Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Többet nem veszek VW autót! Hihetetlen, hogy csaltak!

2015. szeptember 23. - Szarvas Norbert

466919981-the-volkswagen-carmaker-logo-is-pictured-at-the-12th_jpg_crop_promo-mediumlarge.jpgRobbant a bomba! A Volkswagenről kiderült, hogy évek óta csalt a környezetszennyezési szimulátoron. Közkedvelt autói a laboratóriumi körülményektől eltérve (amit egy titkos számítógépprogrammal szabályoztak a hatóság háta mögött) a napi használatban akár 40x károsabb nitrogén-oxid kibocsátást produkálnak. Ez azt jelenti, hogy a gyakorlatban a tudtukon kívül lényegesen nagyobb léptékben szennyezi a környezetét a VW (bizonyos dízel típusok) tulajdonosai. Érintettek a Jetta, Passat, Golf, Bogar és Audi A3. 11 millió autót érinthet világszerte ez a probléma.Felkészülnek az x modellek és a következő autókonszern?

Öröm az ürömben, hogy hihetetlen bírsággal fogja az illetékes hatóság jutalmazni ezt a giga csalást. 18 milliárd dollár megy be a közösbe és még további 6-7 milliárd dollárba fog kerülni az érintett modellek visszahívása és a probléma javítása/csereautója. És ez még csak Amerika volt. Most kezdik vizsgálni Németországban, Ausztráliában és Dél-Koreában is a wageneket. Lassan elér hozzánk is ez a vihar, hiszen a legtöbb import VW pont a németéktől érkezik hozzánk. Amúgy a teljes sztorit az Index írása nagyon jól összefoglalja, én meg nem vagyok papagáj, ezért akit érdekel: klikk.

Én végeztem velük

Mondhatni egy önérzetes és tudatos fogyasztó vagyok, aki mindenkit bíztat erre. Számomra rendkívül fontos a kiválasztott cég megbízhatósága és missziója, belső erkölcsi kódexe (hogyan viselkedik a fogyasztókkal és a környezettel). Az én olvasatomban komolyabb cégek nem hibázhatnak ekkorát. Nem fenyegetés, de ilyen hiba esetén mi örökre végeztünk egymással. Bár nem gondolom, hogy emiatt csődbe fognak menni, de nem árt rám figyelni. Logikusan megindoklom neked mindjárt. Ezen felül persze tudom, hogy minden profitéhes vállalkozás ott optimalizál (csal), ahol tud. Ilyen alapon egy barlangban kéne megmördelnem, mert szinte mindenkire lehet valamit mondani. De ettől függetlenül aki elöttem lebukik, az számomra "meghalt". Egy apró magyarországi példával élnék, hogy értsétek: 2011 utolsó negyedévében hozta meg a kormány az első devizamentő akciója keretében a gazdagoknak intézett 180 forintos végtörlesztési lehetőséget. Számtalan fundamentával rendelkező ember szerette volna szerződési feltételei szerint felvenni a fundamenta előhitel-megelőlegező hitelt, amiből végtörleszteni tudott volna. Egy ilyen kényes helyzetben a Fundamenta beintett az ügyfeleinek és arra az időszakra felfüggesztette hitelezői gyakorlatát. Számomra ezen a ponton vesztették hitelüket és a továbbiakban nem voltam velük érdemlegesen foglalkozni. Ugyanis amelyik vállalkozás ezt egyszer megcsinálja egy nehéz helyzetben, az a cég a következő trutyiban is ott hagyja az ügyfeleit. Értitek a bajom? Amíg van választás, addig merjünk szegmentálni a cégek között elvek alapján is.

Szóval ez nem hiszti

Noha még a híradások nem szólnak erről és én sem vagyok egy igazi autóbuzi, de nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mi  lesz:

1. a VW konszern autói, főleg a VW-k értéke rendkívüli módon fog inflálódni. A használtautópiac önmagától le fogja árazni az egész márkát, hiszen kezdődik egyfajta boszorkányüldözés, aminek keretein belül egy mezei vásárló minden VW-ben az elcsalt autót fogja meglátni. Ezen már az sem segít, ha a gyártó "kijavítja" a hibát.

2. Milyen hibát tud kijavítani? Egyrészt kitörli a "csaló" programot, aminek keretében hivatalos is rosszabb környezetvédelmi besorolást kap az autó: tehát csökken az értéke. Vagy fogja magát és lekorlátozza a motor teljesítményét, hogy megfeleljen a mért adatoknak a kibácstás: tehát újfent csökken az autó értéke.

"A program a szennyezéskibocsátást kontroláló funkciót csak teszteléskor kapcsolja be, ilyenkor remekül működik is. A baj csak az, hogy ha hosszabb távon úgy marad, akkor pontosan azokat a hibákat hozza, amelyek miatt a régebbi típusú környezetbarátabb dízel motorok nem váltak be: a motor túlmelegszik, hamar elfárad és a kocsi kisebb távot tud megtenni ugyanannyi üzemanyaggal. Vagyis kevésbé működik felhasználóbarátan, rosszabbul gyorsul, nem olyan takarékos és nem annyira élvezetes vezetni. "index

Ezen a ponton jegyzem meg, hogy én az érintettek heylében a teljes pénzem követelném vissza és dugják fel az autójukat maguknak. 

3. Lecserélődik a vezetés(mint kikiálltott bűnbak) és kapunk egy globális bocsit.

4. A hatóságok mindenki más körmére is ránéznek és kiderül, hogy más autógyártók is ugyanúgy csalnak, a mért értékek az álom kategória volt mindig, én pedig minden márkára jól megsértődöm és visszatérek a tömegközlekedésre.

