, elsősorban középfoktól felfele. Lövésem nincs hogy lehet olyat kitalálni idevágóan amiben perspektivikusan kevesebb a kompromisszum és több a vállalható szerethetőség.

VT Man 2016.09.01. 21:43:49

@DFK:
" Ha 5%-t (5000 Ft) rak félre, akkor 3 év alatt jön össze 180 ezer, ami szintén nem tartalék... "

Neked nem. De pont 180 ezerrel tobb, mint amije akkor lenne, ha mindig lenullazna magat ho vegere. Majdnem ket havi fizetes.

De mar a reszeredmenyek is javithatnak a szorongasan: ha valaki honaprol honapra elt, es mar van 20 ezer, 30 ezer Forintja, az mar megtett egy lepest.

Amugy meg sokszor van lehetoseg plusz munkara.
Pl. babysitter hazavisz ezer Ft/orat, ha ilyet pluszban tud a munka mellett vallalni (nem mindig lehet), akkor mar tud gyujteni. Vagy koltoztetes, funyiras, stb.

Nem mindig, nem mindenkinek, de szeirntem a kifogas kereso emberek 90%-anak lenne ilyen lehetosege. Csak nem erdekli oket.

2016.09.01. 21:52:12

@Almandin: Ha nincs valakinek kereskedői vénája, vagy nem eléggé sikerorientált ,annak nem lehet tanácsot adni arra vonatkozóan, hogy csináljon pénzt.

Almandin 2016.09.01. 22:56:19

@Diorella Queen: Ha valaki bemeséli magának, hogy ő biztos semmihez se ért, meg nem fog sikerülni, akkor esélytelen arra, hogy megoldja a problémáit. Nem mondom, az optimizmus se garancia a sikerre, de ha elbukik az ember, legalább tudja, hogy megpróbálta. Az élet a küzdésről szól. Már az is egy küzdelem, hogy az anyánkból ki kell jöjjünk. (Nem csak az anya dolgozik a szülésnél!). Utána folyamatos küzdés az élet, egész a halálig. Szinte mindenki pofára esik egyszer-kétszer, ritka a folyamatos sikerszéria.
A sikerorientált életszemlélet tanulható. Nem kell arra gondolni, hogy a siker egyenlő a jól menő menedzseri léttel, sokszor az is siker lehet, ha valaki alapszinten meg tud élni, meg nem viszi el a lakását a bank a feje fölül. Ha úgy kezdesz gondolkodni, hogy ha törik, ha szakad, megoldod a problémáidat, akkor nagy valószínűséggel nem fogsz éhen halni. Garancia nincs, de az életben semmire sincs. Ha mástól várod a problémáid megoldását, az már fél kudarc. Önállótlanságra kárhoztat ahelyett, hogy törnéd a fejed, mit csinálj.

2016.09.02. 04:45:54

@Almandin: Nekem nem kell elmondani mi a siker. De pl a gyerekemnél már semmi ilyet nem tudok felfedezni. Nem egy pénzhajtós típus. Jól látszanak rajta a tipikus jó munkásemberi vonások. Őt már inkább érdemesebb olyan irányba terelni, amely munkakörben legalább boldog lehet. Ha gazdag nem is.

tnsnames.ora 2016.09.02. 07:22:25

@Almandin:

Milyen az élet: az imént futott be az alábbi interjú ajánlata. Én bár nem tudom a hogyanját, de intuitive hiszek abban, hogy lehet szervezett oktatást jól csinálni (és érdemes is). Az interjúbeli alany pedig a szabályerősítő kivétel :)

www.hrportal.hu/hr/aki-soha-nem-jart-iskolaba-interju-andre-sternnel-20150204.html

tnsnames.ora 2016.09.02. 08:00:47

@Diorella Queen:

Én a többiekkel szemben (azt hiszem) megértelek és tudok azonosulni az itteni álláspontoddal / kérdésfeltevéseiddel. Különösen Norberttel nem értek egyet a tekintetben, hogy "mikor kell a pénzt megfogni.", legyen egyébként bármennyire is igaza a felvetésében.

