Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Kivéreztetik a magyar eladósodottakat

2013. október 29. - Szarvas Norbert

dont_do_it-16304_203x203.gifA napokban találkoztam egy nyugdíjas hölggyel, aki a létező összes hitellel rendelkezik, köztük számtalan áruhitel, személyi kölcsön, jelzáloghitel, hitelkeret, autólízing. Mindezt özvegyi nyugdíjából és a lánya nettó 90.000 forintos jövedelméből próbálja törleszteni minimális sikerrel. Ráadásul a közüzemi számlákkal is rendre elcsúsznak. Kilátástalan a helyzetük, miközben folyamatosan keresik a lehetőséget a hitelek átkonstruálására, hogy ne veszítsék el házukat, élhetőbb legyen az életük. Mutatott nekem egy újsághirdetést, amely talán az egyetlen reménysugarat csillantotta meg számára, mivel a bankok már egyáltalán nem állnak velük szóba, mert helyzetüket nehezíti az a fránya aktív BAR-lista is. Egy újsághirdetés, mely olcsó, szinte hihetetlen megoldást ígér persze cégnév nélkül. A hölgy magával hozta, illetve az előszerződést is, amit aláírattak vele. A poént előre lelövöm, mivel nem erről szól a bejegyzés: happy end lett a vége. A hölgy megérezte, hogy valami nem stimmel, így nem sétált a CBC Hungary csapdájába.


A tevékenységgel kapcsolatban gyanúsnak kellene lennie annak, hogy aktív BAR-listásoknak, kezdő vállalkozásoknak (mindenféle fedezet nélkül) és nyugdíjasoknak is finanszíroznának. Logikusan meg kell kérdezni magunktól, hogy ha a legnagyobb nyereségre törekvő banki rendszer nem hajlandó az ilyen „adottságokkal” rendelkező ügyfeleket finanszírozni, mert ellenkező esetben csődbe menne, akkor egy kevésbé tőkeerős fiatal vállalat miért meri ezt megtenni? Ha nincs megnyugtató válasz erre, akkor egész biztos, hogy átverésről van szó.

CBC 2.jpg

A hölgy mesélte, hogy a szimpatikus ügyintéző azt mondta, hogy biztosan megkap 2 millió forintot, csak annyit kell tennie, hogy x napon belül befizet 123.000 forintot (amit az előszerződésen a következő tételként tüntettek fel: szerződéskötéshez szükséges összeg). Álljon meg a menet most azonnal! Tulajdonképpen az embernek azért kell a legtöbb esetben hitel (főleg BAR-listások esetében), mert nincsen likvid tőkéjük. A banki gyakorlat tulajdonképpen az, hogy csak a szolgáltatást kell előre finanszírozni közjegyző, értékbecslés, földhivatal- jelzálogjog esetén, fedezet nélküli hitelnél pedig nem kell előre fizetni semmit, így további gyanakodásra adhat(na) okot, hogy egy ismeretlen kisvállalkozás miért akar megfejni minket már a legelején, és milyen szolgáltatásért cserébe.

Tovább nézve az előszerződésen levő adatokat, azonnal szembetűnő, hogy évi 3,8% kamatra adna ez a vállalkozás hitelt. A következő kérdést kellene magunknak feltenni: milyen érdekcsoportnak éri meg a legkockázatosabb adós kategóriába eső (máshol kamatfeláras) ügyfeleknek olcsóbb kamatozású fedezet nélküli hitelt biztosítani, mint amit ma Magyarországon a legtőkeerősebb bankok több évtizedes működési múlttal és nemzetközi rutinnal tudnak biztosítani a legjobb (értsd legmagasabb jövedelmű) ügyfeleik részére? Amennyiben nem tudunk erre kielégítő választ adni-kapni, akkor biztosak lehetünk abban, hogy átverésről van szó.

És aztán jön a dolog a következő buktatója, amelyikbe rengeteg embernek beletört a bicskája, mivel átlagos emberként nem rendelkeznek megfelelő pénzügyi tudással. Ez a papír (alul látható) leszögezi, hogy nem hitelez, nem végez banki tevékenységet, illetve semmilyen pénzügyi szolgáltatást. Ez ám az igazi megtévesztés, hiszen az újsághirdetés egy az egyben azt sugallja, hogy a „cég” pénzügyi tevékenységet folytat. Ezek után meglepő, hogy a fogyasztóvédelem nem kapcsolta le ezt a bizniszt már évekkel ezelőtt, hiszen megtévesztik a fogyasztókat. Tovább olvasva hamar kitűnik, hogy itt nincsen másról szó, mint egy önsegélyező MLM-rendszerről, ahol a tagok befizetéseiből finanszíroznák a hiteligényeket sorsolás útján. Kezdődjön a Money Games! Tehát máris megválaszoltuk, hogy mire kell a 123.000 forint. A sok 123 ezer forintból fogják majd kifizetni a szerencsések hiteligényét. A probléma csak az, hogy ennél a cégnél azt mondták az ügyfélnek, hogy semmilyen sorsolás nincs, fizesse be az összeget, és garantáltan megkapja a pénzt pár héten belül. De nem kapja meg, ezt garantálom. Általában itt leragadnak az ügyfelek, és vagy elfogadják az utolsó szalmaszálat, vagy sem. De nem ennyire egyszerű a történet, hiszen tovább értelmezve a szöveget, rá kell jönni, hogy az előre meghatározott havi törlesztést (esetünkben havi 23.000 forint) akkor is kell fizetni minden hónapban, ha az ügyfél még semmilyen pénzt nem kapott! Hoppá! Tehát pluszterhet raknak annak a nyakába, aki eddig is az éhhalál szélén volt.

Sajnos nem sajnos, viszont biztosan törvénytelen tevékenységet folytat ez a vállalkozás, és érthetetlen, hogy a fogyasztóvédelem és a rendőrség még nem szúrta ki magának. Állítólag 2014-ben törvényileg száműzik ezeket a vállalkozásoknak csúfolt vérszívókat az országból, de addigra már garantáltan jó pár embert tesznek tönkre. Jelenleg úgy százan futnak a pénzük után (ha hihetünk a híreknek), akik valahogyan szerencsétlenségükben az utolsó tartalékaikat használták fel abban reménykedve, hogy pár hét vegetálás után végre minden helyrejön. Feltettek sokan mindent erre az utolsó lapra. Nagyon remélem, hogy többen nem fognak bedőlni ennek, és végre mindenki megérti, hogy a rendszert nem lehet, de nem is érdemes megkerülni. Nem véletlenül nem hiteleznek a bankok bizonyos embereknek. Innentől kezdve pedig bárki, aki anyagi megoldást ígér kamatért cserébe, az hazudik. Amit nem értek: a cég munkatársai hogyan tudnak tükörbe nézni, amikor ennyire nyilvánvaló a csalás?