5. Hatalmas mennyiségű VW modell zúdul a használtautó piacra, ami miatt az ár mégjobban leértékelődik. 

6. Új emissziós normákat vezetnek be, amik a vállalkozások számára a halál kategóriát fogja jelenteni. Ugyanis például Magyarországon a környezetvédelmi besorolás alapján kell céges autóadót fizetni. Nem mindegy, hogy azért vette a cég a VW autóját, hogy havi 11.000 forintot fizessen/ autó, de a botrány miatt (amennyiben nem a motor teljesítményét csökkentik) 33.000 forintot kell fizetnie. Ezen felül az új kibocsájtási normák hatósági meghatározása felboríthatja a piacot, ha minden autót újra kell bemérni (nem lehetetlen). Ez bármelyik gazdaságban azt jelentené, hogy a vállalkozásoknak emelniük kell az árakon (hogy kitermelják az autóflotta plusz költségét), amit már mindenki meg fog érezni. - Ez nyílván nem holnap fog megtörténni, de 2-3 évben beül teljesen reális lehet, amennyiben az autó lobbi nem tudja eloltani a tüzet és mindenkit elhallgattatni.

7. Komoly mennyiségű érintett autótulaj nem fogja visszavinni az autóját, mivel nem érdekli a környezetszennyezés és emiatt nem akar lemondani a teljesítményéről, amiért megvette az autót. Ez újfent globális parát függ szülni és nem feltétlenül lehet eldönteni, hogy melyik VW-t vitték vissza és melyiket nem. Emiatt az árak megint csökkennek, a kereslet pedig zuhan, miközben soha nem látott mennyiségű érintett autó kerül a használtautópiacra.

8. A VW csoport 1 éven belül hatalmas akciókkal fogja bombázni az országokat, hogy kilóra megvásárolja a fogyasztók emlékezetét, és elfelejtsék, hogy mi történt.

Miért kéne elpártolni

Nem örülök a 18 milliárd dollár büntetésnek, ugyanis ez gyakorlatilag semmi a cég méretéhez képest. Nyílván nem örülnek, de amikor a híradások arról szólnak, hogy emiatt a profitvárakozást át kell írni, és nem arról, hogy a cég csődbe mehet, akkor ott nem arányos a dolog. Elég ha belegondolsz, hogy a NAV évente hány mikrovállalokozást tesz tönkre aránytalanul magas bűntetéseivel. Azt gondolom, hogy fontos ilyen esetekben a példa statuállása, máskülönben jót röhög a szektor és továbbra is szarik bele...

Fogyasztóként annyit tudunk tenni, hogy egyértelműen elpártolunk az érintett cégtől, ezzel jelezve a többieknek, hogy kössék fel a gatyát. Ha a fogyasztó társadalom kicsit morgolódik, de ugyanúgy vásárol tőlük, akkor semmi nem fog történi. Ebben az esetben ma a VW bukott le, holnap pedig valaki más fog.

Érdekes játék! Te mit gondolsz?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr347811196

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: VW TSI motor láncfeszítése a másik csalás? 2015.09.24. 08:12:31

A vád igaz, a vw főnöke elismerte. Nem tagadja a csalás vádját a VW vezetősége. Bocsánatot kértek. Mármint egy leleplezett csalásuk, a szennyezőanyag kibocsátás manipulálása miatt, ... de mi van a többivel?   A VW-nek volt és van ezen kívül több s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikimackó 2015.09.23. 12:26:21

talán el kéne gondolkodni az irreális károsanyagkibocsájtási előírásokon is, annyiban igazuk van, vagy nem megy a kocsi, vagy többet pöfög........, fél liter/100 kilóméterrel lehetetlen elközlekedni !

flilike 2015.09.23. 13:05:18

"Többet nem veszek VW autót!"
Mire véget ér a botrány, lehet, hogy semmilyen kocsit sem veszel. Aligha csak a VW érintett.

prognosys 2015.09.23. 14:32:27

Nekem is az a gyanúm: a fél autóipar dőlni fog a csaláshegyek miatt

Untermensch4 2015.09.23. 18:50:33

Ha már szóba került a logika. A kőolaj amit elégetünk nem a semmiből van a teremtés valahanyadik napjától hanem rég megpusztult élőlényekből amik a légkörből kötötték meg azt a CO2-t amit elégetéskor visszajuttatunk. Zárt rendszer a bolygó, az úgynevezett "környezetvédelem" egy illuzórikus próbálkozás arra hogy egy ideálisnak gondolt állapotot stabilizáljunk miközben úgy egyébként az éghajlat nem lehet stabil.
Ebbéli elfogultságomban sztem a fogyasztók le fogják sz.rni nagy ívben a környezetszennyezést, boldogan veszik az olcsóbb használt vw-ket és a lényeg továbbra is a sebesség-biztonság-ár lesz.
9. Ha a botrány túl nagyra hízik akkor a vw előnye hogy első indulóként előre menekülhet és átállhat a teljesen elektromos járművek gyártására. Eddig az átállás költségei magasak lettek volna de a régi dicsfény visszaszerzésének költségéhez képest lehet hogy már olcsóbb a "nagy ugrás".

Éhes ló 2015.09.23. 21:01:15

A vicc az, hogy nem egyetlen gyártó autóit vizsgálták, és nem most kezdték a méricskélést. Magam is hivatkoztam már az ICCT tanulmányaira, többször, több helyen megállapították, hogy mennyire eltávolodtak a valóságban mérhető értékek a hivatalos adatoktól. Mindig legalább öt, de inkább tíz-tizenöt különböző autót vizsgálnak egyszerre, és minden esetben kiderül, hogy egyik sem teljesíti az ígéretet. Most, ki tudja miért, pont a Volkswagent vették elő, és végigvitték az ügyet, feljelentéssel, botránykiáltással. Lehet, hogy csak most gyűlt össze a megfelelő mennyiségű adat, ami már elegendő a bizonyításhoz, akár bíróság előtt is. De ha minden autót megvizsgálnának, nyakamat rá, hogy a legtöbb gyártónál találnának disznóságokat.

totalcar.hu/magazin/velemeny/2015/09/23/vw-botrany_mindenki_hazudik/

Éhes ló 2015.09.23. 21:02:54

még valami: a poster egy totálisan tájékozatlan, hisztáriás balfék, aki nyilván elhiszi, hogy két kiskanál mosópor bármilyen szennyeződést eltüntet.
Csak gratulálni tudok neki és a társainak.

