Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Ezért húzol el külföldre!

2014. augusztus 07. - Szarvas Norbert

635019263275250062.jpgEbben az országban mindenki mindenkinek az ellensége, rosszakarója, kioktatója. Ebből annyira elegem van már, mint amennyire neked abból, ha nem süt a nap (vagy süt a nap). Soha semmi nem jó. Bloggerként ezerszer megkapom a kommentekben, hogy mennyire balibsi hantabanta vagyok, mert mindig a kormánnyal foglalkozom. Én meg csak nézek ki a fejemből és nem bírom agyilag felfogni a sok hígagyú látásmódját. Egyszerűen nem tudok nem a kormányról írni 1-1 gazdasági döntés esetében, hiszen a kormány 2/3-os hatalommal a döntéshozó. Ellenzékről azért nehéz írni, mert ellenzék nem létezik Magyarországon, csak retardáltak kiscsoportos foglalkozása, akik még a lepattanókra sem képesek odavetni magukat.


1407404075.jpgNem kapok pénzt azért, hogy bloggerként ennyi marhaságot leírjak ide. Pusztán agyamra ment az élet, és gondolataimat így tudom a legbalesetmentesebben levezetni. Nem kötelező olvasni, mint ahogy nem kötelező nekem sem itt élnem az országban. Olyan blogger vagyok, aki büszkén vállalja, hogy nyelvtanilag egy harmadik osztályos szintjén áll, viszont közléstanilag inkább partiképesebb vagyok. A blogom pedig nem a Magyar Helyesírási Nagyenciklopédia kiterjesztett változata, hanem gondolatközlő platform.


Aztán ott vannak ezek a fránya témák, amikkel gyakran hadban állok. Közléskényszerem van, de igazából semmi közölnivaló nincsen, ami a tömeget érdekelné, és még érdemes is lenne. Gazdasági blog révén nem árt, ha néha gazdasági meglátásokat is közlök (különben megette a fene). Ez a legkevesebbeket érdekli (maximum elolvassák 500-an, 1.000-en), holott már 1 évvel ezelőtt megüzentem a devizahiteleseknek, hogy ne fizessenek "pereld a bankod" manufaktúráknak, hiszen jogegyezmény fog születni és az mindenkire érvényes lesz. Pénzt pedig az árfolyam és kamat machinációkból fogtok visszalátni. Érdekelt ez titeket? DEHOGY! Most meg mindenki kapkod a fejéhez, hogy mi a francnak fizetett ki a nem létező pénzből?


De ha elkezdek Győzikézni, Fideszezni, akkor bizony az olvasottság felszökken 5-10 ezerre is! Ez már nekem is jobb érzés, hiszen kapok kommenteket, érzem, hogy van értelme írnom. Bár szakmailag folyamatosan csalódok saját magamban, hiszen nem tartom relevánsnak a mainstream bullshitet, ami jellemzi a magyar pénzügyi ignoranciában szenvedő poppolitikát imádó közeget. Valamiért könnyebb bántani, élvezetesebb szídni, mint belátni, hogy az életünket nem akarjuk irányítani, hanem engedjük, hogy irányítsanak, hogy aztán kritizálhassunk. Én meg belemegyek ebbe a baromságba, mert csak az ökör iszik magában.


Main stream


" itt hagyom a picsába az egészet, elhúzok külföldre"
Valaki egyszer elmagyarázhatná nekem merre van az a Külföld. A föld, ahol kolbászból van a kerítés, a földön 500 eurósok hevernek, dolgozni nem kell, sok a jó csaj, mindenki mosolyog all the time és nincsen politika, tüntetés. Nekem ez sokadik hallásra is egy elmeszanatórium zárt osztályának hangzik. Lehet, hogy mindenki, aki tényleg elment, ott kötött ki?


Egy ideje ez a mondat felér egy nagyon komoly fenyegetéssel, ha valami akadályba, nehézségbe ütközünk. Olyan az egész, mintha azt hinnétek, hogy más embernek nincsen nehézsége az életben, nem szembesül azokkal a dolgokkal, mint te. Elmész külföldre, mert ott majd jobb lesz. Azért lesz jobb, mert számodra még ismeretlen az a közeg, amit ha megismersz, akkor hamar rájössz, hogy bizony ott is emberek vannak problémákkal. Húzzatok el Afrika/Ázsia/Dél-Amerika-külföldre és gyertek rá, hogy a Föld népességének 80%-a szarabb helyen élni kevesebb lehetőségből, mint te.


"itt nincsen munka, elhúzok külföldre"


Nem állítom, hogy kinn nincsenek jó lehetőségek. Azt se mondom, hogy nem magas a munkanélküliségi ráta (mondjuk azért nem mindegy, hogy Budapesten laksz vagy Kelet-Mo-n.). Nem tartom hülyeségnek, amikor indokolt kimenned dolgozni, mert a karrieredben előrébb tudsz lépni. De! Álljunk meg egy hatalmas levegővételre.
Mindenki elakar ebből a rothadó porfészekből menekülni olyan mondvacsinált indokokkal, mint hogy nincsen munka. Több ezer huszonévessel beszélgettem erről az elmúlt 4 évben és a legtöbben itt akarnak lediplomázni, és kinn akarnak meggazdagodni. Meggazdagodni külföldi pincérkedésből, szarlapátolásból. Gazdasági diplomával rendelkező papírtányér törlő kisiparosságban látják a legtöbben a jövőképet.


Ugyanezek a srácok azok, akik az egyetemi éveik alatt tulajdonképpen nem nagyon akartak dolgozni (és az önéletrajzban elvárt szakmai tapasztalatot megszerezni), alantas munkát elvállalni esetenként. Érdekes, hogy ugyanaz a srác, aki Magyarországon egyből csak vezető pozícióban céges autóval menne el dolgozni havi 500+ ezerért, az külföldön simán elmegy bármelyik étterembe tányértörlő kisegítőnek. Ébresztő srácok! Az alantas munka ott is itt is alantas! De! Nem létezik olyan, hogy alantas munka, mert mindenki munka nagyon értékes, így bukik az elméletetek. Ha pedig hajlandó lennél itt is "bármit" elvállalni csak hogy tapasztalatot gyűjtsd az otthoni matyizás helyett, akkor lehet, hogy diplomásként egyből megdobnának egy jó melóval. Ki tudja?


