Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Összeomlott a svájci frank, nagy bajban a devizahitelesek!

2015. január 15. - Szarvas Norbert

chf.gifÉs elérkeztünk a történelmünk azon pontjához, amit mindenki csak gazdasági értelemben vett magyar deviza apokalipszisként értelmezhetett és várhatott. Tudtunk, hogy eljön a pillanat, amikor végleg beomlik a svájci frank plafonja és életünk egy teljesen más irányt fog venni. A svájci jegybank a mai napon elengedte az euróval szembeni árfolyamküszöbét. Ennek köszönhetően a magyar forint elvesztette gyakorlatilag utolsó biztonsági hálóját (miután évek nehéz munkájával a másik hálót, a piac bizalmát vedlettük le magunkról). A svájci frank a mai napon elérte a 279 forintot is! A piac összeomlott, a magyar tőzsde mélyrepülésben, az OTP részvényei 2012 előtti állapotban. És még nem értünk a végére a bulinak!

 

"Az 1,20-as árfolyamküszöböt a svájci jegybank (SNB) 2011. szeptember 6-án vezette be. A SNB úgy szögezte 1,20-hoz az euróval szemben a frankot, hogy a sávhatár környékén folyamatosan eurót vett frankért, megfordítva: frankot adott el az euróval szemben. Ezzel tudta gátolni, hogy a svájci pénz túlerősödjön, persze csak komoly költségek mellett. Ezt mégis azért vállalta, mert a válság éveiben sokan a biztonságos menedéknek tartott svájci frankba menekítették a pénzüket, ami miatt jelentős és folyamatos vételi erő jelentkezett a frankpiacon.

A túlértékeltséget alapvetően azért akarta az SNB és a svájci gazdaságpolitika gátolni, mert attól tartottak, hogy ezzel az ország külső versenyképessége romlik." index

A Fidesz, a devizahiteles, a devizahiteles 2 és a befektető egy asztalnál... Mi lesz ebből?

A magyar oldalról nézve ez a lépés, ok-okozati összefüggéseiben indikálhatnak hasonló gazdasági zuhanást, mint a nagy gazdasági világválság. Bizonyos szempontból sokkal rosszabb  lesz a helyzet, mint volt 2009-ben, hiszen akkor egy relatív erősebbnek mondható (mint ma) középréteggel megáldott társadalom kapta a képébe a hitelláz (új házak, új autók, megvalósult jóléti álom) rossz hírt. Ma viszont ott tartunk, hogy az elmúlt években a végletekig legatyásították a középosztályt, miközben a szegényebbek még jobban leszakadtak. Sokkal fájóbb lehet a mai nap történése, mivel már nincs miből elvenni, nincs miből lejjebb adni, hiszen a végletekig kizsigerelik az adófizetőket. Márpedig egy újabb gazdasági visszaesésnek csakis az állami adóbevétel lehet jelen gazdaságpolitikában az egyetlen ésszerű és várható reakció.

Másrészről pedig nehezen eldönthető, hogy a Fidesz és Orbán Viktor többet tudott vagy csak hatalmas mázlija volt, amivel önigazolhat? Véletlen lenne, hogy pár hónapja Orbán éppen Svájcban trallalázott a lányánál? Lehet, hogy a kormányunkat tájékoztatták a lépésről, és emiatt mentek bele az akkor még egyértelműen botrányos árfolyamon történő kötelező devizahitel forintosításba? Ebben a pillanatban zseniális lépésnek tűnik, hiszen a bankszektor és az érintett társadalom közösen látszólag felkészült. Másik forgatókönyv szerint egy törvényi fix CHF árfolyam nélkül védtelen támadásként megsemmisítő erejű veszteség érhette volna az embereket és elkezdődhetett volna a végeláthatatlan magáncsődök korszaka.Most még megúsztuk. Kérdés, hogy a Fidesznek konkrétan milyen szerepe volt ebben?