Szarvas Norbert 2015.09.23. 22:59:46

@Éhes ló:

a piac hisztériázik. a piac a mérvadó. a vW konszern részvényei 30%-os zuhanásban vannak. a többi csak duma

jlaci74 2015.09.23. 23:39:20

Passatom van, 2.0 c.r. tdi , ma pont olyan elégedett vagyok vele mint egy hónapja voltam...

Pobjeda elvtárs 2015.09.24. 00:55:43

Naivitás azt hinni hogy a többi gyártó nem csal. A dizel környezetszennyező. pont. A gyártók meg csalnak hogy el tudják adni. Évek óta nyílt titok.

Hefe 2015.09.24. 04:31:24

"Kőkemény gyomros a Volkswagen csalása
Fogyasztóként annyit tudunk tenni, hogy elpártolunk a cégtől."

persze, es atmesz egy masik ceghez, aki ugyanigy csal.

Mészáros Laci 2015.09.24. 04:52:40

Azér olvasd el a totálkáros cikket, Stumpf írta, hátha mégsem olyan rossz az a fauvé.

Mészáros Laci 2015.09.24. 04:58:40

@Szarvas Norbert:

A piac hisztérikusan reagál rövid távon.

Ha én vezettem volna azt a Jettát, nem lépi túl az emissziós határértékeket. Finoman kell vezetni.

Emléxel arra, amikor egy sajtómunkás be akarta bizonyítani, hogy a tesla nem bír 400 km-t sem? A fedcomp adataiból kiderült, hogy hosszasan körözött egy autóparkolóban is.

Disclaimer: semmi közöm a vw-hez, nem volt sose vw konszerntől származó autóm (vw audi csoda seat, por se)

Jossarian 2015.09.24. 06:17:50

A poster adhatott volna jobb tanacsot is. Fogyasztokent MOST! kell vw-t venni, vagy a kozeljovoben. Joval olcsobb lesz a botrany miatt az ugyanolyan jo minosegu auto. En pont most keszulok uj autot venni, Passat lesz. A vw-nel kiborult a bili a tobbi gyartonal meg nem.

röf 2015.09.24. 06:30:27

A @Jossarian:
A VW-nél kiborult a bili, a többi gyártó meg gyorsan abbahagyja a dízel fejlesztését. (A VW is most vezeti be az utolsó motorcsaládot) Szóval ez mindent elárul.

bkkzol 2015.09.24. 06:32:05

Szerintem hamarosan kiderül, hogy ezt is Orbán csinálta. Mert ugye a tiszta kezű nyugatiak nem művelnének ilyesmit...?!

melaena 2015.09.24. 06:37:00

"Számomra rendkívül fontos a kiválasztott cég megbízhatósága és missziója, belső erkölcsi kódexe"
eddig birtam.
ki ez a modoros fasz?

izotopia (törölt) 2015.09.24. 06:47:39

Ritka nagy hülye aki ilyen botrány miatt nem vesz ilyen vagy olyan típusú autót :) Röhejes.
Pont ahogy írjátok most kell majd venni :)

Jossarian 2015.09.24. 06:52:23

@röf: De ez mennyiben erinti negativan a fogyasztot??? A fogyaszto minosegi termeket akar venni, olcson. Most megvan ra a lehetosege.

LoveKills 2015.09.24. 07:06:52

Irónia! Ti idióták. Egyetlen ember nem volt eddig itt, aki szerint ez az írás egy gúnyos karikatúra lehet, és ennyiben nem komolyan vehető....

maguborka 2015.09.24. 07:07:57

"Agyudorgesnel venni, harfaszonal eladni" szocal kivalo befektetesi lehetoseg ha nem hisszuk hogy tonkremennek. A vilag masik nezete...

LoveKills 2015.09.24. 07:09:18

@Mészáros Laci: Stump András sem vehető túl komolyan azóta, amióta szerinte pl. az Audi Quattro szar...

maguborka 2015.09.24. 07:12:28

(Tobbet nem lesz szoke baratnom mert egyszer nem jott ossze??)
Tobbet nem lesz ikeas polcom, lampam, szekrenyem mert egyik dobozban serult volt??? - mert ugye milyen minosegbiztositas az?
A gyerekem lopott a penztarcambol, akkor sosem bizom benne?

Ezer ilyen kerdes... Plusz egy. Eddig hany vw autot vett a posztolo? ;)

Jossarian 2015.09.24. 07:25:17

@LoveKills: Na epp az a baj, hogy komolyan gondolta... Olvasd el megegyszer. Idiota

LoveKills 2015.09.24. 07:41:47

@Jossarian: az idióta hosszú ó. 1. És én azt vetettem fel fentebb, hogy az írás akár ironikus is lehet, de ezt senki nem vetette fel. Te sem. 2.

mel gibson 2015.09.24. 07:42:49

Hogyne vennék VW-t, kit érdekel, hogy csaltak, leszarom, tök hülye vagy, ember.
Mi a szart mártírkodsz?
A BKV-nál is ugatsz, hogy jaj, de kormol a buszuk, nem utazom velük többé?
Ugyan már.
Wannabe, csicska környezetvédő...LoL

Pdaw 2015.09.24. 07:44:06

Baszki...
Most szólok: nagyon sokan fognak még hazudni neked, nagyrészt következmények nélkül. Többek között autógyártók is.