"Itt senki nem mosolyog rám, az emberek szemetek"


Ettől az érvtől falra mászok minden pillanatban. Elismerem, hogy ez így van. De ne tegyünk úgy, mintha bárki kivétel lenne. Ezt nem a politika vagy az időjárás hozta össze, hanem te, én, ö, mi, ti, ők! Több emberrel voltam már külföldön és láttam rajtuk, hogy amíg a magyar valóságban bunkó parasztok, akik soha senkire nem mosolyognak, addig a határt átlépve különösebb behatás nélkül átváltak mr. Jóarcba. Ha te mosolyognál a másikra, akkor mosolyt fogsz visszakapni. Ha segítesz a másiknak, akkor segíteni fognak neked. Ezt a dolgot speciel mi, a társadalom alakítja.

"Az agyatlan politika"


Értesz a politikához? Elmondom, hogy nem, mert akkor már régen rájöttél volna arra, hogy az egész egy baromi nagy parasztvakítás, egy társadalmi tükör, egy hatalmas napraforgó, ami mindig azt mondja, amit a legtöbben hallani akarnak. A politikának nem szabadna egy országban ennyire hangsúlyos szerephez jutni, hiszen az ország irányítása nem a popularista szinten mozog, hiába látszik sokszor úgy.


A politika olyan, mint egy baktérium, amihez a megfelelő környezetet biztosítasz, akkor elkezd szaporodni, fertőzni és sosem az érdekedben teszi. Minden 4 éves választási periódus arról szól, hogy a politika kitapasztalja, hogy a közönségnek mire van a legnagyobb igénye. Így ne csodálkozz azon, ha 3 éven keresztül mindenki arra panaszkodik, hogy a nagyszülei nyugdíja pofátlanul alacsony, pedig szegények egész életükben dolgoztak, akkor a politikus első mondata a választási évben a nyugdíjemelésről fog szólni. Ha arról beszélne a gazdaságilag megművelt társadalom három évig, hogy Magyarország gazdasági stabilitása és fenntarthatósága jelen állapotában nem felel meg annak a színvonalnak, amiben élni szeretnék, miközben sehova nem vezet kivetni fogyasztás és termelés alapú adókat egyszerre, akkor bizony előbb-utóbb a politika erre próbálna választ adni és ezzel kampányolna. Ha pedig 3 évig arról beszélünk, hogy sokat esik az eső, akkor a politika erre fog reflektálni és valami hatalmas baromsággal (pl.: ez a nyugat műve, akik direkt megváltoztatják az időjárást, hogy nekünk ártsanak) ellenségképet keres nekünk, akit utálhatunk.


"minden napra 100 lopás jut"


Nem telik el úgy nap már egy ideje, hogy a Facebook, az internet egy része vagy éppen a híradó ne arról szólna, hogy bemutat nekünk újabb 5-10 olyan esetet, amikor a hatalmon levők visszaélnek hatalmukkal és a mi pénzünket varázsolják át a saját zsebükbe. Ez már olyan mennyiségben jut a felszínre, hogy szinte érdektelenné válunk velük szemben úgy, mint ahogyan pár éve a cuki cica szenvedős képei iránt.


Ez is egy hatalmas színjátéknak tűnik, ami azon kívül, hogy témát szolgáltat és figyelmet elvon, nem vezet sehova. Hiába bizonyítja be az átlátszó.hu tényekkel a csibészséget, semmi komoly nem történik. Az emberek továbbra is elégedettek, hiszen a kutyát nem érdekli, hogy Rogán haverja 44 millió helyett 19 millióért kap meg önkormányzati lakást, amíg a rezsicsökkentés hevében havi 200 forintot "spórolnak" neked (bankköltségeid pedig kétszer ennyivel nőnek by Rogán).


A napokban tanúja voltam, ahogyan egy rendőr kocsiból 5 rendőr pattan ki és veti rá magát egy kombiban ülő családra, mint akik minimum 50 kiló drogot csempésznek. Mindezt közúti ellenőrzés címén. Ilyenkor törik el bennem valami és kimenekülnék a világból. Felismerés a javából, amikor azt látod, hogy amíg a nagy bűnözők úgy tudnak pozícióban maradni, hogy számtalan bizonyíték gyűlik össze ellenük, addig az átlagos kisembereket tovább rugdossák.


::
Nekem pedig erről a valóságról kell valamilyen szinten írnom, hiszen a szakmaiság, a tapasztalat, a valóság senkit nem érdekel. A nyugdíjtémában nem az érdekli az embereket, milyen megoldással lehet öngondoskodni, hanem az, hogy ki a felelős, amiért nem lesz nyugdíj. Gyerek témában az emberek általában nem félretenni akarnak, hanem az érdekli őket, hogy lehetőségük legyen elmondani: nincsen pénzünk félretenni ő miatta meg ő miatta.
Szeretnék egyszer arra kelni, hogy mások is azt látják amit én. Egy országot, ahol rengeteg lehetőség van, egy várost, ami a világ egyik legszebb helye (Budapest), embereket, akikre megéri rámosolyogni, akinek megéri segíteni és a jövőt, amin még tudunk alakítani, meg egy múltat, amin már rágódni sem szabad. Én így látom, és ezért nem húzok el az országból külföldre.

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr856581057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilly.alien 2014.08.08. 16:28:55

Nem tudom ám én se eldönteni, hogy most balos vagy jobbos? Vagy csak egy újabb "mindenki köcsög, aki külföldre megy" poszt?

christophe 2014.08.08. 16:34:32

Nem kotelezo elhuznod kulfoldre,tok jo hogy jol èrzed magad M.o-n ès tudsz èrvènyesulni,van akinek nem jon be.Nekem a ''kulfold'' jott be az hogy heti 36oràs adozott fizetèsbol nagyon jol,kènyelmesen èlunk,nem rettegek attol,hogy esetleg beteg,vagy munkanèlkuli leszek.Egy dolgot tehetsz,nem beszèlsz olyanokrol amirol lovèsed sincs..

lilly.alien 2014.08.08. 16:48:44

Amúgy meg, aki már járt országhatáron kívül, annak van némi tapasztalata, hogy ami odakint működik, az miért nem fog itthon. Sőt, ha neki az tetszik, az ott is marad. De pusztán azért, mert "hű de nemzeti érzelmű vagyok", meg "mélymagyar", és az ország mind társadalmilag, mind morálisan már rég a süllyesztőben van, munka és pénz nélkül hadd ne kelljen már éhen halnom. Mindenki oda megy dolgozni, ahol meg is tud élni. Ha ez nem Orbánia, puff, neki. Téged azonban miért zavar ez?

