Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Bezzeg ország migráns ügyileg

2015. szeptember 07. - Szarvas Norbert

1334839802_6694-fater-f.jpg

Bezzeg a németek, a franciák, a nyugatiak, a felvilágosultak. Bezzegék bezzegországból bezzegik, hogy nekünk, magyaroknak mi lenne helyes. Aztán ott vannak ezek az atomliberális, alibi vallásos, migráns buci simogató, közben önsanyargató életet élő emberek, akik minden lélegzetvételükkel ebben a kényes témában folyamatosan "bezzeg"-eznek. Bezzeg a Juncker! Bezzeg a Merkel! Bezzeg ez és bezzeg az! Bezzeg mi magyarok nem vagyunk egy szinten említhetőek, bezzeg mi nem vagyunk olyanok, mint ők.

Bezzeg az USA...

Erőteljesen elítélnek minket, magyarokat, mert kormányzati szinten nem akarunk mindenkit beengedni és megpróbáljuk megvédeni magunkat egy olyan ellenségtől, ami még nem fedte fel valódi kilétét. Csak sejtjük, de nem tudjuk, pláne nem bizonyítjuk. Számtalan jenki politikus nyilatkozott már ez ügyben, akik a mi helyünkben sokkal emberségesebben állnának tágra nyílt határokkal a helyzet elé, hiszen emberek, akik ráadásul menekülnek.

Mondja ezt "bezzeg USA", amelyik pont a más népekkel való emberségéről híres annyira. Számtalan háborúban érdekeltek, Talán a most kialakult migráns probléma az egyik kreációja. Az biztos, hogy az USA lezárta határait, senkit nem enged be ismeretlenül. Nemzeti sport a határ mentén az illegális bevándorlók galamblövészete. Ők ezt azzal igazolják, hogy 9/11 után félnek a terrorizmustól (igaz a határvédelem már előtte is állt). Félnek (szerintem jogosan) az Abduloktól, a Ahmedektől és mindenkitől, aki a Közel-Kelet poklából érkezik. Félnek, hiszen nem tudják, hogy ki jó és ki gonosz. Viszont Sok tízezernyi Ahmed közül elég volt egy maréknyi ahhoz, hogy létrehozza az USA és a világ elmúlt 20-30 évének (mainstream alert!) legsötétebb pontját, ami több nemzetet rendített meg.

Abban biztos vagyok, hogy "bezzeg USA" az emberi jogaival együtt nem csak kerítést húzna a magyarok helyében (ha tényleg a mi helyünkben lenne), hanem minden elérhető patriótát, katonát, rendőrt a határhoz rendelne élesített fegyverrel, tűzparanccsal.

Bezzeg a franciák...

A megnyilvánulásaik alapján ők egy olyan nemzet, akik bárkit befogadnak. Ez valójában nem áll túl messze a valóságtól. Történelmi okai vannak, hogy amíg minket magyarokat folyamatosan elnyomtak, addig a franciák folyamatosan elnyomó és hódító szerepben tetszelegtek. A többi pedig történelem...

Látni mennyire tökéletesen működik az integráció. Sok évtizednyi rutinnal a hátuk mögött sem változott a helyzet. Felvilágosultnak és modernnek gondolják magukat, főbb városaikat mégis a folyamatos etnikai és vallási belharcok szabdalják szét. Bezzeg franciáknál nem ritka a bombarobbantást és erőszakos bűncselekmények sorozata. Nálunk ez picit másképpen működik, ugyanis "csodaszámba" megy egy robbantásos támadás. Közben az etnikai és vallási csatározások is bőven az élhető szinten belül maradnak a maguk ocsmányságával és áldozataival együtt. Ma még leginkább a cigányok és a magyarok vívnak háborút. Ez az etnikai háború elenyésző mértékben ölt halál alakot, ellenben az összetűzések szóban, írásban zajlanak leginkább. Vallási háborúról sem tudok érzékletesen beszámolni, hiszen alapvetően a kereszténység a fő irány, miközben vannak más vallások is, amit a magyar társadalom általában elfogad és magánügynek gondol. A "bezzeg franciáknál" mintha problémát okozna a közel-keleti vallások integrációja.

Bírálnak minket magyarokat, mi magyarok pedig rájuk hivatkozunk, amikor megpróbáljuk indokolni kevésbé emberbarát társainknak, hogy miért kell elviselni az autópályán bóklászó, ide-oda szaró, szemetelő, rendbontó migránsokat. Ma már az is kiderült, hogy "bezzeg a franciák" szó nélkül befogadnak 24 ezer menekültet! Micsoda arany emberek! Miután körbe ugráltuk őket, kezdjünk picit számolni!

Csak ezen a hétvégén 5.000 migráns jegyeztek fel, fogtak el a magyar határnál. Ez azt jelenti, hogy lényegesen több migráns érkezett hozzánk ezen a hétvégén, mint 5.000. Franciaország népessége 66 millió fő, területe 547.030 négyzetkilométer. Amikor azt mondjuk, hogy 24 ezer menekültet fogadnak be, akkor az matematikailag a következőt jelenti Magyarországra vetítve:

Francia népesség 0.00036364%-ának megfelelő mennyiségű menekültet fogadnak be.

A francia területi kihasználtság 0.04387%-át négyzetkilométerre levetítve, amennyiben 1 migráns 1 négyzetkilométeren helyeznénk el.

Magyarország lélekszáma 9,9 millió fő, miközben területe 93.030 négyzetkilométer.

Amennyiben Magyarország a franciák "bezzeg" példáját szeretné követni, úgy népességére és területére levetítve a következő számú, mennyiségű migránssal kéne foglalkoznia:

3.600!!! Azaz, ha Magyarország "bezzeg franciák" mentalitásban akarna tevékenykedni, akkor összesen 3.600 menekültet kellene beengednie ebbe az országba! Ehhez képest több tízezren, majdnem százezren lépték már át a határunkat!

Bezzeg a németek

Imádom olvasni azokat az érveket, amik "bezzeg a németek" felkiáltással kezdődik. Mi magyarok történelmi befolyásoltságunk hatására mindenben a németekre akarunk hasonlítani. Német focit akarunk, német gazdaságot és német mentalitást. Ez tény, miközben nekem is szimpatikus a német sztori. De emiatt nem szeretnék lemondani a gondolkodás képességéről. Sok német ittas magyar hajlamos feladni saját identitását és a németeket istenként tisztelni. Valamiért az ragadt meg a köztudatban, hogy ők tökéletesek, náluk minden sokkal jobb és, amit mondanak az a szent írással vetekszik.

A "bezzeg németek", mint az EU leghatalmasabb országa egy rendkívül aljas játékot játszik. Ők azok, akik kiadták a parancsot, miszerint minden szír menekültnek menedéket biztosítanak (így terjed a sajtóban és a menekültek között). Ez azt jelenti, hogy minden szír menekült megtapasztalhatja a német szociális ellátás világszínvonalát és támogatási rendszerét! Ez még egy magyar átlag keresőnek is vonzó ajánlat lenne! Csoda, hogy másnaptól eltűntek a különböző nemzetek menekültjei és mindenki szírré anyakönyveztetett egy csodálatos éjszaka alatt? Mivel a papírjaikat és identitásukat menet közben levetkőzték, így szinte lehetetlen bizonyítani vagy cáfolni szír létüket.