szabadság elvtársak! 2015.09.24. 07:47:36

A kedves posztoló, írhatna arról is egyszer, hogy a repülők mennyi káros anyagot juttatnak a levegőbe! Mert erről kussolnak. Amúgy ez csupán, szerintem, spekulációs trükk. Majd később kiderül, mint már sokszor történt ilyen pénzügyi spekulációs trükk. Egyébként aki egy kicsit jártas ebben a káros anyag kibocsájtás témában, az tudja, hogy a laboratóriumi körülményekben meghatározott értéket, a büdös életben nem tudják utánozni a való életben. Csak egy példa, mindenkinek más a vezetési stílusa. Itt már a kocsi mindjárt más mutatókat tud produkálni. Amúgy beépítenek egy rakás szerkezetet, /EGR szelep pl/ ami pár tizedet képes, állítólag, javítani, az értékeken, viszont ha elkezd kopni meg beszorulni, egy rakás pénzedbe kerül javíttatni. Igaz erre is van módszer, de ez nem idevaló téma. Egy biztos, ez az ügy ne befolyásoljon senkit, ezek a verdák mégiscsak jól vannak összerakva.És most nem emlékszem kik is durrantották el ezt a petárdát? Hm!

szabadság elvtársak! 2015.09.24. 07:58:23

Az USA környezetvédelmi ügynöksége azzal vádolja a Volkswagen-csoportot, hogy az autógyártó olyan berendezéssel látta el négyhengeres dízelmotorokkal szerelt autóit, amely felismeri, ha károsanyag-kibocsátási vizsgálatot végeznek rajtuk. Az emissziós teszt során a berendezés az autók károsanyag-kibocsátását az előírásoknak megfelelő szintre csökkenti, amikor azonban vége van a tesztnek, akár a határérték 40-szeresére is ugorhat az autók emissziója.
Így már értem:DDD De hogy negyven szeresére ugorjon az érték az szerintem hülyeség. Mielőtt valaki lehurrogna, autószerelő voltam saját műhellyel.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2015.09.24. 08:14:59

VW TSI motor láncfeszítése a másik csalás?
2015. szeptember 22. - vilagnezet.blog.hu • Szerkesztés...

A vád igaz, a vw főnöke elismerte. Nem tagadja a csalás vádját a VW vezetősége. Bocsánatot kértek. Mármint egy leleplezett csalásuk, a szennyezőanyag kibocsátás manipulálása miatt, ... de mi van a többivel?

vw_tsi_lavcfeszites.jpg

A VW-nek volt és van ezen kívül több szemét húzása is véleményem szerint. A TSI motorok vezérlése jó sokáig vezérműlánc alapon zajlott és szerintem gyártási hiba volt benne. Sok kocsitulajdonos hiába jelentkezett a garanciális időn belül, minálunk például 3 éven belül, hogy zörög a lánc és valami nincs rendben, ál magyarázatokkal lerázták. Aztán amikor a gyártási hibából eredő gond túlment a garanciaidőn, rögtön javasoltak egy 400-500 eFt-os teljes vezérműegység cserét, mert a VW módosított és most már csak ez a jó és csak egyben lehet kicserélni 5-6 alkatrészt. Ezek a vezérműtengely szögállító egység, lánckerék, lánc, lánc távtartók, olajos láncfeszítő készülék, vezérmű fedél, néhány csavar.

A legtöbb VW TSI motornál egyébként nem a láncnyúlás a fő probléma, tehát annak kicserélése önmagában nem sokat ér. A mi kocsinknál 150.000 km körül kellett teljes motorvezérlés meghajtást cserélni. Tehát TSI, azaz turbó benzines kocsi és nem diesel. Az hogy már 30.000-nél 1 évesen is jeleztük, meg aztán további kétszer a lánccsörgést és kértük a javítását garanciaidőn belül, már utólag mellékes. Most néhány hónapja kifizettük a 480 eFt-os számlát, ami lehetett volna 600 eFt is, mert rá akartak beszélni a szervizben a bütykös tengelyek és a láncegység bemart fedelének a cseréjére is. Az alábbi képen sértetlen fedél látható. A mienknek a középső részén elhelyezkedő kis hullámos alakú, benne egy csapocska alu részt a felette elhelyezkedő valamilyen szonda fekete műanyagával együtt bedarálta a lánc. A fekete műanyag dobozú szondát cseréltük a sérült fedél maradt. Képre kat és nagy lesz.

tsi_vezerles_fedel.JPG

Kikértem és elhoztam a kicserélt alkatrészeket és ezek az észrevételeim:

A tervezési-konstrukciós hiba fő forrása az alul méretezett láncfeszítő dugattyúfal (3 mm körüli), ami idővel oválissá tud nyúlnyi és a láncfeszítő dugattyú be tud benne feszülni. Illetve elfolyathatja maga mellett az olajat. Ez egy körülbelül 7 ezer forintos alkatrész. A legfelső kép középen látható, kiszerelt rugóval és dugattyúval. Ezen a videón meg a lötyögését mutatom be. ( A videó készítése közben végeztem néhány mérést is és ahogyan megítélem a belső felületen meg kopásnyomok lelhetők fel. Tehát nem csak a falvastagsággal, hanem az anyagválasztással is probléma lehet)
Második forrás, hogy a láncfeszítők könnyen törő műanyag elemek, amelyeknek le is törnek darabjai.
Harmadik hibaforrás, hogy a lánc túl nagy hosszon lóg szabadon, vagy csak egyoldalúan megvezetve, ami a döccenők, terhelésváltásoknál ütésszerű "csapásokat" közvetít a láncfeszítőkre és a láncfeszítő dugattyúra is.

