Már régóta bennem van a megfogalmazódott késztetés, hogy leírjam nektek a nem túl finomkodó véleményemet a magyar marketingesek csapatával szemben. Nem célom magamra haragítani egy marketingest sem, hiszen rendkívül értékesnek találom egyébként ezt a szakmát. Számomra a kreativitás a marketinges szinonímája (kellene, hogy legyen). Mégis azt gondolom, hogy most olyat fogok elkövetni a szakma ellen, amit éppenhogy hiányolok belőle (és még sok más szakmából is). Sok marketingessel beszélgettem dolgokról, több csoportban jelen vagyok a közösségi hálón, ami a témával foglalkozik illetve amiben számos hazai nagyágyú és kishalacska is jelen va, hogy megvitassát dolgait. Mondjuk ki: Olyan őszintén fogok beszélni a marketingesekről, ahogyan nekik kéne egymással...
Minden Wolf Gáborhoz vezet
Magyarországon kétfajta marketinges létezik. Az egyik követi Wolf Gábort, a másik pedig másolni szeretné. Wolf Gábor egyértelműen a marketingesek legfőbb celebje. Hogy mi a trükkje? Véleményem szerint az, hogy sokkal okosabb, mint a többiek. Tökéletesen mérte fel saját képességeit, saját jelentőségét, amihez igazítja az üzletmenetét. Munkásságának több aspektusában azt veszem észre, hogy semmi mást nem csinál, mint bevezeti nálunk az amerikai ötleteket és picit magyarosítja azokat. A magyarosítás azt jelenti, hogy az alapsémát (amerikai másolat) hozzáigazítja a piac méretéhez, a vásárlói potenciálhoz és a társadalmi mentalitáshoz.
Nem akarom bántani Gábort, mert rendkívüli, amit idehaza véghezvitt a marketingen belül. Sokan tanítóként tekintenek rá, és egy megkerülhetetlen figura, akit sokan másolni próbálnak. Az biztos, hogy példaértékű, ahogyan a marketingcommando működik, de nem árt helyén kezelni a leányzót. A feltétel nélküli szeretet vaksághoz vezethet. Én amúgy őket választanám marketingesnek, mivel azonosulni tudok a mentalitással. Na ennyit a felszopásról...
Túl komolyan veszik magukat
Általánosságban véve azt tapasztaltam, hogy mindenki annyira komolyan akarja saját magát é a jelentőségét venni, ami már gyakran paródiába csap át. Amikor végignézek a közösségi felületen egy marketinges farokméregetést (értsd: valaki feldob egy jó/nem jó kérdést), akkor sajnos gyakran hangosan felröhögök a gép előtt. Az egyik megkérdezi a többieket, hogy szerintük jó e ez a ötlet, mire a sok guru magyarok közt szólva elkezd halandzsázni valami ork nyelven. Egymás után dobálják a "belsős" szakzsargont, ami inkább önmaguknak szól, mint a többieknek. Elterjedt mentalitás, hogy minél több idegen szakszót és mindenféle specifikációt pakol bele egy mondatba, annál jobb marketingesnek gondolják a többiek. Szóval nézem-nézem csak nem értem az egészet. Nem vagyok marketinges, de pénzügyben azt hírdetem, hogy lehetőleg még egymás között is pontosan ugyanolyan egyszerűen beszéljünk (sallang mentesen), mintha egy csoport ovodásnak akarnák elmagyarázni a dolgot.
Még véletlenül sem szólnak be egymásnak
Ez speciel nem marketinges különlegesség, de nagyon jellemző. Én annak a híve vagyok, hogy mondja meg valaki pacekba, ha nem ért velem egyet vagy fasznak gondol. Ékes bizonyíték a blog komment része, ahol soha senkit nem tiltok ki, mert elmondja a véleményét és abban nem velem ért egyet. Hiszem, hogy ezek a dolgok előre visznek és nem hátráltatnak. Ellenben ha valaki a szemembe kacsint, a hátam mögött meg legyint, az már nagyon ártalmas dolog. Árt, hiszen sosem fogom megtudni, hogy mi a valóság, senki nem fog felébreszteni a kis álomvilágomból. Igazából nem mindegy, hogy ki teszi fel a kérdést. Ha egy "idegen" marketinges (nem a belső kör tagja) vagy egy laikus, akkor azt általában kíméletlenül kivégzik a virtuális térben. Ha viszont legitim "belső tag" teszi fel akár ugyanazt a kérdést, akkor általában vállveregetve dícsérgetik, maximum néhány apróbb javítással terelgetik. De biztosan nem mondják meg a szemébe, hogy "öreg szar, amit csináltál". Kövezzetek meg, de szerintem elég képmutató ez a szakma. Ne aggódjatok a saját szakmámat is baromi képmutatónak találom...