CBC.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr405602913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoxo 2013.10.29. 12:31:17

A Metropol újságban minden héten találkozom ilyen hírdetésekkel! :-(
A maiban is 3 (három!!!) hasonló "hírdetés"!

Atrox 2013.10.29. 13:10:02

"találkoztam egy nyugdíjas hölggyel, aki a létező összes hitellel rendelkezik, köztük számtalan áruhitel, személyi kölcsön, jelzáloghitel, hitelkeret, autólízing. Mindezt özvegyi nyugdíjából és a lánya nettó 90.000 forintos jövedelméből próbálja törleszteni minimális sikerrel."

Lehet, parasztságnak tűnik a kérdésem, de hogyan és miért jut el valaki erre a szintre? Áruhitelek és autó lizing nem a létfentartás elengedhetetlen kellékei. Ha szarul állok (volt olyan), akkor kibaszottúl összehúzom a nadrágszíjat, nem pedig újabb hitelt veszek fel. Vannak emberek, akiket a legnagyobb jószándékkal sem lehet megmenteni, és ez az állapot (hitelek tömege) egy egyre gyorsuló spirálként magába szippantja.

2013.10.29. 13:18:07

Én bizony 3 éve kifizettem az utolsó lizingforintot a hitelezett akármicsodámra. Azóta eszem ágában sincs kölcsönt felvenni, és láss csodát: lettek megtakarításaim. Sőt, mióta kirúgtam a bankomat, azóta még több minden maradt amit a tejbe apríthatok.
Nem akarom megbántani a nyugdíjas hölgyet, de ha lenne sütnivalója, akkor messzire kerülte volna a hiteleket. Az nem magyarázat, hogy azért vett fel hitelt, mert fel kellett újítani a lakást, vagy új mosógép kellett.
Dehogyis kellett, csak ő akarta... így járt, mert ész nélkül tette, amit tett. Nem tudom sajnálni. Sajnos az un. hitel-károsultak zöme (merem kockáztatni 90%-a) ilyen. Nem tud számolni, elhiszi, elfogadja amit a bankok hazudnak neki, és várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön.

SemBoga 2013.10.29. 13:43:32

sorsolással megvariált piramis játék... ügyes...

hondamonda 2013.10.29. 13:46:27

Nem csodalkozom, hogy az ilyen atvero cegek megelnek. Az emberek igen nagy (kb. 50) szazaleka buta, hiszekeny, a vilag dolgaiban tajekozatlan.
Az allam is egy balfasz. Megfelelo hatosagi akarattal az ilyen szisztemaju vallakozasokat par het alatt fel lehetne szamolni.

Reggie 2013.10.29. 13:47:07

Aki azt hiszi, hogy a hitelre egy masik hitel a megoldas, azert mar ugy is kar. Ha maradna egy talicska folde, akkor mit csinalna? Asna neki egy godrot?

csepke 2013.10.29. 13:47:08

Mikor értik már meg végre az emberek hogy van akinek egész egyszerűen nem járnak azok az anyagi javak amiket szeretne. Mert soha nem termelte meg és ha kétszer él sem fogja. Nyújtózkodjon mindenki addig amig a takarója ér, sőt jobb addig sem.

2013.10.29. 13:47:29

Ez fogyasztói csoport, régóta létezik, mindenki ismeri, nagy cucc posztot írni róla, lerágott csont, és új csoport már nem is indítható, a régiekkel trükköznek még, a poszt kábé felesleges, persze ha tegnap kötötték be a netet, akkor értem. Másrészt a posztbéli mámi meg a lánya nem megúsztak valamit, hanem nyakig ülnek a szarban, mert tipikus ostoba véglények, akik nyakló nélkül vették fel a sok értelmetlen hitelt, nem baj, ha majd elárverezik a szaros kecójukat, mehetnek segélyre a te meg az én pénzemből.

Boka1 2013.10.29. 14:08:31

Azért van ilyen cég, mert igény van rá. Ha valaki azt gondolja, hogy az eddig játék gépeket működtető vállalkozás bezár és elmegy nyugdíjba, az téved.

LiberAll 2013.10.29. 14:43:20

A jelek szerint le volt írva, hogy mit vállal a kedves kuncsaft, ha belép ebbe a társaságba. A post írója el tudta olvasni, s értelmezni a leírtakat, az a 100 ember aki meg "fut a pénze után" sajna nem. Ennyi. Gondolom nem fogtak nagy kést a torkához, hogy aláírja.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.29. 14:48:44

Régi mlm-es átverés ez. Ilyenek már 15 éve is működtek.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.29. 14:49:40

@Kelly és a szexi dög:

Nem, mivel teljesen legális. Az mlm legális piramisjáték.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.29. 14:52:32

@Atrox:

Pedig könnyű ide jutni. A jelzáloghitel a kiindulópont, aztán jön a személyi hitel, mert nem tud már törleszteni, aztán a hitelkártya, aztán meg a több száz %-os gyorshitel. Ha időben nem száll ki az ember, az örvény lerántja a mélybe.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.10.29. 15:05:16

Egykettőre eljut ide az ember.
Kezdődik egy lakáshitellel, aztán egy megcsúszott törlesztés, zsupsz egy folyószámlahitel. Aztán amikor kezdenek kihullani a gépek, mosógép, bojler, ez-az, akkor jönnek az áruhitelek, és az ember azt veszi észre, hogy örül, ha jut kenyérre-párizsira.

tavolirokon 2013.10.29. 15:19:08

Ez mekkora!
Tudok meg jobbat:

BAR listasoknak, igazolt jovedelem nelkulieknek, buntetett eloeletueknek is! Borszintol, vallastol fuggetlenul! Folyoszamla sem szukseges!
1 millio forint, keszpenzben!
10 eves futamido!
Havi befizetes csak 10.000 forint!
Garantalt folyositas a futamido vegen!
Ingyenes elotorlesztes!
Ingyenesen atutemezheto, a torlesztes atmenetileg felfuggesztheto!

Lenne egy csomo jelentkezo, ha ezt igy ahogy van meghirdetnem az expresszben. Szerintem teljesen legalis (lenne, ha nem en, gipsz jakab csinalnam, hanem valaki, akinek mar megvan a PSZAF engedelye.) Eljen a szabad piac :-(

tavolirokon 2013.10.29. 15:46:54

Nezem a kommenteket es sirok.
Nem erdemli meg?