Másik oldalról a "bezzeg németek" megkövetelik, hogy a periméter országok (mint mi) a hatályos dublini szerződés és EU jog alapján járjanak el. Vagyis az EU-ban elsőként fogadó országban kell regisztrálnia a migránsnak és ennek a befogadó országnak kell elbírálnia menekült státuszát. Mivel ez egy bonyolultabb bürokrácia, amit ráadásul a migránsok megtagadnak (és amire erőszakkal reagálnak), elég szorult helyzetbe kerülnek az olyan államok, mint Magyarország, amelyiknek ráadásul számottevő katonai alakulata sincsen. Kétlem, hogy egy fél milliós agresszív migráns hordától meg tudnánk védeni saját magunkat (de ez nem bizonyított tény). Tehát egyik oldalról a "bezzeg németek" igazi befogadók, másik oldalról pedig minden jogi kiskaput megragadva a színfalak mögött akarják elérni, hogy ez a migráns tömeg ne érje el 100%-ban Németországot. Ez nettó hazugság, amit művelnek.

Ma már annyi kiderült, hogy a németek 31.500 migránst hajlandóak befogadni, akiket szétszórnak a tartományokban.

Németország: 80,62 millió lélekszám 357.023 négyzetkilométeren. A magyar számokat már leírtam, nézzük a matekot:

"bezzeg németek": 0,00039345% a népességükhöz viszonyítva

Magyarok a "bezzeg németek" nagylelkűségével megáldva: 3.895 darab migránst kellene befogadnunk.

A probléma megint az, hogy több, mint százezer migráns haladt át rajtunk vagy van még itt, miközben további sok tízezren tartanak felénk!

Bezzeg a többiek

Nagyon érdekes látni a politikai harcokat. A britek már menekülnek az EU-ból, hiszen csak így tudják lezárni a határaikat jogszerűen. Ők nem akarnak senkit befogadni, hiszen pontosan tudják milyen az, amikor idegen kultúrából származó emberek megalapítják a saját közösségeiket. Erről Londonban lehetne mesélni, ahol angol angolt ritkán találsz, ellenben mindenfajta etnikumú ember él ott békében, harcban. A város kevésbé ismert részei pedig egyre nagyobb romhalmazzá válnak. A csehek, szlovákok kiállnak mellettünk, hiszen pontosan érzik a bajt. Pontosan tudják, hogy ők a következők, akiket ez a tömeg meg fog nagy számban találni. A görögök, olaszok sem arról beszélnek, hogy annyira be akarnának mindenkit fogadni. Ma már tényleg csak azok az országok ennyire nagyvonalúak, akiket közvetlenül nem érint a határsértés, akikhez csak ellenőrzött körülmények között juthatnak el kontrollált számban a bevándorlók. Véleményük akkor változik meg, amikor a periméter országok szó nélkül elkezdik rátolni a migránsokat a szomszédjukra, akik tovább tolják a németekhez, franciákhoz. Ők mit fognak tenni?

A probléma, hogy vissza fogják tolni hozzánk őket és majd itt kell megvívnunk a harcot, amennyiben nem akarnak innen távozni. Miért is akarnának, hiszen elvileg egy romba döntött országból érkeztek, ahol háború folyik. Ha pedig háborúzni kell, akkor inkább harcolnak itt, ahol "szabályosan és tisztességes" ellenfelük van, mint ott ahol a terroristák mindent és mindenkit legyilkolnak. Itt mi lesz a legrosszabb? Bezárják őket börtönbe? Te mit választanál?

Összességében felfordul a gyomrom, amikor valakitől efajta bezzegezést hallok. Mik vagyunk mi, majmok? Nekünk kötelező mindig valaki után menni? Nem lehet önálló gondolatunk? Német jóváhagyás nélkül nekünk nem szabad megvédeni a saját országunkat és előírni az ellenőrzését a bevándorlóknak? Elárulom, hogy itt kizárólag érdekek vannak. Érdekek mentén cselekszik mindenki és változtatja az álláspontját. A bezzegező magyar is csak addig csinálja ezt, amíg az ő szomszédjába nem helyezik a több ezer bevándorlót és kényelmetlenné válik az élet (ha nem is sérül a létbiztonsága).

Bezzegbezzegbezzeg.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr897767396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szemtanú 2015.09.07. 23:44:54

Mindenesetre én holnaptól elkezdem tanulmányozni a Koránt!

Anti Liberal 2015.09.07. 23:48:15

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nyilván hova a picsába fogod tenni faszkalap? A szerbekhez? Erőszakkal????

Anti Liberal 2015.09.07. 23:49:01

@szemtanú: Einstein , egy AK47-t kezdj tanulmányozni inkább, közelről, hogy valami hasznodat is vegyük majd amikor kell..

szemtanú 2015.09.07. 23:51:20

@Anti Liberal: Einstein, előbb robbantanak ők fel téged, mint, hogy az Ak-dat kibiztosítanád.
De, béke neked.

2015.09.07. 23:58:10

@Anti Liberal: Nem lehetsz ennyire sötét. Ha Németországba akar menni, nem fog itt letelepülni. Újra átszökik.

Amúgy régen rossz, ha AK 47 a legfejlettebb védelmi eszközünk... Azért nyugtass meg, az IQ teszted negatív, ugye?

2015.09.08. 00:00:34

@Anti Liberal: Nyilván hova a picsába fogod tenni faszkalap? A szerbekhez? Erőszakkal???? "

Hova fogod tenni, a magyarokhoz? Erőszakkal????
Látod, mennyire buta vagy?
Önmagad cáfolod, és észre sem veszed. Figyelj, mivel te antiliberális vagy, a gondolkodással nem neked kell foglalkozni. Majd megmondja a feljebbvalód, mit tegyél. Hisz te az autokráciában hiszel.

Advanced Flight 2015.09.08. 00:34:05

A nagy kérdés az, hogy melyik országban adják ki először a tűzparancsot. Ezt ugye senki nem akarja felvállalni...

Arcade Macho 2015.09.08. 00:46:45

most hogy az USA is belepofazik, senki nem emlekszik olyan amcsi filmreszletre amikor szetvagnak az illegalis mexikoi bevandorlok kozott? en valahogy hianyolom ezt a resz a mi rendorsegunknek a cseledetei kozul

jo mondjuk filmreszletet nem talaltam de ezt igen: www.youtube.com/watch?v=C5aKWkooNJU

Kono 2015.09.08. 00:53:34

@Jancsiszeg1980: mondjuk a New York Times-nak, bár ők nem adnak le ilyesmit. Tele van baromságokkal. Hogy pl. Merkel befogad 800 ezer szírt. Pedig ezt cáfolták. Meg hogy a magyarok feleslegesen vegzálják a szegény menekülteket. Pedig minden tiszteletem a rendőröké, akiket amúgy nem sokra tartottam eddig. ja, meg hogy idén már 180000 menedékkérő jött be Mo-ra. Csakhogy ezek nem kértek menedéket. Bejöttek oszt követelőznek. Autópályán alszanak... Ezek az amcsik ennyire nem lehetnek hülyék...

