Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

Mi történik a magyarokkal Rióban? Ezt már nem lehet nem észrevenni...

2016. augusztus 11. - Szarvas Norbert

csehlaci.jpg

Egyszerűen már nem tudok elmenni a magyar olimpiai csapat körül kialakult helyzet mellett. Valami nekem ebben az egészben nagyon bűzlik és egyre jobban felmereng bennem a 86'-os mexikói világbajnokság előtti, közbeni és utáni állapotok. Csak néhány eset:

  • Ifj. Knézy fogja és a 4x100-as férfi gyorsváltó közben felsorolja az első, a második, a harmadik magyar úszót, de Holoda Péter nevét egyszerűen az istenért nem hajlandó megemlíteni. Inkább az utolsó körben felmondja más nemzetekt úszóinak a nevét. 
  • Cseh Laci, Gyurta Dani és a többség magyar úszó képtelen kihozni magából a teljesítményt
  • Mindkét Verrasztó testvér visszalépett az Olimpiától és már hazafele tartanak
  • Szilágyi Liliána az úszása után lenyilatkozza, hogy "mindenki tehet egy szívességet"
  • ....

 

Valami nagyon nem stimmel, az egész egy morbid alternatív valóságnak tűnik számomra. Közben a divatdrukkerek habzó szájjal osztogatják meg az 5 nap 5 arany című képeket és mindenki el van telve magától (az úszószövetség legnagyobb örömére), hogy mennyire sikeresek vagyunk. Valójában az érmek hosszútávon károsítják a magyar olimpiai sportot(NAGYON SAJNÁLOM, hogy ezt ki kell mondanom), ugyanis amíg Hosszú Katinka, Szász Emese vagy Szilágyi Áron szállítja az aranyat, addig csak nagyon kevesen akarják észrevenni a jeleket. A szövetség pedig a saját munkájának a minőségét fogja elbagatelizálni, amíg van kire mutogatni.

Gyárfás Tamásék is mutogathatnak arra a Hosszú Katinkára, aki Szalai módra nyomott egy coming out-ot. Csak amíg Szalai Ádám azóta két egyeneset nem tudott a labdába rúgni, addig Katinka 3 olimpiai aranyéremmel nyomatékosította a lényeget. Süllyed a magyar hajó! 

Ráadásul az olimpiai közvetítések színvonala sem képes megütni az Olimpia szellemiségét. Jól olvasod, direkt nem színvonalát akartam írni. Ugyanis már a szellemiséggel is gond van, amikor Knézy két naponta magyarázkodik, hogy miért ignorálta a menekült úszónőt, miért nem vett tudomást verseny közben a magyar Holoda Péterről és így tovább. Arról a Holoda Péterről, akiről az imént olvastam, hogy apja szemben áll a regnáló hatalommal. 

Videót itt tudod megnézni: klikk

Tényleg ilyen szinten elajasult a magyar politikai elit, hogy ennyire piti módon adja a parancsokat?

Persze lehet, hogy csak szimplán hülye és felkészületlen a Knézy, de nem hinném, hogy egy több generációs sportközvetítő család sarjaként, aki maga is évtizedek óta űzi a műfajt, ennyire felkészületlen lenne és ilyen szinten hibázna... Itt valami másról van szó.

 

 ►►►►

 

Itt találsz meg minket:

Ha segítséget szeretnél a pénzügyeidhez vagy kérdésed van, nekem is megírhatod:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr8110248924

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szarvas Norbert: Mi történik a magyarokkal Rióban? Ezt már nem lehet nem észrevenni... 2016.08.11. 18:39:02

Valójában az érmek hosszútávon károsítják a magyar olimpiai sportot, ugyanis amíg Hosszú Katinka, Szász Emese vagy Szilágyi Áron szállítja az aranyat, addig csak nagyon kevesen akarják észrevenni a jeleket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.11. 22:31:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: azert akadt mar nehany uszo, aki olimpiai bajnok let akar 3-szoros is a Magyar modszerek mellett es nem Tusup volt az edzoje
sot elarulom Hosszu sem amerikaban tanult meg uszni es amerikai edzovel egett meg Londonban
es volt mikor 5-bol 3 Egerszegi
kar a feszkot csinalni
ezen az olimpian Hosszu mellol hianyzott egy "Darnyi" igy sikerult
az teny, hogy sok uszonk nem tudta meguszni a legjobbjat, amivel dontos-ermes lehetett volna
de azt a legjobbjat is Magyar edzovel erte el
szerintem minden versenyzonel mas okok voltak
ez van
oruljunk az eddigi sikereknek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.11. 22:36:14

@Pan Modry: a MUSZ nem tart edzeseket, nem jelol ki edzoket a versenyzok melle
bar egy eroskezu szovetsegi kapitany jot tenne, mint pl Szechy volt, bar a mai vilagban mar nemigen csapna strandpapuccsal Katinka seggere
Katinka a megszokottol eltero utat valasztott es nagy oromunkre nala bejott
mindenkinel nem mukodne

scandalstone 2016.08.11. 22:52:20

Szánalmas libsi höbörgés, megint. Nem volt jó az esti seggbekuki?

morph on deer 2016.08.11. 23:08:04

@firg_firg:
Deutsch "Kokó" Tamás örökbecsű szavait - mármint hogy "minden dikeres nő mögött egy férfi áll" - kiegészítve:
Most bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem mindegy, melyik férfi áll mögötte!

morph on deer 2016.08.11. 23:09:06

@morph on deer:
Sikeres - és nem "dikeres", a többi stimmel

has 2016.08.11. 23:19:18

Ki a frászt érdekli az olimpia, kia frászt érdekel az élsport. Panem et circensem. Örüljetek, most megkapjátok!

2016.08.11. 23:25:16

@A megvalósult amerikai ólom..: Segghülye vagy. Katinkát nem imádjuk jobban, mint bármelyik magyart. Az én kedvencem egyébként Gyurta. Viszont az ősszel te fikáztad Katinkát, mert ellent mert mondani a szentséges magyar sportvezetésnek.

Íme, igaza lett....viszont akár amerikai színekben is úszhatna....na akkor kapnánk mindketten sikítófrászt!
Neked meg annyit, ha igazi magyar vagy, akkor sértve érzed magad, hogy vannak úszók, akik nem tettek meg mindent a hazáért!