tsi_motor_lanc.jpg

A lánc a mi kocsinkban többsoros és kellően erősnek látszik. Sőt szerintem a hiba egyik forrása az, hogy túl nehéz is egyben és nincs kellő képen megvezetve és kitámasztva.
vw_tsi_lanc.jpg

Egyedül a vezérműtengely szögállító szerkentyűt nem szedtem még szét, így arról nem tudok nyilatkozni érdemben, de azt is ki kellett cserélni. cirka 110 eFt/ darabja. Az alábbi képen a bal oldali nagy konzervdobozszerű valami az.

tsi_gyari_hiba.jpg

Egyébként sokakhoz hasonlóan mi is imádtuk addig a kocsinkat, ameddig nem kaptunk egy 480 ezres javítási számlát. Előtte meg félévvel egy 175 ezreset. A 175 ezresnél a klíma-kompresszor szabadonfutó egységet is magába foglaló szíjtárcsája esett szét, de csak kompletten cserélték egyben a klímakompresszorral. Oké, ez még előfordulhat, elmegy.

Viszont amikor láttam a motorvezérlés láncszíjkamrájában lévő dolgokat, na akkor elegem lett a VW-ből. Picit kellett volna csak az olajnyomásos dugattyús láncfeszítő oldalfalát erősebbre tervezni és a láncfeszítő elemeket, meg aluból és bronzból és nem műanyagból és a kocsi ezen része szinte örök élet.

Tervezett elavulás, tervezett költségek, tervezett alkatrész vásárlás, tervezett bevétel. Tehát előre jól kitervelt átbaszás, ami eszembe jutottak. Ja és ezt felettébb rühellem. Gondolom nem csak én.

Nem veszek többet semmilyen kocsit sem a VW csoportól.

teljes írásom:

VW TSI motor láncfeszítése a másik csalás?
2015. szeptember 22. - vilagnezet.blog.hu
vilagnezet.blog.hu/2015/09/22/vw_tsi_motor_lancfeszitese_a_masik_csalas

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.09.24. 08:21:08

Nem Merkelt akarják a végén megfogni?
Amúgy nem hinném,hogy rosszabbak,mint a többi autó.

LoveKills 2015.09.24. 08:21:13

@vilagnezet.blog.hu: Tervezett elavulás, tervezett költségek, tervezett alkatrész vásárlás, tervezett bevétel. Tehát előre jól kitervelt átbaszás, ami eszembe jutottak. Ja és ezt felettébb rühellem. Gondolom nem csak én."

Sajnálom mindazt, amiről beszámoltál és tapasztaltál. Szerintem ez más gyártóknál is hasonlóképp lehet...

Most majd mindjárt megjelenik Shadowbull, ez a Németországbva szakadt BMW-műszerész, és elkezdi védeni a mundér becsületét, meg hogy nincs is tervezett avultatás. Na ja. Az idiótáJA.

Silverbeast 2015.09.24. 08:26:37

Ismét bebizonyosodott: Dízeles autót soha.

LoveKills 2015.09.24. 08:33:16

@Silverbeast: pontosan. De a sok agyhalott konzumidióta, aki képtelen gondolkodni, és évi 10000-15000 km-re vesz turbódízelt, annak magyarázhatod... Kell a tádé, mert az a trendi. (Miközben vagy 4-5 hátránya van a benzineshez képest...)

szabadság elvtársak! 2015.09.24. 08:34:17

@LoveKills:
Azt látnunk kell, hogy minden autógyárnak komolyan romlottak a minőségei. Ez biztos szándékos, mert ha 20 évig nem veszel autót akkor a gyártónak kakukk! Másrészt rengeteg beszállítóval dolgoztatnak, és a szalagnál már nincs minőség ellenőrzés. Amikor a Mercedes a Toyota több ezer kocsit visszarendel különböző gyári hibák miatt, akkor nem lehet komolyan venni a gyártókat. Attól függetlenül, hogy vezető márkákról beszélünk, vagy egyszerűbbekről.

LoveKills 2015.09.24. 08:36:32

@szabadság elvtársak!: ez pontosan így van, csak azt nem tudom megérteni és elfogadni, hogy egy érettségizett (pláne egy diplomás) ember számára hogy a büdös frászkunyhóba nem evidens ez?? Egyszerű logika, primitív matek, nettó gazdasági érdek. Csak ez számít ebben a profitorientált, tőkefasiszta világban.

Mészáros Laci 2015.09.24. 08:54:34

@LoveKills:

Ez is egy méltányolható vélemény :-)

Viszont ebben a cikkében csak azt írta le, hogy színjátékot játszunk: megszavazzuk a környezetvédelmi határértékeket és megköveteljük az autógyáraktól hogy betartsák, de közben szeretjük a csillió lóerót és nyújtonmétert és hogy a gázpedál nyomására ugrik az autó.

Mészáros Laci 2015.09.24. 08:57:29

@LoveKills:

Ácsi. Az autók minősége rengeteget javult az elmúlt évtizedekben. Az autógyár a VEVŐIT akarja kiszolgálni, ezért az a lényeges, hogy az autógyár vevője, aki az új autót megveszi, elégedett legyen 5-6 évig, 200 ezer kilométerig. Utána úgyis új autót vesz.

Te hajlandó lennél másfélszeres árat fizetni azért az autóért, ami a negyedik tulajdonnost is kiszolgálja?

