Pár hónappal ezelőtt írtam egy közel 80 ezer olvasottságot számláló cikket "Ezért ne dolgozz Londonban" címmel, amiben elég keményen kritizáltam a kialakult magyar módit, a külföldre menekülők parasztvakítását és az itthon maradottak lenézését. Persze a kommentekből hamar kiderült, hogy majd' minden Londonba kiköltöző emberünk hazafi és minimum multi vezetőként dolgozik. Számomra ennyi volt a téma, amiért mindenki annyira feszeng. Most akkor menjünk vagy ne menjünk ebből az országból? Már most leszögezem, hogy blogger bravúr van készülőben, hiszen alapvetően ellenzem a külföldre való menekülést az itteni lehetőségek hiánya miatt. Szeretek utazni, izgalmas lehet bárhol máshol élni, de csak kizárólag pénz miatt nem feltétlenül mennék ki hivatlanul a semmibe, hogy majd jól összemosogassam az életem. 

Nyaszóval adott személyemben egy blogger, aki érti mindkét oldalt, mégis kritizálja a kivonulók 90%-át. Ma mégis elgondolkozom a dolgokon, és megkísérelem megtalálni a saját indokaimat, amik elég indokot szolgáltathatnak nekem a bármikori költözéshez. Harcos, küzdő lélek vagyok, akinél nem opció a megfutamodás. De mivan ha itt szó sincsen az emberek tömeges megfutamodásától, gyávaságáról? Elképzelhető, hogy az itteni nyomás annyira gusztustalanul abnormális és morbid, hogy egyetlen opciónk marad?

Egy hasonló cikket nagyon nehéz elkezdeni, annál könnyebb a sok szart belefröcsögni az éterbe. Gondolkozom, hogy milyen mondvacsinált kifogással indítsam a sztorit! Esetleg a legpopulárisabb bullshittel fussak neki egyből felkeltve a kíváncsiságodat, vagy szépen tudatos építsem fel a spontán ömlengésem? Lehet, hogy hülyének fogsz gondolni, meg megpróbálom elkerülni a mainstream vonalakat, mégis belőlük táplálkozva elkezdem kiírni magamból gondolataimat a "miért mennék el innen" témából.

Én az a fajta ember vagyok, aki nagyon tudja értékelni az őszinteséget. Sokkal jobban értékelek egy számomra végletes, de mégis őszinte hírt, hozzászólást, mint egy egó simogató mögöttes tartalom nélküli kamu golyónyalogatást. Én azt tapasztalom, hogy nálunk a számomra legkellemetlenebb, legtaszítóbb viselkedésforma az, ami mindenkori fénykorát éli. És tudom, hogy itt egyből a politika jut eszedbe. Bevallom nekem is a Fidesz-MSZP fémjelezte parlamenti betyárok merültek fel első körben lelki gyötrelmeim fő okozójának. Aztán feltettem magamban a kérdést, hogy valójában mennyire befolyásolja mindennapjaimat Rogánék legújabb hülyérevevő nyilatkozatforradalma? De ha nem ezek a legzavaróbb szembeköpések, akkor mégis mi nyomaszt engem annyira?

Nagyon gyakran tömegközlekedem az embereket figyelve. Látom, hogy mennyire képesek egymást semmibe venni. Mennyivel fontosabb a telefon pötyögtetése, a tökéletes póz fenntartása, a látszólagos barátság, mintsem, hogy végre őszinték legyenek a másikkal. Tényleg ennyire nehéz a másik szemébe mondani azt, amit valójában gondolunk? Mitől félünk? Hogy soha nem áll velünk szóba? Vagy nem annyira intelligens, hogy racionálisan sértődés nélkül tudja értékelni a mondanivalónkat? Egyszerűen nem ér annyit az illető, hogy időt szánjunk a magyarázkodós igazságra? Bárhogyan is nézem, engem jobban zavar legalább 5 millió magyar ember erkölcsbe burkolt őszintetlensége, mint néhány tucat öltönyös majom hablatyolása.

Arról már ne is beszéljünk, hogy szívesen nyalják sokan a másik seggét indokolatlanul. Gyönyörű, ahogyan a kereskedelmi tévék mondvacsinált sztárjai egymást szopkodják a semmire keresztbe. Ha azt gondolod, hogy ez eléggé ritka jelenség, akkor valamelyikünk rossz városban él. Elég ha megnézel céges rendezvényeket, meghallgatsz magyar focistákat, edzőket, megnézel egy biztosítói továbbképzést. Mindig mindenki beakar nyalni a másiknak, miközben teljesen mást gondol az illetőről. Szerencsére ezzel készen is van a protekcionizmus. Frissen, melegen.

Engem a világból ki tud üldözni a "nincsen lehetőség" kérdésköre. És itt most kizárólag Budapestről, Pest megyéről fogok értekezni, mert itt van tapasztalatom. Természetesen megértem, hogy az Alföldön nincsen feltétlenül lehetőség az ötvenezredik közgazdásznak, de Budapesten és Pest megye egy kicsit más. Most biztosan megfogsz botránkozni, mivel nem az általános felfogást képviselve fogom a saját igazadat önigazolni. Helyette elmondom engem mi zavar igazán. Budapesten mindig lesz lehetőség a fiataloknak. Mégis sokan sírnak, hogy semmi lehetőség. A félreértést én a "lehetőség" definiálásában érzem. Valójában nincsen lehetőség ha szűk körben kizárólag saját vágyaink és elvárásaink alapján vizsgálódunk a munkaerő piacon. Elhiszem, hogy nem feltétlenül tud elhelyezkedni a 10 ezredik elméleti közgazdász vagy andaragógus. 

