Szerintem nem létezik olyan ember az országban, aki ne ismerné a malacpersely lényegét. A szüleink mindig a legjobbat akarták nekünk. Ezt a legjobbat pedig az anyagi stabilitásban (is) meghatározták, aminek legfontosabb feltétele az általános magyar felfogás szerint az, ha megtanulunk takarékoskodni. A takarékoskodást valamilyen perverz felfogás köti össze a pénz elzárásával, eltüntetésével (gyerekkorban a malacperselybe helyezéssel), hiszen ami elvan zárva, ahhoz nem tudunk hozzányúlni. Így neveltek minket az előtakarékoskodásra. A 8 éves unokahúgom elérkezettnek látta az idejét annak, hogy a pénzzel foglalkozzon. Én pedig elgondolkoztam azon, hogy vegyek e neki perselyt (ahogy velem is tették) vagy sem? Hogyan neveljem pénzügyileg tudatos emberré? Hát most az állad fog leesni.

Elkezdtem gondolkodni a malacpersely intézményén, aktív használatán és ennek várható következményein. Nem volt nehéz dolgom a következmények feltérképezésénél, hiszen pénzügyi szakemberként tulajdonképpen végtelen merítési lehetőségem volt az ügyfelek tapasztalataiból, szokásaiból. A legtöbb esetben azt tapasztaltam, hogy a pénzügyi hozzáértés, pénzügyi kultúra egy nagyon távoli fikció, amit a legtöbben nem tudnak megfelelően használni. Ez nem bántás, hanem tény. Ez nem hiba, hanem következménye egy elavult rendszernek. 

"Amit nem látok pénzt, az nincs."

A legtöbb ember viszonya a pénzéhez korántsem baráti és kölcsönös tiszteleten alapuló. Mondhatni a legtöbb ember nagyon mostohán bánik a pénzével, hiszen vagy indokolatlanul túlad rajta (shoppingolás), vagy pedig börtönbe zárja (elrejti a párna alá, titkos számlára...stb.). Olyan verzió szinte nem is létezik, amikor a likviditás megőrzésére szolgáló pénzt ugyanazon a számlán, ugyanazon a helyen tartja az illető, ahol a számlák kifizetésére, mindennapi megélhetésre szolgáló összeget. Ennek oka pedig az lehet, hogy az ilyen helyen levő pénzt az ember könnyen elkölti. Mintha nem tudna önfegyelmet gyakorolni, belátással lenni és megőrizni likviditását, anyagi biztonságát anélkül, hogy bármilyen eldugós trükkhöz folyamodna.

De honnan ered ez a szemléletmód és társadalmi szintű fegyelmezetlenség?

Szerintem ehhez nagyon sok köze van a malacpersely effektusnak, ami a néphiedelemmel szemben pontosan az ellentétét fogja okozni a gyermek fejlődésében, mint amit szeretnénk. Spórolni és pénzügyi önfegyelemmel rendelkezni elengedhetetlen, fontos és jó dolog, amit pontosan nem a malacpersellyel fogunk belenevelni a gyerekbe. Vagy nem úgy, ahogyan kéne.

Lássuk be, hogy a gyerekünknek ezzel annyit tudunk megtanítani, hogy a pénzt el kell dugni, el kell zárni és akkor megmarad további felhasználásig. Kettéválik már ebben a korban is a megtakarítandó pénz és a felhasználható keret. Mintha csak ez a két opció létezne, miközben kimarad egy harmadik nagyon fontos (de elhanyagolt összeg), a likvid biztonsági tartalék, ami sem nem napi célokra elkölthető összeg, de nem is megtakarítás. Ez az az összeg, amihez akkor nyúlunk, ha hirtelen elromlik a mosógép, vagy a párunkat elvinnénk étterembe. Más kávéház.

Sajnos úgy szocializálódtunk pénzügyi értelemben, hogy képtelenek vagyunk saját anyagi forrásunkkal szemben önuralmat tanúsítani és egy látható, egy helyen levő pénzösszeget magunkban különbontani, rangsorolni céljaink és szükségeink szerint felhasználni. 

És akkor felmerül bennem a kérdés, hogy valóban pénzügyi analfabétának, pénzügyileg fegyelmezetlennek szeretném nevelni az unokahúgomat? Határozottan nem. Ezért nem is veszek neki malacperselyt. Helyette arra fogom megtanítani, hogy az egy helyen levő összes pénzét képes legyen több szempont szerint értékelni, rangsorolni és ne akarjon mindent egyszerre elkölteni. Megtanítom arra, hogy a pénzünket nem azért zárjuk el, mert nem akarjuk elkölteni, hanem azért kell elzárni, hogy gyarapítsuk, kamatoztassuk (különben nincsen értelme). Megtanítom neki a különbséget a hosszú távú cél és a rövid távú között (értsd: Barbie ház kontra Barbie baba), miközben rávezetem a likviditási tartalék lényegére (értsd: váratlan játékakció). 

Valódi élethelyzet:

Ha kapsz pénzt, azt ne költsd el csokira vagy kisebb dologra, hanem dobd bele a malacperselyedbe, amiben a kibontásig nem láthatod, érezheted ténylegesen a vagyonod mértékét, nagyjából azt sem tudod, hogy mennyi pénzed van, mikor nyúlhatsz hozzá. Tehát tegyél félre mindent, ami valamennyi, mindig és valameddig, valamiért, amiről még nem tudod, hogy létezik, és mindezt a szüleid kedvéért. Hmhmhm...

"Én csak játszani akarok!!!!!!!

Meg kell tanulnia minden gyereknek, hogy az élet nem habos torta és a spórolás nélkül a lelkünk elvész az élet legsötétebb bugyraiban (most tényleg? tényleg? tényleg? Mondják ezt azon nemzet szülöttei, akik híresen képtelenek spórolni?) Miért nem adunk konkrét valódi célokat a gyereknek, amit ő is akar, amiért ő akar küzdeni, és amiért képes ő lemondani dolgokról? Tehát képes átvitt értelemben pénzügyileg fejlődni és előre gondolkodni? 

A szülő feladata szerintem nem a korlátozás kell, hogy legyen és még csak nem is a spórolásra való kényszer megteremtése. A spórolás magától jön, amint megvan a megfelelő cél. A szülőnek így két fontos feladata kell, hogy legyen:

1. a megfelelő célt megtalálni a gyermeke számára, amiért hajlandó magától spórolni.

2. megőrizni a gyerek gyermekkorát, annak minden hibájával együtt. Néha biztatni kell arra, hogy a jelenben éljen és vegyen meg egy csokit, még ha emiatt később tudja megvenni a "lego várát".

Szerintem a pénzt nem elzárni kell, hanem szabaddá tenni és megfelelően kezelni. Ezt leginkább gyerekkorban tudjuk megtanulni, amikor még nem vagyunk tisztában azzal, milyen jó dolog elzárni minden pénzt, bedugni a párna alá és elfeledkezni róla. Gyerekként a pénz még nem jelent többet, mint egy darab papír/fém, amit a kedvenc játékunkra, hamburgerünkre válthatunk. Ahogyan a játékunkat sem dugjuk el későbbi felhasználás végett, úgy értelmetlen a pénzzel nem így viselkedni.