Mészáros Laci 2015.09.24. 08:58:35

@LoveKills:

"Miközben vagy 4-5 hátránya van a benzineshez képest"

...de a turbós benzinesekkel szemben már csak egy (csörömpöl)

Mészáros Laci 2015.09.24. 09:00:10

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"Amúgy nem hinném,hogy rosszabbak,mint a többi autó. "

Nem is rosszabbak. Sőt, egyáltalán nem rosszak.
Kicsit túl van tolva ez a botrány meg csalás-vád.

disclaimer: nincs VW-m, sosem volt a konszern egyetlen autótípusa sem a birtokomban. Húsz éve egyszer vezettem egy passatot.

igazi hős 2015.09.24. 09:17:40

@Jossarian: Ha nem német cégről és nem a VW-ről lenne szó, akkor sanszos lenne, hogy minden dízelautójukat visszaminősítenék két kategóriával, aztán ha a kedves vásárlónak nem tetszik, hogy pár száz euróval megnőtt az éves biztosítása (nálunk nem igazán számít, de a németeknél és az angoloknál kurva drága " rossz" Euro normás autót tartani), akkor perelje be a VW-t, ha van hozzá kedve. Persze ez a német gazdaság fénylő csillaga esetén teljesen elképzelhetetlen itt Európában. az USA-t majd meglátjuk, ott a nagy cégekkel szemben is működik a fogyasztóvédelem.

igazi hős 2015.09.24. 09:34:45

@Mészáros Laci: ... meg kormol is rendesen, csak nem olyan látványosan, mint a régiek, viszont sokkal károsabban.

Jossarian 2015.09.24. 09:41:44

A fogyasztonak csak jo (volt) a vw huzasa. Ha betartanak a jelenlegi hulye szabalyozast akkor a fogyaszto kapna egy ketszer ennyibe kerulo es feleannyi teljesitmenyu jarmuvet. Vagy venne benzinest.
Es mielott a karosanyag kibocsatas miatt kezdenel panikolni, en nem repulok (csak ha nagyon muszaj, kb. 5evente 1x) es csak benzines autoim vannak. hamarosan lesz egy dizel passat is jo aron :) A globalis szennyezest, jarmuvekre gondolva, a tulmotorizalt felmajmok tomege okozza, kina, india es elkezdodott afrikaban is. Nulla szabalyozas, nulla kornyezettudatossag es a Föld lakossaganak ketharmada. Szerinted?

Mészáros Laci 2015.09.24. 10:18:54

@igazi hős:

De komolyan. A DPF-es dízelek "károsabb" koromszemcséiről szóló cikkek ugyanazokat a sületlenségeket írják, mint a vízautóról meg a barackmag rákellenes hatásáról szólók.

AZ AUTÓZÁS KÖRNYEZETSZENNYEZŐ. Pont.

A DPF jelentősen csökkenti a szennyezést.
Ettől még környezetszennyező az autózás, csak picit kevésbé.

Okkult szövegektől tessen megkímélni, a nanoszemcsék hibás felszínétől a kvantummechanikus mutációt okozó hatásáig ... vegyél teleshopban reklámozott víztisztítót, ugyanezekkkel a rizsával adják el azt is.

LoveKills 2015.09.24. 11:31:39

@Mészáros Laci: én NEM vagyok hajlandó új autót venni, még akkor sem, ha megtehetném. Ez elvi kérdés. Nem gyújtok gyertyát az ördögnek. Soha. Mert tudatos vagyok. Inkább egy Saab 9000, az utolsó csavarig felújítva. És szebb, élvezetesebb autóm van, mint valami mai műanyag, amorf formájú szar, olcsóbban.

LoveKills 2015.09.24. 11:33:14

@Mészáros Laci: Te egy megvezetett, manipulált konzumidióta lehetsz, már ne is haragudj. Most nincs kedvem elmagyarázni, hogy miért.

LoveKills 2015.09.24. 11:35:03

@Mészáros Laci: "...de a turbós benzinesekkel szemben már csak egy (csörömpöl)"

Francokat.

+ hangosabb
+ kormol, büdös, környezetszennyező
+ télen nehezebben melegszik be, jóval
+ szarabb, kevésbé élvezetes és széles nyomatékgörbe a benzineshez képest

Mészáros Laci 2015.09.24. 12:04:28

@LoveKills:

Teljesen érthető szempont részedről: az újautó árának tetemes része az az érzés, hogy te fingasz bele először az ülésbe. De akkor nem látom be, hogy mi bajod van az autógyárakkal? A gyár a saját vevőinek igényeit szolgálja ki. nem a másodpiacét.

Címkézhetsz akárminek, de attól ez még tény.
Aki fizet, megkapja, amit kér.
Aki nem fizet, nem kap. És a másodipaci vevő a GYÁRNAK nem fizet semmit.

Mészáros Laci 2015.09.24. 12:07:36

@LoveKills:

+ hangosabb - ezt írtam én is
+ kormol, büdös, környezetszennyező - modern dízel nem büdös, nem kormol, nem szennyez többet, mint a benzines
+ télen nehezebben melegszik be, jóval - típusfüggő, most 1.6 dízeles fókám van és gyorsabban melegszik mint a megelőző 1.6 benzines astra.
+ szarabb, kevésbé élvezetes és széles nyomatékgörbe - ezt nem pontosan értem, a SZÉLES nyomatékgörbe neked nem tetszik?

egyébként többedszer is, érzelmi alapú meggyőződésekkel nincs értelme vitába szállni, de annak se sok, amikor valaki érzelmi meggyőződésekhez racionális érveket gyűjt. persze, ezt csak úgy lehet elkerülni, hogy az autóhoz nem fűzök érzelmeket - azokat a családomra és a barátaimra tartogatom.

LoveKills 2015.09.24. 14:23:39

@Mészáros Laci:

"modern dízel nem büdös, nem kormol, nem szennyez többet, mint a benzines" Jaj istenem. Laci, nyisd már ki a szemed és lássad is a füstöt! És de, nagyon büdös, engem és sokakat irritál. És tény az is, hogy a dízel - a technológia miatt - MINDIG környezetszennyezőbb, mint a benzines. Mindig.

"típusfüggő, most 1.6 dízeles fókám van és gyorsabban melegszik mint a megelőző 1.6 benzines astra."