Nem tagadom, hogy mindig volt munkám az életben, soha nem voltam sokáig munka nélkül. Persze nálam a lehetőség sosem egy elvárásomból fakadt. Én mindig egy lehetőséget akartam, hogy elkezdhessek valamit csinálni (mondjuk dolgozni), amit megtanulva, amiben fejlődve elég tapasztalatot szerezhetek saját életem következő szintjéhez. Ha nem tudtam előre lépni (bőven volt ilyen szakaszom is), akkor nem kezdtem el megkeresni a felelősöket (nyílván megfogalmaztam a körülményeket), hanem megpróbáltam átértékelni saját munkásságom. Az évek alatt megtanultam, hogy a jó, minőségi szakembereket bármilyen területen keresik, számukra mindig van előrelépési lehetőség. Lehet, hogy nem ugyanannál a cégnél, de nyitott szemmel kell járni. Másrészről huszonévesként a pénz sosem motivált engem annak ellenére, hogy nem gazdagok a szüleim és 18 éves koromtól kezdve a saját életemet finanszíroztam (szórakozás, öltözködés, utazás stb...). Mindig hittem abban, hogy a pénz a minőség vonzata lesz idővel. Huszonévesként nekem a legfontosabb, hogy minél többet ismerjek meg a világból, minél több tapasztalatot gyűjtsek és minél jobb legyek a területemen. Amikor elkezdtem 21 évesként a mostani szakmámban dolgozni, akkor ingyen is dolgoztam volna azért a lehetőségért cserébe, amit kaptam.

Egy ilyen felsorolásban szerintem illik megemlékezni a Kormány ügyességéről is. Amióta csak adót fizetek, kénytelen vagyok szembesülni azzal, hogy Európa legmagasabb adózási rendszerében a szívárvány száz árnyalatával képesek kiszedni a pénzt a zsebemből. Gyakorlatilag mire végeznek, akkor a megkeresett pénzem netto 15-20%-a marad, amit valójában eltudok költeni. Cserébe nem érzem azt, hogy megfelelő ellenszolgáltatást kapnék. Persze mondják, hogy milyen magas nálunk az állítólagos szociális háló kitettsége és minősége, de valahogy nem érzem, hiszen nincsen 10 gyerekem, nem vagyok semmilyen szinten hátrányosnak mondott helyzetű, és semmilyen szabályozásban nem esek bele az állami támogatás intézményébe. Másik oldalról persze tudom, hogy például a lakástakarékpénztári állami támogatottsága (30%) lényegesen több, mint Európa többi országában (pl.: Ausztia 4%). Mégsem tiszta számomra az adózást felölelő magyar misztikum, amiből bevallom elegem van. Ha pedig adózás, akkor jöhet a NAV, akikről évről évre derülnek ki a korrupciós botrányok. Ha pedig a legfőbb adóhatóság korrumpálható, akkor hogyan tovább?

Ha őszinte akarok lenni, és nem feltétlenül egyetérteni veletek, akkor biztosan felszínre hozom a magyar oktatással szembeni negatív véleményemet. A magyar oktatás tökéletesen alkalmas életre képtelen emberek akadémiai szintre való felhozásához és ezzel egyidejűleg az egyéniság és egyediség komplett megfojtásához. Ez egy olyan ország, amelyik kitermel 10 millió nyelvtannácit, de egyébként szöveget csak kevesen tudnak értelmezni. A legmorbidabb abszurduma a magyar létnek ebben rejlik, itt mutatkozik a legtökéletesebb példán. A legtöbb magyar simán kiszúrja ebben a blogbejegyzésben is  hemzsegő "szarvashibákat", de hogy miről szól valójában az írásom, az már másodlagos és jelentéktelen közlésnek minősül sokak szemében. 

És akkor jöjjenek ezek a fránya multik, bankok, akik meglopják a szegény magyar embert. Azt jól megtanították nekem, hogy a magyar embert mindig mndenki bántja, pedig a magyar a legártatlanabb, legokosabb és legszebb. Persze a magyart nem lehet felelősségre vonni, viszont mindig megvannak a felelősök. Itt van ez a devizahitel helyzet is. Senkit nem érdekelt, hogy az adósok írták alá a szerződéseket, ők nyerészkedtek 2010-ig (szemben a forint hitelesekkel) vagy éppen senki nem foglalkozik azokkal a forint hitelesekkel, akik eleve drágább hitelt vettek fel a biztonság miatt, majd éveken keresztül sokkal többet fizettek, mint devizás társaik. Gyorsan meglett a felelős, a cehhet meg mindenkinek kell állnia. Most nem akarok ideológiai vitába keveredni. A mondandóm lényege, hogy mintha sosem vállalná senki a tetteiért a felelősséget, következményeket. Mintha sportot űznének abból, hogy ki tudja a lehető legtöbb embert/céget/körülményt hibáztatni mindenért.

Még mielőtt igazán belemelegedek, különben nem marad olyan olvasóm, aki ne bántanék meg. Maradjunk annyiban (hogy mindenkinek kedvezzek picit), engem is bosszant, hogy a magyar keresetemből európai árakon kell vásárolnom. Bosszant a BKV abnormalitása, a hazug politikusi kasztrendszer, a protekcionizmus, a híradó folyamatos pánikkeltése, a negatív általános hangulat és a többi valóban botrányos dolog. 

Ahogyan leírtam önigazolásaimat a "miért menjek el" kérdésre, a legvégére mégis rájöttem arra, hogy ezek a valójában súlyos indokok sem elég jók ahhoz, hogy itt hagyjam a családomat, a barátaimat, a nyelvemet,a városomat, a kultúrámat. Biztosan naív vagyok, de amint látható, nekem is sok mondanivalóm van, amiért

EL KELL HAGYNOM MAGYARORSZÁGOT

Tetszik a performance? Ez Like: