Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Nyílt levél Egervári Sándorhoz

2013. március 28. - Szarvas Norbert

Tisztelt Sándor Bácsi!

Őszinte nyíltsággal fordulok Önhöz, hiszen munkásságát nagyra tartom! Személyes véleményem volt az elmúlt évtizedben, hogy nem kell ide Matthäus meg Koeman, meg akárki, hiszen van nekünk egy világviszonylatban is rendkívüli jó edzőnk, mesterünk és mentorunk. Számomra Ön a legjobb magyar edző, akit még a Dunaferr kispadjáról ismerhettem. Azt a csapatot sikerült olyan rendkívüli (és azóta is utánozhatatlan) módon összeállítania, hogy minimális költségvetése ellenére későbbi magyar válogatott játékosok sorát vonultatta fel. Játékuk élvezhető volt. Akkor még általános iskolába jártam, és emlékszem, hogy a folyóson mindig cikizve rám szóltak: „Na mi van, Dunaferr?”.

De nem haragudtam a srácokra, hiszen abban az a időben még divat volt Fradi-szurkolónak lenni. Én viszont 2002-ig többek között Ön miatt szurkoltam a Dunaferrnek. Az ezt követő időszakban évekig azért drukkoltam, hogy vállalja el végre a magyar válogatott vezetői pozícióját, hiszen Önnél alkalmasabb jelölt nem létezik erre. Nyilatkozatai alapján azonban az jött le (legalábbis nekem), hogy elvi okokból nem vállalja el a megbízatást. Emiatt még jobban elkezdtem Önt tisztelni, hiszen végre egy ember a magyar közéletből, akinek vannak elvei, és képes azokért kiállni. Bevallom őszintén, elszakadtam a magyar focitól jó sok évre (klubszinten a mai napig távol vagyok). Először akkor emeltem fel a fejem, amikor a magyar válogatott az Ön vezetésével 2009-ben a szinte semmiből megnyerte az U20-as világbajnokság bronzérmét. Hihetetlen nagy dolog volt ez szerintem! Elkezdtem reménykedni, hogy végre újból feltűnt egy igen tehetséges generáció, melynek tagjai annyira együtt vannak, hogy a későbbi nagyválogatott gerincét adhatják.

Végre 2010-ben elvállalta az Önt megillető helyet a magyar fociban, mely érezhetően elindult felfelé azon a bizonyos lejtőn! Ismerve az utánpótlásunkat, a játékoskeretünket és az Ön képességeit elképzelhetetlenül lelkes lettem. A vágyam egyértelműen egy szerethető válogatott lett, akik majd’ megdöglenek a pályán, annyira küzdenek. Igényem egy sikeres és erős válogatott, mely idővel megint elfoglalja az őt megillető helyet a foci világában. Az elvárás egy látványosan játszó és támadó szellemű csapat, melynek tagjai bármelyik válogatottal képesek felvenni a versenyt, és képesek kiegyenlített meccset játszani.

Azóta a vágyaim csak részben valósultak meg. A válogatott valóban szerethető lett, és valóban sokkal jobban akarnak a srácok, mint az elmúlt 15 évben bármikor. A csapat tényleg eredményeket ér el, és bekerültünk az európai foci második vonalába. Viszont ugyanők egy ország szívét törték össze az elmúlt két meccsen (erről lejjebb írok). Ez az együttes messze nem hozza a benne rejlő potenciált. Persze most azt gondolhatja magában, hogy mennyire telhetetlen vagyok, hiszen a felvázolt célokat abszolút teljesítik a fiúk. Erre én azt mondom, hogy igen, teljesítik, viszont a vártnál sokkal komolyabb együttesünk van, melynek szerintem már kudarc azt a teljesítményt hoznia, amelyiket 2010-ben felvázoltunk magunkban.

Igazságtalan lennék, ha nem szögezném le már a legelején a fejlődésünket. Az elmúlt években a magyar válogatott legnagyobb kritikája az lehetett, hogy a jobb csapatokat csak barátságos meccseken tudtuk felülmúlni. Mára azonban fordult a kocka, és tétmeccseken is képesek vagyunk diadalmaskodni a menőbb csapatok felett. Talán ez is az oka, hogy a magyar közönség egyre fociéhesebb, egyre jobban bízik a csapatban, és hátránya viszont a mérhetetlen csalódottság egy-egy megmagyarázhatatlan eset után.

Ha ránézek a keretre, általánosságban véve igencsak elégedett lehetek, hiszen nagyon erős. Viszont engedje meg nekem, Sanyi bácsi, hogy hiányérzetemnek adjak hangot. Számomra felfoghatatlan, hogy Huszti Szabolccsal miért nem sikerült a mai napig kibékülnie, és Szabi miért nem játszik a válogatott bal szélén (Balázs pedig átmegy jobbra). Huszti olyan elképesztő formában futballozik, amellyel a német Bundesliga legjobb igazolása lett idén! Az ő játékát mindig szerettem, hiszen kívülállóként benne láttam legtöbbször azt a bizonyos tüzet, vehemenciát és akaraterőt, ami mostanában Varga Józsit jellemzi a válogatott meccseken. Szerintem ha végre összeállna a Dzsudzsák–Szalai–Huszti-hármas, őket minden bizonnyal igazi Európa-klasszis támadószekciónak nevezhetnénk. Most a pálya nagyon lejt egy oldalra, és nagyon hiányzik belőle Szabi.

Persze nem szeretnék Ön felett pálcát törni, hiszen mióta elolvastam Kemény Dénes önéletrajzi könyvét, megtanultam egy nagyon tuti csapatépítő dolgot: a csapat kémiája fontosabb, mint 1-1 jó képességű játékos. A csapat mindig lényegesebb, mint bármelyik játékosa. El tudom képzelni, hogy Szabi nem illik bele a csapatba valamilyen (vélt?, valós?) ellentét miatt, és jelenléte veszélyeztetné az összetartást. A kérésem az lenne, hogy amennyiben feloldható problémáról van szó, kérem, tegye meg az első lépést irányába, mert nekünk, szurkolóknak szükségünk van Huszti Szabolcsra!

Hajnal Tomira is ki szeretnék picit térni. Képességei alapján ő az egyik legjobb magyar játékos. Viszont külső szemlélőként elképesztően hullámzó játékot produkál a válogatottban. Megszakadni, küzdeni, hajtani pedig a lehető legritkább esetekben látom. Természetesen tehetsége és rutinja alapján biztosabb pont, mint lenne a helyén Koman (aki sajnos rengeteget hibázik még). A szívem megszakad, amikor egy ilyen tehetséget látok a pályán ennyire alibizni. Sajnos Tomira Önnek nem sikerült alternatívát találnia, emiatt nem alakul ki a posztján igazi versenyhelyzet. Szeretném figyelmébe ajánlani Tőzsér Danit, aki már bizonyított nemzetközi szinten. Nem állítom, hogy sokkal jobb lenne, mint Tomi, de azért egy esélyt megérdemelne. Viszont örömmel konstatáltam Kovács István szerepeltetését a románok ellen. Még őt is eltudom képzelni Hajnal helyén. A lényeg az, kedves Sanyi bácsi, hogy valamilyen módon gyakoroljon nyomást Tomira, és teremtsen igazi versenyhelyzetet.

