Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Egy gondolat a UBER-Kormány háborúról

2016. július 13. - Szarvas Norbert

uber-cab-1460119307.jpg2016.07.24-én 12 órakor a UBER felfüggeszti szolgáltatását Budapesten a hatályba lépő jogszabályok miatt, amik gyakorlatilag mondvacsinált indokokkal ellehetetlenítik a működésüket. Nyilván erre ugrik a nép, akik annyit látnak, hogy a tök menő ügyfélbarát Dávidot megtámadta a Góliát szerepében tetszelgő magyar Állam és kiűzi őket, hogy tovább sanyargathassák a népet. Persze ilyenkor kit érdekelnek olyan mellékes dolgok, minthogy a UBER nem fizetett adót, vagy az hogy a kormánynak megint sikerült egy olyan szabályrendszert megalkotnia, ami már 100 évvel ezelőtt is idejemúlt lett volna? Beszélgessünk erről szerintem...

2016-ban innovatív csodának nevezzük a törvényeket megkerülő, a társadalmi szabályokat be nem tartó szupervállalkozásokat. Mindezt azért, mert belecsempészték a "közösségi" szavacskát és ettől már mindenki úgy érzi, hogy bizony részese a dolognak és az emberek érdekében létezik. Na ez a közösségi UBER semmi mást nem csinál, mint fogta magát és rátelepedett több ország mellett a magyar rendszerre. Adót nem fizetnek, így pedig könnyű olcsóbb fuvarokat kínálni. Amit az egyik zsebede beleraknak, azt a másikból veszik ki. Csak általában tök hülye vagy ahhoz, hogy ezt felfogd agyilag. Az Államnak nincsen saját vagyona. A Fidesz sem a saját pénzét osztogatja, hanem a te befizetett adóforintjaidból jófejkedik. Amikor pedig valaki nem fizet adót, akkor hiány keletkezik, ami végső soron téged is érint.

Az pedig engem nem nyugtat meg, hogy de ilyenre eddig nem volt precedens. Ha szimplán ezt az ügyet nézzük, akkor önmagában a UBER azért volt káros, mert lopott az ország közös kasszájából. Hogy azért tette, mert a jelenlegi jogszabályokba ezt nem lehet belehelyezni? Nem akarok túl okos lenni, de ilyenkor engedélyezési eljárásba kell belekezdeni és a hatóságokkal közösen megvizsgálni a működési feltételeket. Ha ez megtörtént, akkor pedig üres vagdalkozás utólag bemondani, hogy törvénytelen a UBER.

Szegény elnyomott Erzsikék már ugranak is a szitura, hiszen már megint elnyomták a népet és írtak egy geci törvényt. Amúgy ebben tökéletesen igazuk van, hiszen a teljes képet vizslatva láthatjuk, hogy a kormány túl gyakran él 2/3-os jogával és nyúl bele a jogrendszerbe egy zsírkrétával. Ha ez nem így lenne és nem személyre szabott törvényeket irogatnának hanyagul, akkor a kutyát nem érdekelné a UBER sztori sem. Lehet most egy jót megint háborogni, bár a helyetekben mostanában nagyon figyelgetném a törvényváltozásokat, mert ilyenkor szoktak elég geci dolgokat a háttérben megváltoztatni...

A törvényi elvárás pedig tényleg idejemúlt, ami egyértelműen mutatja, hogy mennyire hozzánemértő szarok bele bagázs hozza meg a szabályokat, akik leragadtak az 50-es években és kurvára nem hajlandóak onnan elmozdulni. Talán lustaságból, talán kényelemből, talán tehetségtelenségből, talán butaságból. 

jogellenesnek számít az is, ha egy cégnek nincs diszpécserszolgálata, ami ugye az Uber esetében teljesen abszurd (és fölösleges, piactorzító, innováció-büntető) elvárás.

 

A technológia fejlődésével egyszerűen a diszpécserszolgálat idejét múlt és ebben a UBER előre mutatot, akik appplikációs kommunikációval oldottak meg mindent. Ez egyébként a legügyfélbarátabb megoldás szerintem. Egyre kevesebben szeretünk telefonálgatni taxi miatt, helyette szívesebben folytatunk "bepötyögöm az applikációba" kommunikációt. Engem ez a része tölt el aggodalommal, hogy a modern technológiát nem hajlandó észrevenni a törvénykezés és minden területen egy izmos 15 évvel le vannak maradva.

És akkor a Taxisok már megint nyertek? Hát szerintem ők voltak a balekok a sztoriban. A kormányzatot minden tevékenység zavarja, ami nem fizet adót. Tehát őket alapból zavarta a UBER, ezért nem is akartak megállapodni velük. De direkt módon nem mehetnek szembe a "közösségi" akarattal. Pont kapóra jöttek az "emútnyócév" taxisai, akik balek módon járatták le magukat, de éppen annyi erőt képesek voltak felmutatni, amire hivatkozva el lehetett törölni a UBER-t a föld felszínéről.

A UBER azért diadalmaskodott nálunk, mert sokkal tisztább és átláthatóbb szolgáltatást volt képes nyújtani azoknak a magyaroknak, akik hozzászoktak a mutyikhoz és a lehúzásokhoz.

Ha tetszik a gondolatmenet, akkor kövess minket:

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr808884872

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán jövőképébe nem fér bele az UBER 2016.07.13. 13:31:53

Áprilisban a miniszterelnök az ironikusan Modern Városok Program néven meghirdetett szavazatvásárló körút keretében Békéscsabán járt. Ott hangoztak el tőle az alábbi mondatok:  ...jók az új ötletek, az innováció is egy remek dolog, meg a start-upok ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.13. 12:16:20

Úgy tudom, már taxiscégeknél is van netes rendelési lehetőség.

Serrin 2016.07.13. 12:25:44

Akartak adót fizetni, csak az egyébként is illogikus szabályozás ellen voltak. Pl.: sárga fólia.

Persze ez pártunknak és kormányunknal nem tetszett, így egyszerűbb kivonulni az Ubernek és inkább nem kényszerítik rá a sofőrjeiket.

A lovaskocsikat nem hozzuk vissza, ha már visszafejlődünk?

Serrin 2016.07.13. 12:27:20

Javítás:
" nem kényszerítik rá a sofőrjeiket." -> " nem kényszerítik rá a sofőrjeiket az idióta szabáloyzásra."