2016.08.11. 23:34:58

@hagyma: Te tényleg nem érted? Sajnállak, Hiába, ha lemaradtál az elejéről, a végét sem érted.
Tehát: Katinka kirohan a magyar viszonyok miatt.
A fideszfanok elátkozzák, a vezetők kitagadják, majdnem amerikai színekben folytatja
A szerződést széttépi. Nyilatkozik a technológiai, technikai lemaradásunkről.
Kiss megbukik, a fideszbuzik Mocskolják Katinkát.

Az olimpia alatt Hosszú hozza a formáját, a nagy reménységeink nem. Sőt, csúfosan buknak. Miért van az, hogy mindegyik gyengébb időt úszik , mint korábban EDZÉSEN?

Egyébként szakmai tévedésben vagy, Hosszú a hátúszásban új technikát hozott, amit egyértelműen az utóbbi évben fejlesztettek ki.
A fordulóin is volt mit javítani, valamint hátúszásban sosem volt ilyen eredménye. Tehát nem a magyar edző munkája kizárólag. Tudod, Cseh sem felejtett el úszni....avagy a hetedik helye a magyar edzőjének a sikertelensége?

2016.08.11. 23:36:05

@has: Ki a frászt érdekelsz? Magadat se.

2016.08.11. 23:37:40

@scandalstone: Nem. Már megint nem borotváltad meg a segged!

2016.08.11. 23:40:08

@A megvalósult amerikai ólom..: hogy gratuláljak itt a te parancsodra, te aljas leprafészek, (amit már egyébként rég megtettem a Nemzeti sport oldalain)"

Gratuláltál a parancsára?

breezer 2016.08.11. 23:40:12

szerintem nincs gond a sporttal , mert 10M-hoz képest állatok vagyunk, viszont knézy attól függetlenül, hogy magától hülye vagy parancsra egy borzalmas szar kommentátor és akik kint vannak bármelyike jobb lenne ha közvetítené az úszást... miért őő?!!??! már az EB-n is horrorfos volt

2016.08.11. 23:42:06

@hagyma: Tehát ne vedd elő légyszíves a fideszes vitastílust. ne terelj! Nem az a téma, hogy Katinka, hanem a többiek.

2016.08.11. 23:46:47

@A megvalósult amerikai ólom..: Nem egészen, a szerződés azon része volt a sarokpont, hogy rendelkezésre kellett volna állni előre meg nem határozott időpontokban is.
De miért nem válaszoltok fidióták ember 100 kérdéseire?
Na, válaszolj kérlek, különben azt kell hinnem, hogy programozott gyík vagy.

2016.08.11. 23:48:22

@hagyma: ember100 kérdéseire tessen már válaszolni. Kéremszépen, valaki, a fideszesek közül, a konkrét kérdésekre próbáljon meg érdemi választ adni, ne a terelés legyen már folyton!

2016.08.11. 23:52:30

@enpera: Te büszke vagy a Verrasztóékra? Gyurta? Örülsz a sikertelenségének?
Tudod, én többet vártam tőle. Nem azért, hogy növelje a magyar aranyak számát, hanem saját maga miatt. Egyébként kb tökmindegy, ma ötödikek vagyunk, de még nincs vége az olimpiának.

morph on deer 2016.08.12. 00:40:44

Csak egy hír, úgy mellesleg ..!

Hát nem aranyosak?
De tényleg!

ROSSZUL NEVEZETT A SZÖVETSÉG, MINDKÉT FÉRFI GYORSVÁLTÓ EREDMÉNYÉT TÖRÖLTÉK

Mert ehhez is értenek, nemcsak az úszáshoz???

apro_marosan_petergabor 2016.08.12. 06:43:31

"Szerző",
nyugodj meg, rendben van a magyar sport, s rendben is marad, míg a liberók kezébe nem kerül (Ennek kicsi az esélye, mert a sportban dolgozni kell, ezt pedig nem szerettek).
Ezért a kutya ugat, a karaván pedig halad. Mögöttünk van vagy 100 ország(de inkább 200), lehet, hogy azokban is olyanok osztják az észt, mint te? Amibe beleszóltatok, az csak elhervadt, ilyen volt a magyar privatizáció, rendszerváltás, s 1947-56 között Magyarország. Mióta nincs hatalom a kezetekben, azóta haladunk előre. Ülj le, dőlj hátra s élvezd, s közben gondolkodj el rajta, hogan tudnád hasznossá tenni magad - így nem.

Behajtó70 2016.08.12. 06:44:40

Amíg a balliberális nagyonis valóságosnak tűnő összeesküvésről van szó, addik azt károgjátok, hogy lárifári. Amikor botlik kétszer, akkor az biztosan orbánsátánfidesz fasisztanácirasszista összesküvés.

Tényleg szimpatikus fickók vagytok! Maradtok is mág pár évig a kispadon!

Behajtó70 2016.08.12. 06:48:39

@Sobbis: nem tehette volna te tudatoan pöcs! Már 2 éve állampolgárnak kéne lennie! Minek ugatsz ha ostoba vagy?!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.12. 07:00:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem írok rinyáló fizetett bérblogot, hanem örülök a sikernek. Baromlibsi.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.12. 07:01:52

@Könnyen elkaptuk, uram!: kiemeltél kettőt? Mekkora egy szemétláda vagy, nézd már meg hol állunk az ország méretéhez képest. Pláne hogy ennyi hazaáruló libsi ellendrukker is van.

körtéri 2016.08.12. 07:04:49

1. Knézy - simán hülye, alkalmatlan, készületlen... Persze már a papája is síkhülye volt az úszáshoz.
2. Gyurta - Olvassátok Széles Sándor nyilatkozatát! Állóképességi edzés nélkül nincs állóképesség.
3. A többiekkel az alapvető probléma, hogy csúcsformát időzítettek a londoni EB-re, és ezt időben ilyen közel kétszer nem lehet. Sajnos dr. Zseb Napóleon előtt nem volt szabad lebőgnie Gyárfásnak.
4. Hosszú Katinka más tészta, ő már három éve folyamatosan csúcsformában van. Hogy ezt hogyan tudja, legyen az ő titka!

konrada 2016.08.12. 07:51:12

Azért egy olimpia más, mint egyéb verseny.
Az eleve probléma, hogy más időpontban van, mint a sportoló megszokott ciklusa, és emiatt van, akinek már ez is probléma. (Azonos képességűeknél előnyben van, aki ugyanabbóla zónaidőből jön.)