Szép dolog "kerülni a kiszolgáltatottságot", de ezt te is nyilván tudod/tudtad poszt elött is, és valóban a hogyanja az érdekes. Én azt állítom ez ma tendenciózusan egyre nehezebb feladat, általánosságban véve (egyén képességeitől kvázi függetlenül),de meglehet nincs igazam (hiszen nem tudom/tudhatom bizonyítani)

Ugyanígy a "saját élet élése" is fontos elv és nyilván te is tisztában vagy evvel is. És nyilván kell valamennyi erőforrás hozzá, aminek nem feltétlen van az ember a birtokában (mindig). És akkor azonnal előkerülnek az így-úgy hátrányos komprosszumok.

Szeretnék valami konstruktíven hasznosat, optimalizálósat írni, de túl kevés az itt átjött infó/részlet és így nem tudok (esélyem sincs rá). Ha mégis eröltetni akarnám a dolgot, két általános életerő-erősítő dolog jut eszembe (egy elvi és két gyakorlati):

(1) Én hiszek abban, hogy a nagy szeretet (pl.: gyerek iránt) extra energiákat képes mozgósítani az emberben (ez nem szimplán valamiféle ködös ezoterikus maszlag, hanem MRI-vel is kimutatható erős emberi aktivitás).
El tud indítani az emberben olyan erősítő, pozitív visszacsatolású folyamatokat, amik akár kézzelfogható ötletekhez eredményekhez vezetnek (sosem fog kárbaveszni ez, ráadásul szép módon, ami még manapság is megbecsülhető szempont).
Ha valakinek semmi "materiális" erőforrása nincs, az ápolható szeretet mindig kéznél van a legutolsó pillanatig. Hangozzék ez bármilyen hülyén egy pénzügy-orientált blogon.

(2) Meg kell válogatnia az embernek kire mennyi energiát fecsérel a környezetében.
Egyfelöl kapcsolatokat építeni kell (muszájnak látszik), mert azt ember társas lény (még a szinglilétet népszerűsítők is), és egyedül nagyságrendekkel gyengébb hatékonysággal old meg társadalomba illeszkedő problémákat (statisztikai relevanciával).
Másik oldalról nézve a társas/szociális kapcsolatok is extra erőt képesek mozgósítani. Míg a tudhatóan létező energiavámpírok meg roncsolnak (időt, életerőt stb.) Van olyan társas kapcsolat, amitől jobb nem várni semmit. Azaz van bőven tér kreatívkodni. e téren is.

(3) A saját tapasztalatainkat érdemes leírni, nem feltétlen/elsősorban publikálási célzattal. Az ember könnyen túl tud lépni akár lényegi dolgokon és ezáltal rásegíthet káros felejtésekre. Azt állítom, hogy amikor az ember ír, akkor koncentrál, rendszerez, következésképp mélyít, és idővel horribile dictu egyre jobban. Ha az embernek csak saját magából van módja erőt meríteni a problémákhoz, akkor ez lehet egy potenciális eszköz.

Almandin 2016.09.03. 00:32:25

@tnsnames.ora: Érdekes cikk volt. Mindenesetre a mai Magyarországon ez nem lenne járható út. Szerintem is valamennyi szervezett oktatásban szerzett tudásra szükség van, de amit én linkeltem, az a másik véglet. Az illető tényleg eltartja az OKJ rendszerét, másrészt egy hihetetlenül korlátolt életszemlélete van. Azt hiszi, hogy tudást csak iskolapadban lehet szerezni, máshol nem. Beszűkült stréber látásmód.
Az általad küldött cikkben annyi igazság van, hogy a motiváció valóban jobb tanulást ad, és az iskolai körülmények gyakran akvárium jellegűek. Viszont legalább a középiskola végéig mindenkinek szüksége van arra, hogy szervezett oktatás keretében tanuljon, sőt az első szakmát is így célszerű szerezni.
Néhány szakmát pl. nem lehetne így szerezni. Orvos, mérnök esetében kockázatos lenne. Viszont egy ötvös, művész, vagy takarító, bolti eladó esetében könnyebben működhet (és jól) a "csinálom és közben beletanulok" út.

tnsnames.ora 2016.09.03. 06:44:13

@Almandin: Egyetértek.

