Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Na végre leesett! Bürokrácia csökkentés jövőre!

2015. október 02. - Szarvas Norbert

611.jpgA kormány újfent bürökráciacsökkentő intézkedésbe kezd a következő évtől. Varga Mihály beharangozta azt a csomagot, ami több tucat (érthetetlen és felesleges) törvényt átírva fogja megkkönyíteni a hétköznapi panelforradalmárok mindennapjait. Tök jó hír. Magyarország jobban teljesít. De most mindenféle demagóg ellenérzés nélkül írom ezeket a sorokat. Bármilyen intézkedés, ami azzal jár, hogy kevesebb olyan papírt kell pénzért beszereznem, ami nekik már alapból megvan, kevesebbett kell ügyintéznem és ráadásul könnyebben, az csak jó döntés lehet. Magasról indulunk, és még mindig nagyon messze lesz a realitás hőn áhított talaja, de legalább történik megint valami. Ráadásul nemzetgazdasági kulcskérdés a bürokrácia csökkentése, ami számítások szerint a teljes GDP 7%-át teszi ki. Magyarul nagyon sok pénzbe került eddig is, hogy Gizike megkérdezte tőlünk az anyukánk nevét hitelt igazolóan, amit életünk során Gizike hivatalának már 1 milliószor adtunk már meg és baromira meglepődnénk, ha ez a tényállás (mármint anyu leánykori neve) a következő évtizedekben megváltozna. 

Azok a fránya határidők

Nem vagyok teljesen elégedett ezzel a lépéssel, hiszen számomra még mindig elfogadhatatlan az új 21 napos határidő a 27 helyett. Ugyanis ennyivel gyorsítanák meg az építési engedélyek, környezetvédelmi engedélyezés, működési engedélyek, piacfelügyeleti eljárások, panaszkezelés a rendőrségen, hatósági eljárási határidők,felsőoktatási  felvételi eljárások és ügyfélértesístési határidők ügyintézési idejét. 

Fogjuk fel kamaszkori próbálgatásoknak a kormány részéről ezt az új határidőt. 

Régi vesszőparipám az egyenlőség és átláthatóság. Számomra egyértelműnek kellene lennie, hogy ugyanannyi időt biztosítsanak az egyik félnek, mint a másiknak. Kicsit összekeverem, de mégis államigazgatás: ha a NAV vagy bármi más intézmény tőlem 8 napo belül várhat és követelhet pénzt, válaszlevelet, adatpótlást, akkor vica versa igaznak kellene lennie. Számomra is ugyanolyan fontos minél hamarabb megkapni mindent, mint nekik. Nem hallottam még olyan érvet, ami érdemlegesen különbséget tehetne az állampolgár és az Állam hétköznapi prioritása között. 

Az igazi az lesz, amikor ugyanazok a határidők játszanak mindkét oldalon. Máskülönben továbbra is szarul fog érinteni, hogy amíg nekem iparkodnom kell mindennel, addig a másik oldalra várhatok és még inkább várhatok.

Erkölcsi bizonyítvány kérdés

"A másik viszonylag sok területre kiterjesztett egyszerűsítés, hogy nem kell majd mindenhova bemutatni az erkölcsi bizonyítványt. Ez nem azt jelenti, hogy ezután sötét multú emberek léphetnek majd felelős társadalmi tisztségekbe, vagy kaphatnak gond nélkül fegyverviselési engedélyt, hanem azt, hogy ha egy engedélyezési folyamatban a hatóság kíváncsi rá, hogy valaki bűntetett előéletű-e, egyszerűen lekéri a nyilvántartásból." index

Hellosziamizu!?

Évek óta magyarázom, hogy a modern kor számítógépittas emberének teljesen fölösleges sok ezerért a kezébe nyomkodni egy olyan dokumentumot, amit aztán a fogadó fél visszatölt (elektronikusan dokumentálja) az offline-online térbe. Ez a teljesen felesleges kör alkalmanként sok ezer pénzbe kerül. Ez akkor izgalmas, amikor egy munkanélküli segélyen élő szerencsétlen álláskeresésének a feltétele az erkölcsi bizonyítvány 30 napnál nem régebbi frissességének a bemutatása a munkáltató számára. Kifizeti szerencsétlen ezt az összeget és még csak garantálva sincsen a legtöbb esetben a meló. Egyszer össze kéne számolni, hogy egy tartósan álláskereső ember élete során hány darab erkölcsit fizetett ki feleslegesen...