bölcsbagoly 2014.08.08. 17:00:17

Húzz el a francba, ki tart vissza?

steery 2014.08.08. 17:02:01

A cikkben foglaltak egy részével egyetértek. De attól totál kiakadtam, hogy a végén azt írod: "egy várost, ami a világ egyik legszebb helye (Budapest),"
Mi van? Amennyire én láttam eddig, Budapest egy szennyezett levegőjű (büdös), koszos (csak nézd meg az utcákat, házfalakat, a gyepet), szegény (hajléktalanokkal, koldusokkal és csórókkal teli) és rosszkedvű (egymást utáló emberekkel teli) város. Ott élni kész büntetés.
De azért mosolyoghatunk egymásra, mindhalálig! :-D

Sexual Harassment Panda 2014.08.08. 17:04:21

@steery: neked a hataratkelo.blog.hu-n a helyed!
Ott kötelező gyűlölni Magyarorszàgot!

bölcsbagoly 2014.08.08. 17:07:21

@steery: ne rosszkedvedben/bedrogozva nézd meg, mert akkor a világ legszebb városai is undoritóak számodra!

lavór 2014.08.08. 17:15:50

Még az a szerencse, hogy lehet választani.

lavór 2014.08.08. 17:21:03

@lilly.alien:

Lehet, ez lesz az új "ellenségkép". A kivándorolt magyar. A hazaáruló, a bitang... stb...

@Sexual Harassment Panda:

Hülyeség.
Nem gyűlölik Magyarországot, akik kimentek. Ellehetetlenedtek, vagy egyszerűen a teljes lecsúszás elől menekültek. Meg mi közünk hozzá?

Cpeti123456 2014.08.08. 17:21:06

Tisztelt Blogíró,

Értem én az írást, s a közlendőt is benne, de néhány tény a külföld vs Magyarország tekintetében.
Természetesen nem keleti irányba indultam el az összehasonlítás tekintetében hanem nyugatr az átkozott nyugati demokrácia irányába...
Magyarország nagyon jó hely. Nagyszerű tájak, vidékek, fantasztikus fürdők és nem utolsósorban gyönyörű lányok.
Ez természetesen néhány általam kiragadott példa a sok közül.
Ami nincs - s ez sem lehet teljes, mert mindenki számára szubjektív a szemüveg - fejlett infrastruktúra, átlátható közpénz felhasználás, igen haver a te adód is... Stabil és független törvénykezés, tehát ilyen alapdolgok.
A nyugati demokráciában az alábbiak vannak:
fejlett infrastruktúra, hogy az adófizető a munkahelyére időben eljusson vagy, hogy ennek segítségével könnyebben fejlődjön a vállalkozása...
Stabil és kiszámítható törvénykezés, igen van ilyen.
Átláhatóbb (sajnos ott sem teljesen transzparens már) közpénz költés, felhasználás.
Az országok sajátosságait hagyjuk, hogy hol jobb a tojás ránotta és egyebek.
Alapdolgok, s ez itt a lényeg. Ezek nélkül fejlődés nuku.
És többnyire a nyugati demokráciában a három legmegbecsültebb foglalkozás a rendőr, orvos és tanár. Ezek nálunk hol is vannak a rangsorban?

Szarvas Norbert 2014.08.08. 17:36:43

@steery:

Nézz meg külföldi turisztikai oldalakat, ahol mind Budapesetet választják az egyik legszebb utazási célpontnak a városok közül.

Én évtizedekig azt hittem, hogy egy romhalmaz, de aztán szántam rá pár napot, hogy megismerjem a rejtett kincseit. Rájöttem, hogy nagyon jó hely Budapest tele értékkel!

jweiss 2014.08.08. 17:38:18

Ne külföldre húzzatok el, hanem anyátokba!

Szarvas Norbert 2014.08.08. 17:38:23

@Cpeti123456:

tény, amit írsz és igazat adok. a demokcária halála engem is aggaszt, hiszen hiszek benne. de remélem hogy magára fog találni a társadalom ezen a téren és kiharcolja magának újra... ha nem, akkor én is megyek

Sexual Harassment Panda 2014.08.08. 17:48:13

@lavór: fèlreèrtettèl.
A nevezett blog arròl szòl, hogy minden nap leadnak egy törtènetet, ami arròl szòl, hogy MO szar, mindenki fusson amerre làt.
Azutàn, az ottani törzsközössèg, mondjuk 40ember minden nap leìrja hogy bizony, MO xar, mindìg mindenben, de a külföld, bàrhol legyen is, de főleg shol ők vannak, mindenben jobb.Ez megy ott minden nap.
@Szarvas Norbert: Igaz .Magyarorszàg egy kis gyöngyszem.
De èn azèrt megyek ki, (holnap indulok egy kis faluba, Murnau am Staffelsee, Oberbayern) mert ùgy gondolom, 5-7 èven belül nem lesz màr rà alkalom, mèg aki akar, most menjen.

Sexual Harassment Panda 2014.08.08. 17:49:12

@Cpeti123456: sùlyosan hazucc..
Nincs olyan orszàg, ahol ne lennènek gondok.Ugyanazok mint otthon

lavór 2014.08.08. 17:59:47

@Szarvas Norbert:

Budapest és Magyarország nagy vonzereje most az olcsóság.

Na meg ez a kép fogadja őket az egyik legfrekventáltabb téren őket (A mocsok és a bűz kíséretében): www.imagebam.com/image/14e0cf343803744

Cpeti123456 2014.08.08. 17:59:52

@Sexual Harassment Panda:

Szevasz Panda,

Oké mellébeszélek.
1. senki nem mondta, hogy mindenütt tuti
2. nem tudom, pl: Anglia, hogy mikor változtatják mondjuk 3 havonta az adótörvényt vagy a cégtörvényt amit nálunk a legújabb megírása óta legalább 25 alkalommal módosítottak...
3. Nem tudom, hogy kis hazánk mikor jut el arra a fejlettségi szintre, hogy - Németország - az adóhivatal mikor visszautalja az Áfát, nem vár 180 napot, nem ellenőriz szét - mert nem feltételezik rólad, hogy adócsaló vagy - és küld egy csekket amit beválthatsz, persze nem készpénzt kapsz hanem átutalással teljesítik számládra a pénzt.
4. Németország Áfa: az Áfát akkor kell megfizesd ha a számládra megérkezik a partnertől a pénz... ezek apró dolgok, de egy vállalkozás életében fontosak.
5. Hollandia, Anglia, Németország, Ausztria, skandináv államok. A hivatali leveleken szereplő ügyintéző és aki hívószámmal van megjelölve - igen nálunk is van már az önkorinál - felveszi a telefont és segít. Nálunk 5 hívásból 1 alkalommal veszi fel a telefont és ha jó kedve van segít.