Kreativitás általában csak vágyálom
Nagyon igaz az a mondás, miszerint az okos ember a saját hibáiból tanul, de a másokéból épít karriert. Ha elnézem a felhozatalt, akkor olyan a történet, mintha mindenki egy séma szerint akarna haladni. Van egy irány, a tuti, a komfortzóna, amiből a legtöbben nem akarnak kilépni. Aki ki mer lépni, az lesz a Wolf Gábor féle marketinges. Jönnek itt a keresőoptimalizálással meg egyéb hiperszuper dolgokkal, de mintha kimaradna az igazi kreativitás. Olyan mintha egy profi vízvezetékszerelőt akarnánk megbízni arra, hogy megtervezze Budapest vízhálózatát. Amit mondani akarok, az az, hogy a legtöbben (véléeményem szerint) tökéletesen megtanulták a marketinges sémákat, de képtelenek azon túl látni, túlmenni. Azt hiszik magukról, hogy kreatívak, közben egymást másolják le (nagy tisztelet a kivételeknek). A piac jobbra mozdul, akkor ők is jobbra mennek. Mintha sokan kényszermarketingesek lennének (a kényszervállalkozók mintájára). Ezek az emberek igazából nem akarnak marketingesek lenni, de rájuk kényszerítette a polihisztorok világa. A legtöbben specialzálódtak bizonyos ismeretekre, amire önmagában nem feltétlenül lenne kereslet. Eggyrészt azért, mert a piacon számtalan marketinges polihisztornak mondott identitás hírdeti magát, másrészről pedig a fogyasztói potenciál képtelen anyagilag megfinanszírozni 1 polihisztornak mondott identitás helyett az 5 specifikus ismeretekkel megáldott szakembert.
Amikor meglátok marketing cégek hírdetéseit, elolvasom a választható csomagokat (bronz, ezüst, prémium csomag...stb), akkor elszoktam gondolkodni, hogyan működik ez egy hazugságmentes világban? Aki a bronz csomagot kapja, az igazából egy trendet vásárol meg? Aki ezüstöt választ, azzal csak félig lesznek kreatívak a marketingesek? A prémium csomag esetében várható el egyedül az a fajta kreaítv és egyedi gondolkodásmód és tervezés, aminek végeredményeként kapjuk a felejthetetlen reklámokat, promókat? Hogyan tudja egyáltalán bárki kontrollálni magát és csomagtól függően beállítani a kreativitás szintjét? Vagy direkt visszafogja magát, mert ezért a pnzért csak ez jár? Tudom, hogy túl idealista gondolatok, de mégis azt írom le, ami bennem van, és nem azt, amit illene leírnom.
Na milyen akkor a magyar átlag marketinges?
Most nagyon sarkosítok, nagyon kemény leszek, sok embert megbántok (de nem célom).
Ha ma megkérdezed tőlem, hogy milyen az átlag marketinges, akkor azt mondanám, hogy:
egy önmagát polihisztornak hazudó életveszélyes identitás, amelyik hatalmas arccal és végtelenül mély pénztárcával rendelkezik (ami a fizetési ígényeket jelenti). Tudatlanságát szakszavakkal, kreativitástalanságát arccal próbálja elrejteni előled. Diszkriminatív saját fajtájával szemben, holott ennek ellenkezőjét hírdeti, aki látszólag minden elismert szakembert öribarinak tekint. Az átlag marketinges igazából nem ért a marketinghez, csak annak 1-1 fontos részéhez. Elhitették vele a felsőoktatásban, hogy tökéletes, amit csinál, megmutatták neki az egyetlen igaz utat. Az egyetlen igaz utat követi, amit az amerikai "GPS" mindig újratervez. Folyamatosan képezni akarja magát, ezért jár szemináriumokra, olvas sok szakirodalmat. Az értelem szikrája azonban elhalványul, hiszen nem ötletel, hanem copyC-zik folyamatosan általa elismert emberektől. Túl komolyan veszi magát, amit angol kifejezésekkel próbál nyomatékosítani. Az átlag marketingest maximum a csapatomba venném be, és nem a csapatom élére.
Hadd engedjem meg magamnak azt a luxust, hogy egyetlen idézettel bemutatom, ki számomra a tökéletes marketinges:
A Pepsi generáció nem létezett, míg a Pepsi ki nem találta. (Richard S. Tedlow)