Igen, a neni pancser a penzugyi ugyeskedesben, atveresekben.
Fogadjunk programozni sem tud, mert akkor lenne jol fizeto munkaja.
Mas meg a matekban, irodalomban, fozesben, varrasban, barkacsolasban pancser, van aki mindenben ketbalkezes, vagy nincs szeperzeke, esetleg botfule van, mas meg keptelen egy szobanovenyt vagy aranyhorcsogot eletben tartani, plane egy csirket levagni...

Az orok slager "gazdagnak szuletni" kepessegen kivul, de akar csak a fentiek kozul is hany valtott at a "tisztes megelhetes" es a "nem erdemli meg" kozott a neni elete folyaman?
A mai "megerdemi" szakmak kozul megis melyik letezett egyaltalan mikor o iskolaba jart, es honnan lehetett volna ezt akkor tudni, mikor o 16 evesen szakmat valasztott?

Olyan ez az egesz, mintha a balha aluljaroban a csovesek koze guritanank egy uveg paleszt, es amelyik megkaparintja, arra mutogatnank, hogy "latjatok, barkinek sikerulhet!"

desw 2013.10.29. 16:15:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

De itt "számtalan áruhitelről" és "autólízingről" van szó.

Lízingelt egy új verdát, mert megcsúszott a lakástörlesztővel?

zati 2013.10.29. 16:29:23

Én is le vagyok döbbenve. A kommentek nagy részét olvasva értem a külföldieket, akiknek Magyarországról, a magyarokról a mucsai bunkóság, a pofátlanság jut eszébe, és nem értik, épeszű emberek miért szívnak egy levegőt a 25-ös IQ-jú prosztókkal.
Itt is és más fórumokon is a "megérdemli", "úgy kell neki, miért ment oda" illetve a "minek költ ilyenre, amikor mások éheznek" alapszínek és azok kombinációi bújnak elő.
Normális országban (Hollandia, Svájc, hozzánk képest Moldova, Szomália...) ha valaki (nyilván dörzsölt, iskolázott, a kiskapukat jól ismerő egyén) átver gyengébbeket (nyugdíjas, munkanélküli, reménytelen, de akár csak tájékozatlan, naív, vagy csak simán konfliktuskerülő embert), akkor a nép felháborodik, a hatóság pedig intézkedik, ha más miatt nem, hát civilek feljelentése alapján.
Nos, ha én vagy más, ha kezébe vesz egy hirdetést, betér egy étterembe, szállodába, vagy bemegy egy boltba, akkor miért az a természetes, hogy átverik, sz*rt tálalnak fel neki, vagy épp mást teljesítenek, mint ami a hirdetésben-szórólapon állt? Hogy jóval többet kell fizetni, mint az étlap-árlap szerint kellene?
Miért az a normális, hogy egy vendéglátóhelyen árgus szemmel kell járni, mert a harcsa pangasiusból van (tudom, hülye rendel harcsát...), a milánói ragu maradékból (rossz esetben halból...) van, hogy az "erdőre/tóra néző" szoba igazából egy parkolóra néz, hogy ha 11-kor zár a szálloda étterme, 9:20-kor már pofákat vágnak, hogy mindennel trükköznek, csalnak, kilopják a fogyasztó szemét.
Miért?
Tudom, sok az adó, tok a teher, bla-bla.
NEM.
Ezek a férgek, ha az ÁFA-t és az SZJA-t levinnék 1%-ra, akkor is trükközne, hogy a "saját pézéből" ugyanmár ne kelljen befizetni a semmiért.
Nem tudom, milyen beteg, torz lelkük van azoknak, akik szerint egy, (engedjük meg) az életét becsülettel végigdolgozó nyugdíjas néni "megérdemli" hogy lehúzzák, ha van sok hitele, ha nincs. Hogy valaki megérdemli-e, hogy évekre vagy egy életre megnyomorítsák, csak mert a varráshoz (autószereléshez, virágkötészethez, kőművességhez, bármihez ért, csak nem a pénzügyekhez... Dögöljön-e meg az, aki nem lát át a banknal álcázott csalók fényes ajánlatain?
Reggel tükörbe tud-e nézni... Karácsonykor megköszönti-e nagymamáját/anyaukáját, akinek a postaládájában ugyanilyen hirdetések lapulnak.
És egyáltalán: miért a becsületes kisember szégyellje magát, pláne, ha a saját tudatlansága miatt már így is sok teher van rajta... Miért ne a csaló dögöljön meg..?

zati 2013.10.29. 16:31:17

@tavolirokon: Teljesen igazad van. Erről van szó.

Mária 2013.10.29. 16:54:15

Az autólizing az hogy egy nyugdíjas hölgynél?

@zati:

Teljesen igazad van. DE:

Ha a posztban nincs világosan leírva minden alapvető részlet, akkor az olvasók kombinálni kezdenek, meg gyanakodni kezdenek, hogy a posztoló talán nem bontotta ki az összes részletet, mert manipulálni akarja őket. (Lásd Praxisblog, és az összes olyan hely, ahol a fogyasztók írnak valós történeket is, meg nettó rágalmakat is, név nélkül.)

Ebből jönnek azután az igazságtalan kommentek.

vega4 2013.10.29. 17:08:59

"A napokban találkoztam egy nyugdíjas hölggyel, aki a létező összes hitellel rendelkezik, köztük számtalan áruhitel, személyi kölcsön, jelzáloghitel, hitelkeret, autólízing. Mindezt özvegyi nyugdíjából és a lánya nettó 90.000 forintos jövedelméből próbálja törleszteni minimális sikerrel."

Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.
Jogosan kérik tőle a pénzt, hiszen hiteleztek neki.
Azt már az adósnak kellett volna felfognia, hogy képes lesz-e visszafizetni a mások pénzét ha eljön az ideje. Végül is azoknak az embereknek a pénzét használta, akik ahelyett, hogy plazma tv-t, új Suzukit vettek volna a pénzükön inkább betették a bankba, hogy a végén többet kapjanak vissza. Nos a vénasszonynak kell állnia a különbözetet.
Persze a bank jogosan kér egy részt a közvetítésért és a kockázatért.

