Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Miért moderálnak a bloggerek?

2017. március 14. - Szarvas Norbert

blogger_moderacio.jpg

Időnként felmerül blogger közösségekben, céges közösségekben vagy akár itt a blogon is, hogy szabad-e egyáltalán moderálni a kommenteket vagy sem? Ha moderálunk, akkor miért, mit és mikor moderáljunk ki? Sok-sok kérdés merül fel, aminek megpróbálunk utána járni és egyfajta iránymutatást adni mindkét oldalnak (íróknak és olvasónak egyaránt).

 

Határozd meg a saját oldaladat!

 

A moderáció nem diktatúra

Az első és egyben legfontosabb kérdésnek a megválaszolásával kell kezdenünk! Meg kell értenie mindenkinek, hogy a moderáció nem azonos a diktatúrával. A helyesen használt moderációval tulajdonképpen koordinálni tudjuk a kommentfolyamot és kiszűrni azokat, akik csak rombolni jönnek. A moderáció ugyanolyan blogalkotó eszköz, mint például egy blog témájának a kiválasztása. A kommentfolyam a blogunk része, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mi folyik ott!

 

Minőségi kommentfolyam 

Évekig nem voltam hajlandó moderálni és tűrtem a sértegetéseket, beszólogatásokat, trollkodásokat. Egyszercsak meguntam és elkezdtem írtani (moderálni) az oda nem illő kommenteket. Meglepő eredmény született. Kevésbé voltam/vagyok ideges a kommentfolyamon történtek miatt, ráadásul egyre inkább tisztul a helyzet, és egyre inkább minőségi pro-kontra véleményütköztetés történik ebben a szekcióban. 

 

Trolloknak nincsenek jogaik

Nagyon sokan keresik a demokráciát a kommentszekcióban és félreértelmezik azt. A mezei olvasó azt gondolja, hogy a demokratikus blog azt jelenti, hogy semmit nem moderálnak az oldalon. Ha ez így lenne a valóságban, akkor azt kéne mondanunk, hogy a blogoknak nem szabad demokratikusnak maradni. Képzeld el azt a helyzetet, hogy amíg évekig épül egy blog, egy blogger közösség, addig 1-1 troll képes fél perc alatt olyan károkat okozni, ami akár hosszútávon a blog végét is jelentheti. Mert a trollok semmi mást nem akarnak, csak a hétköznapi frusztrációjukat az internet névtelen leple alatt kiélni valakin mindenféle következmény nélkül. 

A demokráciában is van rendőrség. Ha valaki a közösség ellen vét, akkor az ellen fel kell lépni. A blog ugyanígy kell, hogy működjön. A közösség érdeke normális esetben a blogger érdeke kell, hogy legyen.

 

A fókuszpont

Nem szabad elfelejteni a fókuszpontot sem. A szerző nem azért ír megy egy bejegyzést x idő alatt és készül fel y idő alatt, hogy aztán a kommentfolyam teljesen másról kezdjen el beszélni, vitatkozni. Márpedig nagyon gyakori, hogy a trollok elviszik a beszélgetést egy másik irányba. Volt olyan trollom, aki bevallotta, hogy csak a címet olvasta el és már jött kommentelni arról, amit gondol. Ezt nem szabad engedni! Ugyanis ezzel a normális olvasók érdeke is sérül, akik mondjuk valóban az adott témáról szeretnének véleményeket ütköztetni, de képtelenek rá, mert a beszélgetés teljesen más mederben zajlik!

 

Egyesek akkor is képesek lennének órákig kommentelni és vitatkozni, ha a cikknek csak egy címe és egy üres oldala lenne...

A végcél

A legtöbb blog céllal jön létre. Vagy saját magunkat vagy a szolgáltatásunkat vagy mást szeretnénk felépíteni általa. Az interneten kétfajta vélemény létezik:

  1. A "zsoldos" vélemény, ami azt jelenti, hogyha valakitől kapunk egy nyílvános pozitív visszajelzést, akkor "fizetett beépített embernek" titulálják a tömegek
  2. a negatív vélemény, ami egyértelműen rosszat jelent. A negatív véleményt mindig hitelesnek hiszik a többiek. Akkor is, ha egyértelműen trollkodás. 