-JzK- 2016.07.13. 12:37:40

Ugye az uber fővezére egy amerikai libsi izraelita úriember? Neki most ennyivel kevesebb pénze lesz, jaj de sajnálom...

vatpok 2016.07.13. 12:45:32

Fizettek adót tudtommal. Az Uber autók oldalára fel van téve a NAV azonosító. Ezzel ellentétben csak nézd meg youtube-on a videókat, ahol a taxis viszont tényleg nem ad számlát, az órát el sem indítja, és dupla tarifáért viszi be a reptérről a városba az önmagát külföldinek kiadó újságírót. Ismét semmi más nem történt, minthogy mutyiznak a taxik érdekében (nézzetek utána, hogy kiknek az érdekeltségében vannak a nagy budapesti taxi vállalatok, akik immáron újra törvényileg fixált monopolhelyzetben fuvarozhatnak nevetségesen magas tarifákkal, illetve továbbra is lehetőséget adva az ún. "hiéna" taxisoknak, akik be tudnak bújni a sárga egyenszín takarásába...)

Nancsi 2016.07.13. 12:48:21

A törvény szar, de attól még vonatkozik mindenkire. Sokszor nekem is kellemetlen betartanom, de amíg érvényben van, addig betartom - muszájból.
Az Ubernek megvolt a lehetősége - a méreténél fogva - hogy tárgyalásokat folytasson a kormánnyal, kidolgozzanak közösen egy új törvényi szabályozást, majd amikor bevezették azt, akkor lépjen piacra. Ehelyett piacra lépett, illegálisan szolgáltatott, követelőzött, fenyegetőzött, a kormány ellen hangolta a közvéleményt, és most hisztizik, hogy 1-2 év adómentes aratás után kirakják a szűrét.

2016.07.13. 12:48:41

Te Norbert, te nem dolgozol, hogy bármelyik napszakban azonnal össze tudsz rittyenteni egy posztot? :)

Szarvas Norbert 2016.07.13. 12:51:01

@shitgun: inkább örülj a gyors munka miatt:)

arma_gedeon 2016.07.13. 12:52:27

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes: Látszik, hogy életedben nem használtál még se Ubert, se taxis appot, csak jó szokásodhoz híven beböffented az ostoba gondolataid... Teljesen irreleváns, hogy van-e nekik, vagy nincs, mert bár a tarifa egységes, a számláló nem az appban van, hanem minden taxis magának bütyköli.

hedgy 2016.07.13. 12:55:12

Nem fizetett adót? Emlékeim szerint valamennyi sofőrt rákényszerítették hogy vállalkozóként vagy legalább adószámos magánszemélyként működjenek, és minden útról központilag készült számla. Ami alapján a sofőröknek bizony kell/kellett adót fizetni.
Az, hogy az uber maga nem fizet Mo-on adót, kb a "Facebook nem fizet adót Mo-on" mondással van egy szinten...
Bezzeg a talpig becsületes hiéna taxisok (természetesen tisztelet a kivételnek), azok messzire viszik kis hazánk és Budapest jó hírét.

Köldök_szösz 2016.07.13. 12:56:55

Tuti hogy meg lehetett volna oldani az egészet.
Csak ugye az egybenyakú, seggarcú, taxis maffia csőcseléknek így sokkal jobb.

Köldök_szösz 2016.07.13. 12:57:45

@arma_gedeon: törne bele fasza egy kecskébe ennek a bolgár retardált pöcsfejnek :D

Tekintsa Vakumba 2016.07.13. 13:09:28

"Adót nem fizetnek, így pedig könnyű olcsóbb fuvarokat kínálni."
Eddig olvastam az alapos utánajárással készült cikket a jól felkészült szerzőtől. Lényeg, hogy betiltották az illegális tevékenységeket!
hvg.hu/gazdasag/20160615_Kiderult_hogy_az_Uber_tobb_adot_fizet_a_sarga_taxiknal

guy 2016.07.13. 13:10:45

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes: Van netes rendelési lehetőség másoknál is, de pont azok a funkciók hiányoznak belőlük, amik miatt érdemes lenne használni. Ha meg benne vannak, akkor meg nem működik, mert spórolnak a programozókon.

báró Csekonics 2016.07.13. 13:11:14

Taxislobbi nem azért (nem csak azért) volt sajnos ennek az egésznek balek elszenvedője, amiért a cikkíró gondolja: ugye az Uber végig azzal érvelt, hogy OK, vonatkozzon ugyanaz a taxisokra, mint rájuk.

Csakhogy azzal ugyebár, ha hirtelen nem kötelező a nagy kocsi, meg a sárgítás például, nem sokat ér a taxislobbi - mert ők már megvették a nagyobb és besárgított kocsit, azt nem lehet csak úgy visszacsinálni, azt a kocsit fizetni kell.
Azt meg ki kell termelni.
Megoldás: legyen sárga az Uber kocsi is és csak nagy autó lehessen! (Értelmes? Nem feltétlenül...)

A másik a díjak kérdése: akik védik az Ubert azok mind a 150Ft-os meg hasonló díjakkal jönnek. OK, haver, a hátralévő kis időben próbálj meg hajnali háromkor kimenni Ferihegyre (mondjuk) Uberes kocsival - szép szorzókat láthatsz. Taxi (rendes, nagy cégtől!) akkor is annyi, mint délben - sőt kicsit olcsóbb is, mert nem áll a dugóban.
Megoldás lehetne itt viszont, ha a mostani fix díj helyett minimum és maximum lenne csak és az Uberhez hasonlóan a cégek határozhatnák meg hogy mikor mennyi. (Hogy mennyi a minimum és a maximum azt meg elég tudományosan ki lehet számolni - 150 Ft akkor éri csak meg, ha adóra nem nagyon kell 'költeni'.)

Pl. péntek éjjel nyilván többen akarnak taxizni a buliból haza - hát fizessék is meg (pont, ahogy Ubernél is). Vasárnap délben meg le is lehet tolni az árakat a minimum közelébe akár. De az is megoldás lehet az elektronikus fuvarkiosztó rendszerek korában hogy ahol egy területen sok a taxi adott társaságon belül, ott kicsit lejjebb megy a tarifa hogy szóródjanak már szét egy kicsit.

Tizenötmillió Magyarok 2016.07.13. 13:11:16

NA gondolom, akkor kezdodik a nemzetkozi libsi vonyitas, hogy "A FASISZTA ORBANREZSIM BETILTOTTA A DEMOKRACIAT"
Az mszp megint beveti a drogosait, hogy csinaljak a cirkuszt, mint a varosligetnel.
Mert ezeknek mindegy mirol van szo, ha az jo az orszagnak, vagy az Orban mondja, akkor esz nelkul tiltakozni kell ellene.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.13. 13:12:52

@-JzK-: " amerikai libsi izraelita" - ügyes. Mehetsz a pénztárba, vagy a pszichiátriai ügyeletre.

Cogito.t 2016.07.13. 13:14:11

Az UBER-t csak és kizárólag a profit érdekelte (lehetőleg adózatlanul). Ezt bizonyítja, hogy abban a pillanatban, amikor be kellett volna invesztálni - és a profitjukból telt volna rá bőven -, ezzel megfelelni a jogszabályoknak, rögtön odébbáll és nagyívben szarik mind a sofőrökre, mind az utasokra.