Akkor az 1.6 Astrának valami baja lehetett... Egy mai modern turbódízel épp attól melegszik be lassabban, hogy sokkal hatékonyabb (nagyobb hatásfokú), mint korábban bármelyik (szívó)dízel vagy egy mai benzines. Ez is tény.

ezt nem pontosan értem, a SZÉLES nyomatékgörbe neked nem tetszik?"

Azt írtam: _kevésbé_ élvezetes ÉS széles (a) nyomatékgörbe. Vagyis (a benzineshez képest) szűkebb tartományban használható életszerű körülmények között. Tudom, mit beszélek. A legtöbb modern turbódízel 1800-2000 alatt nem megy, csak bolygó hollandiként kóvályog a turbólyukban, majd meglódul kb. 4000-es fordulatig. Felette csak a hangja lesz nagyobb, de nem megy. Egy benzines (még 20-30 éve is) sokkal szélesebb fordulatszám-tartományban használható. Úgy 1200-tól 6000-ig (vagy egyes olasz/japán gépnél 8000-9000-ig).

LoveKills 2015.09.24. 14:24:13

@Mészáros Laci: Ja, és ezek nem érzelmi ügyek, hanem egyszerre tények és tapasztalatok.

Mészáros Laci 2015.09.24. 14:51:05

@LoveKills:

"nyisd már ki a szemed és lássad is a füstöt!"

CDPF-es autóm van, nem kormol, nem büdös.

"MINDIG környezetszennyezőbb, mint a benzines. Mindig."

A benzines katalizátorának bemelegedése után.

"Akkor az 1.6 Astrának valami baja lehetett" - nem, ez sajnos ilyen konstrukció. Nem csak én panaszkodtam rá.

"Egy mai modern turbódízel épp attól melegszik be lassabban, hogy sokkal hatékonyabb" - hát nem olyan nagy a különbség, a benzinesek mondjuk 25% a turbódízelek 40% körül tudnak, de ez is szerepet játszhat, akárcsak a sokkal nagyobb tömegű motorblokk. Viszont a fóka motorja alul - felül szigetelt takarólemezt kapott és ez téli reggeleken már az elektromos motorblokkfűtés beépítése előtt is érezhetően gyorsabb felmelegedést jelentett, azóta meg ugye mindig 40 fokról indul.

A nyomaték eloszlásának élvezete szubjektív kérdés, az autó nekem használati tárgy, nem élvezeti cikk és nincs hozzá érzelmi kapcsolatom.

"A legtöbb modern turbódízel 1800-2000 alatt nem megy"

Dehogynem, én 1200-1800 között használom. 2000-nél már jelez a váltósegéd, hogy kapcsoljak feljebb.

Persze, amíg nincs turbónyomás, addig nem tudok kilőni, de nem is szoktam, (főleg munkába járásra) 5 alatti az átlagfogyasztásom.

www.spritmonitor.de/en/detail/488984.html

Éhes ló 2015.09.24. 20:19:15

@Szarvas Norbert: A "piac" manipulált spekulánsok által és jobban hasonlít a hamiskártyások blöffpartijára mint bármilyen "értékmérésre".
Emlékeztetnélek, hogy a negvebőúl szalajtott madoff bukása előtt két perccel az összes fos papírt és csaló bankot szuper ajánlott kategóriára árazta a "szent piac".
Szóval ezt a kamut nekem nem adod be.

János Bereczk 2015.11.11. 09:20:06

Olyan érdekes, hogy a feledékenység milyen mértékben játszik szerepet, sok cikkben! Eldobom az autót és máris környezetvédő leszek. A strucc pontosan ezt teszi, neki ott a homok, nekünk a könyvtár!
Ha bele mélyedünk kicsit az anyagba, még nem is olyan régen a benzint elégették a szabadban. Mondom a szabadban!! Az égés nem egy bonyolult dolog: Éghető anyag, gyulladási hőmérséklet, oxigén és sosem esik szó arról, hogy miben égetjük el. Szabadban, szélben az égés tisztább, nincs füst, mert van oxigén. A kazánban a huzatra koncentrálunk, így az oxigén kevesebb, a felszabaduló gázok kormolnak, és erre mondják, sőt szabályozzák a jobb égés érdekében az alsó ajtó légrését, mert a hőérzékelő hideget érez, aztán ezt toldják meg egy korom kaparóval, ami ajándék!! Nagyban befolyásolja az égést, annak sebessége, több kazánnál ventilátor segíti a huzatot.(?)
Ezek mind láthatóak, de van egy "kazán", a járművek motorja, ebbe már nehezebb belenézni, legfeljebb a végeredményt látjuk és mérjük.
A megoldás, nyugtatólag hat egy laikus számára, ezt még megértem, de "szakemberek számára" miért, ezt nem értem, bár harcolnak ellene, turbó, turbók, katalizátorok, amik elfedik a hibát, és a kedves vevő megeszi, hogy mit meg nem tesznek értünk, sőt még egy százalékkal a teljesítményt is növelték!(Jó étvágyat). Bár van megoldás, mégsem alkalmazzák. Én azt hiszem csak a strucc tudja a megoldást! A vita a belsőégés körül forog, ami olyan mint a kazánnál a huzat. Én javasolnék az ezen vitázóknak egy jobbat: A seregben, a hadnagy azt mondta, "hepe-hupás" úton megyünk, van-e kérdés: Volt, melyik a hepe, melyik a hupa? Ezen volt idő hetekig vitatkozni, de a belsőégésű vagy robbanómotor, arra már azt mondom születni kell, /valamilyen hibával!/.Így etetik aki mindennek bedől! A kiállításokon, mindég megkérdezték: "Hogyan hűtöm a motort?" "- Kevesebb energiával". Nem azért kell a hő, hogy hűtsük, hanem azért, mert ezzel működik a motor, így hasznosítsuk! Nézzünk egy gyakorlati példát: Ég a lánghegesztő vágópisztolya, ha vágni akarunk vele, nem gázt, hanem oxigént adunk neki, a nagyobb teljesítmény érdekében! Én meg azt mondom a túrbó felesleges, nem, csak rossz megoldás, mert a keverési arányhoz a benzin is dukál! Mégis mi lehet a jó megoldás, mert még erről sem esett szó!
A forgódugattyús motorok:? A Wankel, a gömbmotor, a kisgömböc, az fdrm motor/Bereczk féle/. El lehet gondolkozni /ez nem árt!/. Igen van kiút, csak a felesleges dumákról kell leszokni, meg a hazug irományokról. A főtengely, már az őskorban csak baj volt és úgy ragaszkodnak hozzá, mint a vasúton a sínek toldásához. Ha nem döccen egyszerre, nem jó a hangja,vagy mi az oka? Így szoktuk! Végül egy zöldkártya csatát írok le! Tavria - VW. Első mérés semmi. Kompjuter csere, semmi. Több szakértő, semmi. Beáll a VW, Nagy, szennyező kipufogógáz. Hárman esnek fejjel a motorba és tanakodnak. A tulaj nekem mondja, két éves és 2500km van benne, nagyon kíméli. Odaszóltam: a szondát nem kéne a kipufogóba bedugni! Ezután mondja valaki, hogy a VW szennyez, csak tudni kell 'használni'.

