Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

A magyarok 10 legnagyobb problémája

2014. február 18. - Szarvas Norbert

1610040_3920549708450_1247940501_n.jpgA magyar nép a világ egyik legpesszimistább csoportja. A kimutatások szerint nálunk egyértelműen félig üres a pohár, miközben a pesszimizmus és kilátástalanság mély bugyraiban vagyunk kénytelenek szenvedni olyan országok embereivel egyetemben, ahol népi szokás a polgárháború, a mészárlás, erőszak, éhezés. Lehet, hogy Magyarországon ismeretlen jelenség az a fajta nyomorúság, mint ami egyes afrikai országokat jellemzi, lehet, hogy rendkívül gazdag termőföldjeink, vízkészletünk van. Elképzelhető, hogy ami nálunk (és szerintünk) kilátástalanságra ad okot, az a legtöbb mélynyomorban (és velünk egy pesszimizmus-szinten levő) szenvedő országban a remény, a jövő és a változás szele lehetne. Mi magyarok úgy általában tartjuk magunkat ahhoz, hogy az a fránya balsors régóta ver minket. Mi ma a 10 legnagyobb problémája az átlagos magyarnak?

1. A megoldatlan nyugdíjas helyzet

Örök harc a magyar társadalmi berendezkedésben a nyugdíjasok helyzete. Nemes egyszerűséggel kétfajta magyar létezik: a nyugdíjas és aki nem az. A nyugdíjasról általános vélekedés az ingyen utazó, jól felpakolt agresszor, aki képes gyorsabban helyet csinálni magának bárhol, mint hogy kimondanánk: nyugdíjas kedvezmény. Velük kapcsolatban sokaknak az a legnagyobb baja, hogy a politikai szavazatukat más szempontok szerint adják, mint ahogyan fiatalabb kollegáik szeretnék. A fiatalok a jövőre szavaznak, a nyugdíjasok pedig 300 forintra.

2. A magyar foci

A rendszerváltás óta eltelt bő 20 év alatt egyetlen állandó tényező maradt a háborgó magyar tengeren. A magyarok imádják a focit, miközben angol tudósok bebizonyították, hogy ez az imádat a génrendszerünkbe van kódolva és öröklődik. Ennek ékes bizonyítéka a Puskás Öcsi féle 60ezer fős Népstadion képe, amire a mai fiatalok ugyanúgy emlékeznek, mint azok, akik tulajdonképpen ott voltak. Mi csak focit várunk, se többet se kevesebbet. 

Helyette viszont kapunk valamit, amire azt mondják, hogy egyszer majd lehet belőle foci. Semmi mást nem kértek cserébe tőlünk az elmúlt 20 évben, mint bizalmat (és kurva sok állami pénzt). A bizalmunkat megerőszakolták, feldarabolták, elfogyasztották, kifosták, visszaadták, babusgatták, elvették, elégették, széttépték. És ez mind csak az első év történése volt...

3. Budapest

A magyar főváros tökéletes kivetülése a magyarok betegségének. Mi magyarok a fővárosunkban csak tahókat találunk a redvás utcákon, ahol burjánzik a prostitúció, bűnözés és a politika. Aki csak teheti menekül a szmog felhőtől átitatott városból (és országból) szebb tájakra, mint például Budapest ikertestvéréhez, Bécsbe.

Ezzel párhuzamos a világ (akiket irigylünk) irigyel bennünket, hiszen a világ 10 legcsodálatosabb városának egyike a miénk, ahova minden turista vágyik. Csodájára járnak történelmi épületeinknek, gyógyfürdőinknek, a város saját hangulatának. Imádják a magyarokat, akik valamiért velük elképesztően kedvesek, normálisak és nyitottak. A magyarok híresen nagy party arcok, amit mindenki meg akar egyszer tapasztalni. 

Most akkor melyik a valóság?

4. Nyugdíj

Mióta a mai társadalom az eszét tudja, azóta a nyugdíjas éveket egy megcáfolhatatlan intézménynek tekinti, amit igazából megélni sem akar, de legrosszabb esetben (megéli) is ott lesz az állami nyugdíj, amiből lehet utazgatni, megélni. Valamiért senki nem akarja felfogni, hogy vége ennek az időszaknak. Ha meg elismeri, akkor nem akar tenni ellen. Mindenki úgy van mostanában vele, hogy fizeti a nyugdíj hozzájárulást az államnak (amiből a mostaniakat fizetik ki), felfogja, hogy nem lesz nyugdíj. Ez a két tény még érdekli is, ami pont elég indok kedvenc függőségének az éltetéséhez: reménytelenség.

5. Bírkák

Mennyi baja van az embereknek a birkákkal. Úton útfélen ezt hallani, amint az egyik birka kiakad a másikra. A birkák mennek a kormánypárt után esztelenül, más birkák az ellenzéket követik vakon, a maradék birka pedig azért birka, mert döntésképtelen. Magyarország a birkák 50 árnyalatának élőszereplős színpada. Én úgy fogalmaznám meg engedelmetekkel, hogy mindenki agyatlan birka, aki nem azt beeeee-zi, amit én. Én meg nem vagyok birka, csak úgy teszek:)

6. Az IFL blog effektus

Ez a blog megtestesíti mindazt, amit a társadalom gyűlöl, és ami valójában pesszimizmusra ad okot. Mindenki azt gondolja, hogy a valóságot akarja hallani őszintén, de igazából senki nincsen felkészülve erre, aminek említése kapcsán csupa gyűlölet és kételkedés keletkezik. Senki nem szereti, ha megmondják neki, hogy rosszul gondol valamit. Senki nem szereti beismerni, hogy eddig napellenző volt rajta és a világ sokkal színesebb, mint ahogyan eddig gondolta.

7. A papírok

A magyarok általában nominális perfekcionisták, akik papirusz fétisizmusban szenvednek. Fél életüket az emberek azzal töltik, hogy mindenféle papírt szerezzenek meg, amit utána elismertem a fenéktörlésen kívül semmire nem tudnak használni, de legalább jól néz ki. Meglepő, ahogyan mindenki a papírokkal érvel vitákban, ahogyan életcél papírokat szerezni és ahogyan másodlagos szempont a valódi tudás, gyakorlati tudás megszerzése. A legnagyobb baj az, hogy a magyar gazdaság mára a nemzetközi gazdaság szerves része lett. A nemzetközi gazdaság pedig elvárja a tudást, miközben a papír a másodlagos. Így kettéválik a vágy (sok papír) és a cél (jó munka). Ezért fordul elő mostanában tömegesen a kétdiplomás hajléktalan, a háromdiplomás kávéfőző és a négydiplomás polcszervízes.

8. Helyesírás

Általánosan elfogadott tény, hogy aki nem ír helyesen, annak a gondolatai sem értékesek. Legalábbis erre következtetek az internetes irományok végén található kommentekből, ahol általában mindig jelen vannak a magyar nyelv hagyományörzői, akik szent küldetése a tartalom háttérbe sorolása és a helyesírás kikövetelése. Számomra ez azért ijesztő, mert lassan valósággá válik a következő abszurd helyzet:

Panelház ajtajára kiírják, hogy:

"Vigyáz, gázszivárgás!"

Mire a helyesírás szent grálljának a lovagja nem veszi figyelembe a figyelmeztetést, hiszen a "vigyáz" az két z-vel van, ezért benyit és ...