Szzzz 2016.07.13. 13:15:28

Érdemes rákeresni a sok száz autóval működő taxicégekre, mennyit is adóznak...
Fenn van a neten nyilvános adat.
5, meg 10 millió alatti adózás előtti eredmények vannak... Jobb esetben egy szaros egyfős bt-nek több szokott lenni...
Valószínűleg az Uber, amíg működött több adót tolt be, mint amit az összes taxicég összesen az lmúlt évtizedben...

Nancsi 2016.07.13. 13:25:49

@Szzzz: Ja, nyilván SZJA-t se fizetnek, meg semmit se, persze.
A társasági adót MINDEN 100 MFt fölötti árbevételű cég "optimalizálja" ma Magyarországon, offshore cégek segítségével. Nem 1, nem 2 - az összes.

Wrex 2016.07.13. 13:29:37

Vicces hogy a poszter először ekézi az "idejétmúlt" szabályzást, majd beismeri hogy "szívesebben folytat "bepötyögöm az applikációba" kommunikációt" ahhoz képest hogy már jó ideje vannak hangfelismerő szoftverek. Mégpedig épp azért mert sokan nem szeretnek "pötyögni".

Mellesleg mi volt ennek az egésznek a lényege? Amint az uber rájött hogy a továbbiakban rá IS vonatkozik az, ami a taxisokra - azaz már nem lejt feléje a pálya - sértődött pofát vágva kivonult. Ennyi.

Cifu78 2016.07.13. 13:33:57

Szomorú, hogy továbbra is sokan fekete-fehéren látják a dolgot.
Az tény, hogy az Uber-nek voltak jó ötletei, de az is tény, hogy eredetileg rohadtul semmiféle adót nem fizettek be. Ha annyira tárgyalni akartak volna, akkor az elején oda kellett volna az NGM-hez, hogy tessék, van egy új szolgáltatási modellünk, dolgozzuk ki egy szabályozási rendszert, amely mindenkinek jó. De nem így tettek.
Az állam egy irtó nagy parasztként viselkedik, mert nem megfelelő szabályozást akar, hanem ellehetetleníteni. Konstruktivitás zéró.
A harmadik fél a "hagyományos" taxisok, amelyek jelentős része dettó adócsaló, de legalább látszólag betartja a rá vonatkozó szabályokat. A kínos jelenet az, hogy az ügyeskedő taxis ugyanúgy alávág a törvényeket az utolsó betűig betartó taxisnak, csak őt most békén hagyja az állam. Csakmertazért...

báró Csekonics 2016.07.13. 13:34:42

@Szzzz: mondjuk a 'nem alkalmazottak a sofőrök' kifogást nem értem, mert a legtöbb taxitársaságnál egyéni vállalkozók vannak.
Komoly helyeken a droidozást tiltják (értsd: van 3-4-x kocsid mint vállalkozó és azon 6-8-2x embert foglalkoztatsz 10-12 órás műszakokban, de Te vagy a taxis szerződő, nem ők). Na, ezt jobb helyeken tilos.
Nem csak a potenciális csalás miatt, de el lehet képzelni a szolgáltatási színvonalat:
- sofőr agyonhajtva, ezért ápolatlan, modortalan, egyfolytában panaszkodik,
- kocsi agyonhajtva, ezért ápolatlan, koszos, jó, ha nem robban le amíg benne ülsz és nem karamboloztok műszaki hiba miatt (amíg szerelőnél áll, addig nem termel pénzt, tehát csak végszükség esetén megy arra!)

Külön kaszt a 'hiéna' aki - mivel nem kap céges fuvart mert nincs diszpécser - pályaudvaroknál meg hasonló helyeken vadászik átvágható turistákra - sokan velük azonosítják a taxist sajnos.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.07.13. 13:35:23

Tényleg érthetetlen ez a sztori. A helyi űberfaszmiska kiakadt, hogy a kormány nem volt hajlandó "baráti szabályozást" kialakítani.
Tényleg fura, de függönymögöttbujkálógecisztánban a sorok között olvasva az lehet mögötte, hogy nem találták meg azt a plajbászos zsebet, amibe tömni kell a részesedést.

nick papagiorgo 2016.07.13. 13:36:11

Az Uber, az nem közösségi.
A közösségi, az pl a Telekocsi: te mész valahova (mert amúgy is mennél oda), és az utasok beszállnak a benzinpénzbe.
Az Uber voltaképp egy kreatívan felfogott taxizás - a sofőr pénzt keres.Különben nem is csinálná.
Innentől kezdve nem értem hogy miért baj az, hogy olyan törvények vonatkozzanak rá, amik más taxisokra is - pl. kell legyen diszpécserszolgálata. Senki nem mondta, hogy appot nem használhat, a lényeg, hogy legyen diszpécserszolgálata IS.

Ami meg az adózás részét illeti, aki nem adózik a jövedelme után, azt meg kell büntetni, tökmindegy, hogy taxis, Uberes vagy maszek zöldséges, vagy "számlanélküli" vízgázszerelő.
Egyetértek abban a posztíróval, hogy "ami az egyik zsebbe be, az a másikból ki". A pofátlanság csimorasszója pl, hogy olyan emberek rikoltoznak pl. az egészségügy szar állapota miatt, akik a büdös életben nem fizettek se adót, se TB-járulékot se semmi hasonlót. Milyen hozzáállás ez, miért nem jobb az egészségügy, nekem, a más pénzéből? :)

Egyébként az Ubert nem csak a "gazorbán" kergette el: van pár nagyvárosa még Európának (is), ahonnan ki kellett vonulniuk a viselt dolgaik miatt. És ott nincs Orbán, meg taxistüntetés se - egész egyszerűen azért, mert az Uber modellje valahol a szürke- és feketegazdaság határmezsgyéjéné mozog Ű8ettől lesz amúgy olcsóbb is).