Sok sportoló - lásd Phelbs, de akár Szilágyi is - kifejezetten az olimpiára szívja fel magát, így látszólagos visszaesésük esélyesnek mutat olyanokat is, akik azért náluknál gyengébbek.

Mindezek miatt előfordulhatnak olyan begörcsölések, melynél a döbbenet arra, hogy túlértékelte magát, illetve pont ott és akkor nem tud győzni, kipukkanással jár: lásd, Cseh, akinek ezen az olimpián esélye nem volt Phelbs-t verni, illetve Gyurtát, akire már figyeltek, és nem a surranón győzhetett, a számukra egyetlen elfogadható eredmény veszése láttán már csak célba úsztak.

Más igazi aranyesélyes meg nem is volt.

...a Verrasztókat meg inkább nem kéne piszkálni: biztos volt okuk rá, hogy nem ugrottak vízbe, de az semmiképpen sem az, hogy nem akartak Gyárfásnak-zorbánnak nyerni. Lehet, hogy mint nagy hírű sportcsalád tagjaként kicsit túlvállalták magukat, és esetleg....

ostvan2 2016.08.12. 08:06:55

Totális hozzá nem értőként feltételezem, hogy a magyar sportvezetés pontos információkkal rendelkezik az épp aktuális doppingellenőrzés módjáról-hatékonyságáról és ennek alapján döntöttek a visszalépésekről (jobb egy menekülés, mint a lebukás és eltiltás).

Béla Hoffmann 2016.08.12. 08:16:17

@Sobbis: Milyen komcsi dologról beszélsz??? Nem akkor úszott Szabó Joe, Hargitai, Egerszegi, Wladár, Szabó Tünde??

Leslie Fisher 2016.08.12. 08:16:27

A cikk egy fos. Pont olyan amit éppen kitermelek a slozin. Híg barna büdös. Tény a sportvezetes balfaszsága jópár sportágban de a cikk mindenről szól csak az lényeg nem jön át.

Tisztességes Természettudomány 2016.08.12. 08:19:50

A libsikomcsijobberek nézik csak a sportközvetítést. Meg a Knézyk nézik. Hehe.
Az IGAZ magyar figyelmét őseink kultúrája felé fordítja, és megkérdezi magától:
- Árpád Vezérünk pancsikázott-e medencében?
- Szent István királyunk bohóckodott-e vívótőrrel?
- Hunyadi János vajon ugrált-e, mint egy majom?

Ha a kérdésekre három nem a válasz, akkor szégyelljük el magunkat, és egy kis nyereg alatt puhított hús társaságában térjünk vissza igazi nemzeti értékeinkhez!

Béla Hoffmann 2016.08.12. 08:24:51

@hagyma: Szécsinek nem voltak női versenyzői!!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.08.12. 08:48:50

@enpera: Ja, hogy örülni, az már valami, az már valami munka? Neked.
Ő dolgozott azért, hogy neked legyen hol ugatnod.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.08.12. 08:51:00

@enpera: Ne verd magad annyira hogy ötödikek vagyunk, amikor lement két hagyományosan erős magyar sportág. Sajna a judosoktól is vártam volna érmet, de az már nem lesz. Ha Bor Barna érmes lenne az csoda számba menne.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.08.12. 08:53:00

@apro_marosan_petergabor: @Behajtó70: Faszkalapkák! Az öt aranyéremből négy olyan, amit a szövetségekkel szemberfordult versenyző és edzője hoztak össze.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.08.12. 08:54:36

@scandalstone: Mivel a farkad vékonyabb mint egy ceruza, nem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.08.12. 08:55:25

@enpera: Jó az aláírásod, de nem hiszem hogy libsi vagy.
Egyelőre te fanyalox a poszton, te idióta!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.12. 08:55:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a lőtéri kutyát nem érdekli hogy te mit vártál, barom. Talán te vagy maga gyurcsány? Vagy szanyikapitány? Eltakarodhatnál már az országból, valami arab államba, ott fanyalogj ha mersz, kisköcsög

Barbaarb 2016.08.12. 09:26:40

Azt is elárulhatnád, hogy ha Knézy szándékosan nem ejti ki a szerintetek a hatalomnak nem tetszők nevét, azzal mit ér el? Akár Knézy, akár a halatom? Miért jó az a hatalomnak, ha nem mondja ki Holoda nevét? Mi előnyük fog származni belőle? Nincs emögött politika (ilyen értelemben), ti próbáljátok belekeverni, ahogy a fociEB idején is.
Arról nem beszélve, hogy épp a Fidesz kormányok támogatták mindig jobban a sportot, amit néha még az olimpiai aranyak száma is visszatükröz (Peking-London).

ursus artos 2016.08.12. 09:47:44

@Barbaarb: "Miért jó az a hatalomnak, ha nem mondja ki Holoda nevét? "
Hát kábé : ja.
+1

konrada 2016.08.12. 10:15:07

@Barbaarb:
Jaj, nem érted te ezt! Azért teszi, hogy szerencsétlen ellenzéki gazdaságis blogíró is ezen csámcsogjon az egész bal-lib oldalla együtt és így elfelejtkezzenek azok azon valós programok bemutatásától, mellyel talán megerősödhetnének.

De Knézynek megmagyarázta a Habony, hogy tegyen így, mert a másik oldalon akkora hülyék vannak, hogy azt hiszik, ezzel előnyt szerezhetnek maguknak, miközben csak szegénységi bizonyítványt állítanak ki magukról.
Ki van ez találva!

;))))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.08.12. 10:33:15

@enpera: Itt van kisköcsög!

"Norbikám, te mit tettél hozzá a sikerekhez? Ekkora ország az 5. at éremtáblázaton, nem elég? Fizetett rettegő e vagy? "

Ő legalább megpróbálja elemezni, miért roppant több sportolónk a siker küszöbén.
Te meg csak a mocskos pofád járatod.

fátum 2016.08.12. 10:41:23

Szalairól le lehet szállni! Ő rúgta az 1. gólt az EB-n Ausztria ellen!!!
A többivel egyetértek.

konrada 2016.08.12. 10:48:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...pedig az ok egyszerű. A többi is nyerni akar, így amelyik nem nyer, az roppan. ezzel több mint 200 ország 6,5 milliárdos lakosságávál együtt küzd.
Nem nyerhet mindenki, pedig sokkal többről, sokkal többen hiszik azt, hogy nyerhetnek...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2016.08.12. 11:56:31

Hosszú Katinka

Katka magát vízbe veti,
Gyorsabb, mint egy tavi jeti,
Pörög keze, lüktet lába,
S összes ellenfele kába.