Persze vannak olyan kivételek, amik reményt adhatnak, de igazság szerint ezek nagyon ritkák.

Viszont a végcél szempontjából a legfontosabb eszköz a kezedben a moderáció lesz. Ugyanis hiába gyártasz fantasztikus tartalmakat, ha 1-1 ballábbal felkelő "vendég" pont minket választ arra, hogy valakiben egy jót belerúgjon. Minden ilyen publikus lépés árt a célunknak és emberek fordulnak el tőlünk.

 

Az olvasó egy vendég

Ezt szeretik elfelejteni az emberek, de valójában az olvasó egy vendég az oldalon és illene viselkednie. Szerencsételn az emberek 95%-a tényleg normálisan viselkedik, de sajnos a maradék 5% szereti magát elengedni és úgy viselkedni, ahogyan nem szabadna. Névtelenül egy reg. mögé bújva könnyen lesznek rasszisták, kirekesztőek, bunkók, és hazudozóak. Egyszerűen nincsen következménye. De ettől függetlenül egyáltalán nem szép dolgok ezek, ráadásul ártanak a blog megjelenésének is. Sajnos vannak akik itt akarják kiélni magukat! Nem szabad hagyni!

 

Kiket moderáljunk?

 

A spammelő

Vannak olyanok, akik folyamatosan spammelnek és kizárólag saját magukat akarják promózni. Nekem is volt olyan kommentelőm, aki éveken keresztül  semmi más nem kommentelt be, mint 3-5 mondatot a saját írásából és egy linket. Fel kell fogni, hogy a bloggerek nem ingyenes hírdetési felületek. És nem lesz szemét attól senki, mert ezeket a kommentelőket törli.

 

Troll

A legrosszabb állatfaj, akivel a sors összehozhat. Ők azok, akik abban lelik a lelki kiteljesülésüket, hogy tönkretegyék a blogot, a cikk alatti kommentfolyamot. Őket nem érdekli semmi más csak a rombolás. El akarnak téríteni minden értelmes beszélgetést és gondolatmenetet. Gondolj bele, hogy Te évekig építed a saját márkanevedet, aztán jön egy troll, aki fél perc alatt lerombolja az addigi munkádat egy ordas hazugsággal, ami ellen nem tudsz védekezni. 

 

dont-feed-the-troll.jpg

 

Nyelvtannáci

Őszintén megmondom, hogy Én már a nyelvtannácikat is megpróbálom irtani. Az a baj, hogy jellemzően fölényeskedő, "kihaénnem" emberkék, akik kisebbségi komplexusukat próbálják meg ezzel kiélni. tökéletlen kis világukból próbálnak másoknak tökéletességet mutatni. Mindenki el szokott ütni karaktereket vagy egyszerűen rosszul ismeri az adott szónak a helyesírását. Hidd el, hogy attól még teljesen érthető lenne a gondolatmenet, amit közölni szeretnél, mert egy hosszú í helyett rövidet írtál. Ez sem több a puszta rombolásnál. Csak itt már ideológiát is gyártanak a rombolás mögé, amivel legalizálják azt. A nyelvtannáci igazából nem tesz hozzá a gondolatmenethez, nem épít, hanem a javításaival hitelteleníti a mondandódat. 

 

Személyeskedő

Ez a Te blogod, a Te helyed. Ha valaki sértegetne téged az otthonodban, akkor azt hagynád? Mert a blog ugyanígy működik. Aki nem a kritikát, hanem a kritikust kritizálja, annak nincsen helye a kommentfolyamban. Senki sem azért vezet blogot, hogy aztán a személyével foglalkozzanak, a személyét bántsák meg és emberségében alázzák le. 

 

A politikai károsult

A politikának nem mindenhol van helye. Vannak olyan mentálisan sérült kommentelők, akiknek mindenről a "Gyurcsány a hibás" féle monológ jut eszébe és a program automatikusan elkezd futni. Ez akkor ciki, amikor mondjuk egy filmkritikát írtál vagy egy teljesen más témáról mondtad el a véleményedet. Ennek a típusnak is teljesen mindegy a tartalom. A lényeg, hogy itt is leírhassa ugyanazt, amit még 800 másik helyen leírt.