Na a kis faluba te is fogsz ezzel szembesülni.
Sok szerencsét kívánok!

tavolirokon2 2014.08.08. 18:00:37

En nagyreszt olyan magyarokkal talalkozom kulfoldon, akik a szakmajukban helyezkedtek el kint is.

De azt is megertem, akinek meg nincsen szakmaja (vegzettsege es gyakorlata), tehat otthon is aljamunkaval kellene kezdenie, de ezt szivesebben tenne megis jogbiztonsagban, a letfentartashoz feltetlenul szuksegesnel tobb penzert.

Sexual Harassment Panda 2014.08.08. 18:09:23

@Cpeti123456: bazz, csak wicc volt, ne vedd komolyan!!!

Sexual Harassment Panda 2014.08.08. 18:11:28

@lavór: me haragudj, de mocsok ès bűz minden nagyvàrosban van.Voltàl pl stuttgartban? Frankfurtban? Berlinben???
Tudod milyen helyek vannak ott?
Londont, b. Glasgowt nem is emlìtem.

Sexual Harassment Panda 2014.08.08. 18:13:21

@Cpeti123456: nem is plyan kis falu.
10.000fő.
Voltam kint pròbamunkàn.Azon kìvül, hogy semmit sem èrtettem amit mondtak (pedig beszèlek nèmetül)
nagyon tetszett.

tucano 2014.08.08. 18:16:14

"gyertek rá, hogy a Föld népességének 80%-a szarabb helyen élni kevesebb lehetőségből, mint te."
Viszont ezeken a helyeken lehet, hogy egy kivándorló magyarnak több lehetősége van, bizony. Ráadásul már Afrika legszegényebb és legnyomorultabb bugyrait sem olyan sok választja el Magyarországtól, bármennyire is fáj ezt leírnom és nemcsak azért, mert mazok az országok fejlődnek.
A mosogatás, meg egy fokozat a kivándorlás során, HA nem sikerül az embernek azonnal a szakmájában elhelyezkedni. Aztán továbblépnek az emberek, mert rövidebb-hosszabb idő alatt helyismeretet, meg ismerősöket szereznek. Bizony.
@Sexual Harassment Panda: dehogy is. Ott bírálni kötelező Magyarországot, cserébe megjelennek a gyűlölködők, akik a kivándorlókat utálják, így mindenki megkapja a magáét.

lavór 2014.08.08. 18:20:51

@Sexual Harassment Panda:

Voltam már pár helyen. Felismerted a fotón a teret?
Akit ülni látsz, az mind csövi. De mindegy is, lehet ezért jönnek a turisták.

Sexual Harassment Panda 2014.08.08. 18:23:08

@tucano: na baz+.Màr meg is jelent 1.
Amit ìrtàl, miszerint
"magyarnak több lehetősége van, bizony. Ráadásul már Afrika legszegényebb és legnyomorultabb bugyrait sem olyan sok választja el Magyarországtól, bármennyire is fáj ezt leírnom és nemcsak azért, mert mazok az országok.."
Nos, ez nettò baromsàg. Pontosan illik ahhoz a sok baromsàghalmazhoz, amit összefröcsögtök HA-n
Ja ès persze aki nem àll be a sorba, a blogìrò egyből kibassza.Innen is ūzenem neki, hogy verje telube kedves èdesannyàt, ès a sok többi suttyò is.
Kivève pinkyt, de asszem ő is lelèpett...Költözz Sierra Leònèba..

Sexual Harassment Panda 2014.08.08. 18:25:12

@lavór: baszki, hol nincs csöves??
Eccer vòtam Stuttgartban, a Fellbach-környèken, fehèrembert nem làttam.Komolyan fèltem.
Frankfurt belvàrosàbsn a sok feka között terjeng a hugyszag.Gyönyörű volt..

ParaZita2 2014.08.08. 18:47:45

@Cpeti123456: "...És többnyire a nyugati demokráciában a három legmegbecsültebb foglalkozás a rendőr, orvos és tanár..."

S ugye ott is ki kell takarni a rendőrök arcát... (mintha sötétben bujkáló betörők vagy bankrablók arca lenne - esetleg itt nálunk lehet, hogy azok is valójában, másodállásban, pl. vagyonvédelmi vállalkozásoknak "marketingesek")

profilo 2014.08.08. 19:03:39

@christophe:

Én itthon heti 50 órás adózott fizetésből élek jól és kényelmesen,bár a családom szerint én hülye vagyok,mert szeretek dolgozni...

béla a görög (törölt) 2014.08.08. 20:07:55

Szerintem feleslegesen akadsz ki, nem éri meg.
Egyrészről szerintem 500-1000 olvasó nem biztos hogy rossz. Azért a blogszféra elég nagy téma benne rengeteg - szerencsére - örülj annak 500-1000 embernek.

Néhány logikai hibát érzek az írásodban:
1) azok az emberek akik elmennek külföldre nem karrierből mennek el - nagyrészt
2) azzal hogy elmennek külföldre, maguk változtatnak a sorsukon és nem sodródnak - teszik azt épp azzal, hogy elmennek
3) miért ne mehetne el gazdasági diplomával mosogatni külföldre? miért kéne ezt magyarországon csinálni? az lehet hogy alantas, DE
Két okot is mondok amiért ezt érdemes megtenni:
(A) az elsőt én úgy szoktam megfogalmazni, hogy soha nem leszek magyar ember csicskája - lásd "Mindenki annyit ér amennyije van", "büdös proli", stb. - tulaj BMW, dolgoztatni feketén éhbérért, adó nem fizet --> fizetni nem szeretnek csak dolgoztatni - természetesen kivétel van.
(B) az előző folytatásaként gazdasági emberként valahogy hallgattál arról, hogy külföldön - nem, nem ázsia, afrika, latin-amerika, mert senki nem oda megy vagy, akar menni - szóval hallgattál róla, hogy bizony külföldön ezért a munkáért több bért kap - "büdös proli enni akar, meg ruházkodni, meg költeni, nem csak robotolni"

jómagam végigdolgoztam az egyetemi nyaraimat aztán kezdtem munkanélküliként - igaz nem gazdasági hanem természettudományos diplomával az 5 vidéki nagyváros egyikébe. 3-4 évembe, egy fizetős másoddiplomába és egy pestre költözésbe telt mire normálisabb álláshoz jutottam.

