Divat lett menetbe szerveződbe valamilyen magasztos cél érdekében kimenni az utcára és békés tűntetéssel jelezni a véleményünket az adott dologgal kapcsolatban. A legégetőbb kérdés az, hogy a nyugdíjasok mikor lesznek kénytelenek megszervezni a saját menetüket? Valószínűleg a legtöbb emberben a mai napig nem realizálódott a nyugdíjkérdés veszélye, hiszen akkor nem holmi internetadó miatt szaladgálnának az utcára. A holnap emberét vagy érinti a nyugdíjkérdés vagy érinteni fogja. Lehet választani, melyik a szimpatikusabb megoldás.
Racionális becslések szerint 2035 körül, vadabbak szerint néhány év múlva robban a nyugdíjbomba, amikor az állam tulajdonképpen elengedi az aktuális nyugdíjasok kezét, szemüket pedig aprópénzzel szúrja ki, ami maximum arra lesz elég, hogy a gyerekeket meghívja a nagypapa egy hamburgerre. Lesz nyugdíj, az kétségtelen, és talán eddig a pontig hallja meg mindenki a sztorit. A mondat azonban folytatódik, aminek felfogása egyre égetőbb kérdés lesz mindenki számára! Lesz nyugdíj, de az csak egy képletes összeget fog takarni, ami nem a megélhetésnek szól, hanem egy elismervény a 40-50 éven át tartó nyugdíj hozzájárulásokért cserébe.
Sokaktól hallom, hogy mennyire felkapták az öngondoskodás intézményét, ez az új kitaláció. Az öngondoskodásban semmi új nincsen, már régen feltalálták. A felkapottságnak az oka, hogy egyre többeket kezd érinteni (korfa probléma) a nyugdíjas téma. A menet létjogosultsága pedig nem valami társadalmi luxus, politikai indíttatás lesz, hanem a lét fenyegetettsége. Hogyan fog tudni az átlagos nyugdíjas létezni, amikor az állam Lisszabonban olyan paktumot írt alá, ami biztosítja az emberek nyugdíját és annak összegét (100 euro/hó)? 100 euró mire elég a mai nap? Elég arra, hogy megfelelően táplálkozzunk belőle, lakjunk belőle és még fussa gyógyszerekre is?
Beneveztem a www.goldenblog.hu versenyébe! Erősíts meg szavazatoddal abban, hogy van értelme nyíltan, kritikusan és konfliktust felvállalva írnom! Itt tudsz szavazni:
Mit tehetsz ellene?
Nagyon fontos gyorsan tisztázni a két legfontosabb kérdéskört. Mit és hogyan? A mit talán egyszerűbb, hiszen az már mindenkihez eljutott, hogy öngondoskodni kellene. A probléma mindig a hogyan kérdéssel kezdődik. Az a helyzet, hogy az emberek nem akarják elfogadni a tényt, miszerint az öngondoskodás sosem kellemes dolog és a legtöbb esetben lemondással jár. Az átlagos ember úgy tud öngondoskodni, ha a fizetése 10-15%-át minden hónapban elpakolja valahova, függetlenül a pillanatnyi anyagi kötelezettségektől. A valóságban viszont a pillanat határozza meg a jövőt. Ez azt jelenti, hogy az öngondoskodásra szánt összeget szükség esetén átcsoportosítja az ember a jelen kiadásaira. Persze ezt a szükségszerűséggel lehet magyarázni, és igaz is lehet. De abba nem tud belegondolni, hogy a ma elcsoportosított 10 ezer forint egy 30 éves embernek 35 év távlatában mennyi veszteséget jelenthet saját nyugdíjából.
Nagyon gyorsan el kell jutni odáig, hogy a mit kérdést felváltsa a milyen termékbe kérdés. Szinte mindegy hova pakoljuk a pénzt, hiszen az elpakolt, félretett pénz tuti több lesz, mint az elköltött. Nagy bölcsesség, tessék leírni! Aztán lehet tanakodni azon, hogy a nyugdíjbiztosítás vagy az önkéntes éri e meg jobban. Esetleg tőzsdére kell e menni vagy befektetési alapokba kell pakolni a pénzt? Ez mind anyagi lehetőség és vérmérséklet kérdése. Minden lehetőségnek megvan az előnye és a hátránya. A lényeg, hogy el kell kezdeni minél hamarabb.
Ki fog gondoskodni róluk, rólunk?
A világ már nagyon régen nem abba az irányba halad, ahol az emberek egymásról gondoskodnak nyugdíj tekintetében. De akkor mire számíthatunk? Az állam már nem fog azon a színvonalon segíteni, ahogyan az a köztudatban elterjedt, és ahogyan az elmúlt évtizedekben létezett a nyugdíjszolgáltatás. Szerencsések lesznek azok, akiknek felnőtt korú gyermekeik lesznek aktív jövedelemmel? Tényleg szerencse a gyermekeink eltartottjává válni? Márpedig jelen állapot szerint egyre többen lesznek kénytelenek ezt az életvitelt elszenvedni.
Persze ha nem akarunk hinni a jövő misztikumában, akkor valami kézzelfoghatóbban kellene gondolkodni. Ebben az esetben a legfontosabb kérdés körülnézni saját illetve ismerőseink életében. Jelen pillanatban a dolgozó gyerekek képesek lennének eltartani a szüleiket? Mindezt úgy, hogy közben a saját életüket is építik (autó, lakás gyerek, karrier)? Szerinted mi fog változni 10 év múlva a most magadban megadott válaszaidban?
Ha nem az állam, nem a család, akkor bizony kizárásos alapon mi magunk maradunk, akinek kellene gondolkodni-gondoskodni. Minél hamarabb látjuk be magunknak ezt a helyzetet, annál hamarabb leszünk képesek öngondoskodási programot keresni és megtenni a szükséges lépéseket.
Minek pánikolni?
Nyílván ez is egy olyan cikk. Már megint baszogat valaki, túlreagálja a dolgokat és félelmekkel operál. Sőt! Emberi természetesség lenne direkt ellenkezni a cikk ellen és tüntetőlegesen fellépni a mondanivaló ellen. Öngondoskodni meg véletlenül sem kell (megfogadva a "Béla" haver tanácsát, aki szerint minek ilyen hülyeségre pénzt költeni), úgyis lesz majd valahogy. A híradó még nem mondta be a tényeket, így pedig csak üres mellébeszélés minden témával kapcsolatos riogatás. Az meg kit érdekel, ha a híradó bemondja hogy a nyugdíjbomba robbant? Annyit bizonyos, ha a híradó megerősíti tényekkel, akkor már lefőtt a kávé és késő bármit is tenni.
Tetszik a performance? Ez Like:
