Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

[luxuslakás] Egy 20 éves srác megkérdezte, hogyan lehet neki...

2016. augusztus 27. - Szarvas Norbert

thd2.jpg

A napokban hozzám szegeztek egy igen komoly kérdést: " Mit kell tennem, hogy luxus lakásom legyen..."? Nyilván első gondolataim között voltak a "menj el fiam dolgozni" és a "jó helyre születtél" féle örök rigmusok. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy egy 20 éves egyetemista fiúnak (aki átlagos családi körülményekkel rendelkezik) mit kell tennie ahhoz, hogy még életében megtapasztalhassa a valódi luxust.

Sokat beszélgettünk és közben felmértem a jelenlegi életét, jövőbeni lehetőségeit. A tervezés szempontjából nagyon fontos, hogy a szüleivel él, és a tervek szerint a következő 5 évet még biztosan velük képzeli el. Haza havonta 40.000 forintot kell adnia illetve saját magáról kell gondoskodnia (tandíj, utazási költségek, öltözködést, buli, otthonon kívüli étel-ital, nyaralás, mobilszámla...stb). Már talált magának az iskola mellett munkahelyet, ahonnan nagyjából havi 170.000 forintot kap kézhez. 

Első lépésként

A célt pontosan ki kell tűznünk. Emiatt pedig felmentünk néhány ingatlanos oldalra megnézni, hogy most milyen árfolyamon pörögnek ezek a luxus lakások.

kepernyofoto_2016-08-27_14_53_35.png

Ezt választottuk ki. Budapest, 11 kerület, 120 nm új építésű luxuslakás hatalmas teraszokkal. Minden földöntúli jóval ellátva kerül 58,47M forintba. Tehát mai értéken ez egy kiindulási alap, amit össze kell gyűjtenünk ahhoz, hogy valaha birtokoljunk egy ilyen ingatlant. Én tovább mentem és megnéztem az albérleti díjakat is: egy hasonló kaliberű ingatlan havi bérleti díja 400.000 forint.

Ma 0 forintja van a srácnak. Legkésőbb 10-15 éven belül egy ilyen lakásban szeretne garantáltan élni. 58,47M/ 180 hónap= 324.833 forintot kellene minden hónapban félretennie ehhez a célhoz 0% hozam mellett. Ha évente 7%-ot tudnánk elérni egy megtakarítási termékben, akkor havi 190.000 forintra lenne szükség legalább.

Azt gyorsan beláttuk, hogy a lehetőségekhez mérten szinte lehetetlen havi megtakarításból hagyományos módon összepakolni egy ilyen ingatlant. Főleg azért, mert biztosan lesznek más kiadások is (gyerek, autó...stb), amiket sehogyan nem tudunk majd kikerülni és megspórolni. 

Akkor mi a megoldás?

 

Ilyen esetben nézzük meg a mai pénztárcánkat és számoljunk. A srácnak havi szinten elmondása szerint marad 60.000 forint (ha nagyon meghúzza a nadrágszíjat). Sosem javaslom, hogy 100%-ban terheljük le magunkat, de kérésre most eljátszottam a gondolattal. Elfogadtam érvként, hogy a fizetése minden valószínűség szerint emelkedni fog (diploma, munkahelyi előrelépés, béremelés...stb). Cserébe én azt kértem, hogy számoljunk mindig 60.000 forinttal és ne feltételezzünk a jövőben több havi megtakarítást. 

Lakástakarékpénztár?

Amikor nincsen semmi önerőnk, viszont lakás célban gondolkodunk, akkor érdemes megvizsgálni a lakástakarékpénztárat, mint egy garantált opció. Sok szakértővel ellentétben egy ilyen ambíciózus terv esetén nem a 4 éveset javaslom (legmagasabb EBKM), hanem a 10 éveset. Ennek oka, hogy 4 év alatt biztosan nem gyűik össze a megfelelő összeg, viszont a 10 éves szerződéssel bebiztosítjuk magunkat egy esetleges támogatáscsökkentés (pl: 30%-ról 20%-ra) ellen. Bónuszként a 10 éves szerződés futamidejét lehet rövidíteni szükség esetén. 

A legfontosabb kérés felém az volt, hogy a lehető legbiztosabb utat találjam meg a számára. Így nem kérdés, hogy 3 db 10 éves lakástakarék 20-20e forinttal megkötésére lesz szükségünk az első feladatként. A szerződés saját néven illetve apa és anya nevén mehet. 10 év alatt összegyűlik garantáltan 9,4M forint! 

Hogyan tovább?

10 év múlva a kezünkben van 9,4M forint ingatlanra elkölthető vagyon. Akkor költsük el lakásra! Vásároljunk egy kisgarzont és újítsuk fel, majd adjuk ki albérletbe! (Emlékszel a feltételekre? 5 év után a tervek szerint már nem otthon lakik a srác, de fizetésemelkedésre számít. Megállapodtunk, hogy havonta 60.000 forint megtakarítással számoljak mindig). 2016-ban Budapesten egy ilyen kisgarzont ki lehet adni havi 80-100.000 forintért is. Én mai árfolyamon nettó 60.000 forint albérletből befolyó pénzzel fogok számolni. Ezt viszont fel kell szoroznunk az inflációval és a várható albérleti árakkal 10 év múlva: 97.000 forintot jelenthet az albérletünk. 

Úgy állunk 10 év múlva, hogy van egy 9,4M forint értékű kisgarzonunk kiadva albérletbe és a továbbiakban havi 60.000+97.000 forintot tudunk megtakarítani. Ezen a ponton feltételeznünk kell: lesz 10 év múlva 30%-os lakástakarék vagy nem lesz? 

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

Tegyük fel, hogy nem lesz ilyen lehetőségünk (legrosszabb eset). Biztonságosan pedig évente 5%-os hozamot tudunk elérni. 5 év alatt összegyűjtöttünk: 13.766.000 forintot. Én azt feltételezem (ismerve az ingatlanárak elmúlt 10 éves alakulását), hogy ebből a pénzből biztosan tudunk olyan lakást vásárolni, mint amit 5 évvel ezelőtt tudtunk megvásárolni a 9,4M forintból. 

74827992_jpg.png

15 év, 2 kisgarzon

 

A két kisgarzonból befolyó havi nettó nyereségünk valószínűsíthetően havi 200.000-230.000 forint (ne felejtsd el, hogy 10-15 év múlva vagyunk). A havi 60.000 forintunk továbbra is megtakarítható a megállapodás szerint. Megvásárolni ugyan még mindig nem tudja a luxuslakást, viszont ezen a ponton érdemes elgondolkodni a bérlésében:

Tegyük fel, hogy 15 év múlva havi 550.000 forintért kitudja bérelni az akkori új építésű luxuslakást.

A két lakásból érkezik nettó nyereségként havi 220.000 forint. Van 60.000 forint megtakarítandó pénzünk. És mivel albérletben lakik a srác,ezért onnan felszabadul havi 100-150.000 forint. Ez összesen 430.000 forint. Ezen a ponton megint meg kell nézni a pénztárcát, hogy a hiányzó összeg belefér-e a költségvetésbe vagy sem?

Ha igen, akkor 15 év múlva luxuslakásban élünk. 

Másik opcióként el lehet gondolkozni a vagyon összevonáson. Ebben az esetben viszont megszűnik a vagyonunk pénztermelő funkciója (albérleti bevétel) és a keletkezett vagyont a luxuslakásra koncentráljuk. Hogyan lehetséges? El kell adni a meglévő lakást (minimális haszonnal számolva) 13M forintért. Az elmúlt 5 évben összegyűjtött pénzből pedig nem veszünk másik kisgarzont. Így lesz önerőként 27 millió forintunk. Ha megnézed a lakásárindexet, akkor láthatod, hogy valószínűleg (ez kockázat!!!) egy akkori luxuslakást elérhetünk már 65M forintért is. 

Hiányzik 38M forint. Ezt hitelből kell megoldani. Ma 38 M forint hitel 5 éves fix kamattal 230.000 forint körül alakul. Feltételezem, hogy 15 év múlva a szükséges 9sszeg havi 300.000 forintos havi törlesztésből elérhető lesz. Ebben az esetben a 60.000 forintos megtakarítás, illetve a 150.000 forintos albérleti díjunk lehet a fedezet. Hiányzik 90.000 forint, amiről el kell dönteni, hogy belefér e a költségvetésbe, vagy sem...

Összegezve

 

Elméletben megoldható, hogy egy mai 20 éves srác havi 60.000 forintos megtakarítással és átlagosnál kicsit jobb diplomás jövedelem pályával 15 év múlva elérhessen egy luxus ingatlan közelébe. De a cikk ennél sokkal fontosabb elgondolkoznivalót adott a kezedbe. Ha elengeded a luxus lakást 15 év múlva tervet és helyette vagyonfelépítésben gondolkozol, akkor 15 év múlva jelentős passzív jövedelemre tehetsz szert az albérletekből és tovább tudsz építkezni. Ezen az úton haladva lehet, hogy nem 15 év múlva lesz meg a luxuslakás, de helyette jelentős vagyont halmozol fel. 

A kalkuláció sok feltételezéssel élt. Nem vettem figyelembe számos jó befektetési lehetőséget, mivel az elvről szerettem volna beszélni és gyakorlatilag lehetetlen 1 oldalban minden eshetőséget körüljárni.