Kono 2015.09.08. 00:56:21

@Gekko: és vajon a szír sebész professzor a magyar 150 ezerért dolgozik majd itt? Persze ő is inkább megy Németországba 8x ennyiért. Magyarországnak esélye sincs behozni az agyakat. Azt elszívja a nyugat, mint szokta.

dedalon74 2015.09.08. 01:00:18

Értem én, hogy kvóta, de nálunk állandósulni fog 20-30-40 kitudja mennyi ezer migráns, ugyanis ha kinyomtuk egy részét Ausztria felé, akkor azonnal megjelenik annyi, ha nem több a déli határon. Ergo: Nálunk állandóan vannak, és lesznek még évtizedekig, lebénítva a közlekedést, lelakva a fél országot, és még ehhez kellene pluszban befogadni? Gondolkodjatok már emberek! Megoldás...az hát.

Kono 2015.09.08. 01:08:32

@Donmichael: a Daimler nem hülye. A szír dolgozik majd neki havi 500 EUR-t is. A német meg nem. Nem gondolod h emberbaráti szeretetből fogja majd alkalmazni őket. Lenyomják majd a béreket, jobban, mint a K-Európaiak. De vajon ez a németek érdeke? Baromság. Megnézem majd hogy a köv választások a jelenlegi koalíció mekkorát bukik. Bár nem értek egyet Orbánék stílusával, de jelen pillanatban hálás vagyok h ő a miniszterelnök. Persze a németek sem hülyék. Merkel mondhat amit akar, azért ők felgyújtják a menekült táborokat... Elvégre ki a fene akar eltartani a szomszéd török család mellett még egy szomszéd szír családot is?

chepunk 2015.09.08. 01:12:08

Vicces hányan rárepültek erre a szerintem direkt félrevezető posztra. Először is kit érdekel, hogy mit vartyog a jobbágy ilyen fórumokon? A lényeg hogy a vezetői mit mondanak de még inkább mit cselekszenek, ŐK pedig ott épp befogadnak. Mi meg ugye a semennyit se, egyet se mottójával fúrtuk meg a közös európai megoldást... Most meg nyüszítünk minta vett malac, hogy nincs ilyen, meg nem segítenek.(Ja azt a 20 milliárdot amit erre kaptunk hova is verték el? Plakátokra? GyODÁra? Frankó...) Franciáknál a poszt írója kimatekozta, hogy 3600 menekültet kellett volna befogadnunk az arányos rendszerhez. Hm 1136-ot kelett vona abban az általunk megfúrt megoldásban... Köszi Obán ezt jól elkúrtad! Ráadásul a hozzálásukkal, a gyűlölet plakátkampányával, a böszmeségben a Jobbikkal versengő kormánytagok, Fidesz képviselők nyilatkozatai, Szijjártó végtelen dilettantizmusa, Lázár tenyérbe mászó pofája, a pökhendi hülyeségeivel, Kocsis Máté hazudozása (holott ő záratta le a nyilvános wc-t, vitette el a szemeteseket...) mind-mind megágyazott annak a képnek amit ki is akartak állítani magukról a Jobbikhoz átment szavazók elé, de ezzel a nemzetközi diplomácia szemében rólunk az országról is, hogy egy idegengyűlölő, hálátlan ( ugyebár nekünk is "kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk"), fasisztoid kis pöcsök vagyunk. Innentől kezdve bizony mínuszban indulunk bármit is csináljunk. Persze Orbán a hazai kis pecsenyéjét jól sütögeti, a sötét magyar parasztnak azt mondja amit hallani akar, a kedve érdekében cselekszik, beszél de, hogy mik az érdekei a parasztjainak (például EU, Schengen, munkaerő szabad vádorlása, stb)? Na azt magasról sz... le! Ezzel szemben a bezzeg országokban nem a kedvüket, hanem az érdeküket nézik, meg is lehet nézni onnan menekülnek a francia, német, osztrák, stb polgárok ide melózni, vagy innen oda? Na akkor melyik a jobb? Amúgy az EU-nak nem lesz vége ettől a nem népvándorlástól, de nekünk igen, de nem a menekültektől, hanem saját sötét és vak sovinimusunktól, meg az irigységünktől, a magunk ellenségei vagyunktól, hogy a fel ország szemében a másik fél "hazaáruló" akit deportálni kell, a civakodó cseléd mentalitástól, és az erre rátelepülő zsarnok képviselőktől.

Kono 2015.09.08. 01:12:22

@dedalon74: megoldást nem itt kell találni, hanem Szíriában. A német vezetés meg egy rakás idióta... Még bátorítja őket, hátha kedvet kap a pakisztáni szír meg a néger szír is, akik persze mind január 1-én születtek...

Kono 2015.09.08. 01:33:02

@chepunk: persze Amerikába atomtudósok, orvosok, közgazdászok mentek. Legalábbis volt köztük agy bőven. Ide viszont nem jön majd, csak a legalja képzetlen paraszt. Hogyan tartsuk el őket, ha a mostani 100 Ft-ból már így is 72-t leadózunk? Hm??? Másrészt figyeltél a számok folyamatosan emelkednek. Jelenleg az EU befogadna kb. 80-100 ezer menekültet 5 év alatt. Szuper. Csak már idén 180 ezren jöttek. Lehet h soviniszták vagyunk, de nem csak mi. Az összes K-EU állam, sőt még a volt K- Németország is, ahol gyújtogatják a menekült otthonokat. Teljesen világos, hogy nem szabad ekkora muszlim tömeget befogadni. Öngyilkosság. Sajnos a médiának ma már nem hír, ha újabb embereket fejez le az ISIS. Érdekes módon az ottani keresztények nem értik, mire fel ez a nagy barátság, amikor ott mai napig embereket ölnek. És nem, nem csak az ISIS òta. Minden évben templomok robbantak fel addig is tele családokkal, gyerekekkel. Ott az európai toleranciát nem ismerik. Nagyon naiv, aki szerint a befogadott menekültek majd hálásak lesznek. Nem lesznek. nem tudjuk beilleszteni őket a társadalomba, nem kapnak munkát, mert nekünk sincs. Ez olyan frusztrációt okoz majd, amit nehezen láttál eddig idehaza. Hiszen már attól dühbe jöttek h a Keletinél 3 napig várni kellett. Pedig kaja pia volt.

agyamputáltak 2015.09.08. 02:09:37

oké de mi a büdös faszt csinált a viktor hónapokig, ha ilyen jól értesült volt, hogy mi következik? he? ja, hogy balfaszkodott. oké. nincs több kérdésem.

agyamputáltak 2015.09.08. 02:11:17

@Kono: majd megtudják a németek is pár hónap múlva. itt viszont nem kéne őket felhergelni, hogy ne rajtunk álljanak bosszút nem b+?

mortullus 2015.09.08. 03:35:00

Mikor szünteted meg ezt a baromságot, hogy nem lehet leírni a blogodban a zsi-dó meg cig-ány szavakat?