Viszont még így sem fogják megúszni a devizahitelesek 2 csoportja, akik az egyéb hitelekkel rendelkeznek, mint például lízing vagy éppen a céges hitel. És a probléma ennél a pontnál kezdődik. Hiszen amennyiben Magyarországnak nem sikerül stabilizálni a helyzetet és megfelelően lereagálni, akkor a gazdaság önmagát fogja lejjebb taszítani. Ugyanis jelen pillanatban előirányozható eddig prosperáló magyar vállalkozások sorának a csődje fizetésképtelenség miatt. Sok cég nem fogja tudni finanszírozni a jelentősen megemelkedett devizahiteleiket. Ez pedig tömeges elbocsájtásokhoz, leépítésekhez vezethet a KKV szektorban.

Viszont elérkezett az újabb aranykor a befektetőknek, hiszen a magyar tőzsde beszakadt, a dollár és euró szintén az egekben. Akinek ma van dollár vagy euró alapú befektetése, annak azonnal el kéne gondolkoznia a következő lépésen, mert nagyot szakíthat. (Klikk az elérhetőségemre és segítek, ha szükséges). Akinek meg most van pénze, annak érdemes befektetnie, mielőtt a piac kompenzálni és kiigazítani fogja saját magát.

Hogyan tovább?

Az biztos, hogy a Svájci Nemzeti Bank lépése alaposan felfogja kavarni a magyar állóvizet. Ezzel a dologgal a Fidesz politikai hatalma megfog szilárdulni, hiszen biztosan meglovagolják a szerencséjüket/jó döntésüket. Persze ha jó piaci információkkal rendelkezve tudatosan hozták meg a forintosítást fix árfolyamon, akkor sincsen minden szempontból megmentve a magyar gazdaság, de legalább ott pislákol a reménysugár, hogy mégsem komplett .... az elvtársak. Ha pedig szerencséjük volt, akkor még jobban bajban a haza és a nagy mesemondó délután folytatódik tovább. A devizahitelesek ingatlanos szekcióját közvetlenül nem érinti ez a történet, de közvetett hatásai rájuk is érvényesek lesz (pl.: adóemelés, életszínvonal csökkenés, gyengébb gazdaság, szűkülő KKV szektor). A többi devizás pedig elkezdhet imádkozni, hogy a kormány segítő kezet nyújtson a dologban. Befektetői szempontból a legfontosabb, hogy nem szabad bedőlni a pánikszerű hangulatnak és mániákus eladásba / tőzsdétől való távolmaradásba kezdeni.

 

Tetszik a performance? Ez Like:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr927076327

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 5 milliárd forintnyi eurót kaszált alkalmazottai halálán a Charlie Hebdo egyetlen nap alatt 2015.01.15. 20:12:04

Előre megtervezett üzleti húzás volt a fél szerkesztőség lemészároltatása, ami után a lap következő heti bevétele a szokásos 43 millió forintnyi euróról közel 5 milliárdnyi euróra ugrott - miután 5 millió példányt adtak el a lapból egyetlen nap alatt? ...

Trackback: Hogyan buktass meg 12 lépésben egy kormányt? 2015.01.15. 20:10:47

Puccsolási szamárvezető kezdő forradalmároknak. Saul David Alinsky radikális aktivistáknak szánt tanácsait azok kezdték itthon megfogadni, akik egy éven belül három választást is elbuktak. A "Rules for Radicals" című könyv kötelező olvasmány a baloldal...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúnyog 2015.01.15. 13:00:40

Jaj te nagyon szakértő blogger! Ezt nevezed a svájci frank összeomlásának?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.15. 13:01:09

Szerintem Orbán azért volt Svájcban, hogy megfenyegesse a svájci jegybank vezetőségét. Ugyanis a KGB a rohadék

Orbán kezébe adott kompromitáló adatokat fő svájci bankárokról.

A kompromátumokkal Orbán ultimátumot adott Svájcnak: véget vetni az átfolyamgátnak vagy ellenkező esetben a

terhelő adatok megjelennek a Magyar Hírlap január 16-i számában.

Ezt most nem a cikkedre írtam, mert az alapos, jó elemzés, hanem egyes magyar ballib véleményekre az üggyel kapcsolatban.