Én sem vagyok orákulum. Ami biztos, az a megtakarított pénzed és a lehetőség, hogy előbbre tudj lépni...

 kepernyofoto_2016-08-27_15_59_13.png

 

►►►►

Ha segítséget szeretnél a pénzügyeidhez vagy kérdésed van gyermek megtakarításról, nekem is megírhatod:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

Itt találsz meg minket:

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr1511655778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2016.08.27. 20:59:52

5 év alatt a havi 60ezres megtakarítás mellett szakmailag csúcsra járatja magát (az adottnak vett átlagosnál jobb diplomás jövedelemből következtetve ilyen képességre), 5 év job-hopperkedés közben (de legkésőbb a végére) talál a szakterületén egy jól fizető ny.eu-i munkahelyet/állást/vállalkozik (asszem szakértői munkáknál az utóbbi formátum életképesebb, szakterületétől függ), az itthon megszokott szerény lakáskörülmények közepette gyűjtöget tovább 5 (ha hamarabb találta meg az "aranybányáját" akkor 6-9) évig. Közben inflációkövetés okán veszeget stabil állampapírokat, különféle államoktól (a "túl nagy hogy becsődöljön" vszeg kisebb hozam, a kockázatosabbaké magasabb, jó portfólió).

Bicepsz Elek77 2016.08.28. 09:22:00

Vegyen Kobanyan egy 2 szobas lakast oszt alakitda at luxuslakassa!! Csak a szomszedoknak sohase mutassa meg!!

Muelleimer 2016.08.28. 10:13:34

Adót a lakáskiadás után nem fizetünk, 15 év alatt semmit nem költünk rá. Legalább a sajtó ne népszerűsítse az adócsalást.

eßemfaßom meg áll 2016.08.28. 10:23:33

"egy 20 éves egyetemista fiúnak"

hagyd ott a bölcsész szakot, tanulj meg valami eladható szakmát, pl legyél jó programozó és szarrákeresheted magad.

para_noir 2016.08.28. 10:36:28

Elég lufihámozó fejtegetés, a kotta sokkal egyszerűbb, az ember tanuljon olyan szakmát, ami kibaszott jól fizet, és 15 évet sem kell várnia. Spórolgatásból, kecókiadásból, havi szaros 60 rongy félrerakosgatásából sosem lesz 60 millás villa, mérnöknek, programozónak, orvosnak kell tanulni, kihúzni a picsába külföldre, és 8-10 év múlva máris vehet az ember egy 60 millás budai kecót, csak mondjuk mi a fasznak, ha Stockholmban él. Mellesleg kérdem én, a 15 év spórolás után a csávókám, ha meg is veszi a 60 millás villát, a havi kb 3-400 ezer rezsit miből fizeti? Az összespórolt havi 60-ból?

Medgar 2016.08.28. 10:46:16

10 éves LTP? ez valami viccbolog?

2016.08.28. 11:06:20

Az én tanácsom, hogy: jobban kel keresni...
A cikk szerinti alaphelyzetből indulva 2-5 év alatt megoldható
a havi 1 millió netto elérése és akkor nem kell 20 évig szarakodni.

Igaz ehhez nem ostoba pénzügyi terveken gondolkodni, hanem karrier építésen!
És meglépni a szükséges önképzéseket... meló váltásokat.

Az LTP reklám/marketing ehhez képest csak bakfitty!

kuki123 2016.08.28. 11:08:44

Hát fiam ...beosztottként soha nem lesz neked luxus lakásod
idehaza meg végképp soha.

Nyugaton esetleg 5-10 év spórolás után.

Amilyen szinten elszáltak a lakásárak idehaza az meg a vicc kategória
Aki nem hiszi nézelődjön a külföldi ingatlan hirdetéseknél

10-15 millióért tényleg nincs semmi, de a duplájáért már...
100-150e Font dollár Euróért már egész szép házakat kapni
átszámítva ezek 30-40millióba kerülnek. és akkor mát itt körömollóval van nyírva a fű. (egyéb jobb létről nem beszélve)
Megnézed itthon egy semmi 30-40 éves családiház pestől 30-40 km-erre ennyi
és ennél csak többe kerül. 60-70 millió se ritka...és nem egy nagy vaszizdasz

közben átszámítva külföldön már 200-250e dollár font euróért ár nagyon patent házakat kapni.
A gond csak az hogy itthon a 10milliós lefingott 30nm panelhoz is majd 6-10 évig kell kaparni.
Esélyed nincs még a 30 milliós kategóriára se.
ezzel szemben külföldön 4-7 év alatt már a 30-40 milliós 100+ nm -eres kertvárosi ház sem elérhetetlen, és nem kell megszakadni érte.
max ráhúzol még egy évet és megvan az összeg.

Most akik már kint vannak egy jó ideje, jönnek vissza az infók: ház lakás kocsi, és közben nem szakadtak meg, és volt nyaralás stb.

A magyar fizetések szerint a pesti paneloknak az 5-12 milliós ársávban kellene mozogniuk. családi házaknak a 10-15, de max 20-25 milliós kategória körül.a luxus 170+nm vityillóknak pedig a 40-60 millió (ez most 70-300+ milliós sáv)
Röhej ami magyaroroszágon van.
kösz ingatlanszarkeverők

erdomester2 2016.08.28. 11:10:13

Ha nem lakok sehol akkor en is havi +100at felre tudok tenni. Es ha 25 evig csovelek a hid alatt es minden alkalommal veszek egy lakast kiadni ahelyett h vegre sajat szobam lenne, osszejohet. Felvenni egy ekkora hitelt megint csak baromsag. Az egesz cikk egy nevetseges hipotezis, de nyilvan ezert irodott. Sporolni kell es nem elkolteni a megtakaritast. Valtas/fizuemeles utan pedig megtobbet sporolni

erdomester2 2016.08.28. 11:15:33

@kuki123: Fekudj vissza aludni, meg nem pihented ki, hogy a kulfoldon elo haverok tegnap este milyen baromsagokkal cukkoltak.

Matteo79 2016.08.28. 11:16:16

A kèrdès ès az igènyek is rosszak. Az àtkozott mèdia sugallja hogy luxuslakàs kell... Nekem majdnem az van 37 evesen önerôbol, de tul sok hozzaadott ereke nincs a boldogsaghoz.

Szarvas Norbert 2016.08.28. 11:18:43

@Medgar: ezt kifejtenéd, hogy ebben a konkrét helyzetben miért gond a 10 éves LTP?

solo 2016.08.28. 11:19:12

Addig olvastam, hogy vesz egy garzont ès felùjìtja,majd kiadja.Egy aprò rèszlet kimaradt itt: nem làtom,hogy mibõl ùjìtja fel. Mibõl spòrolta össze a felùjìtàs költsègeit? Nem mintha minden àron szõrszàlat akarnèk hasogatni,de mivel a sztori ,,menedzseli" minden fillèr ùtjàt 15 èven keresztül, talàn erre is kitèrhetett volna a szerzõ.Persze fel lehet ùjìtani vmit fillèrekbõl is, de azèrt szeretem az ilyen iromànyokat, mikor az ilyen alapvetõ rèszletek felett ùgy siklunk àt,mintha nem is lenne tènyezõ.

Szarvas Norbert 2016.08.28. 11:20:56

@nonolet: a "jobban kell keresni" nem kézzel fogható stratégia. vagy bejön vagy nem. Vagy éppen divatos szakmája van vagy nincs.

tőlem egy konkrét és stabil megoldást kért a srác elméleti szinten, nem pedig lösungokat...

azt pedig elutasítom hogy ltp reklám, azért mert erre a helyzetre és konkrét igényre nem tudsz vagy tudok jobb megoldást, mint az ltp. Akkor ezt kell leírnom, elmondanom nem pedig mást... ha azt írom, hogy ETF, akkor ETF reklám lesz?

Szarvas Norbert 2016.08.28. 11:22:19

@solo: a 9,4M forintba bele kell férnie a kisgarzon+felújítás, tehát ebben az elméleti példában összesen ennyi lesz a kiadás, magyarul a lakás vásárláskori értéke nem 9,4M hanem kevesebb. Miután beépült a maradék összeg, akkor éri el a piaci érték a 9,4M forintot

2016.08.28. 11:44:39

@Szarvas Norbert:

A stratégia hibája, hogy az alaphelyzetet elfogadja, miszerint: ennyit keres.
A JÖVŐBEN IS!!! és aztán ezzel beáll a rabszolga sorsba...

Pont ezen kell változtatnia, amire 2-5 év elég .

Manapság nem túl nagy kihívás kishazánkban elérni a havi 500 nettot! diplomásként. Hiány van egy csomó szakterületen... és ezért jók a fizetések.

Ha kicsit ügyesebb a 700 netto is reális cél BUDAPESTEN, mert ugye ott akar luxuslakást .

Infos, SAP-os és hasonló terülteken pedig a netto 1 milla is elérhető 3-4 év alatt.

-----

Szóval nem szarból várat építgetés a jó tanács, hanem a szar helyett a kőből építkezésre buzdítás.

Lássuk be: a legalább nagyjából megbízható pénzügyi technikák tartósan nem tudnak reálban 4-5% fölé menni ekkora időtáv átlagában.
Azaz naggggyyyyyon lassú gyarapodást tudnak csak produkálni.

A 15-20 éves küszködés pedig nem is várható el egy fiatalembertől...

A 2-5 évnyi hajtás, önképzés ... viszont igen.
Belátható időtáv, biztos eredmény.