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.09.08. 06:20:38

@nu pagagyí: nem erkolcstelen hanem realista. Migransoknak hivni az illegalis bevandorlokat kulonosen nagy ostobasag a liberalis mediaban.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.09.08. 06:39:03

azt tudjatok, hogy a kontinens meretu orszag Kanada evi 5000 menekultet fiogad csak be evente? Mikozben mindossze 20-25 millioan elnek abban a hatalmas etnikailag igen szines orszagban.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.09.08. 06:55:46

Üdítő az ilyen blog, amely számokat tényeket sorol fel, a sok hazaáruló ballib uszítás között, amiket címlapra tesznek a szerkesztők.

StanLee · https://newsroll.net 2015.09.08. 07:05:22

A nemet n-tv telefonos velemenykutatasa alapjan a valaszadok tobb, mint 80%-a szerint a menekultproblema nemet problema. Az n-tv elsosorban hirmusorokat es dokumentumfilmeket sugaroz, tehat nem a nemet neonacik elsodleges hirforrasa, hanem inkabb az onmagat informalni kivano retegek kapcsolnak oda.

Mar tobbszor irtam, marciusban harom tartomanyban valasztasok, ketto volt nyugatnemet, es egy keletnemet tartomanyban. A menekultek elfogadasa nyugaton nagyobb, mint keleten, de a fulkeben mindenki oda szavaz, ahova akar. Marciusig meg sok minden tortenni fog, jon az iskola, gondolom a szulok majd meglepodve veszik tudomasul, hogy a gyerek szabadidos tevekenysege kiesik, mert a tornatermekben a menekultek kerultek elszallasolasra, es az iskolak egy reszeben meg most is ott vannak a menekultek. Most meg azert nincsenek akkora demonstraciok, mert mindenki otthon van. A popcornt mar bekeszitettem, testkozelbol nezem majd a kozelharcot a nemet anyak es a bevandorlok kozott :-)

Hermesz Konrad 2015.09.08. 07:43:12

@Anti Liberal: Tudod, kedves barátom azok miatt a nagypofájú, nagy faszú emberek miatt, mint amilyen Te vagy van ez az ország gazdaságilag, politikailag a béka segge alatt, 27% az ÁFA, 320 Ft az EUR, 290 Ft az USD és Mo. a világ szemében egy idegengyűlölő, fasiszta, idegesítő mitugrász kis ország, ahonnan nem csak a magyarok menekülnek már, de még a szír és egyéb menekülteknek sem szeretnének itt élni. Örülhettek a teljesítményeteknek.

Nevoeiro66 2015.09.08. 07:54:58

Hiánypótló gondolatok. Csoda, hogy felkerült az Indexre.

bkkzol 2015.09.08. 08:00:48

Az angolok megint jol kitalaltak. Befogadnak 10-20 ezer szirt, de ok valogatjak ossze a helyszinen es megadott idoben, megadott letszam mehet. Okos! Nem huz magara 20 ezer talib kecskepasztort.

Vahakomb 2015.09.08. 08:00:55

Hát, az tényleg érdekes, hogy ez a blog-bejegyzés hogyan kerülhetett ki az Index.hu, a libsi-soviniszták mainstream sajtó oldalára!? Eddig a címoldalon mindig gyermeküket terelgető muszlim anyukák és rokkant, öreg menekült nagytaták fotói voltak. Mintha a menekültek 80% nem fiatal férfi lenne, aki alig várja, hogy egy jó kis libsi, német idióta lánykának megmutassa, hogy mit is hirdet az iszlám a nőkről!

bkkzol 2015.09.08. 08:09:12

@Kono: Nem fognak 500 euroert dolgozni! Sehogy se dolgozni! Biztos lesz egy elhanyagolhato ezrelek akit kiraknak az ujsagok cimoldalara, de a tobbi csak otthon dolgozik anyan utanna meg a mecsetbe osztja az "eszt".

Vahakomb 2015.09.08. 08:40:02

@bkkzol: tömör és 100%-ban pontos megfogalmazás!

Exploiter 2015.09.08. 08:54:01

@chepunk:

"Először is kit érdekel, hogy mit vartyog a jobbágy ilyen fórumokon? "

Democracy at its finest. :)

chepunk 2015.09.08. 09:10:42

@Kono:

Nagyon egyszerű készülj a maja világvégére :-)! Kb azon a szinten vagytok...

Ja és kicsit visszatérve a blog ocsmány csúsztatásához! A szerző nem látott Párizsban vagy Londonban menekülteket, bevándorlókat? Máskor meg azon siránkoztak már évekkel ezelőtt, hogy London muszlim város lesz! Meg aztán mi köze a befogadandó menekült számoknak ahhoz, hogy mennyi menekült van per pillanat egy országban? Vagy a pár hete a Calais-nál kamionokra mászni akaró tömeg? Tán Calais már a gyarmatunk? Mivel a franciák által befogadadandó 24000-ben nincsenek benn az biztos! Mi meg ott tartunk, hogy egyet se! Ehhez kell ezen vállalásokat hasonlítani! Úgyhogy a fidesznyik író megint jól hülyére vett titeket nagy magyar jobbágyok!

chepunk 2015.09.08. 09:12:14

@bkkzol:

Aham máskor meg a londini saria kerületektől rettegtél... Jól kiválogatták... Negyon bedőlsz ennek a hazug írásnak, csak mert azt írja amit hinni szeretnél vagy tetszene.

chepunk 2015.09.08. 09:13:25

@Exploiter:

Tények. Vagy neked sok ilyen blog alá írt hozzászólásodat vették figyelmebe a képviselők, nagytőkések, diplomaták?

bkkzol 2015.09.08. 09:21:40

@chepunk: mikor is irtam a londoni saria keruletrol?!
Kulonben meg ahogy Dr. Bubo is megmondta " egy kis baj akkor valik jelentektelenne ha egy nagyobbat is be szerez a beteg!" mar nem erdekesek a hontalanok mert vannak kozel-keleti bevandorlok, na , de amikor fekete afrika megindul! Kozismert ertelmi kepesseggel, de hatalmas fizika erovel parosul a vallasi fanatizmus , ja ez nem bosz katolikus.

Exploiter 2015.09.08. 09:24:30

@chepunk:

Ez jogos, de nekem azért örömömre szolgál, hogy az emberek nagy többsége odakint sem hülye. Meg az is jól esik, hogy a magyar és külföldi média minden megfeszített ereje ellenére se minket akarnak leköpni, hanem a saját kormányukat. Azért ha nem így lenne, komolyan elgondolkoznék, hogy mit keresünk még itt.