Egyfelöl a szervezett oktatás tagadása mögött idő- és erőforrás-optimalizálási megfontolás van, mondván a szervezett oktatásnak óriási az overheadje a tanuló szempontjából (felesleges, értelmetlen, időigényes körökkel, illetve komoly hiányosságokkal stb.). Másfelöl hosszútávon inkább a zsenik, mint az átlagemberek tudnak urai lenni saját idejüknek, fejlődésüknek. A szervezett oktatás keretet ad, olyan impulzusokhoz juttat embereket, ebben a csökevényes formájában is, amik másképp elvesznének.
Nézzük meg, hogy az iskolakerülökből hány Stern-féle fazon kerül ki és hányan kallódnak.

Utolsó gondolatodhoz ("csinálom és beletanulok"), vajh az informatika idetartozik-e. :DDDD Én informatikusként sokat gondolkoztam már ezen (mennyi és milyen szervezett oktatás kell).

Értem és megértem a "papírkritikát", amire utalsz, ha nekem kéne az említett hölgy életét élnem, az bizony nagyon frusztrálna engem :) Sok szempontból az említetteken túlmenően is extra "papírellenes" vagyok, még a jobban védhető megszerezhető papírok körében is. Hogy kettőt említsek: pl.: Oracle OCA/OCP/OCM (gusztustalan rabló feelingje miatt) vagy nyelvvizsga-papír (a minősítési problémák miatt). Mégis igyekszem megértő lenni a "papírfétissel" szemben. Úgy tekintek rá mint egy potencális akár hibás életút-mérföldkőre.

És ki nem tud hibázni vagy feleslegesen erőforrást pocsékolni. Mindennek meg lehet a maga ideje és rendeltetése a saját tapasztalatból való bölcsebbé válás útján.

Almandin 2016.09.03. 16:17:22

@tnsnames.ora: Az informatikához nem értek, így abban nem tudok véleményt alkotni. Mindenesetre művészpályákon (pl. énekeseknél) voltak-vannak nagyon jó autodidakta emberek.
Nyelvtanulás terén is igaz lehet ez. Sokan jobban megtanulnak egy nyelvet spontán, mint nyelviskolában. Igaz, ebben benne van az is, hogy az emberek agya, tanulási mechanizmusa is különböző (valakinek inkább az egyik, míg másnak a másik válik be jobban). Ha nekem pl. fel kellene venni egy olyan munkakörbe valakit, amihez magas szintű nyelvtudás szükséges, inkább a spontán módszerrel tanultat választanám, mert valószínűleg jobb a mindennapi kommunikációban. Sőt, inkább, ha lehet, kétnyelvű embert vennék fel, aki a családjában tanulta, vagy kisebbségi helyzetben élt születésétől fogva.

