Ahogyan azt várhattuk – a kormánynak a kommunikációja ellenére –, stratégiailag fontos volt nem abbahagynia a további (devizahitel)adósmentést, és az árfolyamgát nem a végső megoldás lett (lesz), hanem annak utolsó előtti lépése. A szakma hetek óta találgatta, mi lehet a végső megoldás, de egyre inkább kezd kirajzolódni. Azt már most látni: ha beigazolódik a gyanú, akkor komoly problémák elé néz majd mindenki, hiszen önmagában a gyémántba csomagolt új mentőöv – mely a hitelek erőszakos forintosítását jelenti – nem megoldja a problémát, hanem tovább tetézi azt.
A kormány megoldása
Mint az várható volt, a „megoldás” (magyarosítva a „döntés”) őszre érkezik meg, és ez stratégiailag kulcsfontosságú pillanat, hiszen – érthető módon – még a jövő évi költségvetés előtt akarják prezentálni. A megoldás lényege: akár akarja a lakáscélú devizahitellel rendelkező adós, akár nem – választási lehetőségnek esélye sincs –, a bank „erőszakkal” is automatikusan átváltja a tartozást előre meghatározott 220 CHF-es árfolyamon forintalapú hitellé. Ezzel a megoldással átlagosan 10%-os törlesztőcsökkenést lehet elérni azoknál, akik egyáltalán nem vettek igénybe semmilyen mentőcsomagot, és a normál piaci állapotoknak megfelelően fizetik a havi törlesztést.
A hogyanra a kormány szerencsés módon a bankszövetségtől (is) várja a választ, így látszólag kialakul az a megfelelő kommunikáció, amit eddig hiányolt a piac, és aminek a hiánya erőteljesen közrejátszott a frank beárazásában. Varga Mihály kijelentette, hogy a költségvetésnek nem lesz felhasználható pénze, hiszen tartani fogják magukat a tervezett 3% alatti hiánycélhoz. Látszólag kezdik belátni, hogy a bankok totális kisemmizése sem kívánatos, ha még gazdasági növekedésben akarunk gondolkodni. A megoldást „meglepő” módon a Matolcsy vezette MNB szolgáltathatja, amely egy igen tetemes devizatartalékon ücsörög. A lényeg a devizaforrások kedvezményes rendelkezésre bocsátása lesz a kereskedelmi bankok számára – a tervek szerint beszerzési (270-es) árfolyamon –, amelyek ezen a nyomottabb árfolyamon számolják át a devizaadósságot forintadóssággá, így végül az ügyfelek fognak a műveletből „profitálni”.
Sok a probléma
Ez az ötlet nagyon jól hangzik, viszont számos buktatója van, melyekre sokan nem is gondolnának.
1. Az árfolyamveszteség realizálása
Meg kell érteni, hogy a devizaadósok forintban kifejezett aktuális tartozása a riogatásokkal ellentétben nincsen kőbe vésve, hiszen az aktuális árfolyamtól függ. Abban a percben, ahogy az árfolyam csökken, megy lefelé a forintban kifejezett tartozás. Viszont ha erőszakkal az adósok feje fölött bármilyen árfolyamon átváltogatják a hiteleket, akkor konkrétan milliós nagyságrendű veszteséget fognak realizálni az adósoknál, és azt garantáltan vissza kell fizetni. Ezen a ponton érdemes azon meditálni, hogy vajon a magyar gazdaság képes-e tartósan 204 forint fölötti árfolyamot elviselni a CHF, és 290 fölöttit az EUR esetében. Én azt gondolom, hogy középtávon az árfolyamnak a CHF-nál 205–214 között kell stabilizálódnia, ami egyértelmű árfolyamnyereséget jelentene az adósoknak, és árfolyamveszteséget az esetleges 220 CHF-es váltásokkor. Lehet, hogy megérné kivárni az egyénnek, miközben makrogazdasági szinten feltétlenül szüksége van az országnak erre a lépésre. A kérdés így inkább az átváltási árfolyam nagysága lehet.