Kono 2015.09.08. 09:25:37

@chepunk: Sajnálom, hogy a véleményemre adott válaszod puszta személyeskedés. Ebből mit kellene leszűrnünk?
Lehet, hogy a tévéből ismered a bevándorlókat és a muszlimokat. Nekem volt szerencsém egyetemen egy csoportba járni mindenféle nációval -arabokkal és perzsákkal is-, a munkám és ismerősök során pedig ismerem, mit mondanak a német, angol, vagy svájci emberek - és nem a sajtó.
Láttam, hogyan reklamál egy iráni arra, ha 1-est kap, hogyan hisztizik, hogy neki jár a kettes. 3 pontra 100-ból!
Ha ilyen egy elvileg képzett értelmiségi, akkor milyen lehet a kecskepásztor?

Ismerek londoni bevándorlót- Nigériából jöttek- és érdekes módon ő sem vágyik ezekre a menekültekre. Ő megtanult angolul, a bevándorlásügynél dolgozik, köztisztviselő. A saját szavai szerint az, aki ide jön, annak alkalmazkodni kell a helyi kultúrához. Akinek ez nem tetszik, az ne jöjjön... Nem azért, mert rasszista, vagy idegengyűlölő, hiszen maga is idegen volt.
A Klub RÁdió nem a legjobb tájékozódási pont ebben a kérdésben. Ha beleolvasol a New York Times-ba, még felelős (?) politikusok tollából is akkora blődségek kerülnek ki, hogy a fejed fogod. A volt amerikai nagykövet asszony szerint Merkel befogadna 800 000 menekültet. Aztán pl. olyanokat írnak, hogy nem értik, miért nem engedtük át a határon a menekülteket. Azt elfelejtik megemlíteni, hogy regisztrálni persze elfelejtettek. Éppen tegnap volt egy ilyen eset, Dániában. Megtagadták a regisztrációt, mert ők a svédeknél akartak letelepedni. Dánia is soviniszta ország, akitől félni kell nekik?

(A kvótákat egyik hozzászólásban sem említettem, a matematikába nem mentem bele.)

Vahakomb 2015.09.08. 09:35:21

@Kono: Nekem az egyetemen volt egy palesztin kollégám. Felületes barátságban voltam vele. Egyszer elmentem hozzá valami könyvet elkérni, s hogy jobb viszonyba kerüljek vele, gondoltam, az akkor általam még csak Egri csillagokból ismert Álláh ákbár köszöntéssel szólok hozzá. Na, csak láttad volna, hogy mennyire megváltozott az arca! Elkomorult, vadul nézett rám, s ezt tükrözte az arca: hogyan mered te hitetlen kutya a mi Álláhunk nevét a szádra venni!?

Kono 2015.09.08. 09:39:44

@Vahakomb: Az egyik iráni srácot ki kellett menekíteni az évnyitó buliról, mert visszautasította egy lány. Erre ő pofon vágta... Nem tudta, h ez itt nem szokás. Majdnem meglincselték.

Szelid sunmalac 2015.09.08. 09:47:25

@Vahakomb: te hulye barom. Ha egy kicsit is ertelmesebb lennel, tudnad hogy amit temondtal az harci kialtas. Ha egy egyszeru saleema aleikummal koszontel volna orult volna, de bazdmeg te vendegsegbe erkezel es harci kialtassal inditasz?! Megis mi a faszt vartal? Hogy jo neven veszi ha gunyolodsz?!

Vahakomb 2015.09.08. 10:26:44

@Szelid sunmalac: hát, harci kiáltásnak számított a "Jézus!" is, de ezt mégsem érezzük csúfos, vagy dühödt fenyegetésnek. Na, de most, ha te a barátom lennél - azaz te nem, hiszen már "szépen" bemutatkoztál -, szóval ha egy nem-keresztény barátom bejönne a szobámba, s úgy üdvözölne, hogy Jézus hatalmas, én biztosan nem gurulnék ettől dühbe.

Szelid sunmalac 2015.09.08. 10:35:21

@Vahakomb: nem a szo szerinti jelentese a fontos, de gondolom ezt te is tudod es trollkodsz. De legyen o a hulye, te tokeletes vagy.

shakespeare 2015.09.08. 10:43:51

@Gringo: te gondolkodni is tudsz ? csak mert valami nem egyezik az agymosó illegális bevándorlókar támogató ellenzéki médiával az már azonnal viktro bérenc ? független gondolkodás nincs ? netán magadból indulsz ki ?

Új hír : a németekhez érkezett migránsok nehezményezik, hogy regisztrálni kell és kijelölt táborokba kell menni, ők úgy képzelték, hogy ott szétszélednek és fekete munkát vállalnak, lazán, szabadon,
addig is kapnak munkanélküli segélyt és ellátást.
aztán ki be sétálnak a határon hozva a rokonságot Afganisztánból stb stb.
na 800 ezer ember így képzelte. Hát nem ez lesz.
ott felkelés lesz amikor a németek integrálni akarják őket szabálykövető társadalmukba.

shakespeare 2015.09.08. 10:55:08

@chepunk: Te utálsz egy embert és az agyadban előállítasz mindenféle csavarást, csak hogy azt akit utálsz még feketébbre hozd ki, nem baj ha a tények mást mondanak, te csavarsz egyet rajta, csak, hogy a hazaáruló ellenzék idiótaságába beleférjél, csak mert utálsz valakit.
itt írom a papírt, igazolást, amit akarsz, hogy nem vagy magadnál, nem vagy épeszű, bolond vagy.

Csillagszemű Juhász 2015.09.08. 11:18:45

Most akkor a zsdók vagy az arabok gyarmatosítanak minket?

Anti Liberal 2015.09.08. 11:37:40

@Hermesz Konrad: Nagyobb mint Ausztria, és rősebb is emberanyagban. Másrészt baszott nagy piac. Szerinted mi az anyjuk picsájáért vinnyognak? Mert az eddigi 500% profit helyett csak 150% profit van amit veszteségnek hív az olyan gennyedék kommentelő mint amilyen te is vagy. Vegyél egy bőröndöt és állj be a railjet sorba. Köcsög

Anti Liberal 2015.09.08. 11:40:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: mellébeszélsz ember. Azért nem kell beengedni őket hogy ne legyen kit visszatenni de. Nőket gyerekeket humanitárius okból befogadunk, addig amíg harcok vannak, férfiakat visszazavarni harcolni, a saját kibaszott földjükért. Ennyi. Meg van oldva.

pantlikaskiralylany 2015.09.08. 11:42:45

Tegnap elhangzott pár félmondat a médiumokban, mégpedig: Németországnak szüksége van rájuk, mert évente 200 000 emberrel több hal meg, mint születik, és a bevándorlók fogják megmenteni az országot, úgy mint korábban a vendégmunkások. Eddig valahol logikus is, hiszen, ott dolgozik, és adózik, így a német nyugdíjas kényelmesen élhet. Azért egy bevándorló kicsit nagyobb teher mint a vendégmunkás. Csak még a népek nem jöttek rá. A másik félmondat pedig, ami nagyon sok mindent megmagyaráz, hogy Ausztriában és Németországban is választások lesznek két hónapon belül....
Ettől még mi szívjuk a választási üzeneteket...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.08. 12:09:57

"3.600!!! Azaz, ha Magyarország "bezzeg franciák" mentalitásban akarna tevékenykedni, akkor összesen 3.600 menekültet kellene beengednie ebbe az országba! Ehhez képest több tízezren, majdnem százezren lépték már át a határunkat!"