Csak akkor azt nem értem, hogy az iskolában miért volt mindenki kettes-hármas helyesírásból? Bár ezzel kapcsolatban az az érzésem, hogy évekig a tanár baszogatta ezeket az embereket, ma meg számukra elégtétel emiatt másokat tovább baszogatni. Én hangsúlyozom, hogy engem nem érdekel a helyesírásod, én mindig a tartalmat nézem és próbálom megérteni:)

9. Vállalkozók

A vállalkozók azok, akik lopnak, csalnak, hazudnak. Mindenki utálja őket, mindenért ők a hibásak és egyre többen kívánják azt a politika bizonyos pártjaitól, hogy lehetetlenítse el őket. Az már csak másodlagos tény, hogy ugyanezek a rohadékok adnak munkát és megélhetést az embereknek. Ő miattuk létezik gazdaság. 

Másrészről pedig mindenki a vállalkozókat irigyli gazdagságuk és szabadságuk miatt. Ma akárhány főiskolást kérdezel meg, mindenki vállalkozó akar lenni. Azt nem tudja miből, mikor, miért, hogyan, de ő mégis megakarja valósítani a magyar álmot. De addig is a jelenben tökéletesen kielégítő utálni őket. Fújjj.

10. Plakátok

A kormány végre belátta, hogy nem kéne a választások miatt kidíszíteni az országot, ezért betiltotta a választási kampányokat. Csak akkor nem értem azt, hogy miért van az egész ország kitapétázva Fidesz reklámmal, ahol vagy magukat istenítik vagy az ellenzék katonáinak képét olvasztják az agyunkba? És Orbán Viktor mit keres bohócruhában ezeken a képeken? 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr215820985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ledniczky Zsolt 2014.02.20. 08:49:43

És itt néhány hozzászólónak üzenem, hogy nem az a szomorú, hogy nem tarthattuk meg az egészet, hanem az, hogy nem a nyelvi határon húzták meg a határokat. Miénk lehetne Pozsony (1911-ben 14% szlovák lakos volt), Kassa, Észak-Erdély, Szabadka. Kb. 140-150 ezer km2, ahol 90% magyar élne.

Narancskommunista (törölt) 2014.02.20. 08:54:57

Ami a helyesírást illeti, engem nem érdekelt mások helyesírása egészen addig, amíg mostanában olyan írásokba, kommentekbe nem futottam, ahol már nem értettem meg a lényeget, mivel a helyesírási vagy nyelvtani hibák többértelművé tették, vagy simán csak elfedték a lényeget. Nekem továbbra sem bántja a szemem, ha valami hibás, de érthető, viszont már kevésbé akadok ki a nyelvtannácikon, mint korábban.

A dolog ugyanis úgy néz ki, mint ha vesszük a digitális jeleket, legyen 0 és 0,5 V között 0, 0,5 és 1 között 1 a jel jelentése. Ha 0,49 V-os jelet kap egy ismétlő, akkor még gond nélkül továbbítja, ha viszont átmegy 0,5 fölé, akkor már hiba van, mert azt hiszi az ismétlő, hogy 1-es jel, és azt továbbítja. A "feszültség náci", ha lenne ilyen már 0,4 körül panaszkodna, hogy sérti az áramköreit, mi meg átlagos digitális eszközök legyintenénk, hogy minek a para, aztán mikor már a legtöbb jel hibásan érkezik, akkor vesszük észre, hogy milyen igaza volt a feszültség náciknak.

De mondhatnám a hibajavító kódokat is, amelyek egy bizonyos pontig javítják a hibát, de ha átlép egy bizonyos határt, akkor már nem reprodukálható az eredeti üzenet. Nem biztos, hogy hátra kell dőlnünk, ha még tűréshatáron belüli hibák vannak, de az egyre több, mert a végén úgy járhatunk, mint én azokkal, akiknek korábban tettem a helyesírási hibáira, aztán végül átlépték azt a határt, amitől kezdve már nem értem mit írnak.

Narancskommunista (törölt) 2014.02.20. 09:01:31

@Ledniczky Zsolt:
Látod, ezen nem szabadna rágódni, mert ma már Pozsonyt nagyrészt szlovákok lakják, ezért már nem is lenne értelme visszacsatolni Magyarországhoz. Más kérdés, hogy a ma is magyar többségű területeket viszont lenne értelme (Csallóköz például). Viszont a megváltozhatatlanon nem szabadna rágódni, túl kellene rajta lépni.

Más kérdés, hogy ha akkor ténylegesen az etnikai határok szerint húzzák meg a határokat, akkor kevesebb, de ellenkező példát is lehetne hozni, ahol ma Magyarországon lévő kisebb területeket akkor elcsatoltak volna.

♔batyu♔ 2014.02.20. 09:02:06

Ne szavazzatok balliberális kormányra, ennyi.

Természetesen a jobboldali kormány is lehet gagyi, de legalább nem sugallják azt a reménytelenséget, kishitűséget mint a ballibsik és médiájuk. Egy jobboldali kormánynak nincsenek komplexusai, nem akar önigazolni, ezért nem verik szét mondvacsinált indokokkal az ellenzéküket.

Továbbá nem koncentrálnak olyan álproblémákra a valósak helyett mint pld. az antiszemitizmus és legfőképpen nem demokratázzák magukat lépten-nyomon.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 09:08:11

@Berzengő:

Ez túlzás. Szerintem nemigen lenne 40 %-nál több magyar mára.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 09:09:23

@Pan Modry:

Trianonért senki sem okolható, egyszerűen ilyen volt a történelmi helyzet.

Blogger Géza 2014.02.20. 09:09:54

A legnagyobb problémám nekem az, hogy valaki képes ilyen hülyeséget leírni, hogy be van tiltva a választási kampány. Ráadásul pont egy választási kampány kellős közepén. :)

mikerbiker 2014.02.20. 09:20:06

A helyesírást leszarom,a lényeg hogy megértse mindenki mi a f@szt akarok.
Nem a Magyarok pesszimisták, hanem a gyökér guglifillérbaszó önmagát újságírónak képzelő "internethero"-k.
A nyugdíjkérdés meg van oldva: nem érjük meg a nyugger kort, mer 60 év elmaradt melóját kell elvégezzük, a sok gyökér komcsi helyett.
Nemtom a focit minek erőltetik,az MSZP után a második legnagyobb pénznyelő.
Budapest a világ egyik legszebb városa,de még ki kell hevernie 20évnyi Demszky-t.
Ha a te házad falát fosnák tele plakáttal a gyökerek akkor asszem neked sem tetszene,ERRE vonatkozott a Tarlós rendelete(!) és nem az útszéli óriásplakátokra.
És igen szeretnénk a valóságot hallani,de FRANKÓN azt, és nem egy egyéni szemszögből elferdített, közönségterelgetésnek,vagy provokálásnak szánt faszságot,ami arra jó hogy a guglifilléreid szaporodjanak de a valóságtartalma pontatlan,vagy erősen kérdéses.

lokomatutit.blog.hu/

♔batyu♔ 2014.02.20. 09:22:43

@Blogger Géza: Írnak a ballibsik nagyobb baromságot is. Pld., hogy diktatúra van, itt az indexen, ami kurvára nem tűnik egy szamizdatnak.

Narancskommunista (törölt) 2014.02.20. 09:24:54

@♔batyu♔:
Indul a választásokon jobboldali párt is?