Az egész erkölcsi bizonyítványnak az intézményét nem értem és nem akarom elfogadni. Semmi értelme nincsen egy darab papírért sorban állni, kifizetni a súlyos ezreket majd a szekrény mélyére küldeni, miközben létezik egy központi információs rendszer, ahonnanegyébként két kattintással lehetne ellenőrizni. Jah, hogy személyi jogokat sértene a nyílvános listán való szereplés?

Akkor nincs más teendő, mit az online térbe való átállás és jogszabályváltoztatással engedélyezni, hogy a megfelelő nyilatkozat kitöltésével a leendő munkáltató ingyen lekérheti az adatokat. Nem gondolom, hogy emiatt a munka miatt 1000-2000 Gizikére lenne szükség, akik ülnek, billentyűznek, nyomtatnak és postára adnak. Vagy rosszul gondolom? Ez pontosan ugyanolyan értelmetlen, felesleges és pénzlehúzós bürokratív elem, mint a magyar egészségügy, ahol minden egyes alkalommal a teljes kortörténetedet fejből kell tudnod (olyan információkkal kiegészítve, amiről még nem is hallottál). Ha kihagysz valamit vagy tévedsz, akkor semmi gond nincsen, csak az életedről van szó. Bezzeg, ha valami történik veled és volt biztosításod! Ebben az esetben érdekes módon a biztosító az anyaméhben töltött állapotodig vissza tud egyből keresni és mindent kideríteni. Érdekes, nem? Nem tudom megérteni, hogy miért nem lehet, hogy központi adatterminált létrehozni, amire minden doktor rá tud csatlakozni és a teljes kortörténetet le tudja kérni a betegről? Szerinted milyen gazdasági haszna lenne, ha kevesebb műhiba történe és egészégesebb emberek járkálnának az utcán?

Ez az engedélyhez kötött bullshit

"A harmadik nagyobb könnyítés, hogy csomó mindent, amihez eddig külön engedély kellett, január után elég lesz majd bejelenteni. Például egy belső ellenőri tevékenységet, vagy ha valaki airbnb-zni akar, és szálláshely-szolgáltatóvá szeretne válni, esetleg utazásközvetítő, utazásszervező lenne, állatotthont nyitna, vagy mondjuk aranyékszert árulna."

Megint egy jó kezdeményezés, amit simán lehet tovább finomítani. Hihetetlen, hogy lassan a szaráshoz is külön engedélyt kell beszerezni, különben nem végezheted a tevékenységet. Az engedélyek országában élünk. De minek? Ha elfogadjuk a szabad gazdaságról és piacról szóló alapvető feltevéseket, akkor a sok pénzért és illetékért kiváltott engedélyek értelmüket vesztik. Alapelv, hogy a piac majd eldönti. A piac majd eldönti ki alkalmas a tevékenységre és ki nem az. A hatóság pedig felügyeli a szabályok betartatását. Magyarul számos szakmában értelmezhetetlen az engedélyezés. Ilyen például az ingatlanközvetítés. Minek kell ehhez engedély? Ha valaki nem érti a hatályos jogszabályokat, nem rendelkezik megfelelő piacismerettel, annak nem lesz ügyfele. Akinek nincsenek ügyfelei az hamarabb abbahagyja a tevékenységet, minthogy megérkezne a hatósági büntetés. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha elég lenne bejelenteni? 

Engedélyhez azokat a tevékenységeket kötném, ahol nincsen hibázási lehetőség, ahol emberéletekről van szó. Ilyen az orvos, az ügyvéd, közjegyző, politikus (IGEN POLITIKUS). De egy ember hadd adjon-vegyen ingatlan kedvére a saját pénzéből, hadd segítsen másoknak pénzért cserébe adni-venni! 