Iron Lady’s very-very
Strong – a mezőnyt péppé veri,
S mindeközben kissé avítt
Világrekordokat javít.

Nekem leesik az állam,
S közben bőg az Amcsi Állam,
Úszóikra ráver Hosszú,
Jön is blőd doppingvád bosszú.

Ő Rióban közben rakat
Csúcsot dönt s nyer aranyakat.
Vízben száguld oda-vissza,
Ő az úszás Chuck Norrissza!

„Hát persze, én meg a mindenbírás Hosszú Katinkája vagyok, mi?! Ne gondold gyógyköltőcske, hogy a Föld túloldalán biztonságban vagy tőlem, mert én le tudom rúgni a fejedet a puszta távollétemmel is! Szerencséd, hogy a mai edzésemen épp a kegyelmet gyakorolom!” /Chuck Norris/

„Doppingvádak?! Közröhej! Ha mi doppingolunk, akkor Michael Phelps egy két szintetikus lábon járó radioaktív veszélyes hulladéktároló!” /Shane Tusup, edző és férj/

„Kikérem magamnak a rágalmakat! Én nem a tiltott ajzószerektől világítok a sötétben, hanem mert mutáns vagyok! Már eleve így születtem a marsi csészealjunk orvosi szobájában! Akkoriban még i2dfx-mrzwy-13/ggg-nek hívtak, csak később amerikaiosítottam a nevemet a menedzserem kérésére.” /Michael Phelps, gyanúsan sokszoros olimpiai bajnok úszó/

„Többször is ellenőriztük Hosszú Katinkát, de sem a vérében, sem a vizeletében nem találtunk mást, mint Sugovica vízben főtt bajai halászlevet sok tésztával, ami ajzószer ugyan, de nem tiltott.” /Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője/

„Én ugyan nem tudok úszni, de a rajtkövön állva a medence fölé tartott botommal kettéválasztom a vizet és száraz lábbal átrohanok a túlpartra. Sajnos eddig egyetlen világcsúcsomat sem hitelesítette a szőrösszívű nemzetközi szövetség. Nem tudom miért! Csak nem találtak a megengedettnél több mannát a vizeletemben?!” /II. Mózes, próféta/

„Hosszúnak könnyű, mert csak beugrik a medencébe és már el is éri a túlsó falat! Én bezzeg kitempózhatom a belemet is, míg átérek!” /Rövid Gizi, Hosszú Katinka méltán elfeledett vetélytársa/

„Hiába döfködöm a sajtó felé küldött műmosolygás közben a hátam mögött ennek a kozmopolita nőszemélynek a viaszbábuját, nem tudok ártani neki! Lehet, hogy a mutyiban közbeszerzett viasz, vagy az okosba’ organizált kötőtű az oka?! Mindegy, nem mondok le!” /Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke/

„Hosszú Katinkát onnan lehet megismerni, hogy mindig ő van elöl. Még szerencse, hogy Katka nem a menekült csapatban úszik, mert akkor úgy kellene közvetítenem a világrekord döntését, hogy meg sem említhetném, hogy jelen van!” /ifj. Knézy Jenő, sportriporter/

„Mi ez a vulgárkertészeti gyomrohadvány?! Mi ez a trambulinról az irodalom medencéjébe fröccsenő belerondítás?! Nem lennék meglepve, ha Frady Endre versírás után levett vizeletében éhen halt agyevő skarabeus molekulákat találnának! Anyám most azt kérdezi, hogy az a Hosszú Katinkával állandóan együtt úszó sárga csík ugye nem azt mutatja, hogy éppen belepisil a medencébe? NEEEEM!!!” /Puzsér Róbert, feszült kritikus/

„Amikor győzök, mindig gyorsan megszárítom a hajam, majd visszaszaladok a medencéhez megnézni, hogy beért-e már a sárga csík is? Amúgy azon gondolkodom, hogy elindulok a nyíltvízi 10 kilométeres számban is. Az elején elsprintelek a mezőnytől és később, ha valaki esetleg utolér, akkor a lábtempómmal visszarúgom a mezőnybe. Mint Chuck Norris.” /Hosszú Katinka, többszörös olimpiai bajnok úszónő/

„A sport megtanít tisztességgel győzni és méltósággal veszíteni. Van, akinek az egyiket, másoknak a másikat kell többet gyakorolni. Hosszú Katinka és Frady Endre leckekönyvében viszont egyáltalán nem szerepelt a kudarctűrés tantárgy, mert azt nem lehetett egyszerre hallgatni az olimpiai arany, világcsúcs, örökélet című tanegységekkel. Az egyszerű halandó csak ámul, és átadja magát a győzelmi mámornak. Aki nem hiszi, őrizgesse a mintákat tíz évig.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2016/08/hosszu-katinka.html

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.12. 12:30:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem az ő parancsára, és már jóval korábban. Egyébként vicces hogy ezt épp ő kéri számon, aki eddig csak leprázta a magyar élsportot, még a létjogosultságát is megkérdőjelezte, és soha a büdös életben nem gratulált semmilyen sikerhez, hanem idegroham kerülgette, amikor egy magyar siker után felhúzták a magyar zászlót és elhangzott a himnusz.
Ha Katinka pár hónapja nem fogalmazza meg kritikáit a jelenlegi úszóvezetéssel szemben, akkor most az ő eredményeit is éppúgy fitymálná bagatellizálná, mert hisz az élsport már eleve egy "fölösleges nacionalista izé"..

qwertzu 2016.08.12. 12:46:43

A hibák és a bakik mindig is az élő közvetítések velejárói volta, egy tök esélytelen úszó (nem Holoda) nevét kihagyni meg kb. a lényegtelen kategória. Az n. kurva unalmas műbalhé a Quimby után és a következő előtt.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.12. 12:47:39