Dzsudzsák Balázs szerintem a világ egyik legjobb szélsője (most kövezzetek meg, ha akartok!), aki saját pályafutását dobta a kukába orosz kalandjával, amiért nagyon utálom. De ami ennél is nagyobb baj, hogy Dzsudzsi zsenijét nem használ(hat)ja a válogatottban. Kérem, erre jobban figyeljen oda a stratégia kialakításánál, mert ez jelenleg olyan, mintha a portugálok nem C. Ronaldóra építenék a taktikát. Balázsnak sokkal többet kéne játékba avatkoznia és szerveznie. Bár tudom, hogy nem feltétlenül az Ön hibája ez, hiszen ehhez Balázsra is szükség lenne, aki látszólag akkora „sztár”, hogy sokszor nem érzi kötelességének, hogy megszakadjon a pályán. Inkább alibizik, és csak mutatóba csinál meccsenként maximum 3 olyan megmozdulást, amilyent anno a PSV-ben 10-15 x /mérkőzés. Kérem, adja át Balázsnak az üzenetem: „Bazsi! Ha C. Ronaldo megszakad a pályán, akkor neked is illene”.

Király Gabi a magyar David Seaman, aki elképesztő bravúrokat és hihetetlen bakik sorozatát mutatta be az elmúlt 10 évben. Nagy kapus, ehhez semmi kétség nem fér. Viszont nem értem, kedves Sanyi bácsi, hogy miért nem Bogdán Ádám szerepel jelenleg a válogatottban. Gabinak inkább a mentor szerepét tudnám elképzelni. Ideje lenne átadnia a helyét Ádinak, akinek szüksége van tapasztalat- és rutinszerző meccsekre, ha azt akarjuk, hogy 2016-ban jól védjen az Eb-n. Sajnos akármennyire tisztelem Gabit, ideje lenne kicsit előrenéznie, és nem a múltban megragadnia.

Meg kell dicsérnem Sanyi bácsit, hiszen „feltalálta” Kádár Tomit, aki az elmúlt két meccsen biztosan klasszis szinten hozta a balbunkó szerepét. Merem állítani, hogy mindkét meccsen a csapat legjobbja volt, aki nem rugdosta állandóan előre a labdát, hanem ügyesen (ha kellett, cselezve), jól játszotta meg a csapattársát. Támadó játéka mellett pedig elképesztően magas szintet képviselt a védekezésben több fontos szerelésével. El nem tudom képzelni, hogy ezek után ne kapjon lehetőséget egy elitligában, hiszen ezzel a játékkal helye van a PL bármelyik középcsapatának kezdőjében. Azt hiszem, az elmúlt évek leglyukasabb posztját sikerült hosszú időre betömni. GRATULÁLOK!

Románok elleni meccsen majdnem sikerült engem leszoktatni a fociról. Annyira utáltam mindent és mindenkit a meccs után, hogy ezt elképzelni nem tudja. Na de nem az eredmény miatt, mert az még elfogadható is lehetne (bár számomra nem az). A válogatott elképesztő lelki jelenlétről tesz meccsről meccsre tanúbizonyságot. Több esetben fordult elő, hogy kaptunk egy gólt, és azonnal válaszoltunk is rá. Sajnos a politikai megítélésünk beleszól ebbe a szép játékba (is), hiszen elképesztően és feltűnő módon fújnak ellenünk a bírók most már sorozatosan. A csapat mégsem omlik össze, hanem megy előre. Viszont ami a meccs legvégén történt, az szerintem megbocsáthatatlan. Kérem, Sanyi bácsi, minden sablondumát hátrahagyva őszintén magyarázza el nekem, hogy ott mi történt. Gabi miért nem futott ki a kapuból? A két védő miért nem rúgta ki a labdát? A jobbról érkező védőnk miért a kapu felé futott, amikor el is rúghatta volna a labdát? A gólszerző román mellett álló védőink miért nem zárták ki? Mi történt itt? Miért van az, hogy amikor végre meg tudnánk lépni azt a bizonyos következő szintet, akkor összeomlunk, és szinte szándékosan rúgatunk gólt az ellenféllel? Szándékosság? A 85. perc körül majdnem rúgatott Dzsudzsi egy gólt a románokkal, amikor a saját 16-osunk szélén egy ártalmatlan helyzetben „rálépett” a labdára, és eladta azt. Nem értem, miért kell ez...

Megfogadtam, hogy nem nézek több magyar meccset, annyira kiborultam, mint ahogy az egész Facebook-társadalom és a szurkolói csoportok is. Egész Magyarország kiborult, amit csak tetéztek az összecsapás utáni semmitmondó alibinyilatkozatok. De mint vérbeli magyar drukker – saját magamat szembe köpve – megnéztem a török–magyar-meccset. Előre leszögezem, hogy a mérkőzés után nem éreztem dühöt. 20 percre kiürült a fejem, és úgy éreztem, mintha meghaltam volna. Mert meghalt bennem valami. Úgy bizony!

A világon bármelyik csapat oda-vissza vágós rendszerben, ha A megveri az első meccsen 3:0-ra B-t, akkor a visszavágó első percétől önbizalomtól dagadva olyan nyomást helyez az előzőekben vesztes félre, hogy annak már az első 10 percben tudnia kell, hogy itt semmi keresnivalója nem lehet, és érezze az előző meccs reménytelen, vesztes hangulatát, ami lebénítja. De mi nem ezt tettük, és kedves Sanyi bácsi, magyarázza el nekem, hogy miért nem! Az a magyar válogatott miért kezd el bunkerfocit játszani, amelyiknek a játékoskerete erre teljesen képtelen? Mi támadásban vagyunk nagy zsugások, nem védekezésben! Miért okoznak nekünk folyamatosan csalódást? Miért magyarázza meg – már napokkal a meccs előtt! – a teljes magyar futballszakértő társadalom a bizonyítványunkat (amit még ki sem osztottak), miért sulykolják belénk, hogy bravúr lenne egy döntetlen is ettől az évek óta leggyengébb török csapattól? Pláne úgy, hogy az első meccsen rommá vertük őket. Ebben a török válogatottban van egy Turan, Yilmaz, Sahin trió, és kifújt a dolog. De nekünk van Dzsudzsákunk, Szalaink, Kádárunk...stb.!

Mi történt a 60. percben? Szalai Ádi az egész meccsen haldoklott, a csapatunknak egy jó megnyilvánulása sem volt. Féltem, hogy laposra vernek minket (kaptunk is egy gólt). Ön azonban meglépte az elvártat, és az egészen rosszul játszó Hajnal helyett behozta Böde Danit. Ettől a perctől kezdve minden megváltozott. A magyar válogatott elkezdett focizni, Szalai végre feléledt (hiszen nem egyedül kellett a törökkel megvívnia Dugovics Titusz módjára), és elkezdtük úgy kezelni a labdát, hogy az ellen azt sem tudta hirtelen, hol van. Rúgtunk is egyből egy gólt, és még volt legalább 2-3 gólhelyzetünk. Sanyi bácsi, mondja el nekem, hogy a 70. percben miért hozta le Szalait, és vitt be egy középpályást megbontva ezzel a végre összeállt csapatkémiát? Valaki leszólt Önnek, hogy nem lenne szerencsés – a külügyi kapcsolatainkat figyelembe véve –, ha megvernénk a törököket oda-vissza? Mert ép ésszel számomra megmagyarázhatatlan dolog történt. Amit abban a 10 percben játszottunk, olyan erős volt, hogy ha marad a kétcsatáros támadó játékunk, akkor 2–1, sőt 3–1 is lehetett volna a vége! Ehelyett önként felemeltük a kezünket, visszasétáltunk a saját térfelünkre, és vártuk, hadd rúgjanak a törökök gólt (amit szerencsénkre elbénáztak).