De mondok egy sokkal szebb példát! Pénzügyi közvetítőknek régen bejelentési kötelezettségük volt a 6622-es TEÁOR kódnéven futó Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenységhez. Majd kitalálták, hogy a szakma attól lesz okosabb, ha mindenkivel kifizettetnek egy oktatásokkal együtt 30e körüli összeget, aminek keretében 2 (majd később 3 ) nap alatt kiokosodnak állítólag az emberek erről a szakmáról! Ezt egy vizsgával zárták le és onnantól az ember megkapta az engedélyét a tevékenységhez. Aztán gondolkodott az illetékes hadosztály és kitalálta, hogy megbontja ezt a vizsgát két részre. Külön lesz hiteles és külön biztosítós rész. Természetesen a költségek is duplázódtak. Összességében ettől nem lett okosabb senki, de legalább szép összegeket helyezett el a PSZÁF és az oktatással foglalkozó intézmények számláin. A valóságban a szaktudást a gyakorlatban, a kövezvetítő cégek belső oktatásain és a felsőoktatási iskolapadban szerzeték, szerzik meg az emberek. Teljesen felesleges, de legalább van:)

Irány az online tér

"A negyedik általánosabb rész, hogy több hivatalnak is lehetővé teszik, hogy elektronikusan intézzenek ügyeket. Ez érint több autóval kapcsolatos ügyintézést, de egészségügyi dolgoktól kezdve, a fémkereskedelmen át jogsegélyes és egyes rendőrségi ügyeken keresztül sok mindent.

Létrehozzák az Élelmiszerlánc-felügyeleti biztonsági rendszert is (FELIR), azzal a céllal, hogy az élelmiszeripari cégek hatósági ügyintézését megkönnyítsék." index

Hihetetlen dolog van folyamatban! Tényleg látni a végét és végre kiírjuk az életünkből a felesleges papírozást? Cégvezetőként tanusítani tudom, hogy semmi értelme a papírozásnak. Gyakorlatilag a következőről szól az adminisztrációs életem:

megkapom papír alapon a kitötendő dolgot/írható pdf fájlban, kitöltöm és kinyomtatom, hogy aztán aláírva visszaküldjem postán, amit a szakosztály pecsétel és visszaküldi nekem postán (ha nem olyan a dolog, akkor ez a lépés kimarad). Majd pár hét elteltével, amikor kézhez kapom a dokumentumot újra, akkor fogom és bescannelem a saját doku táramba, hogy meglegyen. 

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha én írható pdf-ben kitölteném, elektronikus aláírással ellátnám és már menthetném is le, miközben ezzel egyidejűleg az illetékesek is megkapnák a papírjukat?

Tizen sokévvel ezelőtt a szakdolgozatomat a Magyar Posta OLK központjáról írtam. Náluk már akkor létezett az online feltöltés intézménye. Viszont megmutatták az irattárat, ahol eszméletlen mennyiségű elmosódott írású olvashatatlan papír és dokumentum volt található. Elmondta az akkori vezető, hogy hiába visznek fel mindent a gépekbe, törvényileg kötelező papír alapon is megőrizni a dokumentumokat. Magyarul duplán dolgoznak, duplán adminisztrálnak. 

Sosem tudtam megérteni, hogy ennek mi értelme van. Mekkora mennyiségű papírt, patront tudnánk megspórolni, ha nem kéne minden szart kinyomtatni? Ahogyan a technológia fejlődött az elmúlt években, már valódi opciók léteznek a felhő alapú rendszerekben való doku tárolásra. Ez a jövő. Minél később fogadjuk el, annál drágább lesz addig a rezsi:)

És a legjobb hír sok kis egyéb mellett!

A hitelválság hatására a pánikoló törvényhozás hozott egy olyan szabályt, miszerint jelzálogalapú hiteleknél a banknak a szerződést ki kell küldeni az ügyfélnek és csak 7 nap után a 8. naptól szerződhetnek le. Ez egy hatalmas hülyeség volt, ami nem életszerű és nem ezen bukotak el a hitelek. Végre megszüntetik ezt és az ügyfeleknek lesz lehetőségük hamarabb is leszerződni.

Egyrészt azért volt hülyeség, mert az életben a lakásvásárlásoknál általában kötött dátumokkal a lehető leghamarabb akarnak az emberek pénzhez jutni. Ilyenkor nagyon nehezn fér bele 7 nap várakozási idő, amire az idoklá a "csak mert".