János Bereczk 2016.05.28. 16:22:14

Csak összejött a jelszó, meg a nevem! Nem arról vagyunk híresek, hogy egy motorhoz ne szólnánk hozzá, vagy ne bütykölnénk. Talán a legnagyobb ellenség ebben a 'jelszó', így nem is alakulnak ki értelmes viták, amik előre mozdítanák a fejlődést. Valamikor, amikor még azzal foglalkoztam, hogy reggel bemenjek a munkahelyre, azzal töltöttem elmém szabad kapacitását, hogyan töltsem el a munkaidőt úgy, hogy ne csináljak semmit. Aztán rájöttem, ez a legnehezebb meló! Változtattam, elkezdtem újítgatni, hogy az átkozott munka minél könnyebb legyen. Sikeres volt az akció, volt olyan nap, hogy annyira nem csináltunk semmit, hogy még túlóráztunk is. Nem tehettünk róla, az ötlet délután jött meg!
Miért írtam le mindezt, nem azért hogy vezekeljek a bűneinkért, hisz számtalan, dícséret és jutalom volt a hozadéka.
Mi köze ennek, a szélesedő botrányokhoz amibe egyre több autógyár csúszik
bele. A munkahelyeket ellepték azok a 'magas végzettségű' emberek, akik nem az elvégzett munka eredményével, minőségével foglalkoztak, hanem azzal, hogy kitöltsék és kitöltessék azt az időt, amit a dolgozó 'kénytelen' a munkahelyen eltölteni, mert máshoz NEM ÉRTENEK! A kör valahogy így zárul be: Engem se, téged se, őket se érdekli, miért foglalkozzunk vele!?
Elérkezett az az idő, hogy az ellenőrzés alatt tv-t néztünk, azzal a jelszóval, hogy dolgozni bármikor lehet, de ez a műsor most van, aztán már be se jöttek, csak bekiabáltak minden rendben. Oké, nyugtáztuk. Mikor volt mindez?
A 70-es 80-as években / az átkosban/.
Új munkahelyre kerültem, ahol úgy kezdtem mennyit kérek, aztán kénytelen, kelletlen megadták. A stílusnak változnia kellett! A kollégák rájöttek, én gyorsan dolgozom, a munka kész és jó, a főnök tehetetlen, nincs annyi meló, inkább hagyta hogy lógjunk, így jutottunk el a műhelybe, ahol jókat beszélgettünk, én tőlük tanultam sokat, ők tőlem, az addigi ellenségeskedések lecsökkentek, a más szakmabeli kollégákkal javult a viszony, öröm volt dolgozni, tanulni. Ez, az igazi, ipari suli volt!!
Most már egy kicsit az autókkal és a gyártókkal is foglalkozom. Mérnökök garmada ül egy irodában, feladatuk a fejlesztés, ha valaki megkérdezné tőlük a mai napon mit csináltak, aligha tudnának válaszolni rá, legfeljebb annyit, hogy 'dolgoztunk'! Ez az autóipar csődje. Most kezdik a hibrid technológiát fejleszteni? Mindég azt hallottam a fiókokban hevernek az új megoldások, csak elő kell venni, vagy megették az egerek!? Ki kell rúgni mindenkit? NEM!
Jó légkör kell, ahol a gondolatok ébrednek és megvalósulhatnak, na ez az értelmes MUNKA!!!!

János Bereczk 2016.07.04. 19:56:49

Újra elkezdődik a Vw botrány, amiből nyereséget varázsolhatna a cég, ha nem a problémával, hanem ésszerű módon, valamilyen új világátfordító dologgal kezdenék, a motorok cseréjét! Tudom egy két hét nem elég előállni egy új dologgal. több tíz év lemaradása, ilyen intenzitással nem pótolható!
Amerikában több éve fejlesztenek egy motort, amit Cooley 1901-ben talált ki és most, a wankel utódja ként emlegetik. Tisztában vagyok azzal, hogy a németek már tudják, az 1700-as évek csodamotorja, már nem térhet vissza, a reklámok elcsámcsogták! Ha Amerika nyer a motorral, akkor pláne nagy lesz a lemaradás és a bukás! Még nem lenne késő, néhány hónap alatt létrehozható lenne egy megoldás, örülne az autós, örülhetne a gyártó, de ki olvas egy ilyen hozzászólást!!!!!!
süti beállítások módosítása