@Könnyen elkaptuk, uram!: Bárki úszhatna amerikai színekben. Ezt bármelyik élsportolónál fel lehetne hozni a világban, különösen hogy életük egy bizonyos szakaszában sokuk az amerikai egyetemi élsportben eltöltött pár évet. Persze azért azt hozzátenném, hogy egy aranyért ott jóval kevesebb pénz jár és ott nem dédelgetik úgy az olimpikonokat még jó pár évvel a sikereik után is, mint nálunk, már csak azért sem mert rengeteg olimpiai bajnokuk van. Szóval nem olyan biztos hogy annyira jó ötlet lett volna.
Én pedig Gyárfásékat sose védtem. Ő egy tipikus posztkommunista csökevény, aki mindig is kiváló kapcsolatokat ápolt a hazai ballib, és poszt mszmp elittel a 90-es években, és a kétezres évek első felében, médiáival oroszlánrészt vállalva győzelmeikben. Valamiért minden úszószövetségbeli választást képes volt megnyerni . Nagy maher , sajnos ez vitathatatlan, de a napjai meg vannak számlálva..
Katinka tavaszi fellépésében az imázsfilmmel volt problémám-ahogy már írtam..

"akkor sértve érzed magad, hogy vannak úszók, akik nem tettek meg mindent a hazáért"

Már ne haragudj, de ez tömény demagógia. Ezer és egy oka lehet annak, hogy valakinek nem jön össze egy tervezett siker. (Pl. Katinka is elbaltázta a londoni szereplését, saját bevallása szerint is..) És még egyébként sem vagyunk az úszószámok végén..
Ez a mondatod tipikusan egy laikus ostobasága..

qwertzu 2016.08.12. 12:50:19

Az úszóknál viszont tényleg bűzlik valami, ez a sok visszalépés csere-bere elkúrás, na ott tutira nem kerek valami.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.12. 12:53:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te ócska kis poéntolvaj..:) Még erre se futja szerény szellemi képességeidből, hogy saját sértegetéseket gyárts?Szánalmas..:) Tehát visszamész az ált. suliba Kati nénihez, átveszitek a négy alapműveletet, (különös tekintettel az osztásra), meg a grafikonok értelmezését (nagyon fontos!), és akkor majd -esetleg-szóba állok veled te valagagyú..
( Ha pénzbe kerül elküldöd priviben a számlaszámodat, és küldök egy kis pénzt, mert támogatom a hülyék szellemi fejlődését..)

konrada 2016.08.12. 13:28:29

@qwertzu:
Valami biztosan, ez tény.
Mert vagy elhisszük, hogy a magyar olyan übermens, amely nagy számban képes magából kitermelni világbajnok úszókat, vagy .... inkább nem hiszünk semmiben, és örülünk a sikereknek.

S inkább nem halljuk meg, hogy sokkal nagyobb merítésű országok sokkal nagyobb hátterű szövetségeinek sportolói sorban buknak meg azért, mert olyan szereket használtak, mellyel versenyképesek lehetnek pl. a magyarokkal, és most odáig jutottak az ellenőrzések, hogy ezeket ki is lehet mutatni...

...s aki most lemaradt, vagy visszalép, csakis a zorbán miatt teszi, mert mi magyarok ennyivel jobbak, tisztábbak, becsületesebbek vagyunk.;))

Pesti Lokista 2016.08.12. 13:31:55

Nem írom hogy Dr. Dániel Péter szintjére süllyedtél baszki norbi, mert mindig is ott voltál. De e mellett, még egy kurvára irigy kis pöcs is vagy, az biztos, akinek semmi sem jó. Ki a picsa dolgozik a pereputtyodból az Indexnél, valami rokonod, hogy mindig kiraknak a címoldalra?

VT Man 2016.08.12. 14:08:10

Hogy a francba kerul ez a blog folyamatosan az Index fooldalara!?!?

Szarvas Norbert 2016.08.12. 14:09:50

@Pesti Lokista: te amúgy képes vagy szöveget értelmezni, vagy túl sokat kérek?:)

a cikkben senki nem irigykedik. csak megvilágítok egy komoly problémát, ami túlmutat a "hány aranyunk" van komplexuson. Az aranyaknak nagyon örülök, de amit az aranyak eltakarnak az olyan IQ fightereknél, mint te, na azzal van probléma

Szarvas Norbert 2016.08.12. 14:10:27

@VT Man: későn keltél:) pedig már nagyon vártalak tegnap. Szabi volt?

VT Man 2016.08.12. 14:11:56

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"A fideszfanok elátkozzák"

Honnan veszed, hogy a "fideszfanok" elatkozzak Hosszu Katinkat?

Plane, hogy Gyarfas erosen baloldali (Napkelte - MSZP) kotodesu, pont hogy minden fideszfan eredendoen Gyarfas ellenes.

gyurmicsek 2016.08.12. 14:12:26

@apro_marosan_petergabor: Szerintem háttal ülsz ezért látod, hogy előre megyünk :)

VT Man 2016.08.12. 14:12:54

@Szarvas Norbert:
Jobb lenne, ha a kerdesre valaszolnal. Ami, ugy latom, hogy nem csak nekem tunt fel.

Csak azt ne mondd, hogy a kiemelkedo minoseg miatt kerulsz mindig az index cimlapra.

Szarvas Norbert 2016.08.12. 14:16:55

@VT Man:

nézzél meg három statisztikát ezen az oldaolon

1. hányan lájkolták a cikket: 1000+
2. Hány ember szerint politikai parancs: 5800
3. Hány ember szerint van baj a magyar úszósporttal, amiről én is írok? 6100

Az egyértelmű többségnek tettszik amit írok, jónak tartja a gondolatot. A hiba a statisztika szerint nem bennem van

Balt 2016.08.12. 14:22:51

Mivammá'? Apák és fiúkozol? Vagy azt csak Pető meg körmös Bauerék családjában illetlenség?

apro_marosan_petergabor 2016.08.12. 14:26:57

@Szarvas Norbert:
Ne álltasd magad.
A szadesz is mindig azt hitte, igaza van, csak közben 20%-ról lement 0,5%-ra.
Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül!
Na most, ez a cikk a felsorolt 3-ból, egyikbe sem tartozik bele...

Balt 2016.08.12. 14:37:48

@Sia: Big, big like!