Szerintem kicsit vegyél vissza. Valószínű volt egy jó háttered, szorgalmas voltál, szerencséd is volt - de ez nem jogosít fel arra, hogy ítélkezz, azokon akik máshogy akarják megtalálni a szerencséjüket. Sajnos önmagában ma már a szorgalom, kitartás - bőven kevés.

És ha "kimegy" alólad a fogyasztópiac (lakosság) egy része - akkor mosolyogj és próbálj életben maradni. Esetleg gondolkozz el, hogy lehet, hogy az a sok százezer ember lehet, hogy nem véletlenül ment el, lehet, hogy nem véletlenül mondták amit mondtak és lehet, hogy te döntöttél rosszul! Jaja te is dönthetsz rosszul.

"A nyugdíjtémában nem az érdekli az embereket, milyen megoldással lehet öngondoskodni, hanem az, hogy ki a felelős, amiért nem lesz nyugdíj. Gyerek témában az emberek általában nem félretenni akarnak"

Vagy épp nem magyarországon tesznek félre. Gazdasági emberként tudod, hogy mi az hogy bizalom. Nos ebben az országban az nincs illetve e felé a kormány felé nincs.
Te azt kérdezted mi az hogy külföld én azt kérdezem mi az hogy Magyarország. Ha a nyugdíjas szüleim menekítik a pénzüket, miért gondolod, hogy én majd itt fogok takarékoskodni? Azért, hogy egy paraszt leállamosítsa?

steery 2014.08.08. 20:23:32

@Szarvas Norbert: @magyar ember teli szájjal: @bölcsbagoly: @Sexual Harassment Panda:
Én csak azt mondom, amit tapasztaltam azokban az években, amikor úgy alakult, hogy rendszeresen Budapestre kellett utaznom. Ennek semmi köze a magyargyűlölethez, a Budapest gyűlölethez vagy bármihez, amit ti okosok kitaláltok magatokban.
Egyszer voltam Bécsben, pár napig kirándulni. És meglepett, hogy mennyivel szebb, tisztább város, mint Budapest. Az utcák olyan tiszták, mintha minden nap felsöpörnék és lemosnák őket. Az épületeken sehol (ismétlem: SEHOL!) nem láttam firkákat, mocskot, szürke szmoglerakódást, pedig kimondottan vadásztam a fényképezőgépemmel ilyesmikre, hogy elmondhassam: itt is van szutyok, nem csak a dicső Hunniában. Hát nem találtam, bassza meg! Kurva tiszta az a város! Se csikkek, se szotyi, se papírfecnik, se kutyaszar a járdákon és a gyepen!
De! Bécsben is ugyanolyan forgalmi dugók vannak egész nap. És ugyanolyan büdös, koszos, fojtó a levegő a kipufogógázok miatt, mint Budapesten. Ezen a téren nincs különbség. Ott sem élnék szívesen, pont emiatt. De elképesztett az a szüntelen erőfeszítés, amivel folyton takarítják a várost, mint a bolondok. Ahogy attól is ki voltam akadva, hogy a belvárosban több a tábla és az azt tartó oszlop, mint az ember. Ezek az osztrákok tök hülyék. Legalább egy millió táblát kiraktak mindenhová, amivel totál elbarmolták a történelmi városrészt. Vannak utcák, ahol egy méterenként sorakoznak a táblaoszlopok! Na, ebben sokkal rosszabbak Budapestnél, mert ott még nincs ilyen.
Más városokról nem tudok nyilatkozni, mert nem csavargok mindenfelé.

Énvezettem? · http://envezettem.blog.hu 2014.08.08. 20:24:49

Meég szerencse, hogy vannak olyanok, akik itthonról akarják megváltani Magyarországot! A kérdés persze az, hogy van-e terved rá? Ha nincs, akkor vesztett csatában akarsz rohamot indítani...

Sexual Harassment Panda 2014.08.08. 20:25:37

@steery: Bècsnek vannak lepukkant rèszei.Lehet hogy te nem ott voltàl, de vannak.

christophe 2014.08.08. 20:30:54

@profilo: Orulok neki,vagy a szerencsès 10%-hoz tartozol akinek a munkàjàt anyagilag is megbecsulik,vagy màs igènyeid vannak mint Nekem :-)

tucano 2014.08.08. 20:44:26

@Sexual Harassment Panda: hogy felkaptad a vizet, biztosan a sok okos érved miatt.

mrZ (törölt) 2014.08.08. 20:55:17

Poszter:

...a szakmaiság, a tapasztalat, a valóság...

Akkora marhaságokat írkálsz hogy humor helyett olvasom a posztjaidat. Mint most is. Csak így tovább!!!

Sexual Harassment Panda 2014.08.08. 21:03:49

@tucano: Amit a HA-művelnek, az undorìtò.
Ha pl valaki rossz szòt mer szòlni Angliàra, digger, zoleeuk stb rögtön nekiesnek hogy az nem ùgy van, MO molyen xar, stb.Undorìtò.

onewayticket 2014.08.08. 21:57:52

Magam is el szeretnék menni (a Határátkelőn törzsvendég vagyok), de az hülye, aki azt képzeli, hogy külföldön (=nyugat/észak-európai országokban, USA-ban, Kanadában) "kolbászból van a kerítés, a földön 500 eurósok hevernek, dolgozni nem kell, sok a jó csaj, mindenki mosolyog all the time és nincsen politika, tüntetés".

"Mindenki el akar ebből a rothadó porfészekből menekülni olyan mondvacsinált indokokkal, mint hogy nincsen munka."

Budapest, az ország legfejlettebb városa valóban egy rothadó porfészek - benne élek, tanúsíthatom! Ha van benne munkalehetőség (több, mint más településeken...), ha nincs.
Nyugat-európai nagyvárosokhoz viszonyítva Bp. pláne egy fejletlen, elmaradott porfészek. Pedig valamit "rosszul" csinálok, mert ettől függetlenül rám itt is visszamosolyognak néha, elnézést kérnek a villamoson, ha rálépnek a lábamra. :)

"Több ezer huszonévessel beszélgettem erről az elmúlt 4 évben és a legtöbben itt akarnak lediplomázni, és kinn akarnak meggazdagodni."

Szerintem butaságot csinál az a fiatal, aki csak a diplomaszerzés kedvéért tanul, de már a suli évei alatt tudja, érzi, hogy nem megy azzal a képesítéssel semmire, magyarul kitörölheti a diplomájával...