 

Miért moderálnak a bloggerek?

 

 

A normális bloggerek nem a szabad véleményt és ellenérveket akarják kimoderálni, hanem a károsak elemeket. Ennek oka, hogy nem a trollkodó kisebbségnek írnak, hanem a normális többségnek, akik ugyan nem értenek mindenben egyet, de mégis tudnak normálisan viselkedni, véleményeket ütköztetni. A moderáló blogger ezeknek az embereknek az érdekeit védi és ezáltal a saját érdekeit. Hiszen minden blogger olyan kommentfolyamot szeretne magának, ahol minőségi kommentek vannak és 1-1 cikk alatt értelmes beszélgetés alakul ki. 

Csak ennek van értelme!

 

 

 ►►►►

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr9212336903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.14. 11:27:34

Mert félnek, rettegnek a szabad véleménynyilvánítástól.

Szarvas Norbert 2017.03.14. 11:30:41

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Én alkalmazom ezeket az elveket és mégsem moderáltalak ki téged sem annak ellenére, hogy sokszor nem értünk egyet valamiben:) Akkor hogy van ez?

Untermensch4 2017.03.14. 13:47:27

@Szarvas Norbert: Túlbonyolítod és majd sokan belekötnek a poszt részleteibe.
1) A blog "magánterület", a magántulajdonhoz való jog pedig első generációs alapjog.
2) A szólásszabadság védelme megvalósul abban hogy mindenki írhat saját blogot.
De lesznek akik az 1. alapján úgy "érvelnek" hogy "én vagyok a király mert én vagyok a fogyasztó", ez a "nekemazjár" mentalitás, nem örül (vagy nem örül) a kapott tartalomnak hanem követel és beleszól. Nekik a válasz a 2...
És lesznek akik a "szólásszabadságot" úgy értelmezik hogy (szintén "nekemazjár"-alapon) abban benne foglaltatik az ő véleményüknek a bárki/mindenki más általi terjesztése is, nekik a válasz az 1...

Untermensch4 2017.03.14. 13:53:48

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Mert félnek, rettegnek a szabad véleménynyilvánítástól."
Vicces, engem egy helyen rettegtek ennyire, pedig csak kérdeztem.

siriq111 2017.03.14. 23:58:34

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: A hulyeseget nem tiltjak. Tovabbra is nyomhatod :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.15. 19:28:50

Én különbe vótam moderátor. A leg6ásosabban ú lehet irtani a trollokat, ha nem csak őt törlöd, hanem a rá való reakciókat is. Így nyoma sem maradva a tevékenységének, semmi értelme az verítékes munkájának.

agarik 2017.03.15. 19:31:13

Jobb lett volna úgy megírni a cikket hogy MIT NE moderáljanak a jelenleg diktátorok. Merthogy bár mostanra a "káros felhasználókat" 2 perc alatt lelistázható kategóriákba sikerült sorolni, mégis a probléma NEM NÁLUK gyökerezik, hanem a moderáló félnél. Mármint a "moderátor"-ként fémjelzett minidiktatúra-ügynököknél.

Azok ugyanis mindent törölnek ami nekik nem tetszik, mindent törölnek ami a harmadik fél (= akiről írják a bejegyzést stb.) által fizetett elvárt arculattól különbözik, mindenkit bannolnak akinek a véleménye nem egyezik az ő személyes véleményükkel az adott kérdésben - és persze az egész probléma legalapvetőbb forrása hogy a Felhasználónak NINCSENEK JOGAI amit érvényesíthetne, és ezt a blog/fórum/oldalszabályzat ki is jelenti olyan formákban mint "a moderátorok bármit, bármikor, figyelmeztetés, értesítés és indoklás nélkül törölhetnek".
Természetesen a törölt tartalmat SEM küldik meg , akkor sem ha fellebbezési lehetőséget elvileg biztosítanak - nagy oldalaknál ugye erre lenne külön személyzet. Természetesen amennyiben elvi lehetőség van kifogást emelni hsz-eltávolítás,ban vagy egyéb miatt, akkor az nem tehető nyilvánosan, érdemi megtárgyalással, a "moderátor" egyszerűen azt mondja hogy "de, a szankció jogos" és annyi.
Ha valahogy mégis van ilyen lehetőség, akkor azt legfeljebb 120 karakterben kell megtenni, maximum egyetlen postban.