Aki diplomásként bpesten 5 év alatt nem jut el kitűzött célig az nem is érdemli azt meg azt a célt! mert csak álmodozik róla.

solo 2016.08.28. 11:53:38

@Szarvas Norbert: Ètem. De akkor nyilvàn csak egy ,,frissìtõ meszelèsre" gondoltàl felùjìtàs cìmèn. :))))
De,ha màr ìgy felhoztad ezt, nekem az az 54M-s luxus lakàs is kissè olcsònak tûnik. Persze nem tudhatjuk mi lesz 15 èv mùlva, (lehet,hogy leàrazzàk a luxust, jah :) ) de kèt sajàt pèldàval ràvilàgìtanèk az 54 Milla ,,kevèssègère".
Egy ève adtuk el az Oktogonnàl nagyszüleink lakàsàt 25M-èrt. 56nm, 100 èves, lepusztult, az utxca felè ablak se volt rajta. 56 nm-èvel is csak egy sötèt lyuk. Akkor jò üzletnek tûnt, de fèl èvvel kèsõbb màr 28-30at is kèrhettünk volna èrte.Mèg 10 felùjìtàsra ès lesz egy ùjszerû lakàsunk. E,ha 20, abbòl sem lesz a klasszikus èrtelemben vett luxus, legfeljebb vmi nagyon extra.
IX-ik kerület, ùj èpìtèsû hàz. Olasz tervezès, èpìttetõ. 3 ève 24M- t nem adtunk egy 40 nm-es lakàsèrt, most ugyan az 45M. Gondolom 40 nègyzetmèteren, ha aranybòl van a csap, meg màrvany oroszlànokat teszek a teraszkorlàtra, attòl mèg nem lesz luxuslakàs. Tehàt berendezhetem bàrhogy, ez akkor is csak egy luxus lyuk lehet.
De mèg egyszer ìrom,nem akarok szõrszàlhasogatònak tûnni. :)

kuki123 2016.08.28. 12:02:56

@erdomester2:
nos mikor látod a facebookon a volt haverod kinti lakását..vagy olvasod a hataratkelo.blog.hu/-ot és kommentjeit, akkor rájösz, hogymi a faszt keresel ebben a putrilandben
felmész egy property oldalra...nézelődsz és rájösz hogy uhh 100-150e Font mennyi pénz...aztán számolsz...és rájösz az kint rohadt nem sok pénz mert egy normálisabb jobb kereset évi 25-35e font...(és ez nem egy kirivó, inkább alsóbb kategória)
elosztod és kijön, hogy az csak 4-6 év

@nonolet:
aki itt SAP-s programozós 700-1misis fizetésekről álmodik, az tényleg álmodik.
Itthon nem kapja meg, de ha meg is kapná az nem úgymegy, hogy ma beül egy 2 hónapos okj-ra sozt dől a della.
Ak ilyeneket állít, az nem írt egy veszett sort se még borland C-ben se.
100 agilisebb fiatalból emberből 5-10 ha alkalmas rá és meg is tudja tanulni.

"Manapság nem túl nagy kihívás kishazánkban elérni a havi 500 nettot! diplomásként. "
nem tudom te hol élsz. de még a jobb cégek se szórnak 400+ os fizetést, nem hogy 500-at.
Lehet van 4-5 cég de nem általános.
vidéken meg a 300 is jó pénz már. sőt általános a kb200nettós fizetés.
És ezért már le kell tenni az asztalra nagyon komoly munkákat és éveket.
Felveszik az embereket, mert kell, de nem kapkodnak értük, mert a cégek amik idejöttek, azt hitték itt nettó 100-150-ért kapnak embert, most 250-350-eket kell fizetni.
inkább fel se vesz,

Szarvas Norbert 2016.08.28. 12:13:48

@solo: az 58 milliós lakást konkrétan az ingatlanok.com oldalról vettem ki, de értelek:) ezért írtam, hogy nem tudom mi lesz 15 év múlva, csak tippelni tudok

Szarvas Norbert 2016.08.28. 12:15:29

@nonolet:

félreértettél! Ez nem vagy-vagy helyzet, vagy ezt a stratégiát követem vagy karriert építek.

Mi most a "legrosszabb" valószínűsíthető helyzetet mértük fel. Én is azt gondolom, hogy aki luxus életet akar, annak ambíciózusnak kell lennie és folyamatosan előbbre lépnie. Ettől függetlenül ez a stratégia egy alap lehet, amire aztán lehet pakolni, ha jobb a kereset és életszínvonal

Tombolatom 2016.08.28. 12:25:22

@nonolet: Nem teljesen ertem a logikadat a 2-5 eves ciklus alatt befutott karrierista sracrol. Eselyes, hogy nem pont programozo szakot vegzett tehat akkor kezdjen masik egyetemet (ahova eselyesen fel se veszik mert nem a matek az erossege) majd vegezze el ami egymagaban 5 ev majd dolgozza fel magat szerinted akar a havi 1 millios netto fizetesre megint 5 ev alatt amit ( az osztalyvezeto ismerosom kap ott) kb 10 ev munka utan...ha feltesszuk, hogy mar 1 even belul legalabb egy jo penzugyi vegzettsege lesz es bankban tenyleg 700 nettot fog keresni 5 ev mulva ami gyors karrier akkor se lesz neki 5, de meg 10 ev utan se 62 millios lakasa mert havi 300-400-at tud csak felre rakni 5 ev mulva is csak...ergo nem tudom hol elsz es hogy szamolsz...

2016.08.28. 12:36:07

@Matteo79: Ez az egyetlen értelmes hozzászólás. Luxusért kár hajtani, inkább választhatna egy jó hobbit, vagy utazzon, vagy akármi.

kuki123 2016.08.28. 12:38:41

@Tombolatom: álomvilágban él a hülyegyerek.
nem írt ez még egy programsort se.
lehet külföldön ennyit fizetnek, de itthon nem az kurva isten. még 10 év után se.
300-400 már jó fizetésnek számít elitcég stb
és akkor arról még nem volt szó, hogy projectecre vesznk fel embereket,
szóval 1 munka lehet 700e ft csak az 3 hónap és a 4. és 5 hóanpban nicsn project szevasz
mondom álmodik a nyomor.
cégvezetőként aki a profitot lenyúlja, nem adózik úgy persze összejön évi 10-12 milliót keresve. olykor sokkal több is.

De beosztottként...

akkor már külföld, ott kap 1 misis fizetést,

@nonolet:
egyébként aki ért a dolgokhoz az kocka, a kocka 12+4 órát ül a gép előtt
neki minek luxus lakás? Arról ne mbezsélve, hogy a kockákat pont nem a luxus lakás érdekli...hanem más egyéb geek dolog.
Nem tudom hány éves vagy de ha munkát vállalsz nagyot fogsz koppani az életben.

2016.08.28. 12:39:59

@kuki123:

Budapestről beszélünk.... és 2-5 évet írtam.

Az 500 netto 3-4 évvel a pályakezdés után reális.

Körülnézve a rokonságban jó néhány példát látok rá.
(gamfos/dunaújvárosi/veszprémi diplomákkal, gépész/infos/közgázos vonalon)

Csak infosból ezer számra vennének fel 2-3 éves rutinnal HASZNÁLHATÓ embereket és simán megkapják a 4-500 nettot.

De ismerek pl. 400+ nettot kapó értékesítőt is jópárat.
Vagy éppen gépészt, szerszám terevezőtől a siló tervezőig.

Vazze!
Az még az ALDI hirdetésben és pr cikkekben keres főpénztásrosokat vidékre 300 nettoért...

A mercedes Kecskeméten 200 nettot ad targoncásoknak.

Valamire való mérnök, közgázos, infos nem ál szób amunkadóval 300 netto alatt már vidéken sem.

Akkor inkább elmegy pestre, győrbe, fehérvárra a 1,5-2X annyiért.

Nem a magukba roskadó "semmit nem tudok tenni" lúzereké a világ!
Akik csak álmodnak luxulakásról, de nem tesznek-mozdulnak érte...

Sőt mellé még beszopják az építs vagyont megtakarításból című szar dumát is!

Aki pedig balga módon belelép a hitelből>>most élek jobban nevű pöcegödörbe az a hülyeség csúcsát képviseli.

Ez itt egy pénzügyi blog ill. marketing oldal.
De ettől még nem kell elhinni, hogy remek dolgokat javasol.

---
A hitel persze jó dolog HA!!! nem fogyasztásra hasznosítod hanem vagyon ÉPÍTÉSRE!!! azaz tőkeként használod és hozamból fizeted PLUSZ gyarapodsz.

A megtakarítás pedig akkor ér valamit, ha nincs jobb ötleted, minthogy pár%-ért
bérbe adod másoknak a tőkéd és így az ő hasznukból kapsz egy kis morzsát.

-----

Az LTP annyival jobb az áatlagnál (bank/államppír), hogy az ÁLLAMI TÁMOGATÁS okán a morzsa egy picit nagyobb. nem csak pár %, hanem 7-13% közti a módozattól függően.

Azt, hogy mi van az 5% fölötti világban egyébként ...
Láthatjuk a QUESTOR, Marika és többiek példáján >> KOCKÁZAT!!!!!

Az ingatlan vonal a maga 4-6%-val is kockázatos már, ha nem is a fenteik szintjén.

-------

Ha pedig kockázat akkor legyen komoly és hozzon komoly pénzt!
Azaz akkor már legyen vállalkozás!
Ami az igazi nagy pénzt hozza, ha jól csinálod :-)
...és elég gyorsan is.

------------

Azonban nem mindenki akar kockáztani és soakt várni-küzdeni sem.

NEKIK a járható út a a karrier építés!!!!!

