Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Így kell visszautasítani 3 milliárd dollárt!

2013. november 20. - Szarvas Norbert

snapchat-poke.pngAz üzleti világon kívül álló emberek (szinten minden alkalmazott, hétköznapi ember) szerint mindig van az a pénz, amiért már érdemes eladni a cégünket, felfedezésünket. Pontosan emiatt ugyanezek az emberek nem képesek megérteni, hogy egy 23 éves fiatalember miként képes nemet mondani egy 3 milliárd dolláros gigaajánlatnak, ami egy életre megoldaná minden anyagi problémáját. A választ akkor kaphatjuk meg, ha megértjük a különbséget az átlagos ember és a sikeres között.

 

"Nagy dolog történt a múlt héten, biztos hallották: egy 23 éves gyerek nemet mondott hárommilliárd dollárra, azaz mai árfolyamon 660 milliárd forintra. Nem kell neki, köszöni szépen.A visszautasíthatatlan ajánlatot egy 29 éves gyerek, bizonyos Mark Zuckerberg tette. Aki elutasította: Evan Spiegel, a Snapchat alapító-vezérigazgatója." forrás: 444

 


Kénytelen vagyok belemenni közhelyek pufogtatásába (j. Mr. Közbiztonság Szilárd), ha végig akarom járni azt az utat, aminek eredményeképpen a cikk végére érthetővé válik mindenki számára Evan Spiegel elutasítása. 

A sikeres ember véleményem szerint nem a pénztől lesz sikeres ( a pénz csak a siker egyik manifesztálódása, automatikus folyamat), hanem attól, hogy szereti és hisz abban, amit csinál. Vállalkozását, felfedezését, ötletét nem fejőstehénnek gondolja, hanem a gyermekének, akit fejleszteni kell, csinosítgatni, nevelni. Ahogyan a gyerekünkről nem tudunk lemondani, úgy igen nehéz lemondani az ötletünkről, vállalkozásunkról is, ha valóban hiszünk benne.

“Nem az számít, hogy a leggazdagabb ember legyek a temetőben. Ami igazán számít nekem, hogy úgy térjek nyugovóra éjszaka, hogy valami csodálatosat alkottunk.” (Steve Jobs)

A vállalkozás tulajdonképpen a legjobb lehetőség arra, hogy bebizonyítsd magadnak és másoknak, hogy az ötleted jó. Mindenkinek vannak világmegváltó ötletei, de csak a legkevesebben merik felvállalni a kockázatot, hogy kilépjenek a biztonságot nyújtó komfortzónából, (j. Mr. Közbiztonság Szilárd) és felvállalják a kudarc lehetőségét is (vagy több évig tartó küzdelmet). Vannak az érdekvállalkozók, akik azért vállalkoznak, hogy több pénzt keressenek, de semmilyen ideához nem ragaszkodnak. Ezek azok az emberek ( a legtöbb vállalkozó ilyen), akik Evan Spiegel helyében egyből aláírták volna a Facebook ajánlatát,  (j. Mr. Közbiztonság Szilárd) és "boldogan éltek volna, amíg meg nem halnak".

A vállalkozók 10%-a viszont nem meggazdagodni szeretne, hanem  (j. Mr. Közbiztonság Szilárd) az ötletét megmutatni a világnak, értéket teremteni és  maradandót alkotni. A lényeg esetükben az értékteremtés. Mindennap  (j. Mr. Közbiztonság Szilárd) úgy fekszenek le, hogy aznap valami (akár bagatell) értéket teremtettek, előrehaladtak  (j. Mr. Közbiztonság Szilárd) a céljuk felé, és megtették a következő lépést. Számukra a pénz egy eszköz, amivel az ötleteiket megvalósíthatják és nem egy cél, amivel kényelmesebb lesz az életük.

Evan Spiegel kitalált, megalkotott és csúcsra járatott egy ötletet, aminek révén képeket lehet egymásnak küldeni anélkül, hogy azok tartósan a szerveren vagy a célállomás eszköztárán maradna. Háttérben pedig olyan üzleti lehetőség húzódik a populizmus mellett/mögött, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Snapchat tiszteli a privátszférát, nem akar mindenféle adatot begyűjteni a felhasználóktól, ellenben szert tesz a felhasználók telefonján levő valós kontaktlistára, és ezáltal nem random bejelölgetett közösségi hálót térképez fel, hanem a valóságot. Ez az adatbázis, pedig tökéletesen összefésülhető a Facebookkal, amiért is ekkora az érdeklődés a program iránt.

Valószínűleg mindenkinek leesett az álla, hogy Mark Zuckerberg 3 milliárd dollárt ajánlott a programért. Még többen ámultak el, amikor Evan Spiegel visszautasította a "soha vissza nem térő lehetőség az életben"-t. Először én is meglepődtem ezen, de aztán büszkén bólintottam magamban, hiszen Evan személyében egy újabb tagját köszönhetjük a vállalkozók elit 10%-ának. Biztos vagyok benne, hogy itt már nem a pénzről van szó (talán sosem arról volt szó), hanem egy ötlet csúcsra járatásáról, egy alkotásról, egy értékteremtésről.