Szóval talán erről kellene írni, nem a felhasználót hibáztatni kollektíve és kizárólagosan.

agarik 2017.03.15. 19:34:11

@Untermensch4: A blog maga lehet magánterület, de a hosszászólás-szekció már közterület.
Ott afféle céges szabályzatnak kell(ene) érvényesülni, azaz ha az adott blog szabályzatát betartod, akkor nem érhet szankció, hiszen védenek a jogaid.
Enélkül a blog/fórum/egyéb oldal diktatúra.

Ehh! 2017.03.15. 19:35:32

@Szarvas Norbert: Sajnos akad olyan is, aki igét hirdet a blogján, és nem tűri, ha ennek valaki a tézisnek ellentmond. Remélem, nem sok ilyen van.

BiG74 Bodri 2017.03.15. 20:24:08

Értem a moderációt, el is fogadom. A bajom vele nem a kiválasztás, hanem a sok esetben látható kommentfolyam lassúság, a vita, párbeszéd halála.

2017.03.15. 20:31:33

Ha kérhetem, csak a magad nevében beszélj!
Ugyanis ez az egyik leggusztustalanabb módon moderált blog ennél a szolgátatónál.

schmitt p dr (törölt) 2017.03.15. 20:44:30

Nyelvtannáci vagyok-e, ha felhívom a figyelmed arra, hogy a személyes névmásokat (én, te stb.) kis kezdőbetűvel írjuk, kivéve a mondat elején.
Nem, nem tisztelet kérdése, hogy a "Te" nagybetűvel íródott, hanem egyszerűen hibás...
Tisztelet, ha átnézed amit elküldesz (bloggerként és kommentelőként).
Várom válaszod!

fidesz maszop dk egykutya 2017.03.15. 20:56:17

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: téényleg? Pedig mindenhol a te marhaságaidat látni. Bár te nem vagy szabad, és véleményed sincs :)

Aldou Raine 2017.03.15. 21:12:28

Nagyon jó a poszt! Egyetérteni lehet vele!

steery 2017.03.15. 21:37:19

Tapasztalataim szerint a legtöbb blogon nincs se előszűrés, se utánszűrés, semmilyen moderáció. Ahol van, ott többnyire elég laza.t
Összesen egyszer fordult elő velem az évek alatt, hogy egy cikk írója azért törölte a hozzászólásomat, mert nem értett egyet vele, nem tetszett neki, amit írtam. Majd lelkiismeretesen válaszolt egy posztban (!) a törölt hozzászólásomra, hogy szerinte sértő amit írtam arra a személyre nézve, akiről a blog szól (nem őróla). Erre válaszoltam, logikusan megírtam neki, hogy téved, rosszul értelmezte, amit írtam, de ezt is törölte. Szóval simán belém fojtotta a szót.
Van ilyen is. Aki csak pozitív hozzászólásokat fogad el. A fészbukón ez például sokkal gyakoribb, mint a blogszférában.

Skankhunt42 2017.03.15. 22:08:40

és troll az, akit a bloggazda annak nevez. és a kör bezárul.

Szarvas Norbert 2017.03.15. 22:10:14

@schmitt p dr: az interneten elterjedt online iraskepben pedig helyes es elfogadott nagybetuvel irni a TE, Ő, ...stb

Errol kar vitazni

Szarvas Norbert 2017.03.15. 22:11:36

@hullajelölt88: te most hulyeskedsz? Folyamatosan megkapom, hogy milyen turelmes vagyok a trollokkal... havonta max 1-2 embert moderalok... az ellentetes velemenyeket is tamogatom, mert a vilag nem fekete vagy feher

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.03.15. 22:35:20

Jó cikk, köszi. Én is hasonlóan kezdtem, nem moderáltam senkit, aztán lassan-lassan elegem lett. Ez van, a bloggerek is csak emberek :)

Egy fajtát tennék hozzá, akit én "Sörétes puskával lövöldözőnek" hívok. Ez az az ember, aki - tipikusan mikor index címlapon vagy - tök ugyanazt kommenteli egyszerre 4-5 blognál. Mondjuk most a március 15 miatt biztosan lesz ilyen roham. Na mármost a gyanús jel az, ha a hozzászólás kissé irreleváns, de azért van köze a témához, és egyértelműen politikai panelekből áll. Ilyenkor rá szoktam keresni, hogy az illető berakta-e ugyanezt még pár helyre és ha igen, akkor tiltás örökre.