Narancskommunista (törölt) 2014.02.20. 09:28:51

@maxval a gondolkodó birca:
Bár hülyeség az ilyen mi lett volna ha, de azért azt is vedd észre, hogy ha ezek magyar területek maradtak volna, akkor fordított folyamatok vannak, tehát pl. románok vándorolnak az anyaországba vagy nyugatra az azt követő évtizedekben, és nem magyarok.

Pan Modry 2014.02.20. 09:32:36

@maxval a gondolkodó birca:
Dehogynem, a magyarok balfaszul targyaltak, Trianon igyis-ugyis lett volna, de a karokat lehetett volna csokkenteni.

A tortenelemoktatasban is a nyavalygas helyett azt kellene tanitani, hogy a tipikus balfasz magyar virtus miatt kerultek szopoagra.

Kengyelfutógyalogmammut 2014.02.20. 09:35:44

A tíz, vagy akárhány problémájának a magyarnak, van egy eredője. Azt kell üstökön ragadni, és megszűntetni. Olyan ez , mint a lukas fog. Ha egyszer kilukadt b@szhatjuk. De hiába is húzzák ki, (szűntetjük meg), soha nem lesz olyan erős és egészséges, mint annak előtte. Meg kell tanulni vele -vagy nélküle- együtt élni.

nevetőharmadik 2014.02.20. 09:39:16

@Ledniczky Zsolt: A jelenünket és jövőnket nem Trianon teszi tönkre, hanem például éppen ezek a pontok, amiket a posztíró leírt. Ha ezeket megoldanánk, Trianon ide vagy oda, ez egy fejlődő, élhetőbb, boldogabb ország lenne. Ráadásul Trianonnak egyikre sincs hatása, ezek a jelenségek NEM Trianon miatt vannak. Ha Trianon nem lett volna, akkor is pont így viselkednének a magyarok (olvass egy kis Mikszáthot, ha nem hiszed).

Ideje lenne már annak, hogy Trianon többé ne ócska kifogás legyen a megoldható problémák megoldása ellen. Trianon ugyanis NEM javítható meg, hanem adottság. Ha valaha is normális ország akarunk lenni, akkor a boldogulásunkat Trianon kérdéskörén KÍVÜL kell keresni. Ezért nincs helye ebben a felsorolásban Trianonnak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.02.20. 09:41:34

@♔batyu♔:
@Blogger Géza:
Retkes faszopó,faszcibáló kurva anyátokat,mikor basszátok szájba?

Pan Modry 2014.02.20. 09:42:06

@Blogger Géza:
Valoban betiltva nincs, csak epp a COF, azok a birkamenetes szervilis senkihaziak, az adofizetok penzen ajnarozzak a Fideszt.

En pedig nem emlekszem olyanra hogy a fidesz valasztasi kampany resze lett volna az ilyen COF fajta sopredekek penzelese.

(Na ja, a 7%-os GDP novekedes, meg az egymillio uj munkahely a valasztasi kampany resze volt, de azt basztak betartani)

Ugyanolyan parazitak vagytok mint az MSZP volt, remelem minel tobb aktiv magyar otthagyja Magyarorszagot es szebb jovot biztosit a hatarokon kivul, ahol a fidesz es mszp fele szervilis senkihaziaknak az irmagja sem talalhato meg.

dedalon74 2014.02.20. 09:47:41

Lehet újat fogok neked mondani, de a legnagyobb problémánk:A PÉNZ, vagyis pontosabban annak a hiánya. Minden más csak másodlagos.

high up! 2014.02.20. 09:49:14

@Ledniczky Zsolt: "TRIANON egy megemészthetetlen trauma, ez a depresszió oka. Hogy maradhatott ez ki?"

Ezt leginkább egy orvos tudná kezelni, nem pedig az index fórum.

Egyébként nem tudom, hogy ez röhej vagy szellemi betegség, hogy a 21. századi magyar azon enyészti magát, hogy jajmivótt 100 évvel ezelőtt!

Különössen röhej, amikor 20 éves gyerekek szenvednek gyógyíthatatlan (önkifejlesztett) Trianon traumában.

Karachar Nevian (törölt) 2014.02.20. 09:52:33

@dedalon74:
Meglepődnél, ha látnád más országok, akár innen nem messze, mennyivel szegényebbek.
Hogy minden más másodlagos?
Nem hiszem, hogy túl sok 'minden egyéb' konstellációt végiggondoltál.
Egyáltalán nem olyan szar hely ez és legalább itt jó a kaja!

high up! 2014.02.20. 09:53:43

@Blogger Géza:

Te fidesz bérblogger, ha már demokrácia meg demokrácia kultúra, akkor jut eszembe:

a hordószónok nagyvezíretek 2010-ben is fosott elmenni a min.elnök jelöltek vitájára, s a hírek szerint most is megfutamodik.

Meg tudnád magyarázni, hogy mitől fél Tovaris Orbanescu? Csak nem gyúrtcsány traumája van még mindig a 2006-os lemosás után?

Pan Modry 2014.02.20. 09:55:41

@high up!:
johogy egyesek nem traumasok Mohacs miatt. (Pedig abban is jocskan benne van az aktualis magyar vezetes idiotasaga es rovidlatasa).

A magyarok vezetoi ugy altalaban szerettek nagypofaval belepni a haboruba, halalba kuldeni magyarok ezreit-szazezreit, aztan ha jol elpicsazzak oket, akkor meg rinyalnak. Na nem a meghalt emberek miatt, hanem a kibaszott fold miatt.

Szamomra ami tragedia a tortenelemben, hogy mennyi embert kuldott a magyar vezetes ertelmetlen halalba, emelett az hogy Trianonnal az orszagtol elcsatoltak parezer km2-t, az csupan aprosag!

zetor100 2014.02.20. 09:56:15

@high up!: Már megbocsáss, de vitatkozni nem áll le mindenkivel az ember. :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.02.20. 09:58:24

@zetor100: Volt maszopos,most jobbikos.
De fideszre soha.

Pan Modry 2014.02.20. 10:00:41

@maxval a gondolkodó birca:
Na ja, az aktualis magyar vezetes kurvara semmiert sem felelos.
A siker az persze mindig csakis az o erdemuk, de a sikertelenseg meg eppen az adott akutalis helyzet.

Ameddig az a nep annyira primitiv, hogy mindig felmentik a hibaik alol a sajat oldaluk vezetoit (a fideszese a fidesz managementet, az mszp-sek az mszp managementet), addig Magyarorszag Europa segglyuka fog maradni!

high up! 2014.02.20. 10:05:03

Egyébként röviden és tömören: a magyarok legnagyobb hibája, hogy valmi nem stimmel a genetikájukkal. 1000 éve rohannak a Nyugat után, de sose tudják utolérni, mert évszázadról-évszázadra újratermelődik a 70%-nyi Átlaghülyemagyar, aki az égadta világon semmit nem ért meg a világból maga körül és ezért mindent képes elkúrni (lásd pl. az elmúlt 12 évet is). A 70%-nyi Átlaghülyemaygar bámul ki a világra, hallja a híreket, de az IQ-ja képtelen kiértékelni a történéseket.

Ennek a 70%-nak a szellemi képessége a 15 évesek szintjén mozog. Szeretnek álmodozni, hogy tüzoltók lesznek meg katonák, meg szeretnek a kritikus gondolkodás helyett népmeséket hallgatni az aktuális vezértől, hogy mekkora rohadt is az egész világ, bezzeg Mimagyarok mecccccssaoda tehetség vagyunk!

