Beszélgetek emberekkel, tagja vagyok szakmai csoportoknak, és így tovább. Bátran állítom, hogy még mindig jellemző az "urambáttya" rendszer és rendszerezés. "A Béla a legjobb a szakterületén. Azért a legjobb, mert ismerem. Azért ismerem, mert a legjobb. "- tetszik érteni? Nagyjából ezzel az okfejtéssel leírtam a teljes mondanivalómat a helyzetről. Persze ezen semmi meglepő nincsen, hiszen még nem futott ki egyetlen igazi 21. századi modern magyar generáció sem, akik nyugati (amerikai film) mintára megtanulták jobban elismerni és felismerni a tudást és zsigerből elutasítani az "urambáttya" féle hatalmas öngólokat.
De mi ez az urambáttyázás?
Röviden arról szól a törrténet, hogy képtelen az urambáttyázó ember reálisan értékelni szeretett ismerősének a valódi képességeit. Helyette gyermeki naivitástól fűtötten próbálja a tudtunkra adni, hogy a világ legjobb szakemberéről van szó, aki nélkül egyszerűen nem létezhet az adott szakmai terület. A realitástól teljesen elrugaszkodik az illető és azt hiszi, hogy ezzel majd jót fog bárkinek okozni.
Közben erről szó sincs és reméljük, hogy nem ez lesz a példa a jövő nemzedékei számára...
Ha demagóg szeretnék lenni, akkor az állami klientúrával példálóznék, ahol az urambáttyázás ipari mennyiségben folyik. De nem kell annyira messze mennünk, hiszen gyakran a saját környezetünkben is észrevesszük ezt a tevékenységet.
Itt szeretnék különbséget tenni az egészséges támogatás és az urambáttyázás között.
Egészséges ajánlás:
Ő Péter, akit én nagyra tartok ezért, meg ezért.
Urambáttyázás:
Csak Pétert válaszd, mert ő szakmájának az atyaúristene.
Ilyenkor könny csordul a szemembe, ha belegondolok, hogy ezekben a hetekben adja oda a miniszterelnöki papa a lányának a komplett turizmus szakosztályát az országnak. Finoman szólva a második verzió teljesül...
Mi a probléma ezzel?
Szerintem komplett társadalmi probléma, hogy az emberek egyszerűen nem tudják reálisan értékelni a saját életüket, helyzetüket és tudásukat. Magyarország a 10 millió szakértő országa, ahol csak kivételes esetekben szembesítenek minket azzal, hogy fejlődnünk kellene (Itt most nem a fizetős self-made-be succes féle bizniszekről beszélek).
Bármilyen szakterület bármilyen képviselőjét hallom egy sima beszélgetés közben, az alapfelállás szerint ő tökéletesen végzi a dolgát és a körülmények illetve mindenki más az elviselhetetlenül hülye. Egyszerűen rossz a fókuszpont, hiszen saját magunkat gátoljuk meg a fejlődésben, ha egy pecig elhisszük, hogy nem kéne fejlődnünk.
Persze ahogyan alakul a társadalom, úgy változik ez is. Ma már egyre többen beszélnek a fejlődés fontosságáról. De értik is, hogy ez miért fontos? Vagy csak felültek a mainstream vonatra és az egymillió coach országában nem akarnak lemaradni? Ha engem kérdezel, akkor utóbbiról van szó.
A blog miatt (és amúgy magamtól is) gyakran hívnak meg különböző fejlesztő konferenciákra, előadásokra. Az elmúlt 8 évben végigültem, ahogyan az emberek arra a pár órára "megnyitják" az elméjüket, hatalmas fogadalmakat tesznek, okosan bólogatnak, majd másnap nyomnak egy delete gombot és mindent folytatnak a megszokottak szerint, hiszen az alapbeállításuk szerint nem kell változtatniuk, mivel mindent jól gondolnak és csinálnak.
De miért lenne reálisabb az önértékelés, amikor senki nem mondja a szemünkbe a reális értékelésünket? Szerencsére továbbra is minden rendben van, minden tökéletes és mindenki kicseszett szomorú...
Jah és néhány önértékelési és helyzetértékelési példa a mából:
autókereskedő: az emberek nem autót, hanem kilométert akarnak venni
ingatlankereskedő: az emberek a legjobbat és a legolcsóbbat keresik. A kettő a valóságban nem rokonlélek...
hitelközvetítő: a hitelfelvevő a következő 20 évet egy változatlan, konstans állapotnak ítéli meg a hiteltörlesztés tekintetébe, azaz biztosan semmi nem fog változni...
befektetési tanácsadó: az átlagos emberek kizárólag az évi 20%-os hozamot és a kockázatmentes kötvény alapokat keresik.
