Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

MLM levél, ami tocsog a bullshit dumától

2017. október 04. - Szarvas Norbert

 www_iflgroup_hu.png

Már megint kaptam egy MLM levelet, amire fogok reagálni és elmondom, hogy ezzel az egésszel mi a baj. Írónikus, hogy alapvetően az MLM (Multi Level Marketing) a kommunikációra helyezi a hangsúlyt, az emberek megszólításának függvényében ér el sikereket, mégis ugyanazt a pár "aranytételt" ismételgeti mindegyik droid ezekben a rendszerekben, amivel pontosan azt ássák alá, amit el szeretnének érni.

Mikor fogják fel és tanulják meg a leckét, hogy EZ NEM MEGSZÓLÍTÁS?

Tisztelt Cégvezető! 
Még nem ismerjük egymást, de bízom benne, hogy hamarosan erre is sor kerül majd. Az elmúlt 30 évben szerinted ezt a mondatot hányszor írták már le az elődeid? Egyszerűen elhasználódott, elinflálódott ez a reményteljes megszólítás és bevezetés! 
Hogy miért kerestelek meg? Ez most a szellemi sorvezetőd vagy egyszerűen magaddal beszélgetsz? Az a baj, hogy az első három sorból kiderült, hogy MLM lesz a hülyébb fajtából (mivel mindenki így kezdi) és már arra sem vagyok kíváncsi, hogy csodalámpa vagy teletabi az aktuális csodaeszköz...

Az első két mondattal a lepattanási arányod nagyjából 90% lesz, mivel teljesen felesleges közlés, amit az emberek 30 éve ismételgetnek, ha el akarnak nekünk adni valamit.


Mert én is egy hasonló üzlettel foglalkozom, mint Te és szeretnék Neked segíteni abban, hogy megismerd ezt az üzletet és össze tudd hasonlítani a jelenlegivel. És-és-és-és! Kicsit sok az "és". Miért akarsz nekem segíteni? Ha hasonló üzlettel foglalkozunk, akkor biztosan nem tudsz jobbat mutatni, mint ami van. Ráadásul nem túl általános ez a mondat? Ha én alföldi pásztor vagyok, akkor mitől lenne hasonló az üzletünk? Az a baj, hogy egy szintre hozol minket ismeretlenül, holott simán lehet, hogy én egy sikeres vállalkozó vagyok, te meg egy alkalmazottból két nap alatt átvedlett porszívó értékesítő. 


Néhány szó az Inlernetről elöljáróban, amiért érdemes megismerned a lehetőségeket: Na végre a szerinted kötelező petting után elérkeztünka  lényeghez, amit akarsz tőlem
• minden Törzsvásárló és Termékpartner díjmentesen csatlakozhat, az új Törzsvásárlók 12 000 Ft-ot kapnak ajándékba a foglaló számlájukra, amit tetszés szerinti termékpartnernél elkölthetnek, 12 000 forint az nekem nagyon soknak tűnik. Ha csatlakozik 20 000 ember a rendszerhez, akkor az 20 000 x 12 000 forint= 240 000 000 forint. Ezt ki fizeti tulajdonképpen ki? 

img_0517.PNG

a céginformációból annyi kiderül, hogy tavalyi évben 11M forint volt a teljes árbevétel. Ebből kötve hiszem, hogy 20-30-50-240 millió forintot kifizetnének az új belépőknek csatlakozási bónuszként. Vagy itt a költő arra gondolt, hogy a partnerek fizetgetik ki? 


• nincsenek negatív motivációk Nem keserítesz el a fizetendő adókkal járulékokkal? Vagy milyen negatív motivációkról van szó? és feltételek például egy-egy jutalékösszeg kifizetéséhez kapcsolódóan,
• az ajánló tevékenységhez sem szükséges felesleges csomagokat megvennünk  tehát tulajdonképpen te is belátod, hogy az üzlet magja, azaz a CSOMAG teljesen felesleges. Szerinted hova jut az üzlet, ha a legfőbb bevételi forrást senki nem fogja megvenni, mert felelsleges?plusz költségeket vállalva,


• az Inlernet rendszerében a 80%-os szabályt alkalmazzák, Ugye itt most nem a Pareto elvre akarsz hajazni, amit általában mindenki ismer és elfogad? Vagy bedobtál egy random számot, ami jól hangzik, de semmihez nem tudjuk kötni?
• összesen 20 féle jutalékot magába foglaló jutalékrendszerünkkel rövidebb idő alatt el tudod érni a céljaidat, Mihez képest rövidebb idő és milyen céljaimat? Tehát garantálod, hogy ebben a rendszerben  hamarabb megkeresem az első milliárdomat, mint máshogyan tenném?