Treff Bubi 2016.07.13. 13:37:14

Tény, hogy pl. a 6x6 Taxinak van androidos applikációja, ahol lehet fuvart rendelni, és a kocsikban lévő GPS alapján követhető a jármű útvonala. A taxisok gyakorlatilag mindent tudnak biztosítani, amit az Uber, ott b...ták el a dolgot, hogy nem erre helyezték a hangsúlyt, nem reklámozták a saját korszerű szolgáltatásokat, hanem erőből, a "tilcsákbe" szöveget sulykolva kommunikáltak. És igen, az élelmes Uber sofőrök is tudtak trükközni a tarifákkal (pl. néhányan megbeszélték, hogy adott körzetben mindig csak egy ember aktiválja magát, így magasan tudták tartani az aktuális fuvardíjakat).

báró Csekonics 2016.07.13. 13:38:12

@Cifu78: JA, meg egyre több sárga kocsit látni fehér rendszámmal, taxi felirattal és 285 Ft fuvardíj matricával...
Na az is megérne egy misét, hogy őket miért nem kapja ki az első rendőrjárőr a forgalomból.
Nyilván 'nem veszik észre' ;-D

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.07.13. 13:38:21

@báró Csekonics:

Ha jól tudom évente kell vizsgáztatni.
És ha figyelmesen közlekedsz az utakon, akkor láthatnád, hogy nem a "taxishiénák" járnak cafatokra szakadt füstölő ótvar szar felsőkategóriás romokkal.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.07.13. 13:40:56

Csak kérdezném a nagyérdeműt, hogy most, hogy az UBER ki lett baszarintva, jöhet a többi hazareménysége vállalkozó?
Gázos ad számlát, zöldséges ad számlát, festő ad számlát, fodrász ad számlát, fuvaros ad számlát...
Nem folytatom a teljes szakmajegyzéket, aki a "taxishiénák" miatt játssza az egyszerű, buta, megvezetett orbánvezérlésű agyát az elsőként a saját buta fejében tegyen rendet.

nick papagiorgo 2016.07.13. 13:48:41

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:
jelzem pl, amikor bevezették az online kasszákat (az ellen is mekkora tiltakozás volt már - nem fér be a boltba, meg ilyenek), súlyos tízmilliárdokkal ugrott meg az adóbevétel.
Ez a szockós nyomor maradéka, ez a számlanélküliség, egy idióta kiskapu. Ha a vállalkozó fel sem ajánjla neked, hogy "számla nélkül olcsóbb ám", akkor kifizeted a számlás (ÁFÁ-s) árat.

Nincs ingyen ebéd 2016.07.13. 13:53:47

Elválik a szar a májtól, ahogy a migránskérdésben is. Olyan multi seggét nyaljátok, ami

- engedély nélkül végez engedélyköteles tevékenységet
- szarik a fogyasztóvédelmi, közlekedésbiztonsági, munkajogi szabályokra
- adót csal
- ezzel jelentős költséget takarít meg, így alacsony áraival le tudja rabolni a piacot
- majd milliárdokat visz ki az országból
- sok magyar ember megélhetését veszélyezteti
- követelőzik, fenyegetőzik, nyiltan belpolitizál
- a hivatalos kommunikációjában folyamatosan és nyiltan hazudik.

Orbánék finoman felhívták a figyelmüket arra, hogy Magyarországon nekik is be kell tartaniuk a jogszabályokat, különben letiltják az alkalmazásukat. Erre inkább maguktól leléptek. És most sivalkodnak.

Egy globalista lakáj vagy, Norbika.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.07.13. 13:55:55

@nick papagiorgo:

Ez igaz, de ne én legyek a hibás ha a vállalkozó adócsaló.
A rothadó kapitalizmusban alap a számlakiállítás, oszt ott nem sipákol egyik vállalkozó sem. Egy nyamvadt kávé után a kezembe nyomják és baromira nem foglalkoznak vele, hogy kérem vagy nem. Mint mondtam, a fejekben kell elsőként rendet rakni, amíg a magyarnak zsigeri a mutyi, addig nem kell csodálkozni az ország állapotán és ez független attól, hogy éppen ki ül a bársonyszékben.

nick papagiorgo 2016.07.13. 13:59:29

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:
persze, hogy nem Te vagy.
A vállalkozó a hibás, aki kvázi "csaljunk együtt adót" felkiáltással kínálja fel neked ezt a lehetőséget. Odakacsint, hogy "ez neked is jó"....
namost ezután ki az aki azt mondja, hogy nem, én nem akarom. Az adóellenőr, az.
Magukat a vállalkozókat kellene megnevelni/megrendszabályozni, hogy eszükbe se jusson ilyen.....

láplidérc 2016.07.13. 13:59:43

@Nincs ingyen ebéd: Orbánék.felhívták a figyelmet.Be kell tartani a jogszabályokat.
Mindez egy mondatban.
Nem röhögted halálra magad, amikor ezt leírtad?
Hazaárulók seggnyalója vagy, semmi több.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.13. 14:04:34

Azt nem gondolta végig senki hogy miért is nem egyezett mag az Über a Magyar kormánnyal az új feltételek mellett?
Mert akkor precedenst adott volna arra, hogy lehet megszigorítani az Übert.
Amit más országok is követtek volna.

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.13. 14:05:39

@Serrin:

Akartak fenéket adót fizetni. Az Uber alapja az adó-nemfizetés.

Nincs ingyen ebéd 2016.07.13. 14:09:29

@láplidérc: Nem. Most röhögök. Rajtad, meg az ilyen wanna be pénzügyi szakértőkön, mint Norbi.

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.13. 14:10:15

@hedgy:

Rossz párhuzam. A netes cégek megfoghatatlanok a nemzetkozi szabályozás hiánya miatt, ezért tud adómentes lenne a Google, FB, stb. Az Uber viszont megfogható, s kikövetelhető az adófizetés tőle.

Serrin 2016.07.13. 14:10:18

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes: Nekem nem érdemes többet válaszolnod, mert a fidesztrollokat ignorálom.

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.13. 14:12:41

@Cogito.t:

Az Uber egy profitalapú befektetés. A 2 tulaj látott egy lehetőséget, kihasználta. Amint az egész világon ellehetetlenül az alapötlet, mennek tovább és befektetnek valami másba. Ezt ők is így tervezték.

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.13. 14:14:15

@Serrin:

Ez esetben a ligeti drogtáborban kell vitáznod, ott garantáltan nem találkozol ellenvéleménnyel.

abdul hackeem 2016.07.13. 14:19:44

Akkor is tessék így reagálni, ha a Ti fizetéseteket és megélhetéseteket is törvényileg szabályozza imádott kormányotok. Lefelé. Csak a Tiéteket. Másokét nem, vagy felfelé.

Nincs ingyen ebéd 2016.07.13. 14:22:39

@abdul hackeem: A taxizás szabadáras volt sokáig, majd a taxisok külön kérésére vezették be a hatósági árakat. Ez megvan? Vagy csak hőbörögsz?