Elegánsan kevered a határt átlépők számát (akik 99,99%-ban nem maradnak itt, hanem mennek tovább) azokéval, akiket hasonló arány esetén be kéne fogadnunk végleg, vagy huzamosabb időre, a háború végéig.

Persze egy kis csúsztatás nem árt, ha billeg az érvelés, igaz?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.08. 12:11:42

Egyébként meg ha csak annak a 3600-nak vállalnánk a befogadását, a kutya nem ekézne minket Európában, sőt. De hát a mi hivatalos vállalásunk, az unióban egyedüliként 0. Ismétlem, nulla.

Bogyó 2 2015.09.08. 12:12:58

@Kelly és a szexi dög: "addig jól elvoltak ott ezek az emberek" Nem, nem voltak jól, ezért keltek fel. Csak jöttek újabb állatok, akik nála is rosszabbak.

Anti Liberal 2015.09.08. 12:13:05

@Fedor: Te vagy az egyik vezéralakja a liberáljugend magyarországi divíziójának bazdmeg. Nem érzed kínosnak a hazugságokat terjeszteni? Szerinted miért ugatják a regisztráció megkövetelését? Hát hogy a Dublini egyezmény miatt legyen jogi alapjuk ide visszatenni a miggereket. Semmi másért. Tehát Te vagy az aki csúsztat, illetve elnézést, nem is tudom mi ütött belém, HAZUDSZ.

Csillagszemű Juhász 2015.09.08. 12:16:19

@Anti Liberal: tehát szerinted ha itt beregisztrálnak 1 millió migránst, akkor majd azt mondja az EU, hogy a tiétek magyarok, kezdjetek vele amit akartok? A többiek kapnak 10-20 ezret, de ti 1 milliót. Aha, értem, életszerű.

Anti Liberal 2015.09.08. 12:19:58

@Csillagszemű Juhász: Nagyon is, hiszen a Dublini egyezmény alapján oda kell visszaküldeni a sikertelen jelentkezőt ahol regisztrált. Szerinted a faszcibáló osztrákok mi a lófaszért engedték tovább őket regisztráció nelkül??????

Anti Liberal 2015.09.08. 12:20:42

Mert sajnálták őket? Aha, hogyne, életszerű :)

csak egy néző 2015.09.08. 12:23:10

Ne fossatok, visszajött Sanyi bácsi elvtárs a szabiról, kipihenten, 2 hét és olyan rend lesz itt, hogy csak na.
Ja és közeleg a varázslatos 09.15. is.

Anti Liberal 2015.09.08. 12:23:10

Tipikus német alaposság, ezért szajkózta Merkel az egyezmény betartását. Mert tudja hogy 1-2-3 hónappal később a migránsok nagy részét, német alapossággal kiszórják majd, vissza oda ahonnan érkeztek. A média hajcihő elül majd, Németország nagyon emberséges és humánus volt, Orbánt meg majd megbuktatják a vissza toloncolt tömeggel. Itt mindenki előtt fogadok veled egy rekesz sörben hogy ez lesz a kotta :)

Bogyó 2 2015.09.08. 12:24:15

@Akanell: A te Európád pont a liberalizmusa miatt különb a többinél és ezért vonzó a menekülteknek is. kíváncsi lennék, hogy egy fundamentalista-keresztény, lezárt határokkal és kötelező reggeli misével rendelkező Európában hogyan éreznéd magad.

Bogyó 2 2015.09.08. 12:26:58

@val: Nem fognak kirúgni innen senkit se ezért a posztmegjelenítésért, nem az első, ami nem illik bele abba, amit sokan gondolnak az indexről. Ellenben a kurucinfón soha nem fogsz olyan írást olvasni, ami csak árnyalná is a "hivatalos" összesküvéselméleteket.

chepunk 2015.09.08. 12:29:39

@bkkzol:

No mikor és pontosan hol is volt Magyarországon az utolsó iszlám terrortámadás? Ahol volt, jópár nyugati orszég meg töredéke enynire tojnak a bevándorlóktól csak a magyar vitízek... Ja a terrortámadásokat nem a bevándolról hanem azok unokái szokták elkövetni. Ja magyarországon hány ember is bevándorlól unokája, ükunokája? AZ őseitek nagy részében könnyen lehet sváb, tót, rác, oláh, bunyevác, krobót, lengyel, stb. ja még török is könnyen, meg orosz... Ha fekete afrika megindul egy csibekerítéssel fogod megállítani a magyar határnál, úgy hogy senki nem segíthet mert mi lenni magyar ne pofázzon nekünk senki? Ja majd megnézem...

Csillagszemű Juhász 2015.09.08. 12:35:38

@Anti Liberal: Persze, bármennyien jönnek, Magyarországon kell maradniuk. Akár az egész arab világ ideköltözik, Angliába meg mennek 20ezren. Biztos így lesz. Szerintem szerezz egy PKMSZ-t azt menj le a határra.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.08. 12:38:58

@Anti Liberal: Úgy látom már mások is rávilágítottad az elméd és az érvelésed gyengeségeire. Persze, hazudok, és még véletlenül se pont én leplezek le egy csúsztatást. Aha...

Anti Liberal 2015.09.08. 12:39:22

Aki itt regisztrált és elutasítják máshol annak ide kell visszajönnie. Nincs más választása. Erről szól a rendszer. Ezért erőltetik, mert ez ad nekik valamennyi védelmet. elutasítani egyszerű, kirakni nehezebb. Tehát ezzel tudják szívatni Orbánt. Nyugodj meg, ez így fog történni. Egyébként szükség lesz a határra menni :) Nagyon úgy fest.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.08. 12:40:58

@Anti Liberal: Ja, és el kéne lassan dönteni, hogy az a gond, hogy mindenféle ellenőrzés nélkül kóricálnak, vagy az, ha beregisztrálják őket. A kettő együtt nem megy.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.08. 12:41:53

@Anti Liberal: akkor rettegjél, ha neked úgy jobb. Legalább kellemes meglepetésben lesz részed később.

Csillagszemű Juhász 2015.09.08. 12:46:19

Szóval beregisztrálunk 1 millió arabot, aztan nem mennek sehova mert az EU nem engedi. Értem. Vagyis nem.

chepunk 2015.09.08. 12:46:33

@Kono:

Bocs, hogy a neked címzett részhez írtam a világvége várást, valójában sokaknak szólt akik már-már világvégét látnak, pedig nagyon szó sincs erről, enyhén túltolják, vagy fizetett rettegők :-)...