Ezt a generációról generációra újratermelődő 70%-nyi Átlaghülyemagyart a vezérek be is fogják maguknak és rendre a falnak vezetik. Az Elmúttnyócévben gyúrtcsány fogta be ezeket az idiótákat, most pedig Tovaris Orbanescu. S közben asziszik ezek a tenyészállatok, hogy mindenki más a hülyebirka, nem ők.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.02.20. 10:05:14

@Pan Modry: Leginkább két népcsoport szokott így magyarozni...:))

dedalon74 2014.02.20. 10:07:41

@Karachar Nevian: De végiggondoltam: az összes fent felsorolt problémát megoldaná a pénz. Az is egyértelmű, hogy miért lépnek le a fiatalok az országból, akár alantas munkát is elvállalva: csak a pénz. Kiket érdekelne a politika, ha tele lenne a zsebünk? Szaros 300-400 euróért megy sok helyen a küzdelem. Ez a kiábrándító, és ez a bajok forrása.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.02.20. 10:08:05

@Pan Modry:
@high up!:
Naaa,azért ebben tényleg benne van,hogy külpolitikailag elég szar helyre jöttünk.
Mindenki rajtunk ment át valamerre.
De tény,hogy a saját hülyeségünk is benne van a dologban.

likudo 2014.02.20. 10:08:38

És hol van problémaként a gazdasági válság, emberek helyzetének romlása? 25 éve talicskával tolják ki a pénzt/profitot az országból. Hol van a lé? No, erről kéne beszélni!

high up! 2014.02.20. 10:21:10

@Pan Modry:

Az utóbbi 30 évről el lehet mondani, hogy a világ 10 évente gyökeresen megváltozik. E gyors történések közepette itt áll ez a halom kuruc-tudatú, Trianon meg Tatár-járás traumás pógártárs, akik ahelyett, hogy arra képeznék magukat, hogy milyen tanulással tudnának lépést tartani a világgal, a fejlődésel, a globalizációval, inkább beragasztják magukat a 100 évvel ezelőtti világ búbánatos gyászába.

Na ezt nevezik a 70%-nyi Átlaghülyemagyarnak, akik nem képesek felfogni maguk körül a világot, ezért az arra adott válaszaik rendre még jobban leszakítják az országot a világtól.

ismerjük az érveiket ezeknek a lemaradottnak:
1. Európa hanyatlik!
2. Európa meg az USA úgyis csődbe mennek, tehát nekünk magyaroknak lesz a végén igazunk!

high up! 2014.02.20. 10:27:05

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

haha, békeidőben ennél jobb központibb hely nincs is mint Magyarorzság. Csakhogy a központ szerepét Ausztria vette át és a magyarnak semmi esélye nincs ebből visszavenni. Szlovákia léptékkel jobban csinálja Meciar után, meg is látszik, hogy naponta húz el egyre jobban kuruc-ország mellett.

mcc 2014.02.20. 10:37:35

csak kis pontosítás: fizeti a nyugdíj hozzájárulást az államnak (amiből a mostaniakat fizetik ki)... egészen pontosan a szociális adó (27%) a mostani nyugdíjasoké, a 10% az alanyé.

Amúgy a beépült pesszimizmuson nem lehet segíteni, kerülni kell a témát vagy az ilyen témákat.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.20. 10:39:00

Ezt a papiros fejezetet azért még át kellene gondolni.
Nem az az életcélunk, hogy legyen papír, hanem akinek nincsen felcsúti rokonya,
és munkát akar szerezni,
annak nem marad más esélye, csak a papír.

Mert minden - nem felcsútinak fönntartott - állásra jelentkezik 1000 másik is,
és úgysem nézik végig a kislyányok a tudásukat, csak megszámolják, hogy melyiknek van több pöcsétes papirosa.

BKV reszelő 2014.02.20. 10:43:07

@♔batyu♔: Egyrészt mindenki el tudja dönteni nélküled is, hogy kire szavazzon, másrészt szerintem most elég kevesen fognak a komcsi fideszre szavazni.

Lesterx 2014.02.20. 10:43:09

@Pan Modry:

"Az a vallalkozo, aki legalisan kepes profitot realizalni, akinek ehhez illegalis dolgokat kell tennie, azt nem sok kulonboztetni meg a striciktol, azaz valahol a stricik felett es a drogdealerek alatt helyezkednek el."

Az a vállalkozó aki ma teljes mértékben betartja a munkaadói törvényeket és ez mellett képes legális profitot realizálni,az nem vállalkozó,hanem varázsló.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.20. 10:43:43

Szerintem azért szomorú a magyar, mert nem tud nyelveket.
A nyelvtudás lenne a szabadságunk,
és a nyelveket nem beszélők
- mint röghözkötött jobbágyok - csak éhbérért dobott rabszolgamunkára vannak fogva a nyelvtudó főnökök alatt. Elmenni meg nincs esélyük.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.20. 10:48:28

@high up!: Tovaris Orbanescu már 25 éve hülyíti a taplóparasztot.
Még azt se tudtuk, hogy van Gyurcsány, és már akkor kezet csókoltak neki a Tudományos Akadémiától a vak komondorlökdösőig mindenhol.

Pan Modry 2014.02.20. 10:48:29

@Lesterx:
baromsag, ha valaki nem tud legalisan profitot termelni a vallalkozasaval, az nem alkalmas vallalkozonak az adott orszagban.

En peldaul nem vallalkoznek Magyarorszagon, Ausztria, Szlovakia vagy Csehorszag sokkal jobb uzleti kornyezetet kinal.

Pan Modry 2014.02.20. 10:51:22

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mivel van jobb helyen mondjuk Csehorszag vagy Finnorszag?

Nekem ez is csak kifogaskeresesnek tunik, ahol vagyunk az jelen esetben egy adottsag, arra kell koncentralni hogy a jovoben hogyan tudunk elore lepni, nem pedig buslakodva, hazipalinkat vedelni es szidni a nyugatot.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.20. 10:55:11

@Narancskommunista:

Budapestnek én őslakosa vagyok.

Ha tik parasztok nem állhatjátok, akkor ne költözzetek ide.

Én se költöznék Felcsútra, vagy Olaszliszkára közétek.

polly graph 2014.02.20. 10:57:49

A nyelvtannácizmus és újságírók/bloggerek ekézése szerintem is betegessé kezd válni. Néhány hete egy bestiálisan elkövetett gyilkossági ügyről szóló cikk első kommentátora például az újságíró stílusán akadt fenn, a szörnyű bűntény mellett kommentár nélkül ment el.

Sok kötekedő egyébként öngólt is lő; a kommentjében nagyobb hibát vét, mint az általa kifogásolt írásban lévők.

Nekem is van olyan ismerősöm, aki krétával és filctollal a zsebében jár-kel és kijavítja az éttermek megállítótábláin a hibákat. Egyszer megkínáltam egy online helyesírási teszttel. Nem tudom, hogy sikerült neki, de azóta határozottan csendesebb.

Ez az egyik oka annak is, hogy sokan nem mernek megszólalni egy idegen nyelven. Beléjük verték, hogy hibázni BŰN. De egyben elkerülhetetlen is, így ha nem akarsz hibázni, csak egyetlen út marad: nem beszélsz.

Ironikus, hogy a helyesírás mániások számának növekedésével párhuzamosan nő a "diszesek" száma is, akiknek több tanulási részképességgel is gondjuk van.