• jutalékrendszerünknek köszönhetően az elköltött pénzed 66%-át visszakaphatod, Te hallottál már a nagyker és kisker árrésekről illetve ÁFA-ról meg a többi teljesen felesleges dologról? Hogy a francba tud bárki 66%-ot visszaosztani a vásárlásokból? Gondolkodj már ember! Ha veszek 1000 forintért egy cigit, abból lejön a nagyker ár, az adó, a cégesadó, rezsi..stb és marad nagyon maximum 100-200 forint (10-20%). A jutalékrendszerekről érdemes azt tudni, hogy kizárólag a megtermelt profitból képesek visszaosztani pénzt. Nem a költségekből és a bruttó pénzmozgásból, hanem a tényleges nettó bevételből. A 66%-os visszaosztás kizárólag akkor valósulhat meg, ha a visszaosztás az új belépők pénzéből valósul meg! Ez meg már a Ponzi séma...


• ingyenes, 5 konzultációból álló Életpálya Program is részt vehetsz, mely segítséget ad a rendszer teljes megismeréséhez, Ezen hangosan felröhögtem, ugyanis az Inlernet nem más, mint a Sciennet nem jogutód jogutódja, ami ugyanazt a sémát követi, szinte ugyanaz a logója, átvette a tagokat, csak éppen felelősséget nem vállalt az okozott károkért. Beszélsz itt nekem életpálya programoról, miközben az előd sem élt többet pár évnél, majd bebukott...


• jelenleg közel 450 000 Törzsvásárlót és kb. 55 000 olyan üzletet fog össze rendszerünk, ahol kedvezményesen tudunk vásárolni, nah a 450 000 törzsvásárlóval támasztod alá, amit az imént írtam, azaz a Sciennet által átvett tagokat. Érdekes összhangba hozni a tavalyi céges beszámolóval, miszerint 11M forint volt az árbevétel, amiből fizették ki a jutalékokat is...Elképzelhető, hogy ezek mind kamu vagy inaktív tagok és az egész rendszer nem működk?


• megrendelhető a rendkívüli és egyedülálló Inlernet VIP bankkártya, mely számos, eddig nem ismert lehetőséget nyújt használójának, Milyen nem ismert lehetőséget tud egy kártya nyújtani számomra azon kívül, hogy egy plasztik kártya, amivel jobb kedvezményt vagy magasabb jutalékot kapok? Kiviszi a szemetet?


• megrendelhető a rendkívüli és egyedülálló Inlernet Standard bankkártya, melynek kártyadíja 3 évre mindössze 4.990 Ft, Nem a VIP kártya volt rendkívüli és egyedülálló? Persze merül fel a kérdés, hogyha a standard 4 990 forint, akkor a VIP mennyibe kerül? 


• a csapatodban minden Törzsvásárló árengedményének az 5%-át feltétel nélkül megkapod életed végéig és még az Örököseid is, 4 szint mélységig,Erről megkérdezhetjük a Sciennet károsultakat is, hogy még azóta is kapják? Vagy úgy értelmezzük az életünk végét, amikor bedől a Ponzi sémára épült Inlernet is, mert akkor új életet kell kezdenünk?


• az Inlernet lehetőséget ad arra, hogy mindenki részesedhessen mindenki vásárlásából nemzetközi szinten is, az elszámolási rendszerünknek köszönhetően, Ez tök jó! Itt mindenki nekünk akarja adni a pénzét és lemond a nyereségről! Beszélsz %-okról, de a kereskedelemben 1% plusz részesedésért is ölni szoktak, nemhogy mindenki kapjon legalább 5%-ot... Amúgy csak egy elvi érdekesség: ha Peti vásárol a csapatomban és én kapok 5%-ot ezután, és Géza is kap 5%-ot, aki az én csapatomban van, viszont Peti a Géza csapatának a tagja, akkor már a vásárlásból lejött 10%, amit valakinek ki kéne fizetnie felénk? És akkor hol van még az Inlernet nyeresége, vagy az én csapatfőnököm nyeresége? És egy húsz szintes csapatvezetőjének a csapatvezetőjének a csapatvezetőjének a nyeresége?


• ha termékpartneri Referensünk leszel, akkor az összes olyan Törzsvásárlónk vásárlási árengedményének az 1%-át megkapod életed végéig, aki abban az üzletben vásárol, amellyel Te kötötted meg a Termékpartneri szerződést, Tehát akkor mindenféle % felett még 1%-ot kapok mindenből? Tegyük fel, hogy találok egy fasza boltot (gondolkozzunk nagyban), leszerződök, akkor a bolt kifizet nekem évente 100 000 000 partneri forgalomból 1 millió forintot szó nélkül? És még ezen felül mennek az 5%-ok meg az Inlernet jutaléka és a többi "még erről nem volt szó" %? Nem lenne egyszerűbb, ha egyszerűen elvennénk az emberektől a  boltjukat?


• van egy weboldal, amely megmutatja, mennyit fogsz keresni, ha követed a tanácsainkat, ez a “Két év költése” weboldalunk, Kövessem a tanácsaidat? Miért, te ebből mennyit kerestél? Élnék a gyanúperrel, hogy te sem láttál még pénzt ebből. 