tnsnames.ora 2016.09.03. 17:32:24

@Almandin:
- Nagyon jókat, meg elgondolkodtatókat írsz. Ráadásul a zene meg nyelvtanulás pont nekem is nagyon fókuszban van :) Művészpályáknál (itt most ugye zenészeknél) jelentős százalékban hajlok afelé amit mondasz.
- Nem lehet kérdés, hogy nagyon sok értékes művész van, aki szervezett oktatáson kívül ért el akár olyan nagy eredményeket is, amit még a "hivatalos fejesek" is elismernek.
- Sőt van olyan terület, ahol kifejezetten ront az emberen/művészen a szervezett oktatás. Ilyen olvasatomban a zeneszerzés a teljességgel életidegen és értelmetlen avantgarde eröltetésével.
- Másfelöl például egy zongora/orgona/hegedű annyira nehéz és sok-sok évet igénylő "erőforrásigényes" hangszer, ahol esetleg könnyebb lehet nem autodidakta módon a legmagasabbra törni (és még az sem feltétlen elég, hiszen nem elég az addigi eredményeket reprodukálni).
- Nagyon érdekes fontos a spontán nyelvtanulás is. De erőforrás meg egyéb technikai okok miatt az ilyenek sokkal kevesebben vannak. Értem, megértem elfogadom a kétnyelvű emberek előnyét, de társadalmilag sokkal nagyobb az igény a nyelvtudásra (az egy külön diskurzus tárgya lehetne, hogy miért és mennyire helyesen), mint amit ők tudnak szolgáltatni. Ráadásul mivel kevesen vannak nagyon költségesek is.
- Nyelvtanulásnál úgy érzem másutt van az optimum. Meg kell találni a módszertanát, hogyan lehet felskálázni a nyelvet valóban tudó emberek számát, költségkímélő módszerekkel. Egyfelöl döbbenetes mennyire le vagyunk maradva a XXI.században, kicsit érthetelen módon, másfelöl én hiszem, hogy nem jelentős befektetéssel komolyabb eredményeket lehetne elérni (feltéve, hogy nem avval kezdődik a sztori, hogy a befektetést egyszerűen ellopják a tűz közelében lévők).

prognosys 2016.09.22. 20:41:32

@para_noir: Azért azt tudod, hogy ez egy nagy bullshit: "legyél rohadt gazdag".

Az a helyzet, ismertem még családi, baráti körön belül is olyanokat, akik hozzám képest (egyszerű gyári munkás) rohadt gazdagok voltak.

Az egyik BMW-vel járkált akkor, amikor még a Suzuki Swift bontogatta szárnyait...na nem mintha bármi szüksége lett volna rá, de azért játszotta sokáig a fasza gyereket, most pedig sokszor még ételre is alig futja. Utóbb kiderült, hogy egy megörökölt családi vagyont tékozlott el. Megérte?

A másik pedig egy válás után jutott egy kisebb vagyonhoz. Rózsadombi öröklakást vett belőle meg mindenféle 'barátnőhöz' repkedett Korfura meh ki tudja hová. Életében nem dolgozott...fokozatosan felélte a vagyonát. S most ott tart, hogy ingyenkonyháról hordja magának az ebédet! Megérte?

Magyar embervolyan szinten nem tud gazdálkodni, hogy amikor az ölébe hullik a vagyon, akkor hetekig-hónapokig 'vastagot szarik' utána meg szopik, mert 5 méterre nem néz előre. Telhetetlen pöffeszkedővé válik, majd koldussá, mert nem hajlandó átgondolni azt, amirő pl. Szarvas Norbert írogat!

És most ezek a volt rohatd gazdagok jönnek hozzám segítségért..hozzám, aki ma is csóró gyári munkás vagyok...de legalább van megtakarításom, amit nem herdálok el mindenféle szükségtelen dologra!

Na ez a nem mindegy!

www.cigarettatoltogep.com · http://www.cigarettatoltogep.com/ 2016.10.07. 14:26:12

Érdekes írás... a 2. pontnál " próbáld meg a saját életedet élni"... ez az emberiségnek sosem fog menni... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.10.09. 21:10:48

1. Hát, pedig szomorú vagy nem, nekem kezd erősen herótom lenni az állandó tanulásból.
Arra gondolok, hogy pl a számítástechnikában erősen devalválódik a mindenkori tudás, pár év alatt értéktelenné válik, újabb dolgokat kell megtanulni, amik aztán újra értéktelenné válnak.Nekem ez qrvára nem teccik.
Ha értékes maradna a tudás, sokallta nagyobb motivációs erőt adhatna.
Rohadtul nem vágyok az élethosszig való tanulásra, ez van.
Talán főleg azért, mert 40-50-60 évesen már kurvára nem úgy fog az ember feje, mint 10-15 évesen...