Untermensch4 2017.03.15. 22:40:39

@agarik: Annyiban "közterület" hogy "nagy nyilvánosság előtt"-nek minősül ha jogot sértesz kommentben. Pont emiatt nem jogsértő úgy törölni (a bloggazdának és a blogszolgáltatónak) ha az általad említett céges szabályzatban "nagyvonalúan" benne van hogy bármit bármikor törölhetnek...
De van egy egyszerű mód hogy fogyasztóként tiltakozz, bojkottáld az adott blogszolgáltatót/blogot.

Untermensch4 2017.03.15. 22:42:48

@schmitt p dr: "Nyelvtannáci vagyok-e, ha felhívom a figyelmed arra, hogy a személyes névmásokat (én, te stb.) kis kezdőbetűvel írjuk, kivéve a mondat elején."
Igen. És rosszul is csinálod mert az idézett mondatod végére kérdőjelet kellett volna tenned... :)

Untermensch4 2017.03.15. 22:47:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: " A leg6ásosabban ú lehet irtani a trollokat, ha nem csak őt törlöd, hanem a rá való reakciókat is. Így nyoma sem maradva a tevékenységének, semmi értelme az verítékes munkájának. "
Egy trollmágnes helyen szoktam látni ezt a módszert működés közben, nekem is úgy tűnik hogy ez a legjobb. Főleg úgy ha sorszámozottak a kommentek és kiesnek a törölt sorszámok is.

2017.03.16. 01:43:29

@Szarvas Norbert: bár hülyéskednék! Ha véletlenül tévednék is, az akkor is áll, hogy inkább csak arról írj, hogy te ezt és ezt, ezért és ezért, mert azt, hogy más miért moderál, legfeljebb annyira tudhatod, mint diák az irodalom órán azt, hogy mire gondolt a költő.

2017.03.16. 01:47:39

@Untermensch4: akkor én is rég tanultam nyelvtant, és vagy rosszul emlékszem vagy megváltozott a szabály. Én úgy tudtam, összetett mondat végére az utolsó tagmondathoz tartozó írásjelet kell kirakni.

Untermensch4 2017.03.16. 07:13:00

@hullajelölt88: Ironizálni próbáltam. Próbáljuk máshogy... meg tudnád nevezni a jogszabályi helyet ami alapján a "Magyar helyesírási szabályzat" alkalmazása kötelező?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.16. 08:35:30

@Szarvas Norbert: "Folyamatosan megkapom, hogy milyen turelmes vagyok a trollokkal."

Ja, én itt vok még.

@Untermensch4: Én ezt alkalmaztam. Tom h műxik. :-))

Untermensch4 2017.03.16. 08:48:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Tudom hogy tudod... csak próbáltam a poszthoz hozzátevő jellegű hozzászólást alkotni, nehogy pont moderálásról szóló poszt alatt legyek kimoderálva... :)

cardiobascuralis 8 2017.03.16. 15:44:04

@Szarvas Norbert:
Ne hazudozz, te kis faszkalap, félanalfabéta Szaros Norbert!

cardiobascuralis 2017.03.17. 01:30:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Te csak egy ostoba faszfej vagy, trollnak túl buta.
Bármit hencegsz is.

cardiobascuralis 2017.03.18. 22:53:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Na és sikerült-e már megfejteni a csapatodnak a works szó jelentését?
Vagy az 1 hónap ehhez kevés volt, még dolgoztok rajta egy kicsit, vagy kértek tolmácsot?

kiskutyauto 2020.05.01. 17:43:59

A személyeskedő is troll...

Reactor 2021.03.04. 02:24:21

A moderációval nincs gond. Azzal szokott lenni, amikor egyesek összekeverik a moderációt a cenzúrával.
süti beállítások módosítása