Vége lett a meccsnek. A legszörnyűbb, hogy csak saját magunknak és mentalitásunknak (és/vagy felsőbb utasításnak) köszönhetjük, hogy nem 15 ponttal állunk a második helyen 7 ponttal megelőzve a harmadik románokat. Én továbbra is hiszek Önben és a csapatban, de kérem, most már kezdjenek el Önök is hinni magukban, és rendezzék a belső problémákat, alkalmazzanak sportpszichológusokat, ha kell, és végre ne veressük már meg magunkat!

Kérem, lássa be Ön is, amit a magyar közegnek nem sikerült az elmúlt 20 évben! A szurkoló nem utálja meg a csapatot, ha támadó játékkal, a pályán megdögölve és harcolva kap ki. De nem is szeretjük meg a fiúkat, ha képtelen játékkal nyerünk/döntetlenezünk. Ez a csapat alkalmas arra, hogy a legtöbb ellenfelét odaszögezze a kapujához, és nagy gólkülönbséggel nyerjen. Hollandiától sem azért kapunk ki állandóan, mert ekkora a különbség a két együttes között, hanem azért, mert világklasszis támadó játékuk van, mi pedig nem tudjuk az erőltetett, önkéntes bunkerfocit játszani. Állítom, hogy a hollandokkal képesek lennénk kiegyenlített meccsen néha győzelmet is játszani, ha megpróbálnánk támadni. Kapura lövésből lesz a gól! Ráadásul a holland válogatottnak (is) gyenge a védelme. Amennyiben mi nyomást gyakorlunk, és nálunk van a labda, addig az RVP nem tud ellenünk támadni, hiszen nem lesz mivel...

Kérem, gondolja át, amikről írtam!

Üdvözlettel:

egy Önökért szorító szurkoló

 

  ►►►►

Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

Ez a cikk 2013. március 28. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr365177289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.29. 21:14:43

Foci! Csak egy dolog jut róla eszembe: betiltani! No nem a focit, csak a hivatásos változatát. Egyrészt ritka szemét dolognak tartom, hogy egyesek abból élnek, hogy a pöcsüket lóbálják, másrészt, ami fontosabb: szinte minden nagyobb meccs azzal indul, hogy óriási rendőri készültség kell a tisztelt, kulturált szórakozásra vágyó, seggrészeg szurkolók miatt.

Zabaalint (törölt) 2013.03.29. 21:30:18

@proxy user:
Számból vetted ki a szót, bár megjegyzem az amatőr foci sem zárja ki a huligán szurkolókat.

Muhammad Balfas 2013.03.29. 21:38:37

Szerintem végülis jól alakultak a dolgok. Nagyon rég volt már ilyen, hogy pár meccsel a selejtező sorozat vége előtt 2.-ak vagyunk Hollandia mögött. Ezt szeptemberig mindenképpen látja a nemzetközi futballélet.
Persze sokat kell dolgozni a románok elleni mérkőzésig, hogy győzni tudjunk Bukarestben. Azonban a fejlődés jól látható: üres lelátók előtt döntetlent játszottunk egy olyan Romániával, amely válogatottjában sokkal erősebb bajnokságból(Steaua, Kolozsvár) jövő focisták vannak.
4 pontot szereztünk egy olyan török válogatott ellen, ahova a BL 8 közé jutott Galataseray, és az uefa c. 8 közé jutott Fenerbahceból jönnek a játékosok. Szép eredmény.
Ebből a 3 mérkőzésből jól látható, hogy a magyar válogatott felnőtt a feladathoz, és nem lehet már olyan lekezelően tekinteni rá, mint néhány éve.

JewRivers 2013.03.29. 21:39:49

proxy user egyike lehet azoknak asrácoknak, akik magukra fél órán át rángatják a nadrágot, mert két számmal szűkebb bokában, az ülepe meg a valaga alatt fél méterrel lóg. szívja a füvet, és az ingyenes oktatásért tüntet, hiszen valameddig el kell tengődnie, mielőtt munkára kényszerülne. sportról, mint fogalom hallott már, de mozogni nem szeret, legfeljebb a tanyabájkjával a kritikálmaszon teker egyet, megmutatva, hogy mekkora tökös gyerek, aki ellenáll a pénz kísértésének, és nem vesz magának autót, mert akkor ő is egy pénzhajhász robot lenne, aki nem akar lenni, hiszen ő felsőbbrendűnek, művész-léleknek hiszi magát, annyit nézte már az átévét, ahol folyton a jobbos csürhét mutatják, amint szétbontják a stadionokat.

Egervárira visszatérve, totál adom a blogger véleményét, már ami az utolsó két harmadát jelenti, az lején a talpsimogatást leszámítva.
Ez esetben a pont a politika mentette meg a súlyos bukástól a válogatottat hiszen vélhetően Sanyi bá akarata ellenére beválogatott Böde találata hozott egy pontot vissza, s rabolt kettőt a töröktől. De ez is csak azt bizonyítja, hogy egy báb, szakma nélkül.

kennyking 2013.03.29. 21:41:35

Én sem értettem az Szalai-Elek cserét.Valahol olvastam és igaznak tartom.A magyar edzők jobban félnek a vereségtől, minthogy megkockáztassanak egy győzelmet.Nem tudhatjuk, hogy mi lett volna, HA fennmarad a pályán Szalai, de az biztos, hogy gyakorlatilag feladtuk az esélyét a továbbjutásnak.Meg sem kiséreltük...
Az előző hozzászólókra reagálva. Igen, a modern foci már nem az, amit annak idején annyira szerettünk.Nem a huligánok miatt, hanem a mindent elbaszó globális pénzpiac miatt.Egy futball meccs manapság egy tőzsdei tranzakció látványos kisülése.

JewRivers 2013.03.29. 21:41:58

@Zabaalint: te is ugyanolyan vagy, mint proxy looser, csak a gyáwábbik, aki csak a háttérből bólogat.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.29. 21:55:52

@JewRivers: íme, az intelligens, békésen szurkoló foci drukker mintapéldánya. Igaz, hogy szokása szerint annyira részeg, hogy az ágyból sem tud kimászni és ott fetreng a saját hányadékában, de sebaj! Fő, hogy legközelebb megint lehet menni a meccsre zsidózni, cigányozni stb. stb. és utána kicsit verekedni, meg rombolni!