Evan felvállalja a bukás kockázatát, de egyben a lehetőségét annak, hogy akkora értéket teremtsen, mint akár a Facebook. Nem akar középszerű milliárdos lenni. Ő akar lenni a Snapchat. Ő akar lenni a srác, aki a világnak segít egymás között intimebb képeket is megosztani anélkül, hogy kínossá válna az. Ráadásul Evan felmérte saját cégének valós értékét a kontaktlistával és hisz abban, hogy még csak az út elején jár.

Tudod mi a különbség az átlagos és a sikeres között? Pont ez a 3 milliárd dollár. Ha még mindig azt mondod, hogy hülye ez a srác, te a helyében elfogadtad volna a pénzt, akkor biztos vagyok benne, hogy sosem fogod megvalósítani a saját álmaid, hanem folyamatosan törekszel a megállapodásokra, köztes megoldásokra. Ez persze nem baj, nem negatív dolog, hiszen te pont akkor valósítod meg önmagad, ha megállapodsz. De ha érted, hogy miért nem fogadta el a pénzt, miért nem számít kockáztatásnak (a szó hagyományos értelmében) ez a döntés, akkor tőled Steve Jobs szavaival tudok elbúcsúzni:

"Stay hungry, stay foolish"- Jobs

Minden vágyad, hogy kijavíthass? Eljött a te időd!


Amennyiben helyesírási hibát vagy elütést észlelsz, akkor kommentbe írd le a megoldást és bekerülsz a cikkbe! 

 

Például:

Cikkben: Amenyiben helyesírási...

KisPista komment: Nem amenyiben hanem amennyiben

Javítás: Amennyiben (j. KisPista) helyesírási...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr225645238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2013.11.20. 15:21:43

hülye volt az illető, mégpedig azért, mert azt gondolja, hogyha van 3 milliárd dollárja, akkor ő már csak a leggazdagabb parcella lesz a temetőben.

egyszer dobott egy nagyot, nem hisz abban, hogy megint dobhat egy még nagyobbat?

ez a gondolkodásmód azt sugallja, hogy a 3 milliárd csak a piszkos cél lehet, tehát nem kell. holott a 3 milliárd eszköz lehet egy újabb szép cél felé vezető úton.

saját magában sem hisz, ha elutasítja.

kertesz 2013.11.20. 15:40:41

Téved. Gondolj Elon Muskra. Ő képes volt megfelelő pillanatban eladni a vállalkozásait, és egész jókat alapított újra és újra.

Van az a pillanat, amikor zárni kell a pozíciót és átlépni valami másra.

Szerintem a Snapchat ennél nem lesz értékesebb....

dondanial 2013.11.20. 15:50:21

@dondanial: Annyiban árnyalnám a dolgot - példaként megnézve Elon Musk munkásságát és csúcsra? jutását - a srác valószínű tudja mit akar csinálni és tudni fogja mi az a pont, ahol ki kell szállnia új kihívásokat keresni. Elon Musk 3x 'adta el' gyermekét, hogy a saját álma felé menjen, most van egy Tesla motors (amit értelemszerűen elkezdtek lejáratni), ill a Hyperloop. Zseniális. Evan Spiegel- véleményem szerint - akkor adja el találmányát (ha eladja), mikor megtalálja önmaga még nagyobb célját, addig meg tanul - rengeteget. Respect neki

Késapati Tamás 2013.11.20. 15:50:31

Igen, vagy pl ott van a dig is. Azt is még évekkel ezelőtt sokszorosára értékelték, mint amennyit manapság ér. Ha akkor eladják annak a pénznek a hozama csodás életet biztosíthatott volna örök életére a kitaláló(k)nak. Mostani értékéből ez már nem jöhetne össze.

dondanial 2013.11.20. 15:51:16

@kertesz: na, jól beelőztek Musk-al :D

akira1 2013.11.20. 15:57:14

@Bambano:

A sikeres vállalkozásoknak nem titka a kezdeti magas befektettett pénztőke. Zseniális ötlet, kitartás és hit szükséges hozzá. A továbbfejlődéshez szükséges, erre van a részvénykibocsájtás - ld. legutóbb pl. a Twittert.

Lehet, hogy a srácnak vannak még ötletei a Snapchat továbbfejlesztésére és ez a lehetőség többet jelent neki mint 3 mrd dollár?

különvélemény 2013.11.20. 16:10:08

Nem feltétlenül egyedül dönt, vannak ott kockázati tőkebefektetők is.

nem várt fordulat 2013.11.20. 16:13:07

@Bambano: nincs igazad szerintem. pont, hogy hisz magában, ezért utasította el.

annak idején amikor még csak kis startup cég volt a rovio, akkor a disney tett nekik egy kecsegtető ajánlatot. erre azt mondta a srác, köszönik szépen, nem élnek vele, de hamarosan ők fognak ajánlatot tenni a disney-nek. nézd meg, most hol tartanak.

gondolkodj nagyban, kezd kicsiben.

