Sok okos politikus szerint működik a rendszerszintű egyenlőség lehetősége. A tökéletes rendszerben mindenkinek ugyanannyit kell adóznia, ugyanannyit kell közteherviselni és ugyanolyan szociális hálót kapnak cserébe. Tehát mindenki egyenlő a törvény szerint. Az egészségügyben, sőt még az alapvető állami ellátásokban sem számít a befizetések nagysága. Megnéztük és találd ki mi történt:
Felsorakoztattunk egy csoportba alkalmazottakat és vállalkozókat. Voltak közöttük sikeresek és kevésbé sikeresek. Ebbe a mesterségesen létrehozott közösségbe belecsempésztünk néhány munkanélkülit is, illetve feketén dolgozó kisiparost is. Kitöltettünk velük sok tesztet, amiben kinyilváníthatták a szerintük legigazságosabb adózási és szociális rendszer tulajdonságait. A közös pont minden esetben az emberi egyenlőségeken alapult. Senki nem mondta, hogy igazságos a hozzáadott érték alapján megkülönböztetni az embereket és rendelkezésre bocsájtani a különböző állami szociális lehetőségeket.
A feladat szerint a következő három héten a megtermelt jövedelmeket a jövedelem mértékével arányosan elvettük különböző valós adózási jogcímen. Aki feketén dolgozott vagy munkanélküli volt, attól nem vettünk el semmit. Viszont a többiektől a bevallott jövedelem arányában mindent, amire lehetőségünk volt és amire a közösség felhatalmazott minket az előre megbeszéltek alapján!
(Megbeszéltek: megegyeztünk, hogy a közösségnek milyen alapvető dolgokra van szüksége. Ilyen volt az alapvető élelmiszerellátás, az egészségügy, a szórakoztatás, a lakhatás és egyéb rezsi kiadások. Ezeknek a kiadásoknak a költségeit kiszámoltuk heti szintre lebontva, majd %-os arányban próbáltuk beszedni. Kikötés volt, hogy mindenki ugyanolyan mértékben használhat mindent függetlenül a befizetése nagyságától, hiszen úgy igazságos, ha nem különböztetjük meg a gazdagot és a szegényt.)
1. hét
Az első héten még mindenki nagyon jól érezte magát. A vállalkozók kidolgozták a belüket napi 12 órában, míg az alkalmazottak minden nap reggeltől délután 5-ig állták a frontot és a hajtást. A munkanélküliek feladata volt napi 4 órában a kertet ápolni és munkát találni. A feketén dolgozókról semmit nem tudtunk, csak annyit hogy reggel eltűnnek, este megérkeznek. Aztán elérkezett az első adózás időpontja. Itt mindenki bevallotta a maga jövedelmét, ami alapján levontuk a %-os arányban egyenlő részben kiszámított költségeket. Minden héten, mint Állam kötelezően beszedtünk a polgárainktól 100.000 forintot. Nem érdekelt igazából minket az, hogy ki mennyit fizet, kizárólag az, hogy a költségvetés ne boruljon. Így amennyiben valakitől nem tudtuk beszedni (munkanélküli és fekete munkás), úgy kénytelenek voltunk a többiek között elosztani a kiadásokat):
Leegyszerűsített számokkal, hogy értelmezhetőbb legyen és ne vesszünk el a számok tengerében:
Vállalkozók megkerestek 200.000,- forintot, az alkalmazottak 150.000,- forintot.
A munkanélküliek kaptak 100.000,- forintot, míg a feketén dolgozók 150.000,- forintot kerestek meg (de erről senki nem tudhat. Viszont a kísérlet miatt jófejek voltak és bevallották).
Ezekből a jövedelmekből a vállalkozóktól és az alkalmazottaktól arányosan 50-50 ezer forintot szedtünk be. A munkanélküliekbe nem rúgtunk bele, míg a feketén dolgozóktól hivatalosan nem volt mit elvenni.
A zsebben maradt a vállalkozóknak az első héten 150.000,-, alkalmazottaknak 100.000,- munkanélkülieknek 100.000,- és a feketén dolgozóknak 150.000,-.
2. hét
Mint Állam be kellett látnunk, hogy elszámoltuk magunkat és a költségeink növekedtek. Sajnos nem számoltunk az állami apparátuson és kötelezettségeken felül a szociális hálóval és az azzal járó fontos feladatokkal (munkanélküli segély). A második héten megjelent a szakszervezet, akik segélyt követeltek a feketén dolgozók csoportjának, hiszen papíron nekik továbbra sincsen jövedelme. Meg lett szavazva az egyenlőség keretében ennek a csoportnak is a 50.000 forintos állami segély. Ezen már tényleg felháborodtak az alkalmazottak és a vállalkozók, hiszen nem elég, hogy a fele bagázs nem fizet adót, ellenben ugyanannyira fogyaszt és használja a rendszert, de még az ő eltartásuk miatt mi (az Állam) adót emelünk. Az új díjtételek: 150.000 forintot követelünk a csoporttól. Megint csak a két termelő részlegtől várhatjuk a bevételt. Ekkor megjelenik az alkalmazottak szakszervezete, akik szerint nem lehet tőlük több adót elvenni, mivel így is a létminimumon visznek haza. Maradnak a vállalkozók, akik többet keresnek (gazdagabbak). Így tőlük kell többet elvenni.
Amint a grafikonból kiolvasható, a még első héten becsületesen adózó vállalkozók elkezdtek gondolkodni és jövedelmet eltitkolni. Úgy érezték, hogy igazságtalan a rendszer, mivel 2-3x többet tesznek bele, mégis mindenki egyenlően részesül a támogatásokból, amiknek az árát rajtuk akarják beszedni. 2. hétre beindult a fiktív számlázások és keresztszerződések korszaka a fennmaradásért.