2. Jó-e a –10% havi törlesztés?
A legfontosabb adósmentő (és nem gazdagmentő, lásd 180 forintos végtörlesztés!) program az árfolyamgát, amely 5 évig 180 CHF-en fixálja a fizetendő törlesztő árfolyamát, és ezzel közel 25%-os csökkenést érnek el középtávon. Abban a pillanatban, ahogy a CHF-hitelek átváltódnak, értelmét és identitását veszti a program, ezzel pedig a 25%-os költségcsökkentést a 10%-os váltja fel. Ez már nem éri meg annyira, igaz? Persze ez az érintettek nagyon kevés részét érinti, hiszen legtöbben a kormány rossz kommunikációja miatt nem vették igénybe a programot. Azoknak lesz ez igazán rossz, akiknek emiatt ősztől legalább 15%-kal kell majd többet fizetniük.
Megoldás
Számomra egészen egyértelmű, hogy a forintosítás végbemegy, mint ahogyan az is, hogy az adósoknak sokkal több terhet kellene viselniük a 220 forintos árfolyamváltásból, mint az indokolt lenne. Emiatt pedig már előre borítékolható a sok lázongás és pereskedés. A bankoknak és a kormánynak ideje lenne belátnia, hogy a várható hatásokkal számolnia kell, és bizony elébe kell mennie a dolgoknak.
Amit el tudnék képzelni: a 220 forintos átváltási árfolyam mellett az új forinthitelek 5 évig államilag kamattámogatottá tétele (a mostani új HUF-hitelek mintájára). Ennek specifikációja az lenne, hogy az állam 5 évig átvállalja a 180 és 220 forint közötti árfolyamkülönbség forintosított törlesztőrészének a kamatát, ezzel pedig valóban 25%-kal csökkenti mindenkinek a törlesztését. Ez a legfontosabb jelen gazdasági környezetben, ahol a probléma az adósok fizetési képességének hiányából adódik.
Másrészről pedig a bankoknak ideje lenne lenyelni a mindenféle kétes árfolyam-játszadozásokból származó lehúzásokat. Noha a régi szabályrendszer és a szerződések nem feltétlenül szabályozták az átváltási árfolyamok és költségek kérdését, a háborgó ügyfelek mégis ezen a ponton próbálnak a bíróság előtt fogást találni a bankokon. A megoldás az lehetne, hogy a bankok visszamenőleg MNB középárfolyamon jóváírja az ügyfelek túlfizetéseit, így az ügyfelek elégedettek lennének – látnák a jó szándékot –, és a továbbiakban minimalizálni lehetne a pereskedés miatti esetleges pluszköltségeket (gondolok itt a pervesztés esetére).
Harmadrészt a bankok védelmét és fenntartható működését is figyelembe kellene venni. Fontos megjegyezni, hogy a bankok 1–5–10 éves üzleti és költségvetési tervvel is rendelkeznek, amibe nem férne bele, ha holnaptól 600 milliárd forinttal kellene az eredményeket csökkenteni. Helyette lehetőséget kellene adni a banki mérlegből való többlépcsős kivezetésnek (például 3 évente 150 milliárd forint – ha ezt a számot vesszük alapul).
Összességében a kormány lépni fog, viszont az elmúlt időszak döntéseiből kiindulva simán benne van a pakliban egy nagyobb társadalmi bukta veszélye, amire a legtöbben rá sem fognak időben jönni. Kérdés, hogy a devizatartalék egy részének a felhasználása okán honnan fogják visszapótolni a pénzeket, ez miként érinti az ország megítélését, és a most hőzöngő adósok mennyire lesznek elégedettek. És akkor nem beszéltünk arról, hogy a program jelen állás szerint nem érinti a szabad felhasználású hiteleseket, akik szintén jelentős mennyiséget képviselnek. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy valamilyen formában ők is támogatva lesznek. Félő viszont, hogy a sok kétélű információ miatt lassan a döntéshozók szeme elsiklik a valódi problémán, miszerint az emberek nem tudják fizetni a hitelüket. Hiába kozmetikázzuk ki a tartozásukat, hogyha a havi összeg nem csökken, vagy csak minimálisan. Attól nem lesz jobb, ha holnaptól Pista bácsi mostani CHF-hitelének forintosított tartozása (10 M) helyett 8 M forint, viszont törlesztőben csak 4000 forinttal kevesebb.
Az állami kamattámogatás bevonása a dolgokba megoldást jelenthet, viszont félő, hogy az államnak nem lesz rá anyagi fedezete, hiszen ez önmagában 100 milliárdos nagyságrendet képviselhet.
Ha tetszik az írás, akkor szavazz a jobb felső sarokban ránk! Goldenblog 2013