Szarvas Norbert 2016.07.13. 14:29:26

@abdul hackeem:

Az enyemet speciel szabalyozta a kormany

Hitelkozvetites: dupla papirmunka, harmadannyi jutalek es cserebe meg a hitelek is dragabbak lettek az ugyfelnek:)

IT jegyzet (törölt) · http://itjegyzet.blog.hu 2016.07.13. 14:33:49

Fogalazzunk finoman, kulturáltan, nőiesen: HOGY BASZNÁ SZÁJBA A JÓ KURVA ÉDESANYJÁT AZ A SOK TETVES GAZEMBER, ÉLÜKÖN A TAXIS MAFFIÁVAL, AKIK MIATT AZ UBER KIVONUL!
Mondom ezt úgy, hogy soha életemben nem utaztam velük.
Legutóbb egy szarházi taxis 4200-ért hozott haza, felsóhajtottam, hogy de jó, benne van az ötezerben, nem kér PIN kódot a kártyám, erre ez a mocsok helyből ötezret írt a gépbe...
Ami külön szám, hogy a kártya terminál nincs összekötve az órával, ezek a férgek annyit írnak bele amennyit nem szégyellnek... gratula a fideSS söpredéknek!

Dr. Fotos 2016.07.13. 14:39:23

@Cogito.t: Mindenkit a profit erdekel lehetoleg adozatlanul. A taxisok ezt siman meg tudjak oldani a "radirral"... Ha nem tudod mit csinal az a gomb, keress ra. Van rola sok szep iras.

Dr. Fotos 2016.07.13. 14:41:58

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes: Az Uber tobb adot fizetett mint egy-ket taxitarsasag, tehat tevedsz.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2016.07.13. 14:46:18

Már bocsánat, de az adókerülés nemhogy erkölcstelen, hanem kifejezetten erkölcsös. Az uber-kérdéshez pedig ajánlom magamat:

liberatorium.blog.hu/2015/06/05/nem_bonyolult_az_uber_kerdes

igazmondojuhasz 2016.07.13. 14:46:27

En amiota a taxisok tuntetgettek, szorakoztak, minden esetben ha taxiba szallok, AFA-s szamlat kerek.
Ha mindenki aki taxiba szall, kerne rendes, hivatalos szamlat rogton csalen allna a sok bunko pofaja

Nincs ingyen ebéd 2016.07.13. 14:54:21

@Dr. Fotos: Magyarországon lófaszt sem fizetnek. Ez a cikk meg leírja, hogy külföldön hogyan csalnak adót. Nem számítok rá, hogy megérted, ezért segítek: hasonlóan, mint az Apple, amelyik nemrég bukott le.

fortune.com/2015/10/22/uber-tax-shell/

hedgy 2016.07.13. 15:22:50

@Nincs ingyen ebéd:

- majd milliárdokat visz ki az országból: Megmutatod, hogy mit is vittek ki az országból? Persze, a fuvardíj 20%-a őket illette, hiszen ők hozták össze a keresletet a kínálattal. Ahogy a taxiszervező cégek is. Ezen az alapon ne vegyél pl. Microsoft terméket, mer a gaz külföldi csak kiviszi a profitot az országból...

- sok magyar ember megélhetését veszélyezteti: bár nem találkoztam mindegyikkel egyenként, de ha jól sejtem, az uber sofőrök legnagyobb része magyar ember volt. Kinek a megélhetését is veszélyeztették?

Azt gondolom, az, hogy mindenkire azonos módon vonatkozzanak a szabályok, nem lenne/lett volna probléma, ha a szimpatikus taxis társadalom esetleg megpróbál átlépni a "tilcsákbe" ismételgetésén és hajlandó a minőségben, a szolgáltatásokban versenyezni. Ha esetleg nem ragaszkodnak a fix tarifához, hanem hajlandóak igazi versenyt teremteni (ismét), ha kizárják maguk közül a hiénákat. Persze tudom, naív vagyok...

Ad Dio 2016.07.13. 15:24:51

Az Uber az Airbnb és a hasonló "közösségi" gigarablások a versenyelőnyüket az adóelkerülésből és a munkát elvégzők adócsalásából szerzik. Ez nem innováció, hanem rablás. Az meg, hogy most áldozatoknak tüntetik fel magukat, a gennység netovábbja.

Hogy jót is mondjak: az app és a netes software nagyon profi. Azt tovább kellene vinni, az adócsalásról meg le kellene szokni. Úgy Uber alles.

Ad Dio 2016.07.13. 15:28:08

@hedgy:

"- majd milliárdokat visz ki az országból: Megmutatod, hogy mit is vittek ki az országból? Persze, a fuvardíj 20%-a őket illette, hiszen ők hozták össze a keresletet a kínálattal. Ahogy a taxiszervező cégek is. Ezen az alapon ne vegyél pl. Microsoft terméket, mer a gaz külföldi csak kiviszi a profitot az országból..."

Kevered a szezont a fazonnal. Az export-import az egy dolog, ez viszont egy szimpla offshore vállalkozás, ami itt dolgozik/dolgoztat de egy adóparadicsomban adózik (igazándiból ott sem).

abdul hackeem 2016.07.13. 15:28:40

@Nincs ingyen ebéd: Elolvastad és megértetted amit írtam? Vagy csak hőbörögsz?

Ad Dio 2016.07.13. 15:31:32

@stoic79:

"az adókerülés nemhogy erkölcstelen, hanem kifejezetten erkölcsös."

Ez nem erkölcsi kérdés, hanem törvényi. Én nem ítélem el azt aki adót csal. Viszont azt igenis elvárom, hogy a törvény az rájuk is vonatkozzon. Felőlem azt gondol az adócsalásról amit akar (tekintheti akár életcélnak is, leszarom), de a törvény az senkinek se legyen már áthágható. Elkapják, vágjon jó arcot. Az Uber adót csal, nagyban csinálja, rászálltak (mert a taxisok hisztiztek), koppant. Ennyi. Az Airbnb meg virul, mert a szállodák nem ilyen jó szervezett maff... őőőő... banda.

Nincs ingyen ebéd 2016.07.13. 15:32:22

@hedgy: Egyes becslések szerint az UBER-nek 15 milliárdos bevétele volt. Azért csak becslés, mert természetesen nem vallották be a jövedelmüket. Természetesen a taxisok elől vették el a munkát, és a magyar kisvállalkozás taxiscégek elől a profitot - jogellenes versenyelőnnyel.

Ami pedig a hiénákat illeti, na azok tömegével mentek az UBER-hez, azok, akiket a taxiscégektől kirúgtak.

Nem tudom, hogy mennyit értesz abból, ha még most is azt hajtogatod, hogy betiltották az UBER-t. Nem. Ugyanazoknak a szabályoknak a betartására kötelezték, mint a taxisokat. Erre sivalkodva elhagyják az országot.

Na hát akkor, ki is nem vállalta a tisztességes versenyt? Igen, kibaszott naív vagy.

Medgar 2016.07.13. 15:52:00

@hedgy: Az ugye megvan, hogy az Uber lehúzta a sofőrjeit 20%-ra és valahol a Bahamákon van bejegyezve?

JitterAee 2016.07.13. 15:53:28

Kaptak egy kis időt a taxisok, ennyi.
2-3 év és itt vannak az önvezető über mini taxik.
Gyors, pontos, környezetbarát és a biztonságos.

