Meglepő módon a mostani bejegyzés-cikk-írás- nevezd és gondold annak, aminek akarod nem az aktuálpolitikáról, gazdasági döntésről vagy valamilyen világmegváltoztató gondolatról fog szólni. Kérlek, ha ilyen magasztos elvárásaid vannak, akkor ne is olvasd tovább a cikket. Ahogyan fejlődik a blog és egyre többen vagytok, úgy szeretném megmutatni a saját mozgatórugóim is. Mit és miért gondolok a világról. Nem akarok egy hiperüber motiváló beszédet tartani a hitről és az okról, amiért nem hiszek istenben. Viszont elfogom neked magyarázni azt a gondolatcsírát, ami egyszer megfogalmazódott bennem, és ami azóta lényem meghatározó részévé fajult. Előző bejegyzésem végén megkaptam egyik kommentelőtől, hogy baromi jó cikkeket írok, de mindig azt mondom, hogy "mi miért nem..". Helyette arról kéne írnom, hogy "mi miért igen...".  Igaza volt, magamba néztem. Nem ígérem, hogy sosem fogok a régi gyökerekig visszamenni, de megpróbálok olyan kézzelfogható gondolatokat is közölni, amik segítséget jelenthetnek a nehéz percekben! Szóval a hit és isten kérdése...

Tisztelem benned, amiben hiszel

Baromi nehéz beszélni a vallásról, hiszen annyiféle isten és életszemlélet létezik a világban. Mindegyiknek igaza van és egyiknek sincsen igaza. Mondhatni politikai öngyilkosság belemenni ebbe a témakörbe és biztos vagyok benne, hogy a mondandóm végére sokan megfogtok botránkozni, hiszen a világképeteket dobom éppen önszántamon kívül a kukába. 

A vallási vitát nagyon gyorsan lezárva szeretném leszögezni, hogy most nem a spirituális világba akarlak elkalauzolni és mindenáron bebizonyítani olyat, amit az emberiségnek évezredek alatt sem sikerült. Mivel mindig nagyon szókimondó vagyaok, ezért most is vállalom a véleményem és érzésem:

Nem hiszek egy/több isteni lényben, akik eredendően mindenért felelősek és eredendően jók. Ennek az oka? Számomra felfoghatatlan, hogy egy mindenható lény, egy teremtő mit akar megtanítani egy 3 éves éhhalálba erőszakolt kisgyereknek, aki meghal szenvedések közepette mielőtt bármit felfogna. Viszont hiszek az emberiség eredendő jóságában. Most hozhatnék baromi hangzatos Hollywood-i történeteket, de helyette egy velünk megesett dolgot említenék, amikor a belügyminisztertől kaptuk 2013-ban az sms-t a másik kocsijába való átülésről! Amikor igazán baj volt, akkor az emberek ezrei nyereségvágy és haszonszerzés nélkül önkéntesen kezdtek el a saját lehetőségeiken belül mocorogni és segítő kezet nyújtani a bajba jutottakon. Számomra az emberi jóság létezik és kézzel fogható. 

De igazad van, ha hiszel abban amiben!

És akkor miben hiszek?

Lassan harminc leszek és beadtam a derekam. Túl büszke és önfejű voltam életem elsp (legalább) 20-24 évében, hogy beismerjem szükségességét a hitnek. Képtelen voltam beismerni, hogy nekem is szükségem van rá. Én voltam az a srác, aki szerette a focit és mégsem kért senkitől autógrammot, hiszen a nem éreztem szükségességét, nem gondoltam, hogy a Beckham aláírásától jobban csavarom majd a lasztit vagy motiváltabb leszek. 

Az elmúlt években mégis fordult a kocka és beláttam, hogy egész életemben hittem valamiben. Sokan ezt a valamit sorsnak nevezik. Megengedhetem magamnak a luxust, hogy én is ennek nevezzem? Azért vannak kételyeim, hiszen a sorsról a legtöbben azt gondolják, hogy egy előre megírt random szerű és befolyásolhatatlan tény, amit nem megalkotnunk, hanem megértenünk kell. Számomra a "sors" igazából a saját életembe befektetett erő, munka, pozitívum és kitartás manifesztálódása és elkerülhetetlen következménye. Valójában az ok-okozat törvényéről beszélek. 

A legkönnyebb az lenne, ha elengedném magam és várnáma  csodát. Ebben az esetben semmit nem veszthetek, hiszen ha eljön a csoda, akkor isten létezik (önigazolok), de ha nem jön el, akkor így rendeltetett (sorsszerűség)- tehát megint önigazoltam. Helyette állítom, hogy magunk határozzuk meg az életünket. Vagyis az életünk meghatározható részét. Ha jobban belegondolsz, akkor az élet két részből áll: Van, amit tudsz befolyásolni és van amit nem (pl.: környezet, hova születtél, világgazdaság, politika...stb.). A te feladatod, hogy a lehető legtöbbet hozd ki abból, amit tudsz befolyásolni (pl.: vállalkozás, munka, tanulás, szórakozás, szerelem, család...stb.). 

