Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Ha lopsz, akkor egyértelműen nagyot kell lopnod! Máskülönben...

2015. május 01. - Szarvas Norbert

images_13.jpeg...úgy fogsz járni, mint a videóban látható férfi, akit a rend éber őrei azonnal lefüleltek. Csak összehasonlításképpen, Tarsoly Csaba 300 milliárdot tulajdonított el, és hetekig egy rendőr nem ment a közelébe! A Buda-Cash vezetői 70 milliárdot csaltak el (mostani számítások szerint) és szintén zenészként hetekig egy rendőr nem ment a közelükbe! A férfi 300, azaz 300 forintot akart elcsalni, a rend éber őrei azonnal intézkedtek! A bűnözéshez való kötődése az országnak úgy szar, ahogy van! Addig rohad az egész jogrendszer, amíg be nem látjuk és teszünk ez ellen. Ebben a jogi fertőben a felelős politikusaink és törvényhozóink elhitették velünk, hogy nemzetgazdasági érdek a 300 forintos csalót azonnal lefülelni, míg a milliárdokkal játszót bűnözőnek vannak jogai, amiket tiszteletben kell tartani! 3 milliárd átlag 300 forintos jegyáras BŰNÖZŐT kellene elkapnia a yardnak ahhoz, hogy olyan mértékű gazdasági lopást tárjon fel, mint amit tehettek volna Tarsoly esetében! Valljuk be egymás között, hogy a nőket molesztáló, esetleg gyilkos bűnözőnek, a tízezrek életét megnyomorító tolvajnak (lásd: Tarsoly és a többiek) több állampolgári joga és tisztessége van, mint ennek az átlagos szemüveges fószernak, aki 300 forinton szarakodott... Akkor meg miről beszélünk?

Hogy ez miért releváns az IFL gazdaság szempontjából? Mert gazdasági csalás és politikai kérdés...

 

Video

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr47420712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megfigyelt 2015.05.02. 11:57:08

A közbeszerzési törvénybe sikeresen beépítették a SZABADRABLÁS lehetőségét,titkosíthatók az árak.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.05.02. 13:11:08

hidd el nekem, ha te nagyot lopsz a boltból, akkor téged is sittre vágnak. ellenben, ha egy fideszes politikus 300 forintot lop el az adófizetők pénzéből, akkor nem.

a korrupt embereket nem az védi meg, hogy nagyot lopnak, te hülye, hanem az, hogy kevésbé nyilvánvaló módon teszik, illetve a korrupt kapcsolataik.

Alick 2015.05.02. 19:28:44

A jogállam azt jelenti, hogy törvényt hozhatunk a zabrálásaink legalizációjáról...

midnight coder 2015.05.02. 19:40:05

Kedves posztoló! Hol tetszett lakni az elmúlt 25 évben ? Mert hogy ez azért annyira nem új dolog.

midnight coder 2015.05.02. 19:42:51

@Brendel Mátyás: Nem a boltból lehet olyan összeget ellopni, ami már a törvények fölé emel. És aki ezt meg tudja oldani, az már be is tudja védeni magát a lopott pénz egy részéből.

manager2008 2015.05.02. 20:17:07

A 300 forintos lopás az egyszerű agyú hatóágnak is megérthető. A Tarsoly mester által elkövetett tettek olyan bonyolultak szándékosan (természetesen neki is pofi jogászok rakták össze a rendszert), hogy 30000 oldalas perirat fog keletkezni é a bíró sosem fogja megérteni mi történt, mert nem ért hozzá. Nem nehéz ez, aki ilyen tudásra vágyik egy összegben 500000 Ft ért elmondok neki mindent és akkor lophat ő is 300 milliárdot és kutya baja sem lesz :) De lehet hogy vicceltem? Ki tudja ebbe a tolongásban. Szóval Tarsolyra nem fognak rábizonyítani semmit, ő nem tudott semmiről, mindent a beosztottak csináltak akiket félévente ki is rúgott (tényleg). De lehet hogy csalódni fogok :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.05.02. 20:48:40

@midnight coder: nem emlékszem, hogy a Whiskys megúszta volna. hülye vagy.

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2015.05.02. 20:50:50

Gratulálok az újabb ballibdemó gyönygszemhez! Csak így tovább a lenini úton! :) Csúsztassatok, mossatok össze, a lényeg: mindenbe belekeverni a politikát, mert az a "kurva" erkölcs számotokra csak egy kívülálló kettős mércéhez alkalmas fegyver. Undorítóak vagytok! Pfüjjj...

dunántúli gyerek 2015.05.02. 21:40:38

'Csak összehasonlításképpen, Tarsoly Csaba 300 milliárdot tulajdonított el, és hetekig egy rendőr nem ment a közelébe! A Buda-Cash vezetői 70 milliárdot csaltak el (mostani számítások szerint) és szintén zenészként hetekig egy rendőr nem ment a közelükbe!'