Most miért sír?
Adós fizess! Ennyi.

kadarnepe 2013.10.29. 17:22:12

Nagyon kellene már egy személyi csőd, mert az ilyen dolgoknak tényleg csúnya vége lehet. Ebben az esetben a bankok is kissé felelősségteljesebben hiteleznének.

vega4 2013.10.29. 17:24:50

Persze az is megérne egy misét - nem kötekedésképpen -, hogy özvegyi nyugdíja van a mamának. Ez általában azt jelenti, hogy egész életében nem dolgozott annyit, hogy saját jogon szerezzen nyugdíjat. Az elhunyt férje/élettársa után kap nyugdíjellátást? A cikkből csak az derül ki, hogy egy lánya van aki 90 000 Ft-ot keres. Akkor nem is nevelt olyan túl sok gyereket, ami igazolná, hogy miért volt htb., és miért nem szerzett saját jogon öregségi nyugdíjat.

fehérfarkas 2013.10.29. 17:32:36

@vega4: "Most miért sír?
Adós fizess! Ennyi."

Látom itt az empátiahiányos hozzászólókat (tisztelet a kivételnek). És emléxem arra is, hogy 2009-ben milyen nagy felháborődás volt abból, amikor gazdag jól menő, és jól megfizetett nyugatiak jártak így szegéncs csóró magyar nyugdíjasok helyett.
Amikor valaki a dubaii luxus villáját és luxus autóját volt kénytelen ott hagyni, hogy az adósok börtöne elől elmeneküljön (mert ott létezik ez az intézmény), akkor persze a Dubai emírség törvényei és az ottani bankok voltak a szemetek, de amikor egy magyar kisnyugdíjas adósodik el, és nem tudja fizetni, akkor ő megérdemli és az ő hibája mert iért vett fel annyi hitelt.
amikor egy nyugati gazdag megy csődbe akkoor azt megsajnáljuk, és a hitelintézet a hibás ezért, amikor meg egy magyar kisnyugdíjas, akkor meg a magyar kisnyugdíjas a hibás, és a hitelintézet a szegény szerencsétlen áldzat. Nem kettős mérce ez? Csak úgy mellékesen kérdem.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.10.29. 17:46:31

@tavolirokon: @zati:

Ti látjátok jól.

Ez az ország sajnos ott tart, ahol megérdemli (mert polgárai nem egymásért, hanem csak magukért állnak ki, csak a maguk hibáit élik meg úgy, hogy arról csak a másik tehet.

Nem véletlen, a világon sehol sem rajonganak a magyarokért. Még itthon sem.

vega4 2013.10.29. 17:55:15

@fehérfarkas: Nos szerény véleményem az, hogy amikor egy ember hitelt akar felvenni, akkor előtte számoljon azzal, hogy azt egy szép napon kamatosan vissza kell majd fizetnie. Az teljesen mindegy, hogy az adóst Rockefellernek hívják vagy özv. Kovács Kálmánnénak. Ez senkit nem érdekel. Senkit nem kényszerítettek még ebben az országban fejéhez szorított lőfegyverrel, hogy hitelt vegyen fel. ugyanakkor amikor felvesz valaki hitelt, akkor arra is számolnia kell, hogy a feltételek változhatnak, mert " a nemzetközi helyzet fokozódik".

A bankok kockáztatják a pénzüket amikor hitelt helyeznek ki. Ennek ára van. Ha valaki kamat nélküli kölcsönre vágyik, akkor menjen a szomszédba, vagy alapítson Hangya Szövetkezetet.
Még egyszer mondom, hogy megértsd. A bank csak a jogos pénzét kéri vissza, amit a mama használt fel. Nem olyan pénzt kér, amit nem adott oda a mamának, hanem olyat, amit azért adott oda a mamának, mert likviditási gondjai voltak abban az időben és a bank effektíve kisegítette a nehéz időkben.
Viszont mindennek ára van. A banknak közben fizetnie kellett a dolgozóit, a közterheket e.t.c..
Nos ennek az árát kéri most vissza a bank + azokat a kamatokat amiket azoknak a betéteseknek kell fizetnie a lejárt betétek után, akik finanszírozták a mama új autóját a bankba befizetett pénzükkel, hiszen a közhiedelemmel ellentétben a bank nem a saját pénzéből helyezte ki a hitelt. 'Szal vissza kell fizetni a hitelt.
Ez meg szerintem jogos.

fehérfarkas 2013.10.29. 18:02:46

@vega4:
Ezt nagyon jól tudom, de a hozzászóláom nem erről szólt.
Viszont van egy dolog amiről nem szóltam: a magyar helyzet olyan, hogy a forint bedőlése miatt sokaknak dőlt be a hitel visszafizetése. Amikor felvették a hitelt, akkor nemcsak ők, de még a pénzügyi szakemberek is max 5-10% árfolyamokockázattal számoltak. és mit csináljon a saját szakmájában jól dolgozó orvos, ápoló, bolti eladó, austószerelő, lakatos, stb, ha a pénzügyi szakemberek is azt mondják neki, hogy a szerződésben aláírtt összeghez képest a legrosszabb esetben is may. 5-10%-kal kell havonta többet fizetnie? Hát hisz a pénzügyi szakembereknek. Aztán pár évvel később több tízezerel fornittal nőtt meg a törlesztőrészlete. Egy átlagmagyar fizetésből ez már nehezen kigazdálkodható, mert nincs ennyi tartalék a magyar fizetésekből való megélhetésben. Közben mondjuk tönkre megy a régi mosógép, mikró, autót is szervízbe kell vinni, stb... vagyis vagy visszatérnek a modern korszak előtti középkorba, vagy újabb hiteleket vesznek fel. Mert a svájci, német, svéd, amerikai társaikkal ellentétben nincsenek nagy összegű megtakarításaik, mert amagyar átlagjövedelemből ilyet nem lehet megtenni.

különvélemény 2013.10.29. 18:14:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ez nem mlm, csak sima fogyasztói csoport.
Tényleg volt már 15 éve is, akkor még tisztességesen csinálták, nem nagy összegekre, rövid futamidővel.
Ideális volt azoknak, akik nem tudnak spórolni, de áruhitelt valamiért nem kapnak.

vega4 2013.10.29. 18:20:19

@fehérfarkas: Nos Kedves White Wolf.
Akkor megosztok veled pár személyes dolgot, amik velem történtek. Az egyetem elvégzése után kedves nejemmel, aki szintén egyetemet végzett elmentünk közalkalmazottnak. Egy városban a 90'-es években esélyünk sem lett volna, hogy lakást szerezzünk, ezért elmentünk vidékre dolgozni. Gyermekeket is vállaltunk akkor, amikor a gyes 15 000 Ft volt havonta. Megvettünk egy régi parasztházat ami vályogból épült és azt újítottuk fel. Közben a szemben élő szomszéd folyton azzal gúnyolódott, hogy: " Úgy épül, mint Petrocelli háza. Milyen hülyék vagytok, hogy nem vesztek fel hitelt, hiszen a svájci frank... Még ki sincs vakolva mégis gumós begónia van az ablakban. bla, bla, bla."
Nos 10 év alatt felújítottuk, kevés a fűtési költség a vályogfal miatt, a rezsicsökkentés nem nagyon zavar mert fával fűtök.
A szembe szomszéd, aki olyan nagyokos volt pénzügyekben most telesírja a vidéket, hogy mennyit kell fizetnie a banknak.
Sírnak, hogy nem is volt deviza a hitel mögött.
Kérdem én ha svájci frankban kapta volna meg a hitelt akkor elment volna a tűzépre és svájci frankban fizette volna a téglát vagy a sódert?
Vagy talán előbb elment volna a bankba és átváltotta volna a svájci frankot az erős magyar forintra?
Mondom. Adós fizess! Ennyi.
Nekem nincs hiteltartozásom mégis az én adóforintjaimon kell a sok rinyáló, felelőtlen adóst megsegíteni? Engem ki segít meg?