- körülnéz miben van/lesz a jó fizetés
- választ egy olyat, amit szívesen csinálna
- ha szerencséje van a meglévő diplomája is OK hozzá
- megnézi milyen skill-sek hiányoznak hozzá
-belevág az önképzésbe a meglévő melója mellett
(az internet korában ez nem nagy kihívás)
- közben cirka évente vált egy "jobb" melóra
jobb: belevág a karrier célba ÉS jobban is fizet..

HA elég elszánt és kitartó a kezdeti állapottól függően
2-5 év alatt garantált a minimum 500 nettoja! vagy több.

De ehhez váltani kell fejben ... a nyavajgás helyett.
És végig vinni a karrier tervet, amíg célba ér.

Sokaknak sikerül, vidéki kisfalukból indulva is.
Hisz a LEGFONTOSABB a BELÉPŐJE már zsebben van: a diploma

Ami afféle jogosítvány a gondtalan élethez :-)
Max a büfészakos diploma mellé kell szerezni piacképes, jól fizető másik tudást.

De!!! egy nyelvet (pláne nyelveket) jól beszélő értelmes-tájékozott fiatal csak a nyelvtudásával is keresett és jól fizetik.

...és nem csak pár cég által.

erdomester2 2016.08.28. 12:41:43

@kuki123: igy van, ezeket a fizeteseket 5 de inkabb 10 ev alatt lehet elerni es kizarolag bizonyos szakmakban (pl. projektmenedzsment, programozas, tanacsadas). A 2-5 ev baromsag, aki ilyet allit annak gratulalok de penzzel felvagni az egyik legcikibb dolog.

2016.08.28. 12:41:47

@kuki123:

Csak szólok: szoftverből élek 1993 óta ...okoska és nem rosszul :-)
Ráadásul vidéken.

2016.08.28. 12:43:28

@erdomester2:

Sokkal cikisebb...
- tájékozatlannak lenni a valóságról
- azt hajtogatni, hogy "nem lehet" miközben ellenpéldák tízezrei jönnek szembe...

2016.08.28. 12:49:31

@erdomester2: Nem. Nem a spórolásra kell törekedni hanem a saját vállalkozásra és a passzív jövedelemre. Akkor talán van némi esély, de nem sok.

2016.08.28. 12:53:53

Azt is tisztázni kéne, hogy hol kezdődik pontosan a luxuslakás kategória?

Csináltak páran olyat is hogy raktárakat beépítettek lakásnak mindenféle vagány fiatalos cuccal és luxuslakásként eladták.

odamondó 2016.08.28. 13:08:56

11. kerület 120nm luxus lakás 58 millió. Kit akarsz etetni a hülyeséggel? 90nm - es új luxus lakások mennek 90+ millióért.

Továbbá 9.4 milliós garzon? Hol? Bivalybasznádon? Ja ott ki is adható mondjuk havi 20ezerért... Budapesten a töppedt fosok 14 felett indulnak főleg amit te szépen ki is számoltál, hogy 90ért kiadható.

Hogy a faxba adhatsz pénzügyi tanácsokat ha tényekkel nem vagy tisztában (lakás ár...)

2016.08.28. 13:11:56

@odamondó:

... neki ez a luxus.

odamondó 2016.08.28. 13:28:04

@odamondó: gratulálok. Közben jobban megnéztem a képet és tudom melyik lakásról van szó.

Azt remélem tudod, hogy 84m2 az a lakás amit te 120nak állítasz be?

@nonolet: hát igen ez is kérdés kinek mi a luxus.

2016.08.28. 13:46:21

@para_noir: Nem kell ahhoz külföld sem, hogy egy 40 millába került házat és egy (újan) 7 milliós kocsit összeszedjek 41 éves koromra, meg legyen két évnyi tartalékom. (Mindkettő vagyontárgy kifizetve, nincs már rá hitel).

Emellett nem dőzsöl a család, de azért amit megkívánunk, azt többnyire meg is vesszük. (Persze azért lehet kicsit irányítani, hogy mit kívánunk meg)

Itthon is lehet elég szépen keresni, ha megfelelő helyet keresel magadnak.
Most például sajnos keresnem kell, de hát onnan nézem, hogy ebben is benne van a potenciál az egy szinttel feljebb lépéshez.

2016.08.28. 13:48:07

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Ja és mielőtt valaki megvádol.... minden jövedelmem abszolút mértékben leadózva szereztem.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.08.28. 14:30:23

Aztan ha odaig eljut, hogy eppen ki tudja kohogni a havi 550K lakbert, akkor a rezsit megis mibol fogja fizetni? Mert egy ilyen lakas koltsege nem havi 50 ezer Ft.

Ez a "Tobbet kell keresni" benyoges meg kb. olyan mint a "Nyerni kell a lotton".

Nem lehet mindenki SAP-programozo, meg oltonyos manager, mert valakinek meg kell sutnie a kenyeret, ki kell vinnie a csomagot vagy meg kell tanitania a gyerekedet olvasni. De amig kulfoldon a fenti melokbol par ev alatt ossze lehet sporolni egy luxuslakas arat, addig itthon marad a fenti buveszkedes a szamokkal, ami max gondlatkiserletnek jo, mert realitasa nem sok van.

2016.08.28. 14:33:37

@Firestarter.18:

Tudod-e mennyiért nincs már pék itthon?

Amúgy a kenyérsütést akár robotizálni is lehet már manapság...

A csomagot pedig drónok kezdik kihordania az USA-ban :-)

weasel 2016.08.28. 14:45:07

Első körben:

- vagy el kell felejteni az alkalmazotti létet
- vagy el kell felejteni a magyarországi munkát

problem solved.

#szájbergyerek# 2016.08.28. 14:51:11

Nekem azért vannak fehér foltok a kalkulációval kapcsolatban.

"A srácnak havi szinten elmondása szerint marad 60.000 forint (ha nagyon meghúzza a nadrágszíjat)."

Különösen a zárójelbe tett rész van nagyvonalúan kezelve.

Szóval emberünk 10-15 évig húzza meg a nadrágszíjat minden egyes hónapban.

Rendben, ha álmai vannak, tegyen érte. Nekem valahogy mégsem életszerű, hogy ilyen időtávon egyáltalán ne legyen valami nagyobb összegű váratlan kiadás.

Arról sincs szó, hogy a fiatalembernek van-e autója.
Ha nincs, akkor abban biztos vagyok, hogy idővel szeretne valami csajozós verdát.
Ha esetleg volna neki, akkor az említett 10-15 éven belül biztos le kell cserélni újabbra vagy költeni rá.

Lehet én nem követtem jól az idősíkot de mintha az is elcsúszott volna kicsit.
Emberünk most 20 éves és még 5 évig szeretne otthon lakni. Pénze viszont csak 10 év múlva lenne valamilyen lakásra.
A kettő közötti 5 évben hol fog csövezni ha a szüleinél már nem akar lakni, saját lakásra meg még nincs pénze?

Na meg 10 év múlva vesz egy garzont, amit kiad. Miközben nem akar már 5 éve a szüleinél lakni és akkor sem magának vesz lakást. Arról nem is beszélve, hogy ezután hol fog lakni ingyen?

Ugye annak sok értelme nincs, hogy a lakás kiadásból befolyt összegen lakást bérel magának. Mert akkor nem tudná 5 év alatt összelapátolni a másik lakásra valót.

És hol van még az alomlakás.
- A fele sem lesz meg de legalább már ki tudja bérelni ha nagyon meghúzza a nadrágszíjat élete végéig. Rezsit miből fog fizetni?

- Vagy hirtelen előkerül valahonnan a lakás árának a másik fele. Mondjuk banktól hitel formájában és nyögi élete végéig nadrágszíj húzással.

Szerintem még egy kicsit nem ártana finomítani ezen...

2016.08.28. 15:01:20

@Firestarter.18:

"Ez a "Tobbet kell keresni" benyoges meg kb. olyan mint a "Nyerni kell a lotton"."

---

Ha nem érzed a hatalmas különbséget a kettő között.... az szomorú, nagyon szomorú.

A többet kell keresni ugyanis KIZÁRÓLAG rajtad múlik! senki, de senki máson.
És tervszerűen elérhető cél...

A lottón nyerni viszont vakszerencse, tervezhetetlen.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.08.28. 15:41:53

@nonolet: "KIZÁRÓLAG rajtad múlik"

Ez egy oriasi kozhely, olyan amerikas, valositsd meg az almaidat szintu. Egyaltalan nem csak rajtad mulik, egy csomo olyan dolgon is amire nem tudsz hatassal lenni. Mondjuk, hogy hol es milyen csaladban szulettel. Nem mindenki tud Budapestre koltozni, nem mindenki tud egyetemre menni, nem mindenkit tud tamogatni a csaladja amig o az almait valositja meg. A pelda is ugy kezdodik, hogy a gyerek suli mellett dolgozik netto 170ert. Hol es milyen munkaert fizetnek ennyit egy diaknak?
Es igen, tudom mennyit keresnek a pekek mondjuk Bekes megyeben, elarulom egyikuk se tesz felre nem hogy 60 de 10 ezet forintot se. Es arrafele meg dronok sem repkednek.

2016.08.28. 15:57:12

"Mondjuk, hogy hol es milyen csaladban szulettel. "

???
Tökmindegy, Te döntesz ...legkésőbb 18 éves korodtól.

"Nem mindenki tud Budapestre koltozni,"

???!!!!
Aztán mé' nem?
Engedély kel hozzá?
Ne röhögtess már....