Nos az iráni egyetemistának mi köze ehhez? Hát arról beszélni, hogy a londoni ismerősöd véleménye szerint mi a bevándorló részéről elvárható magatratásról, amikor még minig ott tartunk, hogy senkit sem fogadunk be? Nem is tudjuk, hogy viselkednének. Ami látszik, hogy azoknak nem lett igaza akik hódítással, városok felgyújtásával, nők ezreinek megerőszakolásával, randalírozással stb. riogattak. Valójában figyelemre méltó nyugalommal csöveztek egy hétig a Keletinél meg a II János Pál téren, holott többször átverték őket, mindent megtettek a hatóságok, önkormányzat, hogy kutyául érezzék magukat, próbálták minden erejükkel a vadállatot előpiszkálni a menekültekből, hogy lehessen mutogatni ím ezzel riogattunk, igazunk volt, de a kormány a párt megment, bla bla bla, de semmi! Ehelyett a drága jó magyar fiatalok verik szét a várost, BKK-t, Planetáriumot, rendőrautót... Őket hova toloncoljuk ki? Szíria jó lesz csereprogramban :-)?

chepunk 2015.09.08. 12:48:26

@Exploiter:

Igen ők talán még emlékeznek rá amire a drága jó magyar emberek a legendásan rövid emlékezőtehetségük miatt nem, hogy a Magyarországnak a saját épp aktuális kormányánál nagyobb ellenség nem kell...

chepunk 2015.09.08. 12:52:02

@shakespeare:

Köszönöm a tömör tényekkel teli választ! Öröm olvasni!
A legszebb tényeid:
-én utálok
-te hazaárulózol
-te ellenzékizel (ezt meg honnan szedted?)
-bolond vagyok
-te írsz nekem igazolást az előzőről
Szép! Te sem vagy magyar ugye ;-)?

Anti Liberal 2015.09.08. 12:55:50

@Csillagszemű Juhász: Elmondom újra, csak neked :) Regisztrál, aztán elmegy, mert kap papírt arról hogy regisztrált, azzal a papírossal a migger elvágtázik némethonba, ott bejelenti hogy ott akar élni, amit itt is kijelent a regisztrációnál. A németek bekérik a papírjait ( foto, ujjlenyomat, és ami még esetleg van ) a magyar bevándorlási hivataltól: ( Refugee Claim ) aztán a németek majd elbírálják, egy vagy esetleg két meghallgatás és az iratainak átvizsgálása után. Jön a döntés, ha maradhat akkor bekerül a német rendszerbe, iskola, munkavállalási engedély etc etc. Ha nem maradhat akkor kiutasítják az országból oda ahonnan érkezett. Ez nem csak Európai rendszer, ez így megy a világon mindenhol. Érted már? :)

Csillagszemű Juhász 2015.09.08. 13:03:39

@Anti Liberal: Ezt értem, ennyi eszem van. Azonban azt lássuk már be, hogy ez eddig egy történelmi eseménynek látszik. Szóval ez a szabály nem lesz életképes ha milliók állnak sorban Európa kapujában. NEm fog nálunk dekkolni 1 millió arab úgy, hogy az angoloknál meg 20ezer.

Anti Liberal 2015.09.08. 13:15:53

@Csillagszemű Juhász: Ebben neked igazad van, de én nem mentem el az apokalipszisig ebben a kérdésben, én annyit állítottam hogy németek meg az osztrákok azért szorgalmazzák annyira a regisztrációt mert ez lesz az egyetlen jogi fegyver a kezükben a Magyarországról odament migránsokkal szemben. Miközben, a Németországból Svédország felé tartó menekülteket a Dán hatóságok föltartóztatták mert nem voltak regisztrálva. Németországban sem regisztrálták őket :) Ejnye bejnye Angéla..Nem tartjuk be a szabályt mi? Sunyi kommunista kurva.

Anti Liberal 2015.09.08. 13:18:37

A helyzet az hogy baszott nagy cirkusz lesz a határ előtt. Ha csak a Szerbek el nem kezdenek ébredni, és rájönni arra hogy hiába engedik ránk a migránsokat, a liberális sajtó zsarolásának nem lehet engedni, ergo le lesz zárva a Magyar határ, Szerbiában föltornyosulnak majd, de aztán a Szerb kormány is lezárja a határait, mert azért azt mégsem lehet hogy 100 ezer szám grasszáljanak itt idegenek. Lassu folyamat, hangos folyamat de ez fog bekövetkezni.

Csillagszemű Juhász 2015.09.08. 13:22:30

@Anti Liberal: Pedig ha nem történik valami, baj lesz. Most nem a mecsetekre meg a sharia törvényekre gondolok, hanem ennyi ember egyszerűen nem tud bejönni ide. A szíreket viszont lövik keményen. Libanonban másfél millió menekült van, a törököknél ki tudja mennyi. A gazdag arab országok nem engedik be őket, Izrael se szívesen lát arab menekülteket. Csak Európa marad. Szerintem egy megoldás lehet: rendet tenni arrafelé. Csak azt könnyű itt kijelenteni, a hogyant sajnos nem tudom.

pantlikaskiralylany 2015.09.08. 13:23:43

Ma nálam ez két bejegyzés verte ki a biztosítékot (eddig):www.delmagyar.hu/szeged_hirek/pattanasig_feszult_idegek_nincs_busz_roszken_kitores_kozeleben_a_menekultek/2444454/

12:37 - Tudósítónk azt látta, hogy megjelent egy kamion tele szalámis szendvicsekkel, amelyre a segélyszervezetek egyből lecsaptak, hogy ez nem osztható ki, ugyanis nem az iszlám vallásnak megfelelően lettek levágva az állatok, és a vallás eleve tiltja ezek elfogyasztását. Közben egy német kisbusznál, ahol az Antifasiszta Egyesülés nevet viselő zászló van kitűzve, tárcsán sütik a húsokat, lepényeket. (bár én sem értem miért szalámis szendvicseket visznek, de ha tényleg olyan éhes, akármi jó)
12.05 - Úgy tudjuk, az egyik német segélyszervezet kólát osztott a menekülteknek hétfő este. Egy rendőr szeretett volna kérni egy üveggel, de amikor a magyar vöröskeresztes dolgozó kért volna neki egyet, a németek azt mondták, nincs.

Anti Liberal 2015.09.08. 13:33:24

@Csillagszemű Juhász: Ha nem haragszol én tudom. A január ota Magyarországra érkezett menekültek száma 150.00 fő . Ebből 143 ezer férfi 17 és 50 év közt. Ez csak a Magyarországra érkezettek száma.. Nos ha Európa minden részéről a harcképes férfi lakosságot visszatereljük Szír határra, ott fölfegyverezzük őket, akkor az Iszlám Államnak nincs hátra 3 hete sem. Ez megoldás.

shakespeare 2015.09.08. 13:36:25

@chepunk: valószínű a te szemedben román vagyok, kb 2 idegen jól nyelvet beszélek, 3-ikat jól megértek, ez a magyarral együtt azt jelenti, hogy 4 nyelven olvasok európai sajtót és látom az emberek véleményét.
a helyzet az, hogy Orbán Eu-n belül is minimum 2/3 ot szerezne, csak a tőkések érdekeit szolgáló, irányított nyugati sajtó ekézi.

a románok OV-t és mindent ami magyar öntudat úgy utálják mint a szart, de most egy emberként adnak neki igazat (segít neked a google translate)
www.digi24.ro/Stiri/Digi24/Extern/EXODUL/EXODUL+Cele+mai+dure+declaratii+ale+lui+Viktor+Orban

és ez így van angoloknál és németeknél is.