Aztán majd el lehet dönteni hogy a hiénák vagy az önvezető jobb-e. A napelemes töltés vagy a drága benzin......

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.13. 15:55:24

@hedgy:

A Microsoft egy idegen cég, mely termékeket ad el Mo-on is. Azaz ez olyan, mint bármelyik külföldi cég. Nem más, mint mondjuk a Volvo, mely autókat ad el.

A Uber egy ofsór cég, mely ok nélkül levesz egy magyarországi szolgáltatásból 25 %-ot, abból nullát adózik.

nick papagiorgo 2016.07.13. 16:16:49

Még egy gondolat ehhez az Uber-adócsalás dologhoz:
Már többször panaszkodtak magyar vállalkozók is, hogy bizonyos szektorokban a számla nélküli szolgáltatás egész egyszerűen kinyírja a piacot: a számlát nem adók olyan versenyelőnyre tesznek szert azzal, hogy 25 %-al olcsóbban dolgoznak, amivel egy tisztességesen dolgozó (számlát adó) vállalkozó vagy cég nem tud versenyezni.
Ez kb hasonló ahhoz, amit az Uber is csinál.

Gyorgy Nagy 2016.07.13. 16:21:15

Fujj.Dögöljenek éhen a SÁRGA lehuzos GECIK.Mindenki kérjen szálát ha nemad feljelenteni a patkányokat.Köszi UBER.JOK VOLTATOK.

vanek ur 2016.07.13. 16:42:13

Az a baj ezzel az egész sharing economyval, hogy a megosztásból üzlet lett. Mert amíg arról van szó, hogy nekem van szabad kapacitásom, amit megosztok másokkal, és a másiktól csak annyit kérek, szálljon be a költségbe, vagy legközelebb ő ossza meg velem a kapacitását, nincs gond. A couchsurfing tökéletes példája ennek. Viszont az Uber (és ideírhatnám még egyik-másik telekocsis oldalon fellelhető ajánlatot is - miért is megy naponta Debrecenből Budapestre meg vissza egy 9 személyes minibusszal?? - meg az Airbnb-t) a megosztók számára jövedelemszerzéssé változtatta a dolgot. És itt lép be az a tisztességtelen előny, ami abból ered, hogy azokra, akik az adott tevékenységet (fuvarozás, szállásadás, stb.) "normálisan" végzik, számos, nem kis költséggel járó szabály vonatkozik, aminek betartását ilyen-olyan hatóságok rendszeresen ellenőrzik is.
Igazából annyi lenne a törvényhozók dolga, hogy meghúzzák a határvonalat a "megosztás" és az "üzleti tevékenység" között. Ha pedig valaki a megosztásban átlépi a határt, akkor essen át az üzleti tevékenységbe, és vonatkozzanak rá ugyanazok a szabályok, mint arra, aki az adott területen "normál" üzletet visz...

anyadmajma 2016.07.13. 17:09:21

Azér nem fizetett ám adót az über, mer a gyurcsány aszonta, hogy ne fizessenek!

Komolyan,, nem fizet adót? és a NAV már lecsukott valakit? Felfüggesztette már az adószámukat? Ja, vagy csak megint a fidesz hazudott valamit, az agyhalottak meg mantrázzák. Van az a jelenet a Múmia c. filmben, amikor vonul a zombi-tömeg, és kántálja, hogy Imhotep-Imhotep.....
Na, kb ennyit tudnak a fidesz hívők. Ennyi az IQ-juk. Egyszámjegyű.
Hiába, a bolsevikok sosem szerették a versenyhelyzetet.
Gond az, hogy ha van egfy törvény, mindegy hogy jó vagy rossz, ezen lehet vitatkozni, de attól még amíg hatályban van, addig be kell tartani. AZ übernek is. Ők inkább megszünnek MO-on, mint betartsák. EZ van. Ekkor apiac vagyunk: POnt leszarják. kb Mo. éves GDP-ja jelen pillanatban a cég értéke. Fognak itt baszakodni 1-2 milllió dollárért.

Arcade Macho 2016.07.13. 17:37:23

@vanek ur: "Debrecenből Budapestre meg vissza egy 9 személyes minibusszal?? - meg az Airbnb-t) a megosztók számára jövedelemszerzéssé változtatta a dolgot. És itt lép be az a tisztességtelen előny, ami abból ered, hogy azokra, akik az adott tevékenységet (fuvarozás, szállásadás, stb.) "normálisan" végzik"

mirol beszelsz ? a vasutrol?
ja igen oda tenyleg kell a vonatsin :)))

Arcade Macho 2016.07.13. 17:38:29

patkany banda ez az NFM
meg a takszisrendelet megalkotoja is
szinte kotelezove tettek a todorak a kozepso nevem dizel szutykokat hasznaljak csak heti 60 oraban a takszisok
remelem minel hamarabb elpatkolnak tudorakban mind...

Arcade Macho 2016.07.13. 17:40:06

ott van meg a belvarosi apokak problematikaja is
hogy fenn kell tartani az autot mert a takszis az hiena meg a takszis az sokba kerul
na remelem minel tobb belvarosi fog ezert a seggehez tapado autohoz ragaszkodni
elvegre heti 1-2 alkalommal pont jo hogy atmozgassak az autot egyik parkolohelyrol a masikra
ja hogy Taploska erre nem gondolt? en kerek elnezest akkor

Szzzz 2016.07.13. 18:23:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Igen, mindenki ezt csinálja.
És nem, a taxitársaság nem fizet SZJA-t meg semmi ilyesmit, ugyanis tipikusan nem alkalmazottként tartja a sofőröket.
Más kis ország le tudta dumálni az überrel, hogy társasági adó jellegű pénzt kelljen jattolniuk az egyes fuvarok után, azon felül, hogy a teljes folyamatra ráláthat a helyi nav, és fel sem merül, hogy a sofőrök kummantsanak.

A taxisofőr mindne esteben egy utolsó zsellér, nem is lehet másképp, hisz gyakorlatilag egy jogsin kívül semmi nem kell ahhoz, hogy valaki taxizzon. Csak a taxinál van jó magas hatségi ár, amiből a taxisjobbágy sokkal több földesúr zsebét tömheti.

vanek ur 2016.07.13. 20:31:30

@Arcade Macho: Írhattam volna Veszprémet vagy Zalaegrszeget (ezekre sokkal jobb a Volán), vagy akár Hévízet (ide nincs is vonat). Nem ez a lényeg. Hozzáteszem, a Volánnak és a MÁV-nak akkor is járni kell a menetrend szerint, ha csak 1-2 utas van az adott járaton - merthogy közszolgáltatás. Vagyis az Oszkáron napi Debrecen - Budapest 9 személyes minibuszt hirdető duplán húzza ki a pénzt a közösből: jó eséllyel nem adózik, és növeli a közszolgáltatás veszteségét, amit szintén adófizetői pénzből kell pótolni.
De mondhatok mást is: keress rá google-ben, több cég is van, amelyik a vidéki településekről hirdet reptéri fuvart. Ezek szemmel láthatóan legálisan működnek (pl. a járművek sárga rendszámtáblával mennek - ami lényegesebb drágább, mint egy sima rendszám), meg is látszik az áraikon: kb. duplája a telekocsis minibuszhoz képest.
Szóval még egyszer: a sharing economy üzleti alapon már nem a megosztásról, hanem az üzletről szól, akkor pedig üzletként is kell vele bánni.