De, segítek, az internet korában vannak akik vidéken keresnek havi 2 milliót, otthonról (ki faluból is) , szóval nem abszolút feltétel már budapest.

" nem mindenki tud egyetemre menni, "

A blog cikkben már tudott .. ergo nem releváns a felvetésed.
De, ma kishazánkban, aki diplomát akar szerezni az >> tud is!!!
Max kicsit küzdelmesebben, ha a családja nem tudja anyagilag támogatni.
Van rá példa ... nem is kevés.

"nem mindenkit tud tamogatni a csaladja amig o az almait valositja meg."

Akkor megvalósítja e nélkül... elvi akadálya nincs!
Max rögösebb-küzdelmesebb lesz az út amit végig jár a célig.

--------

Egy már érettségizett egyén .... 8-10 év alatt BIZTOSAN eljuthat a havi 500+ nettoig.
A büfé szakos diplomás már nyert 3 évet, neki 5-8 év kell max.
Az eleve jó szakos diplomával pedig a már mondott 2-5 év is elég.

Mégpedig szinte bárki képes erre, ha beleáll a dologba és nem lazsálja el az éveket.

Persze, könnyebb már az elején az "ááááá úgysem lehet megcsinálni" dumával feladni, ahogy te is teszed és úgy 80-90% aki csak nyavajog.

A maradék 10-20% pedig közben megcsinálja és köszöni remekül van :-)
A te és a többiek pedig csak irigylik...

Untermensch4 2016.08.28. 16:14:07

@nonolet: "ellenpéldák tízezrei..." az aldi főpénztáros az boltvezető, boltonként van kettő. Így fejből nem tudom hány ezer boltja van az aldinak mifelénk de a "nettó 300" egy bizonyos bolthoz kapcsolódó ajánlat és minden lehetséges adókedvezményt beleszámolva érhető el...

vuvuvu2 2016.08.28. 16:22:26

egy icipici logikai hiba van azért a dologban: a végén a havi 300 ezres hitel finanszírozásához beszámított havi 150 ezres albérleti bevételnek mi a fedezete? hiszen a garzon lakásokat a delikvens már eladta, mert kellett az önerő a luxuskecóhoz. az egész kalkuláció olyan gyenge lábakon remeg, hogy ihaj!

Opi87 2016.08.28. 16:23:27

"Nem mindenki tud egyetemre menni".

Fizetős egyetemi szak mondjuk 300.000 per félév. Ez Corvinus/BME szint, tehát nem falusi szar főiskola. Az kb. 80.000 per hó. Lakás helyett pl. érdemesebb arra gyűjteni, akkor már. Tehát mondjuk ugye 7 félév, az kb. 2 millió Ft. Ennyit összeszedsz mosogatással is külföldön 6 hónap alatt. Addig legalább világot látsz.

Szóval de, mindenki tud(na) egyetemre menni, ha akarna. Már ha egészséges, fiatal, életerős emberekről beszélünk. Kifogást meg mindenki találhat.

Figy mondok egy pozitív példát, saját magamat. Megtanultam a webfejlesztést, ma már Java területen mozgok, külföldre dolgozom, havi 1.5 millió nettó bevétellel. Egyetemet sohasem fejeztem be.

Kifogást könnyebb találni, mint csinálni valamit az életeddel.

vuvuvu2 2016.08.28. 16:26:27

@vuvuvu2: a kalkuláció tele van olyan feltételezésekkel, amelyeket biztosítási és egyéb ügynökfélék húznak el mézesmadzagként az orrod előtt, és ha bekapod a legyet el is hiszed. aztán 20 év múlva meg csodálkozol hol a 60 misi amit ígértek 20 évvel azelőtt... még jó ha a befizetett tőkédet visszakapod nominális értékben.

midnight coder 2016.08.28. 16:30:38

1. Keress jó szakmát. Azaz ne bölcsész vonalon próbálkozz.
2. Irány külföld. A kinn keresett pénzből pár év alatt már vehetsz idehaza lakást amit kiadsz, aztán még pár év kinn, plusz az itteni albérlet + a lakás eladása, és már meg is van a luxuslakás. Persze még akkor is kérdés, hogy miért akar valaki feltétlenül luxuslakásban lakni, elvégre egész jól el lehet éldegélni egy kis szerény 30 millió körüli házacskában is.

jazmina21 2016.08.28. 16:58:34

Szerintem, az a luxus, ha valaki eveket eltolt az egyetemen egy olyan szakon, amiben a magas fizetes lehetosege szinte egyenlo a nullaval. Ha valakinek ez a celja, hogy 15 ev mulva egy luxus lakasa legyen, megerdemli, hogy a mokuskerek elkapja es nem lesz kiszallas 15 evig, de szerintem tovabb sem, mert az csak egy dolog, hogy megvette a lakast hitelre. Szerintem, a luxus lakas egy penzugyi fejlodes mellektermeke, megvehetem, mert mar megengedhetem es az anyagi helyzetemet nem terheli le es a profit bearamlasa tovabbra is megmarad. Eladni 2 ingatlant, ami profitot hoz, egy luxus lakasert, ami hitellel terhelve egy 'halott toke' es vesz eseten nehezen adhato el es szinte csak veszteseggel. Ez kinek jo?

Szarvas Norbert 2016.08.28. 17:26:07

@#szájbergyerek#:

"Arról sincs szó, hogy a fiatalembernek van-e autója."- beleírtam a szövegbe, hogy a jövőben majd biztosan lesznek plusz kiadásai, mint caslád, autó...

"A kettő közötti 5 évben hol fog csövezni ha a szüleinél már nem akar lakni, saját lakásra meg még nincs pénze?"

Ezt is felvezettem, hogy abban állapodtunk meg, nem számolok fizetésemelkedéssel és semmi mással. Kizárólag havi 60.000 forintot tud félretenni, minden más kiadást fedezni fog a fizetésemelkedésből és egyéb módokon. Ezért nem piszkáltam a témát, mert a számítás alapja a havi 60 ezer és nem a mennyi marad meg havi szinten

"Na meg 10 év múlva vesz egy garzont, amit kiad. Miközben nem akar már 5 éve a szüleinél lakni és akkor sem magának vesz lakást. Arról nem is beszélve, hogy ezután hol fog lakni ingyen?"

Beleírtam , hogy albérletben lakik, amit a jövedelemnövekményéből fedez

"- A fele sem lesz meg de legalább már ki tudja bérelni ha nagyon meghúzza a nadrágszíjat élete végéig. Rezsit miből fog fizetni?"- ezért is írtam a végén, hogy szerintem hülyeség ebben az esetben luxuslakásban gondolkodni, viszont teljesen reális vagyonhalmozásban... a rezsit és a többit a megemelkedett jövedelméből, amivel nem kellett számolnom, mert azt mondta, hogy havi fix 60.000 teremt elő biztosan erre a célra

Szarvas Norbert 2016.08.28. 17:31:49

@vuvuvu2:

az albérleti 150.000 forintos díj az a pénz, amit nem kell kifizetnie saját albérletbe, mert beköltözik a luxus lakásba, de eddig mégis kifizette, mert albérletben lakott.

ez nem a saját lakásából befolyó összeg, hanem az a megmaradó pénz, amit nem kell kifizetnie ebben az esetben

"a kalkuláció tele van olyan feltételezésekkel, amelyeket biztosítási és egyéb ügynökfélék húznak el mézesmadzagként az orrod előtt, és ha bekapod a legyet el is hiszed. aztán 20 év múlva meg csodálkozol hol a 60 misi amit ígértek 20 évvel azelőtt... még jó ha a befizetett tőkédet visszakapod nominális értékben."

Bitte, mutasd meg kérlek, hogy ebben a cikkben te hol vélted felfedezni bármely biztosítási programot? Kicsit unalmas a beakadt lemez, ráadásul irreleváns

Szarvas Norbert 2016.08.28. 17:39:02

@jazmina21: pontosan ezért írtam a végén, hogy a kérést teljesítettem (megmutattam egy járható utat), de nem találom a legjobb megoldásnak ahelyett, hogy ebben a felállásban inkább folyamatosan vagyont építene a srác (lásd utolsó kép gondolatébresztőnek)- szerintem egyet értünk:)

Szabványok 2016.08.28. 18:10:00

A luxuslakáshoz luxusjövedelem kell. Meg általában a luxus élethez, mert luxuslakáshoz, nem 15 éves Suzuki passzol, hanem olyan autó, ami minimum havi 200e-be kerül(természetesen amortizációval). Ruházattól, a telefonon keresztül a nyaralásig rengeteg mindenre kell költeni. Vagy a luxuslakásban kannás bort iszik, Junoszty tévét néz és 10 éves számitógépe van lopott windózzal? házastársa, gyereke milyen életmódot él?

Honnan lehet ennyi pénzt előteremteni?
Szerintem ennyit még munkával elő lehet teremteni. Nem kevés olyan állás van, ahol el lehet érni az 1M/hó jövedelmet, amiből már lehet ezt finanszirozni. Vannak szakmát, ahol ennyi kerresethez még főnöknek sem kell lenni. (Pl. IT bizonyos területein lehet ennyit kapni beosztottként is.)

Aki ennél többre vágyik az ne havi jövedelemben gondolkozzon, hanem vállalkozásban. Mert ott ninccs plafon. Kellő ügyességgel, kellő szerencsével akármekkora vagyonra szert lehet tenni. (Azt a poént kihagyom, hogy politikai kapcsolatokkal és/vagy bűnözéssel is.)