2015.01.15. 13:21:44

Faszkivan, tanulj meg már írni baszod! Látószög, indikál, megfogja kavarni így első blikkre, meg az egész egy nagy igénytelenség. Ilyen színvonal mellett mit remélsz, ki fog keresni a várhatóan minőségi tanácsaidért?

nnnnnnnn 2015.01.15. 13:33:28

huhh, még szerencse hogy orbán megmentette a lakáshiteleseket, különben most telesírnák az internetet fullra.

komplikato 2015.01.15. 13:34:28

@Szúnyog: Hááát, azért volt ma 440 körül is a CHF, a napnak még nincs vége, most nyit a new yorki tőzsde, szóval azért van mit néznie az embernek ...

Szarvas Norbert 2015.01.15. 13:36:42

@$$$=$$$:

pártvakságból meg lehet élni?

vénkujon 2015.01.15. 13:40:52

jánosnak meg tóninak nagy napja lehet ma. hehe
...de még péternek meg lajosnak is.:D

nnnnnnnn 2015.01.15. 13:41:57

@Szarvas Norbert: amúgy miért szerinted mi lenne? itt rína az összes.

OftF 2015.01.15. 13:46:19

tiszta MTI bazze, összeomlott, ja. :))))

Szarvas Norbert 2015.01.15. 13:51:46

@$$$=$$$:

szerintem komoly probléma lenne, ugyanis a komplett gazdaságot a wc-n lehetne lehúzni. Most is nagyon rezegni fog a léc.
Kérdés, hogy ez most mák vagy tudés Orbánék részéről

nnnnnnnn 2015.01.15. 13:53:31

@Szarvas Norbert: sztem tudés. de lehet a jóisten akarta így, szívén viseli a magyarok és orbán sorsát.

ursus artos 2015.01.15. 13:53:49

A svájci frank omlott össze??????

paráznabillegető 2015.01.15. 14:01:48

özeomlás! ide hallatszik a döndülés!
ja, nem is... ez csak a délutáni emirates járat...

Szarvas Norbert 2015.01.15. 14:09:57

@ursus artos:

nem, hanem a forint. A cím szerint frank összeomlás a magyar forint szemszügéből

altimus 2015.01.15. 14:15:15

a bloggiro ritka buta ember.

konrada 2015.01.15. 14:23:48

@Szarvas Norbert:
Illetve inkább a frank felrobbanása, mert a forint 2%-on belüli mozgása a valutakosárhoz képest bár nem kicsi, de nem is összeomlás.

GGy 2015.01.15. 14:26:39

Te nagy szakértő, a svájci frank nem hogy nem omlott össze, hanem igen-igen megerősödött, épp ettől tartottak eddig a svájciak....hozzád se fordulnék tanácsért, az biztos!!!

Szarvas Norbert 2015.01.15. 14:29:17

@GGy:

sajnálom, amiért az értő szövegolvasás ritka kincs manapság:(

GGy 2015.01.15. 14:35:16

"Összeomlott a svájci frank, ...." ez a címe a művednek, mit értek rosszul?!

ursus artos 2015.01.15. 14:40:58

@Szarvas Norbert: "sajnálom, amiért az értő szövegolvasás ritka kincs manapság:( "
A kifejező írás is...

Szarvas Norbert 2015.01.15. 14:42:01

@GGy:

1. a cikk tartalma maga a közölni való, a cím pedig figyelem felkeltésre szolgál. az írás megmagyaráz mindent, ami ezzel kapcsolatban problémát jelent neked értelmezhetőségben

2. valójában ha belegondolsz akkor összeomlott a svájci frank. Mégpedig a devizahitelesek szemszögéből, akik forintot akartak CHF-ben. Számukra az elérhető CHF árfolyam összeomlott jelen pillantban,.

J.László 2015.01.15. 15:02:21

Mitől omlott volna már össze a svájci frank, te?

Szárnyathy Géza · http://mentalisdeficit.blog.hu 2015.01.15. 15:23:44

Összeomlott a svájci frank? Jaj, omlana így össze a forint, hogy paritásba kerül az euróval.

sanyix 2015.01.15. 15:27:15

összeomlott? A forint omlik össze, nem a frank :DD

nevetőharmadik 2015.01.15. 15:35:45

@Szarvas Norbert: Hát, én is inkább azt írtam volna, hogy felrobbant a svájci frank. Az összeomlást hagyományosan arra szoktuk érteni, ha egy deviza leértékelődik - pl a rubel. Persze a cikk mondanivalója szempontjából ezen tényleg kár rugózni.