Boka1 2013.10.29. 18:31:49

@vega4: a választópolgárok többsége így akarja, tehát tetszik nem tetszik így van. Ezt az akaratot jövőre Romániából is megerősítjük. A kormánynak már egy unortodox ( jelentése: tehetségtelen) ötlete majdnem bejött, de az sem az volt. A hitelesek kétszer szopatták meg magukat. Először elkérték Nagyiéktól az önrészt, utána meg 20 évet bevállaltak. Majd a nagy unortodoxiában elvesztették a munkájukat( persze az elmúlt nyolcév miatt). Ellenben a gázszámla már 8 százalekkal olcsóbb, amit jövedelem híján nem tud fizetni.

Visionstar 2013.10.29. 18:33:45

@Atrox: Nem parasztság ez. Az emberi butaságnak nincsenek határai, felveszik a hitelt az emberek minden szarra ami csak létezik, és utána meg megy a para. Könnyen ugatok, mert nincs és nem is volt egy forint hitelem sem, mindenem megvan és csak akkor veszek meg tartós fogyasztási cikkeket ha már a kezemben van a vételár.

Szarvas Norbert 2013.10.29. 18:35:05

Kedves Olvasók!

Nagyon köszönöm a kommenteket, hiszen ez a fajta interakció mindig egyfajta elismerés!

Viszont!

Sajnos a kommentek témája nagyon elment a téma mellett, a lényeget teljesen ignorálva!

Itt most nem a néni/avagy eladósodott ember okait taglalom, hanem egy nyílvánvaló átverést, ami az eladósodottakat löki még mélyebb gödörbe, kihasználva azok nyílvánvaló pénzügyi analfabetizismusát!

Mi a véleményetek erről?

különvélemény 2013.10.29. 18:44:06

@Szarvas Norbert:

Mindenkit nem lehet megvédeni a saját hülyeségétől.
Betiltották a fogyasztói csoportot, majd kitalálnak valami mást.
Vagy vetetnek vele mágneses lepedőt, vagy kaphat ezerszeres pénzenergiát, esetleg leveszik róla az átkot 2 milláért.

És aki azt hiszi, hogy csak az idősek ilyen idióták, az nem látott még bullshit leveleket körbeküldözgető tanult fiatal "ismerősöket" a faszbúkon.

vega4 2013.10.29. 18:45:04

@Szarvas Norbert:
Nekem csak annyi, hogy aki nem ért a pénzügyekhez az ne foglalkozzon pénzügyekkel.

Még egyszer mondom, hogy szerintem a bankok követelése jogos, hiszen ők kockáztatták a betétesek pénzét. Mit mondanának a lejárt betétek kifizetésekor?
"Sajnáljuk de nem tudjuk visszaadni a befizetett pénzét kamatostól, mert XY-nak kelett a pénz, hogy vissza tudja fizetni a vadonat új Skoda Fabia-ja árát, vagy a 150 nm2-es rózsadombi villájának az árát?"

vega4 2013.10.29. 18:53:34

@Boka1:
Románia az a Keleti-Kárpátok csúcsaitól keletre és a Déli-Kárpátoktól délre (Havasalföld) található ha jól tudom. Ami attól nyugatra és északra van az nem az.
Ott a hegyen túl meg csángók élnek ha jól tudom, akik "elcsángáltak" a nemzet törzsétől.

"Csángó magyar, csángó magyar,
Mivé lettél csángó magyar?"

(Sorry, de nem én kezdtem!)

Boka1 2013.10.29. 19:19:48

@vega4: sőt pár 10 éve még Szolnoknál állomásoztak. Van az úgy,hogy a határok jönnek-mennek....

vega4 2013.10.29. 19:28:14

@Boka1: De már nem állomásoznak ott. Pár 10 év múlva kiderül, hogy állomásozni, vagy dolgozni érdemesebb-e.

komissarlajos 2013.10.29. 19:30:45

"találkoztam egy nyugdíjas hölggyel, aki a létező összes hitellel rendelkezik, köztük számtalan áruhitel, személyi kölcsön, jelzáloghitel, hitelkeret, autólízing. Mindezt özvegyi nyugdíjából és a lánya nettó 90.000 forintos jövedelméből próbálja törleszteni minimális sikerrel."
Amennyiben ismét találkozol ezzel a nyugdíjas hölggyel add át neki az üzenetemet: egy nagy balfa.z!

vega4 2013.10.29. 19:40:10

@Boka1:
Néztem egyszer egy műsort a tv-ben. Szerepelt benne egy ember, aki a Kárpátok Géniuszának neveztette magát. A felesége kémiaprofesszor volt. (Volt.)

csepke 2013.10.29. 19:44:42

Az emberek azt hiszik a hitel az azért van, hogy a szegényeknek segítsen a nehéz életkörülményeiken. Holott nem. A hitel annak való, akinek valójában semmi szüksége rá, csak egy kényelmi fokozat, hogy előrébb hozhassa a vásárlásait. Ezért a kényelemért persze rendesen fizet, de ez egy luxusköltés. Csak ő ezt, a szegényekkel ellentétben, megengedheti magának.

vega4 2013.10.29. 19:48:29

@csepke:
Ott a pont. Én is ezt próbálom már egy fél napja elmagyarázni.

Boka1 2013.10.29. 19:48:58

@vega4: tüdőgyulladásban haltak meg.

Boka1 2013.10.29. 19:54:06

@csepke: állítólag Finnországban olyan törvény van, hogy csak kétéves jövedelemig lehet hitelt felvenni. Amúgy Izland szépen kimászott a gödörből. Igaz, ott nem volt rezsicsökkentés.

vega4 2013.10.29. 19:57:27

@Boka1: Igaz, igaz. Látszott a felvételen, hogy a vége felé már nagyon be voltak gyulladva.
Talán a vastag kabátok miatt.