Tarsoly és a Buda Cash évtizedekig lopott minden gond nélkül, de ennek most vége.

Ami nagyon pozitív.

inebhedj - szerintem 2015.05.02. 21:53:36

Ez a videó annyira nem passzol a témához, ti. egyelőre annyit tudunk, hogy nem 300 Ft (vagy éppen 16 ezer) miatt jártak el a főhős ellen, hanem hatósági személy elleni erőszak okán. A történet eleje és vége hiányzik, gondolom köztéri kamerákon azért megtekinthető.

A videó narrálása viszont médiapiacképessé tesz a felvételt (bár nem tudtam felidézni, melyik problémamegoldó / kibeszélő showban hallottam szinte szó szerint ezeket a gondolatokat).

Arcade Macho 2015.05.02. 23:23:22

az a 300 valojaban 6000 (16e ?)
ugyanis abban a pillanatban hogy bliccelesen erik az embert az lesz az osszeg amit be kell vasalni

amugy meg meg 6000 HUfert se tarthatnak a kozteresek vissza!!!
azert tartottak vissza a fazont mert szabalysertest kovetett el!!!
ugyanis az hogy a koztereseknek megtagadta a szemelyijenek a bemutatasat az szabalysertes
mindenki eldontheti hogy milyen johallamban / anarchiaban akar elni, ma az a szabaly hogy a kozteresnek azonositanod kell magad

amugy meg velem szemben idiota geci zsaruk packaztak amikor eppen szabalysertest kovettem el, ami az volt hogy 30 eves letemre 1 honapot lejart az egeszsegugyii vizsgalat, ugye konnyen belathato hogy fakabatnak ilyen piszlicsare ugyert nem kellene egyaltalan kepesztenie megis megtettek, nekem az 10e -be fajt, es elo kellett adni a jajj de szegeny csoro vagyok dumat :)))

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.03. 09:22:36

Ha politikus lop a boltból, le fog bukni ugyanúgy.

Azaz nem a személy számít, hanem a módszer.

A liberális gazdaság eleve a lopásra alapszik, szóval aki jól műveli, az megteheti, büntetlenül. Mindegy, hogy politikus vagy más.

midnight coder 2015.05.03. 09:34:58

@Brendel Mátyás: Amit ő lopott az aprópénz. Hülye vagy.

Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke 2015.05.03. 10:29:22

@maxval bircaman szerkesztő: Nagy-Britanniában ha egy képviselő pornót fizet a szállodában közpénzből, akkor bukik. Volt már rá példa, pedig Nagy-Britannia gazdasága liberálisabb Magyarországénál.

Pont az ellenkezője igaz annak, amit írsz, a liberálisabb skandináv meg nyugati gazdaságok kevésbé tolerálják a lopást, meg a haveri közbeszerzés.

A putyini Oroszországban viszont a parlament tagjai közül sokan részvényesek a nagy orosz, többségében állami tulajdonú cégekben, és közvetlen hasznuk van abból, hogy az állami pénzt nyomják az általuk birtokolt vállalatokba. Ergo a haveri közbeszerzéssel biztosított lopás a rendszer része.

kosztarovics bácsi 2015.05.03. 10:56:17

A czikkírónak sajnos igaza van. Fejünkön találta a szöget...

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.05.03. 11:11:29

Ha valaki bliccel - tegye. Van rá pótdíj. Amelyik bliccelő kerüli a metrót, az ajtó környékén áll, de igyekszik nem az útban lenni és ellenőrt látva elszelel, és maximum fél évente befizet egy pótdíjat így spórol, arra még nem is szólok semmit.

De: Nem örül az ember, hogy azért kell végig állnia az utat, amikor ülhetne és olvashatna is, mert a bliccelő kényelmesen befészkelte magát 1-2 ülőhelyre, de már megszoktuk. Bunkó paraszt, akiben nincs a fizető utasok iránt empátia, de vannak ilyen tahók.

De(!) amelyik amikor elkapnák nem csak, hogy szabálysértést követ el, hiszen megtagadja az igazoltatást, hanem még lökdösődik is, és utána harcol kicsit azért, hogy meglógjon az már nem fér bele.

Az igazoltatás megtagadása azért, mert ha ezt megtehetné, akkor minden körözött bűnöző is eljátszaná, hogy ezért nem igazolja magát. Aki az igazoltatást megtagadja, azt vegyék is elő, vigyék is be ottani igazoltatásra. Ez alapvető dolog.

Aki az ellenőrrel lökdösődik, az ellenőr testi épségét, vagy éppen azét akinek nekilökné az ellenőrt kockáztatja: Hát azt vegyék őrizetbe közfeladatot ellátó személy elleni erőszakért.