Frank August 2016.07.13. 21:48:54

Ilyen kis mukodesi ido alatt is szep kis summat markolt az uber.Addig akart eleoskodni ameddig engedtek neki.A soforok fizettek a tagsagert,regisztracioert es igy konnyu gazdagodni egy app-on keresztul.

Arcade Macho 2016.07.13. 23:04:57

@vanek ur: a normalisan vegzik szo volt a kerdeses

Debrecen - Bp viszonylatban elsobbseget kellene adni a vasutnak akar extra adoztatassal is a kozuti forgalomra
ugyanakkor a tobbi helyen meg ki lehetne hasznalni az al - oszkarosok rugalmassagat es abbhagyni a majmoskodast a kis falvakban levo vasuti es volanszolgaltatassal

nalunk Budapesten a taxisok kozszolgalatot nem latnak el, ezert nem kellene beleszolni abba hogy akkor most a piac mit alakitson ki

Arcade Macho 2016.07.13. 23:10:08

"Engem ez a része tölt el aggodalommal, hogy a modern technológiát nem hajlandó észrevenni a törvénykezés és minden területen egy izmos 15 évvel le vannak maradva."

KRESZ szerint autopalyan ha a haver eppen 40.00 km / h -val megy akkor en siman elozhetem 40.01 km / h -val, most eltekintenek a szamolastol, de tegyuk fel, hogy egy oraig tart
KRESZ nem szabalyozza ezt...
KRESZ nem mondja ki hogy tul lassu jarmu ne mehessen fel az autopalyara, azaz csak olyan hajthat fel ra, ami 60 km / h -ra kepes sik terepen felgyorsitani...
hogy erzekeltessuk, kozuton a T34 54 km / h -val kepes menni, szoval az mar eppen nem ferne bele, lenge 74 ev lemaradas lenne ez?

vanek ur 2016.07.13. 23:31:02

@Arcade Macho: "ugyanakkor a tobbi helyen meg ki lehetne hasznalni az al - oszkarosok rugalmassagat es abbhagyni a majmoskodast a kis falvakban levo vasuti es volanszolgaltatassal"

A helyzet az, hogy üzleti alapon senki nem fog fenntartani kapacitásokat arra, hogy Juliska néni éppen mikor akar kéttornyas kis falujából bemenni a 20 km-re levő városba. Ráadásul Juliska néni most nem fizet a buszon egy fillért se, ellenben az "ál - oszkáron" bizony keményen fizetni kell.

A közszolgáltatás lényege, hogy a fenntartása közösség érdekét szolgálja, éppen ezért a közösség a költségekbe is beszáll, a tényleges használó a költségalapú díjnál kevesebbet fizet.

Punxsutawney Mormota 2016.07.14. 06:34:15

@-JzK-: Egy ilyen mondat leírása sokkal több agysejtedet pusztította el, mint amennyivel kevesebb pénzük maradt. Gratulálok! Te vagy a mai nap Darwin-díjasa!

-JzK- 2016.07.14. 10:48:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Max val Birca főszerkesztőhelyettes: @Punxsutawney Mormota:

en.wikipedia.org/wiki/Travis_Kalanick

Travis Kalanick: "His mother is Jewish."

jewishbusinessnews.com/2015/01/01/jewish-owned-uber-expelled-from-spain/

"Uber’s co-founder Travis C. Kalanick was born to a Jewish mother (her maiden name is Horwitz) in Los Angeles."

Punxsutawney Mormota 2016.07.14. 11:06:07

@-JzK-: Akkor most elélveztél? Nem azt mondtam, hogy nem az, szemantikai analfabéta barátom.

Ahogy @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: írta, most hogy libsiztél egyet, nyugodtan fáradhatsz a kasszához, éhbértroll.

Csak pl honnan tudod, hogy az illető nem a republikánusok regisztrált szavazója?

Arcade Macho 2016.07.14. 12:36:55

@vanek ur: "A közszolgáltatás lényege, hogy a fenntartása közösség érdekét szolgálja, éppen ezért a közösség a költségekbe is beszáll, a tényleges használó a költségalapú díjnál kevesebbet fizet."

igen pontosan
ugyanakkor nem latom at hogy miert nem lehetne a kiszolgalast uzleti alapon okosabban es olcsobban megszervezni
pl. az Uber siman lehetett volna kozszolgalati jellegu amennyiben rendes szivobenyas normalis autokkal szolgaltak volna ki a belvarost, ugyanis egy csomo parkolohely felszabadult volna plusz a levego is javulhatott volna

vanek ur 2016.07.14. 17:35:48

@Arcade Macho: "ugyanakkor nem latom at hogy miert nem lehetne a kiszolgalast uzleti alapon okosabban es olcsobban megszervezni"

Németországban az egyes tartományokon belül van verseny a szolgáltatók között: abban versenyeznek, hogy egységnyi szolgáltatásért mekkora támogatást kérnek (az nyer, aki a legalacsonyabb összegű támogatást kéri, természetesen az elvárt minőséggel kapcsolatos paraméterek már a pályázatban le vannak fektetve). Ez alapvetően afelé megy, hogy a közösségnek olcsóbb.

"az Uber siman lehetett volna kozszolgalati jellegu" - igen, feltéve, hogy rá is vonatkoznak azok a feltételek, amik egy olyan vállalkozásra, akik fő tevékenységként személyszállítást végeznek. Pl. a sofőrnek minimum egy PÁV kell a jogsi mellé, a sofőr rendszeresen vizsgázzon, stb. (A sárga színű autó természetesen hülyeség, de elvárhatom, hogy az autó amúgy bizonyos minőségi paramétereket teljesítsen.)

Azt nem érted meg te, és itt meg sokan, hogy az Uber (és a többi megosztós cég) miből csinál tisztességtelen versenyelőnyt. Illetve ez a legszebb: hogy valójában nem az Uber és az Airbnb (meg a többi hasonló szolgáltató) a tisztességtelen, hanem azok a felhasználói, akik üzleti mértékben kínálják a szolgáltatást a platformon keresztül. Ugyanis ők kibújnak mindazon szabályok alól, amik azokra a vállalkozásokra vonatkoznak, akik ugyanabban az iparágban tevékenykednek - így nem jelentkezik náluk egy csomó költség, beleértve az adózást is. Így viszont nem nehéz alávágni a piaci áraknak...