Gyakorlatilag mindenki ugyanannyi jövedelmet ért el, mégis papíron módosultak az arányok! A vállalkozók a nyereségük elferdítésével eltudtak menekíteni 25 ezer forintot, de mivel megpróbáltak a lehető legtisztességesebben eljárni, ezért még így is 25 ezer forinttal többet adóztak, mint előző héten. A legálisan elkölthető jövedelmük viszont 25 ezer forintra csökkent. A többi csoportnak a bevétel és kiadás oldala megmaradt ugyanannyi, hiszen a többiektől nem lehetett már több adót beszedni, így nem volt szükség a változtatásra. Viszont a feketén dolgozók megkapták az 50.000 forintos állami segélyt, amivel tovább nőtt a jövedelmük. Mivel a vállalkozók jövedelmet titkoltak el, ezért az Államnak (nekünk) bevételkiesésünk keletkezett (50.000,-), amit csak hitellel tudtunk rendezni. Mivel nem akartunk az IMF-hez fordulni, ezért kénytelenek voltunk a csoportunk tagjaitól hitelt felvenni 10%-os kamatra!
3. hét
Az utolsó héten bejelentettük, hogy a bevételkiesést további adóemeléssel kívánjuk kompenzálni. Ráadásul megkaptuk a piactól a szükséges 50 ezer forintos kölcsönt 10%-os kamatra, aminek kifizetése a negyedik héten lesz esedékes. A kimutatásaink szerint az 50.000,- forintos kibocsájtott állampapírunkat a legtöbb szabadjövedelemmel rendelkező réteg vásárolta fel, a feketén dolgozók (gyakorlatilag az Állam által fizetett 50.000,- forintos segélyünkből nyújtottak segítséget a kamatért cserébe). Kénytelenek voltunk további adókat emelni, hiszen a következő heti hiányunk már nem 50 ezer, hanem 55.000 lett. Ráadásul emelkedtek a különféle szolgáltatások költségei is, ezért ezen a héten már nem 150.000, hanem 230.000 adót várunk a csoportunktól.
A vállalkozóknál elszakadt a cérna és szinte mindent elkezdtek letagadni. Ennek eredményeképpen hiába emeltünk adót, miközben az adózandó jövedelem (nyereség) ennek a csoportnak drasztikusan lecsökkent (25.000,-), így újfent ugyanannyit tudtunk beszedni tőlük, mint első héten (50.000,-). Az alkalmazottaknak megint nem volt mozgásterük, szintúgy a munkanélkülieknek sem. Viszont az állami hiányunk méginkább növekedett 120.000,-el. Mint Állam, kénytelenek voltunk megint Állampapírokat kibocsájtani 120.000,- forint értékben immár 8%-os kamatra. Nem meglepő módon a feketén dolgozók vásároltak az állami segélyekből illetve beszálltak a vállalkozók a leszámlázott és ezáltal elmenekített jövedelmükkel.
És megszületett a legfontosabb tanulságunk:
Ha az állami újraelosztó rendszer túl igazságos akar lenni mind elosztásban, mind forrás szerzésben, akkor csak azt éri el, hogy az Állam saját magát a piacnak kifizetett támogatásokból tudja fenntartani. Magyarul beszedi a pénzt, amit odaad másnak, aki kamatért cserébe visszaadja felhasználásra. Így tudja tökéletesen eladósítani magát a legigazságosabb állami berendezkedés.
Hadd osszak meg néhány gondolatot veletek:
-a rendszer kikényszeríti a csalást
- Nem lehet a szegényeket sikeressé tenni azzal, hogy a gazdagabbakat kifosztod
- A kormány nem tud adni senkinek semmit, amíg azt valaki mástól el nem veszi
- Mikor a nép fele úgy gondolja, hogy nekik nem kell dolgozni mert a
másik fele úgyis eltartja, és erre a fizető oldal rájön, onnantól kezdve már senki nem akar többet fizetni a szükségesnél, hiszen a kormány a fizetésük felét úgyis azokra költi, aki semmit nem csinál. Ez a mélyválság kezdete.
- Az elején mindenki igazságos akar lenni. A közepén már senkit nem érdekel az igazság. A végén pedig a csoport kiválasztja a gyűlölete tárgyát (esetünkben a vállalkozók). A vállalkozókat nem azért utálták, mert pénzt tettek el, hanem azért, mert megtehették és mert tudtak változtatni. Az alkalmazottaknak esélyük sem volt, szintúgy a munkanélkülieknek. A fekete jövedelműekkel pedig senki nem foglalkozott.
Ki tudod kezdeni a gazdaság valódi természetét ábrázoló kézzel rajzolt elméletemet?
Elárulom, hogy a hatalmas egyenlőségek korában az embereket nem ösztönzik a többre és jobbra. Nem azt akarják, hogy szegényekből gazdagabbak váljanak, hanem azt, hogy a gazdagabbakból szegényebbek. Hogy ez mit jelent? Talán már te is tapasztalod...
Mivel senkit nem ösztönöznek a jobb teljesítményre, ezért a jobbak kevésbé jobbak lesznek, majd átlagosak, aztán már semmit sem csinálnak, ami több és jobb lenne. Aki pedig eddig sem csinált semmit, az ezután még annyit sem fog. Eredményként pedig megkapjuk a világot, amiben senki nem törekszik a pluszra, a jobbra.
u.i.: szerinted a kísérlet, amit bemutattam megtörtént vagy sem? Reális vagy sem?