Aki lökdösődik, harcol a közteressel, ott kerüljön hozzá hatóság elleni erőszak a vádakhoz.

És igenis teljesen egyértelmű bűncselekmények esetén lépjenek fel, és egy erőszakos bűnöző aki a törvény szerint pár évet érdemel, és akinél magas a bűnismétlés esélye, ha a helyzetet végül meg is ússza megrovással, akkor is azt őrizetben, előzetesben várja ki.

nu pagagyí 2015.05.03. 12:17:51

Téves az állítás. Nem a lopás nagysága dönti el, hogy valaki megúszhatja-e, hanem a hatalomhoz viszony. A hatalom működtetői, a hozzájuk dörgölőzők, haverok, strómanok ússzák meg a dolgot, a robin hoodok pedig csak a mesében járnak jól.

Untermensch4 2015.05.04. 09:06:24

@nu pagagyí: AA hatalomhoz való viszonyban igazad van. Egy cég egyik "kistisztviselője" rendszeresen lopott az irodához közeli boltból, ha igaz akkor orvosilag kleptomán volt de beszámítható. Cég vezetői vörösdiplomás öregek. A boltosok az őrrel és a kamerákkal hetekig gyűjtötték a bizonyítékot, de megúszta a tag. Biztos nem azért mert a közvetlen korábbi főnöke a helyi narancsos polgármester tanácsadója lett...

free1111 2015.05.05. 23:20:18

@Válasszunk: ahol ekkora morális válság van, ott már csak a túlélésért küzdenek...
A közteres a korrupt hatalom végrehajtója, akár a korrupt rendőr. Fejétől bűzlik a hal. És itt nem a fidesszel van a baj, hanem a mindenkori gazdasági és politikai elittel. Pedig a 2/3-al lehetett volna változtatni ezen a banánköztársaságon. De mint mindig, csak a szavazatok számítanak.
A közteresekre vonatkozó módosított törvény jó példája annak, hogy a szálhámos fővárosi vezetés hogy alakítja a törvényeket a csaláshoz: amikor BKV-t veszel igénybe, az egy ráutaló magatartással létrejövő polgárjogi szerződés, tehát NEM szabálysértés. Az, hogy a - Fővárosnak hála - belevették a szabálysértési törvénybe (ezért járhat el a közteres, holott nem közterület a jármű utastere), mutatja, hogyan hajlik a jogalkotó gerince. Pedig a közteresek a fizetésüket közpénzből kapják, míg a BKV egy piaci vállalkozás, amit mégis folyton közpénzekből konszolidálnak.
A változásnak felülről kell jönnie. Széllel szemben nem lehet... Az emberek, ahogy a vállalkozók is a túlélésért küzdenek és alkalmazkodnak a felülről diktált "szabályokhoz", különben elvesznek.
A Fővárosi Önkormányzat talicskával tolja ki a közpénzt a BKV-n keresztül, így a polgári engedetlenségnek (jogi kategória) egy ilyen alternatívája követendő!!!
Valahogy úgy vagyok vele, hogy amíg minden évben felújítják a 4es 6os vágányát, mert a túlárazott és persze titkos szerződésen hatalmasat kaszálnak, tehát amíg nincs totálisan transzparens költségvetésük, addig szinte kötelezőnek érzem a bliccelést, sőt mindenkit bíztatok rá!

Még annyit, hogy a közteres mindig egyenruhában van. Egy kilométerről látszik, amikor felszáll. Nyilván arra nem szállok fel, vagy leszállok róla. Az ellenőr magában semmit nem csinálhat, ha nincs jegyed, ha nem fizetsz pótdíjat és nem igazolod magad. Kérheti, de ha nem adod át, akkor pukkadozhat a méregtől, de még csak fel sem tarthat, nem oktathat ki, nem tegezhet, stb.

Ha mégis elrontod, mert reggel, fáradtan nem veszed észre, hogy jön a közteres, akkor próbálj meg még gyorsan jegyet váltani. Kezdj távolodni tőle, hátha valakinek nincs vagy nehezen találja meg, így időt nyersz. Végső esetben legyen nálad 8e ft, ami a helyszíni bírság. Sokkal olcsóbb, mint bérletet venni. Nagyon kicsi a valószínűsége, hogy közteressel találkozz. De ha havonta egyszer elkap egy közteres, még mindig beljebb vagy, mint a bérlettel.

Persze van, akinek többet ér a lelki nyugalma. Nem vagyunk egyformák. Én szeretem az izgalmat, alig várom, hogy ellenőrrel találkozzak. Imádom a frusztrált, agresszív, indulatoktól elfojtott ábrázatukat provokálni, kezemben a kezeletlen jeggyel...
süti beállítások módosítása