A mezőgazdaságban már rég megoldották ezt a dolgot: van az őstermelő, aki akkor élhet a rá vonatkozó kedvezménnyel (beleértve azt, hogy egy csomó szabályt nem kell betartania), ha a bevétele ebből a tevékenységből nem ér el egy bizonyos szintet. Ugyanilyen módon kellene szabályt hozni a sharing economyra, és máris mindenki boldog lehet.

arma_gedeon 2016.07.14. 17:48:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: egy külön blog kellene, ahol a best of hozzászólásairól lehetne fenn screenshot, csak félek, hogy félúton agyvérzést kapnék attól a sok baromságtól, amit eddig összehordott

prognosys 2016.07.15. 09:47:38

@-JzK-: Nem baj...helyette annyival több lesz a zsírnyakú, aranyláncos-fukszos taxis hiénáknak

arma_gedeon 2016.10.06. 17:57:11

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes: szóval az uber zavar, ha offshore, a rogánék által árult letelepedési kötvények nem... ergo szerinted az nem aggályos, hogy pénzt kérnek főleg afrikai és ázsiai bűnözőktől (van, aki az interpol és az fbi listáján is szerepel közülük) akiket idetelepítenek, de a pénzt zsebreteszi egy offshore cég, az állam pedig semmit nem profitál ebből... erre természetesen soha nem fogsz válaszolni, de én ezt szeretem a kormány szimpatizánsaiban... addig még eljuttok, hogy kurva anyázzatok, vagy hogy azt kívánjátok másoknak, hogy migránsok erőszakolják meg a családtagjait, de ha a kormány stiklijeire kellene reagálni, nektek csak egy út marad => az mszp sokkal többet lopott => nem gáz, ha meglopnak most is

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.06. 18:58:15

@arma_gedeon:

Mindig zavar, ha a pénz kilopódik a nép zsebéből. Viszont az Uber nagyobb rossz, több pénzt síbolt ki, ráadás folyamatosan.

A gazdag migráns nem okoz sehol problémát.

arma_gedeon 2016.10.07. 18:00:21

@bircaman maxval szerkesztő: téged mindig zavar, de most épp nagyobb rossz az uber, ami már időközben ki is vonult... mondok neked még valamit egyagysejtű barátocskám, az ország nemzetközi megítélésének szintén nem tesz jót (bár az elmúlt évek történései után mondhatni, hogy szinte mindegy), hogy nemzetközi bűnözőket fogadunk be, segítünk tisztára mosni a pénzüket, und so weiter... Ez a befektetői kedvet rombolja és hát nem is csoda, hogy a kutya nem akarja ebbe az országba hozni a pénzét - azt a néhány nagy multit leszámítva, amelyekkel stratégiai megállapodást kötött a nagy mutli-gyűlölő kormányunk.

arma_gedeon 2016.10.07. 18:07:25

"A gazdag migráns nem okoz sehol problémát. "

ez eddig a kedvenc érvelésem... csak hogy tudd, az egyik ilyen pali (akinek most orbántól 2 sarokra van irodája) amerikában 120 mrd dolláros kárt okozott

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.07. 18:44:17

@arma_gedeon:

A pénzért letelepedési engedély bevett nemzteközi szokás.

Az ország "nemzetközi megítélése" nem számít, sőt jó, ha a liberálisok rosszul ítélnek meg egy országot, ez ugyanis egyetlen dolgot jelet: az illető ország valami jót csinál.

arma_gedeon 2016.10.10. 14:17:06

gondolom szerinted az is bevett nemzetiközi szokás, hogy offshore számlán gyűjtik az ebből befolyó összeget, te fogyatékos...

az ország nemzetközi megítélése pedig igen is számít, te ostoba tuskó, mert egy pont után elhúznak az országból a nagy cégek, akik a foglalkoztatás javát adják, utánuk pedig az értelmes emberek is (ahogyan ez már évek óta zajlik is), utána pedig nem marad az országban értelmes ember, csak a sok nyugger, meg a magadfajták (ha te még nem vagy nyugdíjas), aztán majd nyalogathatjátok egymást havi nettó 50e-ért az állami szférába, közmunkásként kis köcsög - DE legalább nem kell megosztanotok annyi liberálissal az országot és végre boldogan élhettek, mint a disznók, akik a saját szarukban fetrengenek....

Reactor 2021.03.19. 02:10:05

@vanek ur: Ez tiszta sor. Az Oszkár/Telekocsi tudod miért jött létre? Mert ezek a közszolgáltatások megfizethetetlenek. A buszok lassúak és minden putrinál megállnak, a vonatok szintén lassúak és kitűnő időjárási viszonyok esetén is szokásuk 50-60 perceket késni, és mind a busz, mint a vonat irracionálisan drága. Az emberek jelentős többségének meg nincs ennyi fölös pénze, automatische az olcsóbb megoldást fogja keresni. Erre jött létre az Oszkár. Van egy sofőr, aki épp oda megy, ahova, és koponyánként ennyiért meg annyiért elvisz, töredékidő alatt és töredékáron mint a busz vagy a vonat. A sofőrök döntő többsége korrekt, és ha mégis belefutsz egy lehúzósba vagy megbízhatatlanba, kiírod értékelésként a weboldalon, és rövidúton lehúzhatja a rolót. És hát ez fáj a Volánnak meg a MÁVnak, mert a szemét Oszkár elszipkázza előlük a bevételüket.
Hát apukáim, tessék fölvenni a versenyt! Lehet a menetidőt és az árakat is harmadolni, javítani a szolgáltatás színvonalán, felszámolni a gyorsvonati pótjegyet meg a többi faszságot, és akkor az utasok majd őket választják. Mert azzal, hogy semmit nem csinálnak, csak hőbörögnek nagyokat és szidják a konkurenciát, nem is fog változni semmi.
Eddig ugye monopolhelyzetben voltak; nem volt konkurencia, az utasnak nem volt más választása, igénybe kellett vennie a szar színvonalú és drága szolgáltatást, kurvaanyázhatott is nyugodtan, ők röhögtek a markukba rajtuk. Most az internet kitermelt egy igen erős versenytársat, aki elvette az ostoba kisgyerekek bugyuta játékát, erre nekiállnak bömbizni, tombikázni az Oszkárra, fel se fogják, hogy ők maguk a felelősek a kialakult helyzetért. Nos, ezekért nem is lesz kár, ha csődbemennek. Remélem éhen döglik mind.
süti beállítások módosítása