@A megvalósult amerikai ólom..: Azt mondjuk nem látom, hol szólt be Orbánnak, de ne nagyon lepődjünk meg, ha netalán felmerül Gyárfás neve is a legközelebbi "kormányváltós" castingon. :))

Balt 2016.08.12. 14:50:26

@grafoguru: Hahaha, ne röhögtess bazze, attól hozol "nagyot", aki a saját temetésére szovjet himnuszt rendelt?

Balt 2016.08.12. 15:07:36

@konrada: +1 :))

Arról nem is beszélve, hogy a T. olajlobbista exállamtitkár apuka (apákésfiúk, ajvé!) pont az Orbán-kormányból bukott ki, bár valszeg azt hiszik, így dupla pontértéke van egy politikusokat általánosan gyűlölő társadalomban. :)) Született lúzerek.

Gacsajpesta 2016.08.12. 15:34:00

Takony Lady és a szociopata férje szétvert mindent amit csak lehetett. megkeserítették a felkészülést, hogy rohadjanak meg ott, ahol vannak!

Behajtó70 2016.08.12. 16:22:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: önös érdkből hátráltatva ezzel a többiek felkészülését! Te kis majom! A tények nem zavarnak, ugye!

Behajtó70 2016.08.12. 16:24:43

@Szarvas Norbert: azt hittem viccelsz, illetve megrendelésre nyomod a baromságot, de most látom, hogy te tényleg ilyen ostoba vagy. Szánalmas!

has 2016.08.12. 16:25:53

@Könnyen elkaptuk, uram!: Gondolom, csak tv nézős sportoló voltál, ha éltél volna az élsport közelében máshogy beszélnél.

Andy73 2016.08.12. 17:24:41

Továbbra is a legjobban szereplünk az összes európai ország közül, úgyhogy ideje lenne már levenni ezt az arcátlanul felháborító baromságot az indexről.
Lehet, hogy azért van még mindig fenn, mert az olimpia miatt sokan elolvassák, és sokan kommentelnek felháborodásukban.
Ma éjjel újabb éremesélyek vannak úszásban is, ami ellen leginkább ágál a blogger.
Egyébként csak úszásból annyi aranyat szereztünk már az első néhány napon, mint Pekingben az összes sportágban az egész olimpián.
Az, hogy nem minden sportoló hozza az egyéni legjobbját, vagy nem mindenkinek sikerül a kitűzött cél, teljesen természetes minden sporteseményen. Nem mindenki lehet olimpiai bajnok. A legtöbb ország örülne, ha csak a töredékét érné el annak, amit a magyarok.

RozsaNiki · http://nikkiblog.blog.hu 2016.08.12. 17:25:46

@Kón Bandit: Így van, szereztünk 5 aranyat és még fogunk is, más nemzet boldog lenne, ha ennek akár csak a töredékét sikerülne elérnie. Mindig vannak sportolók, akik valamiért nem tudják megvalósítani a terveiket, míg mások igen. Katka négy éve sem volt rosszabb úszó, mint most, de változtatott és most elérte élete legnagyobb sikerét. Dani is volt már gödörben, ahonnan sikeresen kijött, most is sikerülni fog neki. A pekingi olimpián jóval a várakozások alatt teljesítettek a magyar sportolók, de Londonban megint visszatértek a méltó helyükre és most is jól teljesítenek. Akinek pedig most nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, annak legközelebb összejön a sikeres szereplés. Biztos van mit javítani a szövetségben, de nem kell mindjárt tragédiát látni. Pekingben egy aranyat sem szereztünk úszásban, most hármat is és még nincs vége. A sport már csak ilyen, egyszer az egyik sportolónak jön ki a lépés, máskor a másiknak.

grafoguru 2016.08.12. 17:35:44

@Balt:

"Hahaha, ne röhögtess bazze, attól hozol "nagyot", aki a saját temetésére szovjet himnuszt rendelt?"

Nana, meg ne tudja a Vezír elvtárs, hogy ezt írtad! Azért, mert idejekorán ráérzett a keleti nyitás fontosságára?
(Csak megjegyzem, hogy ha ismerted volna Cipőt, akkor a helyére tudnád tenni ezt is, de hát tájékozódni ÉS csak utána írni az valszeg nem a te műfajod. Akkor persze azt is tudnád, hogy az udvari bohócnál fényévekkel nagyobb tehetség és szám volt.)
De visszatérve: mi bajod is van a keleti nyitással? Lebuktál, libsibolsiSorosbértencNewYorkTelAvivtengelypártolósötétbenbújkáló baller,

grafoguru 2016.08.12. 17:43:55

@Andy73:

"Ma éjjel újabb éremesélyek vannak úszásban is"

Az egy kicsit sem zavarja Önt, hogy Hosszú Katinka hozza az aranyakat, aki nincs benne a rendszerben? Pont erről szól a cikk. Még véletlenül se a magyarok cikizéséről.
Csak hát persze értelmezni kellene a picit összetettebb mondatokat is, ami Önnek uram láthatólag problémás.
Nem baj, ha a "Gyurcsány takarodj!"-ot érti, az éppen elég annak a korrupt, urambátyám, feudális hűbéruralmi rendnek a fenntartásához, ami kedves a Kedves Vezetőnek. Jobb is, ha Ön ott leragad a tudásban és tájékozottságban. Ezt várja Öntől a Vezetőség, Ön pedig szépen teljesíti is ezt.

Szarvas Norbert 2016.08.12. 18:05:22

@Andy73:

tényleg ennyire nem érted? pont arról szól a cikk, hogy az érmeket tegyük félre, mert az érmek mögött vannak komoly problémák...