Boka1 2013.10.29. 20:02:27

Hideg lehetett a puskagolyó. Bár elég barbár dolog volt géppuskával lelőni őket.

csepke 2013.10.29. 20:03:29

@Boka1: Izlandon, igaz, rezsi sincs. :) Ott ülnek a gejzíreken és még az üvegházakat is azzal fűtik.

különvélemény 2013.10.29. 20:04:31

@Boka1: "Majd a nagy unortodoxiában elvesztették a munkájukat"

Aha, erre valami statisztikát légyszi.

"Amúgy Izland szépen kimászott a gödörből. Igaz, ott nem volt rezsicsökkentés."

Nem, ők hagyták becsődölni a bankokat.

vega4 2013.10.29. 20:04:51

Igaz. Lehet, hogy barbárok tették...........

2013.10.29. 20:15:31

@Boka1: ilyen finn sztorirol meg nem hallottam, de majd megkerdem a haveromat aki ott el 10 eve.

Arrol viszont hallottam, hogy a munkanelkuli segely 36(!!) honapig jar - 18 honapig a teljes ber, utana annak 75%-a. Es a tappenz idejere is 100%-os ber jar. Igy akadalyozza meg az allam, hogy egy hirtelen betegseg, vagy allasvesztes hajlektalant csinaljon a user-bol. Ennek alapja a munkavallaloi onsegelyezo rendszer, a magan nyugdij- es egeszsegbiztositasi szamla. Ebbol tanulja meg a nyugdijas neni, hogy csak annyit vegyen ki a kozosbol, mint amennyit beletett, nem a rezsicsokkentesbol es a realgazdasagi alapokat nelkulozo evenkenti nyugdijemelesbol.

vega4 2013.10.29. 20:17:15

@Boka1:
Amúgy meg szerintem géppisztolyok voltak és nem géppuskák. Onnan tudom a különbséget, hogy mind a kettővel lövöldöztem már. Igaz nekem nem AK-m volt, hanem AMD-m.

"De Maligán fokra megegyezik."
( A tanú )

7.62 mm-es ha jól emlékszem.

Boka1 2013.10.29. 20:20:29

@különvélemény: az nem tudja fizetni a hiteleit, aki elvesztette a munkáját. A statisztika csalós, mert sokan kikerültek a segélyezettek köréből, sokan pedig kamu közmunkát kapnak( csak 1-3 hónapra veszik fel, majd kirúgják, de valós munkát nem végez) . Most nagyon rossz a helyzet. Ez a túlzott állami terjeszkedés eredménye. Ahogy a környezetemben látom, januártól újabb elbocsájtási hullám lesz. A távközlési cégeknél és bankoknál már nyáron elkezdték a régi dolgozók elbocsájtását, a multiknál meg elkezdtek megint munkaerőt kölcsönözni. Igaz, ezt a Hiradóban nem említik.

Boka1 2013.10.29. 20:30:09

@ericghar: mondjuk a finneknek segít az, hogy a férfiak ritkán érik meg a nyugdíj korhatárt. Az a normális, ha az adómból nem nekem plakátolnak. Bár hozzáteszem, most egyrészről jobban járunk, mert egy 20 milliós munkát 40 millióért kell kiszámláznunk és a különbözetet visszaadni, de nehezebben jön a pénz az államtól. Négy éve 10 százalék volt a jatt. Mindegy milyen megrendelés az arányok ugyanezek.

2013.10.29. 20:31:58

Soxor es sok helyen leirtam, hogy a Bank nem maga talalja/talalta ki az altualis hitelfelteteleket. A hitelezes minimumfelteteleit az MNB gondolta ki (elvben) nemzetkozi standardok alapjan es ezeket a nehai PSZAF ellenorizte. Ettol szigorubb feltetelekkel lehetett (es kellett is) volna penzt kihelyezni az adosoknak, de mivel a Bankok keze nem igazan volt megkotve (remelem meg mindenki emlekszik Jarai Zsigmond nevere) igy azt tettek amit nekik az akkori tokeboseg parancsolt - ket kezzel szortak a penzt a hulyeknek. Aki most elegedetlen a hitelportfoliojaval az forduljon bizalommal a magyar hitelvalsag megalapozoihoz a Lendvai utcaban, vagy Felcsuton.

Boka1 2013.10.29. 20:32:31

@vega4: igazad van. mentségemre szolgáljon, hogy nem voltam katona. Viszont a sok orvosi papír sokba volt nekem. :)

morbiczer 2013.10.29. 20:32:39

@Boka1: " állítólag Finnországban olyan törvény van, hogy csak kétéves jövedelemig lehet hitelt felvenni. "

Ja, állítólag.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.10.29. 20:35:44

Ez már legalább 10 éve megy és atomhülye, aki bedől neki. És igen, ebben a hülye barom országban ez faszán jogszerű volt mindezidáig.

Boka1 2013.10.29. 20:38:17

@morbiczer: nem két évre, de mindegy....

vega4 2013.10.29. 20:41:22

Mit jelent ez a név: Diaconu ?

vega4 2013.10.29. 20:47:31

@Boka1: Szociáldemokrata Párt

Boka1 2013.10.29. 20:55:28

mindegy. Csak egészség legyen, meg sok beteg!

vega4 2013.10.29. 20:56:58

@Boka1:
Hogy mik vannak?
Rezešová, aki eddig következetesen szlovákul beszélt, és a per alatt végig félhangosan duruzsoló tolmácsára támaszkodott, váratlanul magyarul szólalt meg. A bíróhoz beszélt magyarul, azt magyarázta, hogy csak azért kérdezte ezt, mert őtőle is azt kérdezték, hogy jó anyának tartja-e magát.

Boka1 2013.10.29. 21:04:57

@vega4: rajta már az sem segít. Ha nem is itélik el, örökre annak a sok embernek a halálával fog álmodni. Nehéz utat választott.