Hanem amit hiányolok kicsit a cikkből: ugye a "felháborító árfolyamon történő forintosítás" előnye az lett volna, hogy relatíve megkíméli a többszörösen megtiport magyar bankszektort. Ugyanakkor ha a frank most mégis jóval magasabb árfolyamon stabilizálódik, mint az eredetileg magasnak gondolt fix forintosítási árfolyam, akkor mennyire szívják meg a bankok, és ennek milyen hatása lesz a gazdaságra?

És hát nyugodtan ismerjük el, hogy a Fidesznek ez a húzás most fényesen bevált, megérdemlik. Nem mintha eddig azért utálta volna őket bárki, mert forintosítottak.

Szelid sunmalac 2015.01.15. 15:43:23

Most a legegyszerubb ugy frankot venni, ha eurot vesznek es abbol frankot. A frank ugyanis 378, mig az euro 326, viszont az euro/frank 1:1-es aranyu

konrada 2015.01.15. 15:44:51

@nevetőharmadik:
Semennyire.
Mert ad 1. Nem is nagyon volt svájci frank az elszámolás mögött, csak az a fajta spekulációs játék, mely a kamat különbséget az előre látható árfolyamkülönbséggel árazta be,
illetve ad 2. ha mégis volt, azt nem régen beválthatta az MNB erre külön elkerített devizatartalékéból, az "adósságcsökkentés évvégi projekt" még nagyobb dicsőségére.;))

paraszthajszal 2015.01.15. 15:54:44

@Szelid sunmalac: Hát magyar utcai pénzváltodánál ma nem vennék Ft-ért CHF-t, az biztos. De ezeken a helyeken nem is tudod közvetlenül CHF-re váltani az euródat.

A másik probléma, ami viszont akkor is fennáll, ha kint váltanád, hogy kétszer fizetheted az egyszeri tranzakciós díjat (commission fee), és kétszer "buksz" a vételi-eladási árfolyam közötti marzson is.

Arcade Macho 2015.01.15. 15:55:08

az meg megy hogy 250 ajroarfolyamnal megvettek egy 1.8 Mrd euros MOL pakettet ami HUF szerinte feleannyit er manapsag? ja es IMF hitelre :))))))))))))

amugy meg ha tudtak volna...
szijjarto meg a kosa az TUDTA hogy a forint hogy fog mozogni, hiszen a ket balfasz tolta a benzineshordot az erdotuzbe, ott tuttira meg is zsugaztak, hogy nekik nem kell ingatlannal majmoskodni mint szegeny rogantoninak

ha ezt most tudtak volna, akkor megjatszottak volna siman, de nem tudtak

nick papagiorgo 2015.01.15. 16:04:50

"Véletlen lenne, hogy pár hónapja Orbán éppen Svájcban trallalázott a lányánál? Lehet, hogy a kormányunkat tájékoztatták a lépésről, és emiatt mentek bele az akkor még egyértelműen botrányos árfolyamon történő kötelező devizahitel forintosításba?"

mindig is csíptem a konteókat:) azért mégiscsak komoly figura ez az Orbán meg a Matolcsy, ha a svájci jegybank egy-két hónappal előre tájékoztatja őket tervezett lépéseiről :)

A cikk többi része meg a szokásos "mindenrossz" nyafogás. Korábban az volt a gond, hogy miért ilyen MAGAS árfolyamon határozták el a forintosítást, sőt, minek kellett ez egyáltalán. Most meg, ha jól értem az, hogy miért nem mentettek meg többeket.

