Itt van ez a Buda-Cash botrány, amit a sajtó szépen megrágott és körül elemzett. Számtalan önjelölt szakértő és megmondóember mondott véleményt, miközben beigazolódott a legnagyobb félelmem, miszerint a felügyelettel egybeolvasztott MNB képtelen megfelelően kezelni egy hasonló kaliberű helyzetet. Több sebből is vérzett a sztori, de aki azt hiszi, hogy lassan megoldás születik, azt el kell keserítenem. Nagyon sokan nem képesek továbbgondolni a helyzetet, vagy egyszerűen a saját politikai, gazdasági rövidtávú érdekein túl nem is sejtik a világot mozgató elemek feltételeit, következményeit. A Buda-Cash illetve a négy takarékból bank problémája az egész nemzet problémája lesz nagyon rövid időn belül. Olyan történések vehetik kezdetét, amik akár megroppanthatják a gazdaságunkat, visszavethetik a fejlődésünk. De persze ma ez még senkit nem érdekel... De majd holnap!
MNB a szakszerűtlen szakszervezet
Pénteken felkerestem újfent az MNB telefonos ügyfélszolgálatát a Buda-Cash botránnyal kapcsolatban. Hivatalos állásfoglalást akartam kapni olyan égető kérdésekről, mint például mi lesz a határidős ügyletek sorsa, amik az elkövetkező hónapokban fognak lezárulni, és landolnak a bedőlt Buda-Cash ügyfélszámlán. Sajnos a vonal másik végén olyan szakemberek ülnek az MNB-nél, akik képtelenek a promt és a határidős ügyeleket megkülönböztetni. Esküszöm nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, amikor a határidős ügyletemre kapott válaszba a legnagyobb magabiztossággal okfejti a vonal túlsó vége a biztosok által már lezárt opciókat. Ez mind szuper, csak a határidős ügyleteket nem zárhatták le...
Forrásaim szerint a felügyeleti biztosok hozzánemértése a legnagyobb veszélye a jelenlegi válságnak. Az eddig is egyértelmű volt, hogy az állam nem tud versenyezni szaktudásban a magánszektorral, de azért az már a botrányos kategória, amikor brókerek elmondásai szerint a felügyelőszerv biztosainak jelentős része az életben nem látott még aktív kereskedést a tőzsdén. A probléma az, hogy jelenleg az MNB-től várjuk a helyzet megfelelő kezelését, de több ponton érződik, hogy amatőrök módjára végzik a befektetők mentését, miközben profin engedik kicsúszni a felelősöket a törvény hatálya alól.
Amatőrség?
Megjelentek hírek, miszerint a felügyelet kivonulása előtt öltönyös sötétített autós manuszok járkáltak ki-be a Buda-Crash épületében mindenféle táskával. Ha nem akarunk naívak lenni, akkor pontosan tudhatja mindenki, hogy itt bizonyíték eltüntetés folyt nyíltan a felügyelet orra előtt. Érthetetlen, hogy a felügyelet miért nem zárta le hermetikusan azon nyomban az épületet, fagyasztotta be a tulajok és hozzátartozóik mindennemű számláit, vette fel a kapcsolatot a külföldi pénzszektorbeli kapcsolatokkal (akik a nemzetközi tranzakciókat figyelik) és helyezték 3 napra őrizet alá az érintetteket, hogy még véletlenül se tudjanak meglógni?
Ha ez nem lenne elég adag mára, akkor nem árt megjegyezni, hogy a felügyelet okozta eddig a befektetőknek és banki ügyfeleknek a legnagyobb kárt, és nem a Buda-Cash! Ugyanis a felügyelet hírzárlat révén nem érezte a mai napig szükségességét a pontos és rendes tájékoztatásra. Se bróker, se bankos, se ügyfél nem tud semmit. Senki semminek semmiben nem tud okosat mondani gyakorlatilag. A banki oldalról 1M helyett az ügyfelek az újságból értesültek arról, hogy csak 60e forintot vehetnek ki a számlájukról és azt is csak kéthavonta (Zsiga Marcell-i 47-ezres magasságokról beszélünk). Nem történik meg az a tájékoztatás, ami egy ilyen helyzetben a megfelelő és elvárt lenne a pánik minimalizálása végett.
El kellett volna mondani!