2013.03.29. 21:58:18

Nem olvastam csak az elejét, de azt is kár volt.
Hány éves, aki ezt ezt írta? 15?
Úgy látom, hogy focibuzik külön világban élnek. Kesereg és utálja a focit, ha sza*ul játszik az néhány idióta, de a mennyben érzi magát, ha éppen nem kapnak ki.
Méghogy a világ legjobb szélsője, ilyen címet normális ember nem is mond. Ugyenezt mondják még legalább 100 emberről a világon. Dzsudzsi, Ádi, bácsi, Gabi, Tomi? Vagy te már 15?
Amennyi pénzt a fociba öltek az elmúlt 20 évben Magyarországon, abból 5 másik sportban világbajnok lehetne az ország, de a fociban már mindenképpen annak kellene lennie.
Persze a focihoz minden hülye ért ebben az országban és még megye kettőben is úgy játszanak, mint az isten.

Gyűrött Papír 2013.03.29. 22:00:04

Én azt a részt szeretem, amikor az jön, hogy van még matematikai esélyünk. :)

Parajpuding 2013.03.29. 22:03:49

A halott és ismeretlen magyar focinak végre síremléke is lesz sokmilliárdos station(ok) formájában.

rexter 2013.03.29. 22:04:03

nem kellett volna ilyen hosszú bevezető, igazából a cikk második fele az érdekes és a jó.
röviden és tömören: Sanyi bácsi egy gyáva kukac.
én személy szerint annyira mérges magyar csapatra mint a török meccs után soha nem voltam. és igen pont a szalai-elek csere miatt.

rexter 2013.03.29. 22:06:54

@roli101: nem, tévedsz, amennyi pént a fociba öltek Mo-n, abból 50 másik sportágban lehettünk volna világbajnokok.

a baj csak az, hogy ez az 50 világbajnoki győzelem is tized annyi embert érdekelne itthon, mint hogy kijutunk egy VB-re, a világban meg aztán csak ezredennyit.

Muhammad Balfas 2013.03.29. 22:09:47

@Parajpuding: Halott és ismeretlen? Ez a válogatott a vb selejtezőkön még csak Hollandiától kapott ki. Senki mástól.

Muhammad Balfas 2013.03.29. 22:16:10

@kennyking: Ha viszont nem tartjuk az 1-1-et akkor teljesen 3 esélyessé válik a dolog. Így a szeptemberi bukaresti meccsre lett kihegyezve a dolog. Aki ott nyer gyakorlatilag azé a 2. hely.
Ezenkívül ne felejtsük el, hogy a törökök még játszanak Romániával. Vélhetően egy teljesen új edzővel. Elkaphatják a románokat. Ráadásul mi akkor játszunk a hollandokkal, amikor ők már kijutottak..

_ng_ 2013.03.29. 22:16:48

Nagy részével egyetértek.
Viszont:
"Számomra felfoghatatlan, hogy Huszti Szabolccsal miért nem sikerült a mai napig kibékülnie, és Szabi miért nem játszik a válogatott bal szélén"
Egyrészt mert sérült. Másrészt mert nem akar válogatott lenni.
"nekünk, szurkolóknak szükségünk van Huszti Szabolcsra!"
Hisztinek viszont nincs szüksége ránk. Ennyi.

2013.03.29. 22:17:53

@rexter: Miért is nem érdekeli más sport az embereket? Mert focizni és focihoz érteni minden hülye tud. Nem kell hozzá ész, csak sok sör, meg hogy lehessen szidni a bírót.

dr kíváncsivagyok 2013.03.29. 22:23:12

@Parajpuding: A Fradi-stadion köszönetként épül 2006 - ért... Akkor a Fidesz (Orvbán) utasítására ( nem volt nehéz félkegyelműeket törésre-zúzásra "kérni" !) gyújtogattak besegítendő a "liberális" Fidesz liliomlelkű csapatának..., akiknek nem kenyere a utcakő !

bög 2013.03.29. 22:24:25

hogy az a magasságos ég... Ritkán szoktam kommentelni, de ez megéri.
Ennyi butaságot egy rakáson. A közepéig eljutni, képtelen voltam végigolvasni.
"Nagyon erős a keret"
"kisköltségvetésű Dunaferr"
"világviszonylatban rendkívül jó edző"
"Dzsudzsák a világ egyik legjobb szélsője"
"Miért nem bízzuk Dzsudzsákra a szervezést?"
"Tőzsér Hajnal posztján"
"Ismerve utánpótlásunkat, játékoskeretünket...lelkes lettem"

Eddig jutottam. Ez valami paródia? Ha komolyan gondolja a szerző ezeket a gondolatokat, akkor nagyon nagy a baj.

vénkujon 2013.03.29. 22:29:51

ugyanolyan szarok vagyunk, mint harminc éve-permanensen.

WhyCantITouchIt? 2013.03.29. 22:36:03

Hogy Huszti miért nem jön vissza?
Mert ugyanazon a poszton játszik, mint Dzsudzsák, aki ugye a világ egyik legjobb szélsője.

Ajtósi Dürrenmatt 2013.03.29. 22:39:40

halvérű tutyimutyi banda, sose jutnak ezek tovább a csoportjukból mert féltik a pénzüket ha megsérülnének így beállnak alibizni. a bentley-k és porsche-k mellé nem áll jól a magyar címeres mez.
lényeg hogy a frizura be legyen lőve hátha még egy szponzor is felkarol.

Muhammad Balfas 2013.03.29. 22:45:54

@bög: Te akkor is ugyanígy fogsz gndolkodni, ha netán kijutunk a vb-re. Dzsudzsák kétségtelenül ma a legmagasabban jegyzett játékos a válogatottban. Az utánpótláshoz elég felidézni a Koman féle U-21-es válogatott kiváló szereplését az ifjúsági vb-n.
A Dunaferrhez nem tudok hozzászólni.

Amidazophen 2013.03.29. 22:59:35

Mennyi remek játékos, kimagasló erényekkel és képességekkel, egy egészen kitűnő vezetőedző keze alatt - az igen, ez kell nekünk! Tájékozatlan anyósom beleolvasott a levébe (mert itt hagytam a gépen), s megkérdezte: mi vagyunk az Európa bajnokok, hogy ilyen szépeket irnak a csapatról?

Véleményem szerint a magyar futballt válogatottostól, szöv. kapitányostól, mlsz-estől úgy kellene szétzavarni a francba egy perc alatt, mint tették azt vag 22 évvel ezelőtt - a munkásőrséggel.

Ennyi és nem több.

Hattory Hanzo 2013.03.29. 23:01:22

@Ches Desmond: Emlékeim szerint 1984-ben is egész ügyes U-18 válogatottunk volt, Petry, Pintér, Keller, Deák, Zsinka, Kovács Kálmán, Vincze, aztán később néztünk hülyén magunk elé minden selejtező csoport végén.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.03.29. 23:05:37

Ha tudná az átlagos magyar kommentelő, hogy milyen sok magyar tehetség ment a kukába az elmúlt húsz évben, bizony kissé ódzkodva állna a magyar foci témájához. Olyanokról beszélek, akik még ifi korban kiestek a rossz rendszer miatt.

A magyar fociról az elmúlt 25 év alapján ennyit tudok elmondani: mindig van lejjebb.