Igen, engem is zavar az állandó szőrszálhasogatás. Az, hogy a fától nem látjuk az erdőt, valamint az is, hogy az ilyen örök kötekedők más szemében a szálkát is meglátják, sajátjukban a gerendát sem.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.02.20. 10:58:03

@a 17 éves Parker Schnabel:
Ha végre elfelejted azt a dogmát, hogy a nyelvtudás nem egyenlő nyelvvizsga papír, akkor észrevennéd, hogy az emberek nagyon nagy része elgagyarászik angolul, oroszul, németül vagy tótul. De ha egy félrészeg segédmunkást lerángatsz az állványról, az is beszél legalább lováriul, magyarul és románul.
Nézz már meg egy angol vagy amerikai, francia fiatalt hány nyelven beszél.. Egyen sem, mert a saját szókincse is max 600 szó.

Pan Modry 2014.02.20. 11:01:53

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

"Nézz már meg egy angol vagy amerikai, francia fiatalt hány nyelven beszél.. Egyen sem, mert a saját szókincse is max 600 szó. "

hazudozz otthon az anyadnak, o talan meg elhiszi a hulye kis fiacskajanak amit mond, legalabbis probal ugy tenni...

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.20. 11:07:39

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Az a nagy része az embereknek, amelyik elgagyarászik angolul-németül, vagy tótul,
az már mind elment az országból, vagy jó állása van.

Az a rész, amelyik nem gagyarászik el,
az a 90%, aki itthon él.

A romántudással akár miniszter is lehetsz, a lovárival meg miniszterelnök,
de a fideszen kívül sok hasznát nem veszed.

Pan Modry 2014.02.20. 11:10:41

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

"Native speakers' vocabularies vary widely within a language, and are especially dependent on the level of the speaker's education. A 1995 study shows that junior-high students would be able to recognize the meanings of about 10,000-12,000 words, while for college students this number grows up to about 12,000-17,000 and for elderly adults up to about 17,000-21,000 or more.[9]"

Nesze bazdmeg, itt a bizonyitek hogy hazudozol ossze-vissza

forras:
en.wikipedia.org/wiki/Vocabulary

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.02.20. 11:16:27

@a 17 éves Parker Schnabel:
Max nálad, és a Te környezetedben. Tudod madarat tolláról.
Én itthon élek, és a barátaim is. Gyakorlatilag nem ismerek olyan embert, ami legalább egy nyelven ne beszélne. Mondjuk ebben a körben nem is karrier a fekete mosogató Angliában, szóval nem kell kiutaznunk.

Amúgy meg arról volt szó, hogy idegen nyelven. Arról nem, hogy bizonyos neked nem tetsző nyelvek nem számítanak.

@Pan Modry:
Wikipédia, mint forrás.. Már majdnem komolyan vettelek.

Blogger Géza 2014.02.20. 11:18:46

@Pan Modry: A Fidesz célul tűzte ki, hogy legyen 10 év múlva (tehát 2020-ra) 1miilióval több munkahely. Várd ki, mi lesz 10 év Fidesz-kormányzás után.

dedalon74 2014.02.20. 11:20:00

@Pan Modry: Csak egy példa a kint élő ismerőseimtől: Kiabrandito, hogy a franciak nem ertik, milyen utcan lakunk...bediktalom, lebetuzom, oda vissza...a legrosszabb segitsegem, hogy elmondom, hogy amerikai iro-ezzel vegkepp bezavarom...pizzasnak el kell kuldeni smsben, mert nem erti...pedig csak itt lakunk: rue Ernest Hemingway...es meg aha elmenye sincs utana...fogalma sincs.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.20. 11:21:08

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Arról volt szó, hogy a magyarok miért szomorúak.

Hogy tik fideszesek nem vagytok szomorúak, mert minden pénzforrásra ráültetek a román-beás nyelvtudásotokkal,

azt tudjuk.

De aki nem szomorú, mert minden barátja fideszes államtitkár, az miért irkál erre a témára ?

Élvezd a vak komondorodat meg a lopott trafikod és húzzál a pipás jóédesedbe.

Blogger Géza 2014.02.20. 11:21:25

@high up!: Szerintem nem volt vele összevethető súlyú jelölt akkor sem, és most sincs. Ennek a választásnak nem az a tétje, hogy ki lesz a miniszterelnök. Mesterházy amúgy teljesen el van tűnve a kötelezés meg a Simon ügy után, néha még az országból is, az USÁ-ban kampányol...

Pan Modry 2014.02.20. 11:24:08

@dedalon74:
mekkora mintabol vetted ezt a kovetkeztetest ombre?

Pan Modry 2014.02.20. 11:25:05

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
na hol a te forrasod? Mert eddig csak azt lattam amit idefingottal

Pan Modry 2014.02.20. 11:26:36

@Blogger Géza:
eddig decade-to-date alapon nem jonnek a szamok kiskomam...

meg akkor sem ha a sajtlyukfuro kozmunkas kamuzast te munkahelynek nevezed

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.02.20. 11:28:34

@a 17 éves Parker Schnabel: Ja hogy már fideszes is lettem?

Hallod, ezzel a szintű frusztrációval javaslom, hogy tényleg keress fel szakembert a saját és környezeted érdekében. Mint jó tanácsot mondom.
Azt látom, hogy Te tényleg nem vagy boldog. Ebben közrejátszhat, hogy a konfliktuskezelésed abból áll, hogy mindenki húzzon el a picsába, aki nem ad neked igazat. Talán ez az óvodás szinten megragad érzelmi intelligencia lehet a boldogtalanságod oka?
Ezt vizsgáltasd ki szakemberrel. Jobb lesz utána hidd el, a környezeted is talán megszeret majd.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.20. 11:30:29

@Blogger Géza:

Orbán hol kampányol ? Kérnék tőle autogrammot, amíg még nem késő.

dedalon74 2014.02.20. 11:32:35

@Pan Modry: Csapj egy kanyart Ny-Európában, meg fogsz lepődni. A spanyolok, franciák, angolok qrvára nem beszélnek idegen nyelveket. A németeknél is csak a fiatalok egy kis része.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.20. 11:36:29

1. A felelőtlen szocialista osztogatás következménye a nyugdíjasok indokolatlan, a világon sehol sem létező kedvezményrednszere.
2. Kit érdekel a magyar foci? Nagyjából senkit, ha a nézettségi adatokra nézel.
3. "Budapest, Budapest, te csodás."
4. Valahogy mindig van korkedvezményes nyugdíj és folyik az osztogatás. Ha nem a bányászoknak, akkor a nőknek.
5. Aki hisz bármelyik politikusnak, az birka.
6. Néha a szembesítő is torzítva látja a valóságot...
7. Nem a vágy és a cél, hanem az állami és a versenyszféra válik ketté a tudás és a papírok mentén.
8. A nyelvtannácik is zavaróak, de az is, akinek minden mondatban 3-4 helyesírási hibája van vagy érthetetlenül fogalmaz. Például a Munkahelyi Terror blogon panaszkodók fele olyan rosszul ír, hogy alig érthető a mondanivalójuk.
9. A vállalkozók között is annyi az adócsaló és a szélhámos, mint a munkavállalók között. Annyi a különbség, hogy a bérek után fizetendő adók és járulékok elcsalását a vállalkozó tudja véghezvinni, a munkavállaló nem.
10. A korrupció a bajod vagy az, hogy nem a te pártod lopja most nagyobb tételben a pénzt?