Szelid sunmalac 2015.01.15. 16:08:43

@paraszthajszal: Ez igy van, de talan meg mindig jobban jarsz, persze ez az arfolyamtol fugg.

paráznabillegető 2015.01.15. 16:09:35

@nick papagiorgo: "azért mégiscsak komoly figura ez az Orbán meg a Matolcsy"
kiemelt ügyfeleknek bármit!!! :D :D :D

Brix 2015.01.15. 16:17:35

Most is rajtunk ütötték szinte a legnagyobbat, az összes fejlődőpiaci deviza között. Eddig együtt mozogtunk nagyjából a forinthoz hasonlóan kamatilag " kiherélt" zlotyival és csek koronával együtt , de egy ideje már sokkal rosszabbul teljesítünk... A jó kamattal rendelkező fejlődőpiaci devizákhoz nem is viszonyíthatjuk a forintot, amely már 2014-ben is a harmadik legrosszabbul teljesítő deviza volt a fejlődő piacon
A 2015 is nagy bukfenc lesz Magyarországon, Orbánt és a forintot Putyinhoz és a rubelhez hasonló sorsra ítélte a nyugat!
A kutya sem fog ide befektetni , folyamtatosan gyengülő forint árfolyam mellett...
Nagyon komoly pénzpiaci helyzet van most, menekülni kell a forintból , amíg el nem pukkan teljesen az árfolyam és a rubel sorsára nem jutunk....A dollár nagyon biztos befektetés , mindjárt 100 ezret a Saxo-nál...

Mr. Pink 2015.01.15. 16:29:14

@shitgun: +1

Fájdalmasan igénytelen és szakmaiatlan írás, tele helyesírási hibákkal, sokadjára. Értelmetlen pontokba szedni a faszságokat. Ez az ember tanácsadóként funkcionál bazmeg. És most osztja az észt. Ha tudtad, hogy ez lesz, mennyit kerestél rajta? És még mindig ELBOCSÁT, KIBOCSÁT, J nélkül, te szerencsétlen!

lavór 2015.01.15. 16:45:06

A forint omlott össze, nem?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.01.15. 16:46:15

Na,jöhetnek a fideszbarmok,hogy hála a vezírnek.
Pedig az a barom semmit sem tud.

samot 2015.01.15. 17:22:13

Ugy összeomlott a svàjci frank,hogy 1,23chf helyett most màr csak 0,96chf-t kell adnom az Euroért!
Gratula a cikkironak.Szivesen sponzoràlok egy értelmezö szotàrt.

Szúnyog 2015.01.15. 17:51:26

@Szelid sunmalac: tényleg azt hiszed, hogy tudsz arbitrálni? :)))
Próbáld meg! (Egyébként az általad írt számok sem igazak.)

Szúnyog 2015.01.15. 17:52:15

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: ezt nekem írod nagyeszű? S ugyan mire válaszul?

s 2015.01.15. 17:57:25

@lavór: :-)

Valami összeomlott, az biztos.

Szerintem Szarvas Norbert lesz az személyesen. Ez után a cím után sajnos nem olvastam el a bejegyzést.

conmorientes 2015.01.15. 17:57:25

Amennyiben a cikkírónak és ebben az országban sokaknak nem volt tiszta az a technika amivel a devizahitelesek megmentését hazudva a gyenge forintra ácsingózott pártunkéskormányunk, abból a célból hogy a 270 körül vásárolt MNB devizatartalékot bőven 300 felett vetesse meg a kereskedelmi bankokkal, akkor én az személyesen nagyon sajnálom.
Ezzel együtt a forint útja viszonylag jól látható. Persze aki a lopott pénzt svájci cégeinél tartja euróban és svájci frankban, annak nem nagyon szükséges az itthoni KKV-k ellehetetlenülése okán aggódni.

Teszem hozzá csak csendben. A bankszektor az értelmetlen devizamentésre elképzelt 1000 milliárdos költsége ezzel vagy 30% mértékben emelkedik amit megfejel az az iszonyatos mennyiségű munka értéke amelyet ebbe bele kell fektetni. Nem nagy kérdés kitalálni, hogy kitől fogják beszedni éveken kersztül ennek a kárát, persze hogy a betétesektől és a számlatulajdonosoktól, azaz mindenkitől....

Az utolsó kapcsolja le a villanyt, jóccakát.

s 2015.01.15. 17:58:54

@conmorientes: Azért puskára mindig lesz pénzem.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.01.15. 19:43:13

@Szúnyog: Neked faszfej! 5 százalék egy nap alatt a sok. Meg más a banki árfolyam, meg más a kereskedési. Mert ugye a valutásoknál volt 300 felett is a CHF. Annyi eszed van mint egy marék lepkének. Ilyen kevés aggyal hogy tudsz a fajanszba betalálni?