Drukkolok a fiúknak, de majd akkor fogom azt mondani, hogy előreléptünk, ha kijutunk a VB-re, vagy a 2016-os EB-re, s ha klubcsapataink nem pofozógépek lesznek a nemzetközi kupákban.

ON:
Egervári szerintem is hibázott - nem a csere alkalmával, hanem a meccs elején. Két támadóval kellett volna kezdeni (lett volna kit betenni), s neki kellett volna menni a törököknek.

Ez az alibi futball ugyanis nem fekszik a magyar csapatnak, s ha azt akarjuk, hogy rangos tornára is kijussunk és ott helyt álljunk, akkor azt kell játszanunk, amit tudunk. Legyen fazon a csapatban, s ne az ellenfél (pláne egy itthon legyőzött ellenfél) domináljon a pályán.

Értem én, hogy Böde gólja után már Bukarestre gondolt Egervári úr, de a meccs előtt Isztambulra kellett volna koncentrálnia (2 támadó) - nem tette.
Kár.

Ez a 2+2 elhullajtott pont NAGYON fog a végén hiányozni. Mert most a románok vannak előnyben.

bioLarzen 2013.03.29. 23:20:54

@bög: "Ha komolyan gondolja a szerző ezeket a gondolatokat, akkor nagyon nagy a baj."

Miért? Adná az ég, hogy a magyar fociban az lenne a "nagyon nagy baj", hogy egy szurkoló nem ért hozzá...

bio

bioLarzen 2013.03.29. 23:21:59

Egyébként felesleges túlbonyolítani a dolgot: ha Bukarestben nyerünk, valószínűleg megvan a második hely. Ha nem nyerünk, nagy valószínűséggel nincs. Ennyi.

Én a harmadik helyet is sikernek fogom elkönyvelni magamban.

bio

bög 2013.03.29. 23:33:19

@Ches Desmond: Ne keverj össze a topikban hozzászóló, a magyar focit beszántani akaró delikvensekkel. A legtöbb válogatott tétmeccsen kint vagyok.
Így igaz, ő a legmagasabban jegyzett játékosunk. Csak ez a kijelentés köszönőviszonyban nincs azzal, hogy a világ legjobbjai közé tartozna a posztján. Fényévekre van tőle.
U-20-as VB: Annak ellenére, hogy a magamfajta sikerekre kiéhezett szurkolónak, felejthetetlen élmény marad, nem árt látni, hogy kik játszanak egy ilyenen. A világ legjobb játékosai a korosztályukban egy-két kivételtől eltekintve alig-alig játszanak az U-20-as VB-n. A 2009-es VB-n szereplők közül egyetlen egy nem futott be azóta igazán komoly karriert, se tőlünk, se mástól, pedig eltelt azóta négy év. Könyörgöm, Costa Rica elődöntős volt. Olyan ez, mint az utánpótlás Grand Slam tornák teniszben. Időnként nyernek magyarok egy US Opent vagy egy Wimbledont, aztán nem hogy Djokovicot nem szorongatják később, a top 100-ba nem férnek be. A legjobb utánpótláskorú játékosok ott is a felnőttek között szerepelnek. Aki abból a VB-ből azt a következtetést vonja le, hogy rendben van az utánpótlásunk, annak halvány lövése nincs a dolgokról. Az akadémiai képzés adhat valami reményt a jövőre nézve, ezt mindössze olyan 20 éves késéssel indítottuk be Európához képest.
A vb-re való kijutással kapcsolatban se dédelgetnék túl nagy álmokat. A 2. hely, amire hajtunk (az is csak egy illúzió, hogy mi vagyunk most a továbbjutó helyen, mert a románok már kétszer játszottak a hollandokkal, és otthon fogadnak minket a feltehetőleg sorsdöntő meccsen), még csak pótselejtezőt sem ér feltétlenül, ha meg odáig el is jutunk, ott már nem lesznek széthúzó törökök, meg évtizedes mélyponton lévő románok, de könnyen belefuthatnánk mondjuk a franciákba, vagy az angolokba. A remény hal meg utoljára, hátha összejön, de ezen a ponton már finoman szólva nem mi vagyunk az esélyesek még a 2. helyre sem. Viszont a következő EB-n szerintem már kint leszünk.

A szerzőnek: a tisztesség kedvéért átrágtam magam a leveleden. Egy tanács: ne írj a fociról, mert teljesen fogalmatlan vagy hozzá,, posztokkal, játékrendszerekkel erőviszonyokkal nem vagy tisztában, plusz valamiféle álomvilágban. Őszintén remélem, hogy a gazdasághoz jobban konyítasz. Te azt vártad, hogy az itthoni 3-1 után lefocizzuk Isztambulban a törököket? Azt amúgy tudod (kizárt), hogy a török keret értéke kb. négyszerese a magyarénak? Kádárral példálózol (minden tiszteletem az övé, átlagon felül teljesített mindkét meccsen), aki miután megbukott olyan európai fellegvárakban, mint a Huddersfield Town vagy a Roda, most a Diósgyőrt erősíti, és félmillió euróra taksálják? A törököknek ennél csak magasabban jegyzett embereik vannak. Mondjuk ezen már egyáltalán nem csodálkozom, hiszen szerinted, sőt, "_állítod_, ha támadólag lépnénk fel, akkor a hollandok is csak keresnék a labdát a félelmetes tiki-takánk ellen. Egyszerűen nevetséges. Bőven tudnék még írni, de meguntam a gépelést, röviden annyi, hogy nem kéne olyasmivel foglalkoznod, amihez nem értesz, főleg nem nyílt leveleket írni.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.03.29. 23:35:09

@Hattory Hanzo:

"mlékeim szerint 1984-ben is egész ügyes U-18 válogatottunk volt..."

:-)))

Jól írod: a selejtezőben a románokat oda-vissza vertük, míg az EB-n az ifik minden meccset megnyertek és összesen 1 gólt kaptak.

A mai napig alul értékelt siker volt az, nem is értem, hogy miért tartunk még mindig ott, ahol. Annak az EB címnek lökést kellett volna adnia a magyar futballnak, de ugye, nem adott.

Viszont.
A 84-es holland ifik közt volt pár játékos, akik 88-ban EB-t nyertek Németországban. Viszont 84-ben a hollandok nem jutottak ki a szovjet EB-re, sőt, kikaptak 4:2-re Luxemburgtól a selejtezőben.
Érdekes.
4 évvel később pedig felnőtt EB-t nyert (amin mi ott se voltunk, pedig...

Érdemes ezt elolvasni:

orulunkvincent.blog.hu/2010/01/11/ifi_eb

Zzktrvl

MiKeyRuLeS 2013.03.29. 23:44:40

A mai magyar labdarúgás valójában egy legálisan működő bűnszervezet, amely fő tevékenysége az állami/önkormányzati/szponzori pénzek megcsapolása.

Az nb1 televíziós szakértői és műsorkészítői között olyan emberek vannak, mint pl. egy sikkasztásért elítélt tolvaj, aztán egy olyan nő, akinek a testvére kokainárulásért/használatért ül, exbarátja most mondta el az ügyészségnek, hogy a csaj is erősen fogadott a bundákra, majd a bundázásait adomaként előadó öreg exedző/focista/miniszterelnök tengópartnere, a magyar tévé fő sportriportere pedig a feleségét, apósát verte össze.