Ennél egyszerűbben nem tudom leírni, de megpróbálom:

az emútnyócévben a Gyurcsány takarodj és libsi libapásztor sleppje annyira szétcseszte az úszósportot, hogy azt Orbán Viktor sem tudja megmenteni és hamarosan teljesen összeomlik, mint a magyar bokszsport, amit szintén az emútnyócévben a Gyurcsány takarodj és libsi libapásztor sleppje tett tönkre

RozsaNiki · http://nikkiblog.blog.hu 2016.08.12. 18:28:22

@Szarvas Norbert: Nincs olyan világverseny, ahol mindenkinek kijön a lépés. Mindig van, aki kudarcként éli meg a történteket, de a sport attól szép, hogy ki lehet jönni a gödörből és újra a legjobbnak lenni, mint most Katinka, vagy Dani a pekingi olimpia után. De ami egyeseknek kudarc, az másnak siker - lehet, hogy néhány sportolónk nem jutott tovább, de akkor is kijutottak az olimpiára, a világ legjobbjai között vannak, a kritizálók megpróbálhatják ugyanazt elérni és csak utána osztani az észt. Úgy tűnik, nemcsak a tízmillió fociszakértő országa vagyunk. Az éremtáblázat előkelő helyén vagyunk, a legsikeresebb európai nemzetként, nem tudom, miért lenne ez kudarc.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.12. 19:02:55

@grafoguru: A pekingi, szánalmas eredménynek tekinthető 3 arany idején tetszett reklamálni? Vagy akkor épp az a lemez volt felrakva, hogy minek is erre az élsport nevű "nacionalista izére költeni"? Vagy az, hogy "attól nem lesz kevesebb éhező gyerek, hogy valaki világcsúcsot úszik 200-on"..
Tudja ön egyébként, hogy Szlovákia Csehország vagy Szerbia hány aranynál tart eddig ezen az olimpián?

Andy73 2016.08.12. 19:35:17

@Szarvas Norbert: Te meg tényleg ennyire nem érted? Ha az eredményekről (vagy vélt eredménytelenségről) akarsz írni, akkor ne akard félre tenni az érmeket, merthogy az eredményeket abban mérik.
Komolyan gondolod, hogy ha csak azokkal a sportolókkal foglalkozol, akiknek nem jön ki a lépés, akkor reális képet kapsz bármiről?
Az idei Európa bajnokságon mi szerepeltünk a legjobban, és olimpián is sokkal jobban, mint korábban.
Tehát az úszósportunk éppenséggel fejlődik.
Annak, hogy az Európa-bajnokaink közül az olimpián nem mindenki szerepel olyan jól, az az oka, hogy az olimpián sokkal nagyobb a verseny, ott az egész világ.
Ha nem érted, sajnálom.
Ha nem is akarod felfogni, akkor meg inkább ne foglalkozz a sporttal.

ember100 2016.08.12. 20:08:50

@Andy73:
Helló !

De okos vagy :)

De hogy Cseh Laci ÖNMAGÁHOZ képest is sokkal rosszabb időt úszott mi köze a többi úszónak van az olimpiának .

DE Verrasztóék el sem indultak

De hogy rosszul nevezték a Magyar váltókat

EZEKET mivel magyarázod ????

Balt 2016.08.12. 20:57:32

@grafoguru: Be vagy rúgva? Aki a betiltott szovjet himnuszt húzatja a saját temetésén, az nem normális, hanem egy igazi, tőről metszett őskomcsi. Putyintól meg mindenkitől függetlenül.

Balt 2016.08.12. 21:04:57

@Szarvas Norbert: Hát ez beteges. Megint akkora lyukra futtok, mint a Kaszpi-mélyföld. Ez marad nektek a frusztrációban megint, meg a <1/3. :))

hvg.hu/w/20120813_olimpia

anyadmajma 2016.08.12. 21:24:43

@Andy73: te szerencsétlen hülye. Egyetlen ember hozta az éremtábla több, mint 50%-át.
És ez nem más, mint Hosszú Katinka, akit a fidesz elzavart, mert nem volt hajlandó a párt érdekében befogni a száját.
Gratula Katinkának és a férjének kétszer is!
Először is az eddigi 3 aranyéremért.
Másodszor, mert ki mertek állni magukért!

Rockxy 2016.08.12. 22:13:08

Na, megyek innen.
Túl sok itt a szakértő. :)
Kellemes szájtépést.

Cuhavidéki 2016.08.12. 22:43:12

@A megvalósult amerikai ólom..:
Hmmm.. ennyivel fontosabb a magyar kormánynak egy olimpiai arany mint az amerikainak. Minthogy Magyarországon jóval nagyobb a politikai hozadéka a sportsikereknek.
És ennek a politikai beágyazódásnak a természetes velejárója, hogy Katinka a saját jövedelmi pozicióit maximalizálhatja, miközben Krisztián kb. kivert kutyának kell tartania magát (ld. Tóth Krisztián nyilatkozatát.)
(Lásd még: Christen Brüggen: Die Ehren in den Zeiten der Demokratie. Úgy tűnik, az athéni demokráciában a sporteredmények politikai értékelésénél jobban figyelembe vették, hogy a sportsikerben az egyéni képességek mellett a véletlen szerencsének is óriási szerepe van.)

excopp 2016.08.13. 05:29:47

"Mi történik... Rióban?"

Versenyzőink küzdenek
2 ezüst, 2 bronz
nicsak, Cseh Laci Phelps mellett áll a dobogón...

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.13. 07:39:06

Na mi van libsik, tele a szátok gyurcsány faszával? Most nem rinyáltok, ocsmány férgek?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.13. 07:40:06

@anyadmajma: nem zavart el senkit a fidesz, ezt max az mszp pártközpontban mondták neked az eligazitáson

Szarvas Norbert 2016.08.13. 09:38:46

@excopp:

Nem az ermekkel van a gond, hanem ami a hatterben folyik... Ennyire nehez felfogni... Pnt errol irtam, hogy amig van erem, addig tok fasza minden...meg ahogy Moricka megalmodta

grafoguru 2016.08.13. 11:33:02

@Balt:

"Be vagy rúgva? Aki a betiltott szovjet himnuszt húzatja a saját temetésén, az nem normális, hanem egy igazi, tőről metszett őskomcsi. Putyintól meg mindenkitől függetlenül."

Nem tudom hány éves vagy, de szerintem életedben nem láttál őskomcsit.
Mert ha láttál volna, akkor pontosan tudnád, hogy a Vezíred az.

grafoguru 2016.08.13. 11:35:52

@A megvalósult amerikai ólom..:

"A pekingi, szánalmas eredménynek tekinthető 3 arany idején tetszett reklamálni?"

Ki reklamált? Neked elmentek ottnonról. Vagy jó az anyag. Vagy szövegértelmezésből 1-es. Gyanítom, az utolsó opció a helytálló.
Semmi baj, legalább jól érzed magad. Én ennek örülök. Neked legalább jó.

