A meccs napján már éreztem, hogy itt valami nagy dolog történhet. Szinte biztos voltam benne, hogy itt dől el az EB szereplésünk, hiszen Izland talán egy fokkal egyszerűbb ellenfél lehet, a Portugálok pedig sokkal erősebbek. Nekünk Ausztriát kell legyőzni ahhoz, hogy továbbmenjünk (számításaim szerint 6 pontunk lesz). Már bánom, hogy nem mentem nagykivetítős ösznépi meccsnézésre, de az elmúlt 20 év minden csalódása felgyülemlett bennem és emlékeztetett. Otthon néztem egyedül és bizony nagyon megbántam. Megbántam, hiszen ezen a napon azt a magyar csapatot láttuk, akire 20-30 éve vágyunk. Egy rendkívül technikás, harcias és jól passzoló csapatot. Minden egyes 3. perc 1 évnyi kárpótlás volt számunkra.
90 perc/3=30 azaz az elmúlt 30 év rothadó magyar futballjának a kárpótlása
Tudjátok a foci tényleg a sportok legnagyobbika. Ez az a sportág, ami képes mindenkit megmozgatni. Másnap mentem a belvárosba és Budapest megváltozott. A meccs utáni napon
- a lehangoltságot felváltotta az öröm
- a bánatot a mosolygás
- a Facebookon a Coelho idézeteket az osztrák-magyar értékelők
- a villamoson a pilota fülkében a "ria-ria hungaria" sál
Most vagyunk a második napon, hajnali hatkor véletlenül betévedtem a budaörsi Auchan wc-jébe, ahol a fenti élmény fogadott (kép). Mondanom sem kell, hogy gyorsan lőttem én is egy gólt, mint Szalai vagy Stieber:)
Érzem, hogy most sok minden megváltozott és a magyarokra jellemző szkepticizmust és búbánatot felcserélte a lelkesedés és reménykedés. A válogatott megtanította nekünk, hogy tudatos és kemény munkával el lehet érni bárhova és ennek semmi köze a "balsors"-hoz. Egyszerűen keményen kell dolgozni a legnehezebb pillanatokban.
Mégis kétes érzéseim vannak, mert elkezdődött az igazi arcoskodás, az undorító beszólogatás. Megy a Facebookon a Conchita-zás és egyéb felsőbbrendű megnyílvánulások. Azt gondolom, hogy van egy határ, ameddig el lehet menni. Ezek a vicces odamondogatások, mint például az Aldi posztja (premium papírzsepi az osztrák kollegáknak). De aztán méltósággal kell viseltetnünk és tisztelettel. Tisztelnünk kellene az ellenfelet és pont nekünk magyaroknak kellene tudni, milyen ha a világ rajtunk röhög, lesajnál minket és megaláz.
Nekünk sem esik jól, amikor még a huszadrangú norvég riporter is pezsgőt bont, mert annyira verhető ellenfél vagyunk.
Most megkaptuk, amire 30 éve vágyunk. Ez itt most pont az a pillanat. És most derül ki, hogy mihez kezdünk ezzel az érzéssel. Magunkra koncentrálunk, vagy nyomjuk az arcoskodást esztelenül?
Jelen pillanatban nagyon jól érzem magam és izgatottan várom a következő fordulót. De közben félek, hogy ezek a sikerek megint akkora arcot adnak a magyar focinak, ami mögött a tényleges teljesítmény megint eltörpül. Érdeklődve várom, hogy a "magyar közeg" hajlandó lesz e olyan színvonalon változni és teljesíteni (jó értelemben), mint ahogyan tegnap előtt a srácok tették.
Külön kiemelném:
Szalait, aki a sok foteldrukker nagy érthetetlenségére a csapat alapköve. A tv-ből nem látod, hogy mi az ő igazi munkája. Pedig baromi sokat dolgozik azon, hogy az utolsó 25 percben a Priskinek vagy Stieberek veszélyes támadásokat vezethessenek.
Kleinheisler, aki nekünk csak Laci. Az ő példája a magyar közeg legnagyobb kritikája. A közeg tönkretette volna, miközben a csapat legjobbja lett.
Nagy Ádám- aki a labdarúgásunk legnagyobb és legfényesebb tehetsége
Gera Zoli- csak azt bánom, hogy nem 22 éves, mert ezek után már élcsapatban futna be karriert.
Fiola, akire oly régóta vártunk már.
Guzmics, Kádár , akik a védelemnek igazi tartást adtak.
Nekem most ők a kedvenceim. Neked kik?
Hajrá Magyarok!