Ha még kiegészítjük a sort a klubtulajdonosokkal, akkor látható, hogy az egész sportág erkölcsileg romokban hever. Ezért járnak már csak olyanok meccsekre, akiket ez nem zavar, és otthon érzik magukat benne.

zaphodbeeb 2013.03.30. 00:02:48

6 pont helyett 2!
Egy harmatgyenge román és még gyengébb török válogatottat nem tudtunk megverni.
A románok ellen a 25. percben abbahagytuk a focit, a 65. percben mondtam apámnak, hogy a 85. perc után gólt fogunk kapni. Már-már reménykedtem, hogy egy hülye vészmadárkodás lesz az egész. De nem. Ahelyett, hogy kitömtük volna őket mint a hollandok, elcsaltuk a focit és rajtavesztettünk.
Sanyi bá' ez az Ön hibája! Ilyen lelketlenül hagyni játszani ezt az amúgy gyenge csapatot egy még gyengébb ellen, az bűn!

Azbennvót! 2013.03.30. 00:49:28

Kedves posztoló!
Gyermeteg írásod sok régi olvasmányélményt hozott elő. A 90-es években volt egy Sport Plusz nevű, rendkívül silány és belterjes (Gyárfás és a haverok) hetilap, amit apám minden héten megvett. Na annak az olvasói rovatában minden héten megjelent 2-3 hasonló nyílt levél a kapitányhoz, fradi edzőhöz, akárkihez.
Ugyanez a séma: lelkes és állandóan reménykedő focibuzi megmondja a tutit. Akkor Csank "Janibának" meg Bicskei "Bercibának" adtak szakmai tanácsokat. Például: Kapitány úr, mikor veszi észre hogy a Dúró Józsi nem tud fejelni? A Kellert kéne berakni! Vagy: Illést és Lisztest együtt kéne játszatni, Halmaival kiegészülve nagyon stabilak lennénk középen. Egressynek meg 10 helyzet kell egy gólhoz, magyarázza meg hogy miért nem az életveszélyes Preisinger játszik helyette? És amikor az öreg Dömének volt pár jó meccse a BVSC-ben, néhányan a válogatottba követelték.
Csak én érzem úgy hogy semmi nem változott azóta?

tcom 2013.03.30. 01:28:22

Egyszerűen elfogyott a reményem. Sokszor már azt gondolom, a nemzet első számú focistája adja az ukázt Sanyibácsinak. Nyilván nem, de mindent átitat a politika szaga. Egyszerűen visszataszít, ha politikust és sleppet látok a VIP páholyban várva egy esetleges nyertes meccs népszerűség növelő hatását.
Más országok evvel a csapattal simán kihasználnák egy évtizedek óta leggyengébb török, román ellenfelek gyengeségét. Ilyen alkalom 30 évente lesz. Hogy 2 riválisunk is rossz.
Aztán ott minden futbalszurkoló rémálma, a pótselejtezőn kikapni szerbiától 5:1-es összesítéssel.

Hundor 2013.03.30. 01:53:42

A magyar foci:
szar,korrupt és tiszta pénzpazarlás. Ünnepeljük a "szerethető????" válogatottat, miközben egy jobb U13-as meccsen több az izgalom és kevesebb a frusztráció, mint amit ezek a bohócok hoznak. Hogy lehet ezt a focit "jobbnak" látni, mint az elmúlt 27 évben volt? Sanyi bácsi meg egy szerencsétlen hülye, aki ijedt őzgidaként pislog a pálya mellett és esetlen suta mozdulattal örömködik, mikor találunk egy gólt. Röhejes, kínos, szánalmas.

Bojtos 2013.03.30. 06:15:07

Valami hetedik érzékként merült fel bennem a cikk olvasása előtthogy szerzőnek mi lesz a "baja " ? Bejött! Hát persze Huszti és Tőzsér , ami minden mást amit ír hiteltelenné tesz. Huszti évek óta egyeneset sem tudott rúgni a labdába , a válogatottban soha sem nyújtottkiemelkedőt , ellenben szerepet tévesztve, a kapítányt ,játékostársait ócsárolta játszotta volna az "agyhelyét " Nagyon helyesen eltakarították a csapat környékéről. Tőzsér a lusta , akaratgyenge játékos megtestesítője, semmi keresni valója nincs a válogatottban.Élénken él bennem néhány fellépése ott.Koman , Dudzsák, Szalai sokat képzelnek magukról, osztjék az észt , nagyokat mondanak meccs előtt, aztán semmi...
Kár volt megírni ezt az irományt,tartalom silány a stílus maga a borzalom...

kpityu2 2013.03.30. 07:00:11

"hiszen ehhez Balázsra is szükség lenne, aki látszólag akkora „sztár”, hogy sokszor nem érzi kötelességének, hogy megszakadjon a pályán.2

Érdekes, nekem pedig azt tűnt föl, hogy szegénynek csaknem a saját tizenhatosáig kellett visszaszáguldania a labdáért, mert a többiek elmentek sörözni.

gabardin 2013.03.30. 07:00:57

"Viszont ugyanők egy ország szívét törték össze az elmúlt két meccsen (erről lejjebb írok). "
Nem kéne túlzásokba esni.
Ez itt a cirkusz része a "juttatásoknak", de olyan szinten nincs már kenyér, hogy a cirkusz kevés a boldogsághoz.
Egy maroknyi hangadót érdekel ez legfeljebb.
@proxy user: csak egyetérteni tudok és felháborít, hogy ezt a sportot még mindig ilyen szinten támogatják.
Bár én egy kicsit keményvonalas vagyok, mert nem támogatnék egy sportágat sem állami pénzből...

csavari 2013.03.30. 07:10:18

Nem kell meccset nézni és nem fogsz kiborulni!
Engem Nyilasiék szoktattak le a meccsre való járásról és nézésről! Azt az alibi focit amit csináltak nem bírtam bevenni Varga Zoli teljesítménye után! A nemzetközi meccsek se érdekelnek mert a legkevésbé van szó fociról hanem húsvásárról, kinek van több pénze. nem tudok olyan meccset nézni és pláne nem lelkesedni érte ahol annyi féle nációból áll egy csapat ahány játékosa van! A foci már régen nem a fociról szól amikor olyan senkikből mint messzi sztárt csinálnak ez kizárólag üzlet ami nem érdekel mert nincs mögötte sport!

Kalmár 2013.03.30. 08:14:58

Néhány súlyos tévedést érdemes tisztázni:

A focit, nem a pár ezer szurkolóért kell támogatni.
Nem is a profi focisták miatt.

A több százezer kispályás labdarugó és több százezer gyerek miatt nem szebed levenni róla a támogatást. Ennyi embert semmilyen sport nem mozgat meg. A mozgást, ha tetszik már csak anyagilag is megéri ösztönözni.
Aki rendszeresen mozog, annak kevesebb gyógyszertámogatás, táppénz, kórházi kezelés stb kell.