2013.10.29. 21:26:44

@zati: Szívemből szóltál. Végigolvasva a hozzászólásokat, teljesen elszomorító a kép: Empátia zéró, objektivitás zéró. Megint idegyűlt a vérszagra néhány önelégült barom, aki büfészakos diplomával (és tiszavirág életű divatszakmájával) azt hiszi különbet sz*rik mint a szerencsétlen naív öregasszony, akit sikerült átvágni, megvezetni abban az országban, ahol egyébként már teljesen normális, és bitszinten integrált az átbaszás. Legálisan. A sarki fűszerestől a legnagyobb pénzintézetekig úgyszólván mindenki napi szinten él ezzel, és odáig sűllyedt a dolog, hogy már az átvert személyt hülyézzük le, az ügyes átbaszót meg élelmesnek tartjuk, végülis csak kapott az alkalmon „itt az a hülye aki hagyja”. Erkölcsi fertő, egy morális elfekvő az egész. Bár nem akarom idekeverni a politikát, mégsem tudom megkerülni: Ezért kell ide a Jobbik. Ez az identitásától megfosztott, nemzetnek nem nevezhető kárpát medencei embercsürhe, totálisan megérett a mentális nagygenerálra. Az ország felemelkedését nem papíron fogják megoldani, nem közgazdászok és gazdasági talentumok. Hanem azok, akik az origónál kezdik a válságot felszámolni: a topa honpolgár fejében.

graphite 2013.10.29. 21:27:31

"Sajnos nem sajnos, viszont biztosan törvénytelen tevékenységet folytat ez a vállalkozás, és érthetetlen, hogy a fogyasztóvédelem és a rendőrség még nem szúrta ki magának. " Van még egy pár ilyen, Erste, Otp, MKB, stb, őket sem szúrta ki egyetlen hatóság sem.

2013.10.29. 21:54:45

@vega4: „hogy özvegyi nyugdíja van a mamának. Ez általában azt jelenti, hogy egész életében nem dolgozott annyit, hogy saját jogon szerezzen nyugdíjat.”

Kicsit nézz utána, mielőtt okoskodsz. Az özvegyi nyugdíj nem azt jelenti automatikusan hogy adott egy ingyenélő vénasszony, aki meresztette a seggét egész életében, és most felmarkolja a nagy dohányt. Például az anyám is özvegyi nyugdíjat kap, negyven akárhány évet végignyomott szünet nélkül, és most 68 évesen is mit csinál? Hát nem egzotikus országokban jár nyaralni, jól megérdemelt nyugdíjas éveit tölteni, hanem mintha mise történt volna igát húzza tovább, hogy ne kopjon fel az álla. Szegény fater halála után (aki szintén végigrobotolta az életét, 50 évnyi munkával a háta mögött, 3 évig "élvezhette" a nyugdíjaséveket) kap néhány ezer forinttal többet. Ne irigyeljük már tőlük! És jó lenne egy kis objektivitást is gyakorolni: ez a korosztály még becsületben nőtt fel, ahol nem volt egymás átbaszása olyan megszokott mint a levegővétel.

„Senkit nem kényszerítettek még ebben az országban fejéhez szorított lőfegyverrel, hogy hitelt vegyen fel.”

Persze mindig ez az okos duma. Aztán ahogy idősödsz, átértékelsz egy csomó dolgot. Nekem is alapelvem volt, hogy hitelt nem veszek fel, inkább addig nyújtózkodom amíg a takaróm ér. Ha valamire nem futotta a fizuból, akkor inkább nem kellett. Aztán 35 évesen rájöttem, hogy nem élhetek örökké anyám nyakán, a barátnőm sem fog az idők végezetéig kitartani mellettem, ha 35 négyzetméteres tárgyadomb albérletben kell tengetni az életünket, a családalapításhoz mégannyira sem optimális az ilyen körülmény. Valóban nincs pisztoly. Van helyette társadalmi elvárás, természetes igények, önmagadnak felállított mérce, kényszer, és persze mesterségesen alacsonyan tartott bérek, hogy aztán a legmakacsabb paraszt is szépen lassan odasomfordáljon a pulpitushoz, és eladja a lelkét a kampósorrú ördögnek néhány évtizedre. Nekem is lett lakáshitelem, sose hittem volna. Most per pillanat jó a fizetésem, piacképes a melóm, de nincsenek illúzióim. És nem vagyok hülye. Bedugtam a fejem a hurokba, -tudatosan- mert van amikor mást nem tehetsz. De hogy ezt megértsd kell egyfajta szellemi érettség, és olyan körülmények, hogy átérezd, milyen amikor elmegy melletted az élet, és szembesülsz azzal, hogy hitelfelvétel nélkül egyszerűen nem tudsz elmozdulni a holtpontról. Világ omlik össze ilyenkor. Én is azt mondom, alapvető különbséget kell tenni azok között, akik plazmatévét okostelefont, luxus faszságokat vásárolnak hitelre, meg azok között, akiknek nincs kanadai nagybácsijuk, hogy megdobja őket néhány millával érettségi alkalmából, és 20 évesen seggük alá tegyen mindent, ami másoknak aggastyánként is álom marad.

vega4 2013.10.29. 22:19:49

@Jankove:
Amit fentebb írtam azt most is tartom.

Akkor megosztok veled pár személyes dolgot, amik velem történtek. Az egyetem elvégzése után kedves nejemmel, aki szintén egyetemet végzett elmentünk közalkalmazottnak. Egy városban a 90'-es években esélyünk sem lett volna, hogy lakást szerezzünk, ezért elmentünk vidékre dolgozni. Gyermekeket is vállaltunk akkor, amikor a gyes 15 000 Ft volt havonta. Megvettünk egy régi parasztházat ami vályogból épült és azt újítottuk fel. Közben a szemben élő szomszéd folyton azzal gúnyolódott, hogy: " Úgy épül, mint Petrocelli háza. Milyen hülyék vagytok, hogy nem vesztek fel hitelt, hiszen a svájci frank... Még ki sincs vakolva mégis gumós begónia van az ablakban. bla, bla, bla."
Nos 10 év alatt felújítottuk, kevés a fűtési költség a vályogfal miatt, a rezsicsökkentés nem nagyon zavar mert fával fűtök.
A szembe szomszéd, aki olyan nagyokos volt pénzügyekben most telesírja a vidéket, hogy mennyit kell fizetnie a banknak.
Sírnak, hogy nem is volt deviza a hitel mögött.
Kérdem én ha svájci frankban kapta volna meg a hitelt akkor elment volna a tűzépre és svájci frankban fizette volna a téglát vagy a sódert?
Vagy talán előbb elment volna a bankba és átváltotta volna a svájci frankot az erős magyar forintra?
Mondom. Adós fizess! Ennyi.
Nekem nincs hiteltartozásom mégis az én adóforintjaimon kell a sok rinyáló, felelőtlen adóst megsegíteni? Engem ki segít meg?