Pan Modry 2014.02.20. 11:41:17

@dedalon74:
Hat nem tudom te hol jartal Nemetorszagban, de mivel angolul jobban beszelek, mint nemetul,. ezert ott is alapbol angolul kezdek el beszelni, eddig 1-2 oregebb taxisofor kivetelevel soha nem kellett nemetre valtanom.

Blogger Géza 2014.02.20. 11:43:01

@a 17 éves Parker Schnabel: Szerintem ne erőlködj, nem fogsz kapni. :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.20. 11:50:36

@dedalon74: A franciák nem beszélnek nyelveket? Náluk középiskolában a diákok 90%-a két nyelvet tanul szemben a magyar 42%-kal és náluk a munkaképes korúak többsége tud legalább egy nyelven, szemben minden negyedik magyarral. Még az angolok kétharmada is tud valamilyen nyelven (többnyire franciául).
A spanyolok tényleg eléggé le voltak maradva a nyelvoktatásban, ezért indítottak programokat a felzárkózásra. Persze arrafelé elég sokan ismerik a katalán vagy a baszk nyelvet a spanyol mellett...

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.20. 11:51:41

@Blogger Géza: Szóval hol kampányol az öreg harcos ?

Blogger Géza 2014.02.20. 11:54:24

@a 17 éves Parker Schnabel: Pl. nemrég tartotta meg az évértékelőt, de most ne kérdezd meg, hol. Ha ennyire kíváncsi vagy, lépj be a Fideszbe, ott biztos elmondják. :)

Mellesleg neki van más dolga is, mert ugye éppen miniszterelnök.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.20. 11:58:26

@Blogger Géza:

Az titok, hogy hol volt az évértékelő ?

Orbánt titkos alagutakon vezetik a felbukkanás helyére ?

Shopping 2014.02.20. 12:28:10

@Blogger Géza: évértékelőt tartott?
És ki az az ostoba aki elhiszi egyetlen szavát is?
ezek után:
www.youtube.com/watch?v=VP6wVqyDoKQ

Gerinctelen, hazug.

ekat 2014.02.20. 12:43:03

@Ledniczky Zsolt: Nincs ember a tág környezetemben, aki valaha említette volna Trianont, pedig 50 leszek az idén. :) Nem is látok sok ésszerűséget abban, hogy seggel tartsak a jövőbe. Igaz, nem is vagyok pesszimista.

Kivlov 2014.02.20. 12:54:15

Jól tükrözi a lényeget, hogy a felsorol 10-ből, kettő (20%) a nyugdíjasokkal foglalkozik. :D
de a fő probléma ez: NY-i árak, balkáni bérek...

ekat 2014.02.20. 12:59:13

@polly graph: Több rosszul helyesíró ismerősöm van, és se fórumon, se blogon nem szóltam rászólni senkire, esetleg arra, aki rászól ilyen miatt valakire.
De van egy olyan szint, amivel semmi gond, meg van egy olyan szint, ami igen gáz. Egyre több az ilyen hsz., hogy mondjuk:
Szerintem ebbe, van valami, Magyarként muszály vagy, albiba menni.
És nem mondd, hogy ez túlzás, mert halomra írnak ilyeneket, és ezekről egészen egyszerűen az ordibál, hogy egy tanulatlan, alacsony IQ-jú ember írta, mivel normál IQ-val ENNÉL azért mindenki jobban tud magyarul. Amitől persze még lehet a világ legkedvesebb embere is (bár általában nem az, hanem idegengyűlölő übermagyar, mivel valamivel kompenzálnia kell legalább sajátmaga előtt az alacsony IQ-szintjét, és irigy, mert saját jogán sosem tud semmire se jutni), de könyörgök, inkább ne írásban nyilvánuljon meg tömegek előtt....:)

Szelid sunmalac 2014.02.20. 13:06:03

@Ledniczky Zsolt: Egy hangos kisebbsegnek. Egyebkent en pont leszarom Trianont. Igy egy emberolto utan. De tudod mit? A kedvedert elmorzsolok egy konnycseppet a kozepkori pestises aldozatokert is.
Mit akarsz Trianonnal? Akarnad most vissza azokat a teruleteket? Igen? Az osszes ottlakoval egyutt? Hogy kisebbsegben legyel az orszagodban, hogy a tobbseg utaljon teged, amiert kiszakitod oket a hazajukbol? Akarsz meg tobb terhet a valladra, hogy eltartsd az adodbol Karpataljat, meg a tobbi meg nalunk is elmaradottabb videket?
Megis mi a cel? Mit akarsz elerni? Mi lenne jo? Eleg lenne, ha csak hangosan bocsanatot kernenek toled?

ekat 2014.02.20. 13:06:26

@Pan Modry: Németo.-ban mindenki tanul suliban angolt, igaz, utána sokan a németangolt beszélik :), ami német hangsúllyal mondott, tükörfordított szöveg, de mázlijukra magas százalékban működik. :D

Szelid sunmalac 2014.02.20. 13:08:01

@dedalon74: En is biztosan csk a nem megfelelo emberekkel talalkozom itt nap, mint nap. Az is hazugsag, hogy mar altalanosban sok helyen ket idegennyelvet tanulnak es kozepiskolara beszelik is mindkettot. Tobbnyire a franciat es angolt.
De bezzeg, mi magyarok tudjuk, hogy csak atvernek minket!

makkospacal 2014.02.20. 13:08:28

"És Orbán Viktor mit keres bohócruhában ezeken a képeken?"

Ez kurvajó! :) Aztán ennyi.

z 2014.02.20. 13:16:26

Az a baja a magyarnak, hogy zárt társadalomban él és nem látja, hogy máshol is sírnak az emberek.
Bármekkora a jólét, mindig lehet találni egyetlen kiálló kockakövet a főutcán vagy aggódni a rozmárok abortuszhoz való joga miatt. Nincsenek olyan országok, ahol nincsenek problémák, ahogy nincsenek problémamentes életek sem.

Magyarország MESSZE nem olyan szar hely, mint amilyennek sokan lefestik és szerencsére látok valami halvány szemléletváltást a fiatalabbak között, akik nem mindig viszik tovább ezt a tipikus "szarosbudapest, szarbékávé, szarafizetésemdekétszalmaszálatnemtennékkeresztbe" felfogást.

Nekem nincs bajom pl. Budapesttel, itt élek, szép, jó helyekre lehet eljárni, pontos a busz meg a metró és a turisták se hiába jönnek annyian (nem, nem csak az olcsó pia miatt).
De nemrég hallottam egy negyven körüli nőt arról beszélni egy idelátogató angolnak, hogy annyira szégyelli magát, hogy a Fasza Angliából idejőve neki ezt kell látnia, mert ennél szarabb hely a világon nincs. Az meg nem értette, hogy miről beszél.

Lehet amerikai fizetésekkel is példálózni, de azt is vegyük észre, hogy nálunk nincs ingatlanadó, kocsi nélkül is lehet közlekedni, a tandíj messze nem annyi, mint náluk és ha az embernek ki kell venni a vakbelét, azt is megoldják anélkül, hogy az ember milliókat hagyna a kórházban.

De mi azt nem látjuk.