Másrészt, ezeket a bonyolult jogi szerződéseket a legtöbb ember nem tudja és nem is akarja értelmezni. A vérmesebbek, akik pontosan el akarják olvasni, azoknak a törvény előtt is volt lehetőségük a szerződéstervezet elolvasására. Csak kérni kellett. 

Szóval örülönk ennek, hiszen így hitelt megint lehetséges lesz anyagleadástól számított két héten belül is folyósítani, amennyiben ügyes az ügyintéző, az ügyfél mindent megcsinál és a csillagok is úgy állnak:)

 

kép forrása:

http://magyarforum.hu/cikk/611/A-burokracia-leepitese/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr377881040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.10.02. 21:24:06

Jó fej vagy öcsém, követelhetsz nyolc napos határidőt, de az ügyintézőnek nem csak a te ügyed van, hanem vagy száz párhuzamosan. Ha a cél ez, akkor emberg kell fvenni, ami ugye nem csökkenti a bürokráciát.

Etniez 2015.10.02. 21:54:42

@Puckman Éliás: Pénzzel is ez a helyzet. Ha nekem adótartozásom van, akkor fizessem be 8 napon belül, de ha nekem tartozik a NAV, akkor akár hónapokat is várhatok rá.
Tapasztalat.

Peter100 2015.10.02. 23:55:28

Helyes! Csak így tovább! Elhiszem, hogy brutális bürokrácia csökkentés lesz, felére csökkentett apparátussal ! Szerintem van Mikulás is, csak tényleg olyan gyors, hogy nem látja senki ! Legalább is ezt mesélte nekem Superman.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.03. 00:16:23

@Peter100: enyhe szkepticizmus érzek a hozzászólásodban :)

♔bаtyu♔ 2015.10.03. 08:40:32

A demokrácia gyakorlati megnyilvánulása nem az, hogy Gyurcsányék kormányon naponta döngetik a mellüket mekkora demokraták, hanem az, hogy eltörölnek olyan baromságokat mint pld. az erkölcsi.

Nem a szólásszabadság itt már a probléma, hanem ezek a baromságok, ami az emberek pénzét és idejét rabolta, ugyanakkor az égvilágon semmiféle haszna nem származott belőle senkinek.

Csak így tovább!!!

♔bаtyu♔ 2015.10.03. 08:50:02

" Viszont megmutatták az irattárat, ahol eszméletlen mennyiségű elmosódott írású olvashatatlan papír és dokumentum volt található. Elmondta az akkori vezető, hogy hiába visznek fel mindent a gépekbe, törvényileg kötelező papír alapon is megőrizni a dokumentumokat. Magyarul duplán dolgoznak, duplán adminisztrálnak. "

Ezzel a problémával én is szembesültem és foglalkoztam. Az oka egyszerűen az, hogy az elektronikus lánc kizárólag akkor állhat meg önállóan a lábán, ha az összes lehetséges tag alkalmas rá és a szabvány is közös. A probléma oka már nem is a technikai felkészültség, hanem egyes kulcsterületeken dolgozó vezetők alkalmatlansága, akik nem ismerik az informatikai lehetőségeket, nem hajlandók rendszeres időközönként felülvizsgálni és átalakítani adminisztrációjukat.
A másik ok a bürokrácia, pld. 2 intézménnyel tudsz elektronikusan is adatot cserélni, de van még három, akit egyébként az irat nem érdekel, nem is tud vele mit kezdeni, de egy másolatot tárolniuk kell, mert valami elfelejtett jogszabály erre kötelezi őket.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.03. 09:48:29

@♔bаtyu♔: mi van komcsi? Most számít valami ami az emberek pénzét rabolja, mert most ez a hivatalos kormányszöveg? Bezzeg a korrupciót ami szintén az emberek pénzét rabolja maszatolod, letagadod, támogatod. Gerinc nyomokban sem fedezhető fel benned agitprop "elvtárs".

♔bаtyu♔ 2015.10.03. 13:14:28

@fidesz maszop dk egykutya: Büdös gyurcsánycsicska, nem vagyok kertész, így nem foglalkozom gyökerekkel.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.04. 00:21:28

@♔bаtyu♔: hú komcsi, micsoda szövegeid vannak, de még mindig mellélősz, mondjuk ennyi ésszel még ez is nagy dolog, hogy lősz :)
süti beállítások módosítása