Már a botrány kirobbanása előtt lehetett tudni, hogy szar a szabály, amelyik 1M forintot engedélyez az ügyfeleknek ilyen helyzetben. Egyértelmű, hogy egy hírnevében megrongált nyomozás alatt álló bankból mindenki ki akar minden pénzt venni. Ilyen esetben pont az a legrosszabb, ha mindenki mindent kivesz, mivel pontosan ezzel dönti be a bankot, aki nem fog tudni egy hirtelen és drasztikusan megnövekedett ügyfélígényt kielégíteni. A felügyeletnek ez valahogyan eszébe jutott és lecsökkentette a fejadagot 60e/3hó/kopf-ra. Ez pedig a f.ckyou kategória, ugyanis ekkora összegből még ételt sem fognak tudni az emberek. Nekik nem válasz az, hogy de folyik a nyomozás. Egy ilyen esetben biztosítani kell akár OBA/állami forrásból a megélhetéshez szükséges minimumot az ügyfél számláján levő keret erejéig (tehát, akinek van a számlán 40e forint, az egyértelműen nem kap 100 ezret, de legalább a 40-et megkapja).
Az MNB-nek ki kellett volna állni és elmagyarázni a helyzetet a közvéleménynek, hogy pontosan a helyzet instabilitása miatt nem engedélyeznek nagyobb pénzfelvételt.
A Buda-Cash ügyfeleket a felügyelet rabolja ki
Mondjuk ki: A Buda-Cash-nek minden forgatókönyvben vége van. Már megírtam, hogy a befektetői piacon csak a jóhír az érték. Ha a jóhír és bizalom sérül, akkor vége van. A felügyelet olyan amatőr módon és inkorrektül akarja a befektetőket megvédeni, hogy az okozza legnagyobb kárt. Az még indokolható lett volna egy ideális világban, hogy felfüggesztik a kereskedést a statikus vizsgálható állapot létrehozása miatt (bár a befektetői világban egy picit ez is döcög). Viszont nem tudom eldönteni, hogy csibészségről vagy hülyeségről beszélhetünk akkor, amikor megemlékezünk a nyitott pozíciók biztosító bezárásával kapcsolatban?
Fontos megérteni, hogy az értékpapírok az ügyfelek tulajdonát és nem a Buda-Cash jogát szimbolizálják. Magyarul a ténylegesen befektetett és ellenértékként kapott értékpapírok még mindig az ügyfél vagyonát képezik és adják. Ezzel nincsen gond hiszen a jogi környezetet megteremtve az ügyfelek átkérhetnék a folyamat lezárulása után más szolgáltatóhoz a számlakezelést. Viszont abban a percben, amikor a biztosok elkezdenék lezárni a pozíciókat és eladogatni a papírokat kezdődne az igazi probléma. Ugyanis az értékpapír ellenértéke (ügyfél tényleges pénze) visszakerülne a Buda-Cash-nél vezetett értékpapír számlára. Magyarul landolna a közösben. Ez azért problémás, mert a BEVA 6 M forintig térít.Eltűnt 100 milliárd forint, amit a BEVA és OBA nem fog teljesen téríteni. Ráadásul egyre inkább haladunk abba az irányba, hogy a csontvázak kiborulnak a szekrényből és kiderül, hogy bizonyos portfóliók mögött nem történt igazi vásárlás.
Ezek a portfóliók netto hiányt jelentenek jelen pillanatban, amit a BEVA 6 millióig fog téríteni. De a BEVA nem akar minden pénzt beáldozni. Helyette lezárják az ügyfelek nyitott pozícióit, visszakerül a pénz a Buda-Cash-hez és majd a közösből jól szétosztogatják azoknak is, akiknél nem vásároltak valódi papírokat. Ez az igazi kárenyhítés. Bár szerintem azt az embert nem fogja megnyugtatni, akinek van benn 50 millió forintja, és valódi értékpapírjai voltak, most viszont a felügyeleti mentőöv csinál az 50misiből 6 misit. De legalább mindenki kap valamit vissza.
Történelmi atombomba a magyar pénzpiacon
Számtalan környezetben hangoztattam már véleményemet, miszerint magyar szempontból a legveszélyesebb következménye a válságnak nem a CHF hitelek voltak, hanem az amúgy is alacsony és sebezhető pénzügyi kultúrával rendelkező magyar társadalom önigazoló bizalomvesztése. Pedig a modern társadalmi irány egyértelműen a hosszútávúság, a megtakarítási hajlandóság és a pénzszektor iránti nem feltétlen bizalom megléte. Érezhetően kezdett az elmúlt 1 évben helyreállni a bizalom, erre megtörténik egy ilyen helyzet, amit a felügyelet totálisan félrekezel. Már most megtörtént a baj, ugyanis Marika néni nem a Buda-Cash-ben csalódott (pláne, hogy pénze sincs ott), hanem a magyar pénzszektorban. Ugyanis ha itt megtörtént ez, akkor bárkinél megtörténhet! Ugye, Marika néni?