Egyébként is tök felesleges a világ legjobban élő 5 százalékával összehasonlítgatni magunkat, örüljünk inkább neki, hogy még mindig az élhetőbb országok közé tartozik Magyarország. Itt nincs polgárháború, malária, éhínség, egy nem köveznek agyon az öltözködésed miatt és nem gyújtják rád a házadat, ha más vallású vagy.
Vagy iszol rovarirtót, mint az indiai farmerek, mert minden pénzedet génmanipulált vetőmagra költötted és nem tudod etetni a családot, mert nem terem.
A világ jórészén ezek mindennapos sztorik. Tessék azt is megnézni, utána sírni, hogy tízéves kocsival járok, igénytelen az RTL műsora és haverok kapják a trafikot.
Érdekes, hogy sírók között mindig sokan vannak, akik csak a kezüket tudják feltenni, hogy nem adnak nekik munkát, teljesítményt kérnek tőlük a pénzért cserébe és ki kell menni reggel a hidegbe munkába menet.
Én SOHA nem utasítottam vissza olyan munkát, ami egy hajszállal is jobb volt a semminél, nem vettem fel hitelt és nem sírtam, ha hajnalban kellett kelni tömegközlekedni a mínusz tízben vagy ha hétvégére is becsúszott egy kis plusz meló és nem dögölhettem a tévé előtt a vasárnapi ebéd után. Pedig lett volna hozzá kedvem sokszor, de az élet az ilyen. És hogy ne csak magamat fényezzem, sok ismerősöm ugyanúgy minden nap megküzd a céljaiért, itt, Magyarországon, és csodák csodájára vannak is sikereik az életben.

koseva 2014.02.20. 13:18:14

Vagy az is lehet, hogy azért pesszimisták a magyarok, mert hiába dolgozik valaki több, mint 20 éve, nem keres annyit, hogy meg tudjon élni ember módjára? Arról nem is beszélve, hogy a gyermekének nem tud anyagi támogatást nyújtani (pl. iskoláztatás), hogy eséllyel induljon az életnek, ami még úgy is nehéz lehet? Hogy hónaptól hónapig alig húzza ki? Hogy hiába is próbál jobb állást vagy még egy plusz állást találni, örül, hogy egyáltalán van olyan, amilyen? Mert mondjuk 40 felett már szinte szóba sem állnak vele? Mert mondjuk hiába van rendkívüli tapasztalata, nem elég fiatal, nincs elvárt felsőfokú végzettsége a mosogatáshoz és telefonfelvételhez? Mert csak az az ember, biztos csak az a jó munkaerő, akinek diplomája van (holott gyakran a telefontsem tudja felvenni)? Ki fogja a wc-jét, a villanyát, az autóját stb. szerelni, ha ezek a munkák nem érnek annyit, hogy megfizessék ...... Nem hiszem, hogy túl nagy igény lenne, hogy aki becsületesen dolgozik, teljes munkaiődben, az meg tudjon élni. Nem luxusról beszélek. Legyen hol lakni, amit ki tud fizetni, legyen mit enni, tudjon öltözködni (nem, továbbra sem divatról van szó) és legyen esetleg esélye a munkabéréből arra az oly sokat emlegetett öngondoskodásra, idős korára. Mert akárhonnan nézzük, könnyü azt mondani, hogy sok hü..e nem érti, hogy vége a jó világnak, gondoskodjon magáról, a jövőjéről. Takarékoskodni, félretenni és öngondoskodni csak a valamiből lehet. A semmiből nem. Aki ezt nem érti, annak bizonyára bővebb anyagi források, támogatások állnak a rendelkezésére. Vagy nem akarja megérteni, mert ezzel a kilátástalansággal kellemetlen szembenézni még neki is?

Szelid sunmalac 2014.02.20. 13:18:25

@z: Na EZERT nem jut sehova az orszag. Hasonlitsd magad nyugodtan mindig a rosszabbakhoz. Attol ugyan pillanatnyilag jobban fogod magad erezni, de tovabb pancsikolhatsz a langymeleg pocsolyaban.

Szelid sunmalac 2014.02.20. 13:20:02

@z: Ezzel a logikaval mindig van mivel mentegetni a szart. Ha megolnek egy embert, akkor a vilaghaboruban sokkal tobbet oltek meg. Ha teged kiraboltak, akkor raboltak mar bankot is. Ha teged atbasznak, masokat mar basztak at meg inkabb. Ezert aztan teged nyugodtan meg lehet olni, kirabolni, hazudni neked, te arra csak legyintesz.

élhetetlen 2014.02.20. 13:33:30

@Karachar Nevian: Az én kényszerbetegségem: „nem vak ez, csak bátor”. NEM VAK EZ, CSAK VAKMERŐ. Ugyanazt jelenti, csak az elsőben elveszik a szólás szépsége, elveszik a szójáték. Megőrülök, főleg, ha olyan cikk címében szerepel, amit kommentelni sem lehet. Én is úgy érzem, hogy muszáj elmondanom…

élhetetlen 2014.02.20. 13:45:59

@polly graph: Nem értem, miért zavar a szőrszálhasogatás. A részletek nagyon fontosak lehetnek. Az előző kommentemben írtam a „nem vak ez, csak bátor” vs „NEM VAK EZ, CSAK VAKMERŐ” szövegről. Megismétlem. Ugyanazt jelenti, csak az elsőben elveszik a szólás szépsége, elveszik a szójáték. Miért baj, ha az ember erre felhívja a figyelmet?

nyelv-ész 2014.02.20. 13:50:23

Nekem is fáj Trianon... jajajj, de fáj. Meg a két világháború. Meg a mohácsi vész, Eger ostroma, Buda eleste, a tatárjárás, Koppány, Vazul...

De ezekkel együtt tudnék élni.

Amitől viszont depressziós vagyok: mikor ősmagyar eleim a Vereckei-hágón jöttek béfele, akkor az én egyik ős-ősöm szegény úgy leesett a lóról és úgy béverte a fejit szegény, hogy én még most is a csillagokat látom tőle.

ekat 2014.02.20. 14:03:13

@koseva: Egyetértek, hogy BÁRMILYEN teljes munkaidőben végzett munkával itt Európában meg kellene keresni annyit, hogy az embernek a közértben ne kelljen gondolkoznia, hogy mit vegyen. Bár hozzáteszem, a (persze nem mély-)'szegények' veszik mennyiségben a legtöbbet, egy gazdag (és 'smucig', vendégnek csak egy hússzeletet adó) német simán gazdagnak nézné őket a bevásárlókosaruk alapján.
Viszont mind én, mind a férjem elvesztettünk egy-egy állást a válság során, és mindkettőnknek lett normális új munkahelye, és semmi anyagi problémánk sincs továbbra sem, pedig abszolút átlagemberek vagyunk. Nem volt támogatás, versenyszféráról beszélünk, diplománk sincs és negyvenen felül voltunk már akkor is. Jó, azt aláírom, hogy jobb Pesten lakni. :)

leonito77 2014.02.20. 14:03:49

@Berzengő: Azért van annak némi romantikája, amikor valaki kiteszi a Nagymagyarország matricát a szlovák rendszámos Renault-a.

sanyix 2014.02.20. 14:08:11

@Don Quixote de la Ferko: legalább nem sságot nyomnál be... ajánlom a statisztikákat, miszerint pont hogy a fiatalok nem igazán szavaznak a narancs sem a vöröskomcsikra...
Meg az összejöveteleiket is, ahol nem éppen fiatalok vannak erős többségben, hanem a "szent tehenek"

Don Quixote de la Ferko 2014.02.20. 14:17:06

@sanyix:

Szeretem a narancskommunisták memóriáját. Rövid, szelektív.