A siker sportágaink, sajnos töredék mozgósító erővel rendelkeznek.

gabardin 2013.03.30. 08:20:18

@Kalmár: még tán igazad is lenne, ha a nagypénzek a gyerekfocihoz kerülnének, de nem így van
az már más kérdés, hogy annyi más sportág van, amit a zemberek örömmel űznek és nulla támogatás érkezik a tömegsport részéhez
de ez már sokkal messzebb mutat

becike4 2013.03.30. 08:29:02

@rexter: Ja.Tegnap este Videoton-Siófok,várható nagy arányú hazai győzelem/6:0 a vége/1500 néző.És ez szerintem felfelé kozmetikázott adat.Tényleg kurvára sokakat érdekel.Halott sport Magyarországon,pénzmosoda,parasztvakítás.Éves szinten 3-4000 átlagnézőszám a magyar bajnokságban.Vicc.

Mizantrop 2013.03.30. 08:35:47

Itt csak nekem esett le, hogy az egész levél egy vicc? Á lá modorosblog ("a modoros higgadt magyar szurkoló")? Vagy ha tévedek, akkor már szavam sincs. :)

Shopping 2013.03.30. 08:35:50

Orbán ott rontja el hogy ha jó focit akar, ahhoz nem stadionokat kell építeni milliárdokért.
Ennyi pénzből több ezer kispályát az összes játszótérre, közparkba.

Akkor a gyerekeknek lenne alternatíva az otthonülés helyett.

A Tehetségek felfedezésére így lenne esély . Mert a Bozsik program tiszta pénzlenyúlás, az akadémiák meg korruptak.

kennyking 2013.03.30. 09:06:54

@csavari: :)
Én meg Nyilasin, Ebedlin, Törőcsiken nőttem fel és kilencvenben ment el a kedvem a magyar focitól.

felcsutisuttyo 2013.03.30. 09:28:19

5 éves koromtól Fradi szurkoló voltam...
és most?...MIÓTA AZ ORBÁN BEÜLTETTE A FIDESZ CSALÁSÉRT FELELŐS BANDITÁJÁT A KUBATOVOT A FARDI ÉLÉRE AZÓTA GYŰLÖLÖM a FRADIT!!!!!! ( és a magyar focit is általában, mióta a rohadék orbán beleugat a fociba!)
A FRADI , A VIDEOTON, DEBRECEN..AZÉRT LETT "kitömve" Fidesz vezetéssel, hogy a barom szurkolói ( mert kapnak stadiont és A LENDVAI UTCÁBAN IS BIZTONSÁGI ÁLLÁST)...MAJD A FIDESZRE SZAVAZNAK. AZAZ A CSÜRHÉRE ÉPÍT A FIDESZ!!!!

felcsutisuttyo 2013.03.30. 09:29:52

ORBÁNI PÉNZMOSÁS A FOCI ÉS SZAVAZATNYERÉS.
semmi más.
ÖRÜLÖK ha a válogatott kikap.---heheheh!!!

csavari 2013.03.30. 09:35:13

@felcsutisuttyo:

Akkor miért nem háborogtál amikor az Újpest, Zalaegerszeg és a többiek kaptak új stadiont?

Lencsés István 2013.03.30. 09:55:29

" .... Egész Magyarország összeomlott lelkileg
a legutolsó két meccs láttán. .... "

Túlozni nem kell , én is sajnáltam a románok elleni elhullajtott két pontot , de a törökök elleni iksz idegenben jó eredmény , és így még mindig a saját kezünkben a sorsunk , és ez a lényeg ! HAJRÁ MAGYARORSZÁG ! ! ! + !

EMU 2013.03.30. 10:05:28

A magyar futball pont az ilyen fogalmatlan, a játékot semmilyen elemében nem értő, lelkes, de naiv laikusok és a náci hordák kiszolgálására szolgál. Aki látott már játékost egyeneset rúgni labdába, vagy akár egy labdát lekezelő mozdulatot egy futballistától, az magyar focit nyomokban sem néz, nem figyel. Persze, ahogy magam is, a román és török meccset hosszú idő után először szemrevételezhette. Kétségem sincs, hogy hiba volt, ettől a szartól az elfordulásomban maximálisan megerősített ez a két ész nélküli futkározás. Tökkel ütött, mafla kapitánnyal (nehogy már ennek a senkinek kelljen a seggét nyalni, kedves fogalmatlan levélíró, ki ez?), koncentrálni, a munkájukra figyelni képtelen magyar focistákkal (szándékosan nem futballista, az ugyanis hivatás, nem pedig időtöltés) képtelenség mit kezdenie annak, akinek volt már szerencséje futballt bemutató eseményhez akár televízión, akár határon túl élőben, hiszen ott találkozni ilyesmivel, itthon nem. Minden elemében átgondolatlan, képzetlen, ambíciótlan, ügyetlen, ostoba szarrakás ez az egész kapitányostól, vezetőstől, a kispadon és a vip lelátón lihegő lótifutikkal és kóklerekkel együtt. Ezekkel nem levelezgetni kell, hanem végre elszámolni, hogy miként élősködnek 20-30 éve ezen az általuk létrehozott szemétdombon kifejezetten remekül. Az olyan megalkuvó, meghunyászkodó, talpnyaló, elvtelen, fogalmatlan hülyéket, mint az ilyen nyelvcsapkodó leveleket képzetlen, a szakmájához idióta, gyáva bunkónak fogalmazó csigákat pedig állami pénzen el kellene vinni mondjuk egy Teplice meccsre, hogy legyen valami képük, hogy melyek a sportág stiláris és formai elemei ott, ahol ez már bajnoki rendszerben és válogatott szinten is elterjedt. Erre kellene költeni, nem stadionokra, ahol vakok, süketek és bűnözők által gardírozott analfabéták futkároznak összevissza a labdától zavarva.

kifordított nagyanyó 2013.03.30. 10:34:23

A következő vébére sem jutunk ki .Na bumm.

Taxomükke (UK) 2013.03.30. 10:39:26

Az ilyen írásokkal (egyebek mellett) az a baj, hogy ha pl. a románok nem lőnek gólt az utolsó percben, akkor nincs is (mármint ez az írás). Akkor minden okés lenne, már azt számolgatnák sokan, hogy hol fog Hollandia pontokat veszteni, és hogyan leszünk csoportelsők...

HgGina 2013.03.30. 11:17:03

1. Magyarországon profi foci nincs. Ami van helyette, azt be kell tiltani és büntetni.
2. Nem csak más alkalmatlan a szövetségi kapitányi feladatra. Egervári is alkalmatlan rá. Az utolsó alkalmas hazai tenyésztés talán Baróti volt.
3. Lejtőn nem lehet felfelé megindulni, ez képzavar. Azt ugyanis emelkedőnek nevezik, amin felfelé indul az ember. Kivéve, ha tolatunk, de az meg hátramenet, nem előre. A magyar focinak nevezett akármi pedig már nem tud hátrafelé se menni. Meg előre se.

Ezt a mérhetetlen mennyiségű elpazarolt pénzt inkább sikeres sportágakba kellene fektetni e helyett a párszáz-párezer falábú léhűtő helyett!

HgGina 2013.03.30. 11:22:09

@kifordított nagyanyó: ha egyrésztvevős magyar VB lenne, arra se jutnánk ki (be).