Mág egy gondolat!
Az emberek egész életükben szeretnének lakni, viszont olyan ingatlanba, aminek az árát csak fél élet alatt tudják összespórolni. Ezért az ingatlannál elfogadható a hitelből vásárlás. Amint beállt a karrierje, az életpályája kialakult (5-10-15 év), vehet egy olyan lakást, amit részben az eddig félretett pénzéből fizet, részben a későbbi keresetéből törleszt majd. De ehhez hozzá tartozik, hogy jövedelemesés esetén bukta az ingatlant, másrészt a törlesztást nyugdij előtt 10-20 évvel be kellene fejezni, hogy legyen mit félretennie öreg napjaira.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.08.28. 18:18:45

@nonolet: A velem valo peldalozassal melle lottel, viszont en veled ellentetben masok szemuvegen keresztul is tudom szemlelni a vilagot. Te viszont ugy dobalozol az 500K-s fizetesekkel mintha fogalmad sem lenne az atlagember helyzeterol. Szerinted ok mind csak lusta balfaszok, es csak maguknak koszonhetik, hogy nem milliomosok, pedig csak igazan akarniuk kellett volna. Ordit a szuklatokoruseg minden mondatodbol.
A magyar csaladok donto hanyadanak nulla megtakaritasa van, ebbol pl. hogy koltozzon Budapestre es csengesse ki a harom-hathavi kauciot egy egyszeru 60 ezres albetletre?
Amig te olyanokat ismersz akik neten keresnek 2 milliot a kis faludbol (lol), addig en olyat ismerek, akinek felbe kellett hagynia az egyetemet es hazakoltoznie hogy a szuleit tamogassa es apolja.

2016.08.28. 18:56:10

@Firestarter.18:

Nézzük, hogy csinálta a rokon ifjú....

Innen a dunamenti kisfalujából, miután a GAMF-on megkapta műszaki infos diplomáját.
(amiben az amúgy egykeresős, mezőgazdasági melós >> ~110 eFt/hó család nem igazán tudat támogatni.

Elment melózni egy kecskeméti céghez a szakmában kezdő mérnökként 120 nettóért (2010) DE! olyat keresett , ahol VÁLTOZATOS-KIHIVÁSOKKAL teli a meló.
Ahol önállón is meg kell tudni oldani a műhelyben is problémákat.

Úgy egy év alatt belejött a szakmába, mint kiskutya az ugatásba.
Már képes volt önállóan végig vinni komplex feladatokat ajánlattól a tervezésen-gyártáson át az átadásig.

Ekkor kért és KAPOTT egy rendesebb mérnöki bért >> 250 netto 2012 tavasza.
(és vidéken)

Közben indított egy önálló mérnöki iroda-t is a szabad kapacitásaira.
2013-ban ismét emelést kért 350 netto, ezt még megkapta.

2014-ben már nem emeltek neki... hagyták elmenni.

Egy osztrák cég hazai lábához ment el 480 nettoért.
Ez mellett már nam maradt idő a saját bt. -re, bezárta.

Onnan idén tavasszal egy olasz cég itteni mérnök-szakértő képviselője lett.
Jelenleg 730 netto körül kap kézhez.

Lakás, kocsi jó élet rendben.

Az idén rákattant a vitorlázásra... yacht kell, döntötte el.
Így gründolt eg y újabb mérnöki irodát.
Amiben nem ö dolgozik, hanem két jól fizetett mérnök.
(volt évfolyamtársak egyébként)

Gondolkodik rajta, hogy "nyugdíjba megy" hisz mindjárt 30 éves lesz...
Azaz feladja az állásást és csak a mérnöki irodájából él.

(ami autóipari beszállítóknak tervez prés és müaanyag szerszámokat)

-----

A történet maga a valóság, 2010-2016 között egy istenháta mögöttröl indult ifjúé, aki egy nem túl komoly nevű helyen szerzett diplomával vágott bele az életébe.

Viszont hajlandó volt rengeteget dolgozni és közben ÖNKÉPEZNI magát.
És mégcsak pestre sem kellett költöznie....

Pestre költözős eseteket is tudok írni, hasonlóan gyenge starttal, de sikeresen.

---------

Tartom: hogy kellő hozzáállással ~5 év alatt REÁLIS cél a havi 500 netto.
Akármilyen gyenge háttérrel is indulsz neki az életnek a diploma megkapásakor.

De nem a nyavajgóknak... !!!

Igen, naggggyon nehéz kitörni a szegénységből.
De amikor MÁR eljutottál addig, hogy van egy diplomád :-)
Onnantól könnyebb, sokkal könnyebb.
Ha pedig eleve kurrens szakma az a diploma akkor kb. séta csak...

Persze van közben sok-sok hajtás, önképzés... vér-verejték.
De nem lehetetlen küldetés, és ezt példák ezrei mutatják évente.

2016.08.28. 18:58:50

@Firestarter.18:

"en olyat ismerek, akinek felbe kellett hagynia az egyetemet es hazakoltoznie hogy a szuleit tamogassa es apolja. "

Vagy éppen KERESHETNE inkább ANNNYIT!!! hogy tudja fizetni a szülei profi ápolást. Ő pedig csak látogatná őket...

A döntést ő hozta saját elvei alapján.

DE!!! ez nem jelenti azt, hogy nincs más-jobb megoldása a helyzetnek.

kuki123 2016.08.28. 19:19:28

@nonolet: aha...

nem mondom, van egy két dolog amivel egyetértek,

namost én villamosmérnök vagyok, itt az alföldön nem úgy megy ez a dolog, nem dobálóznak nem hogy 500-al de még a 300 se túl gyakori.
300ért már igen vastagon le kell tani az asztalra.
Bár tény hogy közelíti.
pl van olyan német giga cég, ami fel se veszi mérnökire, hiába van villamosmérnökid. mert túl drága vagy neki.
Volt kollégáknak pesten programozós prémium díszcég 350-400-at fizet de az egyiknek csak 280-at!
Az aldi hirdetés az ország másik végében van...5 km.erre az osztrák határtól, ahol azért a munkáért 600ezret kellene fizetni, nyilván dob rajta. És már arra sincs ember.

Az hogy te 23 éve programozol ...kitudja már milyen részesedéssel 500-1 misit keresel...kurvára nem releváns, mikor 0-1-2-5 éves pályakezdőkről fiatalokról beszélünk. És rohadtul nincs is rálátásod.
Ha a cégek úgy dobálóznának a 300-500-1 misikkel, mint te, nem ment volna ki vagy 600ezer ember a picsába.

"Egy már érettségizett egyén .... 8-10 év alatt BIZTOSAN eljuthat a havi 500+ nettoig.
A büfé szakos diplomás már nyert 3 évet, neki 5-8 év kell max.
Az eleve jó szakos diplomával pedig a már mondott 2-5 év is elég."

Mit szívsz? Jó anyag lehet.

Azt gondolom egy büdös nagy troll vagy, lehet hogy neked bejött az élet, mert valaki tolja a céget (állami megrendelés) vagy éppen sikerült feltalálni a spanyol viaszt amit kb 100e programozóból 1-2-nek sikerül.
De az emberek 90%-ka még csak a közelébe sincs ennek, főleg nem a fiatalok...főleg nem vidéken.

midnight coder 2016.08.28. 19:29:13

@kuki123: A vidéket felejtsd el ha programozni akarsz. Az akkor jó, ha agrármérnök vagy. De még az olyan városokban mint Miskolc is az öntökönlövés netovábbja programozóként elhelyezkedni, mivel viszonylag kevés munkáltató van, akik ezt pontosan tudják is. Ugyanakkor fejlesztő céget is oda érdemes vinni, ahol van felhozatal fejlesztőből. Ezt pedig nálunk Budapestnek hívják. De ez nem csak a szoftverfejlesztésre vonatkozik, hanem szinte minden melóra, kivéve a betanított munkást.

ggaborx 2016.08.28. 19:33:28

Egy a lényeg. Spórolásból még senkinek se sikerült a luxus. Lehet bízni benne, hogy pont te leszel az első....de minek? :D

Tomasz_a_gozmozdony 2016.08.28. 19:34:42

Az komoly hogy van két kisgarzonja és albérletben lakik? Nemááá... Eddig olvastam, innen komolytalan a történet.

kuki123 2016.08.28. 19:39:39

@nonolet: ahha..

köszönjük a sikersztorit
De hogy felébredj az álomból:

Érdekes egy melóhely lehetett, ahol van idő ijenekre:
"Közben indított egy önálló mérnöki iroda-t is a szabad kapacitásaira. "
(tehát kb lószart nem csinált a cégnél volt ilyen nálunk is, fusiba csinálta...jött egy felülvizsgálat a cégnél úgy kibaszták mint macskát szarni)

A cégek többségénél tilos a második cég, munkahely.
egyáltalán idő nincs rá 10-12 óra munkáknál...mikor a WC-re sincs idő kimenni.
Vannak cégek, ahol a külső net használhatatlan vagy blokkolva van, szűrve van. Vagy éppen a telefon le van árnyékolva.
Nah így csinálj saját céget.

2010-ben én is nettó 120-at kerestem villamosmérnökként, ezt sikerült mostanra megduplázni.

"Ekkor kért és KAPOTT "
jah...bocs...a cégek multik HR-jének 99%-ka körbe röhög. esetleg ad +20-30 ezret évente és tedd össze a két kis kacsód és örülj hogy ennyit ad.