Frissítsd emlékeidet a 2010-es szavazások Műegyetem körüli felvételeivel, ahol a fiatalok este 7-ig csordában várakoztak, hogy leadhassák vityka vezéredre a voksukat.

Don Quixote de la Ferko 2014.02.20. 14:20:58

@Ledniczky Zsolt:

Budaörsöt meg adjuk át a németeknek? A kitelepítés előtt cirka 80-90 %-on állt az arányuk.

sanyix 2014.02.20. 14:27:50

@Don Quixote de la Ferko: nekem nincs vezérem főleg nem szarviktor, de jól látni hogy neked van.
A fidelitasos fizetett hülyékre gondolsz? A hozzád hasonlókra? Tudod attól még hogy volt ott egy pár az nem az egész ország ;) Hogy az istenbe lehet valaki ennyire hülye hogy mert látott valakit valahol akkor azt gondolja hogy mindenki azt csinálja?

Don Quixote de la Ferko 2014.02.20. 14:34:48

@Narancskommunista:

"A dolog ugyanis úgy néz ki, mint ha vesszük a digitális jeleket, legyen 0 és 0,5 V között 0, 0,5 és 1 között 1 a jel jelentése. Ha 0,49 V-os jelet kap egy ismétlő, akkor még gond nélkül továbbítja, ha viszont átmegy 0,5 fölé, akkor már hiba van, mert azt hiszi az ismétlő, hogy 1-es jel, és azt továbbítja."

Jaj. Szerintem ebbe ne menj bele mélyebben, nagy a képzavar. Pontosan ezért határozták meg az átmeneti szintet.
TTL technika legalapvetőbb tulajdonságai. Maximális szint, amit még 0-nak érzékel, 0,8V.
Minimális szint, amit még egynek érzékel, 2V. A kettő között nem kapcsol. Ennyire egyszerű.
Ne gyere azzal, hogy 1V-os tápfeszültségnél más, az arány mindig marad.

Don Quixote de la Ferko 2014.02.20. 14:40:48

@high up!:

"Egyébként röviden és tömören: a magyarok legnagyobb hibája, hogy valmi nem stimmel a genetikájukkal. "

Röviden és tömören. A török uralom végére Magyarország szinte teljesen kiürült. A Szöged környéki lápvidék és az északi régiók kivételével szinte mindenhol betelepített ősökkel büszkélkedhetünk, tótokkal, svábokkal, oláhokkal, szlávokkal, szlovénekkel és a többivel, akiknek a földesurak a letelepedésért cserébe sok évre szóló adómentességet, házhelyet, olcsó földbérletet adtak. Szóval hagyjuk az ezeréves magyarságot, genetikailag már sehol nincsenek.

Don Quixote de la Ferko 2014.02.20. 14:46:48

@sanyix:

Ne idegeskedj narancskomcsi, csak magadat húzod fel vele.

sanyix 2014.02.20. 15:09:00

@Don Quixote de la Ferko: Nem valószínű mert téged próbállak, nincs mint viccesebb egy fanatikus agyhalott narancs- vagy vöröskomcsit felbaszni :)

high up! 2014.02.20. 15:14:25

@Don Quixote de la Ferko:

Nem, ezt nem lehet hagyni és nem beszélni róla, hogy genetikailag valami nem stimmel a magyarokkal.

Ugyanis olyan nincs, hogy egy nép televan jó arányban értelmes 30-on aluli emberekkel, akik ráadásul nemzetközileg is versenyképeek, majd 30 éves koruk után a magyarok majd 90%-ban rohamosan lerothadnak lumpen, ostoba proli alakokká. Nem tudnak többé gondolkodni, nem figyelik a világ eseményeit, de ha figyelik akkor sem értik meg, és legkésőbb 40 éves korukra az orruknál vezethető ostoba birka tömeg lesznek.

Ez egy nagyon fontos tudnivaló, hogy mitől fejlődik ki a magyarokban 30 éves koruk után viharos gyorsasággal az igány a nihilre, önmaga eredményeinek teljes megsemmiitésére. Miért van ennek a népnek ekkora igénye, hogy 70%-uk tudatlan meg lump maradjon, mint hogy a világból való egyre több ismerettel egyre komplexebb problémákat tudjon megoldani az életében?

2014.02.20. 15:25:53

Trianont azért szokták emlegetni, mert hallgatólagosan az az a pont ahol a társadalom úgy érzi elkezdődött a reménytelenség. A világháborúk, a megszállás, az 56'os forradalom. Folytonos vereségek, keserűség és abszolút kilátástalanság. Még a rendszerváltás is amire sokan büszkék voltak is egy kudarc volt. Egyszerűen szüksége lett volna az embereknek arra amit más országokban is csináltak: gödörbe lőtték az előző rendszer kiszolgálóit. 100 év alatt megtörték ezt a népet és most már asszisztál is hozzá. Könnyű azt mondani, hogy a rohadt begyöpösödött, kommunizmusban nevelkedett idióták hibája akik nem csinálnak semmit, miközben senki nem tud és mer felvállalni egy drasztikus változtatást.

z 2014.02.20. 16:58:27

@Szelid sunmalac: Az, hogy megbecsülöd amid van és nem érzed magad folyamatosan szarul az irigységtől, az semmilyen kapcsolatban nincs azzal, hogy hova jutsz. Nem tudom, hány éves vagy, hogy erre még nem jöttél rá, de akkor elmondom most, hogy legközelebb ne fuss bele ebbe a fajta érvelési hibába.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.20. 17:29:58

@koseva: Soha nem vettél fel hitelt és kétkezi munkából van a lakásod, ahol boldogan éldegélsz ?

Nem mondom, hogy nem lehet, mert láttam én már gázszerelőt, aki két év alatt 8 milliárdot keresett,

de - bár minden barátod is ilyen mázlista - nem hiszem, hogy ez a fennmaradó 9 millió magyarra is elmondható lenne.

Nem igazán van a fizetésekbe bekalkulálva a lakás ára, tudod ?

Nem tudod.

Revolutionist 2014.02.20. 23:13:21

Másik további 10 pontot is könnyen össze tudnék írni, ha akarnék... akarjátok? ;)

Vajon_minek 2014.03.06. 11:22:24

@Narancskommunista: Jó a hasonlat. Elvész a jel a nyelvtani hiba zajában.

Szerintem a helyesírásilag hibás szöveg nem vehető komolyan. Ugyanis ha a szöveg az írója még arra sem vette a fáradtságot, hogy helyesen leírja, akkor miért feltételezzük, hogy egyáltalán végiggondolta a mondandóját? Ha viszont végig sem gondolta, akkor miért kellene nekem komolyan vennem?

Vajon_minek 2014.03.06. 11:24:26

@Vajon_minek: És persze én is vétek egy hibát a szövegben. Aki észreveszi kap egy piros hangszórót, és abba üvöltheti rám, hogy nem vagyok komolyan vehető. :)

2014.03.15. 06:29:15

@high up!: Sajnálatos módon azok a magyarok is akik külföldre távoztak, csökönyösen ragaszkodnak az ostoba mentalitáshoz. Külföldön szidják a befogadó népeket, mindenki rosszabb náluk mig magukban semmi hibát nem találnak. Még arra sincs remény hogy valami pozitiv rájuk ragad és azt hazahoznák. Idővel még Londont is el fogják cseszni. :)
süti beállítások módosítása