@kennyking: boldog ember. Nekem 78-ban.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2013.03.30. 11:31:53

A magyar foci legnagyobb tragédiája, hogy nem a jobb sorsra érdemes kommentelők és bloggerek irányítják (ez amúgy elmondható az egész országról és az összes területről)...

Nagy kár, kedves Norbert, hogy itt, a blog.hu-n kell elpazarolnod a tehetségedet :(((((

Lajos 1 2013.03.30. 11:55:20

2009-ben az U20-as válogatott jó szereplése nemhiszem hogy Egervári Sándor érdeme hiszen talán csak egy fél évvel előtte vette át a csapat irányítását. Érdekes módon arról senki nem beszél hogy előtte ki irányította a csapatot. A másik. Nem tudom megfejteni hogy egy válogatott meccs előtt vagy ha gólt rúg a csapat miért kell az edzőnek mindenkivel csókólózni

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.03.30. 12:02:47

Miért kellett az olimpiára a régi,világismert Hungary helyett a Magyarországot felírni a melegítőre? Most meg mind a kettőt. Megint nagy marhaságot csinált ez a banda!
Jövőre már rákerülhet alá az Orbán-Fidesz felirat és ha nem esik le a lóról, a KDNP is. Szomorú perspektíva.
De végre nem a seggnyaló, szurkoló, szánalmas Knézy és Menczer közvetített, hanem a Gundi elég reálisan, tényszerűen.
A Böde gólnál meg nekünk volt nagy szerencsénk, de ilyen a foci.

kézműves étcsokimikulás 2013.03.30. 12:11:27

jujj,mi van itt...
:)

kedves poszter,ha jot akarsz magadnak,tobbet ne irj a focirol,mert nem ertesz hozza...
ez egy dolog...
mar a megkozelites is hibas,a vegkifejlet ebbol fakadolag nem is lehet jo...

a szakmai reszenehz nem kivanok hozzaszolni,nem vagyok szovetsegi kapitany,viszont ez a balliberallt stadion ellenesseg kinyitja a zsebembe a bicskat...
konyorgom,mier is ne kellene uj stadiont epiteni,a meglevoket rendbe rakni???
tipikus "nekunk semmi nem jo" ballib panelhiszti...

"kimennek,de a korulmenyek" ugye...
ha elkezdik megcsinalni,akkor "draga","minek"...
utana meg azert megy a visitas,hogy "a kormany nem tesz semmit a szorakozasert,egy normalis zenekart nem lehet idehozni,mert nincs hova,pl u2,madonna(lasd ugetos eset...)pink floyd nagyszinpados,akarmi"...
arrol nem is beszelve,hogy egy stadionban messze nem csak focimeccsek vannak,ugye...
de ez nem szamit,csak az acsarkodas...
"ebbol hany lelegeztetogepet lehetne venni" mentalitas...
mondjak ezt olyan emberek(lasd proli luzer peldaul)aki lathatoan nem csak gondolkodasbol hanem tornabol is felmentett volt az iskolaban...

addig,amig egy nb1es forduloban tobben vannak,mint a noi kosarlabda elso vonalalanak komplett szezonjaban(vagy mondhatnank a vizilabdat,pl...)addig mit is kellene tamogatni???

vagy megszuntetjuk a kivetelezeseket es megelozzuk a csodhelyzetet (lasd szoci pecs kirakatcsapata a mizo-pvsk-vasut-pecs2010 soknevu es sok100 millios adossagallomanyt gorgeto kosarasbrigadja, vagy a veszpremi kiveteleztetett kezilabdacsapat,akiknek kis tulzassal barmit lehet,meg szabalykonyv atirast is,vagy a mostani szolnoki ferfi kosarlabda alakulat) azzal,hogy kivonul az allam a tomegsportbol vagy tudomasul vesszuk az aranyokat...
ez van...

amugy a bolcsesztarisznakat miert is erdekli,hogy lesz e uj stadion vagy sem???
amugy sem mennek oda,mert sok a huligan,ugye,peldaul maleszaju fajkashazi tevadaj,havas henrik neni es a tobbiek...

pivigyuszi 2013.03.30. 12:26:43

A román meccs rosszabb volt, mint egy megyei másodosztály... Katasztrófális a keret, mindent alulmúló egyéni teljesítményekkel. Szegény Kovács Pistit nem akarom megítélni 25 perc játék alapján, de a 145 centijével és 37 kilójával nem tűnik egy terminátornak...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.30. 12:35:17

A Dunaferrnél annyi pénz volt akkoriban, mint a pelyva. Ha jól emlékszem, szinte minden csapatsportágban bajnokok, vagy legalább dobogósok voltak.
A magyar foci majd akkor lesz jó, ha minden mostani élősködőt elzavarnak még a környékéről is (egy NAV vizsgálat után bebörtönzik, akiket kell), a normális szurkolókat elriasztó skinhead-eket is örökre kitiltják a pályákról és minden (legális!!!) erőforrást a gyerekekre fordítanak. Addig csak duma van és pénzmosodás korrupció.
Amúgy hajrá Fradi! :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.30. 12:36:58

HONI SÖRFOCINK

Sörfocinknak langy tavába
Dől a lé, mint ittas Jedi-k,
S léhűtőink bükkfalába
Sárarannyá nemesedik.

Honunk bár épp nyomortanya,
S államkasszán ördöglakat,
Vidi vacsin Bankár Sanya
Pocistákat tök jóllakat.

Lelátón az éhes tömeg
Álma néhány rántott turul.
Pályán meg a derék nő meg,
S labda mellett jobb-bekk gurul.

Jónép húz a nadrágszíján,
(Padlón sárga csekkből alom)
S focit bámul munka híján…
Szurkolj szittya birodalom!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/03/honi-sorfocink.html
:)

vackor1 2013.03.30. 13:08:53

@De hol van Columbo felesége?:
Nem fog hiányozni semennyi elhullajtott pont, mert egy gyenge csoportban is csak max. a másodikak lehetnek ezek az aranylábúak..
Én már nem szeretem a magyar focit ( van ilyen egyáltalán ? ) , nem is tudok sokat róla, csak amit a hírekben látok-hallok ( na, most aztán kapok majd mindenfélét :)))) ) , de arra még emlékszem,hogy pótselejtezőn valami hét gólos különbséggel maradtunk itthon. Ott már nem San-Marinó az ellenfél..
Mindenkinek további szép napot kívánok!

Matteo79 2013.03.31. 08:57:34

Nulla a poszt. Tessék edzőnek tanulni és jobban csinálni...

Shopping 2013.03.31. 09:44:52

@étcsokinyuszi: Kiabálni tudsz, de te sem értesz hozzá. + rögtön belekevered a politikát ( óvodás módon)
Aki mást gondol mint te, az nem szükségszerűen " balliberális"

Azért nem kellenek a stadionok, mert:
- attól nem lesz jobb a foci
-nincs rá most pénze az országnak
- a fenntartásuk nem megoldott( az 1500 fizető néző nem tartja el)

Ha valaki fejleszteni akarja a focit, focipályákat kell építeni, minden játszótérre, minden parkba, minden faluba. Aztán majd évek, évtizedek múlva lesz eredmény.

Olvass utána, hogy csinálják külföldön.
süti beállítások módosítása