"Gondolkodik rajta, hogy "nyugdíjba megy" hisz mindjárt 30 éves lesz...
Azaz feladja az állásást és csak a mérnöki irodájából él.
(ami autóipari beszállítóknak tervez prés és müanyag szerszámokat)"

Innen fog majd büdös nagyot koppanni.

Nah mindegy hagyjuk, nem tudom eldönteni, hogy ez már az átbaszós marketing duma kategória....

Szóval lehet hogy párembernek bejött az élet, de nem lehet mindenkinek mérnök irodája.

Szóval ne ebből indulj ki.

Matteo79 2016.08.28. 19:51:08

@Gaspen: koszi
Szinte nullarol indultam 16 evesen mar dolgoztam, diplomat, nyelvet onerôbol szereztem. Voltak bukasok az ut kozben de mindig felalltam. Protekcio nelkul kerultemn egyik poziciobol a masikba. Igaz huszonevesen nem is utazgattam, szigetezgettem hanem dolgoztam, gyujtottem, kepeztem magam.
Mennyi fiatalt lattam szorni a penzt. Az is egy ut csak akkor nekem ne tessek nyavajogni hogy miet nincs lakasa sem.
Amugy az egesz tema felveteset rendkivul karosnak tartom. Nem olvasok hozzaszolasokat mert 95% ban mindig butasagokat irnak, elferdult ertèkrenddel. Sajnos a tèmàhoz kapcsolodo ertekrend miatt nem vallal gyereket a korosztalyom fele....

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.08.28. 19:52:50

@kuki123: 25-35 ezer font nem jó kereset, hanem átlagos. A 100-150 ezer font pedig az olcsó vidéki ingatlanokat jelenti...

@Firestarter.18: Én is vidékről költöztem Pestre, kollégiumban laktam a spórolás miatt, szoctámot csak egy félévben kaptam (mindig egy pont hiányzott és a hallgatói önkormányzat inkább a haveroknak osztotta, hiába járt valaki saját BMW-vel...) az évfolyam legjobb ösztöndíja mellett végig dolgoztam, hogy majd a diplomával a kezemben legyen pénzem egy pesti lakás önerejéhez és sokszor kellett hazaküldenem pénzt is. Nem vagyok ezzel egyedül, a velem együtt a koliban lakó tényleg rászorulók többsége ugyanezt csinálta és 24-25 évesen a többség már akkora fizetést kapott, ami manapság nettó 200-300 ezernek felel meg, pedig nem programozókról van szó... Aztán ugyanezen emberek jelentős része 30 évesen már külföldön dolgozott, azóta valaki hazajött, valakit a karrierje már a második-harmadik kontinensre repített.
Viszont az is érdekes, hogy az évfolyamtársak közül a pestiek és a szülők pénzéből albérletet fizetők vagy 18 évesen vagy saját lakást kapottak többsége a családi cégben dolgozik vagy éppen a szülők kapcsolatait kihasználva él egy egyetlen cégnek vagy állami hivatalnak beszállító, nem éppen tiszta piaci versenyben győztes kisvállalkozásból, esetleg állami hivatalnok...

@Szabványok: A luxuslakáshoz tényleg luxusjövedelem kell. Az az érdekes, hogy sok ember él a külsőségeiben luxuskörülmények között, miközben alsókategóriás ingatlana van. Láttam már vadonatúj Porschét másfélszobás lakás előtt az utcán parkolni, a gazdája felsőkategóriás éttermekbe járt és havonta több százezret költött ruhákra, de a lakás nem érdekelte, mert az aktuális playboy életmódban a bulikon összeszedett barátnőit nem vitte el a saját lakásába...

@Szarvas Norbert: Azért nem árt felvázolni, hogy mekkora jövedelemnövekedés kell ahhoz, hogy önállóan éljen valaki, nem a szüleivel. Ez nem elhanyagolható tényező.

kuki123 2016.08.28. 20:11:25

@Online Távmunkás: igen igen de én is így írtam ez az átlag fizu, sőt az is inkább alsóbb régió. Semmi extra
Hát vidéki...Londonban nyilván nem sok van...bár...Londontól nyugatra is azért van jó környék ilyen áron.

"szoctámot csak egy félévben kaptam (mindig egy pont hiányzott és a hallgatói önkormányzat inkább a haveroknak osztotta, hiába járt valaki saját BMW-vel...) "
Igaz történet!
Sajnos nekünk arra se futotta hogy albérlet....utaznom kellett
eszelős időt vesztettem a tanulásból.
Bár ha a mekiben dolgoztam volna +albérlet azzla se jártam volna jobban.

"Viszont az is érdekes, hogy az évfolyamtársak közül a pestiek és a szülők pénzéből albérletet fizetők vagy 18 évesen vagy saját lakást kapottak többsége a családi cégben dolgozik vagy éppen a szülők kapcsolatait kihasználva él"
Teljesen hiteles.
Volt aki a fősulitól 50 méterre vett lakást!
én napi 140km-ert utaztam kutyagoltam hóban fagyban kánikulában.
állás után 1-2 évig vissza kellett fizetnem apáméknak egy csomó mindent, vagy amiről addig lemondtak. egyáltalán némi zsetont gyűjteni és felállni legalább az első lépcsőre.

miközben már valaki a 3. emeleten volt a főiskola kezdés előtt.
ki hová születik...

közben meg @nonolet: 500ezres fizetésekről hadobál.
Nálunk 10-15 munka után fizetnek ennyit managereknek.

2016.08.28. 20:28:10

@kuki123:

Nem is mondtam, hogy mindenkinek bejön!

De aki tesz érte annak igen :-)
...és BÁRKI tehet érte, hisz felnőttként maga dönt az életéről-sorsáról.

-----

Ami biztos, hogy nem az ilyen itt felvázolt pénzügyi pályák a jóléthez vezető utak.

Tudatos karrier építő alkalmazottként jellemzően a felső közép szintig lehet eljutni "tömegesen" az kb. bárkinek, ami úgy >> 400-700 netto/hó
Esetleg kicsit tovább azaz a 1 millió netto/hó környékére.
E fölé keveredni már keveseknek sikerül rövid távon (5-10 év alatt).

...és ezzel az átlagember számára vége is kb. lehetőségeknek.

A gyorsabb és korlátlan lehetőséget kínáló, ámde kockázatosabb út viszont a vállalkozás. Azaz amikor mások munkájából és/vagy tőkéjéből építkezel.

2016.08.28. 20:29:44

@kuki123:

"közben meg @nonolet: 500ezres fizetésekről hadobál.
Nálunk 10-15 munka után fizetnek ennyit managereknek. "

Ideje odébbállni... oda, ahol többet fizetnek.

2016.08.28. 20:31:17

@kuki123:

...vagy légy menedzser ott ahol vagy, mi tiltja?!
Ja semmi...

2016.08.28. 21:23:12

Egy másik rokon ezúttal lány története...

Vidéki lányként, a vidéki (nevesnek nem mondható) főiskolai diplomájával a zsebében határozta el, hogy nem fog vidéken tengődni.

Ekkor volt 22 éves (5 év szakközép+3 év főiskola).

Döntött: Irány budapest!
Lesz ami lesz ő jól fizető állást akar.

Kezdésnek rögtön júniusban be is ült egy mininyomdába az ügyfélpult mögé, Holmi netto 85 eFt-ért és kivett egy 2 szobás lakótelepi lakást a kék metro külső vége felé. Kemény 70 eFt/hó áron... keresett gyorsan maga mellé egy másik lányt, lakótársnak, máris csak >> 35/hó fejenként.

Otthonról annyi segítséget kapott, hogy 2 hetente felvitt két szatyor kaját.
(krumpli, tojás, pár kiló hús, paprika)
Utazni a nyár során még kedvezménnyel tudott...

Bizony nem élt fényesen, de pesten volt!
Keményen tolta a CV-ket és kereste a diplomájához illő állást.
Nehezítés volt az állása, de azért valahogy megoldotta az interjúkat.

Augusztus közepén esett be az első pozitív válasz.
Úgy 300 CV és vagy 10 interjú/teszt után, 6 hét eredményeként.
Nem volt túl jó állás, de két fontos szempont miatt elfogadta.
- szakmai meló volt
- a 130 netto kemény 35 eFt-tal több fizetést jelentett
azaz számára komoly többletett...

Ezt a melót bő félévig csinálta, közben tovább küldözve CV-ket.
Amiben immár ugye SZAKMAI állás szerelt :-)
Közben többször a sírásig fajuló módon szívatták a munkaadói.
De amíg nem ütött be az újabb ettől jobb állás muszáj volt maradnia.
Jobb >> minimum 50%-al magasabb fizetés és szakmai hely.

....aztán egyszer csak eljött a várva várt jobb állás is.
A vodafone-nál, immár 180 nettóért.
De vállalni kellett, hogy 3 hónapon belül munkaképes angolt szed össze.
(gagyi német tudással kapta meg a diplomát, mivel németet tanult a szakközépben is)

Rengeteget maradt bent önként csak azért, hogy a többiektől az angolt felszedje.
(emilezett, riportot írt helyettük gratis, gyakorlásképpen)
Gyorsan haladt és felszedte a szakmai nyelvet PLUSZ a szükséges egyéb skills-eket.

Ez a fizetés akkoriban már jó volt, de messze nem elég jó!
Tovább CV-zett és immár a jól hangzó vodafone szerepelt a CV-ben.
A cél ismét a legalább +30% volt egy jó cégnél...

Úgy 1,5 év után jött az újabb ajánlat.
A hp ssc-je felkínált 250 nettót, viszont olyan szakterületen, amiben nem volt topon. Elvállalta... jöttek az önképzős esték és hétvégék.