2.Maximálisan egyetértek, az ilyen, kifelé élő emberek a lexánalmasabbak...

3. Érdekes, én azt látom, hogy pont a gyerekek azok, akik nem tudnak veszíteni.Pl egy társasjátékban ha nem ők nyernek, akkor aztán egész estig tart a hiszti...Szóval ez pont a legrosszabb példa volt.

4. Oké, de csak akkor, ha van pénze valakinek a minőségre.Próbáld ezt egy kínai szövőnőnek, vagy dokkmunkásnak beadni, hogy ne a legolcsóbb rizst vedd, hanem a minőségit...Úgy fog visszakézből szájonb@szni, hogy a fal adja a másikat...

5. Ez is oké, de csak egy bizonyos bevételi szint felett.A nincsből nem tudsz még te sem félretenni, poszt-toló...

A 6. 7. 8. pontokhoz kéne valami konkrét hasonlat, példa is, hogy lehessen értelmezni...

Reactor 2021.03.10. 03:23:12

Ha itt a gazdagodást tudáshoz kötnénk, tényleg tele lennénk csiliárdosokkal. Magyarországon ma semmit nem számít, mit tudsz. Hogy kiket ismersz, az már annál inkább...!
A Budacash- Quaestor- Brókermarcsi-balhék után pedig a bankokra a döglött macskám temetését nem bíznám, nemhogy a pénzügyeimet. Inkább rakom a párnacihába azt a 10 százalékot. Kamatozni nem fog ugyan, cserébe nem vonogatnak le belőle számlavezetési díjat, és a kampósorrú bipsik se tudják lenyúlni.

@bontottcsirke: 140-150 ezret 8 általánossal, aha. Hol, melyik országban? Merthogy itt nem, az 100%.
És valóban, nem tartunk sehol, ezt remekül látod.

@superz: Ja, hát ha külföldön vagy, onnan könnyű osztani az észt. Aki nem magyar fizetésből, magyar korrupció alatt él, az könnyen ordibál be a pálya széléről baromságokat.

@ax14d: Ez igaz, de papírt sajnos nem ad a netes tanulás. Anélkül pedig az állásinterjún szóba se állnak veled.

@PanelProli: Ha meg bukod a dolgot, azt fogod kívánni, bár a párnacihába tetted volna. Bombabiztos befektetés nincs, a korsó addig jár a kútra, amíg egyszer el nem törik.

@VT Man: És akinek egy forint feleslege nincs, mert feléli? Bőven akad olyan háztartás, ahol nemhogy félretenni nem tudnak, de kemény mínuszokba is csúsznak. Az pedig számomra elég jó kifogás, hogy "enni kell", és "fűteni kell", engem legalábbis meggyőzött.

@enpera: Az esetek döntő többségében a munkáltató és a kormány. Az esetek 99 százalékában miattuk alacsony a kapott fizetés. Az egyik eleve nem ad csak alamizsnát, a másik meg két kézzel söpri a saját zsebébe a sápot belőle.

@Almandin: A probléma megoldását elsősorban az okozójától szoktam elvárni. Így korrekt, nemde? Ha a szomszéd Józsika betöri az ablakom, vajon magamat fogom okolni-e, miért éppen oda terveztettem a mérnökkel ablakot?

@prognosys: Ettől ők még rohadt gazdagok voltak, csak elpisálták a vagyonukat hülyeségekre. Gazdagnak lenni egy dolog...annak is maradni, na az már a neccesebb téma...

bontottcsirke 2021.03.10. 09:30:01

@Reactor: akkor elmondom, igazándiból ez már 8 áltival 220 ezer nettó. Itt Tatabányán az ipari parkban. Kell kicsit targoncázni, meg papírokat behúzni, esetleg összesöpörni. Ja, van béren kívül +200E éves szinten.

Reactor 2021.03.10. 15:41:45

@bontottcsirke: Na, itt Borsodban meg az van, hogy választhatsz 47 ezres közmunka és a nagy büdös semmi között....
süti beállítások módosítása