Anti Liberal 2015.09.08. 13:39:10

@pantlikaskiralylany: Allah megbocsátja ha éhes, ha meg nem akkor nem jó az isten. :) A z izraeliták sem törődtek a kosherséggel amikor éheztek.

Anti Liberal 2015.09.08. 13:41:07

@shakespeare: Alátámasztom amit írsz. Hazudnak. Itt a bizonyíték. Érdemes az osztrák politikus / képviselőt meghallgatni a második videóban.

www.youtube.com/watch?v=pCW2hxux3Ro

www.youtube.com/watch?v=E5eP2BDfL-s

www.youtube.com/watch?v=fX73ggsMNEI

pantlikaskiralylany 2015.09.08. 13:47:46

@Anti Liberal: én is így gondolom,:-) azért verte ki nálam a biztosítékot... Gondolkozom olyan kezdeményezésen, hogy a rendőröknek viszünk ellátmányt, mert rájuk senki nem gondol....

bkkzol 2015.09.08. 14:46:40

@chepunk: igen valószínű, hogy ide telepedett tótokkal, oroszokkal, svábokkal... keveredett az ország, de az egy tudatos és szabályozott betelepítés volt pl. tatárjárás vagy járványok után. a magyar nemesnek érdeke volt, hogy legyen munkaerő a birtokán. tehát nem véletlenszerűen indult meg egy horda mondjuk szászországból. a te álltlad irt külföldi bevándorlók inkább az említett tatárokra hasonlítanak.
igen, fekete afrika ellen komolyabb határokat, rendfentartó rendszert kell kiépíteni. a demokrácia őshazájában is velük vannak tele a börtönök ... tudom most jön a szerecsen mosdatás...:-))

bkkzol 2015.09.08. 14:58:18

@Anti Liberal: támogatom! Jó ötlet. Megnézném az arcokat, különösen az "új szírekét". Holnap már Damaszkuszt védhetné az afán fiú! :-))

Exploiter 2015.09.08. 15:30:00

@chepunk:

Ezúttal nem ez a helyzet. A kommentek alapján azt várják, hogy a saját országuk segít védeni az eu-s határokat és beáll orbán mellé.

Anti Liberal 2015.09.08. 15:40:09

@bkkzol: ugye hogy jó ötlet. Kis szervezés, fegyverek és akarat kérdése az egész.

csak egy néző 2015.09.08. 15:40:35

Le a kalappal a magyar rendőrök előtt. Tisztelet nekik.
Mondjuk ez nem mondható el a főnökükről.

index.hu/video/2015/09/08/roszke_menekultek_menekultvalsag/

Anti Liberal 2015.09.08. 15:42:25

Tipikus Román mentalitás. Azt mondja a román miniszterelnök, ha beveszik őket Schengenbe akkor befogadnak menekülteket :) Nézd már hogy kinyílt a csipája.

Hermesz Konrad 2015.09.08. 16:12:56

@Proud Mary: a "nácik"-ra milyen gondolatmenet során jutottál el?

Hermesz Konrad 2015.09.08. 16:18:40

@Anti Liberal: hahó ember, a gyenge gazdaság, a magas ÁFA és a gyenge forintnak nem sok köze van az extraprofithoz. Az ország állampolgárait sújtja, mint amilyen Te is vagy gondolom. De ha te szeretsz emiatt szívni, akkor te vagy a köcsög.

Anti Liberal 2015.09.08. 16:29:01

@Fedor: Nekem nincs mitől rettegnem Fedor. Az a kormány van amit én választottam és azt teszik ami nekem jó. :) szerintem a Bér és hivatásos rettegők a Te oldaladon vannak. Az hogy nem akarok fekákat és arabokat látni az utcáinkon talán csak nem baj??? Ha Te annyira szeretsz velük lenni, költözz. Vár rád Afrika, az USA, vagy a Közel Kelet bármelyik országa. Játssz ott liberálisat.

Anti Liberal 2015.09.08. 16:30:57

@Hermesz Konrad: Én nem szívok. Rengeteg adót fizetek, de sokat is keresek. És még mielőtt megemlítenéd hogy fizessek többet mert a progresszív adózás híve vagy, arra csak annyit mondhatok hogy miért fizetnék én többet? Alapíts Te cégeket és legyél sikeres. Ne elégedj meg azzal amid van. Nem nekem kell több adót fizetnem, nektek kell jobban teljesíteni :)

Proud Mary 2015.09.08. 16:42:26

@csak egy néző: 2015.09.08. 14:50:27

hallod, mondtam már, h szépen beszéljél náci, vagy találkozzunk személyesen, ne a monitor mögött keménykedj

csak egy néző 2015.09.08. 16:50:51

@Proud Mary:
Fárasztó vagy, kemény gyerek. Miért nem a kerítésnél keménykedsz? Ja, hogy ott levernének, mint vak a poharat

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.08. 18:58:24

@Anti Liberal: Én is azt mondom, hogy nincs mitől rettegned, de te mégis rettegsz a menekültektől :-) Én kijárok közéjük, sőt, Kőbánáyn élek, totál multikultiban, szóval van számodra egy rossz hírem: az arabok és a feketék már rég a városképhez tartoznak. Vagy te soha nem eszel gyros-t? :-)

Ha meg olyan kormányt akartál, amely miatt már szinte az egész EU-ban utálnak minket, és amelyik folyamatos ellenségképzésre meg az állampolgárai jogainak szűkítésére alapítja a politikáját, akkor hülye egy ízlésed van.

bkkzol 2015.09.09. 08:33:19

Segitsen mar valaki! A Genfi Egyezmeny az csak Europara vonatkozik? Hallom, hogy az USA is befogad 1500 bevandorlot (lehet, hogy azok is csak Guantanamoig jutnak). Kanada, Ausztralia, Uj-zeland, Oroszorszag, Kina??? Kik vannak benne?

Krumpli Bogart 2015.10.07. 08:56:23

A menekült azért jobb, mint a bevándorló, mert annak jog státuszát bármikor meg lehet vonni arra hivatkozással, hogy otthon már biztonságos.
Németországban fizet a nyugdíjkasszába a menekült, majd mire elérné a jogosultsági időt, ki lesz utasítva és újabb menekülttel lesz pótolva.
Így lehet elérni, hogy legyen befizetés a nyugdíjalapba, de onnan kifizetési jogosultság csak németnek keletkezzen. A zaccot ki tudják válogatni, az értékes munkaerőt pedig megtartják.
Helybe megy a rabszolga.
süti beállítások módosítása