De tudta, hogy nem pálya neki >> CV küldözés ezerrel.
Immár a vodafone után a hp is szerepelt a listáján..

Mákja volt, néhány héten belül lecsapott rá egy bank 350 nettoért.
Pontossan a hp-s munkaköre miatt.

Pár éve ennél a banknál van.
Szépen mászott felfelé a tudása (önképzés) és fizetése.
Jelenleg egy 4 fős csoport nem hivatalos (de facto) kisfőnöke.
Immár 560 nettóért és havonta többen próbálják elcsábítani más bankoktól, biztosítóktól.

Mivel jól érzi itt magát most ehhez nem elég a +30% ....
Azzal zárja rövidre a megkereséseket, hogy netto 800 alatt marad.
Nem éri meg a váltás kockázatát vállalni.

Megj: élete párját is megtalálta időközben így ketten cirka havi 1 millió nettóból gazdálkodnak és még nincsenek 30 évesek.

Mostanra 25 milliós lakással, 2 autóval, tartalékokal tervezik a gyermek áldást.
Miközben jól élnek...

A fiatalember is egy vidéki faluból, egy másik vidéki főiskola diplomájával vágott neki pestországnak anno egy 8kerben többedmagával bérelt lakásból indult.

------

Szóval, aki azt hajtogatja, hogy nem lehet.... az inkább csak NEM AKARJA!

Szarvas Norbert 2016.08.28. 21:42:04

@nonolet:

"Szóval, aki azt hajtogatja, hogy nem lehet.... az inkább csak NEM AKARJA!"

Én ezt árnyalnám!

Az élet nem mindig akarat kérdése. Viszont jelenleg annyian nem akarják... annyian nem hajlandóak küzdeni és kitartani... annyian nem akarnak valóban melózni a jobb életért (főleg fiatal generációk), hogy megállja helyét az a kijelentés, hogy "nincs nem lehet, hanem csak nem akarja..."

Sokkal több kapu áll nyitva, mint ahányan tényleg be akarnak rajta menni

2016.08.28. 23:12:42

@Szarvas Norbert:

... és akik valamilyen szinten akarnak, gyakran azok sem mernek, végül bemenni a nyitott kapun.

Önmagukat beszélik le, negatív dumákkal, lásd csak itt a hozzászólások között is.

A példákat pedig egyszerűen hazugságnak, lehetetlennek mondják.

MERT, ha elhinnék... akkor be kéne látniuk, hogy:
valójában önmagukat gátolják az előre lépésben.

Ez pedig nem megy nekik.

Pont úgy nem, ahogy a többség képtelen megtakarítana is pedig megtehetné!
Még ha szintén több-kevesebb áldozat árán.

De azt sem teszi, hanem elhiteti magával, hogy: képtelenség.

#szájbergyerek# 2016.08.29. 09:29:52

@Szarvas Norbert:

Rendben de akkor talán mégsem annyira mellékes, hogy mekkora jövedelemre lenne szüksége ennek a legénynek a különböző stációkban.

Bár ha mindent megold majd okosba', akkor igazából semmilyen tervezésre nincs szüksége. :)

2016.08.29. 11:44:26

@odamondó: Csepel tele van vele.

H3rold 2016.09.26. 20:44:57

Baromi egyszerű a válasz: MENJ POLITIKUSNAK.

2016.10.05. 14:07:55

Alkalmazottként nyilván semmi esélye. De megvan az az előnye, hogy 8 óra után eldobja a csavarhúzót és haza húz. Ha orvosnak megy, akkor éjjel nappal ügyeletben mehet öregasszonyokat éleszteni, ha programozó lesz, akkor kockára ülheti magát egy gép előtt a szódásszifon szemüvegében, ha vezető lesz akkor mindenért viszi a balhét és heti hét napban csak a vállalkozását ügyeli. Amivel többet keresel, az mindig több felelősséggel, több munkaidővel és több szívással jár. Részemről inkább egy kisgarzon.

Adamanteus 2016.12.28. 00:23:42

Sziasztok! Eloszor is gratulalok a cikk szerzojenek, kituno temat feszeget, illetve kitartast kivanok a tovabbiakban is "a harchoz". A hozzaszolasokat atolvasva meghokkento merteku sotetseget veltem felfedezni a fejekben -tisztelet a kivetelnek-. Tenyleg nem szeretnem megbantani a nagyerdemu Olvasotabor egyetlen egyedet sem, de... EMBEREK, miapicsakoze a cikk mondanivalojanak ahhoz, hogy tenylegesen mennyibe kerul ma egy luxusingatlan, meg azon kerdes fejtegetesehez, h kinek mi szamit luxusnak??!??!?!?! MI?
Szoval kitartast!

A levezetesed elso olvasasra komolyabb atgondolasra erdemesnek tunik...
Norbert kerlek arra valaszolj nekem, h a10 ev mulva megvenni kivant lakas arat miert nem szoroztad fol legalabb az inflacioval, a berleti dijat meg igen?
Maskepp: a 9.4 Mert megvett+felujjitott garzon kiadasa havi 97ezerert messzemenoen irrealisnak tunik...
Varom valaszod.
Udv. Zeee

NagyLaszlo137 2017.03.11. 09:44:25

Sziasztok,
Le szeretnem irni velemenyem es tapasztalatom.
En elso sorban a 20eves sraccnak elmagyaraznam h jo ha van a luxuslakas, de nem az a legfontosabb az eletben! Szerintem, a legjobb befektetes egy emberi eletben a sajatkepzes(tanulas) es a gyerekek!
Gyerekei fogjak eltartani amikor olyan oreg lesz h meg lepcson sem fog tudni felmenni sjat erejebol es a tanulasbol nyert tudasbol eleteben helyesebb donteseket tudni hozni.
Elso sorban szulei vagy barki el kellene magyarazni annak a 20evesnek h ne tv.ben megjeleno blink-blink utan fusson mint luxus meg ilyenek, hanem az igazi emberi ertekek fele vegye az iranyt. Azt is kellene tudni h az igazi boldogsag az a csalad es sajat gyerekek egeszseges sikeres elete, de ehez az kell elso sorban h szulessenek egeszseges gyerekei akiket majd ugyesen nevel es tanittat. Addig meg kell talalnia a parjat akivel ezt teljesitti. Parjat se sokaig keresgelje mert az ido nem luxus es telik. A JOkapcsolat ugyis a masik fel elfogadasarol megerteserol szol-sokszor 'az idegesitto' rossz oldalaival egyutt kell megerteni es elfogadni parunkat mert tokeletes parkapcsolat nem letezik csak a 'TVfilmekben.
Ezek utan mar 2.ben lehet tervezni, kemeny munkaval, okos dontesekkel(ha meg van a tudas iskolazottsaga) es ritkan szerencsevel is(mert ez is kell!) meg lesz a kenyelmes elet aminek egyutt orvend parjaval es ragyogo gyerekeivel. Evek soran lesz ugy is amikor bukta is lesz mert nem lehet mindent jol csinalni de egyutt dontottek es egymas tamogatasaval tul lepnek a buktakon es azokbol tanulva majd fel fele ivelnek.
Aztan mindenki maga dontse el mi is az igazi a luxus?! 1. amikor egyedul kapirgat, BMW.vel 'szexi lanyokat dontoget es fel viszi a luxuslakasra, de egy-egy ejszaka utan ugy is egyedul ebred es magaban ugy is yudja h az a szexi lanyu csak a BMW.ert ment vele igy a sracc egyedul erzi magat vagy CSALADOT alapitt es minden reggel a Kedvese mellett ebred gyerekeivel tolti a szabad idejet.
Penzugyi tanacskent en is ugy latom h csak szorgos munkaval kiallni a vezetyoseg ele es megkerve a kemey munka jussat ugy lehet egy kicsit jobban elni. Ha sikerult is felre tenni akkor rogton foldet, garazst esetleg lakast venni akarmilyen kicsit is mert addig is all a penz es azt mar nem kolti el. Esetleg ki is adja berbe azokat hogy kis nyeresseget termeljen. Kozben tovabb dolgozva es jobb fizetes mellett egy ujabb garazsra vagy tenyernyi fodre keres annyi penzt h ujra vasaroljon(garazs, telek, lakas). Aztan ezeket osszerakva-cserelve mar nagyobba is lehet gondolkodni de mindent lepesrol lepesre esetleg nagyobb kockazattal nagyobb haszon s lehet de en ezt nem ajalanam mert el is veszhet es az en szempontombol nem az 'anyagi a legfontosabb. Szukseges, de nem a legfontosabb.
Utoszo: a luxust es ugy latom h egy kicsit fejben pszihikai tenyezo is olyanok mufaja akik ki akarnak nyilvanulni-mutogatni-vmit bizonyittani. De kinek?? Bizonyittani a Vilagnak v sajatmaganak? A vilagot szerintem nem epp erdekli h kinek mije van es sajatmaga ugy is tudja. Ez olyan mint a gyerek eszu ember aki meg 40evesen sem nott fel egesszen es mutogatni akar h neki szebb autoja van nagyobb labdaja van mint a jatszoteren levo tobbi gyerek, de ezek a gyerekek altalaban egyedul labdaztak mert senki nek akart veluk baratkozni. Esetleg erdekbol baratkoztunk h jatszunk a labdajaval aztan hagytuk magara :))
elnezest a helyesirasi hibakert! :) es ha tevedesben vagyok...
süti beállítások módosítása