Balt 2016.08.13. 13:43:05

@grafoguru: Én még vizsgáztam "világnézetünk alapjai"-ból, te pöcs. :))

Balt 2016.08.13. 13:48:33

@anyadmajma: Wtf? Hova zavarta és ki? Az addig rendben (a faszt van rendben máskülönben, csak a nálatok bevett értékrend szerint), hogy már nagyon várjátok a külföldi intervenciót és egy élsportólóban is forradalmárt láttok, de megsúgom: sportolók közt lámpással kell keresni az előző kurzus híveit, csak az olyan selejteknek jön be, akik megbuktak Athénban a doppinggal.

Andy73 2016.08.13. 14:02:35

@Szarvas Norbert: Remélem, hogy Cseh Laci tegnapi ezüstérme után már kezded kapiskálni, hogy miről szól az olimpia.
És azt is remélem, hogy sürgősen nyilvánosan bocsánatot kérsz tőle is, és mindenki mástól, akit megsértettél. Akár tudatlanságból, akár merő rosszindulatból.
Én egyébként az utóbbira tippelek, ezért nem is bízom benne, hogy belátod a hibádat.

Szarvas Norbert 2016.08.13. 23:15:52

@Andy73: remenytelen vagy, felesleges tovabb beszelni.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.14. 08:19:11

Aki pártok alapján határozza meg a sportolókat, beteg, kösse fel magát.

grafoguru 2016.08.14. 10:03:48

@Balt:

"Én még vizsgáztam "világnézetünk alapjai"-ból, te pöcs. :))"

Szerintem 5-öst kaptál, és tetszik, hogy végre újra kamatoztathatod a tudásodat.

A sértegetés nem esik jól, de ha te jobban érzed magad tőle, akkor csak tessék.
Érvelés helyett mindig jól jön a tefajtádnak.

grafoguru 2016.08.14. 10:12:53

@Balt:
"Én még vizsgáztam "világnézetünk alapjai"-ból, te pöcs. :))"

Amúgy a világnézetünk alapjai középiskolai tantárgy volt, maximum akkor vizsgázhattál belőle, ha ezt választottad érettségi tantárgynak.
Ha így van, sokat mond, ha nincs így, akkor nem mondtál igazat.
Semmi baj, jól hangzott.

Balt 2016.08.14. 11:37:09

@grafoguru: Amilyen az adjon isten, tudod, bár ezt valóban nem a világnézet keretében tanították. És akkor most visszaérhetünk arra kretén kedvencedre, aki a szovjet himnuszt húzatja a saját temetésén, eldöntve, hogy ki a kommunista.

grafoguru 2016.08.14. 19:13:58

@Balt:

"És akkor most visszaérhetünk arra kretén kedvencedre, aki a szovjet himnuszt húzatja a saját temetésén, eldöntve, hogy ki a kommunista. "

Jó térjünk.
Szóval szerintem nem az a kommunista, aki bármilyen himnuszt huzat, Leírom neked a kommunizmus néhány jellemzőjét, a teljesség igénye nélkül, és nem a filozófiai magasságokat, hanem a megvalósult dolgokat.
Döntsd el te, hogy kire jellemző. Szerintem nem lesz nehéz.

Szóval maga a kummunizmus egy párt diktatúrája, amit a dolgozókra (nálunk a zemberekre) hivatkozva gyakorolnak.
Jellemzője:
- az állam szerepének túldimenzionálása, a túlzott, és piaci szempontból indokolatlan államosítások, valamint a magántalajdon sérthetetlenségének felrúgása,
- a populizmus, ami a a tudatlanok tudatlanságát használja fel mindig egy elenyésző kisebbség saját (magán) céljai érvényesítésére. (Általában hatalom, politikai befolyás, ezzel pedig hatalmas (köz)vagyanok megszerzésére),
- a demokrácia látszanának fenntartása, közben pedig a demokrácia intézménrendszerének felbontása; az erőszakszervezetek (rendőrség, katonaság, ügyészség bíróság, adó- és vámigazgatás) megszállása, politikai irányítása,
- régen: a kritikus vélemények elnémítása; korunkban: a kritikus vélemények felismerhetetlenségig és megtalálhatatlanságig történő felhigítása - a média uralmának megszerzését követő - tömeges fél-igaz vagy teljesen hamis, a valós tényeket elferdítő illetve a kellemetlen dolgokat teljesen elhallgató információ-áradattal,
- a nem a szakmai érdemek, hanem a politikai lojalitás alapján történő kiválasztás, aminek egyenes következménye a gazdasági teljesítmény, a nagy társadalmi rendszerek (egészségügy, oktatás, szociális ágazat) elsilányodása, eközben a "minden egyre jobb" sulykolása,
- az oktatás szabadságának korlátozása, a pártállam számára nem kedvező nézetek negligálása, a lehető legjobban központosított tananyag erőltetése, az egyetemi szintű oktatás elsorvastása,
- a terhek többségi közös viselése, a javak kisebbségi, szűk, kedvezményezett csoportnak történő elosztása,
- a személyi kultusz, az egyszemélyi vezető kézivezérléses egyeduralma,
- a választás lehetőségének megadása mellett a törvényeknek a hatalmon lévő elit hatalmának megőrzését szolgáló alakítása,
- stb.
Speciálisan magyar, de korszakalkotó találmány a visszamenőleges jogalkotás, és a személyre szabott törvénykezés.

Mindennek az ellenkezője egyébként a szabadelvű felfogás - ezt pedig sikerült szitokszóvá zülleszteni.

excopp 2016.08.15. 10:11:17

@Szarvas Norbert:

- az a baj, hogy mára már te is elfelejtetted, hogy miről is szólt az eredeti felvezetésed
- Helsiniki (1952) esetében mi folyt a háttérben?
- Montreal (1976) kudarc volt?
- akkor mi volt Peking (2008)?
- és mennyi ország versenyzett mennyi sportágban 1952-ben és mennyi most Rióban?
- és miért ne lehetne szurkolni minden sportolónknak, Zsivóczky-Farkas Györgyinek (8.), Bácsi Péternek (5.) és bocs a többiektől, akiket nem tudok felsorolni
- és nem kéne egy lapon említeni Cseh László 7. helyét meg Liliána butácska nyilatkozatát, majd felnő is a feladathoz
- egyszer már valahol leírtam és tartom: tisztességes ember nem szurkol a hazája ellen