Hadd meséljek el egy példát az életemből. Itt van ez a blog. Bármilyen meglepő az első cikkeimet 20-nál többen nem olvasták. Nyílván nem volt sikerélményem és megfordult a fejemben, hogy abba kéne hagynom (magas labda, ne üsd le!). Nyílván nem a publicitás miatt kezdtem bele, de mégis jól esett volna a pozitív/negatív visszajelzés. Emlékszem, amikor az első kommentemet a 10-20.ik cikk között megkaptam! Madarat lehetett velem fogatni, pedig csak annyit írtak le, hogy mekkora seggfej vagyok! 

Ebben a helyzetben mondhattam volna, hogy valószínűleg azért ilyen az eredmény, mert nincsen több időm a munka mellett jobban felkészülni vagy a nyelvtantanárom miatt rossz a helyesírásom. Azt is gondolhattam volna, hogy ebben az országban nem lehet őszintén beszélni, mert mindenki hülye. Utólag bevallom ez lett volna a legátlagosabb és legkényelmesebb megoldás. Abbahagyom az egészet, mert szar minden. Valószínűleg ezt hozta a sors és isten másra teremtett (ez még nem biztos).

Hiszek magamban!

Ehelyett hittem, hiszek a gondolat teremtő erejében. Minden, amit az ember a történelem során megteremtett az egy gondolatként kezdődött valaki fejében. Nem az a fajta vagyok, aki könnyen feladja. Addig megyek, amíg meg nem találom az utat a célomhoz. Nem érdekel hányszor kerülök padlóra (márpedig már név szerint ismerem az összes atkák a földön...), mindig felállok és folytatom. Elcsépelt mondat, de tényleg így van: "az átlagos és a bajnok között az  a különbség, hogy a bajnok mindig egyel többször áll fel a földről..."

Tehát folytattam tovább az írást. Természetesen magamba néztem, aztán elkezdtem az általam befolyásolható körülményeket megváltoztatni (pl.: a blogot átköltöztettem az index égisze alá) és fejlődni. Ha a számokkal mutatkozunk be, akkor én vagyok a 2.303.694, azaz ennyi lapletöltés eset meg a bloggal az elmúlt két évben! Szépen sorjában jöttek a sikerek, ahogyan én is fejlődtem. Meghívtak sajtóeseményekre, volt a blog a hónap gazdasági blogja, számtalan nagyszerű emberrel ismerkedtem meg, több embernek tudtam a blogon keresztül segíteni a hitelében vagy pénzügyeiben. Ma ott tartunk, hogy elkezdtek a felkérések is csorgadozni kiállításokra, előadásokra, ahol nekem kéne a nézőpontomat közzétenni a public előtt face to face. 

Számtalan kudarchelyzet ért mind a munkámban, mind a magánéletben, mind a sportban, mind a blogírásban. Néhány perc-óra erejéig én is mindig találtam egy jó kifogást, egy hibáztatni való sorszerűséget. De szerencsémre egy idő után mindig meggyőztem magamat, hogy őszintének kell magammal lenni:

Ha jó dolog történik, akkor természetesen én tehetek róla. Ha pedig valami rosszul sül el, akkor isten/sors szólt közbe? Hogy is van ez?

Szerintem egyébként nem létezik tuti recept az életre. Mindenkinek más jön be, mindenki máshogyan tudja feldolgozni az eseményeket. Én abban hiszek, hogy mindenért én vagyok a saját életemben a felelős, és nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy áthárítsam másra a döntéseket és a felelősséget is. Ha pedig a felelősség mindenféleképpen az enyém a saját életemben, akkor én akarom saját kútfőből elcseszni, és nem valaki másnak az életét élni, hibáit elkövetni.

A cím az volt, hogy ezért nem hiszek istenben... Gyorsba megpolgárpukkasztalak még, csak hogy rosszba legyünk! Nem hiszem, hogy van egy univerzális bábjátékos, aki baromi jól szórakozik az én nyomoromon/sikeremen. De meggyőzhető vagyok! Ha pedig nagyon bele akarok menni, akkor azt kell mondanom, hogy mégis hiszek istenben. Isten számomra egy gyűjtőfogalom. "Isten" ott van minden emberben (hívjuk léleknek), isten nem más, mint az emberi jóság és remény. A hit, hogy a remény sosem vész el.

Pár hete láttam egy filmet, amiben nagyon érdekesen ábrázolták a Télapó szerepét! A Télapó eszerint nem játékokat ad visz a gyerekeknek és nem az ajándékozásról szól a történet. Télapó egész évben látogatja az emberiséget és összegyűjti a bennünk rejlő jót és reményt. Amikor pedig eljön az ünnep, akkor ezt a sok jót és reményt, amit magába szippantott szórja szét az emberiség között. Az emberiség legnagyobb lehetősége és éltető ereje a remény és a hit.