• az Inlernet elkötelezett a vásárlások mellett, ezért többféle vásárlás ösztönző Rendszert vezettünk be (30.000 Ft, 40.000 Ft, 90.000 Ft), Ezt fogalmazd át mégegyszer, mert értelmezhetetlen


• Termékpartnereinknél történő készpénzes fizetés esetén is visszakaphatjuk az ÁSZF szerint az utalvány foglalóra befizetett összegeket készpénzben, YESSSS


• és a legmagasabb hálózatos jövedelem és a leggyorsabb jövedelememelkedés lehetőségét biztosítja az Inlernet-Rendszer. Mi a viszonyítási alap?


Köszönöm a lehetőséget, de nem!

 

►►►►

Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.   

Ez a cikk 2017. október.4 napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr3712927321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FlybyWire 2017.10.04. 16:12:12

De sok felesleges időd van...

gigabursch 2017.10.04. 18:34:23

Mlm =\= piramisjáték.
De ez piramisjáték...

VT Man 2017.10.04. 19:28:33

Nem ez a szomorú, hanem az, hogy sajnos még mindig van, aki bedõl ilyeneknek :-(

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.10.04. 19:52:16

@gigabursch: MLM = piramisjáték. Mindegyik az. Van amelyik kevésbé, és legalább dob csontot a hülye beszállóknak, de attól még mind az. Eleve ha működhetne ez tisztességesen, akkor már minden üzlet átállt volna rá, ehhez képest kábé az Amway az egyedüli világszerte ismert MLM.

Josagos 2017.10.04. 21:01:58

Értékesítés nettó árbevétele 11 371
Kötelezettségek 36 768
Rövid lejáratú kötelezettségek 31 588

Van még kérdés? 5 éves cég, szart nem ér.

halaloszto 2017.10.04. 23:05:44

ez a levél egy bizonyos céllal íródott, és annak a célnak nagyonis megfelel!!!

a cél a tökhüjék megtalálása. az a lényeg, hogy 70es iq felett jót röhögve dobd el, hiszen belőled nem lesz soha egy vasuk sem. azokat kell megtalálniuk, akik totál sötétek. aki ezt a levelet elhiszi, az már célközönség.

gigabursch 2017.10.05. 07:39:58

@Giggsy: @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Nem vitatkozok veletek.
Anno dacu belemerültem a kérdés átrágásába.
Vannak Amway jellegű cégek, amik nem azért működnek évtiezedek óta, mert piramis játékot játszanak. A működőek java egyébként idehaza az Amway mellett FLP, CaliVita, meg még páran.
Azok a cégek, amelyek kötelező fogyasztásra invitálnak, már piramist játszanak, de még nem feltétlen azok. Az a cég, ahol meg kedvedre, pénztárcád és igényed szerint fogyasztasz és ugyanezt teszik az "alattad lévők", ott nem beszélhetsz piramisjátékról...

Az persze egy másik kérdés, hogy aki az elején sokat tett bele, az folyton nagyot kaszál...

De ez nem csak az MLM cégek sajátossága.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.10.05. 09:48:57

@gigabursch: A kedvedre, pénztárcád igényei szerint fogyasztás esetén az MLM nem piramisjáték elv annyira nem állja meg a helyét, hogy ennek mentén haladva ez a fenti cucc sem piramisjáték. Az Amway meg FLP annyiban kerüli el azt, hogy totálisan piramisjáték legyen, hogy valamennyire eladható terméket kínálnak. Ettől még továbbra is a rendszer jelentős részben épül a "hozz be egy madarat magad alá, aki majd egy csomó pénzt beletesz és ebből részesülsz" elvre. Az MLM-nek már maga a léte is piramisjáték, csak az egyik MLM kevésbé az, a másik jobban. Ellenpéldának ott van az Avon, meg az Oriflame. Az értékesítő fölött csak a koordinátori rendszer van (ami tizede apparátus egy MLM-hez képest), és így mindenki ténylegesen olyan részesedést kap, amennyit árult. Az MLM rendszer ezzel szemben KIZÁRÓLAG azért van, mert így be lehet adni a hülyéknek, hogy majd ha elég embert behoz maga alá, akkor nem is kell majd semmit se csinálnia, mert ömlik majd a pénz mindenhonnan. Egy normálisabb termék esetében igazából SEMMI érv nincs az MLM mellett, a hagyományos, a webes vagy a szimpla direkt értékesítéssel szemben. MLM-ben viszont ott van, hogy a cégbe beszálló marha beruház egy nagyobb összeggel, és onnantól a cégnek már mindegy, hogy ő maga bukik-e vagy sem.

Reactor 2018.02.12. 16:32:02

Ez a levél már el se érte az ingerküszöbömet, megszoktam az MLM-ezőktől az ilyen kenetteljes, barokkos körmondatos modoroskodást.
MLM = pénzedet el-MLM!!!
süti beállítások módosítása