2013.10.30. 06:31:35

@vega4: Jó helyen voltál jó időben. Először is adj hálát a szüleiteknek akik tudták vállalni, hogy taníttatnak, ahelyett hogy 18 évesen elzavartak volna a dolgozni, pénzt keresni, ahogy egyébként sok emberrel az megtörtént. Adj hálát, hogy olyan időszakban voltál pályakezdő, amikor még természetes volt, hogy iskolapadból felállva rögtön munkát is találtál, viszonylag normális fizetésért (ez mamár k*rvára nincs így). Adj hálát, hogy bár lakást nem tudtál venni, de parasztházat vidéken igen (feltételezem ezt is szülői segítséggel, én legalábbis nem hiszek abban a sci-fiben, amikor az iskolapadot koptató, munkát hírből sem ismerő értelmiségi diáknak hirtelen futja bármilyen ingatlanra) Valamint adj hálát, hogy egy szerencsés korosztály tagja vagy, aki abban kivételes helyzetben volt, hogy közvetlenül rendszerváltás után kezdte a pályafutását. Akkor már látszott, kábé merre tart a világ, de még nem volt ez a vadkapitalizmusnak nevezett túlélősó, minden györtelmével, totálisan ellehetetlenített emberekkel. Volt időd, lehetőséged dönteni, felkészülni, alkalmazkodni az új világ kihívásaihoz. Voltak alternatívák amikből tudtál választani. (nem úgy mint az öregeknek az átkosban, és nem úgy mint a mai pályakezdőknél) Aki ebben a korszakban akart, az el tudott érni dolgokat. Mamár kevés az akarat. Tudod, nem ismerjük egymást, de időről időre találkozom olyan emberekkel, akik mindig rendkívül okosnak tartják magukat, etalonnak az életvitelüket, büszkék, hogy nincs hitelük, stb. aztán végén általában mindig ki szokott derülni: sokkal inkább a szerencsés életkörülmények, és persze leginkább a masszív szülői támogatás, az ami nyomott a latban. Nincs ezzel különösebb gondom, nem az irigység beszél belőlem, hidd el. Azzal van gondom, amikor ezek az emberek nem képesek megérteni, milyen tényleg a NULLÁRÓL indulni, milyen az, amikor az iskolapadból felállva nincs hirtelen ott minden készen. Nincs apuanyu kft, ahol el lehet lébecolni, nincs érettségire kapott lakás, nincs semmi. Neked legalább egy házad volt, amit bár újítgatni kellett, de legalább VOLT. Van aki az első lakását 40 felé szerzi meg (azt is hitelből), estin diplomázik heti 100 óra meló, meg család mellett, ha marad rá egyáltalán energiája, 50 évesen éri el azt a szintet, ami neked már fiatalon adott volt. És nem azért mert –hozzád hasonlók felfogása szerint- csont hülye, hanem egyszerűen csak hendikeppel, egyszál alsógatyával indult neki a nagybetűsnek. Érted te ezt? Természetesen ez sem mentség a felelőtlen hitelfelvételre, és luxuscuccok kölcsönből való fedezésére, csupán azt próbálom elmagyarázni, hogy ez a hendikep valahol 30 és 40 között kezd el igazán fájni, amikor tudatosul, hogy leélted az életed felét, és bár másfél- két évtizede keményen dolgozol, mégsincs semmid. Na ilyenkor jön a hitel. Egy mai pályakezdő helyzete még rosszabb. Szülői segítség nélkül egyszerűen kilátástalan, és reménytelen helyzetben van. Egy mai átlagos diplomás aktatologató bére legfeljebb vegetálásra, szintentartásra elég, egzisztenciát építeni nem. Párom vegyészmérnök, én informatikus vagyok, mégcsak azt sem mondhatom hogy szarul keresünk, mégis van hitelünk. Egy olyan világban, ahol azt sem tudni mit hoz a holnap. Durva.

különvélemény 2013.10.30. 07:22:35

@Boka1: "az nem tudja fizetni a hiteleit, aki elvesztette a munkáját."

Bár statisztikát vártam, de már megint tévedsz.
2 dogok miatt nem tudják fizetni.

1, 2008-2009-ben tényleg sokan elvesztették az állásukat
2, sokaknak duplájára nőtt a törlesztőrészlete

Ennek semmi köze sem az előző, sem a mostani kormányhoz, ha most a banki szabályozásoktól eltekintünk.

Visionstar 2013.10.30. 15:15:37

@Jankove: Kár azt taglalni, vizsgálni, hogy ki milyen hendikeppel vágott neki az életének. Ezek az emberi sorsok.

vega4 2013.11.04. 18:30:43

@Jankove: Azt hiszem félreértettél valamit. Én már az egyetemi évek alatt sem kértem pénzt otthonról, mert nem igazán volt miből. helyette üzleteltem a piacon, gólyabálban trógerkedtem, díszhalakat tenyésztettem meg jól tanultam, hogy kapjak tanulmányi ösztöndíjat is e.t.c.
Miután végeztem és beálltam közalkalmazottnak sokan rajtam röhögtek, hogy annyi pénzért ők nem csinálják, inkább elmennek munkanélkülire és mellette mennyi pénzt keresnek feketén, vagy elmennek biztosítási ügynöknek, mert az milyen jól fizet.
Ketten a nejemmel raktuk össze a ház árát és a felújítási költséget. Mondjuk annyi segítség volt az állam részéről, hogy igénybe tudtuk venni a fél szocpolt.
Soha senki nem hallott rinyálni, hogy ilyen kevés meg olyan kevés.
Helyette inkább elmentem munkaidő után kukoricát törni, almát szedni, meggyet szedni. Szerencsére eljutottam mára odáig, hogy nem szedem, hanem szedetem, mert fákat is ültettem.

"Egy mai átlagos diplomás aktatologató bére legfeljebb vegetálásra, szinten
tartásra elég, egzisztenciát építeni nem."

Ebben egyetértünk. Azért kell több lábon állni.

Hallhattad a bölcs mondást, hogy akinek nincs semmije az annyit is ér.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.11.26. 08:54:13

@vega4: "Ketten a nejemmel raktuk össze a ház árát és a felújítási költséget."

Annyira azért nem kerestetek rosszul, ha csak úgy félreraktatok vagy 10 millát főleg ha albérlet mellett...

Sulayman H Raty 2016.06.16. 15:55:53

Ajánljuk ezt a hitelt, alacsonyabb kamatlábat nem lehetőség áll számunkra, hogy egy minimum $ 10,000.00 $ 100 millió, legfeljebb 35 év, kínálunk kölcsön alacsony kamatláb 3% -os évi 7 üzleti belül feldolgozni a kérelmet. Csak komoly vevők fel a kapcsolatot velünk, kérjük, minden ügyfél kapcsolatba velünk 100% -os garantált jóváhagyása, forduljon hozzánk e-mail: financialkreditunion@gmail.com
süti beállítások módosítása