Bambano 2013.11.20. 16:49:00

@nem várt fordulat: tényleg, hol tartanak? a rovio 2012-es árbevétele nincs a duplája sem annak, amennyit a dizni keres egy filmen egy nyitó hétvégén. az adózás utáni nyeresége (2012: 55.5 millió Eur) láttán meg jókat röhöghetnek a dizniben, hogy fel akarják őket vásárolni...

bízni sokféleképpen bízhatsz magadban:
- semennyire sem, akkor alkalmazott maradsz.
- kicsit bízhatsz magadban: volt egy nagy ötleted, ezzel ki is futottad az innovátori pozíciódat és ebből akarsz mindent kihozni, ez lehet a snapchatnél is.
- nagyon bízol magadban, így simán kihajíthatsz egy ötletet az ablakon, ha visszadobnak 3 milliárdot, mert jön a következő jó ötlet.

nem várt fordulat 2013.11.20. 17:17:49

@Bambano: nem is tudom, azért én örülnék ezeknek a számoknak.

"Total consolidated full year revenue grew by 101%, driven by a healthy growth in games revenue and consumer product sales, and amounted to €152.2 million (2011: €75.6 million). Earnings before interest and taxes (EBIT) were €76.8 million (2011: €46.9 million), up 64% from year 2011, and net profit after tax was €55.5 million (2011: €35.4 million)."

Nem kell lehasalni csak azért, mert valaki beállít egy zsák pénzzel.

Bambano 2013.11.20. 17:32:16

@nem várt fordulat: oké, 3 milliárd dollár nem tétel, 55.5 millió euró meg tétel? lol.

de ebben a részkérdésben nem az a nevetséges, hogy 55.5 misit keresett a rovio, hanem az, hogy úgy lett beállítva, hogy majd mennek és felvásárolják a diznit.

ahha. majd ha fagy, hó lesz nagy.

HgGina 2013.11.20. 19:56:48

Dehogynem lesz értékesebb. Abban a pillanatban, amikor olyasvalaki/valami tesz rá ajánlatot, akinek/aminek a személye nem publikus.
Márpedig ilyen lesz nem is egy. Ha már most nincs...
De ezt sosem tudjuk meg.
Egy, a halántékodhoz nyomott kis, hideg vascső igen komoly érv.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2013.11.22. 02:42:44

Na baszd meg, bekerülök a történelembe. Vagy legalábbis a cikkbe.

Szóval:

"ha megértjük a különbséget az átlagos ember és a sikeres között"
Szebb:
"ha megértjük a különbséget az átlagos és a sikeres ember között"

puffogtatásába - pufogtatásába
komfortzónából VESSZŐ és
ajánlatát VESSZŐ és
ha az ötletét megmutatni - haNEM az ötletét megmutatni
Minden nap úgy - Mindennap úgy (ezt a kibaszott mindennapot senki nem bírja megtanulni?)
előre haladtak - előrehaladtak
eszköz, amivel - eszköz, amellyel
cél, amivel - cél, amellyel
ötletet, aminek - ötletet, melynek
hogy azok tartósan a szerveren vagy a célállomás eszköztárán maradna - maradnÁNAK
Háttérben pedig - A háttérben pedig
mellett/mögött, amit - mellett/mögött, amelyet
privátszférát - inkább magánszférát
kontaktlistára - ismerőslistára, címlistára stb., a kontaktlista elég ronda összetétel
random - véletlenszerűen; a random azért még nem honosodott meg a magyarban, még ha a fiatalok közt divatszó lett is
az adatbázis NEM KELL VESSZŐ pedig
csúcsra járatásáról - csúcsrajáratásáról (merthogy átvitt értelem, lásd: tűzről pattant szikra - tűzrőlpattant menyecske)
hogy kínossá válna az - hogy az kínossá válna
kontaktlistával VESSZŐ és hisz
Tudod VESSZŐ mi a különbség
saját álmaid - saját álmaidAT (a másik kissé avíttas)

Hááát... nem várom el, hogy mindegyik javítás után odaírd a nevem. Többet szerepelnék a cikkben, mint a főszereplő.

A srác szerintem idióta volt, hogy nem fogadta el, mert ennyiből nekiállhatott volna bármilyen egyéb ötlet megvalósításának anélkül, hogy azon kéne töprengenie, mit eszik holnap. Szerintem Jobs szavait épp emiatt rohadtul félreérted.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2013.11.22. 02:47:18

@dondanial:
Muskkal.
-al ra nincs a magyarban, -val rag van, ami hasonul.

@HgGina:
Ébredj fel, az élet nem ponyvaregény.
süti beállítások módosítása