Mindfield 2015.01.15. 20:20:04

"Összeomlott a svájci frank, nagy bajban a devizahitelesek!"

Szegény svájci forinthitelesek most hogy szívhatják a fogukat, hogy összeomlott az országuk devizája.

tisztapista 2015.01.15. 21:05:49

"A svájci frank a mai napon elérte a 279 forintot is! "

Sőt, a 378 Ft-ot is. De lejjebb ment egy olyan szintre, ami sok devizahitelesnek fájna.

A Fidesznek ehhez annyi köze van, hogy az unortodox gazdaságpolitkájukkal átlátták többek között a következő két egyszerű dolgot:
1. Az adósság rossz. Csökkenteni kell.
2. A devizaadósság még rosszabb, forintosítani kell.

Ehhez ész nem kell, csak politkai akarat. A Fidesznek esze lehet, hogy nincs, de politikai akarata van, és bejött nekik. Végülis ők csak a javunkat akarják (de nem adjuk), és néha nekik is lehet igazuk.

tisztapista 2015.01.15. 21:09:53

@conmorientes: "Teszem hozzá csak csendben. A bankszektor az értelmetlen devizamentésre elképzelt 1000 milliárdos költsége ezzel vagy 30% mértékben emelkedik amit megfejel az az iszonyatos mennyiségű munka értéke amelyet ebbe bele kell fektetni. "

Hogy a könnyem ne hullassam ezekért a derék bankárokért... Akinek nem tetszik, az majd elmegy. Világszerte lenyelték a válság utáni állami pénzeket, a hitelezést viszont nem pörgették fel. QE ide vagy oda, a pénzt az embereknek kell adni, mert ők pörgetik a gazdaságot, nem a bankok.

Orbánék jól döntöttek, a kvantitatív íz pedig mehet a befőttesüvegbe.

fidesz 6 tagkönyv 2015.01.15. 21:24:35

Már megint egy bértollnok.A lényeg jobban teljesítünk,most is jobb lesz nem tudom ez is a kormány jó munkája miatt van.hogy minket nem érint.Azt hiszem rossz helyre tévedtem ez fidesz blog.Milyen jó itthon csökkent a munkanélküliség,bezzeg más országokban az egekbe van.Jól teljesítünk,ezt a vidéki parasztok beveszik,de más nem.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.01.15. 21:26:59

@tisztapista: No igen, tagadhatatlan hogy ezt jól csinálták.
Brutális veszteségtől kímélték meg a devizahiteleseket.

nick papagiorgo 2015.01.15. 21:35:35

Amúgy nem tisztem senkit sem bírálni, de azért ez, hogy az index címlapján kint van, hogy "összeomlott a svájci frank, nagy bajban a devizahitelesek" elég szép képet fest mindenről:
- a svájci frank nem omlott össze (az az 1 Ft=1 frank lenne), hanem felrobbant, mint azt már mások is előttem kifejtették
- a devizahitelesek (már amennyiben itt elsősorban a devizában eladósodott lakáshitelesekre gondolunk, mint általában) meg egyáltalán nincsenek nagy bajban, mert az ő hiteleik forintosítása már korábban elindult. Az autó- és a szabadfelhasználású devizahitelesek lehetnek bajban, attól függően, hogy mennyi hitelt vettek fel, és mennyi van még hátra a futamidőből

Tehát nem Moszkvában hanem a Moszkva téren, és nem osztogattak, hanem fosztogattak, de mindegy. Fő a meghökkentő hír, ugye. Ez kb olyan, mint a "Győrben földrengés volt, házak dőltek össze,meg nem erősített hírek szerint ezt is Orbán rendelte meg, közpénzből".

A cikkíró még belengeti az általa elképzelt sötét jövőt is: adóemelés, életszínvonal csökkenés, gyengébb gazdaság, szűkülő KKV szektor. Továbbá felajánja segítségét. Ha lenne pénzem, felbérelném, és az ő tanácsaihoz képest homokegyenest ellenkezően cselekednék, szerintem meg is gazdagodnék :)

Brix 2015.01.15. 22:11:07

@tisztapista: " Orbánék jól döntöttek, a kvantitatív íz pedig mehet a befőttesüvegbe" ja Orbánék tényleg jól döntöttek, csak késtek vele vagy 3 évet, miközben brutálisan elszabadult a frankj árfolyam...
Hozzá lehetne még tenni, a QE nagyon sikeres program volt, száguld az amerikai gazdaság, a dollár brutálisan erős és alacsony szinten van a munkanélküliség. Nálunk viszont még ahhoz is kell vagy 1,5 -2 év , hogy elérjük a válság előtti reál GDP szintet....

Brix 2015.01.15. 22:19:42

@nick papagiorgo: " ő tanácsaihoz képest homokegyenest ellenkezően cselekednék, szerintem meg is gazdagodnék :)" Te hülye vagy kiskomám! Azok gazdagodnak , de nagyon, akik nem hisznek az orbáni politikának és már átváltották a pénzüket devizára vagy akik a forint ellen spekulálnak... Semmi sem fogja megtartani a forintot 2015-ben , úgy ledarálják mint az orosz rubel! Nem véletlenül volt a világ harmadik legrosszabbul teljesítő fejlődőpiaci deviza már 2104-ben is! Kamattartalom nélküli , kiherélt pénz a forint, és a nagy bukó még csak ezután jön!

na4 2015.01.15. 23:26:03

Az ügyeskedő, kapzsi, pénzéhes, költekező dszentrik, akik milliárd számra talicskázták ki a pénzt a bankokból, nos azok most vastagon ráfaragtak. Addig kellett volna nyújtózkodni, ameddig a takaró ér.

Sandor Akarki 2015.01.16. 00:03:08

"Tudtunk, hogy eljön a pillanat, amikor végleg beomlik a svájci frank plafonja és életünk egy teljesen más irányt fog venni."
WTF? Miért nincs még mindig euro? Meg már ígéret se? Jobban teljesít?

Arcade Macho 2015.01.16. 00:10:31

@conmorientes: " A bankszektor az értelmetlen devizamentésre elképzelt 1000 milliárdos költsége ezzel vagy 30% mértékben emelkedik"

ha a bankszektor ilyen idiota volt akkor meg is erdemli

tudod, van olyan hogy tokeattetes devizaspekulacio, ami jelen esetben azt jelenti, hogy amikor az allami ukaz kijott hogy 258 Ft -on kell valtani a CHF-et akkor a kis bankocskaknak lehetoseguk nyilott volna akar hazon belul is barmifele extra dij fizetese nelkul ellentetes poziciot nyitni

eßemfaßom meg áll 2015.01.16. 00:16:25

"
Hát ez csúcs
Hónap gazdasági blogja vagyunk"

Muhahahahahaaaaaa

conmorientes 2015.01.16. 07:58:08

@tisztapista:

Úgy látom nem sok devizahitelessel beszélgettél.
Persze lehet egy döntést sok szempontból jónak tekinteni, de ennek a sorozatnak több szempontja is megkérdőjelezhető. Az pedig nem kérdés hogy a magyar állam forintgyengeségre spekulációjának hatását a Svájci jegybank árfolyamrögzítési feloldását tartalmazó döntése sokszorozta meg. Ettől függetlenül az még ugyancsak tény, hogy egy erős gazdaság, és szilárd monetáris politika esetén ez a hatás elkerülhető lett volna. Nálam pedig ez a hibaforrás.

conmorientes 2015.01.16. 08:02:47

@Arcade Macho:

Köszönöm az oktatást. Ezzel együtt javasolnám esetleg utána nézni a régi és a jelenlegi Hitelintézeti törvény rendelkezéseinek, a tőkemegfeleltetés és a műveletek biztonsága terén. Tévedés ne essen nem sajnálni kell a bankokat, csak minden piacon, így a pénzpiacon is szükséges volna olyan feltételeket fentartani amelyek a piaci szereplők stratégiai tervezését nem lehetetlenítik el.

konrada 2015.01.16. 08:47:35

@conmorientes:
No de milyen az erős gazdaság? Az, amelyik 80% feletti eladósdottságban van, miközben a gazdaságban szereplő nagy cégek túlnyomórészt külföldi kézben vannak?

...és akkor mi a szilárd monetáris politika? Az, amikor egy ennyire külső körülményeknek kitett gazdaságban a hazai fizetőeszközt szilárdan felülértékelik?

Maradjunk annyiban, hogy az erős gazdaság igénye már akkor megbicsaklott, mikor kiárusították azz országot, majd ráadásul el is adósították, és a szilárd monetáris poltikához meg az, hogy ne legyen devizában eladósodva a választópolgárai nagy része, és emiatt ne a választások tétje legyen az aktuális árfolyam, hanem az eltérő inflációs rátát folyamatosan kövesse az árfolyam.

conmorientes 2015.01.16. 08:59:07

Azt hiszem hogy az erős gazdaság nem feltétlenül az eladósodottság mértékén hanem a növekedés alapjain múlik.
A szilárd monetáris politika pedig olyan amelyik a legkevésbé hagyja kitenni a nemzeti fizetőeszközt a piaci hatásoknak. Persze ha nem lenne nemzeti fizetőeszköz, hanem Euro, akkor ezek a kérdések fel sem merülnének....

konrada 2015.01.16. 09:20:17

@conmorientes:
És mi lehet a növekedés alapja? Mert szvsz. egy erős belső gazdaság a hozzá tartozó erős piaccal. Ehhez viszont az kéne, hogy a piac szereplői a jól menő időszakokban itt fektessen be, vagy költswe el a pénzét, ne plédául Angliában vegyen luxusrepülőt, és hogy a magyar munkaerő számára ne csak egy olyan költségtényező legyen, mely a versenyző többi országbeli cégei között az árával alá tud kinálni, hanem megkerülhetetlen piaci szereplő, mely a termékei felvevője, illetve a fejlesztésben részt vevő szakember legyen.

...és akkor lehet legkevésbé kitenni a fizetőeszközt a nemzetközi hatásoknak, ha nem kell állandó likviditási gonddal küzdeni amiatt, hogy a tartozást, kamatot fizetni kell, miközben az adóbevételek a kitalicskázott pénz, illetve az alacsonyan tartott munkajövedelmek miatt jóval alacsonyabbak a szükségesnél.

...de mint írtam, ezt a lehetőséget már régesrég erlqrtuk...(Mint ahogyan az € lehetőségét is akkor, amikor felszámolták a konvergencia alapjait az eladósítás mértékének felemelésével, és vele párhuzamosan a hiány magasan tartásával)

conmorientes 2015.01.16. 09:26:42

@konrada:
Teljesen igazad van, mind a három feltételezésedben.
At azonban nem szeretném elhinni, hogy már minden elveszett, és biztosan idealista vagyok, de szeretnék ebből kiutat látni...

konrada 2015.01.16. 09:38:32

@conmorientes:
Tudod mi a legrosszabb az egészben? Hogy vagy abban bízunk, hogy hirtelen találnak egy olyan ásványi kincset, aminek a piaci ára és a kitermelésiköltsége költsége között akkora különbség van, hogy az finanszírozza a gazdaságot, vagy ami még kevésbe valószínű, hogy az unortodoxia elvezet egy olyan ponthoz, hogy megerősödhet tőle a magyar piac, meg a magyar tökeerő.
...mert az ortodox módú felívelésre a jelenlegi társadalmi, gazdasági, világpolitikai helyzetben még annyi esély sincs...

OftF 2015.01.16. 10:24:09

és még meg is magyarázza, hogy tényleg összeomlott a frank :)
Egyébként fasza, ha majd kormányszóvivői állásra jelentkezel, ne mulaszd el betenni a portfóliódba :)

Arcade Macho 2015.01.16. 11:17:41

@conmorientes: Orbanek leultek targyalni a bankokkal, egyutt ebben allapodtak meg, Orbanek azert hogy tudjak inflalni a forintot es ne csapjon vissza a belso fogyasztasban, a bankok meg azert hogy vegre szalljanak mar le a tokukrol
2 fel megallapodott kolcsonosen elonyos feltetelekkel!!!
a bankok 10szeres vagy akar 50szeres tokeattetes poziciot nyithattak volna, ha nem tettek meg akkor ok a hibasok
süti beállítások módosítása