Meggazdagodni pláne nem lehet külföldön sem az elvesztegetett évekkel. Ehhez viszonyítva még a mosogatás, pincérkedés, stb. is racionálisabb döntés: az _munka_, keveset, de lehet vele keresni. Igény mindig van rá, bele lehet tanulni, szerényen, de meg lehet abból is élni. Itt diplomás foglalkozásokból (pl. tanár) sem lehet olyan életszínvonalon tengődni, mint fizikai munkával Angliában/Hollandiában/Németországban. Ez van.

Ha én most érettségiztem volna, SZAKMÁT tanultam volna (a nyelvek mellett) és azzal húztam volna el a csíkot.

billy reed 2014.08.08. 22:06:28

@Szarvas Norbert: "Én évtizedekig azt hittem, hogy egy romhalmaz, de aztán szántam rá pár napot, hogy megismerjem a rejtett kincseit. Rájöttem, hogy nagyon jó hely Budapest tele értékkel!"

Ja,ja...kár, hogy nem turistaként vagy itt max. 1 hetet...
Persze gyönyörű a város, ha turistaként jössz ide.
De itt élni, dolgozni, ügyet intézni ésatöbbi??? Itt hol vannak a rejtett kincsek? A 3-as metró alagútjában? Akkor nemsokára meglesznek, mert kihozza a talajvíz...

"Szeretnék egyszer arra kelni, hogy mások is azt látják amit én. Egy országot, ahol rengeteg lehetőség van"

Mire? Mert munkára, pláne értelmes, és értékelt munkára / orvos, tanár, kisvállalkozó, kisgazda stb./ itt nincs és nem is lesz semmiféle lehetőség.
Kezdjük sorolni az EU kritériumok szerinti szegény régiókat?
Vagy beszéljünk a közmunkásokról? Á, nem lehet, nem adja le a Híradó, ahogy pl. Bajor Imre halálhírét sem.
És még sok hasonló "apróság" teszi élhetetlenné ezt az országot.
Szerintem elég könnyű észrevenni.

Ja, és ha valaki kimegy Nyugatra, nem az eurótermő fák miatt teszi, hanem, hogy az állam hagyja élni, dolgozni.
Ilyen egyszerű.

mikka 2014.08.09. 01:04:47

Olyan jó lett volna ha elhúzol messzire, és ezt az írást sem követed el.
MENJ!!! Indulj!!!
Ez az ország egy jobb hely lesz nélküled!!!!!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.09. 08:48:15

@tucano:

"Afrika legszegényebb és legnyomorultabb bugyrait sem olyan sok választja el Magyarországtól"

Ezen jót nevettem. Viccnek szántad?

Mo. a gazdag világ része, a világ átlag életszínvonalának a másfélszeresével. Afrikai legszegényebb részein meg a világátlag kb. 5-10 %-a van, azaz Mo-nál 15-20-szor rosszabb.

marczy 2014.08.09. 10:02:38

RÖVIDEN:
Azért húzol el külföldre szart lapátolni, mert ott a szarlapátolásért is többet fizetnek (vásárlóerő-paritáson számolva is), mint itt egy közgazdásznak. Utolsó senkiként is több marad a zsebedben.

Ez ilyen egyszerű, mint a faék. Mert nem lehet egyről a kettőre jutni, mert minden a spórolásról, a filléreskedésről szól, mert ha kirúgnak az állásodból (ez bárkivel előfordulhat, akár mondvacsinált okkal is), jön a végrehajtó...

Krisz11 2014.08.09. 10:16:22

@steery: "Ott élni kész büntetés."

Egyetértek, 4 évet éltem Pesten. A legrosszabb a szmog, kb átlag 2-3 évvel csökkenti a várható élettartamot. Mondjuk Pekingnél biztos jobb.

------------------

Sok jó gondolat van amúgy a bejegyzésben.
Valahogy úgy érzem sokszor, hogy a határátkelők magyarázkodnak, mentegetőznek de nem mások, hanem elsősorban saját maguk előtt.
Az, hogy valakinek el kell hagyni az otthont, a barátokat, a szeretteket, az ismerősöket egy tragédia, ezt lássuk be.
Van aki nem talál munkát itthon, de dolgozni meg muszáj, és ezért elmegy külföldre is, ez abszolút becsülendő.
Van aki meg tudna élni otthon, de az anyagi szempontokat másnál többre tartja, és azért jön az országot lehúzós szövegekkel, és azzal, hogy ő külföldön mekkora király és mennyi pénze van.
Valahol mind a kettő tudja, hogy az, hogy az otthont el kell hagyni, hatalmas veszteség. Szerintem akként kell az eltávozókhoz hozzáállni az itt maradóknak is, hogy ennek tudatában vannak. Függetlenül attól, hogy ki mit magyaráz az eltávozásáról.

Krisz11 2014.08.09. 10:21:43

@marczy:
"Azért húzol el külföldre szart lapátolni, mert ott a szarlapátolásért is többet fizetnek .. mint itt egy közgazdásznak. Utolsó senkiként is több marad a zsebedben."

Van egy barátom Angliában, havi 2.000 fontot keres (kb nettó 800.000 forint), a tescoban pakol.
A feleségével meg a lányával 30 négyzetméteren élnek, félretenni nem tud egy fillért sem.

Ezt az élet szinvonalat itthon is el tudná érni.
Én közgazdászként itthon tudok félretenni harmadannyiból, és egyedül 57 négyzetméteren élek.

napalm99 2014.08.09. 10:38:03

Mindenki oda megy ahova akar és ez igy van jól,de néha az jön le egy-két írásnak,blognak a hangvételéből, hogy aki netán itt marad az egy szerencsétlen luzer,birka, mert itt nem lehet élni ,meg semmit sem csinálni,meg a politika stb,stb.Voltam kinn láttam én is hogy nagy a különbség bizonyos dolgokban,de azért az is hozzátartozik a dolgokhoz ,hogy nekik nem volt 40év szocializmusuk amit mi itt a keleten, még nagyon sokáig nyögni fogunk gazdasági és politikai értelemben is.

]{udarauszkasz 2014.08.09. 10:38:43

Azert azt is hozzatennem a bloghoz, hogy mar nyugaton is eleg elrettento a munkanelkuliseg, ha vegre kijutsz, minden apro hibaert kirugnak, mert mar ott all a sorban mogotted 3 lengyel, 2 szlovak, 2 magyar, meg 3 roman pl.
Aki megis dolgozik, az 2 ember helyett dolgozik, amivel tobbet lehet keresni, annyival tobbet is kell dolgozni. Ausztria keleti reszen (mivel gyakorlatilag Kelet-Europa veszi korul az egeszet) komoly konkurrenciaharc folyik a munkahelyekert, a valos munkanelkuliseg (nem az, amit a statisztika mutat) joval 10% folott van, telen megkockaztatom, hogy a 20%ot is megkozeliti.

christophe 2014.08.09. 11:15:52

@Krisz11: 2000 fontbol azèrt nemcsak 30nm-es lakàsra fussa....

christophe 2014.08.09. 11:24:21

@napalm99: ''nekik nem volt 40év szocializmusuk''
Ez igaz,de azèrt valljuk be nem sok olyan orszàg van ,ahol a mult rendszer kiszolgàloi vezetik az orszàgot,ès a volt megszàllokat(Szovjetunio,jelenleg Oroszorszàg)àllitjàk pèldakènt, ès szolgàljàk ki onkènt az orszàgot,Paks2

Netuddki. 2014.08.09. 11:25:30

@Sexual Harassment Panda: "neked a hataratkelo.blog.hu-n a helyed!
Ott kötelező gyűlölni Magyarorszàgot!"

Nem gyűlöl senki semmit és senkit. Én is maximum undorodni tudok az ilyen nagyarcú, balfasz fideszesektől mint amilyen te is vagy.

Netuddki. 2014.08.09. 11:27:52

@napalm99: Az orbánfélék (meg akik mögötte állnak) gyakorlatilag a múlt rendszerben szocializálódottak megalkuvását használják ki. Egészségesebb mentalitású helyeken már régen börtönben ülnének az ilyenek.

napalm99 2014.08.09. 11:30:12

@christophe: Hát igen nem sok olyan ország van ahol miután 90-ben elzavarják az addig 40éve uralkodó rezsimet ,94-ben visszaszavazzák öket ismét a hatalomba.

tucano 2014.08.09. 11:45:49

@Sexual Harassment Panda: sok a megkeseredett ember, akik ilyen-olyan okok miatt mentek el otthonról. Hiba meg mindenhol van, ócsárolni mindent lehet, nem szép, meg lehet hogy ezzel palásolják valóban a honvágyukat vagy nem tom. Én egymás között szívesen szídok bármit, de ha külföldivel beszélek, akkor a végsőkig védem a magyarokat.

@maxval a bircaman: nem viccnek. Az életminőség és a GDP egyre jobban eltávolodnak egymástól. Attól, hogy papíron többet keresnek az emberek, még nem élnek jobban, nem boldogabbak, stb.

christophe 2014.08.09. 11:57:50

@napalm99: Meg 2010-ben,a fidesz teli van volt kommunistàkkal,nem vèletlen,hogy nem hozzàk nyilvànosàgra az ugynoklistàkat...

Pan Modry 2014.08.09. 12:04:08

Akinek gyereke van, annak is mindenkepp erdemes elmennie kulfoldre, na egy ilyen fos, mutyizos, urambatyam kozegben szocializalodjanak a gyerekek, ez nagyon fontos!

Amugy szeretem Magyarorszagot, de ami ott megy az egy okadek!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.09. 12:36:58

@tucano:

Akármennyire is rosszabodik a helyzet, Mo. így is a világ felső 20 %-ában van, NAGYON magas életszínvonallal.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.09. 12:38:45

@napalm99:

De, szinte mindenhol ezt történt Kelet-Európában.

Nem jött be a kapitalizmus, s az emberek visszavágytak a kommunizmusna, így megszavazták újra a posztkommunista pártokat.

]{udarauszkasz 2014.08.09. 13:24:53

@maxval a bircaman: Magyarorszagon a felso 20% van a vilag felso 20%aban. A tobbi nyomorog.

tucano 2014.08.09. 13:42:49

@maxval a bircaman: ezért írtam életminőséget. Pl. mielőtt elhúztam volna a belem, otthon:
- nem tudtam színházba járni
- nem volt pénzem könyvre
- nem volt pénzem rendes orvosra
- nem volt pénzem szórakozásra
- nem volt pénzem "márkás" ruhákra, amit leszarok, de azért asszony, meg gyerekek.
Akkor mi az a k. nagy különbség? Hogy jó a csapvíz? Statisztikailag gazdag Magyarország, de hol azt élet minősége? Voltam furcsa helyeken, ahonnan egy füttyre mindenki futna Magyarországra, majd egy hét után azonnal tovább balra a térképen vagy vissza, mert élhetőség szempontjából annyira gyenge a helyzet.

Tudományos libsizmus 2014.08.09. 13:55:38

@steery:
Bécsre sokan mondják, hogy túl steril, Budapest sokkal izgalmasabb. Van benne valami.

Budapestet szerintem nem Béccsel, hanem inkább Prágával lehet összahasonlítani. Bécset magasan veri Budapest.

tucano 2014.08.09. 14:03:45

@Tudományos libsizmus: Bécs a világ legélhetőbb fővárosa, most már 5. éve a Mercer nemzetközi életminőség összehasonlításában. Budapest a listán sincs.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.09. 14:09:49

@]{udarauszkasz:

Nagy tévedésben van. Mo-n az ÁTLAGEMBER gazdag.

]{udarauszkasz 2014.08.09. 14:13:08

@tucano: En azert nem elnek Becsben. Miota beszabadultak a balkani menekultek oda, joforman csak kulfoldiek elnek a varosban, es nem a jobbik fajtabol. Nem lehet parkolni, dragasag van, a kozlekedest is inkabb biciklivel oldanam meg. Az eghajlat is rosszabb, mint Pesten. Egyedul az anyagi eletszinvonal magasabb, de ha keresel mondjuk 1500 Eurot (ennyi egy atlagos vendegmunkas bere), abbol 800-1000 mindjart elmegy a lakberre, akkor mar mindjart nem marad olyan sok a fizubol.

tucano 2014.08.09. 14:28:29

@maxval a bircaman: jaja, de akkor meg nincs akkora különbség.

@]{udarauszkasz: persze én sem, sőt! Kifejezetten nem szeretem Bécset, ha lehet nem szeretni egy várost. Ha már Ausztria és város, akkor Graz valamiért közelebb áll hozzám. Csak tudom, hogy a legtekintélyesebb összehasonlítás szerint Bécs a legélhetőbb hely a sok-sok féle szempont alapján.

borzimorzi 2014.08.09. 15:19:58

@steery: Egy csomó kínai azért vesz Budán házat, mert itt jól is tud üzletelni, meg a levegő is ezerszer jobb, mint a kínai nagyvárosokban. Persze, ha ki sem mozdulsz a nyóckerből vagy a üstös romkocsmából, akkor biztos büdös. De tudod, van a város közepén egy jó adag víz, a Duna nevezetű, aztán azon át lehet menni úgynevezett hidakon, és fel lehet menni a hegyoldalakra.

Na, jó, ennyit rólad.
Pá.
b

Jottó 2014.08.09. 15:22:24

Én az alapproblémát nem értem, légyszi magyarázza meg valaki. Mit kell ezen ennyit fröcsögni hogy hazaáruló aki elmegy, aki meg ittmarad az lúzer? Mindenki azt csinál amit akar. Gratulálok annak akinek itthon sikerül, nekem a ttk-s diplomámmal nem sikerült, szerettem volna ugyanis szülővárosomban megmaradni (nem Budapest), ami a mai "vidéki" kelet-magyarországon kb kilátástalan helyzet. Viszont ha elmegyek akárcsak takarítani egy büdöshanyatló nyugat-eu szállodába, én bizony 3 hónap alatt (szállás és kaja kifizetése után) meg tudok annyit spórolni ami itthon a 4 havi keresetem. Miről beszélünk? Továbbá ny-euban vagy amerikában tök normális dolog hogy az ember főleg fiatalon egyetem után pár évre elmegy külföldre munkát vállalni.. De ez itthon mintha valami bűnös rossz dolog lenne.. miért is? Még egyszer mondom, ezt nem kötözködésből, hanem tök komolyan kérdezem, mert nem értem mi a gond ezzel.

Tudományos libsizmus 2014.08.09. 15:54:19

@tucano:
Bécs lakóinak 1/4-e 1/3-a külföldi. Rendszerint az aljábbja. Lesz még rosszabb is.

Tudományos libsizmus 2014.08.09. 15:56:58

Egyébiránt az elműlt kommunista rezsim összesen két pozitív "vívmányának" tartom, hogy
1.) 1968-hoz képest jó 20 év előnyünk van a liberális agymosás tekintetében a "nyugat"-tal szemben,
2.) nem vagyunk elárasztva pakikkal, indiakkal és fekákkal, mint a legtöbb "nyugat"-i ország.

Studiosus 2014.08.09. 17:04:37

Valahogy mindig elfelejtődik, hogy Magyarország 25 éve a szabad világ része. Ami egyrészt azt jelenti, hogy nincs jelentősége nemzeteknek, országhatároknak, másrészt pedig e világon belül mindig van egy ország, ahol rengeteg lehetőség van, és mindig van egy város, ami a világ egyik legszebb helye. Miért kellene ez utóbbinak pont Budapestnek lennie?

És miért lenne ez a másik hely, másik közeg ismeretlen??? Azért van Internet, azért tanul az ember nyelveket, hogy a szobája sarkában, az asztalánál ülve minden részletet megtudjon az új hely körülményeiről.

Azért, b... meg, 25 év marha nagy idő. Simán be lehet gyűjteni egynél több magas szintű nyelvtudást, egyetemi szintű végzettséget, amivel aztán megnyílnak a lehetőségek, hogy az életben felmerült problémákra adekvát választ adhassunk.

Miért van az, hogy a magyarok ezt valahogy fel sem fogják, és csak tovább sírnak, hogy így a kormány, úgy a gazdaság stb.??

Manfi 2014.08.09. 17:40:00

Igazából sok mindent írtam de aztán kitöröltem mert úgyse értené meg a sok hülye aki össze-vissza pofázik a külföldről:)))

Studiosus 2014.08.09. 18:47:03

@IGAZI_kovi1970: sőt, továbbmegyek, maguk is a múlt rendszerben szocializálódottság jegyeit mutatják, mint például a dühödt bank- és spekulánsellenesség. Fingjuk nincs, mit kezdjenek egy működő piacgazdasággal, és hogy mi lenne egy kormány szerepe.

HaCS 2014.08.09. 22:54:17

"Szeretnék egyszer arra kelni, hogy mások is azt látják amit én. Egy országot, ahol rengeteg lehetőség van..."

Arra a napra már én is nagyon kíváncsi lennék.

Reactor 2021.07.14. 04:54:52

Ez szerintem két teljesen elfogadható indok - munka nincs, pénz mégannyira sincs, és a lakosság túlnyomó része rosszindulatú félvad tahókból áll. Nem véletlenül tart ott Magyarország, ahol.
Ez az állítás pedig, miszerint a Föld népességének 80%-a szarabb helyen él kevesebb lehetőséggel, egy orbitális nagy kamu, amit csak egy földrajzból felmentett, vagy simán csak autistának született kretén tehet fel - és a hasonlóan mélyhülye fogyatékosok hiszik el.

@Énvezettem?: Terv az van. Először is, az összes politikust - kivétel nélkül mindet - egymás mellé kell akasztgatni a fák ágaira, mint a karácsonyfadíszeket szokás.
Ha ez megvan, mondom a következőt.

@maxval a bircaman: Ezt a sok hamubansült kreténségedet magad találtad ki, vagy segítenek az elvtársak a pártirodából?
Ahhoz is ostoba vagy, hogy a GDP-listát megnézd, ahol már Kazahsztán és Banglades is megelőzött minket.
Azon már csak röhögtem, amikor később megismételted a hazugságot. Írd le még ötszázszor, igazad nem lesz, csak képenröhöglek, ahogy eddig.
Nem mellesleg te is elhúztál külföldre, ha jól tudom. Igaz? Akkor kb. te vagy a legutolsó, akinek a véleménye bármit is számít a témában. Úgyhogy akár el is dugulhatsz, szovjetbérenc selejt.

@napalm99: Akkor tehát igazak az állításaik?
Bizony igazak, te magad is elismerted.
Tovább nincs is értelme vitázni.

@Studiosus: Szerinted nem jogos az emberek panasza? A kivándorlók jelentős többségének esze ágában sem lett volna lelépni, ha mindazt amit nyugaton kap, itthon is megkaphatná.
Azzal meg nem tudom, mi a problémád, ha a kormányt szidják. Mi az uralkodás első szabálya? MINDENÉRT te vagy a felelős. Erről pedig ennyit.
A dühödt bank- és spekulánsellensségről pedig beszélgess el pár Budacash- Quaestor- Kun-mediator stb. károsulttal. Van belőlük éppen elég.
süti beállítások módosítása