Már a következő hetekben a felügyelet bénázásának folyományaként elkezdődhet egy eladási pánikroham, ami több brókercéget be fog dönteni, mint amennyit a válság termelt. Ezután/emellett következhetnek a banki betétek tömeges felvétele is, ami a banki szektor nyomoríthatja meg. És akkor lehet tovább gondolni. Nem lesz képes minden pénzintézet azonnal táplálni a pánikot, ami további pánikhoz fog vezetni, ami önbeteljesítő módon taszít minket a mélybe. Ez egy olyan kártyavár, ami elkezdett üsszedőlni pontosan a felügyelet határozottlansága és az emberi természet miatt. Fura, hogy ezt látszólag a döntéshozásban még senki nem fogta fel. Mintha minden ilyen helyzetben abban reménykednének, hogy a társadalom a végletekig képes felejteni és emgbocsájtani.
Bankok, biztosítók és brókerházak szerepe
Világviszonylatban nézve a bankok nagyon szívesen nyújtják a mancsukat az államnak/kormánynak segítség miatt, ha éppen eljátszották az ügyfelek pénzét. Pontosan tudják, hogy a bankrendszer vége a politika végét fogja jelenteni minden forgatókönyv szerint. Most viszont pontosan ennek inverze történt. Az államnak kellene összefogni a pénzügyi szektort (bankok, biztosítók, brókercégek, BEVA, OBA, stb...) és elmagyarázni nekik, hogy mennyivel olcsóbb most azonnal összefogni, betenni a közösbe és kártalanítani, mint kivárni megint a végét (mint CHF hitelek esetében) és elveszíteni a piac bizalmát. Ugyani ha a szerencsétlen magyar birka nem bízik abban, hogy a pénzét elhelyezve legalább a pénzintézettől nem kell féltenie, akkor nem fog betétre valót gyűjteni. Nem fog hosszú távon gondolkodni (ami mindenkinek rossz-főleg állam bácsinak), ráadásul mindent elkölt. Ez úgy megnyomja mesterségesen az árakat, amikhez a magyar átlagfizetés nem fog tudni igazodni. Magyarul nem azért lesz az IKEA bútor 600.000 forint a 200.000 helyett, mert a fizetések ennyivel nőttek, hanem azért, mert az ügyfelek a megtakarításaikat mániákus költekezésbe helyezték át.
Sajnos már most látom, hogy ez egy idealista lázálom a részemről, mivel senki nem hajlandó kicsit tovább gondolkodni. Ráadásul a helyzetet jogosan nyomorítja a mostani kormány pénzszektorbeli ámokfutása, ami miatt a szektor már most több száz milliárdos veszteséget volt kénytelen elszenvedni. Megint visszaütnek az alapvető közgazdasági tanok, fizikai elméletek. Az energia nem vész el csak visszalakul, ráadásul nem lehet bűntetlenül unortodixálni, ugyanis egyszer visszakapod a pofádba. Most kapjuk vissza. Egyébként már elkésetünk a válságkezeléssel. Ezt a Buda-Cash sztorit csírájában kellett volna elnyomni, szakértőket bevonni, szakártők felügyelete alá helyezni a menedzsmentet, garanciát vállalni az eltűnt pénzek iránt és elmagyarázni a banki ügyfeleknek, hogy mi miért történik! És ebből lehetett volna építkezni a felelősök megtalálásával, a probléma kibontásával illetve a felügyeleti szabályok racionalizálásával, szigorításával.
Ennek hiányában jelenleg mindenki imádkozik egy jobb forgatókönyv miatt. Imádkozni a banki számlatulajdonos, a befektető, de még a bank is, biztosító is, brókerházak is és a biztosok is térden állva esdekelnek és reménykednek. Senki semmi konkrétat nem tud, de a lufit már felfújták.
Ha van valamilyen kérdésed, tudok valamiben segíteni vagy csak a tanácsomra van szükséged, akkor bátran keress fel: szarvas.norbert@iflgroup.hu
Tetszik a performance? Ez Like: